2009. július 30.

KJFF: Az ügyfélszolgálat nem illetékes

Bár Erika írta, hogy sok jóra ne számítsak a témában, ha már egyszer kész volt a levelem, akkor elküldtem a Kodolányi János Főiskola ügyfélszolgálata számára. A fő kérdés - mint korábban már írtam -, hogy véletlenül nem kaptam igazolást a fürstenfeldi félévekről, avagy a főiskola korábban az erre tett ígéretét csak marketingfogásnak használta, és nincs is mögötte valós tartalom, valós papír?

Az első forduló nem sikerült tartalmasra, bár némileg árulkodó. Az ügyfélszolgálat ugyanis továbbirányított kérdésemmel az illetékes tanszékhez. Ha nem tévedek nagyot, akkor a papír létezése esetén tudná az ügyfélszolgálati munkatárs, hogy miről írtam neki, és tájékoztatott volna arról, hogy miként vehetem át a dokumentumot. Mivel nem így tett, erősíti a gyanúm, hogy fogalma sincs miről írtam neki, és ha már a tanszék ígérgetett anno, akkor ugyanerre bízta ennek közlését.

Ha már eddig eljutottam, akkor úgy döntöttem a Német Tanszéknek is megírom a problémámat, és érdeklődve várom a válaszukat. Mert bár igaz, hogy nem a papír miatt jelentkeztem és maradtam négy szemeszteren keresztül Fürstenfeldben, de ha ígéretet tettek rá, akkor úgy lenne szép, ha be is tartanák azt.

2009. július 29.

Wild World (Skins)


2009. július 28.

Scrubs: Kung Fu


2009. július 27.

Forza Felipe - Siamo Con Te


Animáció Massa balesetéről


2009. július 26.

Hamilton idei első futamgyőzelme

Lewis Hamilton győzelmével zárult a 24. Magyar Nagydíj, ami idei első győzelme a brit versenyzőnek, illetve csapatának, a McLaren-Mercedes-nek is. Mögötte a Ferrari volánjánál a finn Kimi Räikkönen ért célba, harmadik Mark Webber lett. A világbajnokságot vezető Jenson Button csak hetedik lett, csapattársa Rubens Barrichello még ennél is hátrébb, a tizedik helyen végzett. Az egyéni világbajnokságban Jenson Button 70 ponttal vezet, őt Mark Webber követi 51,5 ponttal, akinek sikerült megelőznie csapattársát, Sebastian Vettelt. A németnek nem volt szerencséje, az első kör elején összeért Räikkönen és Vettel autója, ami miatt a német később kiállni kényszerült. Az esetet később az FIA megvizsgálta, de versenybalesetnek minősítette.

Nem járt ilyen jól a Renault csapat. Fernando Alonso az élről rajtolhatott a mai napon, és az első boxkiállásáig megsikerült őriznie vezető pozícióját. A boxban azonban nem jól rögzítették a jobb első kerekét. Az abroncs a kivezető körben lerepült, de szerencsére nem okozott kárt a pattogó gumi. Mivel a csapat nem utasította a spanyolt, hogy álljon ki, hanem engedte végigmenni a körön, így az FIA úgy döntött, hogy az augusztus 23-i futamon (vagyis a következő, Európa Nagydíjon) nem állhat rajthoz a Renault csapat. Az istálló bejelentette, hogy fellebbezést nyújtott be az ügyben.

A mai napon újabb információk érkeztek Felipe Massa állapotáról, akit tegnap ért szerencsétlen baleset az időmérő edzés második etapjának végén. A Ferrari brazil pilótájának állapota továbbra is súlyos, életveszélyes, de stabil. "Megérkezett felesége, emiatt úgy időzítettük az első 48-72 órában a szakma szabályai szerint szokásos eljárást, hogy akkor pár percre felébredjen a mélyalvásból. A látogatás óta tovább altatjuk Massát" - mondta az MTI-nek Grósz Andor katonai főigazgató-helyettes, aki megerősítette a Ferrari csapat párhuzamos sajtótájékoztatóján elhangzott hírt, miszerint a pilóta túl van a CT-vizsgálaton, amely bíztató eredményekkel zárult.

2009. július 25.

Massa állapota súlyos, életveszélyes, de stabil

Súlyos, életveszélyes, de stabil állapotban van Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája, miután a Magyar Nagydíj szombati időmérőjén balesetet szenvedett - jelentette be Bazsó Péter, az Állami Egészségügyi Központ (Honvéd kórház) orvos-igazgatója. Az autóversenyző koponyasérülést szenvedett, majd átesett egy műtéten, jelenleg pedig lélegeztető gépen van.

Felipe Massát szombaton délután fél négy előtt szállították be mentőhelikopterrel az Állami Egészségügyi Központba, gyakorlatilag eszméletlen állapotban - mondta Bazsó Péter. A kivizsgálása után kiderült, hogy koponyaboltozati csonttörése van. Stabilizálták az állapotát, majd az idegsebészeti team megműtötte. Felipe Massa jelenleg lélegeztetőgépen van.

Bazsó Péter azt mondta, hogy az autóversenyző állapota súlyos, életveszélyes, de stabil. Megfogalmazása szerint a következő napok fogják eldönteni az állapotát. Azt leszögezte, hogy felépülhet. Az igazgató azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy meddig kell Budapesten kórházban maradnia a brazil pilótának, ahogyan egyelőre azt sem lehet még tudni, hogy mennyi idő alatt épül fel. A műtétet végző team tagja volt egyébként maga Bazsó Péter, illetve a Magyar Honvédség fősebésze is.

A hír folytatása a Kisalfold.hu honlapján.

2009. július 24.

Megjött a diplomám

A mai napon megérkezett levélben a diplomám, illetve az ahhoz tartozó Europass oklevél-melléklet is. Ez rendes volt a főiskolától, így legalább nem kell csak emiatt leutaznom Székesfehérvárra. A postástól már kevésbé volt rendes, hogy a levelet eleve nem próbálta kézbesíteni - pedig itthon voltam egész nap -, ehelyett azonnal a cetlit dobta be, hogy ha érdekel mit kaptam, akkor fáradjak be a postára, és vegyem át ott. (Avagy ez is szabályos kézbesítési formája a tértivevényes levélnek? Nem kell megnéznie a postásnak, hogy esetleg itthon van-e valaki?)

Viszont valami elmaradt. Remélem csak véletlenül, és nem azért, mert az előzetes ígérettel ellentétben mégsem kapunk. Nem másra gondolok, mint az esetemben négy szemeszteres ausztriai részképzésre. Bár nem tudom, hogy milyennek kellene lennie az anno sokat emlegetett igazolásnak a részképzésünkről, de mivel semmilyen erre utaló jelet nem találtam sehol, így szerintem határozottan kijelenthetem, hogy ilyesmit nem kaptam. A dolog tisztázása végett a hétvégén írok egy e-mailt az ügyfélszolgálatnak ezügyben. Sietnem nem kell, mert már úgyis hétvége jön, ergo mindenképp legkorábban hétfőn válaszolják meg a levelemet.

Ikerlányai születtek Roger Federernek

Ikerlányai születtek Roger Federernek, a férfi tenisz-világranglista éllovasának.

A 15-szörös Grand Slam-győztes svájci játékos és felesége, Mirka pénteken, honlapjukon hozták nyilvánosságra az örömteli hírt. Eszerint a babák, Charlene Riva és Myla Rose csütörtökre virradóra, Svájcban jöttek a világra.

"Ez életünk legszebb napja" - írták a boldog szülők, hozzátéve, hogy az édesanya és a két újszülött is jól van.


2009. július 23.

