A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Michael Schumacher. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Michael Schumacher. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 16.

RoC: Grosjean a bajnokok bajnoka

Romain Grosjean nyerte a RoC Bajnokok Tornáját
A tegnapi Nemzetek Kupája után ma a Bajnokok Tornájával folytatódott a Race of Champions. Négy csoportba lettek osztva a versenyzők, 1-1 csoportba négyen kerültek, a beosztást lásd a tegnapi poszt végén. Az "A" csoportból három győzelemmel a címvédő Ogier és Coulthard jutott tovább. Előbbi a "B" csoportból tovább jutó Kristensen, utóbbi Tung ellen bizonyíthatott a negyeddöntőkben. A második csoportból mindketten 2-2 győzelemmel jutottak tovább, de az időeredmények miatt Tung nyerte a csoportot. A "C" csoportban három győzelmével Vettel nyert, rajta kívül a két győzelmet elkönyvelő Doohan jutott tovább. Utóbbi a "D" csoportot 3 győzelemmel nyerő Schumacher, előbbi a két győzelmet maga mögött tudó Grosjean ellen versenyzett az immár egyenes ágas kiesést jelentő negyeddöntőben.

Race of Champions 2012
A felső ágon Kristensen és Coulthard jutott az elődöntőbe, az alsó ágról Grosjean és Schumacher jutott tovább. Vagyis a Nemzetek Kupáján győztes Németország csapatának egyik tagja, Sebastian Vettel korai búcsút könyvelhetett el idén a Bajnokok Tornáján. A hatszoros bajnok csapat másik fele, Michael Schumacher sem jutott sokkal tovább, az elődöntő a végállomást jelentette számára idén. Az alsó ágról tehát Romain Grosjean jutott be a döntőbe, a felső ágon pedig Tom Kristensen tudott győzni David Coulthard ellen. Grosjean a legelső csoportkörös vereségét leszámítva legyőzhetetlennek bizonyult a mai napon, a döntőben is sima 2-0-ás sikert könyvelhetett el dán ellenfelével szemben. Vagyis bár nem sikerült a címvédés Ogier számára, de Grosjean győzelmének köszönhetően ismét francia nyerte a Race of Champions Bajnokok Tornáját, mely bizonyára kellő vigaszt jelent a tegnap elszalasztott Nemzetek Kupája győzelem után - Németország mögött második lett Romain Grosjean és Sebastien Ogier párosa.

2012. december 15.

RoC: Hatodszor is német siker

Hatodszor is Németország nyerte a Nemzetek Kupáját
Az idei évben Bangkok ad helyet a Race of Champions küzdelmeinek. A mai napon szokás szerint a Nemzetek Kupájával kezdtek a versenyzők. Az "A" csoportban indultak a franciák Romain Grosjean és Sébastien Ogier párosával, a Tom Kristensen és Jorge Lorenzo alkotta duó All-Stars néven szerepelt. Benito Guerra és Ryan Hunter-Reay képviselte Amerikát, míg a britek sikeréért szállt versenybe David Coulthard és Andy Priaulx. Ebből a csoportból az All-Stars alakulat és Franciaország jutott tovább. A "B" csoportban indultak a címvédő németek, akiket ezúttal is Michael Schumacher és Sebastian Vettel képviselt. Ausztrália csapatában szerepelt Mick Doohan és Jamie Whincup. A Race of Champions felvezetéseként a korábbi napokon tartották a RoC Asia és RoC Thailand versenyeket, melyek győztesei szintén a B csoportban kaptak helyet. India színeiben indult Narain Karthikeyan és Karun Chandhok, a thai sikerért szállt versenybe Nattavude Charoensukawattana és Tin Sritrai. A papírformának megfelelően Németország és az ausztrál duó jutott tovább ebből a csoportból.

Vettel és Schumacher továbbra is legyőzhetetlen páros
Az elődöntőben 2-0-ra győzött Franciaország az All-Stars duóval szemben, és Németország is 2-0 sikert könyvelhetett el Ausztrália ellenében. A döntőben sem született meglepetés, azaz sorozatban hatodszor is nyerni tudott Michael Schumacher és Sebastian Vettel párosa, azaz 2007 óta legyőzhetetlenek a németek a Nemzetek Kupájában. Schumacher és Vettel a döntőig vezető úton - és a döntőben is - minden ellenfél ellen nyerni tudott, így idén igazán simára sikerült a sikerük. A Nemzetek Kupája azonban kb. azzal egyenlő, mint a konstruktőri cím az F1-ben, vagyis az igazi küzdelmek holnapra, az egyéni versenyre maradtak, ahol kiderül, ki nyeri 2012-ben a Bajnokok tornáját. Ennek is elkészült már a sorsolása.

