A következő címkéjű bejegyzések mutatása: DVD. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: DVD. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 9.

Nyaralás - 5. nap

A mai (tegnapi) nap volt a nyaralás eddigi legrosszabb napja - legalábbis ami az időjárást illeti. Hűvösen és esősen indult a nap, és bár délre elállt az eső, borult maradt az ég, és a fel-feltámadó szél miatt az egyébként emelkedő hőmérséklet is sokkalta kevesebbnek tűnt. Így viszont legalább előkerülhettek a DVD-k is, amiket hoztam magunkkal, illetve válogattam a képek közül párat a Facebookra, amiket már fel is töltöttem.

A DVD-k közül előkerült például a Das Boot, annak is a rendezői változata, amely majdnem három és fél órás filmet jelentett, de este (hogy tökéletes legyen a hatás) megnéztük a Péntek 13 című filmet is. Az újat, amiben például Jared Padalecki is játszik. És persze az US Opent is figyelemmel kísérem. Ha már szóba került: Sajnos Fucsovicsék párosban búcsúztak a tornától, de egyéniben még bizonyíthat - reméljük fog is. Babos Timinél fordított a helyzet, ő egyéniben fejezte be idejekorán a tornát, de párosban még versenyben van. Hajrá mindkettejüknek.

Köpönyeg.hu úgy látszik szeretné megutáltatni magát velem, mert egészen szombatig esőt mutat, majd vasárnapra (amikor már nem leszek Bükfürdőn) napsütést és minden eddiginél melegebbet. Azt hiszem kell keresnem egy másik portált, ahol több napot raknak errefelé a következő napokra :) (Na jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy csütörtök reggel, péntek este és szombat reggel, ami esős, a többire gyengén felhőst mutat a részletesebb bontás, így elérte, hogy ezúttal még megbocsájtsak.)

2010. február 19.

Chuck S2

A Cool van olyan rendes, hogy a múlt héten véget ért első évadot követően azonnal folytatja is a második etappal a Chuck című sorozatot. A vetítési időpontok annyiban módosulnak, hogy ezentúl szombatonként 11:20-kor és vasárnap 18:20-kor lesznek láthatóak az új részek, melyből a második időpont az ismétlést takarja. További jó hír, hogy várhatóan idén megjelenik DVD-n is a sorozat itthon. Eredetileg egyébként már 2009. szeptemberében tervbe vette a Fórum Home Entertainment a megjelenést, mint ez a Terminátor - Sarah Connor krónikái DVD-hez adott lap elárulja.

2009. december 15.

DVD akciók

Még nem késő, hogy bárki meglepje magát, vagy ismerőseit egy-egy már régen kinézett DVD-vel karácsony alkalmából. Mindehhez most számos akció is a segítségünkre lehet, megkímélve ezzel pénztárcánkat a jelentősebb költekezéstől. (Az alábbi árak a DVDabc oldalról származnak, de ettől függetlenül előfordulhat, hogy máshol is megtalálható néhány - akár az összes - DVD azonos/hasonló áron)

Például a Jim Carrey főszereplésével készült Az igenember című film már 999 Ft-ért a mienk lehet, amely figyelembe véve, hogy 2008-as filmről van szó, igazán barátságos ár. Még ennél is olcsóbban, 849 Ft-ért oda kerülhet a fa alá az Ocean's sorozat harmadik része, azaz Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik. Ennek a trilógiának az első részét ajánlottam hétvégén, amikor a film+ műsorra tűzte. Akción kívül egyébként azok is beszerezhetők 3990 Ft és 2490 Ft-os áron, vagy három az egyben csomagban 5790 Ft-ért.

Aki inkább vígjátékra vágyik, számukra remek választás lehet a 999 Ft-ért beszerezhető Ünneprontók ünnepe Owen Wilson és Vince Vaughn főszereplésével. Aki inkább sorozat vásárlásán töri a fejét, bizonyára örömmel veszik tudomásul, hogy például a Rejtélyek városa 1. évada is elérhető már 2990 Ft-os áron. Ugyanilyen kedvező áron beszerezhető Az elnök emberei című sorozat utolsó, azaz hetedik évadja. Ebből az árkategóriából utolsóként a Terminátor - Sarah Connor Krónikái 1. évadát ajánlanám.

