2009. december 31.

BUÉK 2010

Kívánok minden kedves blogolvasómnak sikeresben gazdag boldog új évet! Remélem sikerült - részben vagy egészében - hasznos tartalommal szolgálnom ebben az évben, és az új évben is érdemesnek talál arra, hogy a TyBlogot olvassa. Én a magam részéről ígérem, hogy igyekszem rendszeresen friss tartalommal jelentkezni, kiemelten a tenisz, az F1 és részint a televíziós műsorok, elsősorban sorozatok terén, továbbá alkalmanként személyes bejegyzésekkel is jelentkezve, amennyiben azt arra érdemesnek találom, hogy a blogban megjelenjen. Sajnos az év végi visszatekintés idén elmaradt, de januárban - ha igény lesz rá -, akkor megírom, hogy mik voltak számomra 2009 legemlékezetesebb dolgai, amiről itt a blogban is megemlékeztem. BUÉK!

2009. december 30.

Abba: Happy New Year



2009. december 29.

Discorama - Giddy Up a Go Go


2009. december 28.

Boldog Születésnapot Thomas Dekker!

A hétvégén kezdte el az elejétől vetíteni a Terminátor - Sarah Connor krónikái című sorozatot a Cool, melyről eszembe jutott legalább, hogy ma ünnepli születésnapját a(z egyik) főszereplője a sorozatnak. Igen, mint a címből kiderült, ő Thomas Alexander Dekker, aki John Connor megformálója. Továbbá akár Zach karaktere is eszébe juthat a Heroes rajongóknak, avagy Vincent a 7th Heavenből. De nem csak színészkedik a ma 22. születésnapját ünneplő Dekker, hanem a zenével is foglalatoskodik. Mindebből egy kis ízelítő megtalálható a hivatalos MySpace oldalán. Színészi teljesítményét pedig heti rendszerességgel láthatjuk ezentúl a Coolon a TSCC-ben. Boldog születésnapot!

2009. december 27.

Emlékeztető: Chuck

Tegnap a TSCC, ma a Chuck kezdődik újra az elejétől a Cool-on. Ráadásul kétszer is megnézhetjük ma a sorozat legelső részét. Először 11:45 órai kezdéssel, majd az ismétlést 18:20-tól. A további részek pedig e sorozat esetében is heti adagokban érkeznek majd. Aki még nem látta volna, itt a remek alkalom, hogy adjon neki egy esélyt, mert szerintem nem rossz sorozat. Ezt támasztja alá az IMDb 8,3/10-es, illetve a Port.hu 9/10-es értékelése. Ez utóbbi leírása a sorozatról:
Chuck Bartowski (Zachary Levi) áruházi eladó egy igazi lúzer, aki régi sebeit nyalogatja, amelyeket még középiskolás korában Brice okozott neki, amikor lecsapta a kezéről az egyetlen és utolsó barátnőjét. Brice legnagyobb húzása azonban az, hogy időközben szupermenő kettősügynök lett, aki utolsó leheletével Chuck gépére továbbít egy atomtitkos anyagot, amivel teljesen átmossa hősünk agyát. Ettől a naptól kezdve Chuckra a Nemzetbiztonság és a CIA is igényt tart. Az előbbit John Casey (Adam Baldwin), az utóbbit pedig az extra csinos Sarah Walker (Yvonne Strahovski) képviseli. A két James Bond bébiszitternek szegődik Chuck mellé, akinek az agyában ott rejtőzik több ezer államtitok, terrortámadások terve, helyszíne és ideje.

2009. december 26.

Visszatérnek Sarah Connor krónikái

Ma este az első résztől elkezdi újra vetíteni a Cool a Terminátor - Sarah Connor krónikái című sorozatot, melyet korábban az RTL Klub szakított hirtelen félbe a várakozásokon aluli nézettség miatt. Az első részt tehát ma 22:35-től, illetve az ismétlését holnap 21:40-től tűzi műsorra a Cool. A további részek pedig heti rendszerességgel érkeznek majd. Azok számára, akik lemaradtak volna a sorozatról, a Port.hu ismertetője:
Ez a történet ott kezdődik, ahol a Terminátor 2. befejeződik. John és édesanyja, Sarah viszontagságai nem érnek véget a kegyetlen T-1000-es robot likvidálásával. A Skynet hatalmasai újabb és újabb gyilkológépeket küldenek a nyomukba, hogy elpusztítsák Johnt, a jövő emberiségének reménységét. Sarah és fia űzött, magányos vadként menekül államról államra, városról városra az irgalmat nem ismerő vérebek elől. Egészen addig, amíg nem találkoznak egy védelmükre küldött csinos kiborggal, Cameronnal. A törékenynek tűnő lány félemet nem ismerő amazonként védelmezi Johnt és Sarah-t, de abban is fontos szerepe van, hogy rábeszéli védenceit arra, hogy hagyják fel lehetetlennek tűnő harcukat a túlélésért és inkább szálljanak szembe az emberiség leendő leigázójával, pusztítsák el véglegesen a Skynetet.

Mit ígérnek a csillagok 2010-re?

Mérleg

Bármilyen változást szeretnél is az életedben, a csillagok támogatnak majd téged a szükséges lépések megtételében - ehhez azonban előbb el kell döntened, hogy mit is szeretnél! 2010 első hónapjaiban szerencsére több olyan „jelet" is kaphatsz, amelyek segítenek neked meghozni a szükséges döntéseket, és ha kellően türelmes vagy, akkor fantasztikus lehetőségeket kaphatsz! Ne utasíts vissza valamit csak azért, mert váratlan, és nem pont az, mint amit elterveztél magadnak...

Szerelmi ügyekben az év első hat hónapja lehet a legérdekesebb: képes vagy új embereket megismerni és meghódítani, az új barátokon keresztül pedig akár egy új kapcsolat is megérkezhet az életedbe. Ha már régebb óta kapcsolatban élsz, akkor inkább 2010 utolsó két hónapja hozhat változásokat; utazásokon, életmódbeli átalakulásokon vagy költözéseken keresztül erősíthetitek meg a kötelékeket.

Nyáron az egészségedben és a karrieredben egyaránt változások várnak rád: a betegségekkel ugyan könnyen meg tudsz küzdeni, de lesznek olyan hetek, melyek sokkal jobban megviselnek, mint kellene. A karrieredben pedig akkor léphetsz nagyot előre, ha félreteszed egy kicsit az udvariaskodást és csak az elérendő célra koncentrálsz - azt azonban ne várd, hogy az eredmények egyik pillanatról a másikra jelennek meg az életedben!

A többi csillagjegyre vonatkozó előrejelzés is elolvasható a Pink.hu oldalán!

2009. december 25.

Ma este: Top Gear különkiadások

A Top Gear rajongóknak ma este érdemes lesz a TV6 műsorát választani. A csatorna ugyanis az angol autós magazinműsor három különkiadását vetíti gyors egymásutánban 19:00 órától. Elsőként jön a Botswana különkiadás, majd 20:00-tól a Sarkvidéki különkiadás, végezetül pedig 21:00-tól a Téli Olimpia különkiadás. Aki még nem látta volna őket, mindenképp ajánlom, hogy nézze meg. Mondjuk ez igaz a teljes Top Gear sorozatra is, mely pedig hétköznaponként 21:00 órától látható a TV6-on, illetve szombat délelőtt az ismétlés.

2009. december 24.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!



2009. december 23.

Csondor Kata: Karácsony 2009



2009. december 22.

Bécs - 2. nap

A mai nappal véget is ér a kis nyaralásunk (telelésünk?). A hotel szerintem - apróbb dolgoktól eltekintve - rendben volt, és a személyzet alapvetően segítőkész volt. Majd az ünnepek alatt-között igyekszem összehozni egy valamivel részletesebb bejegyzést is a hotelről, hátha valaki számára hasznos lehet a Park Inn Uno City Vienna kapcsán szerzett tapasztalaton. Annak mindenesetre örültem, hogy nem az utcafrontra, hanem a csendes mellékutcára nézett a szoba ablaka.

A reggel a büféreggelit és az összepakolást követően a Prater követte. Nem, nem az óriáskerék érdekelt ezúttal - pedig akár érdekelhetett volna az is, hiszen korábban még nem jártam a Práterben -, de az is igaz, hogy ha már arra jártam, akkor természetesen le is fényképeztem. Megnéztem volna akár a "mini karácsonyi vásárt" is - legalábbis az a kb. 10 bódé megérdemli a mini jelzőt -, de sajnos úgy látszik délelőtt sztrájkba léptek. A lényeg azonban nem itt, hanem a Május 1. utcában volt.

Itt található ugyanis az a kaszinó - meg egy rakat másik -, ahol Zsófi dolgozik. Mivel nem volt jelentős forgalom a mellesleg éjjel-nappal nyitva tartó helyen, így volt idő arra, hogy megmutassa a helyet nekünk, illetve egy kicsit elbeszélgessünk (köztük a pókerről és a "majdnem blackjackről"), mielőtt elindulnánk haza. De mindezt megelőzően a karácsonyi vásárba indultunk tovább.

Igen, Rathaus, Christkindlmarkt. Az ilyenkor szokásos "óriáskrumplis" kaját, illetve egy Marillenpunch mit Ingwert (haha, kivéve a sofőrt, aki viszont nem én voltam :-)) követően a 24 órás kártyánkat kihasználva vissza az autóhoz, majd még egy (kevésbé) gyors vásárlás a Merkurban, valamint egy gyorsabb az EuroSparban. És innen már tényleg nem maradt más hátra, mint előre. Vissza Magyarországra, gyerünk haza.

Jelentem, este 8 óra körül meg is érkeztünk, nem volt ezúttal sem semmi gond az úton. Ezúttal is biztos ami biztos alapon az autópályán jöttünk végig, ami ugyan valamivel hosszabb, de biztosan rendesen le van takarítva, és gyorsabb is, mint a rövidebb alternatíva lett volna. Legközelebb olyankor kell megismételni, amikor jó idő (pl. nyár) lesz, mert például tegnap este -8-at mért este 10 körül az állomás közeli hőmérő, és ráadásul még a szél is feltámadt. Ergo nem volt kellemes idő hétfő este. Igaz, a maira annyira nem lehetett panasz.

2009. december 21.

