A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Teszt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Teszt. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 13.

Waze vs. többiek 1-0

Miért jó a közösségi navigáció? Pontosítok, miért jó a Waze? Ki tudhatná jobban, hogy mi történik egy-egy településen, mint aki ott lakik. Elkezdődött a város főterének felújítása? Csúszik a csatornázás után az út átadása? Ezekről jellemzően értesülünk ott, ahol gyakran megfordulunk. Így például én tudom azt, hogy Szekszárdon a városközpontban zajló munkálatok elhúzódnak pár nappal, ezért a Munkácsy utca Ybl utca és Béla tér között továbbra is csak az autóbuszok által járható (+célforgalom). De hogyan vélekednek erről az egyes navigációk?


2011. július 7.

Nagy Waze Teszt - 4. rész

Bár Nagy Waze Teszt volt a bejegyzéssorozat neve, azért volt amire csak érintőlegesen tértem ki, ez pedig a térképszerkesztés és a Cartouche. Egyrészt amiatt, mert egy átlag Waze felhasználó nem feltétlen tud vagy akar belefolyni ebbe a folyamatba. Bejelenti a kliensben a hibát, és rábízza azokra, akik szeretnek szerkesztgetni, ő meg majd élvezi a végeredményt, amikor frissül a kliensben az adott térképterület. Másrészt a Cartouche épp úton van a nyugdíj felé, és ha addig nem emelik meg a korhatárt, akkor ősszel megérkezhet az utódja. Ennek tükrében pedig jelenleg végképp feleslegesnek éreztem egy kifutó rendszer előnyeiről és hátrányairól írni.

Volt több negatívum, amire kitértem, de azért egy valamit nem felejthetünk el. A Waze jelenleg még 0. verzióban van felénk, az Egyesült Királyságban is csak nemrég volt a hivatalos prezentációja a programnak. Ehhez képest tud magyarul (hangok is vannak magyarul hozzá), a törzswazer közönségnek hála van magyar nyelvű honlap, Facebook oldal, Twitter profil, de volt már saját szervezésű nyereményjáték is. A tartós közlekedési eseményeket kiposztoló szkriptünk olyan jól sikerült, hogy már exporttermék lett belőle, és még ki tudja mi mindent értek (és érnek) el ennek a csoportnak a tagjai. A térkép folyamatosan frissül, bővül, elég a Facebook oldalra felnézni (a Twitter átláthatatlan annak köszönhetően, hogy minden egy név alatt fut, így azt nem írnám) Elég a térképre nézni (a programban), és látható, hogy sok-sok új tag van, és egyre többen vannak azok, akik előrébb léptek a bébiwazer rangból.

2011. július 6.

Nagy Waze Teszt - 3. rész

(1. rész) (2. rész) Hétköznapi használatban a Waze elsősorban az ingázók életét könnyítheti meg. És van is benne néhány korlát, ami meggátolhat bennünket abban, hogy másként tegyünk. Az egyik ilyen, hogy maximum 320 km amire tervezni tud a szerver (hiszen ez is online történik). Ráadásul mint írtam, csak egy címre - cserébe viszont megtanulja a kedvenc útvonalunkat. Az adatforgalom - és méginkább a roamingdíjak miatt - miatt határokon átívelő autókázásainkban sem a Waze lesz az ideális társunk. Jelenleg még le kell mondanunk a sávasszisztensről, és a sebességlimiteket sem tudja a program, ugyanakkor az útvonaltervezéskor figyelembe veszi ehelyett az egyes útszakaszok átlagsebességét - mely hasznosabb is lehet. Ráadásul azért emlékszem én arra, hogy az Igo sem tudta mindig pontosan a limiteket, illetve az esetek többségében a szélvédőn kinézve, és nem a navigációs szoftvert bámulva figyelem, most épp mennyivel mehetek.

2011. július 5.

Nagy Waze Teszt - 2. rész

Ott hagytam tegnap abba, hogy a Waze, egy minden elemében valódi közösségi alkalmazás, hiszen a felhasználók szerkesztik meg a térképet, a felhasználók küldik be a közlekedési információkat, a felhasználók okostelefonjain futó alkalmazásokból érkező adatokból generálód(hat)nak események, az utak átlagsebessége, stb., de maga a magyar fordítás is a lelkes törzswazerek munkásságának eredménye. És a folytatás is csak rajtunk, felhasználókon múlik. Ha például egy olyan helyen lakunk, ahol még nincs kész a térkép, akkor két dolgot tehetünk. Az egyik, hogy bezárjuk az alkalmazást, és jól elfelejtjük. Ez a lehető legrosszabb döntés, amit tehetünk. A másik opció, hogy a Waze közösség részévé válunk, és aktívan szerepet vállalhatunk a minden konkurenciánál pontosabb térképadatbázis létrehozásában. Tényleg lemondanánk erről?