A jelentkezők 74%-a felvételt nyert felsőoktatásba

Az elmúlt évek jelentkezői létszámcsökkenése 2009-ben nem folytatódott tovább, a felsőoktatásba jelentkezők létszáma mintegy 30 százalékkal megnövekedett, a tavalyi 96 968 jelentkezőhöz képest idén 127 298-an nyújtották be felvételi kérelmüket valamely felsőoktatási intézménybe. A létszámnövekedés nagyrészt a mesterszakos képzésekre jelentkezőknek köszönhető, akiknek száma a 2008-as évhez képest megháromszorozódott, valamint idén végzett több mintegy 11 ezer nyelvi előkészítő évfolyamra járó, ötéves középiskolai képzésben részesült fiatal. A megnövekedett jelentkezői létszám eredményeként élesebb lett a verseny. A felvettek száma 13 ezer fővel nőtt meg a tavalyi évhez képest: 2008-ban a jelentkezők 83,6 százaléka sikeresen bejutott a felsőoktatásba, 2009-ben mindez 74 százalékuknak sikerülhetett.

A hír folytatása a Felvi.hu-n.

2009. július 22.

Elefántvadászat

A mai napon elkísértem szüleimet Budapestre, akik néhány üzleti megbeszélésre mentek. Mivel ezek egy része délelőtt, egy pedig késő délután volt, így a köztes időt igyekeztünk hasznosan eltölteni. Így például ellátogattunk az Aréna Plázába, amelyről eddig csak hallottam, de nem voltam benne. A választás nem volt véletlen, ugyanis fontos szempont volt, hogy legyen benne KFC :-) Az áruházban - most legalábbis - 13 elefánt volt kiállítva, ezekről apukám készített is pár képet, majd ha fel lesznek töltve gépre a képek, és jól sikerültek, akkor 1-2-t lehet beteszek ide is.

A jelek szerint egyébként nem csak én kedvelem a KFC-t, mert az Aréna Pláza éttermes részén a legtöbben itt álltak sorba, igaz szerencsére a nagyobb tömeg már csak azután jött, hogy már megvettük az ebédünket. Leginkább pedig a Subway-be mennék el dolgozni, mert ott egy embert nem láttam vásárolni, míg ott voltunk - ergo nem kellene megszakadnom a jelek szerint a munkában a fizetésemért.

Reggel egyébként kicsit nehézkesen indult a nap. Legalábbis ami az autópálya-matrica értékesítését illeti, ugyanis amikor Szekszárdon próbálkoztunk a benzinkútnál, még vmi bélyeghibára hivatkozva nem jött össze. Mire elértünk Dunaújvárosig az OMV kúthoz, addigra megjavult a rendszer, igaz az ottani dolgozók elmondása szerint épp azokban a percekben. Kérdés, hogy aki reggel akart autópálya-matricát venni, de a rendszerhiba miatt nem tudott, akkor az így járt, esetleg grátisz utat kapott?

Most még Yoville-n el kell küldeni dolgozni az emberem, Restaurant City-ben fel kell szednem a napi hozzávalót és a kvízt megfejteni, Metropolisban rendbetenni a város dolgait - ha kell -, Farmville-ben leszüretelni a tököket és ültetni újakat, Fairylandban meglocsolni a virágokat, SPP-n meg megnézni a háziállatomat, és utána ideje lenne aludni menni :-)

2009. július 21.

Magyar Nagydíj


2009. július 20.

Vélemény: Tel-Food

Még korábban említettem - inkább nem linkelném be, hogy mikor -, hogy pár gondolatot, véleményt írok a Tel-Food-ról. Mivel ma nézegettem a Google Analitics statisztikáit, és láttam, hogy igen sokan kerestek erre a kifejezésre, és jutottak arra a bejegyzésemre, amikor mindezt megígértem, így itt az ideje a tettek mezejére lépnem.

Mivel már a 22. hét (2009.05.25-2009.05.31) óta rendszeresen rendelek tőlük, így kellő tapasztalatot szereztem velük kapcsolatban. Nézzük először az alap tudnivalókat. Egész nyáron féláron lehet ételt rendelni a Tel-Food-tól hétfőtől péntekig. Lehetséges akár egy napra, már másnapra rendelni. A rendeléseket előző nap 16:00 óráig lehet leadni, véleményem szerint legegyszerűbben és leginkább átláthatóan az online felületen keresztül.

Én is a netes rendelést szoktam használni, amelyet egy gyors regisztráció előz meg. Minden megrendelésről érkezik visszaigazoló e-mail is, illetve a webes felületen is visszanézhetők akár a korábbi rendelések. Minden esetben az aktuális és a következő hét étlapja érhető el. A rendelések bármikor módosíthatóak, értelemszerűen a másnapiak előző nap 16:00 óráig.

A kiszállítás 8 és 13 óra között történik, pontosabb egyeztetésre a futárral van lehetőség. Személy szerint én a futárral a 10 órai szállításban egyeztem meg, amit max +-10 perces intervallumban be is tart, de általában tényleg pontosan 10 órára érkezik.

Az ételeket visszazárható dobozban szállítják. Illetve a leveses tálon változtattak, az csak korábban volt visszazárható - szerencsére tettem el párat belőle - egy ideje már nem az, viszont a jelenlegi formájában praktikusabb. A főétel, a saláta, továbbá a desszert azonban még mindig visszazárható dobozban érkezik. Ezekben az ételek - már amelyiknél szükséges - felbontás nélkül betehetők a mikróba és megmelegíthetők.

Az étlapjukon széles a választék, hiszen minden nap háromféle leves, és számos főétel közül lehet választani. Minden nap van tészta, főzelék, szárnyas-, sertés- és marhahúsból készült étel, frissensült, illetve bundázott ínyencség. Ez utóbbiak kétféle körettel is szerepelnek a listában.

A legfőbb kérdés azonban talán, amire a legtöbben keresték a választ, hogy milyenek az ételeik? Az adag méretére nem lehet panaszom, ahogy a minőségükre sem. Igyekeztem - már csak kíváncsiságból is - változatosan rendelni, és általában nem bántam meg a választásom.

A desszertek közül például igazán jó volt a tiramisu és a somlói galuska. Ellenben a rizsfelfújt málnaöntettel nem volt több egy hideg majdnem íztelen valaminél. A levesek közül csak ajánlani tudom a trópusi gyümölcslevest, avagy a húsgaluskalevest, ellenben nekem személy szerint nem jött be a magyaros zöldbableves, melynek igazából bableves ízét sem éreztem.

Az első hetekben volt egyébként kisebb kavar a számla körül. Egész pontosan annyi, hogy bejelöltem a neten, hogy kérek, első héten jött is, de a második hétre elfelejthette a rendszer - pedig továbbra is be volt jelölve -, de miután jeleztem a cég felé a problémát, pótolták az elmaradást, így minden rendben.

Bár jeleztem azt is az ügyfélszolgálatuk felé e-mailben, hogy a visszaigazoló e-mail az egységárhoz is azt írja, hogy adag, sajnos ezt kijavítani a jelek szerint túl nagy feladat, mert még mindig az szerepel, hogy pl: Májgaluskaleves - 260 adag - 2 adag - 520 Ft. Persze tudom, ne legyek maximalista.

Jut eszembe: Egy érdekes hiba történt múlt héten hétfőn. A dobozokon lévő feliratokra a Fleckstone helyett (ők a Tel-Food) az került rányomtatásra, hogy Gastroyal, és ezek a téves feliratok lettek áthúzva filctollal, de ettől még ha nagyon akartam, akkor el tudtam olvasni, hogy mit húztak át. A kérdés tehát adott: Mi az összefüggés a Gastroyal és a Tel-Food között?

Hirtelen ezek a dolgok jutottak eszembe, de ha valaki bármi másra, mint vélemény kíváncsi, akkor bátran kérdezzen, és válaszolok. Zárásként a honlapjuk címe: www.telfood.hu

Belehalt sérüléseibe Henry Surtees


2009. július 19.

Boldog Születésnapot Jared!

