A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Péntek 13. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Péntek 13. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. április 13.
2010. szeptember 9.
Nyaralás - 5. nap
A mai (tegnapi) nap volt a nyaralás eddigi legrosszabb napja - legalábbis ami az időjárást illeti. Hűvösen és esősen indult a nap, és bár délre elállt az eső, borult maradt az ég, és a fel-feltámadó szél miatt az egyébként emelkedő hőmérséklet is sokkalta kevesebbnek tűnt. Így viszont legalább előkerülhettek a DVD-k is, amiket hoztam magunkkal, illetve válogattam a képek közül párat a Facebookra, amiket már fel is töltöttem.
A DVD-k közül előkerült például a Das Boot, annak is a rendezői változata, amely majdnem három és fél órás filmet jelentett, de este (hogy tökéletes legyen a hatás) megnéztük a Péntek 13 című filmet is. Az újat, amiben például Jared Padalecki is játszik. És persze az US Opent is figyelemmel kísérem. Ha már szóba került: Sajnos Fucsovicsék párosban búcsúztak a tornától, de egyéniben még bizonyíthat - reméljük fog is. Babos Timinél fordított a helyzet, ő egyéniben fejezte be idejekorán a tornát, de párosban még versenyben van. Hajrá mindkettejüknek.
Köpönyeg.hu úgy látszik szeretné megutáltatni magát velem, mert egészen szombatig esőt mutat, majd vasárnapra (amikor már nem leszek Bükfürdőn) napsütést és minden eddiginél melegebbet. Azt hiszem kell keresnem egy másik portált, ahol több napot raknak errefelé a következő napokra :) (Na jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy csütörtök reggel, péntek este és szombat reggel, ami esős, a többire gyengén felhőst mutat a részletesebb bontás, így elérte, hogy ezúttal még megbocsájtsak.)
Idő:
01:39
Címkék:
2010,
Bükfürdő,
Das Boot,
DVD,
Friday the 13th,
Fucsovics Márton,
Jared Padalecki,
Nyaralás,
Péntek 13,
US Open
2009. november 30.
Péntek 13 DVD
2009. november 13.
Mit hoz péntek 13-a?
A hiedelem szerint péntek 13. szerencsétlen nap, a valóság azonban mást mutat, néhány jegy szülötteinek kifejezetten szerencsés időszaka lesz. A Freespirit.hu csillagjegyek szerint összegyűjtötte, hogy melyik jegy szülöttei mire számíthatnak e nap kapcsán:
- Kos (március 21. - április 19.) »
- Bika (április 20. - május 20.) »
- Ikrek (május 21. - június 21.) »
- Rák (június 22. - július 22.) »
- Oroszlán (július 23. - augusztus 22.) »
- Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.) »
- Mérleg (szeptember 23. - október 22.) »
- Skorpió (október 23. - november 21.) »
- Nyilas (november 22. - december 21.)
- Bak (december 22. - január 19.) »
- Vízöntő (január 20. - február 19.) »
- Halak (február 19. - március 20.) »
2009. július 19.
Boldog Születésnapot Jared!
Mindezek után nem maradt más hátra, mint megismételnem a bejegyzés címében szereplő mondatot. Boldog 27. születésnapot Jared Padalecki!
2009. február 13.
Péntek 13
Ma ismét péntek van és 13 - ez pedig sokak szerint balszerencsét jelent. S bár a legtöbb ember számára a babona szerencsére soha nem válik szomorú valósággá, vannak esetek, amikor ez a nap valóban pechessé, esetleg tragikussá válik. A Mirror című brit bulvárlap összegyűjtötte a mai naphoz kapcsolódó legnagyobb pecheket.
Bob Renphrey észak-walesi nyugdíjas buszsofőr úgy döntött, hogy soha többé fel sem kel az ágyból pénteken, ha az 13-a. Nem véletlenül: az 1990-es években ilyen napokon összesen négy autót tört totálkárosra, egyszer beleesett a folyóba, máskor motorral karambolozott, és előfordult, hogy átsétált a bezárt üvegajtón.