A teljes anarchia megelőzése végett néhány szabály már lefektetésre került, amely segítségünkre lehet abban, hogy eligazodjunk az elsőre nem feltétlen felhasználóbarát Cartouche (ez a térképszerkesztő neve) használatában. (Jó hír, hogy idővel érkezik majd az új generációs változata, mely szebb és jobb lesz) Szerencsére a törzswazer tagság - velem ellentétben - átküzdi magát a rendszeren a fórumig, így a felmerülő kérdésekre (lehetőleg azokra, ami még nincs megválaszolva a Wikiben) gyorsan reagálnak. Némi megszokás után pedig már külön segítség nélkül is magabiztosan szerkesztgethetjük a környékünket. A jogosultságszerzés alapja a közlekedésünk. Magyarul: amerre jártunk, arra szerkeszthetünk, amerre nem, arra nem. Ez egyben azt is jelenti, hogy szerkesztés előtt vezetnünk kell, nem ugorhatunk egyből neki a térképrajzolgatásnak.


2011. július 4.

Nagy Waze Teszt - 1. rész

Miután kardos wazerré avanzsáltam a héten, ami már csak egy szinttel van a wazerkirály alatt (bár lehet official más az elnevezésük ezeknek, de nem találtam hivatalos elnevezést a rangokhoz), itt az ideje megírnom a Nagy Waze Teszt bejegyzésemet, melyet az eddigi inkább promotáló írásaim után, egy átfogóbb, a negatívumokra is kitérő összeállításnak szánom. Elsősorban ezekkel (negatívumok) kezdek, de a teljes véleményem majd csak akkor látszik, ha mindegyik bejegyzés publikálásra került, és elolvastad.

A címkékből kiderülhetett már, hogy lényegében a játéktelefon lehet az egyetlen platform, amin nem fut el a program, de egyébként Androidra, Blackberry-re, Iphone-ra, Symbianra és Windows Mobile-ra is letölthető a megfelelő kliens. Andoid esetén pl. a QR kód segítségével válik igazán kényelmessé a letöltés, míg Windows Mobile esetén SMS-ben kérhetjük a linket a letöltéshez. Innen pedig már csak pillanatok választanak el bennünket, hogy a Waze életérzés szele megcsapjon bennünket.

A Waze funkciói elsősorban arra épültek, hogy a napi ingázásban segítségünkre legyen. A közösségi funkcióknak - és a többi Waze felhasználónak - köszönhetően értesülhetünk a dugókról, útfelújításokról, sebességmérésekről még azelőtt, hogy odaérnénk - sőt, a programnak köszönhetően elkerülhetjük a torlódásokat. 


2009. október 16.

ArrivedOK: 50%

A londoni út előtt említettem, hogy a (múlt?)hónapban béta fázisból éles módba váltott ArrivedOK szolgáltatást ki fogom próbálni. Ugyancsak ígértem, hogy pár szót írok a tapasztalatokról. A cím már előre vetíti, hogy teljesen nem volt zökkenőmentes a dolog. Ugyanis amikor megérkeztem a lutoni reptérre, akkor az előre beállított üzenetek kiküldése helyett közölte velem, hogy rossz helyen vagyok rossz időben, így inkább nem küld semmit.

Mivel az adatokat a TripIt szolgáltatásból importáltam át, ahol meg pontosan rákeresett a gép adataira, így elírás pedig nem nagyon lehetett, és utólag megnéztem, jó helyszín és időpont szerepelt az ArrivedOK oldalon, szóval elvileg ki kellett volna küldenie azokat az üzeneteket. Gondoltam, hogy egy próba nem próba, így a visszaútra is felvittem, hogy megérkezésem után küldjön ki 1-2 sms-t és e-mailt. A twitter és blogbejegyzést ekkor elfelejtettem belevenni a próbámba.