Jut eszembe, az Odaát 1. évad szintén ennyibe kerül, ha esetleg még nem lenne meg valakinek. A második évadra, illetve Spanyolország után itthon is megjelenő harmadik évadra még várni kell. Igaz, a harmadik évad TV-s vetítésére is egyelőre várni kell, hiszen továbbra is csak ígéri az RTL Klub. A legfrissebb információk szerint 2010-ben érkezik. No, de térjünk most vissza az akciós DVD kínálathoz.

Aki egy további ezrest is rááldozna akciós sorozatvásárlásra, ők a Narancsvidék első három évadját is oda tehetik akár a karácsonyfa alá, természetesen évadonként 3990 Ft-os áron. Sajnos a negyedik évad még TV-ben sem ment le itthon, így a DVD megjelenése még ennél is esélytelenebbnek tűnik. Pedig én már az első hármat beszereztem. Ugyanennyiből kijön a Kés/alatt ötödik évad is, avagy évadonként 6-10-ig a Jóbarátok. A Szívek szállodája sajnos még akciós áron is évadonként 6290 Ft-ba kerül. Igaz, ennek a sorozatnak a listaára 8-8500 Ft.

Igazán exkluzív ajándék lehet a Da Vinci kód díszdobozban ajándék Cryptex-szel, mely 20000 Ft helyett most már 14990-ért is beszerezhető. Akit a felesleges flanc nem érdekel, a "sablon" 2 DVD-s megjelenést már 2190 Ft-ért beszerezheti. A két kiadás közti különbözet miatt megspórolt pénzből kijön egy másik 2 DVD-s kiadvány, a Hancock bővített változata, hiszen most csak 999 Ft. Zárásként azt a filmet ajánlanám, amit én is beszereztem a mostani akciók keretében, ez pedig a Láthatatlan. Korábban már láttam, tömören azt mondanám, hogy 7/10-es film, vagyis 999 Ft-ért simán megéri beszerezni. Én ezt meg is tettem. Nos, jó válogatást!

2009. november 30.

Péntek 13 DVD

Tegnap voltam a Tescoban, és örömmel láttam, hogy a Péntek 13 DVD akciós áron kapható. Eredeti ára 2990 Ft, most azonban 1990 Ft-ba került csak, így gyorsan meg is vettem. Azóta már volt is szerencsém megnézni. Ami leginkább idegesített benne, hogy lecserélték Jared Padalecki magyarhangját, és nekem az új egyáltalán nem tetszett. Kicsit csalódtam egyébként a filmben, de összességében ezt az akciós árát szerintem megérte. Ha tömören értékelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy 6/10, ha figyelembe veszem, hogy benne van egyik kedvenc színészem (Padalecki), és eredeti nyelven nézem, akkor akár még 7/10 is lehet. (Először 8at akartam írni, de az már félrevezetően túlértékelt lett volna)

2009. október 13.

Narancsvidék 3. évad

A mai nap Budapestre mentem a szüleimmel, így ugyanis át tudtam venni személyesen a korábban megrendelt DVD-met. A DVDabc-n lévő akció keretében most 4000 Ft-ért meg lehet vásárolni a Narancsvidék harmadik évadját. Illetve az első kettőt is, de azt már korábban megvettem, ez azonban még hiányzott, a negyedik pedig még ugye - tudtommal - nem is létezik szinkronosan, így annak hazai megjelenésére még várhatok egy ideig. Érdemes egyébként meglátogatni a DVDabc honlapját, ugyanis más sorozatos DVD-k is akciós áron szerezhetők be. Én személy szerint többször rendeltem már tőlük, és minden esetben csak pozitív tapasztalatokat szerezhettem.

2009. szeptember 11.