A mai napon ünnepli 27. születésnapját Jared Tristan Padalecki, akit a magyar nézők elsősorban Sam Winchesterként ismerhetnek az Odaát (Supernatural) című sorozatból, illetve Dean Foresterként a Szívek szállodájából (Gilmore Girls). Mivel egy évvel ezelőtt elég részletesen írtam róla, illetve addigi pályafutásáról, így inkább most csak az azóta eltelt időszakkal foglalkoznék.

Akkor még dolgozott a Péntek 13 című filmen, ez azóta a világ szerencsésebb felén idén február 13-án bemutatásra került, itthon azonban moziban nem lesz látható a film, a dvd kiadása pedig ősszel várható. Két formában tervezik a hazai megjelenését, az egyik a Jason maszkos limitált széria 29 990 Ft-ért, mely csak elegendő megrendelés esetén lesz elérhető, illetve a hagyományos, melynek egyelőre nincs ára. A trailert korábban már láthattátok a blogban. A filmben egyébként Clay Miller szerepét formálja meg. Aki esetleg már látta a filmet, örülnék neki, ha pár szót írna róla kommentben, mert nekem még nem volt szerencsém hozzá.

A másik újdonság - amiről azonban év közben szintén írtam -, hogy a BuddyTV összeállította a "TV's 50 Sexiest Men of 2008" listát, ahol a Winchester testvéreket alakító színészek meglehetősen jó eredményeket értek el. A Dean Winchestert alakító Jensen Ackles a hetedik, míg a Sam Winchester karakterét megformáló Jared Padalecki a lista legelőkelőbb helyén, az első helyen végzett. Olyan színészeket utasítottak maguk mögé, mint Gale Harold, Barry Watson, Milo Ventimiglia, avagy Chad Michael Murray.

Mindezek után nem maradt más hátra, mint megismételnem a bejegyzés címében szereplő mondatot. Boldog 27. születésnapot Jared Padalecki!

2009. július 18.

Star Wars Parody


2009. július 17.

Piros-fehér zebra Szekszárdon


2009. július 16.

Januártól megszűnik a zöldkártya

Januártól megszűnik a zöldkártya, az autók környezetvédelmi vizsgálatát egyszerre végzik majd a műszaki vizsgával - tudta meg a Magyar Televízió Híradója. "2010. január elseje után akiknek műszakit kell csináltatniuk az autójukon, már nem kell majd külön zöldkártyáshoz is elmenniük, hanem egy lépésben, egyszerre tudnak mindent elkészíttetni az autójukhoz" - mondta Lovas Károly Róbert, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettese a közszolgálati televízió csütörtök esti hírműsorának.

A Híradó számításai szerint így olcsóbb is lesz, ugyanis az autósoknak most a műszaki vizsgáért és a zöldkártyáért együtt körülbelül húszezer forintot kell fizetniük, januártól a közös vizsga azonban nagyjából 17 ezer forintba kerül majd. A zöldkártyát 1992-ben vezették be Magyarországon, sok vállalkozás kifejezetten erre a vizsgáztatásra jött létre - idézték fel a Híradóban.

(Forrás: Inforadio.hu)

2009. július 15.

Roger Federer: The Making of a Legend


Diplomaosztó

Az elmúlt héten felvettem a kapcsolatot elektronikus levél formájában a Kodolányi János Főiskola Székesfehérvári Ügyfélszolgálati Központjával a diploma átvételének lehetséges módjai és időpontjai után érdeklődve. Bár túlfutó hallgatóként államvizsgáztam a múlt hónap második felében, ettől függetlenül választhatom, hogy diplomaosztón veszem át a megszerzett diplomámat, avagy a záróvizsgát követő 30 nap múlva van lehetőségem ugyanerre a képzési helyszínemhez tartozó ügyfélszolgálati központban, vagyis esetemben Székesfehérváron.

A diplomaosztó - talán ez nem titkos adat, így kiírhatom itt is - Budapesten augusztus 30-án, Székesfehérváron szeptember 6-án, míg Siófokon szeptember 13-án van. A szüleimmel is egyeztetve a dolgot, végül amellett döntöttem, hogy - ha már úgy sincs olyan ruha, mint az amerikai filmekben - az ügyfélszolgálaton veszem át, a részletek miatt pedig majd keresem a tanulmányi előadómat. (Mondjuk, hogy ki ő azt nem tudom, de végülis erre még van pár napom, hogy kiderítsem, végső esetben az ügyfélszolgálat munkatársától, akivel eddig is leveleztem.)

Ha már lemondtam az ünnepélyes diplomaátvételről, akkor lehet ideje lenne megkeresnem Dr. h.c. Szabó Péter Ottó PhD rektor hivatalát, aki még Fürstenfeldben ígért nekünk egy "iroda bemutatót" - amit ő már lehet elfelejtett, de én még számon tartom -, és ebbe talán a kézfogás is beiktatható. A Német Tanszéken ősszel bizonyára publikálva lesznek a fogadó órák időpontjai, így Dr. Kovács László és/vagy Dr. Majorosi Anna (nem tudom kivel fognak kezet a székesfehérváriak az átadón, de a tavalyi képeket elnézve ők az esélyes résztvevői az átadó ceremóniának) is beiktatható a programba. A Kommunikáció Tanszék is akár letudható így, bár - és ezért elnézést kérek tőlük - velük nem volt a képzésünk alatt annyira aktív és szoros a kapcsolat, mint a némettel, így ha kimaradnak, akkor sem fogok letargiába esni.

Most, a bejegyzés írása közben jutott eszembe, hogy remélhetőleg a két évi fürstenfeldi képzésről ígért papírt sem felejtették el a nagy rohanásban, hogy ilyen korán kikérem a diplomámat. Azokról az ösztöndíjakról nem jár valamilyen igazolás, amik nem szociális, hanem teljesítmény alapúak, mint például a közéleti ösztöndíj? Ha nem, akkor miért nem? Azt nem mondom, hogy bárhol is fel lehetne használni, de végülis bizonyos tevékenység(ek) elvégzéséért, elismeréséért kapták az érintett hallgatók anno az adott ösztöndíjat.

GGP: Vége

Nos, lassan, de biztosan a XXXV. Gemenci Nagydíjhoz kapcsolódó bejegyzések végére értem, miután a főbb dolgokról röviden beszámoltam, illetve a Bringavideo kapcsolódó felvételei is beillesztésre kerültek. Remélhetőleg egy év múlva a XXXVI. ismételten valamivel hosszabb lesz, hiszen idén ugye az eredetileg tervezetthez képest kimaradt a Pécs-Kaposvár szakasz és a prológ is. (Legalábbis gondolom, hogy így tervezték, mert Szekszárd város honlapján volt fent egy előzetes anyag, amiben még mindkét fent említett szakasz szerepelt)

2009. július 14.

GGP Villanyfényes gála


2009. július 13.

Gemenci Nagydíj 2. szakasz


2009. július 12.

Gemenci Nagydíj: Pálinkás Csaba emlékverseny

Ma este rendezték meg a Pálinkás Csaba emlékversenyt, vagyis a villanyfényes háztömbkörüli kritériumversenyt, ahol 25 kört kellett teljesítenie a résztvevőknek, és minden egyes körben az adott körre felajánlott, legalább 10 000 Ft az első helyezett jutalma. Mind a 25 kör első helyezettjét nem sikerült - sajnos - megjegyeznem, de ami biztos, hogy az első kört Wolfgang Geisler nyerte, majd több kört is Dér Tamás. A táv második felére kialakult egy három fős csoport, akik el tudtak szakadni a mezőny többi részétől, és egymás közt felosztva nyertek, és végül az első három helyen is ők végeztek. Első Madaras Zoltán, második Adam Homolka, harmadik Ivan Stevic lett.