Pedig ezúttal jó lett volna, mert Budapestet felismerte, és az érkezésem időpontját is jónak vélte, így kiküldte az SMS-eket. A siker azonban itt is felemás, ugyanis az e-mailek nem érkeztek meg, szóval lehet a 25% pontosabb lenne a címben. Mindettől függetlenül érdemes próbálkozni a szolgáltatással, mert ha nem is jönne össze a dolog, mint nekem Londonban, legalább értesít róla, és még mindig kiküldhetjük manuálisan, saját magunk az üzeneteket sikeres megérkezésünkről.

2009. május 25.

Elmaradt tesztvezetés

Bár a múlt héten bejelentkeztünk a mai napra a Chevrolet honlapján az új modelljük, a Cruze tesztvezetésére, amit vissza is igazoltak, a délután folyamán szóltak, hogy ez nem fog összejönni. Most legalábbis. Az ok egyébként nagyon egyszerű. Az egész Gemenc Cégcsoport - mint névtelen forrásból megtudtuk - mindösszesen egyetlen modellel rendelkezik, és a telephelyein ezt húrcolja körbe, és ma épp nem Szekszárd a soros. Az mindenesetre elég nevetséges, ha egy új modell bemutatója egy akkora területen, amit a Gemenc Cégcsoport lefed, egyetlen autóval történik.

Hogy ez a kereskedő hibája-e, mert csak egy modellt kért, vagy az importőré, mert egy autót küldött, azt nem tudom. Mindenesetre azt nem teljesen értem, hogy egy új modell bemutatója esetén miért nem kötelező minden egyes hivatalos kereskedésnél legalább egyetlen autó megléte az új modellből. Anélkül ugyanis elég furcsán néz ki a dolog. Néhány sajtófotót azért szedtem a netről a cikkhez, hogy addig is legyen mit nézegetni.

Mindenesetre ha egyszer megérkezik a szekszárdi telephelyre a Chevrolet Cruze, és értesítenek a tesztvezetési lehetőségről, akkor utána majd pár gondolatot igyekszem írni róla itt a blogban. Addig pedig irány vásárolni a Chevrolet Shopban, mely ismételten megnyitotta virtuális kapuit, így akár alig több mint 15 euróért ez a plüss állat is a mienk lehet. Vagy esetleg egy Chevrolet kulcstartó, WTCC-s póló, esernyő, stb.

2007. június 5.

Kopik vagy nem kopik?

Május 14-e óta új fényében pompázik a PDA-m, ekkor tért vissza hollandiai kiküldetéséből, mely keretében új "ruhát" kapott. A fenti és a mai dátum közt három hét eltelt. Anno a vásárlást követő három héten belül már jelentkeztek a kopás jelei. Ezúttal azonban - mint a mellékelt kép is bizonyítja - kopásnak nyoma sincs, azaz megfelelő alkatrészekkel cserélték ki a régi hibásakat. Sajnos Csvargától azóta sem kaptam visszajelzést, hogy mi a tapasztalat a hazai szervizelést illetően, talán még mindig nem küldte volna el a szervízbe a készüléket? Esetleg rólam feledkezett meg?

Az elmúlt időszakban versenyre kelt a PDA-m navigációban a szüleim MyGuide 3100-as készülékével. Sajnos a mások által is említett hátrány megvan az ASUS esetében, alkalomadtán képes hosszú perceket (értsd: akár 5 perc és némileg afelett) elszöszmötölni, mire rátalál a műholdakra. A MyGuide ennél gyorsabban dolgozott, azonban Budapest utcáin cikázva volt, hogy a MyGuide-ra sötétség borult, vagyis elvesztette a műholdakat, és sejtelme nem volt, hogy hol is lehetünk és merre menjünk. Ekkor lépett színre az ASUS, mely még e szorult helyzetben is tudta, hogy merre vannak azok a fránya műholdak, és ami ennél is fontosabb, tudta, hogy ő maga hol van. Szóval igaz, amit anno lehetett olvasni a készülékről, hogy bár nehezebben találja meg a műholdakat, mint azt elvárná az ember, ugyanakkor ugyanilyen nehezen veszíti is el.