Nyaralás 2009: 6. nap

Elérkezett a nyaralás utolsó érdemi napja, hiszen holnapra nem maradt más, mint összepakolni, és elhagyni az apartmant, majd elindulni haza. A mai napot az aktív programok helyett elsősorban pihenéssel töltöttük. Emellett pótoltam a restanciámat is. Múltkor elfelejtettem Londonba Johnnak képeslapot küldeni, de most megtettem. Egyébként meglepően olcsó, legalábbis én többre számítottam. Elsőbbségivel feladva volt 320 Ft úgy, hogy abból 60 Ft a képeslap volt. Direkt olyant választottam, amelyiken a Radisson SAS hotel is látható. Ugyan én a Villaparkban vagyok, de mint legközelebbi "objektum" elfogadható az is. Főleg mert olyan nincs, amire a Birdland Villapark került volna.
A mai nap két DVD is belekerült a programba, mert a teniszprogram az eső miatt csak csúszik, csúszik és csúszik, sőt akár az is megeshet, hogy ma már nem is lesz egyáltalán tenisz, és így például csak holnap tudja Nadal és Gonzalez befejezni a mérkőzését. A két DVD egyike A tégla, vagyis The Departed és A Bourne ultimátum, vagyis eredeti címén The Bourne Ultimatum. Közös jellemzője a két filmnek, hogy játszik benne az egyik kedvenc színészem, vagyis Matt Damon.

2009. szeptember 10.

Nyaralás 2009: 5. nap

Az időjárással ma is többnyire szerencsénk volt. Amikor megérkeztünk Fürstenfeldbe, kellemesen meleg és napos idő volt. Először tettünk egy kis sétát a városban, majd benéztünk a Libro-ba. Ott már a jövő évre gondolva megvettem a 2010-es naptárat, melyen többek közt a Burj Al Arab fényképe is látható. Ezt követően ebéd a FürstenBräu-ban. A Großes Dunkles továbbra is olyan jó, mint amikor kint voltam, és már csak ezért sajnálhatom, hogy már nem lakom Fürstenfeldben. Emellett a Sparkasse-ba is benéztem, és kinyomtattam a Kontoauszugokat. Közben kicsit meg is ijedtem, nem tévesztettem-e el, és a Háború és béke nyomtatását választottam. Végül kiderült, hogy nem, csak kicsit sok nyomtatandó dolog felgyülemlett.

Délután irány tovább Graz. Nem, ezúttal nem a városnézős üzemmódot aktiváltuk, hanem a shopping módot. Ha Graz (és vásárlás velem), akkor már kórusban mondhatja mindenki, hogy Shopping City Seiersberg. A körforgalomban (nem abban ami a képen van, hanem még fent a kútnál) egy talán hídelemeket szállító kamion szorult benn, illetve már az utánfutóját készültek szétvágni valamiért. Némi kerülővel azért be lehetett menni a körforgalomba és a boltba.

Ha már ott voltam, akkor vásároltam is. Három pólót vettem az Esprit-ben, illetve farmert is néztünk, ami bár volt jó, de kicsit drága volt. Emellett, hogy gyarapodjanak a kártyáim, így immár az Esprit klubba is beléptem. Végülis korábban is vettem már így pólókat - lehet, hogy mást is, de most így hirtelen csak ez jutott eszembe -, így miért ne.

Hazafele jövet a határt átlépve egy elterelésbe botlottunk, toronyiránt, mármint Torony település felé kellett kerülni, mert a 89-es főúton a 10-es km-nél egy személygépkocsi és egy teherautó karambolozott. A balesetről további részleteket - akit érdekel - a Nyugat.hu oldalán olvashat. (A mellékelt kép ugyancsak tőlük lett kölcsönvéve). Azt mindenesetre nem értem, hogy a Scania sofőrje hogy mérte fel a távolságot, ha ő úgy gondolta, hogy pótkocsival együtt be tud fordulni, és ehhez képest frontálisan ütköztek egymással.