1976. augusztus 13-a igen peches nap volt a New York-i Daz Baxter számára. A férfi pedig mindent megtett, hogy elkerülje a bajt: éppen emiatt maradt ágyban - csak éppen azzal nem számolt, hogy a hatemeletes bérház összeomlik, éppen a fejére.
Tavaly áprilisban a Temze-völgyi rendőrség helikopterekkel és rohamrendőrökkel vonult ki a bejelentésre, amely szerint egy oxfordshire-i Bicester településen egy férfi bolyong, kezében véres láncfűrésszel.
Mint kiderült, nem sorozatgyilkosról, hanem egy bulira induló fiatalról volt szó, aki a Péntek 13-a című, immár klasszikus horrorfilm főszereplőjének, a maszkos Jasonnek öltözött.
A teljes összeállítás az Inforadio.hu oldalán olvasható.
Bob Renphrey észak-walesi nyugdíjas buszsofőr úgy döntött, hogy soha többé fel sem kel az ágyból pénteken, ha az 13-a. Nem véletlenül: az 1990-es években ilyen napokon összesen négy autót tört totálkárosra, egyszer beleesett a folyóba, máskor motorral karambolozott, és előfordult, hogy átsétált a bezárt üvegajtón.
1976. augusztus 13-a igen peches nap volt a New York-i Daz Baxter számára. A férfi pedig mindent megtett, hogy elkerülje a bajt: éppen emiatt maradt ágyban - csak éppen azzal nem számolt, hogy a hatemeletes bérház összeomlik, éppen a fejére.
Tavaly áprilisban a Temze-völgyi rendőrség helikopterekkel és rohamrendőrökkel vonult ki a bejelentésre, amely szerint egy oxfordshire-i Bicester településen egy férfi bolyong, kezében véres láncfűrésszel.
Mint kiderült, nem sorozatgyilkosról, hanem egy bulira induló fiatalról volt szó, aki a Péntek 13-a című, immár klasszikus horrorfilm főszereplőjének, a maszkos Jasonnek öltözött.
A teljes összeállítás az Inforadio.hu oldalán olvasható.
2009. február 11.
2009. február 10.
Péntek 13-án lesz 1234567890 a Unix-idő
Készülhetnek a világ végére a unixos geekek és nördök, mert ezen a héten pénteken a Unix-idő 1,234,567,890 lesz. Ez legalább olyan misztikus szám, mint az összes többi, amit az önjelölt jósok az lemúlt néhány évezred során összefüggésbe hoztak az apokalipszis eljöttével. Rémisztő, hogy mindez ráadásul péntek 13-án történik.
A geekek készítettek egymásnak egy perl szkriptet, amivel bárki kiderítheti, hogy a saját időzónájában mikor jön el a nagy esemény. Íme:
perl -e 'print scalar localtime(1234567890),"\n";'
A geekek készítettek egymásnak egy perl szkriptet, amivel bárki kiderítheti, hogy a saját időzónájában mikor jön el a nagy esemény. Íme:
perl -e 'print scalar localtime(1234567890),"\n";'
(Forrás: Index)
2008. július 19.
Boldog Születésnapot, Jared!
A mai napon ünnepli 26. születésnapját Jared Tristan Padalecki. A Texas állam-beli San Antonio-ban született 1982. július 19-én. Anyja, Sharon Kammer angoltanár az East Central Középiskolában. Apja, Gerald R. Padalecki adófelügyelő és könyvelő. Az apai nagyapja lengyel volt. Idősebb bátyja Jeff, húga Megan. Színészi tanulmányait 12 éves korában kezdte.
San Antonio-ban nőtt fel, tanulmányait a James Madison Középiskolában végezte. Egy osztálytásával, Chris Cardeans-szel 1998-ban megnyerték a Nemzetközi Igazságügyi Bajnokság versenyét értelmezés témakörben. Megpályázta 2000-ben az Elnöki Továbbtanulási Programot (Presidential Scholars Program), melyet meg is nyert. Díjat nyert 1999-ben a híres fiatalok díjátadóján. Részt vett a Teen Choice Awards-on, ahol megismerte későbbi menedzserét. Eredetileg a Texasi Egyetemen tervezte folytatni tanulmányait, végül azonban a kaliforniai Los Angeles városába költözött, hogy ott folytathassa színészi tanulmányait.
Jared vendégszereplő volt a nálunk elsősorban az RTL Klub műsorán látható orvosi dráma sorozatban, a Vészhelyzetben. Ezt kövezze Dean Forester szerepe a Szívek Szállodája című sorozatban, ahol öt évadon keresztül játszotta el Rory Gilmore barátját. A színészet kedvéért meg kellett tanulnia levetkőznie a texas-i akcentusát. Ebből a szempontból előnyös volt, hogy a sorozatban megformált karaktere Chicago-ból származott, így alkalmanként belefért az apró nyelvbotlás. Szerepéről tudni kell még, hogy nem ő volt az eredeti Dean. Korábban mást választottak a karakter megformázására, ő csak a harmadik volt a sorban. Dean karakterének megformálásában nagyon lelkes és intenzív volt. A show ideje alatt több filmben is feltűnt, mint a New York-i bújócska, Cry Wolf, Viasztestek.
Az igazi főszerepig 2005-ig kellett várnia. Ekkor kapta meg az Odaát című sorozat Sam Winchesterének szerepét. Sam 1983. május 2-án született a kansasi Lawrence-ben. Itt élt és nevelkedett John és Mary Winchester második gyermekeként. A kis Sammy-re már akkor is nagyon vigyázott a nála négy évvel idősebb bátyja, Dean. Anyjuk meggyilkolása után John megtanította fiainak a természetfeletti lényekre való vadászat fortélyait, ám Sam egy másik életet választott: összeveszett apjával, szerzett magának egy Jessica nevű barátnőt, és beiratkozott a Stanford Egyetemre. Sam művelt ember, rengeteg könyve van, és egy Laptopja, amin információkat tud gyűjteni. Bátyjával ellentétben ő komolyabban veszi a dolgokat, ám hozzá hasonlóan nagyon segítőkész. Az évadok során több visszaemlékezést is láthatnak a nézők az ő és bátyja gyermekkorából. Az egyik arról szól, hogy Dean hibájából a kis Sammy majdnem meghalt, egy másik pedig az 1991-es Karácsonyukat mutatja be.
Jelenleg Los Angelesben él Kalifornia államban, de az Odaát című sorozat forgatási munkálatai miatt sok időt tölt Brit Kolumbiában, Vancouverben. Hosszú ideig Sandra McCoy volt Jared Padalecki barátnője. Az eljegyzésükről szóló hírek után nem sokkal a nyilvánosság felé nem részletezett okok miatt külön váltak útjaik.
Jared közeli barátságot ápol Chad Michael Murray-vel, akivel a Szívek szállodája című sorozatban és a Viasztestek című filmben is együtt játszott. Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy a Szívek szállodájávan Chad által megformált karakter a Tristan nevet viselte, ami Jared középső neve is egyben. Legjobb barátjának Odaát-beli testvérét, Jensen Acklest tartja. Jared és Jensen voltak a 2005-ös People Magazin címlapján "Szexi Szellemirtókként".
Az Odaát második és harmadik évada között a The Christmas Cottage című filmet forgatta, ebben Thomas Kinkade festő szerepét játsza el. A harmadik és a negyedik évad között pedig az új Péntek 13 feldolgozásán dolgozik, főszereplőként láthatjuk viszont benne. Az előbbi film megjelenése 2008 végén várható, utóbbi pedig - stílusosan - péntek 13-án fog megjelenni. Egészen pontosan 2009. február 13. a dátum. Aki a sorok között olvas, észrevehette, hogy ősztől az Odaát című sorozat is visszatér Amerikában a negyedik évaddal a CW képernyőjére. A kezdési időpontről egyelőre több hír is kering, amint biztos lesz, arról a TyBlog is be fog számolni.