Bécs - 1. nap

Mivel csak két napos útra jöttünk Bécsbe, így akár írhatnám is, hogy most járunk utazásunk felénél. Lassan több van mögöttünk, mint előttünk. Szerencsére az ideút jelentős részén autópályán jöhettünk, így különösebb probléma nélkül megérkeztünk fél kettőre a hotelhez. Szerencsére könnyen megközelíthető helyen van, és valóban pár percnyi séta csak - főleg köszönhetően a lámpának, amely rövid ideig zöld, így néha félúton, a járdaszigeten kell az újabb zöldig várakozni - a Kaisermühlen/VIC állomása az U1-nek.

Az ebédet követően elmentünk megnézni a karácsonyi vásárt, hiszen voltaképp ezért (is) vagyunk itt. Sikerült néhány jó éjszakai képet készíteni. Emellett még egy tüntetésbe is belebotlottunk. Bár ez csak egy békés menet volt inkább. Felvezette őket 5 rendőrautó, meg jó pár rendőr, és utánuk is hasonló számban jöttek. A karácsonyi vásár előtti utcán - annak szélső sávján, illetve a vásárnál a járdán - vonultak végig. Mivel ekkor eléggé hideg volt, a szél is fújt, és több puncsot sem akartunk már venni, így visszaindultunk a szállodához melegedni kicsit.

Nemrég pedig Zsófival találkoztunk, akivel együtt elmentünk a Donauzentrumba - na jó, ha korrekt akarok lenni, akkor a Donauplexbe. (Igen, ez az, ahol a KFC is van) Nem rég - na jó, egy fél-háromnegyed órával azelőtt, hogy elkezdtem volna a bejegyzést írni - köszöntünk el egymástól, de holnap valószínűleg megnéz(het)jük, hogy hol is dolgozik. Mára ennyi, holnap jövök a 2. nappal :-)

2009. december 20.

Holnap Bécs

Holnap reggel indulunk Bécsbe a karácsonyi vásárra. Mivel annyira azért nincs közel hozzánk, így végül úgy döntöttünk, hogy egy éjszakát ott is maradunk. Szállásnak sikerült egész olcsót találnom a Park Inn Uno City Vienna kínálatában. Akciósan 3 fő részére büféreggelivel, díjmentes vezetések és vezetéknélküli internethasználattal, díjmentes parkolóval, stb. mindösszesen 75 euró, miközben listaáron 200 euró egy szoba ára a hotelben normál esetben - legalábbis a brosúrájuk ezt az árat tartalmazza. Egész jó véleményeket találtam az interneten a szállodáról, ezért is esett rá a választás.

További előnye egyébként, hogy közel az U-Bahn megállója, és csak párat kell utazni a Christkindlmarktig. Ennyi ablakot még úgysem láttam nyitva, mert tavaly és tavalyelőtt is korábban voltunk Bécsben, azelőtt pedig nem voltam akkor pont Fürstenfeldben, amikor a többiek mentek. No és persze a karácsonyi vásár mellett reményeim szerint Zsófival is sikerül összefutnom, aki kint dolgozik egy kaszinóban. Sajnos pont úgy alakult a beosztása, hogy hétfőn napközben végig dolgozik, így csak este lesz szabadideje.

2009. december 19.

Ma este: Rózsaszín sajt

Ma este az M1 műsoráról egy magyar-francia filmet ajánlok, melyet még én sem láttam, de mivel a hullócsillag születik nem érdekel, így akár remek alternatíva is lehet az estére vonatkozóan. A Port.hu ismertetője szerint: "A nőgyógyász, nagy dumás, szoknyapecér apuka, Tibor egyedül neveli a 19 éves Danit. Az apa egy kicsit önző, hedonista, hiú és sikerorientált, a fiú pedig szelíd, romantikus alkat, aki nem a szexet, hanem a szerelmet keresi. Tibor megpróbálja képére formálni a fiát, aki emiatt Franciaországba szökik a művész nagybácsihoz." A film főszereplője, részben írója, továbbá rendezője is Tóth Barnabás, akinek ha minden igaz ez az első filmje, amit rendez. Ő alakítja Danit, míg apját, Tibort Bezerédi Zoltán. A bemutató egyébként idén, szeptember 10-én volt, mint ez például a film blogjából is kiderül.

2009. december 18.

Star Wars I-II.

Ma a Star Wars I., egy hét múlva, karácsonykor a II. rész kerül levetítésre a film+ -on 21:00 órai, illetve 20:45 órai kezdettel. Nem gondolnám, hogy bárkinek is be kellene mutatnom akár a Baljós árnyak, akár A klónok támadása alcímet viselő részt, hiszen még én is tudom miről van szó, pedig nem vagyok fanatikus SW rajongó. Ettől függetlenül a szokás hatalma miatt leírom, hogy az első rész 8,2/10, a második 8,1/10-es értékelést kapott a Port.hu oldalán a látogatóktól, míg az IMDb látogatói 6,4/10 és 6,8/10-es értékelést adtak a fent említett részeknek.

2009. december 17.

Adathalászat az Ersténél

Most kicsit meg vagyok sértődve. Az MKB és társai bankok leveleiből mindig egy rakatot kaptam, most amikor az Erste Bank került sorra, akkor meg egyet sem. Pedig náluk legalább tényleg van is számlám. Illetve az [origo] Klikkbanknál, de az majdnem Erste. Bár a Klikkbankosokat a jelek szerint nem félti a bank, mert a NetBank nyitóoldala nem figyelmeztet semmire, ellenben az Erste Bank NetBank belépő oldalán az alábbi figyelmeztetés olvasható:
Figyelmeztetés: Adathalász támadás

Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy több hullámban adathalász támadás zajlik az Erste Bank Hungary Nyrt. ügyfelei ellen. A csalók az uszolg@erstebank.hu, a nyrt@erstebanks.hu, és az irodaja@erstebank.hu hamisított címekről leveleket küldenek a bank nevében, és arra szólítják fel a címezetteket, hogy adják meg NetBank, TeleBank, illetve bankkártya adataikat.

Az Erste Bank Hungary Nyrt. elektronikus levélben soha nem kéri ügyfeleitől az internetes bankoláshoz használt azonosítóik, jelszavaik, kódjaik vagy bármilyen más banki adataik megadását, illetve megerősítését!

Kérjük, hogy e-mailben banki adataikat soha ne adják meg senkinek!

Amennyiben már megadta valamely azonosítóját a hamis levelekből megnyitott linkeken, akkor adatainak biztonsága érdekében kérjük, haladéktalanul hívja fel az Erste TeleBankot, ahol a kollégáink megteszik a szükséges intézkedéseket.
Nem mellesleg, van még egyáltalán valaki, aki bedől egy ilyen levélnek, amikor rendre nyomatékosan felhívják a bankok a figyelmünket, hogy e-mailben végképp nem kérnek tőlünk olyan adatokat, amit ezek a levelek rendre megtesznek más-más bank nevében.

2009. december 16.

Ma este: Lélegzet

Akik hozzám hasonlóan már látták a Véres gyémánt című filmet, azzal lényegében egy időben, 21:25-től érdemes lehet, ha a TV2-re kapcsolnak. Ugyan még nem láttam a Lélegzet című filmet - ezért is választom én ezt -, de a szereplőgárda alapján felkeltette az érdeklődésemet. Lássuk csak: Emile Hirsch, Andy Garcia, Sarah Michelle Gellar, Brendan Fraser, Julie Delpy, Kevin Bacon. A Port.hu annyit ír a filmről, hogy "egy félénk üzletember felteszi életét egy lóversenyre, amelyről úgy tudja, meg van bundázva. Egy törékeny popsztár rádöbben, hogy nem csupán karrierje, de élete is veszélyben forog. Egy gengszter jövőbe lát, de nem tudja eldönteni, hogy hihet-e a vízióinak. Egy orvos megpróbálja megmenteni élete szerelmét. Négy karakter váratlan fordulatokban gazdag története a nagyváros kulisszái előtt - Jieho Lee filmjében a boldogság keresése az utolsó lélegzetig tart." Az olvasói értékelés itt 8,8/10, míg az IMDb-n 7,1/10. Ha valaki esetleg látta már a filmet, bátran írhatna kommentbe véleményt róla, például, hogy valóban érdemes-e megnézni, a Véres gyémánt helyett választani esti programként.

Ma este: Véres gyémánt

Ma este érdemes lesz az RTL Klub műsorát választani 21:20 órától, ugyanis egy szerintem egész jó film, a Véres gyémánt (Blood Diamond) lesz látható Leonardo DiCaprio főszereplésével. A film 2006-os, én először a tavalyi nyaralásunk alkalmával láttam, amikor kikölcsönöztük DVD-n. Kedvcsinálóként a Port.hu ajánlója a filmhez: "Solomon, akit elválasztanak a családjától és arra kényszerítenek, hogy a gyémántmezőkön dolgozzon, egy nap különleges drágakövet talál, amit élete kockáztatásával elrejt, hogy az érte kapott pénzzel megmentse a családját. Archer, az exzsoldos tudomást szerez a kincsről és Mady Bowen újságírónő közvetítésével Solomon mellé szegődik abban a reményben, hogy a kincs sikeres értékesítésével ő is jól jár és végre elhagyhatja Afrikát. A két ember sorsa végzetesen összefonódik az életveszélyes vállalkozás során." Az olvasók itt 9,1/10-re értékelték, az IMDb-n 8/10-re. Mivel már régebben láttam, így kicsit bizonytalan vagyok, de emlékeim alapján én is 8/10-et adnék neki.

2009. december 15.

DVD akciók

Még nem késő, hogy bárki meglepje magát, vagy ismerőseit egy-egy már régen kinézett DVD-vel karácsony alkalmából. Mindehhez most számos akció is a segítségünkre lehet, megkímélve ezzel pénztárcánkat a jelentősebb költekezéstől. (Az alábbi árak a DVDabc oldalról származnak, de ettől függetlenül előfordulhat, hogy máshol is megtalálható néhány - akár az összes - DVD azonos/hasonló áron)

Például a Jim Carrey főszereplésével készült Az igenember című film már 999 Ft-ért a mienk lehet, amely figyelembe véve, hogy 2008-as filmről van szó, igazán barátságos ár. Még ennél is olcsóbban, 849 Ft-ért oda kerülhet a fa alá az Ocean's sorozat harmadik része, azaz Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik. Ennek a trilógiának az első részét ajánlottam hétvégén, amikor a film+ műsorra tűzte. Akción kívül egyébként azok is beszerezhetők 3990 Ft és 2490 Ft-os áron, vagy három az egyben csomagban 5790 Ft-ért.