Itthoni program ismételten egy DVD volt. Előrelátó voltam, és minden napra készültem DVD-vel. A mai nap nem volt foci, így a szokásos esti sávban néztük - nem mintha korábban itthon lettünk volna. A ma esti filmet először még német nyelven láttam moziban, mégpedig akkor, amikor Fürstenfeldben páran elmentünk moziba. A film nem más, mint A királyság, vagyis eredeti címén The Kingdom, melyben többek között szerepel Jason Bateman, aki ismerős lehet akár az Arrested Development (Az ítélet: család) című sorozatból, mint Michael Bluth. A film főszereplője pedig Jamie Foxx. A Port.hu az alábbi leírással szolgál:
Bomba robban egy nyugatiak által lakott lakóövezetben Rijádban, és küszöbön áll a nemzetközi konfliktus. Mialatt a diplomaták azon vitatkoznak, kihez tartozik ez a terület, Ronald Fleury FBI ügynök gyorsan összeállít egy elit osztagot, és szervezni kezd egy titkos, öt napos utat Szaúd-Arábiába, hogy felkutassák, ki áll a robbantás mögött. Azonban amint megérkeznek a sivatagi királyságba, azt tapasztalják, hogy a szaúdi hatóságok nem fogadják szívesen az amerikai betolakodókat, mert szerintük a robbantás helyi ügy. Az óra ketyeg, öt nap nem sok idő, és az elit alakulat szakértelme mit sem ér, ha kötik őket az előírások, és ha nem bíznak meg bennük szaúdi kollégáik, akik a saját módszereikkel akarják megtalálni a terroristákat. Fleury csapata hasonló gondolkodású társra lel Al-Ghazi rendőrkapitányban, aki segít nekik eligazodni a helyi politika útvesztőiben, és segít feltárni a tetthely titkait és egy szélsőséges terrorista sejt tevékenységét, akik további pusztításra készülnek. A kényszer szülte szövetségesek elszántan göngyölítik fel az ügyet, míg végre sikerül eljutniuk a gyilkosig.

2009. szeptember 9.

Nyaralás 2009: 4. nap

A mai nap egy új éttermet próbáltunk ki a változatosság jegyében. Ez a Bük főutcáján található Kespub Étterem és Söröző. Az áraik némileg olcsóbbak, mint az általunk eddig látogatott Jaffa Étterem árai. Ami némileg furcsa volt, hogy a 350 Ft-os húsleves csigatésztával egy kisebb csészében, míg a 40 Ft-tal drágább húsleves májgombóccal már egy nagyobb tálban érkezett. Sajnos ha nem tudtam volna, hogy mit rendelek, akkor csupán íz alapján nem derült volna ki, mert például a májgombócnak sem volt sok íze, ami volt, az sem hasonlított a májgombócra, illetve a lé maga is íztelen volt. A szüleim által rendelt marhapörkölt is eléggé sósra sikerült. Az általam rendelt Cordon bleu elfogadható volt, de a hasábburgonya lehetett volna jobb is. Desszerttel nem próbálkoztam, mert némileg egyhangúan szinte csak palacsintát lehetett volna rendelni. A kiszolgálás a Jaffa Pubhoz viszonyítva lassabb volt, de általánosságban nézve szerintem rendben volt e téren.

Délután DVD nézés (is) volt, mert bár eddig ez esti program volt, de ma a szüleim a Magyarország - Portugália mérkőzést akarták nézni - nézik is -, így korábbra került a DVD-s program. Ezúttal a Szüzet Szüntess (The Girl Next Door) került sorra. Többször láttam már, de szeretem a filmet, így szívesen nézem meg újra és újra. Bár már szerepelt a blogban a film, emlékeztetőül röviden a Port.hu leírása:
A tanulmányait illetően Matthew roppant sikeres, csajozni viszont nem igazán tud, egészen pontosan még nem is próbált randizni egyetlen lánnyal sem. A gyönyörű és titokzatos új szomszédlány felbukkanása azonban fenekestül felkavarja egysíkú életét. Matt halálosan szerelmes lesz a bombázóba. És a bomba hamarosan tényleg robban: kiderül, hogy a lány annak idején pornósztárként kereste a kenyerét. A gondokat tetézi, hogy az új szerelemmel együtt a kissé agresszív fazonú, rámenős ex-strici és számos alvilági figura is a nyakába szakad az érettségire gyúró fiúnak."

2009. április 28.

Megjelent: Terminátor: Sarah Connor krónikái

A mai napon megjelent itthon is a Terminátor: Sarah Connor krónikái (Terminator: The Sarah Connor Chronicles) első évada DVD-n. A 3 DVD-ből álló pakk listaára 5 990 Ft (bár egyesek 7 990 Ft-nak írják), de aki keresgél a neten, ennél pár száz (a nagyobb összegnél értelemszerűen pár ezer) forinttal olcsóbban is rálelhet. Akik pedig nem szeretnék DVD-n megvenni, de szívesen megnéznék szinkonosan, számukra lehet jó hír, hogy állítólag hamarosan a Cool-on folytatódik a Magyarországon még be nem mutatott részekkel az első évad. Amint lesz további információ a folytatásról, igyekszem nem elfelejteni, hogy írjak róla egy postot.

