A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Spanyol Nagydíj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Spanyol Nagydíj. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 13.

Spanyol GP: Maldonado első futamgyőzelme

Az első pole pozíció után az első futamgyőzelmet is
megszerezte Maldonado a Spanyol Nagydíjon
Szenzációs hétvégét tudhat maga mögött a Williams istálló, illetve elsősorban Pastor Maldonado. Lewis Hamilton diszkvalifikációjával visszakapta a pole pozícióból indulás jogát a venezuelai, amit a mai napon futamgyőzelemre tudott váltani. Csapattársa, Bruno Senna Michael Schumacherrel ütközött a verseny alatt, az esetet a futam után vizsgálták. A versenybírók szerint a német hibájának róható fel az eset, így Monacóban 5 rajthellyel hátrébb sorolják majd. Üröm az örömben a Williams istállóban az ünneplés alatt kitört tűz, melynek okát szakértők bevonásával vizsgálják. A sérültek számáról és jellegéről, ahogy a tűz keletkezéséről egyelőre számos eltérő, egymásnak akár ellentmondó feltételezés kering a neten, a Willliams csapat hivatalos közleménye egyelőre még várat magára. [Frissítés] Az FIA hivatalos közleménye szerint 31 csapattagot láttak el a barcelonai orvosi központban, 7 csapattagot helyi kórházakban láttak el. Az FIA a helyi hatóságokkal együtt keresi a tűz okát. 

2012. május 12.

Spanyol GP: Meglepetésekkel teli időmérő

Bruno Senna / Williams-Renault
Forrás: Instagram / puigcollderram
Meglepetésekkel telire sikeredett a 2012-es szezon első európai futamának, a Spanyol Nagydíjnak az időmérő edzése. Ráadásul a végeredményben sem lehetünk jelenleg 100%-ig biztosak. Ami viszont biztos, hogy Narain Karthikeyan olyan lassú volt a Q1-ben, hogy a 107%-os időt sem sikerült teljesítenie. A szintidő 1:28.363 lett volna, neki legjobbként is csak 1:13.122 sikerült. Nem jutott tovább az első etapból még Bruno Senna, Vitaly Petrov, Heikki Kovalainen, Charles Pic és Timo Glock sem. Az időmérő további részének figyelembe vételével a legnagyobb csalódás ezek közül Senna teljesítménye lehet, aki ráadásként utolsó körében a 12. kanyarban hibázott, a végeredményt lásd a baloldali képen. Ennek leginkább Vergne örülhetett, aki így megtarthatta az utolsó továbbjutást jelentő helyet. Leggyorsabb egyébként ebben az első etapban Lewis Hamilton volt, 1:22.583 időt autózva zárt - a mezőny, de elsősorban - Grosjean, Alonso és Rosberg előtt.

Spanyol GP FP3: Vettel az élen

Spanyol Nagydíj: Pénteki 2. szabadedzés eredmények
(Forrás: Instagram / @f1totalofficial)
A tegnapi első és második szabadedzésen is a második helyen zárt Sebastian Vettel. Mára javítani tudott ezen az eredményén, és az időmérő edzés előtti utolsó szabadedzést az élen zárta. Mögötte Pastor Maldonado és Kamui Kobayashi végzett. Csapattársa, Mark Webber a 4. helyen zárta az utolsó szabadedzést. A két McLaren eredménye első ránézésre csalódást keltő lehet, mert Button 8., Hamilton 16. lett, de mindkettőt feltartották. Hamilton például az első két szektorban a leggyorsabb volt, amikor végül a harmadik szektorban - mint írtam - feltartották, és így végül a lista hátsó részén végzett. Délután kettő órakor kezdődik az idei első európai futam időmérő edzése. A három hetes pihenőt követően kellően kiéheztünk az izgalmakra, én már nagyon várom, hogy ki miként szerepel. Változtak-e az erőviszonyok, vagy ez a három hét egyelőre kevés volt ehhez? A McLaren esetén például szemmel látható, hogy történt változtatás az autón - meglátjuk mennyire eredményes a módosítás.

2010. május 6.

F1 Circuit Preview Barcelona 2010


2009. május 7.

Spanyol Nagydíj