Aki inkább vígjátékra vágyik, számukra remek választás lehet a 999 Ft-ért beszerezhető Ünneprontók ünnepe Owen Wilson és Vince Vaughn főszereplésével. Aki inkább sorozat vásárlásán töri a fejét, bizonyára örömmel veszik tudomásul, hogy például a Rejtélyek városa 1. évada is elérhető már 2990 Ft-os áron. Ugyanilyen kedvező áron beszerezhető Az elnök emberei című sorozat utolsó, azaz hetedik évadja. Ebből az árkategóriából utolsóként a Terminátor - Sarah Connor Krónikái 1. évadát ajánlanám.

Jut eszembe, az Odaát 1. évad szintén ennyibe kerül, ha esetleg még nem lenne meg valakinek. A második évadra, illetve Spanyolország után itthon is megjelenő harmadik évadra még várni kell. Igaz, a harmadik évad TV-s vetítésére is egyelőre várni kell, hiszen továbbra is csak ígéri az RTL Klub. A legfrissebb információk szerint 2010-ben érkezik. No, de térjünk most vissza az akciós DVD kínálathoz.

Aki egy további ezrest is rááldozna akciós sorozatvásárlásra, ők a Narancsvidék első három évadját is oda tehetik akár a karácsonyfa alá, természetesen évadonként 3990 Ft-os áron. Sajnos a negyedik évad még TV-ben sem ment le itthon, így a DVD megjelenése még ennél is esélytelenebbnek tűnik. Pedig én már az első hármat beszereztem. Ugyanennyiből kijön a Kés/alatt ötödik évad is, avagy évadonként 6-10-ig a Jóbarátok. A Szívek szállodája sajnos még akciós áron is évadonként 6290 Ft-ba kerül. Igaz, ennek a sorozatnak a listaára 8-8500 Ft.

Igazán exkluzív ajándék lehet a Da Vinci kód díszdobozban ajándék Cryptex-szel, mely 20000 Ft helyett most már 14990-ért is beszerezhető. Akit a felesleges flanc nem érdekel, a "sablon" 2 DVD-s megjelenést már 2190 Ft-ért beszerezheti. A két kiadás közti különbözet miatt megspórolt pénzből kijön egy másik 2 DVD-s kiadvány, a Hancock bővített változata, hiszen most csak 999 Ft. Zárásként azt a filmet ajánlanám, amit én is beszereztem a mostani akciók keretében, ez pedig a Láthatatlan. Korábban már láttam, tömören azt mondanám, hogy 7/10-es film, vagyis 999 Ft-ért simán megéri beszerezni. Én ezt meg is tettem. Nos, jó válogatást!

2009. december 14.

Az első hó

A mai napon Szekszárdra is megérkezett az első hó. Jelenleg is szállingózik a hó, és az időkép előrejelzése szerint ebben a térségben holnap is havazásra kell számítani. Ráadásként szerdán már országos havazásra, csütörtöktől egészen a hét végéig pedig erős fagyra kell számítanunk. Mindezek tükrében akár hihetőnek is tűnik az a jóslat, mely 70%-os valószínűséggel állítja, hogy a dél-dunántúli régióban fehér lesz az idei karácsony. Bízom benne, hogy valóban így lesz, hiszen valóban így lenne hangulatos a dolog.

Sajnos az a pár (valóban csak pár) fotó, amit a mai hószállingózásról készítettem, nem sikerültek a legjobban, így ezúttal - sem - illusztrálom képpel a bejegyzésemet :-(

2009. december 13.

Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi


Ocean's rajongóknak jó hír, hogy ma és holnap is látható lesz a film első része (Eleven), mely a Tripla vagy semmi alcímet kapta. Aki esetleg nem ismerné - még - a filmet, azok kedvéért leírom, hogy George Clooney, Matt Damon, Brad Pitt és Andy Garcia a főszereplők, mely mindenképp dicséretre méltó felhozatal, és látatlanban is jót ígér. Szerintem aki megnézi ma 17:00 órától vagy holnap 15:15-től a filmet, semmiképpen sem fog csalódni. Ezt alátámasztja a Port.hu olvasói által elért 8,6/10-es értékelés, melyhez az IMDb 7,6/10-es mutatója társul. Sajnos a film 2. és 3. részét a jelek szerint egyelőre nem tervezi leadni a film+.

2009. december 12.

ATP World Tour Uncovered: 2009 Year In Review



2009. december 11.

Beköszöntött a tél

Bár a meteorológusok azt mondják, hogy lassan hozzánk is megérkezhet a télies időjárás, ezúttal a FarmVille Facebook-os játékról van szó, ahol tegnap óta immár valóban elmondhatjuk, hogy beköszöntött a tél. A korábban "bevezetett" néhány téli dolog mellé immár egy rakat újdonság érkezett, és ami a legfontosabb, 1000 coins árfolyamon megvehetjük a havat az eddigi zöld gyepünk helyére. A tél az ingyenesen küldhető ajándékok közé is beköltözött, így például ezt a hóembert is elküldhetjük naponta akár 30 ismerősünk számára. A karácsonyfánkra pedig gyűjtögethetjük a farmertársaink által küldött ajándékokat, maximum 60 darabot.

És mit tartalmaznak ezek az ajándékok? Az egyelőre titok, de már nincs olyan messze december 24-e, amikor kinyithatjuk az ajándékokat. Akik pedig már elérték a 60 ajándékot a fájukon, számukra az alábbi tippet kaptam ismerőseimtől: Semmiképpen se utasítsuk el az újabb ajándékcsomagokat, pusztán egyelőre ne fogadjuk el őket. December 24-e után pedig ahogy szabadul fel a hely a karácsonyfánkon az ajándékaink kinyitásával, úgy fogadhatjuk el, és tehetjük fel az újabbakat. És hogy tényleg működik-e? Az karácsony napján kiderül, de legrosszabb esetben akkor ráérünk kidobálni a 60 feletti ajándékokat, ha mégsem.

2009. december 10.

Legyél rajongó te is!

A jobb oldali hasábban történt némi változás - na jó, a baloldaliban is, de most nem az a lényeges. Megjelent a Facebook box, melyben a TyBlog rajongója lehetsz - legalábbis, ha már fent vagy a közösségi oldalon. Amennyiben Google regisztrációd van, azzal egy dobozzal lentebbre kell görgetned. Alattuk pedig megmaradt régebbről a NetworkedBlogs, melyhez - ha jól tudom - ugyancsak Facebook felhasználói fiók kell.

Ezzel együtt az alsó sáv eltűnt - ez került át most jobb oldalra. És - mint említettem - a bal oldal is változott. A kreatív blogger logóra ugyanis bár büszke lehetek - vagyok -, de a látogatók számára sok funkcióval nem bír, így feljebb került a gyakran használt és/vagy ajánlott címkék listája. Egyből alatta az archívum is megtalálható, illetve itt látható az időjárás is ezentúl. Apróbb változások, finomítások az elkövetkező napokban még előfordulhatnak.

2009. december 9.

Kirúgták, mert viccelt

Külön bejegyzést nem írtam róla, hogy még pénteken egy karbantartást követően leállt a T-Mobile hálózata, mivel igen sokan megtették ezt, ahogy az igen lassú kommunikációját is sokan szóvá tették már helyettem. Ugyanezen a napon volt először igazán szimpatikus szolgáltató számomra a Vodafone, és mától pedig biztosan nem az. Hogy miért is?

Akik fennvannak Twitteren és követik a Vodafone-t, láthatták, amikor a T-Mobile "A hálózati problémával kapcsolatban lesz hivatalos tájékoztatás. Türelmeteket kérjük!" üzenetére - úgymond - válaszul megjelent, hogy "Ok, csörögjetek ránk! ;)" Mivel ez nem egy klasszikus hivatalos felülete a cégnek, így számomra teljesen helyén való volt, hogy leütötték a magas labdát, és ezzel nem a "földön fekvő" konkurensbe rúgtak egyet. Mindehhez kapcsolódóan egy AdWords kampány is elindult, mely azt hirdette, hogy "Velünk most is elérhetnéd ismerőseid!"

Azóta azonban kiderült, hogy a Vodafone-nak nincs humora, az illetőnek pedig immár állása. Suba János kommunikációs igazgató a Mobilport kérdésére sportszerűtlennek, a tisztességes verseny szellemével ellentétesnek nevezte, illetve a (volt) munkatársuk engedély nélkül cselekedett.

Vicces, hogy egy olyan cég beszél a tisztességes versenyről, mely megtévesztő hirdetések miatt kapott egy hónapja 10 millió forintos büntetést a Gazdasági és Versenyhivataltól. És érdekes mód akkor nem beszélt Suba úr arról, hogy melyik igazgatótól vettek búcsút, aki jóváhagyta a tisztességes verseny szellemével ellentétes viselkedést.

Meglett

Ahogy a bejegyzés megjegyzései közé is beírtam az elmúlt percekben, szerencsésen meglett ismerősünk macskája. Még aznap - némileg vicces, mert egyből ismerősünk "hirdetése" után - szerepelt az elveszett-talált rovatban a Rádió Antritton, hogy megtalálták, és hogy hol kell érdeklődni. Így pedig már aznap este ismét otthon lehetett a kis kiruccanásra elkóborolt macsek.

2009. december 8.

ELTŰNT!


A mai napon Szekszárdon a Wesselényi utca környékén eltűnt egy beteg, vak, nőstény 14 éves sziámi macska. Aki látta és esetleg befogadta, hívja aggódó gazdáját mielőbb a 74/413-034-es telefonszámon! A becsületes megtalálónak jutalmat ajánlott fel a macska gazdája.

2009. december 7.

Törtetők a CC-n

Visszatér a Törtetők (Entourage) a Comedy Central műsorára. Ma este 23:00 órától látható a sorozat első része, majd egyből utána további három. Ezzel voltaképp az első évad felét azonnal le is tudva. Aki eddig még nem látta volna a sorozatot, semmiképpen se hagyja ki, aki látta, őket pedig már nem kell meggyőznöm arról, hogy nézzék. A sorozat értékelése a Port.hu oldalon 8,6/10, az IMDb látogatók szerint 9,2/10. Akit még mindig nem győztem meg, azok számára itt egy videó, mely az első évad nyolc részéből mutat be 1-1 rövid jelenetet.