(Fotó: DVDabc)

2009. március 4.

TSCC DVD: Áprilisban


2009. február 7.

Supernatural: 1 hónap szünet

A tegnapi napon vetítették Amerikában a Supernatural (nálunk Odaát) című sorozat 4. évadjának 14. részét. Ezt követően egy rövid szünetre megy a sorozat, legközelebb - mint az a jobboldali hasábban is látható - március 5-én jelentkezik új résszel. Több helyen olvasható, hogy a szünet (egyik) oka, hogy a február az a hónap, amikor a Nielsen ratingek segítségével lemérik a sorozatok nézettségét, hogy ez alapján meg tudják határozni a hirdetési árakat, a tévék ezért ilyenkor adják le a legjobb részeket a sorozataikból. Idén azonban az Amerikában február 17-re tervezett digitális átállás miatt átrakták ezt a mérést márciusra, tartva attól, hogy az átállás belezavar a mérésbe. Azóta ugyan nyárra kitolták a digitális átállás idejét, a szünet azonban már megmaradt, így többek közt a Supernatural is egy hónapos pihenőre megy most.

Mindeközben itthon természetesen továbbra is szerda esténként látható a Viasat3 műsorán a sorozat első évadja, jelenleg a hatodik rész kerül majd sorra, mely magyarul a Barát a bajban címet viseli. A második évad DVD-s megjelenését illetően sajnos továbbra sincs semmilyen információ, ahogy a harmadik évad TV-s premierjéről sem, pedig - mint azt korábbi bejegyzésben már leírtam - a szinkron már rég elkészült, és a Spanyolországban megjelent DVD tartalmazza is a magyar szinkront.

A BuddyTV összeállította a "TV's 50 Sexiest Men of 2008" listát, ahol a Winchester testvéreket alakító színészek meglehetősen jó eredményeket értek el. A Dean Winchestert alakító Jensen Ackles a hetedik, míg a Sam Winchester karakterét megformáló Jared Padalecki a lista legelőkelőbb helyén, az első helyen végzett. Olyan színészeket utasítottak maguk mögé, mint Gale Harold, Barry Watson, Milo Ventimiglia, avagy Chad Michael Murray. A teljes lista az alábbi linken tekinthető meg. (Mivel volt aki félreértette, így inkább leírom: Az 50. helytől az 1. hely felé lehet haladni a listán, és nem fordítva - ergo nézd a # utáni számot)



2008. december 22.

Odaát szezonfinálé a Pro7-en

Bár az adás német nyelvű, mégis az egyetlen, amit jelenleg elérhetünk a TV-ben, így megérdemli az újabb emlékeztetőt. Ma este, pár perc múlva befejeződik a Pro7 adásán a Supernatural (nálunk Odaát) című sorozat második évadja a két részes szezonfináléval. A pontos időpont és a rövid ismertetője a részeknek a jobb oldali hasábban látható. Aki lemaradna róla éjjel 0:50 és 3:15 órai kezdettel megnézheti az ismétlést. Aki pedig még több Odaátot szeretne, rendeljen Spanyolországból harmadik évados magyar szinkronos DVD-t. Vagy várjon januárig az első évadra a Viasat3-on. Mindamellett azt se felejdük el, ha már a január "szóba" került, hogy amerikában a CW adásán is januárban folytatódik a sorozat a negyedik évaddal. És lassan talán valahol nálunk (is) felbukkan a TV-ben a harmadik évad és remélhetőleg a második évados DVD is megjelenik.