Race of Champions 2011
Az "A" csoportban kapott helyet a tavalyi győztes Sébastien Ogier, továbbá Jamie Whincup, David Coulthard és Benito Guerra. A "B" csoportban indul Tom Kristensen, Andy Priaulx, Ho-Pin Tung és Nattavude Charoensukawattana. A "C" csoportba került Sebastian Vettel, Jorge Lorenzo, Mick Doohan és Tin Sritrai. A "D" csoportban versenyez Michael Schumacher, Ryan Hunter-Reay, Kazuya Ohshima és Romain Grosjean. Az elején csoporton belül egymással versenyeznek és a legjobb kettő jut tovább (akárcsak a nemzetek versenyében), majd "A" csoport a "B" ellen, a "C" a "D" ellen folytatja. A mai küzdelmeket a Sport2 közvetítette, az egyéni versenyért azonban már a Sport1-re kell kapcsolnunk vasárnap délután kettő órakor - az időeltolódásnak köszönhetően, hiszen odakint Bangkokban este tartják a RoC versenyeit. 

2012. november 25.

Vettel háromszoros világbajnok!

Ecclestone is gratulált Vettelnek
Azt már egy ideje tudjuk, hogy háromszoros világbajnokot fogunk avatni a 2012-es Formula 1-es szezonban, eddig azonban bizonytalanok voltunk a kilétét illetően. Most már tudjuk, hogy 2010 és 2011 után 2012-ben is a német Sebastian Vettel nyerte el az egyéni világbajnoki címet a száguldó cirkuszban. Nem indult azonban könnyen a mai verseny Vettel számára, hiszen majdnem az első kör volt az utolsó számára. Nehéz lenne összefoglalni a mai futamot azok számára, akik nem látták, hiszen annyira eseménydúsra sikerült, így inkább csak a lényegre fókuszálok. Nico Hülkenberg sokáig vezette a futamot, azonban az addigra őt megelőző Hamiltonnal ütközött, ami utóbbinak a futam végét jelentette, előbbit pedig büntetéssel sújtották, így elszálltak győzelmi esélyei. A futamot végül Jenson Button nyerte, ami így egy tökéletes keretet ad a szezonnak, hiszen az első futamon is őt intették le elsőnek. Fernando Alonso minden tőle telhetőt megtett a vb cím megnyeréséért, ami a második helyet jelentette ezúttal, azonban Vettel hatodik helye miatt ez most kevésnek bizonyult. Harmadik a hazai pályán versenyző Felipe Massa lett.

A friss háromszoros világbajnok Sebastian Vettel és
a visszavonuló hétszeres világbajnok Michael Schumacher
Pontszerzéssel búcsúzott profi karrierjétől Michael Schumacher, miután a hetedik helyen zárta a szezonzáró futamot. Kimi Räikkönen ezúttal is célba ért, bár egy bezárt kapu megtréfálta a sportba idén visszatért korábbi finn világbajnokot. Szép teljesítmény tőle, hogy visszatérő évében a harmadik helyen tudta zárni az egyéni világbajnokságot. Hamilton és Button követi őt a sorban, vagyis idén a távozó Hamilton nyerte kettejük csatáját. Twitteren ugyanakkor olvastam, hogy a teljes időszakot nézve Button nyert, de ennek mondjuk még én nem számoltam utána, hogy valóban így van-e. Bár a fő kérdés nem ez, hanem helyes döntést hozott-e Hamilton, amire legkorábban jövőre kaphatjuk meg a választ.

Szombaton Ausztriában ünnepli Vettel 3. vb-címét
Sebastian Vettel számára zsúfoltak lesznek az elkövetkező napok, hiszen decemberben lesz például a Race of Champions, amin az F1-től ismételten visszavonuló Michael Schumacher oldalán képviseli idén is Németországot. Ezt megelőzően egy kis győzelmi utcai parádét rendeznek Grazban. Szombaton (december 1.) 11 órától a város központjában érdemes keresni a rendezvényt - tekintve, hogy itt lesz a szomszédunkban, így érdemes lehet Vettel rajongóknak megfontolni az utat - nekem sajnos egyéb elfoglaltságommal ütközik az esemény, így fájó szívvel, de ki kell hagynom ezt a remeknek ígérkező programot. (Most milyen jó lenne, a Fürstenfeldben tanulnék még mindig :))

2012. november 5.

Vettel már Amerikában világbajnok lehet

Harmadik vb címét szerezheti meg 100. futamán
Sebastian Vettel
Sebastian Vettel 100. F1-es futamán megszerezheti harmadik világbajnoki címét az amerikai Austinban. Ehhez meg kell nyernie a két hét múlva esedékes nagydíjat, Alonso pedig maximum ötödik lehet. Ebben az esetben a németnek 280, a spanyolnak 255 pontja lenne. Ekkor már hiába nyerné meg a Brazil Nagydíjat Alonso, Vettel nullázása esetén is a több győzelem a német malmára hajtaná a vizet, és egyben a világbajnoki címet. Második helyen beérve is megszerezheti már Amerikában az egyéni világbajnoki címet Sebastian Vettel, ha Fernando Alonso maximum kilencedik helyen érne célba, ekkor ugyanis előbbinek 273 pontja lenne, utóbbinak 247, ami az utolsó futam megnyerése után is 1 pontos hátrányt jelentene legjobb esetben is. Vettel a harmadik helyen befutva is biztosíthatja már Austinban újabb egyéni vb-s győzelmét, ha Alosno nem szerez pontot, azaz 11. helynél előrébb nem végez. Ekkor a németnek 270 pontja lesz, a spanyolnak csak 245. A szezon folyamán eddig Vettel 5 alkalommal is nyerni tudott, Alonso viszont csak 3 alkalommal állhatott a dobogó legtetején, így az utolsó futam megnyerése esetén legjobb esetben is pontegyenlőség alakulhatna ki, és ekkor a győzelmek száma miatt Vettelé a világbajnoki cím. 