2009. december 6.

Mikulás



2009. december 5.

Holnap jön a Mikulás


Ne feledje senki, hogy holnap hajnalban jön a Mikulás. Avagy Télapó? Én igazság szerint az előbbi elnevezését jobban szeretem. A Mikulás mellett pedig ne feledkezzünk meg a MikulásGyárról sem. Idén a Felvonulási téren és 12 magyarországi plázában várják a felajánlásokat, elsősorban tartós élelmiszert, ruhákat, tisztítószereket, játékokat jelentettek, és jelentnek ma is. Abban, hogy valóban a rászorulókhoz jussanak el ezek a felajánlások, a Magyar Vöröskereszt segíti a szervezőket. További részletek a fentebb linkelt honlapjukon olvasható.

2009. december 4.

Elindult a PetVille


A YoVille, FarmVille, FishVille vonalat - legalábbis ami az elnevezéseket illeti - követve itt a PetVille, mely ötletadója úgy gondolom könnyen felismerhető, hogy a Playfish Pet Society játéka volt. Az a játék kimaradt az életemből, csak képeken láttam, viszont a PetVille -t kipróbálom, majd ha lesznek tapasztalataim a játékkal kapcsolatban, akkor majd írok ismételten. Azt azért a készítők egy figyelmeztető boxban a játék felett kiemelték, hogy ez még béta, és az elején járnak, szóval hibák még előfordulhatnak, és még várhatjuk, hogy javítanak a hiányosságain a játéknak.

2009. december 3.

FishVille


Játszik valaki a Facebookon a FishVille játékkal? Igazából eddig sem értettem, hogy mi lehet izgalmas egy akváriumos játékban, de most már megerősítést nyert számomra, hogy semmi. Mikor megjelent, adtam neki egy esélyt, igyekeztem is aktívan játszani vele, és épp eközben fedeztem fel a leginkább értelmetlen dolgot az egészben. Mellékesen megjegyzem, hogy a neten megjelent írások szerint a kreativitás ezúttal is messziről elkerülte a Zynga csapatát, és sikeresen lemásolt egy egyébként már sikeres facebook alkalmazást. (Eszerint létezik sikeres akváriumos játék?)


Szóval, értelmetlennek tituláltam a játékot, de miért is? Ebben a játékban is fő szempont a pénz gyűjtése mellett az XP gyűjtése is, mely ha elért egy bizonyos értéket, akkor szintet lépünk. Ez azért jó, mert így egyre több dolgot (például ugye halat) vásárolhatunk. Ez azért is előnyös, mert változó, hogy mennyi idő alatt nőnek meg, illetve mennyibe kerülnek, és végül mennyiért adhatjuk el. Ha gyorsan szeretnénk előre haladni, akkor nem érdekünk megvárni a kifejlett halakat, hanem már az 1. szint elérésekor el kell adnunk, mert így a legjobb az xp/perc arányunk. Ráadásként leggyorsabban az 5 perces hallal haladhatnánk előre, ha nem unnánk meg idő előtt a játékot. Szerintem ugyanis nehéz visszacsalogatni csak azzal az embereket, hogy lerakjon 50 halat/akvárium (később vehető további), majd egyszer megetesse mindet, végül kifogja, majd kezdje mindezt az elejéről.

2009. december 2.

Ich bin ein Döner



2009. december 1.

ATP World Tour Finals: Összefoglaló (videó)



2009. november 30.

Péntek 13 DVD

Tegnap voltam a Tescoban, és örömmel láttam, hogy a Péntek 13 DVD akciós áron kapható. Eredeti ára 2990 Ft, most azonban 1990 Ft-ba került csak, így gyorsan meg is vettem. Azóta már volt is szerencsém megnézni. Ami leginkább idegesített benne, hogy lecserélték Jared Padalecki magyarhangját, és nekem az új egyáltalán nem tetszett. Kicsit csalódtam egyébként a filmben, de összességében ezt az akciós árát szerintem megérte. Ha tömören értékelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy 6/10, ha figyelembe veszem, hogy benne van egyik kedvenc színészem (Padalecki), és eredeti nyelven nézem, akkor akár még 7/10 is lehet. (Először 8at akartam írni, de az már félrevezetően túlértékelt lett volna)

2009. november 29.

Rónay György: Advent első vasárnapja

Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!

ATP World Tour Finals: Davydenko a bajnok!

A párosokat követően megrendezték az egyéni döntőt is Londonban. Tavalyhoz hasonlóan ezúttal is egészen a végéig játékban maradt Nikolay Davydenko, aki ezúttal az év utolsó Grand Slam tornáján a világelső Roger Federer ellen győzni tudó Juan Martin del Potrot kapta meg ellenfélként.


A tornán nyújtott teljesítményük alapján mindkét játékosról előzetesen el lehetett képzelni, hogy ő lesz a bajnoka az ATP World Tour Finals-nek, végül azonban az orosznak jött ki jobban a lépés, aki két szettben, 6-3, 6-4-re verte az argentint. Del Potronak sincs oka búslakodni, ugyanis bár hétfőn még nem, de hamarosan előrelép egyet a világranglistán, és az Australian Openen már negyedik helyen kiemeltként vehet részt ennek köszönhetően. Értelemszerűen a skót Andy Murray pedig visszacsúszik az ötödik helyre, holott idén ő nyerte a legtöbb tornát.


Murray számára úgy látszik nem jó időszak a mostani, ugyanis nem elég, hogy már a körmérkőzéseket követően búcsúzni kényszerült a londoni versenytől, és egy helyet a világranglistán is hátrébb csúszik, ráadásként a barátnőjével is szakítottak.


ATP World Tour Finals: Bryan testvérek világelsők!

Az amerikai Bryan testvérek győzelmével zárult az idei ATP World Tour Finals páros döntője, mely egyben dupla sikert is jelent Bob és Mike Bryan számára. Győzelmük ugyanis - egész pontosan az azért járó ATP pontok - elegendő ahhoz, hogy megelőzzék a mostani világelső Daniel Nestor - Nenad Zimonjic párost, akik mellesleg a torna tavalyi győztesei voltak.

A döntőben Andy Ram és Max Mirnyi ellen játszott az amerikai testvérpár, és egy szorosabb első, és valamivel simább második szettet követően tudtak 7-6, 6-3-ra győzni. Győzelmüknek köszönhetően 90 ponttal vezetnek majd hétfőtől a kanadai-szerb duó előtt, és ezzel immár biztosan világelsőként zárják az évet.

ATP World Tour Finals: Elődöntők

Mivel ma sajnos egyik mérkőzést sem tudtam nyomon követni, így a tényekre szorítkoznék. Elsőként - a tornán megszokott menetrend szerint - egy páros mérkőzéssel kezdődött magyar idő szerint 13:30-tól a napi program. Innen két szettben a fehérorosz Max Mirny és az izraeli Andy Ram jutott tovább. Ellenfelük az amerikai Bryan testvérek lesznek, akik ha nyerni tudnak a döntőben, akkor átveszik a világelsőséget a jelenlegi éllovas kanadai Daniel Nestor és szerb Nenad Zimonjic duótól.

Az egyéni versenyt illetően először a Roger Federer - Nikolay Davydenko találkozót bonyolították le. Innen három szettben - számomra azért némi meglepetésre - az orosz jutott tovább. Az esti találkozón pedig Juan Martin del Potro bizonyult egy nüansznyival jobbnak. Szoros mérkőzésen győzte le a tornán remek teljesítményt nyújó Robin Söderlinget. A mérkőzésen két szett sorsáról is tie break döntött.

Vasárnap helyi idő szerint 12:30-tól rendezik meg a páros, az egyesre egészen 14:30-ig kell várni. Saját műsorújságja szerint a DigiSport NEM fogja élőben közvetíteni a döntőt. Az már egy másik kérdés, hogy ha ennyire szerencsétlenül képesek csak közvetíteni a tenisszezon Grand Slam-ek utáni legfontosabb eseményét, akkor mi a ****** ***** *****ért veszik meg a közvetítési jogokat? Ha lehet kérni, akkor ezentúl inkább NE tegyenek így. Vagy ha mégis így tesznek, akkor biztosítsanak neki helyet és NORMÁLIS kommentátorokat.

Elődöntők eredményei:
Nikolay Davydenko - Roger Federer
6-2, 4-6, 7-5
Juan Martin del Potro - Robin Söderling
6-7(1), 6-3, 7-6(3)
Mirnyi/Ram - Cermak/Mertinak
6-4, 7-6(4)
Bryan/Bryan - Bhupathi/Knowles
6-4, 6-4

Vasárnapi program (UTC/GMT):
12:30 Páros döntő: Bryan/Bryan - Mirnyi/Ram
14:30 Egyes döntő: Davydenko - del Potro

2009. november 28.

ATP World Tour Finals: Továbbjutók

Ahogy azt már tegnap megírtam, az A csoportból Roger Federer jutott elsőként, Juan Martin del Potro pedig másodikként tovább. A velük azonos számú győzelmet elérő Andy Murray az alig rosszabb game aránya miatt búcsúzni kényszerült, míg a végig ugyancsak jól játszó, de végül egyetlen alkalommal sem nyerni tudó Fernando Verdasco utolsó helyen zárt a csoportban.

A B csoportban miután egy szettet nyert Robin Söderling a ma esti Nikolay Davydenko elleni mérkőzésén, így bebiztosította csoportelsőségét. Mivel azonban a győzelem nem jött össze a svédnek, így már biztos, hogy nem lehet olyan győztese az idei ATP World Tour Finals-nek, aki a maximális pontot zsebelheti be.

Az orosz győzelme egyébiránt azt is jelenti, hogy a tavalyi címvédő Novak Djokovic idén már a körmérkőzéseknél kiesett. A délelőtti mérkőzésén pedig két szettben tudott győzni a szerb Rafael Nadal ellen. Ez pedig azt jelenti, hogy a spanyol továbbra sem tudott túljutni a hullámvölgyén, és nyert szett nélkül kénytelen elhagyni Londont.

A párosok között továbbjutott Bob és Mike Bryan, mely azért igazán érdekes, mert győzelmük esetén átveszik az első helyen a párosok ranglistáján a most vezető Daniel Nestor, Nenad Zimonjic párostól. Az amerikai pároson kívül a Max Mirnyi/Andy Ram duó jutott még tovább a B csoportból. Az A csoport továbbjutói a Mahesh Bhupathi/Mark Knowles és Frantisek Cermak/Michal Mertinak párosok.