Korábban volt szó Jonathan Brandisról itt a blog hasábjain. Karácsony második napján, vagyis december 26-án délelőtt 10:30-tól az RTL Klub műsorra tűzi egyik filmjét, a Végtelen történetek 2. című kalandfilmet. Az alábbiakat írja a filmről a Port.hu: "Bastian élete nagyon szomorú azóta, amióta elveszítette édesanyját. Műugró, de nem jut be a csapatba, mert fél leugrani a legmagasabb trambulinról. Apja pedig randevúkra jár, pedig nagy szüksége lenne rá. Kellene neki valami kapaszkodó a világhoz, az élethez. A "Végtelen történet" című könyvet hívja segítségül. Fantázia, a csöppnyi császárnő veszélyben van. Virgonz úr kapja feladatul, hogy Ezüst városban elkalauzolja és egyben rávegye, hogy kívánjon valamit. Ha egy álma teljesül, egyet mindig elfelejt az emlékeiből. De a gonosz királynőnek, Xayide-nek más a szándéka. Fantáziát és az összes lakót az üresség és a semmi fenyegeti, mint ahogy a többi mesét és mesehőst is..." Őszintén megmondom ezt a filmjét még nem láttam, így külön ajánlani sem tudom, de most ha nem lesz más dolgom, akkor mindenképp megnézem.

2008. december 20.

Odaát a Viasat3-on

Hétfőn a Supernatural (Odaát) című sorozat második évadjának kétrészes szezonfináléja lesz látható a német Pro7 csatornán. A jobb oldali hasábban látható a pontos időpont és a rövid leírás, azonban gondoltam az évadzáró rész megérdemli a külön említést itt, a bejegyzésekben is. A harmadik évadról egyelőre nincs információ. A logikus egy év múlva ősz lenne, bár akkor kérdés, hogy hova siettek ennyire a dupla részekkel.

Mindeközben itthon a Viasat3 elkezdi az első résztől adni a sorozatot. A legelső epizód 2009. január 7-én, szerdán 22:05 perckor kerül levetítésre. Ennek megfelelően a Viasat3 is felkerült az oldalsó hasábba, valamint egy kicsit átrendeződött a sorrend, prioritást adva a hazai vetítésnek. Emellett sajnos egyre valószínűbbnek tűnik, hogy egy ideig még nem kerül műsorra a harmadik évad itthon, pedig a szinkron már elkészült. Sőt, Spanyolországban már meg is jelent a harmadik évad DVD-je, rajta a teljes magyar szinkronnal. Ha valakinek van spanyol ismerőse, érdemes elgondolkodnia, hogy (utó)karácsonyi ajándékként kérjen egyet. Itt jegyezném meg, hogy mindeközben mi még mindig azt várjuk, hogy a második évad DVD-je megjelenjen. (Sajnos itt nem megoldás a spanyol verzió, mert ahogy látom a második évados DVD-re ott nem került rá a magyar szinkron)

2008. október 20.

Jön Az elnök emberei 7. évad DVD

A szemfülesek láthatták már, hogy a jobb oldalsó hasábban megjelent ismételten az Odaátos TV-műsor ajánló, emiatt is volt az, hogy nem írtam ma, illetve inkább még mondjuk tegnap arról, hogy ma este Odaát a Pro7 műsorán. Ezentúl is érdemes ott figyelni, mert ha valaki extra megjegyzésem nincs a soron következő részhez, akkor külön itt nem irogatnék mindig róla. Nem csak a Pro7 műsorán érkeztük meg a Supernatural második évadjához - már egy ideje -, hanem immár a hogyvolt is az első évad végére ért. Majd ha lesz időm és kedvem hozzá, akkor összegyűjtöm egy szép sorba a linkeket a könnyebb elérhetőség érdekében. Most azonban térjünk vissza a legfrissebbhez.

Ezúttal Annácska5 jóvoltából elkészült a második évad első részéhez a hogyvolt. Rövid ajánló belőle: "(...) Sammy Apunak meséli, hogy érezte Deant, és el is szalad, hogy egy ouija táblával térjen vissza Deanhez. Ki is akad rajta, de azért megpróbálják a biztonság kedvéért. És működik! Bátyus gyorsan a tudtára adja, hogy egy kaszás garázdálkodik a kórházban, és Deanre is vadászik. Meg kell hát állítani, ezért Sam rohan Johnhoz, akinek hűlt helye. De azért Sammy elhozza a naplóját, és megmutogatja Deannek a kaszásról szóló bejegyzést. Bátyus már rohan is Tessához, aki már nem a fehér pizsiben nyomja, hanem kaszáshoz méltó fekete ruhában. Ugyanis ő a kaszás, aki bármilyen alakot magára tud ölteni. A csaj győzködi Deant, hogy fogadja el a sorsot, de ez neki nem megy ilyen könnyen. (...)" Teljes egészében itt olvasható. Aki inkább a Szívek Szállodája ötödik évadjának utolsó hogyvoltját olvasná, annak pedig itt a helye.