Már csak két futamon láthatjuk a hétszeres világbajnok
német Michael Schumachert, majd (ismét) visszavonul
Minden egyéb esetben pedig megmarad a döntés a szezonzáró brazil futamra. Ami viszont biztosnak tűnik, hogy Amerikában szerez annyi pontot a Red Bull Racing, amivel biztosíthatja újabb konstruktőri címét. A második helyért ugyanakkor továbbra is folyik a küzdelem. Ez a történelemkönyvek szempontjából kevésbé releváns, mert általában az elsőre szoktunk emlékezni - jobb esetben -, de egyáltalán nem mindegy a következő évi költségvetés szempontjából. A világbajnoki címért folyó küzdelem mellett azért is érdemes figyelemmel kísérni a szezon hátralevő két futamát, mert ezek Michael Schumacher utolsó futamai, és várhatóan most már tényleg végérvényesen visszavonul a száguldó cirkusz világától. Sajnos nem úgy alakult a visszatérése, ahogy arra számítani lehetett, de ebben komoly szerep jutott a Mercedes gyenge autójának, illetve az idei pechsorozatnak. Mindez ugyanakkor semmit sem számít, hiszen kvalitásairól már a hét világbajnoki címének megszerzése idején meggyőződhettünk. Kár, hogy nem búcsúzhat győzelemmel a visszatérésétől Schumi, de ez nem kívánságműsor, hanem az F1.

2012. október 14.

Vettel átvette a vezetést koreai győzelme után

A Red Bull Racing is "Gangnam Style"-lázban ég
Az idei szezon első kettős győzelmét aratta a Red Bull Racing a koreai aszfalton. Sebastian Vettel már az első kanyarban az élre állt, és aratott szinte rajt-cél győzelmet, bár az utolsó körökben komolyan aggódhattunk a gumikopás miatt. Mark Webber behozta a másik energiaitalos autót a második helyre, értékes pontokat rabolva az így csak harmadik helyezett Fernando Alonso elől. A spanyol kihozta a maximumot abból, amire a Ferrari képes volt ezen a hétvégén, mögötte csapattársa, Felipe Massa végzett. Jenson Button korai búcsújával immár biztossá vált, hogy kiesett a világbajnoki címért folytatott harcból, ahogy a tizedik helyezett Lewis Hamilton sem tekinthető esélyesnek már. Kimi Räikkönen ugyan még nem adta fel, a realitás mégis ellene szól. Sebastian Vettel és Fernando Alonso között ugyanakkor annyira nyílt jelenleg a világbajnokság, hogy bátornak kell lennie annak, aki tippelni mer. A sorozatos Vettel sikerek most azt az érzetet erősítik, hogy ő az esélyesebb, de minden sorozatnak vége szakad egyszer. A következő 4 futamon maximálisan 100 pont megszerezhető, amiből következik, hogy izgalmas hajrára számíthatunk. 

Vettel koreai győzelmével átvette a vezetést az
egyéni világbajnokságban négy futammal a vége előtt
A csapat-világbajnokságban megerősítette első helyét a Red Bull Racing a kettős sikernek köszönhetően. Mögöttük azonban helycsere történt. Alonso és Massa jó szereplése, Hamilton gyenge eredménye és Button korai búcsúja együtt oda vezetett, hogy a Ferrari feljött a második helyre, miközben a McLaren visszacsúszott a harmadikra. A hat pontos különbség azonban még ledolgozható különbség, hiszen a futamgyőzelem 25, a kettős futamgyőzelem pedig 43 pontot eredményezhet. Ugyanebből következik, hogy a negyedik helyezett Lotus is beleszólhat még a küzdelembe, hiszen 29 pont mindösszesen a hátránya a McLaren-Mercedes mögött.

Találékony Adrian Newey
A következő versenyre két hét múlva kerül sor Indiában, amit egy hétre rá követ Abu Dhabi. Ekkor egy hétvége megint kimarad, majd jön az Amerikai Nagydíj, amit a soron következő hétvégén - mely egyben november utolsó hétvégéje - követ a szezonzáró brazil futam. Ezek egyben az utolsó lehetőségek arra, hogy aktív Forma 1-es versenyzőként a pályán láthassuk még a németek egyszer már visszavonult hétszeres világbajnokát. Az előző futam óta biztosan tudjuk, hogy Michael Schumacher ismételten - és állítása szerint immár tényleg végérvényesen - búcsút int a száguldó cirkusz világának, legalábbis a versenyzői pályafutása a 2012-es szezonnal véget ér. Élvezzük hát ki ezt a négy futamot, amíg láthatjuk versenyezni minden idők (egyik) legnagyobb versenyzőjét, még ha épp egy olyan versenyautóban ül, mely a legkevésbé sem méltó versenyzői kvalitásához.