Vycman egy érdekes hibára hívta fel a figyelmemet a készülékkel kapcsolatban, melyet őszintén bevallok, ha direkt nem kér, hogy ellenőrizzem le, nálam is észlelhető-e a jelenség, akkor szerintem nem veszek észre. Még egy darabig legalábbis biztosan nem. Egész pontosan arra gondolok, hogy a hangok után kb. 1 másodpercig még sistereg. Ez azonban halk, csak a hangszóróhoz közel hallható. Feder-bear javasolta, hogy ha nagyon zavarna ez a hiba, akkor ajándékozzam neki, őt nem fogja zavarni sem sistergés, sem kopás. Ráadásul így könnyebben tudná a kapcsolatot tartani kedvenc teniszezőjével, Roger Federerrel. Aki mellesleg ma játszik a francia nyílt teniszbajnokságon, ellenfele a spanyol Tommy Robredo lesz. Feder-bear már le is stoppolta a tv-m a mérkőzés idejére. Én sajnos nem biztos, hogy tudom nézni, ugyanis vizsgára kell(ene) készülnöm.

A hét bővelkedik ünnepekben, születésnapokban. Kronológiai sorrendben haladva hétfőn, vagyis tegnap ünnepelte Melitta Becker, a Kodolányi János Főiskola Német Tanszékének korábbi munkatársa születésnapját. Ma is születésnapot ünneplünk, ezúttal Döme az ünnepelt. Nekik ezúton kívánok boldog születésnapot! Remélhetőleg nekem is adódik ünnepelni való a héten. Egész pontosan a sikeres vizsgákra, mindenekelőtt sikeres Német nyelv és országismeret szigorlat szóbelire gondolok ezalatt.

Természetesen felkészülten megyek, hogy legyen mivel ünnepelni. Már csak abban kell bíznom, hogy lesz mire, és akkor talán akad kivel. Legalábbis egy jó kis szekszárdi borra eddig általában felkapta figyelmét a társaság, és el is fogytak gyorsan az üvegek. Már önmagában ez pozitívum, hiszen ez bizonyítja, hogy jók a szekszárdi borok. Ennél már csak akkor örültem jobban, amikor szóban külön dícséretet kapott a bor, a szekszárdi bor. És ha már a helyi bor került szóba, akkor ajánlanám mindenki figyelmébe az alábbi, frissen indult honlapot, melynek témája mi más is lehetne, mint a szekszárdi bor.

2007. március 27.

Kopás mindenekfelett

A blog hasábjain eddig általában dícsérő szót kapott ASUS P535-ről ezúttal sajnos rosszakat kell írnom. A telefon hajlamos arra, hogy elkezdjen kopni. Nem a rendszeresen használt tárgyak természetes kopási folyamatáról beszélek itt természetesen, hanem egy azon túlmutatóról, annál durvábbról. Legalábbis normál esetben egy még egy hónapos kort el sem érő PDA úgy gondolom nem nézhet így ki. Főleg nem akkor, ha ennek a PDA-nak a piaci ára 150e Ft.

Felvetődhet - ahogy a PDAMánia Fórumon is felmerült -, hogy nem segített-e rá a kedves tulajdonos? CsVarga jól rávilágított - a fórumon -, hogy egy átlagember nem azért vesz 150e Ft-ért egy PDA-t, hogy utána lekapargassa róla a festéket. Lehet van ilyen is, de a többség gondolom nem ez a kategória. Jómagam azóta megkerestem a kereskedőt (morizon), ahol a telefont vettem. Ő még nem hallott a problémáról, de utánanéz, mit lehet tenni a probléma orvoslására. CsVarga - tudtommal - még nem kereste meg a speedshopot (ez pedig ahol ő vette), de amint Budapesten jár, megteszi. Mindenképp, hiszen normál használat mellett ez nem természetes.

Mindamellett a hétfői nap folyamán megkeresésre került a hivatalos ASUS PDA szervízközpont (NSE Hungária Kft.), mi a véleményük a problémáról? Alapvetően semmi, mert miután kicsit nehézkesen, de sikerült elérni őket, tovább küldenek egy másik céghez. No, őket ugyancsak nem könnyű elérni, a megadott számon lehetetlen, de tudakozó - másik szám: siker. ASUS-os kollega épp nincs bent, de amint megjön visszahívnak. Hihetetlen, de valóban megtették: a PDA szervizelését csak 2 hét múlva kezdik, akkor is kb. 5-8 munkanap. Valójában azonban látni kellene a készüléket - mondja ő -, mire felajánlom, hogy küldök képet, de ez neki nem jó. (No meg ugye különben sem szervizel még...)

