A következő címkéjű bejegyzések mutatása: GPS. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: GPS. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 2.

Ki segít nekem a napi ingázásban? Majd a Waze!

Waze közösségi navigáció
Holnap kezdetét veszi az új tanév, és minden esély megvan rá, hogy az új tanévvel a dugókat is visszakapjuk az utakon. Érdemes tehát egy olyan navigációs programot választanunk, mely folyamatosan értesít bennünket a forgalmi információkról, és szükség esetén a napi ingázásunkban is kisegít a dugók, balesetek kikerülésében, illetve a rend éber őreinek észlelésében. Egy ilyen hasznos, folyamatosan fejlődő és itthon is egyre nagyobb felhasználói tábort maga mögött tudó közösségi navigációs alkalmazás a Waze, amelynek használatára buzdítanálak téged is, amennyiben naponta autóval ingázol, és rendelkezel okostelefonnal, valamint némi mobilinternettel (ma már a legtöbb díjcsomag tartalmaz mobilnetet is, és a Waze igazán takarékosan bánik vele, ráadásul a limit elérése utáni korlátozott sebesség is elég neki, hogy tovább használd)

Waze: Fizetős utakat már elkerüli,
hamarosan a benzinárakról is tájékoztat
A nyár alatt ráadásul sokat okosodott is az alkalmazás. Már elkerüli a fizetős utakat, ha megkéred rá, ráadásul - szerintem túlzás nélkül állíthatom -, hogy a legteljesebb és legpontosabb listával fog rendelkezni a benzinkutak terén, és ráadásul az olcsóbb töltőállomás megtalálásában is segítségedre lehet. A Waze tehát nem csak bullshitként tekint a zöld navigációra, hanem egyre többet is tesz érte. Mi annyiban támogathatjuk őket, ezáltal voltaképp egymást, hogy elkezdjük minél többen használni az alkalmazást, és így a minél több adat egyre pontosabb navigálást, dugókerülést, vagyis gyorsabb és olcsóbb napi ingázást tesz lehetővé számunka. Ez a tipikus win-win szituáció szerintem. Felkeltettem az érdeklődésedet? (Ne mondd, hogy nem, mert tudom, hogy igen) Nézz be akkor a magyar Waze közösség honlapjára a www.waze.hu -ra, vagy nyisd meg egyből a hivatalos honlapot a www.waze.com címen. Ha a Facebookon jársz, akkor pedig ne felejts el egy lájkot nyomni a Waze Magyarországra. 

2011. július 7.

Nagy Waze Teszt - 4. rész

Bár Nagy Waze Teszt volt a bejegyzéssorozat neve, azért volt amire csak érintőlegesen tértem ki, ez pedig a térképszerkesztés és a Cartouche. Egyrészt amiatt, mert egy átlag Waze felhasználó nem feltétlen tud vagy akar belefolyni ebbe a folyamatba. Bejelenti a kliensben a hibát, és rábízza azokra, akik szeretnek szerkesztgetni, ő meg majd élvezi a végeredményt, amikor frissül a kliensben az adott térképterület. Másrészt a Cartouche épp úton van a nyugdíj felé, és ha addig nem emelik meg a korhatárt, akkor ősszel megérkezhet az utódja. Ennek tükrében pedig jelenleg végképp feleslegesnek éreztem egy kifutó rendszer előnyeiről és hátrányairól írni.

Volt több negatívum, amire kitértem, de azért egy valamit nem felejthetünk el. A Waze jelenleg még 0. verzióban van felénk, az Egyesült Királyságban is csak nemrég volt a hivatalos prezentációja a programnak. Ehhez képest tud magyarul (hangok is vannak magyarul hozzá), a törzswazer közönségnek hála van magyar nyelvű honlap, Facebook oldal, Twitter profil, de volt már saját szervezésű nyereményjáték is. A tartós közlekedési eseményeket kiposztoló szkriptünk olyan jól sikerült, hogy már exporttermék lett belőle, és még ki tudja mi mindent értek (és érnek) el ennek a csoportnak a tagjai. A térkép folyamatosan frissül, bővül, elég a Facebook oldalra felnézni (a Twitter átláthatatlan annak köszönhetően, hogy minden egy név alatt fut, így azt nem írnám) Elég a térképre nézni (a programban), és látható, hogy sok-sok új tag van, és egyre többen vannak azok, akik előrébb léptek a bébiwazer rangból.

2011. július 6.

Nagy Waze Teszt - 3. rész

(1. rész) (2. rész) Hétköznapi használatban a Waze elsősorban az ingázók életét könnyítheti meg. És van is benne néhány korlát, ami meggátolhat bennünket abban, hogy másként tegyünk. Az egyik ilyen, hogy maximum 320 km amire tervezni tud a szerver (hiszen ez is online történik). Ráadásul mint írtam, csak egy címre - cserébe viszont megtanulja a kedvenc útvonalunkat. Az adatforgalom - és méginkább a roamingdíjak miatt - miatt határokon átívelő autókázásainkban sem a Waze lesz az ideális társunk. Jelenleg még le kell mondanunk a sávasszisztensről, és a sebességlimiteket sem tudja a program, ugyanakkor az útvonaltervezéskor figyelembe veszi ehelyett az egyes útszakaszok átlagsebességét - mely hasznosabb is lehet. Ráadásul azért emlékszem én arra, hogy az Igo sem tudta mindig pontosan a limiteket, illetve az esetek többségében a szélvédőn kinézve, és nem a navigációs szoftvert bámulva figyelem, most épp mennyivel mehetek.