2012. június 24.

Schumacher újra a dobogón

Vegyes érzelmekkel teli hétvége volt F1 szempontjából a Valenciai Nagydíj hétvégéje. A szombati nap még jól zárult, hiszen Sebastian Vettel 1:38.086-os idejével megszerezte a pole pozíciót, ráadásul tette mindezt úgy, hogy 0,324 másodpercet vert ezzel a második Lewis Hamiltonra. Némileg rontott az összképen Michael Schumacher 12. és Mark Webber 19. helye. Bár az ausztrál továbbra sem tartozik kedvenc versenyzőim közé, mivel Red Bull versenyző, így csalódott voltam az eredménye láttán. Ekkor még reménykedhettünk abban, hogy az időmérő kihagyása a futamon már rajthoz állhat Timo Glock, végül azonban orvosi tanácsra ezt nem tette meg - Jobbulást! Jenson Button 9. helye akár a fejlődés jele is lehetne, mert előtte 10., még egy futammal korábban 13. helyre kvalifikálta csak magát. Ugyanakkor én ennél azért többet várnék a brittől, és remélhetőleg hamarosan összeszedi magát, és ismét jobb eredményeket produkál. (Az FP3-ban Button autózta a leggyorsabb időt, de az pont nem számít sehol, és az is csak nagyon kevésen múlt, a második Romain Grosjean 0,093 másodperccel végzett a McLaren-Mercedes versenyzője mögött)

2012. május 13.

Spanyol GP: Maldonado első futamgyőzelme

Az első pole pozíció után az első futamgyőzelmet is
megszerezte Maldonado a Spanyol Nagydíjon
Szenzációs hétvégét tudhat maga mögött a Williams istálló, illetve elsősorban Pastor Maldonado. Lewis Hamilton diszkvalifikációjával visszakapta a pole pozícióból indulás jogát a venezuelai, amit a mai napon futamgyőzelemre tudott váltani. Csapattársa, Bruno Senna Michael Schumacherrel ütközött a verseny alatt, az esetet a futam után vizsgálták. A versenybírók szerint a német hibájának róható fel az eset, így Monacóban 5 rajthellyel hátrébb sorolják majd. Üröm az örömben a Williams istállóban az ünneplés alatt kitört tűz, melynek okát szakértők bevonásával vizsgálják. A sérültek számáról és jellegéről, ahogy a tűz keletkezéséről egyelőre számos eltérő, egymásnak akár ellentmondó feltételezés kering a neten, a Willliams csapat hivatalos közleménye egyelőre még várat magára. [Frissítés] Az FIA hivatalos közleménye szerint 31 csapattagot láttak el a barcelonai orvosi központban, 7 csapattagot helyi kórházakban láttak el. Az FIA a helyi hatóságokkal együtt keresi a tűz okát. 

2012. május 12.

Spanyol GP: Meglepetésekkel teli időmérő

Bruno Senna / Williams-Renault
Forrás: Instagram / puigcollderram
Meglepetésekkel telire sikeredett a 2012-es szezon első európai futamának, a Spanyol Nagydíjnak az időmérő edzése. Ráadásul a végeredményben sem lehetünk jelenleg 100%-ig biztosak. Ami viszont biztos, hogy Narain Karthikeyan olyan lassú volt a Q1-ben, hogy a 107%-os időt sem sikerült teljesítenie. A szintidő 1:28.363 lett volna, neki legjobbként is csak 1:13.122 sikerült. Nem jutott tovább az első etapból még Bruno Senna, Vitaly Petrov, Heikki Kovalainen, Charles Pic és Timo Glock sem. Az időmérő további részének figyelembe vételével a legnagyobb csalódás ezek közül Senna teljesítménye lehet, aki ráadásként utolsó körében a 12. kanyarban hibázott, a végeredményt lásd a baloldali képen. Ennek leginkább Vergne örülhetett, aki így megtarthatta az utolsó továbbjutást jelentő helyet. Leggyorsabb egyébként ebben az első etapban Lewis Hamilton volt, 1:22.583 időt autózva zárt - a mezőny, de elsősorban - Grosjean, Alonso és Rosberg előtt.

2012. május 1.

Senna: Már 18 éve, hogy elment a legenda

"Nincsenek kis balesetek ezen a pályán."
Az imolai pályáról alkotott
véleménye az 1994-es végzetes
futamot megelőzően.
Pontosan 18 évvel ezelőtt, a Rubens Barrichello súlyos balesete, majd Roland Ratzenberger halálos balesete miatt már egyébként is tragikusnak számító San Marinó-i Nagydíjon hunyt el Ayrton Senna, háromszoros F1-es világbajnok, a Williams-Renault brazil versenyzője. A 7. körben a versenyt vezető Senna a Tamburello-kanyart nem tudta bevenni, egyenesen a betonfalnak ütközött. A beleset után egy pillanatra látni lehetett, ahogyan a sárga sisak félrebillen. Sokan fellélegeztek, hogy Ayrton még él, azonban többet már nem mozdult. Voltak, akik már ekkor a legrosszabbra számítottak, és ez csak fokozódott, amikor elszállítása után vérnyomok voltak a kavicságyon. Senna halálát nem az ütközés, hanem a jobb szemébe fúródó, kerekestül leszakadt felfüggesztés-rúd okozta, megtalálva azt a néhány milliméteres gumírozott helyet, ami a sisak és a rostély között van. A versenyt hosszú időre megszakították, és a brazilt helikopterrel szállították a bolognai kórházba, hivatalosan 18 óra 40 perckor halt meg.

"Ha második vagy, te vagy az első, aki veszít."
Autója alváza hozzáért az egyenetlen aszfalthoz, ami megdobta az autót, a leszorítóerő eltűnt, és Senna már nem tudta lefékezni versenygépét a betonfal előtti homokágyban. A rajtbaleset után öt körig a Safety Car vezette a mezőnyt, és a lassú tempó miatt a gumik lehűltek, a nyomás a gumiabroncsokban lecsökkent, így az alvázmagasság is. Az autó feketedoboza megmutatta, hogy a kormányoszlop nem tört el, csak az ütközés után. Az autó megcsúszott, mire Senna villámgyorsan korrigálni próbálta. Az autó eleje megkapaszkodott, és jobbra fordult. A feketedoboz szerint a fékek tövig voltak nyomva. Az autó most már drasztikusan lelassult, de Ayrton Senna nekicsapódott a betonfalnak. A jobb első kerék az ütközés következtében leszakadt, és beszorult az autó és fal közé. A kerék kirepült és fejbetalálta Sennát. A hivatalos vizsgálat során találtak egy összehajtogatott osztrák zászlót az autóban melyet a diadal köre alatt akart lengetni Ratzenberger tiszteletére.

A végzetes baleset
Halála miatt a brazil kormány háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, temetésén sok autóversenyző jelent meg, köztük Alain Prost, Damon Hill és Emerson Fittipaldi is. A São Paulói Morumbi temetőben helyezték örök nyugalomra. A futamot végül a második helyről induló Michael Schumacher nyerte meg Nicola Larini és Mika Häkkinen előtt. Az Imola után következő monacói nagydíjon a rajtrács első két pozícióját üresen hagyták, egy brazil és egy osztrák zászlót festettek rá, Roland Ratzenberger és Ayrton Senna előtt tisztelegve. Az egyéni világbajnokságot 1994-ben 92 ponttal Schumacher nyerte meg, egyetlen pont előnnyel szerezve meg első világbajnoki címét. A konstruktőri világbajnokság győztese a Williams lett.

(Forrás: Wikipédia)

2012. április 22.

Pole után futamgyőzelem

Tegnap még csak reménykedhettem benne, ma már viszont örülhetek is neki. Sebastian Vettel megszerezte a Red Bull Racing (és saját maga) idei első futamgyőzelmét a Bahreini Nagydíjon, amely startját a lehető legjobb pozícióból, az első rajthelyről várhatta. Érdekesen folytatódik a dobogó, annak második és harmadik fokán is a Lotus csapat pilótái állnak, ami azt jelenti, hogy mindhárom versenyző, aki a dobogóra állhatott ma, Renault motorral érte el az eredményt. Második lett Kimi Räikkönen, aki rövid ideig még a futamgyőztes Vettelt is támadta, harmadik pedig - kizárásos alapon - Romain Grosjean lett. Idén először szerzett pontot Felipe Massa, miután a kilencedik helyen intették le, de a Ferrari házi versenyét ezúttal is Alonso nyerte, aki hetedik lett. 

Michael Schumacher váltócseréje miatt a 18. helyett csak a 22. helyről rajtolhatott, innen sikerült felérnie az utolsó világbajnoki pontot érő helyre, vagyis tizedik lett. Csapattársa, Nico Rosberg az ötödik helyről rajtolt, és a futamot is ugyanebben a pozícióban fejezte be. Nem volt szerencséje a McLaren pilótáinak. Hamilton egyik szerelője miatt töltött extra időt a boxban, és csúszott vissza a nyolcadik helyig, Jenson Button pedig technikai hiba miatt be sem tudta fejezni a mai futamot. Vettel nem csak a pole pozíciót és a futamgyőzelmet szerezte meg ezen a hétvégén, de a leggyorsabb kört is ő futotta. A 41. kört 1:36.379 perc alatt teljesítette a németek kétszeres világbajnoka.

A mesterhármassal nagy lépést tett az újabb sikeres címvédés felé Sebastian Vettel, aki 53 pontjával átvette a vezetést az egyéni világbajnoki címért folyó küzdelemben. Második helyen Lewis Hamilton áll 49 pontjával, harmadik Mark Webber 48 ponttal. Jenson Button és Fernando Alonso is 43 pontot gyűjtött össze az eddigi négy futamon. A csapatok között a Red Bull Racing vezet 101 ponttal, megelőzve a 92 pontos McLaren-Mercedest. Harmadik 57 ponttal a Lotus, őket 45 ponttal a Ferrari követi, a Mercedes 37 pontja a konstruktőri világbajnokság ötödik helyére elég. A következő megálló a Circuit de Catalunya, vagyis a Spanyol Nagydíj, de csak három hét múlva, azaz május 13-án.

2012. április 21.

Megvan az első pole

Kicsit sokat kellett várni rá - egész pontosan a negyedik versenyig -, de csak meg lett az idei első pole pozíció Sebastian Vettel - és ezáltal a Red Bull Racing - számára. Vagyis ő már biztosan örül (legalább részben) annak, hogy végül megrendezésre került idén a Bahreini Nagydíj. A további helyeket a McLarennel felváltva szerezték meg, azaz mellőle Hamilton indulhat, a második sorból pedig Webber és Button. Az előző nagydíjon élete első pole pozícióját és futamgyőzelmét megszerző Nico Rosberg csak ötödik lett, csapattársa, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher pedig már a Q1-ben búcsúzott az időmérő további részétől. A német RTL-en elmondottak szerint technikai hiba hátráltatta abban, hogy ismételten kimenjen a pályára, és időeredményén javítva biztosítsa helyét a Q2-ben. Schumacherhez hasonlóan pont lecsúszott a továbbjutásról (igaz immár a Q3-ról) Räikkönen, miközben csapattársa a negyedik sorba kvalifikálta magát. Nem futott mért időt Alonso és di Resta sem az időmérő utolsó szakaszában, így övék lett az ötödik sor (ebben a sorrendben). Holnap itt a remek lehetőség Vettel előtt az idei első futamgyőzelemre - meglátjuk, sikerül-e. Drukkoljunk neki.

2012. március 25.

Alonso vezeti a világbajnokságot

Az esőszünettel félbeszakított Maláj Nagydíj dobogójára ketten meglepetésre állhattak fel. Fernando Alonso győzelemhez juttatta az időmérőn nem annyira fényesen szereplő Ferrarit, Sergio Perez második helye pedig szerintem egy győzelemmel felér számára, illetve a Sauber csapat számára. Az élről rajtoló Hamilton most sem tudta győzelemre váltani a pole pozícióját, csak harmadik lett. Sebastian Vettel a végén összeért Narain Karthikeyan autójával, defektet kapott. A HRT versenyző hibája Vettel negyedik helyébe került. Ezért kár volt a HRT csapatnak kvalifikálnia magát a futamra, hogy a tehetségtelen idióta pilótájuk elszúrja más versenyét. Jó lenne, ha az indiai a továbbiakban inkább áramot vezetne és nem F1-es autót. Karthikeyan Buttonnal is összeakadt a futamon, bár itt valószínűbb, hogy Button hibája (is) volt az eset. A vetteles incidensért ugyanakkor a versenybírák is az indiait tették felelőssé, utólag áthajtásos büntetést kapott, amivel a lista végére került. 

2012. március 24.

Vettel megint hatodik

Ezúttal is a hatodik leggyorsabb időt tudta csak megfutni Sebastian Vettel, aki azonban Kimi Räikkönen 5 rajthelyes büntetése miatt az ötödik helyről vághat majd neki a holnapi futamnak. Előnyt jelenthet a német számára, hogy a többséggel ellentétben a kemény keverékű gumival érte el ezt az időt, és ezzel a gumikeverékkel várhatja majd a nagydíj rajtját. Így már kétségtelenül jobban hangzik az a hatodik - khm... ötödik - hely. A tavaly még sorban időmérőket nyerő kétszeres német világbajnoknál idén már másodszor bizonyult jobbnak csapattársa, Mark Webber a negyedik helyre kvalifikálta magát. 

Az első sorba a McLarenek jutottak be ezúttal is, és a sorrend sem változott múlt héthez képest, azaz Hamiltoné a pole. Schumacher is ragaszkodik a harmadik rajthelyéhez, aki így ismét jobb eredményt ért el, mint Nico Rosberg. A Ferrari teljesítménye továbbra sem fényes az időmérők tekintetében, bár már jobb, mint a múltheti. Ezúttal ugyanis Alonso bejutott az utolsó szakaszába az időmérőnek, ott azonban csak Perezt (és a bünti miatt Räikkönent) tudta megelőzni. Massa viszont a második szakaszban elvérzett, a 12. helyről várhatja a Maláj Nagydíjat. Múlt vasárnappal ellentétben most teljes lesz a mezőny. A 107%-os idp 1:43.974, az utolsó helyezett Narain Karthikeyan ideje 1:43.655, vagyis 319 ezreddel szintidőn belül autózott, viszont még így is nagyon lassúak a HRT-k. Összehasonlításképp a pole idő: 1:36.219

Maláj GP FP3: Rosberg volt a leggyorsabb

Jó reggelt minden F1 fanatikusnak (és azoknak is, akik a szombati munkanap miatt F1-nézés helyett munkába igyekeznek, egyben nekik kitartást a mai naphoz)! Túl vagyunk az utolsó szabadedzésen, amely eredményét látva a németek bizonyára örültek. Az élen Nico Rosberg zárt, mögötte honfitársa, Sebastian Vettel. Őt a másik Red Bullban Webber követi. A McLarenek ezúttal csak a 6. és a 9. helyet tudhatják magukénak, előbbi Buttoné, utóbbi Hamiltoné. Schumacher a 8. helyről várja a hamarosan kezdődő időmérő edzést. A két Ferrari teljesítménye ezúttal a halványabb kategóriába tartozik, Alonso 13., Massa 18. lett. Ennél bizonyára jobbat remélnek az időmérő edzésen. Az időmérőhöz tartozik, hogy Raikkönen 5 rajthelyes büntetést kap majd váltócsere miatt.

2012. március 23.

Maláj Nagydíj: pénteki nap

Bár még csak alig ért véget az Ausztrál Nagydíj, máris itt van a Maláj GP, melynek pénteki szabadedzései már le is zajlottak. A kép hasonló, mint múltkor, az első 4 helyen a McLaren és a Mercedes pilótái vannak felváltva. A leggyorsabb Hamilton lett, őt Schumacher követi. Vettel délelőtt még második volt, délutánra visszacsúszott a 10. helyig. Webber eredménye alig lett meggyőzőbb, ő hetedikként zárta a napot, közvetlenül Alonso mögött. Massa fényévekre a spanyoltól, a 16. helyen zárta a napot, neki már nem sikerült 1:40-en belüli időt autóznia (az FP2-ben), szemben az előtte levő 15 versenyzővel. Folytatás holnap 6:00-tól (magyar idő szerint) a 3. szabadedzéssel, erről mutat összefoglalót 7:45-től a német RTL, majd 8:45-től időmérő edzés (maga a tényleges időmérő 9:00-től). Futam pedig vasárnap 10:00-tól, a német RTL-en 8:45-től kezdődik a felvezető műsor.

2012. március 18.

Vettel második lett a szezonnyitón

A nem túl fényes időmérős szereplés után a második helyen zárta a futamot Sebastian Vettel. A szezonnyitón végül Button tudott diadalmaskodni, aki már a rajtnál megelőzte a végül harmadik helyen befutó - és emiatt érthetően csalódott - csapattársát, Hamiltont. A rajt után még attól aggódhattunk, megsérült Webber autója, végül azonban negyedik helyével rácáfolt erre. Azt csak azért nem említem meg, hogy a TOP4 közel volt egymáshoz, mert ebben kellő szerep jutott a biztonsági autónak is. Mondjuk Button annyira jó volt ma, hogy ez sem veszélyeztette győzelmi esélyeit, Vettel pedig szerintem enélkül is megelőzhette volna Hamiltont, de mindenképp szoros lett volna. 

Schumacher sajnos nem tudta folytatni a bravúros hétvégéjét. A harmadik helyről kényszerült kiállni váltóprobléma miatt. Rosberg eredménye, vagyis a 12. hely sem az, amire büszke lehet a Mercedes. Alonso megmentette a mundér becsületét, a rossz időmérőt mindenképp feledtetheti, hogy a 12. rajthelyről az 5. helyig sikerült feljönnie. Az utolsó körben megpróbálta ugyan Maldonado megelőzni, de hibázott a Williams versenyzője, ami a futam végét jelentette számára, ezzel bukva a hatodik helyét és az érte járó pontokat. A másik Ferrarival Massa már kevésbé látványos eredményt produkált, ráadásul egy ütközés miatt idő előtt kiállni is kényszerült. Hogy milyen lesz a folytatás? Csak egy hetet kell várni, és Malajziában kiderül! Szerencsére bár ezúttal is reggel lesz magyar idő szerint a futam, ezúttal már egy kicsit tovább lehet aludni :)

2012. március 17.

Vettel csak hatodik

A nem túl meggyőző kezdést csalódást keltő folytatás jellemezte. Mondhatnám akár ezt is, ha Sebastian Vettel hatodik rajthelyét nézem, akit még csapattársa, a hazai pályán versenyző Mark Webber is megelőzött (ötödik lett). Schumacher ugyanakkor továbbra is szárnyal - bár a hátsó szárnya miatt az ellenfelek akár óvást is benyújthatnak - a negyedik helyet szerezte meg. A nap meglepetésembere címet ugyanakkor a Lotus-Renault-versenyző Romain Grosjean érdemelte ki, aki a harmadik helyről várhatja a holnapi szezonnyitó futam rajtját. Az első sort a McLaren lestoppolta - megjegyzem, ilyenre 2009 óta nem volt példa. Egy hajszálnyival Hamiltonnak jött ki jobban a lépés, így övé a pole. Ha babonás, akkor akár már a kezében is érezheti az idei világbajnoki címet. Tavaly Vettelé lett a pole (és nyert), ő lett a világbajnok. Egy évvel korábban is Vettel indult az élről (Button nyert), és év végén megnyerte első világbajnoki címét. A 2009-es futamon az élről indulva nyert Button, és év végén a világbajnoki cím is nála landolt. Egy évvel korábban Hamilton indult a pole-ból, és nyerte meg először a futamot, majd végül a világbajnokságot is. Még egy évvel korábbra, 2007-re is igaz a képlet, amikor az idén a Forma 1-be visszatérő Raikkönen szombaton és vasárnap is, valamint az egész szezonban legyőzhetetlennek bizonyult. Az ezt megelőző évben viszont még nem jelentett az ausztrál pole világbajnoki címet az évad végén. 

Ha azt írtam, hogy a Red Bull Racing eddigi teljesítménye a tavalyi dominanciájuk fényében csalódást keltőnek is tekinthető, akkor a Ferrari produkciója maga a katasztrófa. Massa közel volt a Q1-es búcsúhoz, végül az ennél alig jobbnak tekinthető 16. helyet szerezte meg. Alonso próbált a határon autózni, azonban végül a határt átlépve fűre ment, "jutalma" a kavicságy lett. Bár szerette volna, hogy visszatolják a pályára, az adott helyzetben ez nem lett volna helyén való, sőt az autója kimentésének idejére piros zászlóval félbeszakították a Q2-t. Végül így is brazil csapattársát megelőzve a 12. helyről rajtolhat holnap. Ez azért már több mint ciki Massa számára. Eddig sem különösebben értettem, hogy mit keres még mindig a Ferrarinál, de most már lassan tényleg nem tudom. Kár elvennie a helyet nála tehetségesebb pilótáktól. Most ugyanis bár hullámvölgyben van a Ferrari, kizárt, hogy ne kerekedjenek felül a gondjaikon.

2012. március 16.

Schumacher a pénteki nap legjobbja

A szezonnyitó futamtól rendre várjuk, hogy valamivel meglepjen bennünket. Valami olyant hozzon, amire senki sem számított. (Én legalábbis szoktam ilyesmit várni tőle évről-évre.) A tesztek után titkon már remélhettük, hogy a Mercedes oda érhet az idei évben az élre, a meglepetésfaktort ami igazán szolgáltatja, hogy Michael Schumacher aki jobban teljesít a csapaton belül. A németek korábbi hétszeres világbajnoka nyerte a pénteki napot, megelőzve honfitársát, Nico Hülkenberget. Az ő autójában is Mercedes motor van, a csapat ugyanakkor a Force India. A másik Nico, Schumacher csapattársa kilencedik lett. Ezzel Rosberg pont megelőzte a címvédő - és szintén német - Sebastian Vettelt. A Red Bull teljesítménye eddig nem túlságosan meggyőző, remélem csak titkolják, mit tudnak, és nem pedig ez a maximum, amire képesek. Vettel csalódást keltő helyéért kárpótol a mai napra Schumacher brillírozása. Sokat kellett várni rá, de na, végre! Csak így tovább, jöhet (előbb-utóbb) a pole, majd irány a futamgyőzelem.

2011. november 28.

F1: 2011 a számok tükrében

1 - Vettel autójára jövőre is ezt a számot festik fel.
2 - ennyi vb-címnél tart Vettel.
2,82 - ennyi másodpercig tartott a leggyorsabb boxkiállás. Az időeredmény a Mercedes technikusait dicséri.
3 - ennyi körön át vezetett a hétszeres világbajnok Michael Schumacher.
11 - ennyi futamot nyert meg a világbajnok német, ezzel nem döntött rekordot.
15 - ennyi első rajtkockát harcolt ki Vettel, amivel rekordot döntött.
88 - ennyi boxkiállás zajlott le csak a Magyar Nagydíjon, ami rekordnak számít a 19 futamos évadban.
120 - átlagosan ennyi kilométeren át bizonyultak "életképesnek" a száraz felületre készített gumik.
122 – Sebastian Vettel világbajnok ennyi pontot vert a másodikként végzett Jenson Buttonra, eredményével még a konstruktőrök versenyében is felfért volna a dobogóra.
125 - ennyi előzés történt a Kanadai Nagydíjon, vizes környezetben.
126 - ennyi előzés történt a Török Nagydíjon, száraz környezetben.
349,2 - senki sem száguldott olyan gyorsan idén, mint a sauberes Sergio Perez a monzai időmérő edzésen (km/ó).
364 - ennyi percig tartott a montreali "esőfutam".
739 - ennyi körön át nézte a mezőny Vettel hátát.
1111 - ennyi boxkiállás történt az idény során, köztük 22 áthajtásos és 4 megállásos büntetés is szerepel.
10200 - ennyi kilogramm "gumireszelék" maradt a pályákon.
24000 - ennyi gumit használtak el a csapatok 2011-ben.

2010. november 27.

Race of Champions: Németország negyedszer

Sorozatban negyedszer aratott győzelmet a Michael Schumacher - Sebastian Vettel párossal felálló Németország csapata a Race of Champions Nemzetek Kupáján. Sajnos az idei évben egyetlen nálunk fogható csatorna sem tartotta annyira érdekesnek az eseményt, hogy (élőben) közvetítse, de a netnek köszönhetően láthattam a németek újabb sikerét. Schumacher itt is a hét címet vette célba? Ráadásul sorozatban? Én nem tiltakoznék ellene (főleg ha Vettellel közösen gyűjtik be :)) Holnap egyéniben bizonyíthatnak.