Jelenleg tehát várjuk a 2 hét leteltét, amikor talán már megkezdik az ilyen típusú PDA-k szervizelését, avagy elküldenek újra a francba. Mindenesetre addig is regisztráltam a terméket a gyártó hivatalos honlapján, és el lett küldve a probléma leírása. Ígéretük szerint 48 órán belül választ kapok, ha mégsem, akkor fontos besorolású lesz a levelem, hogy mégis mielőbb megjöjjön a válasz. Egyelőre még nem jött semmi tőlük, de amennyiben lesz bármi érdemi előrelépés az ügyben - jut eszembe a kereskedő sem szólt még vissza, pedig ő is ígérte, hogy utánajár -, és érdekli a kedves blogolvasókat, akkor szívesen közreadom.

[Frissítve] Folytatás itt

2007. március 13.

ASUS P535 Újra

A tesztre érkezett hozzászólást, illetve a PDAMánia Fórumot olvasva úgy gondoltam folytassuk kicsit a témát. Trucsi írja, hogy "pc-vel szinkronizálás ne mindig sikerül. Ha ujratelepítem a programot akkor mindjárt működik de ha nem akkor sokszor nem találja a pda-t." Amennyiben a PDA-hoz alapban kapott ActiveSync lett feltelepítve, akkor azt el kell felejteni, azzal nekem is problémám akadt, de letöltöttem a legújabb változatot, azzal már minden tökéletes. Hogy valóban megoldja-e a problémát, azt nem tudom, de egy próbát megér.

Mtocso a navigációs tapasztalatokra kérdezett rá. Eddigi tapasztalatok alapján ez elég eltérő lehet, van amikor szinte azonnal, van mikor hosszú percek után talál csak rá a műholdakra. Pozitívum azonban, hogy ha megtalálja őket, akkor onnantól valóban megvannak. Ch.peter lehet a megmentőnk, az általa javasolt SeaSGEE segítségével felgyorsítható a dolog. Tesztelni sajnos még nem volt lehetőségem.

Vycman és DaeMonS kérésére néhány kép a fehér PDA-ról. Nem állítom, hogy mindegyik a legjobban sikerült, de a lényeg látható. Ha minden oldalról ki- és bekapcsolva nem, de másik tárggyal - segítve a méretbeli viszonyítást - le lett fotózva.

Zárásként ajánlanék egy összehasonlító tesztet, amelyet én is elolvastam még a PDA megvásárlása előtt. Asus P535 vs. Glofiish X500 Itt a fekete ASUS-ról mutatnak képet, így már mindenki láthatja, hogy érdemesebb fehér színben venni ;-))

A PDA-val készült újabb képek:


A PDA-ról készült képek:







2007. március 10.

ASUS P535 Teszt

Eredetileg 2006. decemberére ígérték, végül 2007. február végén mutatkozott be hazánkban (Európában már január végén) a tajvani ASUS cég első GPS-PDA-GSM kombója. A készülék a már korábban kapható ASUS P525 és a későbbiekben megjelenő ASUS P735 családba tartozik. Mielőtt rátérnénk a személyes tapasztalatokra, nézzük a száraz tényeket. A készülék Intel XScale 520 Mhz processzorral, 64 MB SDRAM, 256 MB NAND Flash ROM memóriával rendelkezik. A kijelzője egy 2,8 collos színes, transzflektív TFT QVGA képernyő, melynek felbontása 240x320, 65536 szín megjelenítésére képes. A készülék miniSD kártyával bővíthető, támogatja a Bluetooth és WiFi (IEEE 802.11b/g) kapcsolatot, továbbá USB 1.1 csatlakozóval is rendelkezik. Maga a készülék 109 x 59 x 19 mm, 145 gramm akkumulátorral, mely 1300mAh Li-ion, és a gyári adatok alapján 150 óra készenléti időre és 4 óra beszélgetésre képes. A PDA-n Microsoft Windows Mobile 5.0 for Pocket PC Phone Edition (Magneto) AKU 3.2 operációs rendszer fut. Rendelkezik továbbá beépített SiRF Star III lapkával és egy 2 megapixeles autofókuszos kamerával (+vaku), mely 1600x1200 pixel felbontásra képes. A mobiltelefon része háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz, GPRS Class 10).

Az ASUS P535 megvásárlásakor egy kellemes kinézetű és igen tartalmas dobozt kapunk a pénzünkért. Megkapjuk értelemszerűen maga a PDA-t, továbbá jár hozzá autós töltő, tapadókorongos rögzítő, autós tartó, hálózati töltő, sztereo headset, bőrtok, USB szinkronkábel, bonusz CD V2.0, Microsoft Windows Mobile 5.0 CD, magyar nyelvű kézikönyv és üzembe helyezési útmutató, valamint magyarítás, garancialevél. A készülékhez 2 év garancia jár (akkumulátorra 12 hónap).