2011. július 5.

Nagy Waze Teszt - 2. rész

Ott hagytam tegnap abba, hogy a Waze, egy minden elemében valódi közösségi alkalmazás, hiszen a felhasználók szerkesztik meg a térképet, a felhasználók küldik be a közlekedési információkat, a felhasználók okostelefonjain futó alkalmazásokból érkező adatokból generálód(hat)nak események, az utak átlagsebessége, stb., de maga a magyar fordítás is a lelkes törzswazerek munkásságának eredménye. És a folytatás is csak rajtunk, felhasználókon múlik. Ha például egy olyan helyen lakunk, ahol még nincs kész a térkép, akkor két dolgot tehetünk. Az egyik, hogy bezárjuk az alkalmazást, és jól elfelejtjük. Ez a lehető legrosszabb döntés, amit tehetünk. A másik opció, hogy a Waze közösség részévé válunk, és aktívan szerepet vállalhatunk a minden konkurenciánál pontosabb térképadatbázis létrehozásában. Tényleg lemondanánk erről?

A teljes anarchia megelőzése végett néhány szabály már lefektetésre került, amely segítségünkre lehet abban, hogy eligazodjunk az elsőre nem feltétlen felhasználóbarát Cartouche (ez a térképszerkesztő neve) használatában. (Jó hír, hogy idővel érkezik majd az új generációs változata, mely szebb és jobb lesz) Szerencsére a törzswazer tagság - velem ellentétben - átküzdi magát a rendszeren a fórumig, így a felmerülő kérdésekre (lehetőleg azokra, ami még nincs megválaszolva a Wikiben) gyorsan reagálnak. Némi megszokás után pedig már külön segítség nélkül is magabiztosan szerkesztgethetjük a környékünket. A jogosultságszerzés alapja a közlekedésünk. Magyarul: amerre jártunk, arra szerkeszthetünk, amerre nem, arra nem. Ez egyben azt is jelenti, hogy szerkesztés előtt vezetnünk kell, nem ugorhatunk egyből neki a térképrajzolgatásnak.


2011. július 4.

Nagy Waze Teszt - 1. rész

Miután kardos wazerré avanzsáltam a héten, ami már csak egy szinttel van a wazerkirály alatt (bár lehet official más az elnevezésük ezeknek, de nem találtam hivatalos elnevezést a rangokhoz), itt az ideje megírnom a Nagy Waze Teszt bejegyzésemet, melyet az eddigi inkább promotáló írásaim után, egy átfogóbb, a negatívumokra is kitérő összeállításnak szánom. Elsősorban ezekkel (negatívumok) kezdek, de a teljes véleményem majd csak akkor látszik, ha mindegyik bejegyzés publikálásra került, és elolvastad.

A címkékből kiderülhetett már, hogy lényegében a játéktelefon lehet az egyetlen platform, amin nem fut el a program, de egyébként Androidra, Blackberry-re, Iphone-ra, Symbianra és Windows Mobile-ra is letölthető a megfelelő kliens. Andoid esetén pl. a QR kód segítségével válik igazán kényelmessé a letöltés, míg Windows Mobile esetén SMS-ben kérhetjük a linket a letöltéshez. Innen pedig már csak pillanatok választanak el bennünket, hogy a Waze életérzés szele megcsapjon bennünket.

A Waze funkciói elsősorban arra épültek, hogy a napi ingázásban segítségünkre legyen. A közösségi funkcióknak - és a többi Waze felhasználónak - köszönhetően értesülhetünk a dugókról, útfelújításokról, sebességmérésekről még azelőtt, hogy odaérnénk - sőt, a programnak köszönhetően elkerülhetjük a torlódásokat. 


2011. március 14.

Waze! Ez mi?

Nem, ezúttal nem az a vazze', amiről szó lesz, ez teljesen más: ez a Waze, egy community GPS program. Igen, egy újabb navigációs szoftver, ugyanakkor közösségi funkciói miatt mégis képes többet nyújtani társainál. Jelenleg itthon még a kevésbé ismert programok közé tartozik, de öröm látni, hogy rajongótábora (vagy legalábbis felhasználóinak száma) egyre növekszik. A lelkes tagoknak köszönhetően a szoftver által ismert úthálózat is folyamatosan növekszik.

A gyártó Waze Mobile ugyanis nem vett meg térképet, helyette a felhasználóira bízta, hogy rajzolják meg környezetük úthálózatát. Ebben elsősorban okostelefonunk lehet segítségünkre, melyek közül a iOS, Android, Windows Mobile, Symbian, és BlackBerry operációs rendszerrel szerelt készülékeket is támogatja. Az így rögzített új utakat és a már meglévőket később számítógépünkről nevezhetjük el, állíthatjuk be tulajdonságait, és akár a Cartouche segítségével is rajzolhatunk új utakat. Persze azért kezdő felhasználóként ne ugorjunk neki mindent azonnal átszerkeszteni, előtte érdemes elolvasni a magyar nyelvű wikit, illetve fórumot, és szükség esetén az adott terület Area Managere lehet segítségünkre.

Az új utak, illetve változtatások folyamatosan kerülnek be az éles térképbe, így sokkalta gyorsabban értesülhetünk az új utakról, forgalmi rend változásokról, mint a konkurencia termékeinél. A közösségi funkció természetesen arra is alkalmas, hogy a felhasználóktól érkező információk alapján elkerülhessük a dugókat, vagy értesüljünk például a sebességmérések helyéről - vagy pedig épp mi értesítsük erről társainkat. Mindehhez pedig nincs szükség további hardvereszközre (pl. tmc-vevő), ugyanakkor a navigációhoz (mely turn-by-turn, szemben pl. a Google térképével, mely itthon ezt nem támogatja jelenleg) folyamatos netkapcsolat szükséges. Ugyanakkor - mivel nem képeket tölt le a térképekhez, így - a legkisebb csomag is elég lehet a hétköznapi autókázásainkhoz.

Ráadásul a program nem csak hasznos, de okos partnerünk is lehet a navigációban. Gyakori célpontjaink környékén megtanulja vezetési szokásainkat, és ha mi rendszeresen másképp közlekedünk, mint ő javasolja, megjegyzi, és ezentúl már eszerint tervezi meg az útvonalat.

Emellett némi játékot is csempésztek a programba. Az új utakért, a térképkészítésért, a jelzésekért (dugó, rendőr, veszély, stb.), a fórumozásért, az egyes célok eléréséért (pl. 5 ismerős szerzése) pontokat kapunk, illetve megjelennek cserébe jutalmak a térképen, melyet ha elautózunk érte, akkor begyűjthetünk.

Mindezek után azt érzed, hogy Waze! ezt ki kell próbálnom? Semmi akadálya, remélem tetszeni fog neked is. Én megszerettem, és már elkezdtem javítgatni, bővíteni Szekszárd és Székesfehérvár térképét is - ezekben a városokban már (én is) Area Manager vagyok. Ha bármi kérdésed lenne, nyugodtan írd meg itt lentebb, vagy a magyar Waze fórumon, illetve oldalt megtalálhatod a magyar nyelvű Waze blog linkjét is.

Ne feledd, miért vezetnél egyedül, amikor megteheted közösségben is.

2007. június 16.

Látogatók

A voldai különítmény pénteken ellátogatott Fürstenfeldbe. Egész pontosan csoporttársunkról, Zsófiról van szó, aki a félévet az Erasmus program keretében a norvégiai Voldában töltötte. Most pedig Fürstenfeld várna rá, bár ő még nem döntött véglegesen ezügyben. Pozitívum azonban, hogy a barátjának, akivel együtt látogatott ki, megtetszett a hely, és támogatja Zsófit abban, hogy ha akar, akkor jöjjön nyugodtan. Fürstenfeldbe érkezésüket egyébként jól időzítették, mert pont addigra futottak be, mire befejeztem a Tóth tanárúr által kiküldött próza kérdésekre adandó válaszok kidolgozását. Most már csak abban kell reménykednem, hogy sok okosat írtam, de legalább annyit, hogy az elégséges szintet elérje a dolgozatom.

Az utazásban megéheztek a kedves vendégeink, és mi magunk sem vetettük meg az evés gondolatát, így a közeli pizzeriába betértünk, ahol lassan már törzsvásárlói kártyát kérhetnék. Nem tudom írtam-e a blogban - ha minden igaz még nem -, hogy utolsó alkalommal, mikor rendeltem pizzát a David-ból, akkor aki kihozta (piros pólós) adott némi kedvezményt. Csalódás volt, hogy ezúttal sem a "Tschüss-Papa" dolgozott, hanem kedves váltótársa, aki feltehetően nem a fenomenális felszolgálói tevékenysége miatt tagja a David-Team-nek. Tehát ebédre két nagyméretű pizzán feleztünk, ami pont kijött, hiszen négyen voltunk. Ezt követően útra keltünk, cél Európa volt kulturális fővárosa, a tartomány központja, Graz.

A program mondhatnám, hogy a szokásos. Schlossberg, amit Zsófiék megmásztak, én inkább a felvonót választottam. Lefele - immár közösen - a Schlossbergban segítségével jöttünk. Természetesen a Mur-sziget sem maradt ki, valamint a hegyről a Kunsthaus megnézése. Ezt követően némi séta a városban. Ha a négy fős csoportban két lány van, elengedhetetlen programmá válik a női ruházati boltok sorbajárása. Miután az egyik helyen Zsani már rohant a következőbe, Zsófi még időzött az előzőben, így én feladtam. Az egymásba érő kávézók egyikénél helyet foglaltam, ahol a szemtelenül haszonleső árképzés következtében ittam 0,25l ásványvizet €1,90-ért. Majd próbálkoztam a közeli fagyisnál, amit nem kellett volna. A citromjuk egy keserű valami volt csak, az eper ennél is rosszabb, jeges és talán a színezőanyag íze megvolt. Annak a fele végül már a kukában landolt.

Mindent összevetve kellemes nap volt, bár jobban örültem volna, ha Zsófi valamivel kevesebbszer téved el, főleg miután a PDA-m segítségével GPS-navigáció segítette (volna). Sebaj, a program belejött az újratervezésbe. A gyorshajtásos bírságok elkerülésében is segített a navigációs program, ugyanis a fixen telepített sebességmérő pontok osztrák adatbázisát letöltöttem, és bizony volt, hogy útközben jelzett. És valóban, voltak az adott helyeken dobozok, melyekben akár sebességmérésre alkalmas berendezések is lehetnek. Miután szerencsésen visszaérkeztünk Fürstenfeldbe, kicsit maradtak pihenni, majd sajnos tovább kellett indulniuk. Mentek vissza Magyarországra, Budapestre. Örültünk a látogatásnak, sajnos rövidre, de úgy gondolom mindenképp tartalmasra sikerült.

Szerencsére a péntek estére tervezett Buschenschank el lett napolva szombatra. Szeretnék ugyanis utoljára még a félévben elmenni egybe, de Graz után nem sok kedvem lett volna. Most ugyan hallottam olyant, hogy egyesek inkább Grill-partyt szerveznének, de remélem Gulyás tanárúr (khm... Gábor) vendégei valóban inkább Buschenschank pártiak, és akkor oda esetleg lehet ebben az esetben csatlakozni. Az általunk már jól ismertek közül nyitva van a Papst és a Windisch.

2007. június 5.

Kopik vagy nem kopik?

Május 14-e óta új fényében pompázik a PDA-m, ekkor tért vissza hollandiai kiküldetéséből, mely keretében új "ruhát" kapott. A fenti és a mai dátum közt három hét eltelt. Anno a vásárlást követő három héten belül már jelentkeztek a kopás jelei. Ezúttal azonban - mint a mellékelt kép is bizonyítja - kopásnak nyoma sincs, azaz megfelelő alkatrészekkel cserélték ki a régi hibásakat. Sajnos Csvargától azóta sem kaptam visszajelzést, hogy mi a tapasztalat a hazai szervizelést illetően, talán még mindig nem küldte volna el a szervízbe a készüléket? Esetleg rólam feledkezett meg?

Az elmúlt időszakban versenyre kelt a PDA-m navigációban a szüleim MyGuide 3100-as készülékével. Sajnos a mások által is említett hátrány megvan az ASUS esetében, alkalomadtán képes hosszú perceket (értsd: akár 5 perc és némileg afelett) elszöszmötölni, mire rátalál a műholdakra. A MyGuide ennél gyorsabban dolgozott, azonban Budapest utcáin cikázva volt, hogy a MyGuide-ra sötétség borult, vagyis elvesztette a műholdakat, és sejtelme nem volt, hogy hol is lehetünk és merre menjünk. Ekkor lépett színre az ASUS, mely még e szorult helyzetben is tudta, hogy merre vannak azok a fránya műholdak, és ami ennél is fontosabb, tudta, hogy ő maga hol van. Szóval igaz, amit anno lehetett olvasni a készülékről, hogy bár nehezebben találja meg a műholdakat, mint azt elvárná az ember, ugyanakkor ugyanilyen nehezen veszíti is el.

Vycman egy érdekes hibára hívta fel a figyelmemet a készülékkel kapcsolatban, melyet őszintén bevallok, ha direkt nem kér, hogy ellenőrizzem le, nálam is észlelhető-e a jelenség, akkor szerintem nem veszek észre. Még egy darabig legalábbis biztosan nem. Egész pontosan arra gondolok, hogy a hangok után kb. 1 másodpercig még sistereg. Ez azonban halk, csak a hangszóróhoz közel hallható. Feder-bear javasolta, hogy ha nagyon zavarna ez a hiba, akkor ajándékozzam neki, őt nem fogja zavarni sem sistergés, sem kopás. Ráadásul így könnyebben tudná a kapcsolatot tartani kedvenc teniszezőjével, Roger Federerrel. Aki mellesleg ma játszik a francia nyílt teniszbajnokságon, ellenfele a spanyol Tommy Robredo lesz. Feder-bear már le is stoppolta a tv-m a mérkőzés idejére. Én sajnos nem biztos, hogy tudom nézni, ugyanis vizsgára kell(ene) készülnöm.

A hét bővelkedik ünnepekben, születésnapokban. Kronológiai sorrendben haladva hétfőn, vagyis tegnap ünnepelte Melitta Becker, a Kodolányi János Főiskola Német Tanszékének korábbi munkatársa születésnapját. Ma is születésnapot ünneplünk, ezúttal Döme az ünnepelt. Nekik ezúton kívánok boldog születésnapot! Remélhetőleg nekem is adódik ünnepelni való a héten. Egész pontosan a sikeres vizsgákra, mindenekelőtt sikeres Német nyelv és országismeret szigorlat szóbelire gondolok ezalatt.

Természetesen felkészülten megyek, hogy legyen mivel ünnepelni. Már csak abban kell bíznom, hogy lesz mire, és akkor talán akad kivel. Legalábbis egy jó kis szekszárdi borra eddig általában felkapta figyelmét a társaság, és el is fogytak gyorsan az üvegek. Már önmagában ez pozitívum, hiszen ez bizonyítja, hogy jók a szekszárdi borok. Ennél már csak akkor örültem jobban, amikor szóban külön dícséretet kapott a bor, a szekszárdi bor. És ha már a helyi bor került szóba, akkor ajánlanám mindenki figyelmébe az alábbi, frissen indult honlapot, melynek témája mi más is lehetne, mint a szekszárdi bor.

2007. március 29.

Ügyfél vs szervíz

Korábban szóba került az ASUS P535, illetve annak kopása. Most egy kicsit ezt a témát folytatnám, néhány új gondolattal.

Az ügyfél vs szervíz harcban egyelőre ez utóbbi vezet. CsVargával folytatott levélváltást követően megtudtam, hogy már e-mailezett a Speedshoppal, ahol elmondták, vigye be a hozzá legközelebb eső szervízbe azok közül, ami a garanciajegy hátára van írva. Ez így szép és jó lenne, de: Ezen nincsenek címek... Újabb telefonálást követően kapott egy számot, szervizét, ahol majd segítenek. Itt nem vették fel a telefont, így hívta a garanciajegyen szereplő számot. Ez az NSE Hungária tavaly augusztusban megváltozott 24/515-832-es száma. (Kérdés, ha már fél éve megváltozott, a garanciajegyre miért ezt nyomják még mindig?) Mindenesetre itt bemondja az új számot, ez a 22/513-420 (430-as véggel is van, de az csak délelőtt él, előbbi délután is). Ez a megváltozott szám voltaképp ugyanaz, amit azelőtt hívott CsVarga.

Az NSE-t nekem első nekifutásra el sikerült érnem, igaz az eredmény nem sok, ekkor ugyanis a hölgy felvilágosít, hogy ő ehhez nem tud mit hozzászólni, de ad egy számot: 1/272-0708

No, ez egy olyan szám, ami elvileg 8-16h hívható, gyakorlatilag foglalt vagy nem veszik fel. Sebaj, használjuk a tudakozót. Ebből kiderül, hogy a szám mögött a Coline Kft. található (Budapest, IV. ker., Széchenyi tér 9.), van további számuk is. Ebből az 1/231-0331 ugyanazt a jelenséget produkálja mint a már ismert számuk. Sebaj, lássuk a harmadikat. Végülis három a magyar igazság. És valóban siker koronázza próbálkozásaimat, felveszik az 1/370-2804-es számon. Azonban felvilágosítanak, hogy az ASUS-os kollega jelenleg nincs bent, de adjam meg a számom, és akkor visszahív.

Másfél óra várakozást követően valóban felkeresett, hogy elmondja még nem szervizelik az ASUS P535-öt, majd két hét múlva talán, akkor hívjam ugyanitt. Először képet szeretett volna kapni a készülékről, mire felajánlottam, hogy küldök. Ekkor már mégsem jó a kép, személyesen kell látni. Továbbá tájékoztatott arról, hogy 5-8 munkanap a szervizelés ideje.

Itt jegyzem meg, hogy mindenekelőtt e-mailban próbáltam utolérni az NSE-t (bízva a modern kor vívmányaiban), azonban ezt a választ kaptam:
asus@nse-hungaria.hu: host mail.invitel.hu[213.163.59.4] said: 550 5.1.1 unknown or illegal alias: asus@nse-hungaria.hu (in reply to RCPT TO command)

Zárásként még annyit hozzátennék, hogy központilag sem kapkodja el a vállalat (ASUS) a választ, ugyanis még mindig nem válaszoltak megkeresésemre, holott a 48 órán már jócskán túlfutottak.

[Frissítve] Végül - mint már talán írtam, hogy Ausztriában tanulok, így - az osztrák telefonszámot felhívtuk, itt elmondták, hogy menjek az ASUS lapjára, töltsem ki az ott levő űrlapot, és a futár viszi Németországba megnézni a PDA-t.

2007. március 27.

Kopás mindenekfelett

A blog hasábjain eddig általában dícsérő szót kapott ASUS P535-ről ezúttal sajnos rosszakat kell írnom. A telefon hajlamos arra, hogy elkezdjen kopni. Nem a rendszeresen használt tárgyak természetes kopási folyamatáról beszélek itt természetesen, hanem egy azon túlmutatóról, annál durvábbról. Legalábbis normál esetben egy még egy hónapos kort el sem érő PDA úgy gondolom nem nézhet így ki. Főleg nem akkor, ha ennek a PDA-nak a piaci ára 150e Ft.

Felvetődhet - ahogy a PDAMánia Fórumon is felmerült -, hogy nem segített-e rá a kedves tulajdonos? CsVarga jól rávilágított - a fórumon -, hogy egy átlagember nem azért vesz 150e Ft-ért egy PDA-t, hogy utána lekapargassa róla a festéket. Lehet van ilyen is, de a többség gondolom nem ez a kategória. Jómagam azóta megkerestem a kereskedőt (morizon), ahol a telefont vettem. Ő még nem hallott a problémáról, de utánanéz, mit lehet tenni a probléma orvoslására. CsVarga - tudtommal - még nem kereste meg a speedshopot (ez pedig ahol ő vette), de amint Budapesten jár, megteszi. Mindenképp, hiszen normál használat mellett ez nem természetes.

Mindamellett a hétfői nap folyamán megkeresésre került a hivatalos ASUS PDA szervízközpont (NSE Hungária Kft.), mi a véleményük a problémáról? Alapvetően semmi, mert miután kicsit nehézkesen, de sikerült elérni őket, tovább küldenek egy másik céghez. No, őket ugyancsak nem könnyű elérni, a megadott számon lehetetlen, de tudakozó - másik szám: siker. ASUS-os kollega épp nincs bent, de amint megjön visszahívnak. Hihetetlen, de valóban megtették: a PDA szervizelését csak 2 hét múlva kezdik, akkor is kb. 5-8 munkanap. Valójában azonban látni kellene a készüléket - mondja ő -, mire felajánlom, hogy küldök képet, de ez neki nem jó. (No meg ugye különben sem szervizel még...)

Jelenleg tehát várjuk a 2 hét leteltét, amikor talán már megkezdik az ilyen típusú PDA-k szervizelését, avagy elküldenek újra a francba. Mindenesetre addig is regisztráltam a terméket a gyártó hivatalos honlapján, és el lett küldve a probléma leírása. Ígéretük szerint 48 órán belül választ kapok, ha mégsem, akkor fontos besorolású lesz a levelem, hogy mégis mielőbb megjöjjön a válasz. Egyelőre még nem jött semmi tőlük, de amennyiben lesz bármi érdemi előrelépés az ügyben - jut eszembe a kereskedő sem szólt még vissza, pedig ő is ígérte, hogy utánajár -, és érdekli a kedves blogolvasókat, akkor szívesen közreadom.

[Frissítve] Folytatás itt

2007. március 13.

ASUS P535 Újra

A tesztre érkezett hozzászólást, illetve a PDAMánia Fórumot olvasva úgy gondoltam folytassuk kicsit a témát. Trucsi írja, hogy "pc-vel szinkronizálás ne mindig sikerül. Ha ujratelepítem a programot akkor mindjárt működik de ha nem akkor sokszor nem találja a pda-t." Amennyiben a PDA-hoz alapban kapott ActiveSync lett feltelepítve, akkor azt el kell felejteni, azzal nekem is problémám akadt, de letöltöttem a legújabb változatot, azzal már minden tökéletes. Hogy valóban megoldja-e a problémát, azt nem tudom, de egy próbát megér.

Mtocso a navigációs tapasztalatokra kérdezett rá. Eddigi tapasztalatok alapján ez elég eltérő lehet, van amikor szinte azonnal, van mikor hosszú percek után talál csak rá a műholdakra. Pozitívum azonban, hogy ha megtalálja őket, akkor onnantól valóban megvannak. Ch.peter lehet a megmentőnk, az általa javasolt SeaSGEE segítségével felgyorsítható a dolog. Tesztelni sajnos még nem volt lehetőségem.

Vycman és DaeMonS kérésére néhány kép a fehér PDA-ról. Nem állítom, hogy mindegyik a legjobban sikerült, de a lényeg látható. Ha minden oldalról ki- és bekapcsolva nem, de másik tárggyal - segítve a méretbeli viszonyítást - le lett fotózva.

Zárásként ajánlanék egy összehasonlító tesztet, amelyet én is elolvastam még a PDA megvásárlása előtt. Asus P535 vs. Glofiish X500 Itt a fekete ASUS-ról mutatnak képet, így már mindenki láthatja, hogy érdemesebb fehér színben venni ;-))

A PDA-val készült újabb képek:


A PDA-ról készült képek:







2007. március 10.

ASUS P535 Teszt

Eredetileg 2006. decemberére ígérték, végül 2007. február végén mutatkozott be hazánkban (Európában már január végén) a tajvani ASUS cég első GPS-PDA-GSM kombója. A készülék a már korábban kapható ASUS P525 és a későbbiekben megjelenő ASUS P735 családba tartozik. Mielőtt rátérnénk a személyes tapasztalatokra, nézzük a száraz tényeket. A készülék Intel XScale 520 Mhz processzorral, 64 MB SDRAM, 256 MB NAND Flash ROM memóriával rendelkezik. A kijelzője egy 2,8 collos színes, transzflektív TFT QVGA képernyő, melynek felbontása 240x320, 65536 szín megjelenítésére képes. A készülék miniSD kártyával bővíthető, támogatja a Bluetooth és WiFi (IEEE 802.11b/g) kapcsolatot, továbbá USB 1.1 csatlakozóval is rendelkezik. Maga a készülék 109 x 59 x 19 mm, 145 gramm akkumulátorral, mely 1300mAh Li-ion, és a gyári adatok alapján 150 óra készenléti időre és 4 óra beszélgetésre képes. A PDA-n Microsoft Windows Mobile 5.0 for Pocket PC Phone Edition (Magneto) AKU 3.2 operációs rendszer fut. Rendelkezik továbbá beépített SiRF Star III lapkával és egy 2 megapixeles autofókuszos kamerával (+vaku), mely 1600x1200 pixel felbontásra képes. A mobiltelefon része háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz, GPRS Class 10).

Az ASUS P535 megvásárlásakor egy kellemes kinézetű és igen tartalmas dobozt kapunk a pénzünkért. Megkapjuk értelemszerűen maga a PDA-t, továbbá jár hozzá autós töltő, tapadókorongos rögzítő, autós tartó, hálózati töltő, sztereo headset, bőrtok, USB szinkronkábel, bonusz CD V2.0, Microsoft Windows Mobile 5.0 CD, magyar nyelvű kézikönyv és üzembe helyezési útmutató, valamint magyarítás, garancialevél. A készülékhez 2 év garancia jár (akkumulátorra 12 hónap).

A készülékre jelentős igény mutatkozott a hazai piacon, kiemelten a fekete színre, így a legtöbb helyen – mindkét szín – beszerzését csak 1-2 hetes határidővel vállalták. (feketére most is a legtöbb helyen előrendelést lehet csak leadni) Végül a Morizon Kft. jóvoltából sikerült kapnom egy PDA-t akkor, amikor már mindenki azt mondta, hogy türelem. Így immár én is PDA tulajdonos lettem. Igaz a fekete végül kifehéredett, azonban egyáltalán nem bánom, élőben nem olyan rikító a színe, mint a webes képek sugallják.

Kezdetek kezdetén vegyük sorra hol mit találunk a készüléken. A tetején található a bekapcsoló gomb, a miniSD nyílás, illetve a stylus található még itt. A bal oldal alján helyezkedik el a reset nyílás, fentebb a hangerőállító gombok, és a kamera gombja. A jobb oldalon található a billentyűzár kapcsolója és a hangrögzítő gomb. A készülék alján kapott helyet a fejhallgató csatlakozója, a miniUSB csatlakozó, valamint a mikrofon nyílását is itt helyezték el. Ha hátat fordít nekünk PDA-nk, akkor találkozhatunk a 2 megapixeles autófókuszos kamerával és annak vakujával, a mono hangszóróval, valamint jobb felül a GPS antenna csatlakozó. Szemből bal felül a tájékoztató LED, mellette fülhallgató, alatta az LCD érintőképernyő, alul pedig néhány gomb.

A tájékoztató LED zöld színű, ha a telefon teljesen fel van töltve, zölden villog, ha hálózatot érzékel, vörös, amikor a telefont töltjük. Eseményről értesítés esetén villogó vörös, Bluetooth vagy WLAN bekapcsolásakor villogó kék, GPS bekapcsolásakor pedig villogó kék és zöld.

A PDA-nkhoz megkapjuk az Office programcsomagból az Excel, PowerPoint és Word Mobile változatát, így akár telefonunkon is módosíthatjuk szöveges dokumentumainkat, nézhetjük a prezentációkat. Mindezt az ActiveSync segítségével szinkronizálhatjuk gépünk (PC/laptop) és a PDA közt. Számomra kicsit zavaró, ugyanakkor érthető a kötődés, hogy leveleket, névjegyeket az Outlook segítségével lehet csak szinkronizálni, azaz vagy kötelezően ezt a programot használjuk gépünkön, vagy lemondunk erről a lehetőségről.

Egy ennél izgalmasabbnak ígérkező programot is kapunk a készülékkel, mely segítségével névjegykártyáink adatait olvashatjuk be. Sajnos épp nincs kéznél egy névjegykártya sem, így a WorldCard Mobile képességeinek tesztelése későbbre marad.

A fényképező autófókusza gyors, ha azt nézzük, hogy a kezemben nem egy digitális fényképezőgépet tartok, hanem egy PDA-n is kötelező kiegészítővé vált opció jelenik meg, akkor nincs szégyenkeznivalója. Hozza azt a szintet, amit egy 2 megapixeles PDA-ra szerelt digitális fényképezőnek hoznia kell. Aki fanyalog, ne feledje, hogy egy gyengébb minőségű kép is több a semminél.

Szóba került, hogy beépített GPS vevővel rendelkezik. Ennek kipróbálására sikerült beszeretnem egy iGO Európa térképet. Így a Szekszárd-Fürstenfeld távot immár GPS navigáció segítségével tettük meg. A programot dicséri, hogy Európa térképről lévén szó ismerte mindkét címet, a kép mindig azt és úgy mutatja, ahogy a vezető számára a legpraktikusabb (közelítés-nagyítás, stb.), és a hangutasítások is a női hang használatával ideálisak. A férfi hang egy kicsit darabosnak tűnt nekem a teszt alatt.

A telefon hangja beszélgetés közben mindkét oldalon jól hallható, kihangosított állapotban is. A PDA telefon része legegyszerűbben egyébként a bal oldali zöld gomb megnyomásával hozható elő, ekkor a képernyőn megjelennek a telefon számgombjai.

A PDA-val készített képek:





2007. február 23.

ASUS P535

Megérkezett végre hazánkba is (és egyben Európába) a PDA, amit annyira vártam. Ez az ASUS P535, mely a már kapható P525, és a majd megjelenő 735 testvére. Amellett, hogy PDA, GSM és GPS is egyben. Az eszköz 520 MHz órajelű Intel XScale processzort kapott, a ROM 256 megabájtos. Ezen a készüléken nincsenek számgombok, a 240x320 pixeles kijelző 2,8 inches átlóval rendelkezik. A PDA SiRF III chipsetes GPS modult is kapott, melynek antennája beépített. A funkciók közül nem hiányzik a 2.0-s verziószámú Bluetooth, a 2 megapixeles kamera, a beépített WLAN támogatás és a miniSD bővíthetőség sem. A 150 gramm tömegű készülék 1300 mAh teljesítményű akkumulátort kapott. A készüléken Windows Mobile 5.0 operációs rendszer fut.

Terveim közt szerepel egy ilyen beszerzése, bár ezt talán elárulta a "végre" szó a legelső mondatban. Már csak családon belül kell egyeztetni ezirányú terveimet a készülékvásárlást megelőzően. :)

2007. február 7.

Bécsi kirándulás

A mai nap Bécsbe látogattunk el. Kilátogatott Tóth tanárúr is, így 5 autóval (köztük a suli kisbuszával) el tudtunk menni, mindenkinek lett helye. Az elején ugyan némi logisztikai problémát okozott az emberek megfelelő elosztása, hiszen például gondolnunk kellett a mozgássérült hallgatóra. Végül ő Tóth tanárúr Suzukijával, a "felszerelése" a Volkswagen csomagtartójában utazott.

Szinte hihetetlen, de a nap nagy részében sikerült megoldani, hogy az 5 autó ne szakadjon le egymástól. Az egyes helyszínek közti gyors navigálást pedig egy GPS segítette. Hasznos kis eszköz.

Első megálló Heiligenkreuz. Az apátságot néztük meg, ahol egy magyar idegenvezetőt kaptunk. Mint a vezetés után Tóth és Gulyás tanárúr beszélgetéséből kiderült elég hiányos volt a vezetés, de bizonyára itt is él, hogy pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadnak el.

Következő megálló a Naturhistorisches Museum, ahol a "Mumien aus dem Moor" kiállítást nézhette meg aki akarta, aki nem, annak szabad program. A kiállítás megtekintésén is szabad választási lehetőség volt, hogy mindenki egyénileg fedezi fel, vagy az előre egyeztetett - német nyelvű - idegenvezetésen vesz részt. Az apátsághoz hasonlóan itt is kb. 1 órát jelentett ez a vezetés.

A nap utolsó programja a Schönbrunni vár volt, ahol aki gondolta megnézte díjmentesen a parkot, aki a várba is be szeretett volna menni, sajnos kint maradt, ugyanis - ezt nem tudtuk - akkor zárt a vár, mikor odaértünk. Én személy szerint sem a várat nem akartam már megnézni - de majd egyszer igen -, a parkban sem akartam fagyoskodni, így Gulyás és Tóth tanárúrral beültem az étterembe, ahol sütiztünk egyet.

Az idővel olyan szinten szerencsénk volt, hogy nem esett, ugyanakkor nem volt sajnos valami meleg. A programok végeztével elindultunk haza. Az autópályán traffipaxot is láthattunk, azonban szerencsére minket nem, csak az előttünk levőket villantotta le.

Csütörtök Grác, egyeseknek Zotter, illetve Buschenschank. Én az idegenvezetésen voltam, Zotter pénteken, így csak a Heinrichbe megyek. Eredetileg úgy nézett ki, hogy a szüleim is átnéznek az esti programra, de most valószínűbb, hogy ez elmarad. Régi tervünk, hogy a KJFF itteni munkatársát elhívjuk Buschenschankba ugyancsak kudarcba fulladt, de nem adjuk/adom fel. Lesz még Melinda Vogl-es buschenschankozás :)