Emellett megemlítésre került, hogy ma történt egy baleset is, amikor a mezőny először ért Kisdorogra. Egy civil autó a rendőri felvezetés és biztosítás ellenére összeütközött a rendezők egyik motorjával. Azóta kiderült, hogy a motorost bár kórházba szállították, könnyebb sérülésekkel megúszta az incidenst.

2009. július 11.

Dér Zsolt nyerte a Gemenci Nagydíjat

A Paks és Szekszárd közötti MVM Paksi Atomerőmű Kupáért kiírt, 148 kilométeres országúti mezőnyversennyel zárult a 35. Alisca Bau Gemenci Nagydíj kerékpárverseny július 11-én. A leggyorsabb versenyző az osztrák csapatban tekerő, cseh Adam Homolka volt, legjobb magyarként Kusztor Péter negyedik lett. A két szakasz alapján az összetettet a célba másodikként érkező szerb válogatott Dér Zsolt nyerte, a hegyi trikót Madaras Zoltán, a legjobb U23-asnak járó mezt Lovassy Krisztián, a leggyorsabb lábú bringásnak járót pedig Ivan Stevic érdemelte. További részletek a velo.hu honlapon.

Alisca Bau Gemenci Nagydíj, 2. szakasz az MVM Paksi Atomerőmű Kupáért, 148 kilométer:
1. Adam Homolka (cseh, VIPERbike-Arbö-Graz) 3:39:57 óra
2. Dér Zsolt (Szerbia válogatott csapata) 3 másodperc hátrány
3. Matija Kvasna (horvát, Puris Kamen) 5 mp.hátrány
4. Kusztor Péter (Magyarország válogatott csapata) 5 mp.hátrány

Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíj (UCI 2.2) összetett végeredménye a két szakasz után:
1. Dér Zsolt 6:39:13 óra
2. Matej Jurco (szlovák) 7 másodperc hátrány
3. Matija Kvasna 10 mp. hátrány
4. Lengyel Tamás (Tusnád Cycling Team) 24 mp. hátrány
5. Lovassy Krisztián (Betonexpressz-2000 Limonta) 33 mp. hátrány

A hegyi pontverseny győztese (pöttyös trikó):
Madaras Zoltán (Betonexpressz-2000 Limota)
A gyorsasági pontverseny győztese (zöld trikó):
Ivan Stevic (Szerb válogatott)
Legjobb magyar versenyző (narancs trikó):
Lengyel Tamás (Tusnád Cycling Team)
Legjobb U23-as versenyző (fehér trikó):
Lovassy Krisztián (Betonexpressz-2000 Limonta)
Csapatverseny győztese:
Middle Slovakia Region

(Forrás: Velo.hu)

Gemenci Nagydíj 1. szakasz


2009. július 10.

Programajánló: Gemenc GP

Idén csak pénteken kezdődött, és szombaton már véget is ér a Gemenci Nagydíj. Az első szakasz eredménye már olvasható itt a blogon is, a második szakasz pedig holnap 10:30-kor kezdődik Pakson és 14 órára érnek Szekszárdra. Amit ajánlani szeretnék, az azonban most mégsem ez - tudom, korábban is megtehettem volna -, hanem a szokásos villanyfényes háztömbkörüli verseny. Akit esetleg mindettől függetlenül érdekel (mármint, hogy későn említettem meg), az alábbi programra számíthat:
19:45 Háztömbkörüli verseny serdülő/ifjúsági igazolt, 19-39 év közötti, 40 év feletti amatőr kerékpárosoknak (10kör)
20:30 Alisca Bau Kupa Pálinkás Csaba emlékére háztömbkörüli verseny
21:30 Háztömbkörüli verseny majd a gála eredményhirdetése
22:00 GGP Esti frissítő

Szokás szerint a szombati nap egyben a T-Mobile Szekszárdi Kerékpáros Nap, melynek részeként idén is lesz kerékpáros demonstráció 17 órától, illetve számos egyéb program, melyről bővebb információ a Gemenci Nagydíj hivatalos honlapján található.

Én személy szerint várhatóan csak az esti programra nézek ki, ha másért nem, mert ezt rendszeresen, minden évben meg szoktam tenni, ha nem jön közbe olyan program, amely miatt ez mégsem lenne lehetséges.

Lovassy győzelmével kezdődött a Gemenci Nagydíj

Hazai győzelemmel zárult a 2 milliós összdíjazású Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíj pénteki, első szakasza. A 144 kilométeres, Skoda - Alisca Autocentrum Kupán 7 ország 11 csapatának 74 kerekese sorakozott a kaposvári rajtnál. A szekszárdi befutó alkalmával Lovassy Krisztián volt a leggyorsabb.

További részletek a hivatalos honlapon

Eredmények:
1. Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 - Limonta) 2:59:25
2. Dér Zsolt (szerb) azonos idő
3. Matej Jurco (szlovák) azonos idő

Mezek:
Kék (összetett): Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 - Limonta)
Pöttyös (hegyi): Madaras Zoltán (Betonexpressz 2000 - Limonta)
Zöld (gyorsasági): Matej Jurco (szlovák)
Fehér (legjobb U23-as): Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 - Limonta)
Narancs (legjobb magyar): Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 - Limonta)

2009. július 9.

Német Nagydíj


2009. július 8.

Facebook: Metropolis


2009. július 7.

Emlékeztető: Pókerarcok

Teljesen véletlenül tűnt fel az előző percekben, hogy ma este a film+ -on az egyik kedvenc színészem egyik filmje lesz látható. Mivel szerintem egy alapvetően jó filmről van szó, így gondoltam, hogy emlékeztető formájában ide a blogba is kiírom, hátha van még valaki, aki nem látta. A színész nem más, mint Matt Damon, a film pedig a Pókerarcok, azaz eredeti nyelven Rounders. A Port.hu az alábbiakat írja róla:
A profi zsugások azt vallják: a megélhetésért játszani van olyan meló, mint bármi más. Nem hazardírozol. Tutira mész. A cél, hogy óránként bekaszálj egy nagy tétet. Ennyi. Ha jól jár a lap, beszeded a pénzt, ha rosszul jár, ülsz rajta. Nem kockáztatsz. Így fizettem két évig a jogi egyetemet. Ilyen az igazi verklis. A New York-i pókeralvilágban játszódó történet egy fiúról szól, aki álmát a kártyaasztalnál próbálja valóra válni. A zsugás Mike McDermott (Matt Damon) feladja pókerszenvedélyét. Beiratkozik a jogi egyetemre, mert számára ez a biztos út a sikeres életbe. Csakhogy hiányzik belőle a titkos hátsó szobák pókercsatáinak izgalma, és amikor régi barátját, Férget (Edward Norton)kiengedik a börtönből, Mike-nak szembe kell néznie a nehéz és kockázatos dilemmával, hogy visszatérjen-e a zsugások világába a barátja kedvéért. (forrás)
Akinek sikerült felkeltenem az érdeklődését, ma este 22:50-től érdemes a film+ -ra kapcsolnia. A Port.hu látogatói 98 leadott szavazat alapján egy 10-es skálán 8,8-ra értékelik a filmet. Az IMDb-n 39438 szavazat alapján egy ugyancsak 10-es skálán 7,3-as értékelést ért el.

2009. július 6.

Roger Federer a régi-új világelső

Roger Federer visszavette az első helyet Rafael Nadaltól az ATP világranglistáján. A svájci 11220 ponttal vezeti a listát, vagyis 485 ponttal előzi meg a második helyre visszacsúszott spanyolt. A harmadik helyezett brit Andy Murray hátránya már 1770 pont a régi-új svájci világelső mögött. A TOP10-ben a nyolcadik és kilencedik helyen is történt egy helycsere. A francia Jo-Wilfried Tsonga egy helyet előrébb lépett, míg a spanyol Fernando Verdasco egyet visszacsúszott. Az elődöntőben Roger Federer ellen játszó Tommy Haas tizenöt helyet előrelépve tizenkilencedik már az ATP világranglistán.

ATP világranglista (2009. 07. 06.):
1. Roger Federer (svájci) 11220 [17]
2. Rafael Nadal (spanyol) 10735 [18]
3. Andy Murray (brit) 9450 [21]
4. Novak Djokovic (szerb) 8150 [23]
5. Juan Martin del Potro (argentin) [23]
6. Andy Roddick (amerikai) 5440 [23]
7. Gilles Simon (francia) 4000 [28]
8. Jo-Wilfried Tsonga (francia) 3600 [24]
9. Fernando Verdasco (spanyol) 3500 [24]
10. Fernando Gonzalez (chilei) 3185 [18]
Teljes lista

2009. július 5.

Hatodszor is Federer Wimbledon bajnoka

Maratoni mérkőzést hozott a mai férfi egyes döntő a Wimbledoni Nyílt Teniszbajnokságon, ahol még Pete Sampras is tiszteletét tette. Az első szettben Andy Roddick kezdte az adogatást. Egészen 6-5-ig fej-fej mellett haladtak, és már mindenki arra számított, hogy rövidítésben dől majd el az első szett sorsa. Ekkor meglepetésre a svájci elvesztette adogatójátékát, így 1-0-ra a szettek tekintetében az amerikai állt ekkor jobban.

A második szettben sem változott sokat a helyzet, azt leszámítva, hogy ezúttal valóban eljutottak a tie breakig. Itt két minibreak előnye volt Roddicknak, de Federer vissza tudott jönni, majd 8-6-ra megnyerni a rövidítést. A nyert szettek aránya ekkor már 1-1. A harmadik szett hasonló volt az előzőhöz, ismételten rövidítés döntött, és ezúttal 7-5-re bizonyult jobbnak a svájci. A szetteket illetően pedig immár ő vezetett 2-1-re.

A negyedik szettben az elsőhöz hasonlóan breakelni tudta Roddick Federert, és 6-3-ra meg is nyerte a negyedik szettet, ezzel 2-2-re javítva a nyert szettek mérlegét. Jöhetett a mindent eldöntő ötödik szett, ahol a szabályok értelmében már nincs rövidítés, hanem az nyer, aki kettővel több szettet tudhat magáénak.

Nem véletlenül említettem ezt meg, hiszen rekordhosszúságúra nyúlt a döntőszett, 95 percig játszottak, míg 16-14-re megnyerte Roger Federer a szettet, ezzel pedig sorozatban hetedik wimbledoni döntőjében hatodik győzelmét aratta. Emellett Roger Federer lett minden idők legeredményesebb teniszezője, miután új rekordot felállítva tizenötödik Grand Slam győzelmét szerezte meg. E rekord kapcsán utazott a helyszínre Pete Sampras, akivel eddig közösen tartotta Roger Federer a rekordot (14).

Továbbá a világelsőséget is visszaveszi Rafael Nadaltól, aki 46 hétig állt az ATP lista élén. A svájci korábban minden korábbi versenyzőnél tovább, 237 hétig (2004. február 2. - 2008. augusztus 18.) volt folyamatosan világelső.

Férfi egyes döntő
Roger Federer (svájci, 2.) - Andy Roddick (amerikai, 6.)
5-7, 7-6(6), 7-6(5), 3-6, 16-14

Előzetes: Federer - Roddick

A második hét végén, a tizenharmadik játéknapon - remélem egyik játékos sem babonás - elérkeztünk a Wimbledoni Nyílt Teniszbajnokság legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményéhez, a férfi egyes döntőhöz, amelyet idén Roger Federer és Andy Roddick játszik egymás ellen. Korábban húsz alkalommal találkoztak, ebből tizennyolc alkalommal a svájci és csupán kétszer az amerikai nyert. Wimbledoni döntőben 2004-ben és 2005-ben már találkoztak egymással. Mindkettőt Federer nyerte, előbbit 4-6, 7-5, 7-6(3), 6-4-re, utóbbit 6-2, 7-6(2), 6-4-re.

Ha a puszta statisztikát nézzük, akkor egy könnyed győzelmet prognosztizálhatnánk előre a mai napra, amelyet követően Roger Federer sorozatban hetedik wimbledoni döntőjében megszerzi hatodik győzelmét, miközben huszadik Grand Slam döntőjében tizenötödik győzelmét aratva új rekordot állít fel, ezzel megdöntve a korábbit, melyet most Pete Sampras-szel közösen tart a svájci. A sor azonban nem teljes, ugyanis a világelsőséget is átveszi a spanyol Rafael Nadaltól, aki negyvenhat hetet töltött a lista élén. Roger Federer korábban rekordhosszúságú ideig, 2004. február 2. és 2008. augusztus 18. között 237 hétig volt világelső. A korábban hullámvölgybe került teniszklasszis ismételten remek formában van, amit bizonyít többek között a Roland Garros-on elért győzelme, amellyel beállította a karrier Grand Slamet.

Andy Roddick azonban eddigi legjobb formáját mutatja füvön. És a statisztika sem zavarja, mint bebizonyította ezt az Andy Murray elleni mérkőzésen, ahol szintén ellenfele rendelkezett a jelentősen kedvezőbb mutatókkal. Hogy mire lesz képes az amerikai Federer ellen, az a helyi idő szerint délután 2 órakor (magyar idő szerint 15:00) kezdődő döntőben kiderül, mely fontosabb pillanatairól a Twitteren jelzünk, illetve az utolsó játéknapról is lesz bejegyzés itt a TyBlogon.

Serena Williams Wimbledon női bajnoka

Serena nyerte a Williams testvérek párbaját a Wimbledoni Nyílt Teniszbajnokság szombat délutáni női egyes döntőjében. Venus Williamst húga két szettben, 7-6(3), 6-2-re győzte le, vagyis 2002 és 2003 után ismételten Serena nyerte a testvérek harcát a döntőben itt az All England Clubban. A két Williams lány ezt követően egymás oldalán bizonyíthatott és bizonyított is, ugyanis a női páros döntőt 7-6(4), 6-4-re megnyerték a Samantha Stosur, Rennae Stubbs páros ellen.

Ugyancsak szombaton rendezték meg a férfi páros döntőt, ahol egy igazán izgalmas mérkőzést követően, ahol az első három szett sorsa csak rövidítésben dőlt el, négy szettben a második helyen kiemelt címvédő páros, azaz Daniel Nestor és Nenad Zimonjic nyert 7-6(7) 6-7(3) 7-6(3) 6-3-ra a Bob Bryan és Mike Bryan alkotta duóval szemben.

A torna utolsó napjára maradt a férfi egyes döntő, ahol a svájci Roger Federer és az amerikai Andy Roddick játszik egymás ellen, illetve őket követi a vegyespáros döntője, itt a Leander Paes és Cara Black által alkotott duó játszik Mark Knowles és Anna-Lena Groenefeld párosa ellen.

2009. július 4.

Lezárult a szavazás

Nemrég lezárult a szavazás, mely arra kereste a választ, hogy mennyire tetszik az új design. A visszajelzések többsége pozitív volt, amin valóban lehetne talán kicsit javítani, az a megújult TyBlog színvilága, mely most egyeseknek eléggé egysíkúnak tűnhet. Erre majd a próbafelületen kipróbálok pár alternatívát, és ha valamelyik elnyeri a tetszésem, akkor ennyi változásra a továbbiakban még számítani lehet. Számszerűsítve egyébként a válaszadók hatvan százaléka értékelte az iskolai osztályzatok szerinti legjobbra, vagyis jelesre az új arculatot, míg további tíz százalék nyilatkozott úgy, hogy tetszik. A két alsó kategória, melyek arra utaltak, hogy nem igazán nyerő a most választott irány, csupán a válaszok húsz százalékát tették ki, vagyis szerintem megállapítható, hogy sikeresen vizsgázott az új design. Mindenkinek köszönöm, aki szavazott.

2009. július 3.

Boldog születésnapot Vettel!

A sok wimbledonos bejegyzés között már majdnem kimaradt a ma születésnapját ünneplő Sebastian Vettel felköszöntése. A német Forma 1-es pilóta 1987. július 3-án született Heppenheimben. Pályafutását a Forma 1-ben a BMW Sauber csapatnál kezdte, majd a Toro Rosso istállónál versenyzett, a 2009-es szezonban David Coulthard megüresedő helyét foglalta el a Red Bull Racing csapatnál. 2008. szeptember 14. óta ő a legfiatalabb futamgyőztes. Az idei szezonban jelenleg 39 pontjával a 3. helyen áll az egyéni világbajnokságban. Tavaly a Toro Rosso volánjánál megszerezte élete első futamgyőzelmét, melyhez idén további kettőt begyűjtött a Red Bull Racing volánjánál. Boldog születésnapot!

Véget ért a brit álom

A Wimbledoni Nyílt Teniszbajnokság tizenegyedik játéknapján az első elődöntőben lépett pályára Roger Federer Tommy Haas ellen. A svájci Yen-Hsun Lu, Guillermo Garcia-Lopez, Philipp Kohlschreiber, Robin Söderling és Ivo Karlovic legyőzésével jutott az elődöntőbe, eközben a német Alexander Peya, Michael Llodra, Marin Cilic, Igor Andreev és Novak Djokovic ellen játszott eredményesen a korábbi fordulókban. Egymás elleni mérlegük az eddigi mérkőzéseik alapján Federer számára kedvezőbb, aki kilencszer nyert, míg Haas csak két alkalommal.

Az elődöntő első szettjében nem született break, így tie break döntött a szett sorsáról, ahol 7-3-ra Roger Federer bizonyult a jobbnak. A második szettben először 4-5-ös Haas adogatásnál volt lehetősége a svájcinak, hogy breakelje ellenfelét, és ezzel behúzza a szettet. Erre akkor nem került sor, mivel a német remek adogatással hárított. Miután Federer hozta a saját szervajátékát, Haas a sajátjában ismételten bajba került. Az első szettlabdát nem használta ki Federer, a másodikat már igen, így 7-5-re megnyerte a szettet, amely egyben azt is jelenti, hogy már 2-0-ra vezetett ekkor a nyert szettek számát illetően, és csak egyre volt attól, hogy sorozatban hetedszer döntős legyen Wimbledonban.

A harmadik szettet még könnyebben, 6-3-ra hozta Roger Federer, aki így már biztosan résztvevője a vasárnapi férfi egyes döntőnek. A nagy kérdés ekkoz még az volt, hogy a két Andy közül melyik lesz az ellenfele. Bár Federer azt nyilatkozta, hogy neki mindegy, bizonyára Roddickot szívesebben látná a döntőben.

A nap második elődöntőjében a hazaiak kedvence, a világranglistán harmadik helyezett Andy Murray és a hatodik helyen kiemelt Andy Roddick játszott egymás ellen. Murray útja az elődöntőig Robert Kendrick, Ernests Gulbis, Viktor Troicki, Stanislas Wawrinka és Juan Carlos Ferrero legyőzésén keresztül vezetett, míg Andy Roddick Jeremy Chardy, Igor Kunitsyn, Jürgen Melzer, Tomas Berdych és Lleyton Hewitt ellen játszott eredményes mérkőzéseket a korábbi fordulókban.

Az első szettben 4-5-ös Murray adogatójátékban jutott breaklehetőséghez az amerikai. A hosszú labdamenet végén a skót kétkezes tenyerese a hálóban kötött ki, így az első szettet némi meglepetésre 6-4-re Andy Roddick nyerte meg. A második szett elején azonban azonnal a skótnak lett három fogadóelőnye, melyet értékesíteni is tudott, miután az amerikai tenyerese a hálóban végezte. Az előnyt egészen a szett végéig megőrizte Murray, vagyis most ő nyert 6-4-re egy szettet, ami azt jelenti, hogy a nyert szettek aránya immár 1-1.

A harmadik szett elején lehetősége volt Andy Murray-nek, hogy lemásolja a második elejét, de Andy Roddick sorban hárítani tudta a breaklabdákat. Egy újabb fordulatot követően 1-2-es Murray adogatásnál ezúttal Roddicknak volt fogadóelőnye, melyet értékesített is, így 3-1-re elhúzott. Az amerikainak 5-3-nál lehetősége volt adogatni a szettért, de Murray-nek sikerült visszajönnie, tie break döntött a szett sorsáról. Itt először a skótnak jutott szettlabda, de nem tudott élni vele, ezt köverően Roddick igen, így 9-7-re megnyerte a rövidítést, ezáltal 2-1-re vezetett ekkor a nyert szettek vonatkozásában.

A negyedik szett fő kérdése az volt, hogy a skótnak sikerül-e kiharcolnia egy döntőszettet, avagy négy szettben az amerikai jut tovább, és így megismétlődik a 2004-es és 2005-ös döntő. A döntés ismételten a rövidítésre maradt, ahol 6-4 után két mérkőzéslabdához jutott az amerikai. Az elsőt sikerült hárítania a skótnak, a másodikat már nem, vagyis Roger Federer ellenfele a döntőben ismételten Andy Roddick lesz.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a brit álom az elődöntőben végerért, és Andy Murray feliratkozik Mike Sangster (1961), Roger Taylor (1967, 1970, 1973) és Tim Henman (1998-99, 2001-02) mellé azon brit játékosok sorába, akik elbukták az elődöntőt Wimbledonban.

Vasárnap Roger Federer Wimbledonban sorozatban hetedik döntőjét játssza, mely egyébként a huszadik Grand Slam döntője, és ha nyer, akkor a tizenödötik Grand Slam győzelme, mely új rekord lenne a sport történelmében. A döntőhöz kapcsolódó előzetes további részletekkel vasárnap délelőtt kerül publikálásra a TyBlogon.

Előzetes: Murray - Roddick

A pénteki második elődöntő résztvevője két Andy lesz, azaz a hazaiak sztárja, akit már többek között James Bond is felhívott, jelenleg a világranglistá harmadik helyezett Andy Murray és a korábbi világelső amerikai Andy Roddick.

A két teniszező eddig nyolc alkalommal találkozott egymással, amiből hat alkalommal Murray, kétszer pedig Roddick került ki győztesen. Utoljára a dohai tenisztorna (Qatar ExxonMobil Open) döntőjében játszottak egymás ellen. Akkor sima két szettben, 6-4, 6-2-re Murray nyert, ahogy előtte is, 2008-ban a Tennis Masters Cup-on 6-4, 1-6, 6-1-re. Füvön szintén 2008-ban a Queen's Club nevű tornán találkozhattak volna, de akkor Roddick mérkőzés nélkül jutott tovább. Wimbledonban 2006-ban már játszottak egymás ellen, azt a találkozót 7-6(4), 6-4, 6-4-re a skót nyerte.

A most 22 éves Andy Murray lehet az első brit teniszező Henry "Bunny" Austin óta, aki a Wimbledoni Nyílt Teniszbajnokság döntőjébe juthat. Austinnak ez 1938-ban sikerült, azonban ott Don Budge-től 6-1, 6-0, 6-3-ra kikapott, és ezt követően fel is adta teniszkarrierjét. Emellett Murray-nek arra is komoly esélye van, hogy Fred Perry 1936-os sikere után ismételten hazai versenyző legyen Wimbledon bajnoka. Austin óta három britnek is sikerült már az elődöntőbe jutás, ők: Mike Sangster, Roger Taylor és Tim Henman.

Murray esetleges végső győzelme egyben az is jelenti, hogy karrierje eddigi legmagasabb világranglistás helyezését éri el, mindösszesen 5 ponttal lemaradva lesz második Rafael Nadal mögött. Bíztató lehet számára, hogy 71 év után nyert brit a két héttel ezelőtti AEGON Championships tenisztornán, ahol utoljára ez Austinnak sikerült. Illetve idén Andy Murray-nek azáltal, hogy a döntőber James Blake-et 7-5, 6-4-re legyőzte.

Andy Roddick kilenc alkalomból ötödszőr játszik elődöntőt az All England Clubban. Mérkőzésenként átlagosan 27,8 ászt üt, eddig összesen 139-et itt Wimbledonban, a leggyorsabbat 227 km/h-val ütötte. Szerváinak közel felét nem adták vissza, és első szerváinak 81 százalékából pontot is szerzett. Döntős volt 2004-ben és 2005-ben is, mindkétszer Roger Federertől kapott ki.

Idén az elődöntőig Roddick számára Jeremy Chardy, Igor Kunitsyn, Jürgen Melzer, Tomas Berdych és Lleyton Hewitt legyőzésével vezetett az út. Érdekesség, hogy ebből egyedül a Berdych elleni találkozót sikerült három szettből megoldania az amerikainak.

Előzetes: Federer - Haas

A Wimbledoni Nyílt Teniszbajnokság tizenegyedik játéknapján helyi idő szerint délután egy órakor (magyar idő szerint 14:00) kezdetét veszik a férfi egyes elődöntők. Elsőként Roger Federer és Tommy Haas lép pályára a centerpálya közönsége előtt.

Eddig tizenegy alkalommal találkozott egymással a két teniszező, és 9-2-es aránnyal a svájci vezet a győzelmek számát illetően. Utoljára a Roland Garroson játszottak egymás ellen. Akkor egy ideig komoly esély látszott arra, hogy a német megállítja Federer menetelését. Tommy Haas megnyerte az első két szettet, a harmadikban is 3-4-nél Federer adogatásánál breaklabdája volt 30-40-nél. A szettet azonban 6-4-re a svájci nyerte, a következő két szettet pedig már könnyedén, 6-0, 6-2-re hozta. Roger Federer idén eddig két tornát nyert meg. Az egyik az ATP World Tour Masters 1000 Madrid, ahol Rafael Nadalt győzte le, a másik pedig a Roland Garros, ahol Robin Söderlingnél bizonyult jobbnak.

Az elődöntőig idén Yen-Hsun Lu, Guillermo Garcia-Lopez, Philipp Kohlschreiber, Robin Söderling és Ivo Karlovic legyőzésén keresztül vezetett az út Federer számára. Ezalatt csak egyszer vesztett szettet, Philipp Kohlschreiber ellen, azt is rövidítésben 7-5-re.

Tommy Haas utoljára a 2002-es Australian Openen tudott Roger Federer ellen nyerni, az is egy öt szettes mérkőzés volt, ahol a német 7-6(3), 4-6, 3-6, 6-4, 8-6-ra győzött. Wimbledonban először jutott a német az elődöntőig, eddigi legjobb szereplése itt a negyedik forduló volt. Grand Slam tornán három alkalommal játszott elődöntőben. Erre az Australian Openen került sor 1999-ben, 2002-ben és 2007-ben. Kellemes emlékei azonban nem lehetnek ezekről, ugyanis mindannyiszor ez a végállomás is volt számára.

Tommy Haas újta az elődöntőig Alexander Peya, Michael Llodra, Marin Cilic, Igor Andreev és Novak Djokovic legyőzésével vezetett. A legrövidebb találozó ebből a Llodra elleni volt, ahol 4-3 után a francia feladni kényszerült a mérkőzést. Legnagyobb skalpja pedig a világranglista negyedik helyezettjének, Novak Djokovicnak a legyőzése a negyeddöntőben.

Tavaly is szerepelt Wimbledonban egy német az elődöntőkben, akkor Rainer Schüttler jutott el idáig, azonban a későbbi győztes Rafael Nadaltól három szettben kikapott. A németek közül Grand Slam tornán eddig ugyancsak Schüttler jutott el a legtovább, aki 2003-ban döntőt játszott az Australian Openen Andre Agassi ellen.

2009. július 2.

Pontosítás: Ki lesz a világelső?

Korábbi, világelsőséggel foglalkozó bejegyzésemben sikerült elszámolnom magam, amire a mai napon Géza hívta fel a figyelmemet. Ezúton is köszönet neki, illetve a kapcsolódó linkért. A hiba alapja az volt, hogy a levont pontokat rossz rendszer szerint számítottam ki. Ami minden esetben helyes volt, hogy a sérülés miatt nem induló spanyol címvédő Rafael Nadal 2000 pontot veszít emiatt, és így 10735 pontja lesz hétfőn.

Roger Federernek jelenleg 10620 pontja van, ebből a tavalyi döntős szereplése miatt 1400 pontot vonnak le. Ha igén megnyeri a tornát, akkor amellett, hogy új rekordot állít fel a Grand Slam győzelmek számát illetően, 2000 pontot is bezsebel, azaz 11220 pontjával átveszi a világelsőséget Rafael Nadaltól.

Andy Murray 9230 pontjából 500 kerül levonásra a tavalyi negyeddöntős szereplése miatt. Ha idén ő nyerné meg a Wimbledoni Nyílt Teniszbajnokságot, akkor a 2000 ponttal együtt 10730 pontja lenne, azaz még épp lecsúszna a jövőheti világelsőségről.

(A korrekció ez alapján készült)

A két Williams a döntőben

A két Williams testvér játssza majd egymás ellen a szombati női egyes döntőt. Elsőként Serena Williams lépett pályára Elena Dementieva. Az előzetes várakozások az amerikai sima győzelmét prognosztizálták, az orosz azonban nem adta könnyen magát. Óriási csatát, és 2 óra 49 perc játékot követően 6-7(4), 7-5, 8-6-ra Serena Williams nyert. Következett a nap második elődöntője, ahol Venus Williams és Dinara Safina játszott egymással. Az orosz világelső rettentően gyengén szerepelt, 51 perc játék elég volt Venusnak ahhoz, hogy 6-1, 6-0-ás győzelemmel bebiztosítsa döntős szereplését. Nem először fordul elő, hogy a két Williams lány játszik egymással döntőt itt Wimbledonban. Volt már erre példa 2002-ben, 2003-ban, illetve tavaly is.

Holnap rendezik meg a férfi egyes elődöntőket. Elsőként, magyar idő szerint 14:00 órakor Roger Federer és Tommy Haas lép pályára, majd következik a két Andy, azaz Andy Murray és Andy Roddick mérkőzése.

Női egyes elődöntők eredményei:
Serena Williams (amerikai, 2.) - Elena Dementieva (orosz, 4.)
6-7(4), 7-5, 8-6
Venus Williams (amerikai, 3.) - Dinara Safina (orosz, 1.)
6-1, 6-0

Női egyes döntő:
Serena Williams (amerikai, 2.) - Venus Williams (amerikai, 3.)

Férfi egyes elődöntők - 14:00-tól:
Roger Federer (svájci, 2.) - Tommy Haas (német, 24.)
Andy Murray (brit, 3.) - Andy Roddick (amerikai, 6.)

2009. július 1.

Haas búcsúztatta Djokovicot

Roger Federer lépett elsőként pályára Ivo Karlovic ellen a wimbledoni teniszbajnokság kilencedik játéknapján a centerpályán. Előzetesen mindenki több tie break-ben eldőlő szettre számított. Végül három szettben, 6-3, 7-5, 7-6(3)-ra nyert a svájci. Ellenfele a német Tommy Haas lesz az elődöntőben, aki négy szettben, 7-5, 7-6(6), 4-6, 6-3-ra legyőzte a negyedik helyen kiemelt Novak Djokovicot.