A készülékre jelentős igény mutatkozott a hazai piacon, kiemelten a fekete színre, így a legtöbb helyen – mindkét szín – beszerzését csak 1-2 hetes határidővel vállalták. (feketére most is a legtöbb helyen előrendelést lehet csak leadni) Végül a Morizon Kft. jóvoltából sikerült kapnom egy PDA-t akkor, amikor már mindenki azt mondta, hogy türelem. Így immár én is PDA tulajdonos lettem. Igaz a fekete végül kifehéredett, azonban egyáltalán nem bánom, élőben nem olyan rikító a színe, mint a webes képek sugallják.

Kezdetek kezdetén vegyük sorra hol mit találunk a készüléken. A tetején található a bekapcsoló gomb, a miniSD nyílás, illetve a stylus található még itt. A bal oldal alján helyezkedik el a reset nyílás, fentebb a hangerőállító gombok, és a kamera gombja. A jobb oldalon található a billentyűzár kapcsolója és a hangrögzítő gomb. A készülék alján kapott helyet a fejhallgató csatlakozója, a miniUSB csatlakozó, valamint a mikrofon nyílását is itt helyezték el. Ha hátat fordít nekünk PDA-nk, akkor találkozhatunk a 2 megapixeles autófókuszos kamerával és annak vakujával, a mono hangszóróval, valamint jobb felül a GPS antenna csatlakozó. Szemből bal felül a tájékoztató LED, mellette fülhallgató, alatta az LCD érintőképernyő, alul pedig néhány gomb.

A tájékoztató LED zöld színű, ha a telefon teljesen fel van töltve, zölden villog, ha hálózatot érzékel, vörös, amikor a telefont töltjük. Eseményről értesítés esetén villogó vörös, Bluetooth vagy WLAN bekapcsolásakor villogó kék, GPS bekapcsolásakor pedig villogó kék és zöld.

A PDA-nkhoz megkapjuk az Office programcsomagból az Excel, PowerPoint és Word Mobile változatát, így akár telefonunkon is módosíthatjuk szöveges dokumentumainkat, nézhetjük a prezentációkat. Mindezt az ActiveSync segítségével szinkronizálhatjuk gépünk (PC/laptop) és a PDA közt. Számomra kicsit zavaró, ugyanakkor érthető a kötődés, hogy leveleket, névjegyeket az Outlook segítségével lehet csak szinkronizálni, azaz vagy kötelezően ezt a programot használjuk gépünkön, vagy lemondunk erről a lehetőségről.

Egy ennél izgalmasabbnak ígérkező programot is kapunk a készülékkel, mely segítségével névjegykártyáink adatait olvashatjuk be. Sajnos épp nincs kéznél egy névjegykártya sem, így a WorldCard Mobile képességeinek tesztelése későbbre marad.

A fényképező autófókusza gyors, ha azt nézzük, hogy a kezemben nem egy digitális fényképezőgépet tartok, hanem egy PDA-n is kötelező kiegészítővé vált opció jelenik meg, akkor nincs szégyenkeznivalója. Hozza azt a szintet, amit egy 2 megapixeles PDA-ra szerelt digitális fényképezőnek hoznia kell. Aki fanyalog, ne feledje, hogy egy gyengébb minőségű kép is több a semminél.

Szóba került, hogy beépített GPS vevővel rendelkezik. Ennek kipróbálására sikerült beszeretnem egy iGO Európa térképet. Így a Szekszárd-Fürstenfeld távot immár GPS navigáció segítségével tettük meg. A programot dicséri, hogy Európa térképről lévén szó ismerte mindkét címet, a kép mindig azt és úgy mutatja, ahogy a vezető számára a legpraktikusabb (közelítés-nagyítás, stb.), és a hangutasítások is a női hang használatával ideálisak. A férfi hang egy kicsit darabosnak tűnt nekem a teszt alatt.

A telefon hangja beszélgetés közben mindkét oldalon jól hallható, kihangosított állapotban is. A PDA telefon része legegyszerűbben egyébként a bal oldali zöld gomb megnyomásával hozható elő, ekkor a képernyőn megjelennek a telefon számgombjai.

A PDA-val készített képek: