A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Amerikai Nagydíj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Amerikai Nagydíj. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 18.

Az utolsó futamra marad a döntés

Egyikük háromszoros világbajnok lesz az idei szezon
végén (balra: Alonso, jobbra: Vettel)
Az "első" Amerikai Nagydíjat Lewis Hamilton nyerte Sebastian Vettel előtt, Fernando Alonso pedig harmadik lett, így az egyéni világbajnoki cím sorsa még nem dőlt el, az izgalmak tovább fokozódnak a szezonzáró Brazil Nagydíjra. A 13 pontos előny azt jelenti, hogy Vettel várhatja kedvezőbb helyzetből a következő hétvégét, ugyanakkor egy inkább Ferrari-pálya lesz a szezonzáró futam helyszíne, így érdemes lesz nézni és drukkolni pro vagy kontra. A matematika szerint ha dobogón végez, esetleg pont lecsúszik róla - vagyis maximum negyedik lesz - a német, akkor ő a világbajnok, függetlenül attól, hol véges spanyol kihívója. Az 5., 6. és 7. hely is jó Vettel számára, ha nem nyer Alonso, a 8. és 9. viszont már csak akkor, ha Alonso legfeljebb 3. A 10. hely, illetve a pontszerzés nélküli szezonzárás is VB címet hoz Vettel számára, ha Alonso nem végez a dobogón.

Győzelemmel búcsúzik Hamilton
a McLarentől
Fordított irányból nézve a helyzetet, vagyis ami a spanyol világbajnoki esélyeit illeti: Alonso a bajnok, ha nyer, és Vettel legjobb esetben is csak 5. helyen végez. A 2. hely is elég lehet a spanyol számára, ha a német címvédő nem tud a 8. helynél előbb végezni. A 3. hely viszont már csak akkor jelent vb címet, ha Vettel legfeljebb 10. Mindez azt is jelenti, hogy a 4. hely már kevés Alonso számára, mivel 13 pontos hátrányban van Vettel mögött, a 4. hely viszont csak 12 pontot jelent a jelenleg érvényben levő pontozási rendszer szerint. Nem esélytelen tehát vertnek tűnő helyzetből fordítani a szezonzáró futamon, erre láttunk is már példát, de akárki is nyeri "hivatalosan" a címet, szerintem mondhatjuk, hogy mindketten kiemelkedőt produkáltak az idei szezonban, mely mindenképp egy emlékezetes idénye lesz a sport történelmének. A döntés tehát egy hét múlva Brazíliára vár, amely futamot követően háromszoros világbajnokot avatunk spanyol vagy német színekben. A csapatvilágbajnokot pedig immár hivatalosan is tudjuk: sorozatban harmadszor lett a legjobb team a Red Bull Racing versenyistálló. 

2012. november 5.

Vettel már Amerikában világbajnok lehet

Harmadik vb címét szerezheti meg 100. futamán
Sebastian Vettel
Sebastian Vettel 100. F1-es futamán megszerezheti harmadik világbajnoki címét az amerikai Austinban. Ehhez meg kell nyernie a két hét múlva esedékes nagydíjat, Alonso pedig maximum ötödik lehet. Ebben az esetben a németnek 280, a spanyolnak 255 pontja lenne. Ekkor már hiába nyerné meg a Brazil Nagydíjat Alonso, Vettel nullázása esetén is a több győzelem a német malmára hajtaná a vizet, és egyben a világbajnoki címet. Második helyen beérve is megszerezheti már Amerikában az egyéni világbajnoki címet Sebastian Vettel, ha Fernando Alonso maximum kilencedik helyen érne célba, ekkor ugyanis előbbinek 273 pontja lenne, utóbbinak 247, ami az utolsó futam megnyerése után is 1 pontos hátrányt jelentene legjobb esetben is. Vettel a harmadik helyen befutva is biztosíthatja már Austinban újabb egyéni vb-s győzelmét, ha Alosno nem szerez pontot, azaz 11. helynél előrébb nem végez. Ekkor a németnek 270 pontja lesz, a spanyolnak csak 245. A szezon folyamán eddig Vettel 5 alkalommal is nyerni tudott, Alonso viszont csak 3 alkalommal állhatott a dobogó legtetején, így az utolsó futam megnyerése esetén legjobb esetben is pontegyenlőség alakulhatna ki, és ekkor a győzelmek száma miatt Vettelé a világbajnoki cím. 

Már csak két futamon láthatjuk a hétszeres világbajnok
német Michael Schumachert, majd (ismét) visszavonul
Minden egyéb esetben pedig megmarad a döntés a szezonzáró brazil futamra. Ami viszont biztosnak tűnik, hogy Amerikában szerez annyi pontot a Red Bull Racing, amivel biztosíthatja újabb konstruktőri címét. A második helyért ugyanakkor továbbra is folyik a küzdelem. Ez a történelemkönyvek szempontjából kevésbé releváns, mert általában az elsőre szoktunk emlékezni - jobb esetben -, de egyáltalán nem mindegy a következő évi költségvetés szempontjából. A világbajnoki címért folyó küzdelem mellett azért is érdemes figyelemmel kísérni a szezon hátralevő két futamát, mert ezek Michael Schumacher utolsó futamai, és várhatóan most már tényleg végérvényesen visszavonul a száguldó cirkusz világától. Sajnos nem úgy alakult a visszatérése, ahogy arra számítani lehetett, de ebben komoly szerep jutott a Mercedes gyenge autójának, illetve az idei pechsorozatnak. Mindez ugyanakkor semmit sem számít, hiszen kvalitásairól már a hét világbajnoki címének megszerzése idején meggyőződhettünk. Kár, hogy nem búcsúzhat győzelemmel a visszatérésétől Schumi, de ez nem kívánságműsor, hanem az F1.