A másik elődöntő egyik résztvevője a hazaiak kedvence, Andy Murray lesz, aki egy hónapon belül másodszor győzte le Juan Carlos Ferrerot. A skót 7-5, 6-3, 6-2-re győzte le a spanyolt. Ellenfele Andy Roddick lesz, aki öt szettben 6-3, 6-7(10), 7-6(1), 4-6, 6-4-re győzött Lleyton Hewitt ellen.

Holnap rendezik meg a női elődöntőket. Elsőként, magyar idő szerint 14:00 órakor Elena Dementieva lép pályára Serena Williams ellen. Őket követi a Dinara Safina - Venus Williams találkozó. A mérkőzések érdekessége, hogy a női mezőny első négy helyezettje jutott az elődöntőkbe, és mindkét esetben orosz-amerikai "párosítás" alakult ki.

Mai kapcsolódó eredmények:
Roger Federer (svájci, 2.) - Ivo Karlovic (horvát, 22.)
6-3, 7-5, 7-6(3)
Andy Murray (brit, 3.) - Juan Carlos Ferrero (spanyol)
7-5, 6-3, 6-2
Tommy Haas (német, 24.) - Novak Djokovic (szerb, 3.)
7-5, 7-6(6), 4-6, 6-3
Andy Roddick (amerikai, 6.) - Lleyton Hewitt (amerikai)
6-3, 6-7(10), 7-6(1), 4-6, 6-4

Holnapi program:
Elena Dementieva (orosz, 4.) - Serena Williams (amerikai, 2.)
Dinara Safina (orosz, 1.) - Venus Williams (amerikai, 3.)

Férfi elődöntők párosítása:
Roger Federer (svájci, 2.) - Tommy Haas (német, 24.)
Andy Murray (brit, 3.) - Andy Roddick (amerikai, 6.)

Előzetes: Murray - Ferrero

A center pálya második mérkőzése az Andy Murray - Juan Carlos Ferrero találkozó lesz a Wimbledoni Nyílt Teniszbajnokság kilencedik játéknapján. A két játékos korábban csak egyetlen alkalommal, az idei Queen's-i tenisztornán találkozott egymással - vagyis nem is olyan régen -, akkor a világranglistán harmadik helyezett skót győzött.

Andy Murray idén eddig négy ATP World Tour tornát nyert, és sorozatban másodszor játszik negyeddöntőt Wimbledonban. Hétfőn a svájci Stanislas Wawrinka ellen játszott egy ött szettes mérkőzést, amit a centerpálya fedett teteje alatt játszottak, így történelmet írtak azzal, hogy 22:39-kor fejeződött be a mérkőzés helyi idő szerint. A skót 19 breaklabdából 14-et hárított, a kilenc füves pályán játszott mérkőzésén 25 szettből 22-t megnyert. Andy Murray Robert Kendrick, ERnests Gulbis, Viktor Troicki és Stanislas Wawrinka legyőzésével jutott el a negyeddöntőig.

Ellenfele a szabadkártyával induló Juan Carlos Ferrero lesz, aki a világranglistán csak a hetvenedik helyen áll. A spanyol az elmúlt három évben második alkalommal jutott el Wimbledonban a negyeddöntőig. Idén Mikhail Youzhny, Fabrice Santoro, Fernando Gonzalez és Gilles Simon legyőzésével vezetett idáig az út, vagyis jobbnak bizonyult a világ tizedik és nyolcadik legjobb játékosánál.

Előzetes: Federer - Karlovic

A Wimbledoni Nyilt Teniszbajnokság kilencedik napján elsőként a sjávci Roger Federer és a horváth Ivo Karlovic lép pályára a center pályán. A korábbi világelső eddig nyolc alkalommal bizonyult jobbnak Karlovic-nál, aki csak egyszer, a cincinnati mesterversenyen tudta három szettben legyőzni Federert.

A svájci remek formában van, az idei wimbledoni versenyen csak egyetlen alkalommal, Philipp Kohlschreiber ellen vesztett szettet rövidítésben, egyébként mindben ő bizonyult a jobbnak. A világranglista második helyezettje a németen kívül Yen-Hsun Lu, Guillermo Garcia-Lopez, és Robin Söderling legyőzésével jutotta negyeddöntőbe. Roger Federer eddig öt alkalommal, ráadásul sorozatban tudott itt nyerni, tavaly is döntős volt, öt szettben azonban Rafael Nadal legyőzte. Idén erre biztosan nem kerül sor, hiszen Rafael Nadal sérülés miatt nem indult. További erőt adhat Federer számára, hogy idén először Roland Garros bajnoka lett, ezzel karrier Grand Slamet elérve.

A svájci ellenfele a huszonkettedik helyen kiemelt Ivo Karlovic. A horvát játékos eddig 137 ászt ütött a tornán, 41-gyel több, mint a második Andy Roddické. A világranglista harmincadik helyezettje elsőként jutott az All England Clubban a negyeddöntőkig. Ez előtte két horvátnak, Ivansevic-nek és Ancic-nak sikerült itt. Utoljára 2006-ban jutott horvát játékos Grand Slam tornán negyeddöntőig. Ő Ljubicic volt, és a Roland Garroson sikerült neki.

Ki lesz a világelső?

A wimbledoni teniszbajnokság egyik nagy kérdése, hogy a "füves Grand Slam" után ki lesz a férfi világranglista (ATP) első helyezettje. Három név is szóba kerülhet e kérdés kapcsán: a jelenlegi világelső Rafael Nadal megőrzi elsőségét annak ellenére, hogy nem indult a versenyen, Roger Federer visszaszerzi a világelsőséget, avagy a skót Andy Murray életében először lesz a férfi mezőny legjobbja.

Rafael Nadal jelenleg 12735 ponttal áll az élen. Egy Grand Slam tornán maximum 2000 pont szerezhető - értelemszerűen a győzelemért. Mivel a spanyol tavaly itt nyert, idén pedig el sem indult sérülés miatt, így ezt a 2000 pontot bukta, vagyis 10735 pontja marad Wimbledon után. Bár ez jelentős pontcsökkenés, szerencsés esetben mégis elég lehet ahhoz, hogy továbbra is a spanyol maradjon a legjobb.

Roger Federer pontjainak száma most 10620. Tavaly Rafael Nadal ellen elvesztette a döntőt, azaz ezúttal is legalább addig el kell jutnia, hogy ne veszítsen pontot. Ha ott ismét elbukik, akkor marad minden így, ahogy most áll. Ha nyer, akkor 11420 pontja lesz, vagyis 800 ponttal gyarapítja egyenlegét, és így 695 ponttal átveszi az elsőséget a férfi mezőnyben spanyol riválisától.

A britek azonban leginkább egy hazai győzelemnek örülnének, mely most szintén világranglista-elsőséget eredményezne. Andy Murray a harmadik helyen áll most 9230 ponttal. Legalább ennyi pontja már lesz, hiszen tavaly a negyeddöntőkig jutott a skót. Ha egészen az első Grand Slam győzelemig sikerül a menetelése, akkor további 1640 pontot szerez, azaz 10870 pontja lesz, és így 145 ponttal megelőzi a jelenlegi spanyol világelsőt.

Novak Djokovic bár már most tovább jutott, mint egy évvel korábban, a 7860 pontja kevés ahhoz, hogy szóba kerülhessen számára a világelsőség. Ahogy Roger Federer és Andy Murray számára is csak a győzelem számít ezesetben, egyébként Rafael Nadal, mint nevető harmadik megőrzi pozícióját. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha vasárnap Wimbledonban létrejönne a sokak által várt és remélt Federer-Murray döntő, akkor biztosan egy új - talán egy régi-új - világelsőt üdvözölhet jövőhéten a teniszvilág.

(A számolás alapját a 2009. 06. 22-i ATP ranglista szolgálja,
mely forrása az ATP hivatalos honlapja)