Az amerikai testvérpáros mellett az argentin del Potro is esélyes arra, hogy javítson ATP-s helyezésén. Amennyiben ugyanis sikerül a döntőbe jutnia Juan Martin del Potrónak, akkor elég pontott szerez ahhoz, hogy beelőzze a mostani negyedik helyezett skót Andy Murrayt. Mindazonáltal Rafael Nadal egy kicsit megnyugodhat, hiszen azzal, hogy Novak Djokovic is búcsúzott a tornától, egyelőre nincs veszélyben második helye.

Ami a szombati programot illeti, helyi idő szerint 12:30-tól Max Mirnyi és Andy Ram kezd Frantisek Cermakés Michal Mertinak ellen. Legkorábban londoni idő szerint 14:15-től Roger Federer és Nikolay Davydenko mérkőzése következik. Az esti program szokás szerint helyi idő szerint 19:00-kor kezdődik. Mahesh Bhupathi és Mark Knowles lép pályára ekkor Bob Bryan és Mike Bryan ellen. Az esti sáv zárásaként pedig a Robin Söderling - Juan Martin del Potro találkozót szervezik meg.

A hazai közvetítési jogokat birtokló DigiSport közlése szerint a Federer-Davydenko találkozót felvételről, vasárnap mutatják csak meg, helyette foci lesz látható. Az esti Söderling-del Potro találkozó azonban élőben követhető lesz a televízióban, illetve online felületükön egyaránt.

2009. november 27.

Bryan Bros Band - Autograph


ATP World Tour Finals: Murray is búcsúzott

Egyetlen game. Igen, egyetlen game volt, amely eldöntötte, hogy ki lesz Roger Federer mellett a másik továbbjutó, miután sikerült egy szettet nyernie Juan Martin del Potro ellen, a mérkőzést azonban elvesztette.

Az állítás azért így önmagában nem igaz, mert ha Andy Murray délután jobban odateszi magát a második szettben, és három helyett kettőben nyer, akkor most továbbjutó lehetne. Így viszont a tavalyi elődöntő után idén már a körmérkőzések után véget ért számára az ATP World Tour Finals.

A számolás és a hivatalos megerősítés egyébként az ATP számára is beletellett pár percbe, és ami vicces, hogy Andy Murray is a Twitteren kérdezte meg, hogy akkor most jól gondolja-e, hogy kiesett. Sajnos igen. És hogy miért is?

Azzal, hogy del Potro nyert, hármas holtverseny alakult ki. A szabályzat szerint pedig ebben az esetben:
i) If three (3) players each have one win, a player having played less than all
three (3) matches is automatically eliminated and the player advancing to
the single elimination competition is the winner of the match-up of the two
(2) players tied with 1-2 records; or
ii) Highest percentage of sets won; or
iii) Highest percentage of games won.
iv) If (i), (ii) or (iii) produce one (1) superior player (first place), or one (1) inferior
player (third place), and the two (2) remaining players are tied, the tie
between those two (2) players shall be broken by head-to-head record.

Jelen esetben pedig az a helyzet, hogy Roger Federer, Andy Murray és Juan Martin del Potro is két mérkőzést nyert meg, egyet pedig nem a körmérkőzéseik közül. Szettek tekintetében pedig 5-4 az arány. Ezért is említettem, hogy ha Murray koncentrál jobban Verdasco ellen délután a második szettben, akkor most csoportelső lenne, így meg kiesett.

A lényeg a game-k tekintetében van. Itt 44-40 Federer, 44-43 Murray és 45-43 del Potro mérlege. Megjegyzem, ott volt Roger Federer kezében, hogy tovább juttassa a skótot, ehelyett végül ő vesztette el az adogatását, és így lényegében juttatta tovább del Potrot. Igazság szerint ez volt az a nap, amikor mind a három játékost tovább juttattam volna szívem szerint.

Roger Federert azért, mert ő a régi nagy kedvencem. Andy Murrayt azért, mert ő az új kedvencem - és kicsit csalódott is vagyok, hogy lényegében senki más rajongójával nem sikerült még összefutnom itt a hazai interneten. Hahó, Andy rajongók! Merre vagytok?

Del Potro pedig - legyünk őszinték - ez után a játék után ott kell, hogy legyen az elődöntőkben, ez nem kérdéses. Sajnos azonban csak két hely van csoportonként, és ez most így alakult. Mellesleg a mérkőzést 6-2, 6-7(5), 6-3-re nyerte az argentin.

Holnap is érdemes a képernyők elé leülni - de aki a DigiSportot választaná, azoknak ajánlok előtte egy adag nyugtatót, engem legalábbis rettentően irritál a kommentátor, lehet holnap inkább egy angol streamet választok -, hiszen jön Rafael Nadal és Novak Djokovic. Ma olvastam egyébként fórumon, hogy állítólag ha kikap itt is Nadal, Djokovic meg nyer, akkor akár helycsere is lehet, de ennek nem számoltam utána, szóval tévedés is lehet. Akinek van kedve, tegye meg!

Este pedig a már biztos elődöntős Söderling játszik Davydenko ellen. Megjegyzem, ez azt jelenti, hogy a tavalyi döntősök egyike nem fog idén elődöntőt játszani, hiszen a svéd "elfoglalta" valamelyikük helyét. Holnap megkapjuk a választ is, hogy kiét.


2009. november 26.

ATP World Tour Finals: Verdasco búcsúzott

Most már biztos, hogy nem lesz spanyol játékos az idei ATP World Tour Finals elődöntőiben, miután ma a torna eddigi leghosszabb mérkőzésén, 3 óra játékot követően 6-4, 6-7(4), 7-6(3)-re győzni tudott Andy Murray Fernando Verdasco ellen. Mindazonáltal a skót továbbjutása egyelőre még nem biztos.

Már az első szett első adogatójátéka is igen hosszúra sikeredett, de 8 percnyi játékot követően hiába volt több lehetősége is a skótnak, Verdasco hozni tudta az adogatását. Egészen 4-4-es állásig haladtak fej-fej mellett, amikor sikerült elnyernie a spanyol adogatását Murray-nek. A szettért adogatva két kettőshibát is vétett, és csak a negyedik szettlabdát sikerült értékesítenie, így azonban meglett 6-4-re a szett.

A második szett is az elsőhöz hasonlóan indult. Számos breaklehetősége volt a skótnak, amikkel azonban nem tudott élni. A szett sorsáról így a rövidítés dönthetett. Itt a spanyolnak jött ki jobban a lépés, aki 7-4-re megnyerte a tie breaket, ezzel pedig kiharcolta a döntő szettet.

A döntő szettben sem bírtak egymással, ahol csak Murray jutott egyetlen breaklehetőséghez, amit nem tudott kihasználni, vagyis következhetett az újabb tie break. Az idegek harcában ezúttal Fernando Verdasco veszített, mely egyben azt is jelenti, hogy győzelem nélkül zárta a csoportot, vagyis ő már biztosan nem kerül be az elődöntőkbe.

[Frissítve]Mindazonáltal győzelme ellenére még Andy Murray sem lehet teljesen nyugodt. Roger Federer rajongói fórumán összegyűjtötték, hogy a svájci világelső és Juan Martin del Potro mérkőzésének függvényében milyen eredmény mellett ki jutna tovább az elődöntőkbe:
  • ha Federer nyer, akkor Federer és Murray
  • ha del Potro 2 szettben nyer, akkor Del Potro és Murray
  • ha del Potro 3 szettben, és legalább 10 game-mel, akkor del Potro és Murray
  • ha del Potro 3 szettben, és legfeljebb 4 game-mel, akkor Federer és Murray
  • ha del Potro 3 szettben, és 5 game-mel, és nincs a meccsen 29 game, akkor Federer és del Potro (ekkor ugyanis jobb a game-aránya)
  • ha del Potro 3 szettben, és 5 game-mel, és pont 29 game van a meccsen, akkor Federer és Murray (ugyanúgy állnak, de H2H)
  • ha del Potro 3 szettben, és 5 game-mel, és több, mint 29 game van a meccsen, akkor Federer és Murray (game-arány)
  • ha del Potro 3 szettben, és 6, 7, 8 vagy 9 game-mel, akkor Federer és del Potro

ATP World Tour Finals: Söderling elődöntős

A B csoport mai mérkőzésein két fontos dolog is eldőlt. Az egyik, hogy Robin Söderling biztosan ott lesz az elődöntőkben. A másik pedig, hogy Rafael Nadal biztosan nem.

A két egyes mérkőzés közül elsőként a Novak Djokovic - Robin Söderling találkozóra került sor, a délutáni program második mérkőzéseként. Az Andy Roddick sérülésének köszönhetően bekerült svéd igyekszik kihasználni a lehetőséget, amit kapott. Ezt mi sem bizonyít jobban, mint első mérkőzésén hétfőn 6-4, 6-4-re legyőzte a korábbi világelső Rafael Nadalt.

A menetelést ma folytatta, ezúttal a torna címvédője, a szerb Djokovic volt a soros. Egy rövidítésben eldőlt első, majd egy rendkívül sima második szettet követően 7-6(5), 6-1-es eredményt elkönyvelve biztosította helyét a svéd az elődöntőkben.

Rafael Nadalnak pedig nem sikerült a szépítés itt, az idény végén. Miután Söderlingtől kikapott, ma Davydenko is két szettben jobbnak bizonyult nála. Az első szettben képes volt kétszer is elveszteni adogatását a spanyol, így fél óra sem kellett ahhoz, hogy 6-1-re Davydenko behúzza az elsőt. A másodikban is breakhátrányba került, de vissza tudott jönni.

A döntés a rövidítésre maradt, amely azonban igazán izgalmasra, látványosra és színvonalasra sikerült. A szerencse azonban nem állt ezúttal Nadal mellé, így 7-6(4)-re ezt is az orosz nyerte meg. Ez azt jelenti, hogy Davydenko már a második a csoportjában.

Nadal már csak szépíthet pénteken azzal, ha Djokovic ellen megszerzi első győzelmét a tornán, ez azonban még azt is jelentheti, hogy kiesik a címvédő szerb a körmérkőzésekben. Erre a találkozóra kerül egyébként majd elsőként sor, az esti sávban pedig a Davydenko - Söderling mérkőzés kapott helyet.

Holnap (immár inkább ma) viszont az A csoporttal folytatódik az ATP World Tour Finals programja. A délutáni sávban a Nestor/Zimonjic páros kezd. Ők még annyit sem mutattak ezen a tornán, mint Nadal, hiszen bár 0-2 és 0-4 nekik is a mérlegük, de a szerb-kanadai páros még egy breaklehetőség sem volt képes eljutni - pedig címvédők és világelsők is egyben. A Bhupathi/Knowles páros ellen játszanak, ha jól gondolom immár az esélytelenek nyugalmával.

Ezt követi 15:15-től az Andy Murray - Fernando Verdasco találkozó. A skót eddig egy győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el a londoni tornán, jelenleg az A csoport második helyén áll. A spanyol két vereségével utolsó a csoportjában, de még így is lehet továbbjutó. De ezt a Salakblogon már profin levezették, így én nem futnám le újra ugyanazon köröket.

Este érkezik Cermak/Mertinak Fyrstenberg/Matkowski ellenében, majd az US Open döntőjének visszavágója, vagyis Roger Federer és Juan Martin del Potro találkozója. Abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a skót-spanyol mérkőzés előbb lesz, így már akár számolgatni, taktikázni is tudnak az esti sáv résztvevői a délutáni mérkőzés eredményének függvényében.

KÖRMÉRKŐZÉSEK - ÁLLÁS
A csoport
1. Roger Federer (svájci, 1.)
2–0, 4–2, 32–22
2. Andy Murray (brit, 4.)
1–1, 3–3, 25–26
3. Juan Martin del Potro (argentin, 5.)
1–1, 3–3, 27–31
4. Fernando Verdasco (spanyol, 7.)
0–2, 2–4, 28–33

B csoport
1. Robin Söderling (svéd, 8.)
0-2, 0-4, 15-25
2. Nikolay Davydenko (orosz, 6.)
1-1, 2-3, 23-28    
3. Novak Djokovic (szerb, 3.)
1-1, 3-2, 28-23
4. Rafael Nadal (spanyol, 2.)
2-0, 4-0, 25-15

A csoport páros
1. Mahesh Bhupathi/Mark Knowles (3.)
2-0, 4-1, 22-15
2. Mariusz Fyrstenberg/Marcin Matkowski (8.)
1-1, 3-2, 21-18
3. Frantisek Cermak/Michal Mertinak (5.)
1-1, 2-2, 18-19
4. Daniel Nestor/Nenad Zimonjic (1.)
0-2, 0-4, 15-24

B csoport páros
1. Lukasz Kubot/Oliver Marach (6.)
2-0, 4-1, 24-20
2. Max Mirnyi/Andy Ram (7.)
1-1, 3-2, 22-19
3. Bob Bryan/Mike Bryan (2.)
1-1, 2-2, 20-19
4. Lukas Dlouhy/Leander Paes (4.)
0-2, 0-4, 17-25

CSÜTÖRTÖKI PROGRAM (A csoport)
13:30 Daniel Nestor/Nenad Zimonjic - Mahesh Bhupathi/Mark Knowles
15:15 Andy Murray - Fernando Verdasco
20:00 Frantisek Cermak/Michal Mertinak - Mariusz Fyrstenberg/Marcin Matkowski
21:45 Roger Federer - Juan Martin del Potro

PÉNTEKI PROGRAM (B csoport)
13:30 Lukas Dlouhy/Leander Paes - Max Mirnyi/Andy Ram
15:15 Rafael Nadal - Novak Djokovic
20:00 Bob Bryan/Mike Bryan - Lukasz Kubot/Oliver Marach
21:45 Nikolay Davydenko - Robin Söderling

2009. november 25.

ATP World Tour Finals: Federer világelső

Mint azt korábbi bejegyzésemben megemlítettem, a mai esti utolsó mérkőzésen voltaképp a tavalyi körmérkőzés visszavágóját láthatjuk, láthattuk. Akkor ugye Andy Murray bizonyult jobbnak, 4-6, 7-6(3), 7-5-re tudott győzni. Emellett a mai mérkőzés tétje a csoportelsőség megszerzése is volt, igaz még a győztesre is vár egy további mérkőzés a csoportban.

A mérkőzést megalapozandó azonnal két breakkel kezdődött az első szett. Először Andy Murray vesztette el azonnal az adogatását, majd pedig Roger Federer kezéből csúszott ki villámgyorsan a megszerzett előny. Ezt követően 3-2-ig szépen haladtak, amikor Federer adogatásánál három breaklabdához is jutott a skót. A másodikat értékesítve már 4-2-re vezetett.

Az első szett utolsó emlékezetes pillanata, amikor a szett megnyeréséért adogatva 40-0 után két kettőshibát is ütött Murray. A svájci egyenlőig feljött, innen azonban részben a mérkőzésen ütött hatodik ászának köszönhetően Murray hozta 6-3-ra a szettet.

A második szettet sem kezdte igazán jól a skót. Federer ismét breaklabdához jutott már az első adogatójátékánál, igaz ebben segített neki a hálón megpattanó labda is. Murray azonban egy újabb ászt ütve hárított, majd 1-1-re hozta szervajátékát.

Federer magabiztosan, semmire nyerte adogatását, majd legközelebb újabb lovegame elérés követően érezte úgy a svájci, hogy ideje a tettek mezejére lépnie. Első breaklabdáját értékesítve 4-2-re vezet a második szettben. Ezt követően a rajongóira némileg ráijesztve 0-30-cal indít, de egy szép rövidítés és egy ász, majd nemsokára már 5-2 Federernek.

A szettért adogat a svájci, amikor 40-30 utáni labdánál challage, majd egyenlő. Innen azonban gyorsan megvan a második szett, vagyis a döntés a harmadik szettre marad.

Murray kettőshibával indít, ami semmiképpen sem jó ómen annak, aki győzni szeretne. Szép pontokat ütve azonban korrigálja a hibáját. Federer válasza minderre egy újabb lovegame. Murray pedig ismételten kettőshibával nyit szervajátékában. A lejtőnek itt nincs vége, Federer három breaklabdához jut. Ekkor egy kicsit magára talált a skót, de ez csak két breaklabda hárításáig volt elég.

Innen pedig már viszonylag gyorsan eljutottunk az újabb breaklabdáig, és az újabb breakig, amivel már 4-1-re vezetett Federer a döntő szettben, ezzel szinte biztosra vehetővé vált a győzelme.

Murray utolsó adogatójátékában - ha jól számoltam - hat alkalommal volt egyenlő, amikor a harmadik szett harmadik breaklabdáját értékesítve megnyerte Roger Federer második A csoport-beli mérkőzését is, ezzel pedig bebiztosítva vezető helyét a csoportban.

Jelenleg második Andy Murray, aki egy győzelmet és egy vereséget könyvelhet el eddig, a szettaránya 3-3, a game-arány pedig 25-26. Az utolsó mutatót leszámítva hasonló számokkal büszkélkedhet Juan Martin del Potro is, akinél ez az arány 27-31. Utolsó az A csoportban Fernando Verdasco, aki eddig mindkét mérkőzésén vesztett.

Ami viszont még ezeknél is fontosabb, hogy - ha jól számolok - Roger Federer immár biztosan világelső az év végén, ráadásként elég nagy eséllyel tovább is jutott immár a csoportjából az elődöntőkbe. (Persze már kicsit késő van a pontos számoláshoz, szóval bátran rámcáfolhat, aki szerint hibásan számolok)

Holnap ismét a B csoport kerül terítékre. A délutáni programban érkezik a Kubot/March páros Mirnyi és Ram ellen, majd a Djokovic - Söderling találkozó. Este elsőként a Bryan testvérek játszanak a Dlouhy/Paes duó ellen, majd pedig a Nadal - Davydenko mérkőzésre kerül sor.

MAI EREDMÉNYEK:
A csoport:
Roger Federer - Andy Murray
3-6, 6-3, 6-1
Juan Martin del Potro - Fernando Verdasco
6-4, 3-6, 7-6(1)
Cermak/Mertinak - Nestor/Zimonjic
6-3, 6-4
Bhupathi/Knowles - Fyrstenberg/Matkowski
3-6, 6-3, 10-7

2009. november 24.

ATP World Tour Finals: Nyeretlen címvédők

Nem csak a kezdés, de a folytatás is katasztrofálisra sikerült a címvédő, világelső Daniel Nestor - Nenad Zimonjic páros számára. Hétfőn Mariusz Fyrstenberg és Marcin Matkowski győzte le őket 6-4, 6-4-re. Ma pedig a Frantisek Cermak és Michal Mertinak által alkotott duótól szenvedtek vereséget.

A kanadai-szerb páros első mérkőzéséhez hasonlóan ezúttal sem jutott még a breaklehetőség közelébe sem. A cseh-szlovák páros az első és a második szettben is egy alkalommal el tudta venni ellenfelük adogatását, így alakult ki a 6-3, 6-4-es végeredmény. Ez pedig azt jelenti, hogy 0-2-es aránnyal az A csoport utolsó helyére csúszott vissza a címvédő páros.

ATP World Tour Finals: 2. nap



2009. november 23.

ATP World Tour Finals: Keddi program

Nyilvánosságra hozták a héten Londonban megrendezésre kerülő ATP World Tour Finals keddi programját. Eszerint a délutáni sávban helyi idő szerint 12:30-kor  Mahesh Bhupathi és Mark Knowles páros kezd Mariusz Fyrstenberg és Marcin Matkowski párosa ellen. Utóbbiak hétfőn a világelső páros ellen győztek sima két szettben, Daniel Nestor és Nenad Zimonjic még breaklabdához sem jutott a mérkőzésen. Ennek tükrében igazi teniszcsemegének ígérkezik a találkozó.

Ezt követően londoni idő szerint legkorábban 14:15-től Juan Martin del Potro és Fernando Verdasco lép pályára. Róluk azt kell tudni, hogy vasárnap mindketten három szettben maradtak alul - előbbi Murray, utóbbi Federer ellenében. Ami immár biztos, hogy valamelyikük kedden megszerzi az idei tornán első győzelmét.

Az esti sáv első mérkőzéseként helyi idő szerint 19:00 órától a már említett világelső páros, azaz Daniel Nestor és Nenad Zimonjic lép pályára. Ellenfelük a Frantisek Cermak és Michal Mertinak által alkotott duó lesz. Megjegyzem, hogy a kanadai-szerb duó ráadásként címvédő, így immmár elvárás lenne tőlük a győzelem. Ezt feltehetően ők is tudják, kérdés, ez a nyomás mennyire látszik majd meg a játékukon.

Zárásként londoni idő szerint legkorábban 20:45-től az A csoport eddigi két győztese lép pályára, azaz a svájci világelső Roger Federer, illetve a lényegében hazai pályán játszó skót Andy Murray, aki jelenleg a világranglistán a negyedik helyet foglalja el. Mindkettejük eddig egy mérkőzést játszott, azt megnyerték, és mindketten három szettben érték ezt el. A mostani mérkőzést követően valamelyikük egy fontos lépést tesz a továbbjutást felé.

Akik - hozzám hasonlóan - tavaly is nyomon követték az ATP World Tour Finals - leánykori nevén Tennis Masters Cup - eseményeit, emlékezhetnek egy igazán izgalmas Federer-Murray találkozóra. Azt akkor 181 percnyi játékot követően 4-6, 7-6(3), 7-5-re Andy Murray nyerte meg. Nem mellesleg a mérlegük azóta is a skót számára pozitív, hiszen 9 alkalommal találkoztak eddig, és abból 6 alkalommal Murray nyert, és csupán háromszor Federer.

A fent említett találkozóról az alábbi videót találtam:


ATP World Tour Finals: Legyőzték Nadalt

[Frissítve]Bravúrosan kezdett a londoni tornára csak az amerikai Andy Roddick visszalépését követően indulási jogot szerző svéd Robin Söderling. A mai délután második mérkőzésén (az első mérkőzésről itt írtam) két játszmában tudott győzni a korábbi világelső, jelenleg második spanyol Rafael Nadal ellen. Minderre elég volt 1 óra és 38 perc a világranglista kilencedik svéd számára.

Nem ez az első alkalom az évben, hogy Söderlingnek sikerül legyőznie Nadalt. A Roland Garroson a legjobb 16 között  játszott mérkőzésüket ugyancsak a svéd nyerte. Akkor 3,5 órára volt szüksége a 6-2, 6-7(2), 6-4, 7-6(2)-es győzelem elérésére. Igaz, az azt megelőző három találkozójukon Nadal bizonyult jobbnak. A spanyoloknak tehát a jelek szerint nem kezdődik jól az idei ATP World Tour Finals, hiszen tegnap Fernando Verdasco ugyancsak kikapott három szettben a világelső Roger Federertől.

A vereség Rafael Nadal számára azért is lehet fájó, hiszen immár maximum csak 1300 pontot szerezhet a londoni tornán, ezzel pedig romlottak az esélyei a világelsőség visszaszerzésére. Nadal később egy interjúban is elismerte, hogy "nincs esélyem a világelsőségre. A jelenlegi szintem nem világelső." Megjegyzem, ebben maximálisan igaza van, a sérülése miatti hosszú kihagyása óta nem játszott még azon a szinten, amit korábban megszokhattunk tőle.

Lassan kezdett Nadal, így Söderling könnyen juthatott el 3-0-ás vezetésig. Ekkor azonban magára talált a spanyol, visszavette elvesztett adogatását, és már 3-3 volt a szetten belül az állás. Egy újabb breaklabdának köszönhetően az első szett a svédé lett 6-4-re. A második szettet pedig ugyancsak 6-4-re tudta nyerni Söderling.

"Nagyon jól érzem magam", mondta Söderling. "Számomra ez mindig nehéz. Minden torna első mérkőzése a legnehezebb nekem. Egy kicsit ideges voltam az elején. De a jó kezdés, a korai break sokat segített."

"Úgy gondolom, nem játszottam rosszul. A játékom rendben volt", értékelt Nadal. "De a fontos pillanatokban, nem volt meg a szükséges nyugalmam, így néhány hibát vétettem.(...)"

ATP World Tour Finals: Újabb meglepetés párosban

A tegnapi napot követően ma is borul a papírforma a nap első páros mérkőzésén. Ahogy arról tegnap írtam, akkor a címvédő, világelső Nestor/Zimonjic páros maradt alul két szettben a nyolcadik helyezettel szemben. Ma pedig a világranglistán második helyezett Bryan testvérek kaptak ki ugyancsak két szettben a hetedik helyezett Max Mirnyi és Andy Ram alkotta duótól.

Bob és Mike Bryan már az első szett első adogatójátékát elbukták, így 2-0-ra vezetet a Mirnyi/Ram páros. Örömük azonban nem tarthatott sokáig, ugyanis azonnal visszabreakeltek a Bryan testvérek. Ez azonban kevés volt, a fehérororsz-izraeli duó újra breakelte az amerikaiakat, így 6-4-re hozva az első szettet.

A másodikban már breaklehetőségig sem jutottak el Bryanék. Az ellenfél breaklabdái közül kettőt hárítottak, egyet azonban nem, így ez a szett is 6-4-re a Max Mirnyi és Andy Ram párosé lett, akik így a mérkőzés győztesei is lettek. Ezzel pedig a londoni torna mai napja is egy igazi meglepetéssel indult.

ATP World Tour Finals: 1. nap



2009. november 22.

ATP World Tour Finals: Jól kezdett Murray

Jól kezdte az idei ATP World Tour Finals -t a skót Andy Murray, aki három szettben tudott győzni US Open idei bajnoka, az argentin Juan Martin del Potro ellen. Murray a londoni O2 Aréna 17 500 nézője előtt szerezte meg a 6-3, 3-6, 6-2-es győzelmet, mely eredménnyel az A csoport élére került. Mindehhez alig több mint két órára volt szüksége a skótnak.

A világranglista negyedik és ötödik helyezettje eddik öt alkalommal játszott egymás ellen, ebből négyszer a skót nyert. Utoljára a Rogers Cup döntőjében találkoztak, akkor egy szoros első, illetve második és egy sima harmadik szettet követően nyert 6-7(4), 7-6(3), 6-1-re Murray.

A mostani találkozójuk elég simán indult a skótnak, aki viszonylag hamar 5-0-ás vezetésre tett szert az első szettben. A szettet végül 6-3-ra hozta Andy Murray. A második szettre azonban megfordult a játék képe. Ekkor az argentinnak sikerült könnyedén 3-0-ás vezetést megszereznie. Del Potro akkor sem veszítette el a koncentrációját, amikor Murray elkezdett visszabreakelni, és már 4-2 volt az állás. Az argentin folytatta korábbi taktikáját, mely kifizetődött számára. Immár 1-1 a nyert szettek aránya.

A döntő szettben ismételten a skót bizonyult jobbnak, del Potro még breakladbához sem tudott jutni ebben a szettben. Ez azt jelenti, hogy két óra és tíz perc játékot követően az A csoport első mérkőzésén három szettben a skót Andy Murray tudott győzni, mely jelen pillanatban - mondhatni logikusan - a csoportelsőséget jelenti számára.

[Frissítés] "Én és Juan (Martin del Potro) sem játszottunk sokat a US Open óta." - nyilatkozta Andy Murray. "Taktikailag egész jó voltam. Jó a tenyerese, sok nyerőt tud ütni. Volt egy időszak, az első szett vége és a harmadik szett eleje között, amikor nagyokat ütött.

"Andy ellen mindig nagyon nehéz a mérkőzés", mondta del Potro. "Minden tornán, minden mérkőzésen három szettet játszunk. Ma egy kicsit furcsa volt, de nagy teniszt játszott a harmadik szettben. Egy kicsit szerencsés volt, de a győzelemhez szerencse kell, és ez ma vele volt. Nagyon jó volt az atmoszféra."

[Frissítés2]


ATP World Tour Finals: Legyőzték a világelső párost

Igazi meglepetéssel indult az ATP World Tour Finals vasárnapi programja. A világranglista első helyezett kanadai Daniel Nestor és szerb Nenad Zimonjic párosa - nem mellesleg a torna tavalyi győztese - vereséggel kezdi az idei körmérkőzéseket. A nyolcadik helyezett lengyel duó, Mariusz Fyrstenberg és Marcin Matkowski sima két szettben, valamivel több mint 1 óra játékot követően tudott győzni 6-4, 6-4-re. Ráadásul mindezt úgy, hogy a kanadai-szerb páros még breaklehetőséghez sem jutott a mérkőzés alatt.

[Frissítve] Marcin Matkowski a győzelmüket követő nyilatkozában elmondta, hogy " nagyon jó mérkőzés volt, a legjobb, amit idén játszottunk. Ha így játszunk, akkor jól szerepelhetünk ezen a tornán."

ATP World Tour Finals: Az alapok

A mai nap kezdetét veszi az ATP World Tour Finals, melynek idén (és az elkövetkező további három évben) London biztosít helyszínt. Ez a verseny a négy Grand Slam torna (Australian Open, Roland Garros, Wimbledon, US Open) mellett az év legjelentősebb teniszeseménye. Mivel rendre az év végén rendezik meg ezt a tornát, így egyesek egyfajta világbajnokságként is tekintenek rá, amelyen csak az ATP világranglista első nyolc helyezettje vehet részt rajta.

Legalábbis némi pontosítással igaz a fenti. Kivétel, ha egy játékos ugyan nyert Grand Slam tornát, de nincs az első nyolc között, ugyanakkor az első húsz versenyző között igen, akkor ő veszi át a nyolcadik helyet. Több ilyen versenyző esetén értelemszerűen az előkelőbb helyen szereplő teniszező. Abban az esetben sem igaz teljes egészében az előző kijelentésem, ha - mint idén - a TOP8 versenyző közül valaki sérült. Ekkor a világranglistás helyezések sorrendjében haladnak tovább. (Idén így vette át Andy Roddick helyét Robin Söderling)

A torna neve tavaly még Tennis Masters Cup volt, idén azonban - ez is - nevet váltott, és így lett ATP World Tour Finals. A fent ismertetett rendszer azonban lényegében maradt. Korábban az egyéni és páros versenyt külön rendezték meg, egy ideje azonban már együtt tartják meg őket. Igen, a párosok közt is a TOP8 kvalifikálja magát.

Két csoportba osztva játszanak a teniszezők. (Nagyon "kreatív" az elnevezés: A és B csoport) Eltérés a "hagyományos" versenyekhez képest, hogy itt először a csoporton belül körmérkőzéseket játszanak. Csoportonként két-két játékos jut tovább. Normál esetben a megnyert mérkőzések száma számít. Előfordulhat azonban, hogy több játékos is azonos számú győzelmet szerzett, ekkor a megnyert szettek, ha ez is egyenlő, akkor a megnyert game-k aránya számít.

A folytatás innentől viszont már a megszokottak szerint zajlik. Az egyik csoport első helyezettje játszik a másik csoport második helyezettjével az elődöntőben, majd a győztesek a döntőben. (Teljes szabályzat, pdf formátumban, angol nyelven)

Az idei évben kvalifikálta magát a versenyre Roger Federer, Rafael Nadal, Novak Djokovic, Andy Murray, Juan Martin del Potro, Nikolay Davydenko, Fernando Verdasco és Robin Söderling. Továbbá a párosok között Daniel Nestor és Nenad Zimonjic, Bob Bryan és Mike Bryan, Mahesh Bhupathi és Mark Knowles, Lukas Dlouhy és Leander Paes, Frantisek Cermak és Michal Mertinak, Lukasz Kubot és Oliver Marach, Max Mirnyi és Andy Ram, illetve Mariusz Fyrstenberg és Marcin Matkowski.

Jelen pillanatban a vasárnapi és a hétfői program ismert. Eszerint helyi idő szerint 12:30-kor (nálunk 13:30) lép pályára a világelső páros, azaz Daniel Nestor és Nenad Zimonjic a nyolcadik helyezett Mariusz Fyrstenberg és Marcin Matkowski ellen. Majd ugyancsak londoni idő szerint 15:15-től a skót Andy Murray és az argentin Juan Martin del Potro mérkőzése következik.

Az esti sávban, hely idő szerint 19:00 órakor egy újabb páros mérkőzés, melyen Mahesh Bhupathi és Mark Knowles, illetve Frantisek Cermak és Michal Mertinak érdekeltek. Utolsóként, londoni idő szerint 20:45-től kezdődik a svájci világelső Roger Federer és a spanyol Fernando Verdasco mérkőzése.

Hétfőn a Bryan testvérek kezdenek Mirnyi és Ram ellen, majd pályára lép még a délutáni programban Rafael Nadal és Robin Söderling. Este érkezik Dlouhy és Paes, akik Kubot és Marach ellen játszanak, az esti sáv zárásaként pedig megnézhetjük Novak Djokovic és Nikolay Davydenko találkozóját.

2009. november 21.

Ma este: Az ördög ügyvédje


Ma este 22:35-től a Viasat 3-on Az ördög ügyvédje, azaz The Devil's Advocate. Személy szerint én szeretem ezt a filmet, és mindenkinek csak ajánlani tudom. A Port.hu-n is egész jó (9,4/10) értékelést ért el, az IMDb-n ugyancsak tekinthetjük jónak (7.3/10). A filmről egyébként az alábbiakat érdemes tudni: "Démoni hatású, egyedi filmcsemege. Az utolsó pillanatokig meglepetésekkel szolgál az utóbbi évek egyik műfajteremtő filmje. Kevin Lomax, a sikeres védőügyvéd egyetlen pert sem veszített még életében, mert szinte hipnotikus erővel bírja rá az esküdteket, hogy mentsék fel ügyfeleit. De nemcsak a tárgyalóteremben, hanem a magánéletében is szerencsés, elbűvölő feleségével, Mary Annel az oldalán. De semmi sem tarthat örökké. Egy napon betoppan hozzá egy tekintélyes New York-i jogi cég megbízottja és közli vele, hogy felettesei felfigyeltek hihetetlen teljesítményére és szeretnék a cég munkatársai között látni. Feleségével New Yorkba utazik, ahol hamarosan megismerkedik a cég titokzatos vezetőjével, John Miltonnal is. A nagyravágyó Kevin nem bír ellenállni a kísértésnek és elfogadja Milton ragyogó ajánlatát. Új főnöke életmódja, hatalma és a körülötte lebegő érzéki női figurák kibillentik egyensúlyából. Azonban amikor sztárügyvédként belekóstol a hatalomba, valami megváltozik benne. A győzelem megszállottjává válik és többé semmi más nem érdekli. Nem figyel felesége baljóslatú látomásaira, aki egyre furcsább dolgokat tapasztal és megérzi, hogy súlyos árat kell fizetniük a csillogó előnyökért. Kevin egyre nehezebb tárgyalótermi megmérettetéseken esik át. Mindene a diadal, de elkezd félni. A földi pokol kapujában Milton vár rá." (Forrás: Port.hu)

2009. november 20.

Órákon át nem volt áram



ATP World Tour Finals: Draw (videó)



2009. november 19.

Boldog Születésnapot Allison Janney!



2009. november 18.

ATP World Tour Final: sorsolás

A mai nap folyamán megtörtént az ATP World Tour Finals sorsolása. Helyszíne London egyik fő nevezetessége, a London Eye egyik kapszulája volt. A sorsolásban Andy Murray, valamint a Brian testvérek segédkeztek. A végeredmény egy - szerintem - erős A, és egy könnyedebb B csoport.

Ha nevesíteni akarom a dolgot, akkor az A csoport tagjai: Roger Federer, Andy Murray, Juan Martin del Potro és Fernando Verdasco. A B csoporté pedig: Rafael Nadal, Novak Djokovic, Nikolay Davydenko és Robin Söderling.

A párosoknál az A csoportba került Daniel Nestor és Nenad Zimonjic, Mahesh Bhupathi és Mark Knowles, Frantisek Cermak és Michal Mertinak, valamint Mariusz Fyrstenberg és Marcin Matkowski. A B csoportban játszik Bob Bryan és Mike Bryan, Lukas Dlouhy és Leander Paes, Lukasz Kubot és Oliver Marach, illetve Max Mirnyi és Andy Ram.

Roddick helyett Söderling

Ahogy azt már a múlt héten többen feltételezték, az amerikai Andy Roddick sérülése miatt a londoni ATP World Tour Finals tenisztornán, amelyen csak az ATP világranglista első nyolc helyezettje vehet részt, nem tud elindulni. Helyére Robin Söderling ugrik be, aki 2002 óta az első svéd. A csoportok sorsolására a mai nap folyamán - tehát szerdán - kerül sor. Az eredményéről este, egy blogbejegyzés formájában beszámolok majd. Akik pedig türelmetlenek, keressék fel az ATP honlapját :-)

2009. november 17.

Top Gear: Jay Kay a leggyorsabb



2009. november 16.

Az alacsony kerítés esete

Pár nappal korábban Twitteren már feltettem tanácstalanságomban egy kérdést, és mivel azóta is folytatta az illető azt, amiért a kérdés született, úgy gondoltam egy rövid blogbejegyzést is szentelek neki, hiszen nem kell mindenkinek követnie a Twitteremet. Az eredeti kérdésfelvetés az volt, hogy: "Nem értem, ha valakinek csak baja van a többiekkel, akkor miért lép vissza oda, ahonnan 1x már kidobták? (myvip - odaát klub)" (11. 13. 20:13)

Pár napja, talán már egy hete is, hogy először belépett valaki a myVIP-en az Odaát nevű klubomba. Érdemi hozzászólás helyett azonban az első megnyilvánulása az volt, hogy megkérdezte az egyik rendszeresen a faliújságra író tagunktól, hogy szűz-e, majd pedig átváltott egy trágár, alpári stílusra. Ez még rendben is van (nem, nincs), hülyék mindig voltak, vannak és lesznek is. Ezt már elfogadtuk.

Amit nem értek, hogy ha problémája van egy klub tagjaival, akkor miután ki lett dobva onnan, akkor miért jön vissza újra és újra, és miért folytatja azt, amiért kidobták? Ráadásul a hozzászólásai alapján ez szerinte a csajozós dumája, amiben ráadásul még semmi eredetiség nincs. Forrása feltehetően a lejartdumak.hu lehet. Lásd "Olyan vagy, mint a nagyi tévéje: sötét és nagyképű" hozzászólása. Ez egyébként azon kevesek egyike, amit nem kellett moderálnom, és ide is be tudom még illeszteni.

Ez egyébként rávilágított számomra a myVIP klubrendszerének egy fontos hibájára, miszerint nem lehetséges senkit sem huzamosabb ideig kitiltani, maximum akkor, ha a belépés a klubba jóváhagyás alapján történhet csak, és a kifogásolt személy belépését nem hagyjuk jóvá. Ez azonban inkább csak kényszermegoldás.

És az eredeti kérdésemre sem ad választ - igaz a kitiltás sem -, ha saját elmondása szerint sok olyan van a klubban, akire ráférne "észt osztani", akkor miért lép újra és újra be? Kívül tágasabb, és a belépés sem kötelező, van sok másik klub. Lehet először neki kellene jelentkeznie egy "észosztásra" - még mielőtt nem túl késő.

(A címben található mondat egy másik klubtag hasonlata az esetre, aki szerint túl alacsony az állatkert kerítése...)

2009. november 15.

ATP Paris 2009: A döntő összefoglalója



2009. november 14.

Marat Safin



2009. november 13.

Ma este: Domino Day

Ma este ismételten Domino Day, azaz Dominó Nap, melyet 20:30-tól élőben közvetít az RTL Klub. Ez nem más, mint egy világrekord-kísérlet, ahol az eldőlt dominók száma számít. A tavalyi évben 4 500 001 dominót állítottak fel, és ebből 4 345 027 el is dőlt, azaz a felállított dominók 96,55 százaléka.

Az eseménynek idén is a hollandiai Leeuwarden ad otthont, ahogy ezt már 2002 óta megszokhattuk. Idén 4 800 000 dominót állított fel Mr. Domino, azaz Robin Paul Weijers csapata. Értelemszerűen akkor sikerül a rekorddöntési kísérlet, ha legalább 4 345 028 dominó eldől ma este.

Mr. Dominó egyébként megtalálható a Twitteren és a Facebookon is. Illetve ide kattintva megtekinthető a produkció hivatalos honlapja. Szerencsémre nem kell választanom a tenisz és a dominós műsor között, mert a Monfils-Cilis és a del Potro-Stepanek találkozó sem érdeke annyira, hogy őket válasszam.

Ha már szóba hoztam a teniszt: Verdaso ott lesz Londonban, mivel ma Söderling és Tsonga is elvesztette a mérkőzését. Előbbi Djokovic, utóbbi Nadal ellen játszott, és kapott ki végül.