Zárásként néhány érdekesség Jared Tristan Padaleckiről. Kedvenc könyve a A nagy Gatsby (The Great Gatsby). Kedvenc zenekara az Our Lady Peace. Kedvenc fagyija a csokifagyi édes kekszreszelékkel. Hétvégénként szívesen visel inget farmerrel, teniszcipővel, avagy bármi mást, ami kényelmes viselet. Kedvenc étele a sajtburger mustárral, salátával és paradicsommal. Két kutyája van, nevük Harley and Sadie.Mindezek után nem maradt más hátra, mint megismételnem a bejegyzés címében szereplő mondatot. Boldog 26. születésnapot Jared Tristan Padalecki!
2008. június 11.
Lecsapott a vihar Szekszárdra
2007. április 13.
Grill-party
Vom Zufahrtsbereich unseres Rüsthauses aus konnte wir schon den aufsteigenden Rauch vom Gelände des Ziegelwerkes sehen. Umgehend begaben wir uns mit beiden Tankwägen zum Einsatzort und begannen mit dem Löschen der brennenden Ziegelstapel. Durch die Kaminwirkung griff das Feuer rasch auf angrenzende Paletten über. Daher alarmierten wir zur Unterstützung die Feuerwehren Altenmarkt und Bierbaum nach. Mit dem betriebseigenen Gabelstabler wurden die brennenden Teile des Stapels weg gestellt. Im weiteren Brandverlauf brachen die Paletten aber in sich zusammen. Mit Hilfe der Radlader wurden diese auf die Seite gebracht. Eingesetzt waren: OVT, Tank 1, Tank 2, Radlader, MTF 2, LKW 3, FF Altenmarkt, FF Bierbaum, Polizei.
Szép lassan véget is ért a nap és elérkezett a bűvös péntek 13. Ez a dátum több mindent is jelent. Például már csak egy nap van arra, hogy mindenki kitalálja mit vesz a névnapomra. Feder-bear -t már rendeltem, így azt lehetőleg ne, minden más jöhet. Például most tetszik a Fürstenfeld-es könyv, melyet nem tudom merre lehet beszerezni. (Kereskedelmi forgalomba gyártották vagy csak promokönyvek?) Nem szeretném, ha valaki azért nem tudná elküldeni ajándékát, mert nem ismeri az elérhetőségemet. E-mailben küldök címet, számlaszámot ahova lehet ajándékot küldeni, esetleg pénzbeli támogatást nyújtani :) Emellett péntek 13. a babonásoknak igazi katasztrófa. Hogy miért rettegünk péntek 13-tól azt az Info Rádió cikkjében elolvashatjuk. A Menedzsment Fórum írásából kiderül, hogy péntek 13 a gazdaságba is begyűrűzik.
Az én írásomból pedig az derül ki, hogy ezen a napon érkezett meg a PDA-m Emmen-be az ASUS Szervízközpontba, ahol egy Mike nevű illető 10:15-kor átvette a készüléket. A PDA útját a Map24 program segítségével végigkövettem, ebből kiderült, hogy 1200 km-t tett meg, ez autóval a program számításai szerint 18 óránál valamivel hosszabb útnak felel meg. A pontos rajz, hogy merre is haladt a TNT-től nyert adatok alapján a mellékelt képen látható. Amint a szervíztől bármilyen információ érkezik a felmerült problémával kapcsolatban, úgy természetesen olvasható lesz e blog hasábjain.
Idő:
17:36
Címkék:
ASUS P535,
Babona,
Garancia,
Grill-party,
Névnap,
PDA,
Péntek 13,
Tűz,
Wienerberger
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)