Zárásként egy rövid DVD ajánló. Jön Az elnök emberei 7. évad DVD-n, egész pontosan alig több mint egy hét múlva, október 28-án jelenik meg. A legjutányosabb áron, 5% kedvezménnyel a NetPiacon rendelhetjük elő a DVD-t, melynek ára az előbb említett kedvezménnyel számolva 7591 Ft. A leadott megrendeléseket október 31-től teljesítik a honlapon szereplő kiírás szerint. A kapcsolódó rövid (?) ismertetőt átvettem a honlapjukról - remélhetőleg miután belinkeltem őket, ezt nem veszik zokon: "Az Elnök emberei segítségével a politika világába nyerhetünk betekintést - egy olyan világba, amelyről mindenkinek van véleménye, amihez látszólag mindenki ért, de amiről eddig talán senki sem gondolta volna, hogy ennyire izgalmas, fordulatos és szórakoztató is tud lenni. Amerika elnöke Josiah Bartlet, aki az országot elvezeti, bár egy biciklivel már könnyen meggyűlik a baja. Az állam irányításában segítségére van Leo MacGarry személyzeti vezető, aki a háttérben szövi a szálakat; az ő helyettese, Josh Lyman, aki jobban ért válságok kreálásához, mint azok megszüntetéséhez; C. J. Cregg elnöki szóvivő, aki könnyedén és tehetségesen válaszol a legrosszindulatúbb újságírói kérdésekre - még akkor is ha kollégái esetleg elfelejtik beavatni a legfrissebb történésekbe; Toby Ziegler kommunikációs igazgató, aki maró humoráról híresült el; valamint Sam Seaborn, Toby helyettese, akit inkább nőügyeiről ismernek, semmint politikai tevékenységéről. A hetedik évad nem csupán egy új kabinet beiktatását jelöli, de a sorozat lezárását is 22 felejthetetlen epizóddal, köztük az élőben felvett szenzációs Vinick-Santos kampányvitával. De az emlékezetes momentumok sora hosszan folytatható: Bartlet elnöknek (Martin Sheen) az országot fenyegető nukleáris szennyezéssel kell számolnia, a sorozat egyik főszerepét alakító John Spencer váratlan halála pedig teljesen új irányba tereli a cselekményt. "Úgy tűnik, alig ismertünk, Johnny" mondta Sheen az egyenes adásban közvetített megemlékezésben. Annyi azonban biztos, hogy Spencer utolsó alakítása mindörökre fennmarad Az elnök embereiben, ebben a páratlan sorozatban."

Aki pedig még nem rendelt volna a NetPiactól, számukra elárulom, hogy nem kell emiatt hezitálniuk. Eddig szinte kivétel nélkül náluk rendeltem netről DVD-t, és nem volt semmi gond velük, abszolút pozitívak a tapasztalataim. Aki nem West Wing rajongó, nekik is érdemes végigböngésznik a kínálatukat.

2008. június 5.

Érkeznek az eredmények

Tegnap jártam a "vesztesek városában" (Muhaha... Oberwart...), ugyanis úgy döntöttem, hogy elmegyek vásárolni a Merkurba. Már szinte meg sem lepődtem azon, hogy a pénztáros, akinél fizettem: magyar volt. A kitűzőn lévő névből ez nem derült ki, de aki mögöttem állt a sorban már ismerhette korábbról, mert ő kezdett el vele magyarul beszélgetni. (Azt mondjuk amikor előttem egy osztrák nővel beszélgetett, már akkor sejtettem a kiejtéséből, hogy nem osztrák - bár az hirtelen nem jutott eszembe, hogy akkor esetleg magyar lesz)

Ha már a magyaroknál tartunk: A mai napon is egy csoport magyar ebédelt a FürstenBräu-ban. Némi meglepetésre már 12.00-kor teltház volt szinte, pedig ilyen korán azért ez még nem jellemző. Kicsit később, 12.45 felé Gáborék is megérkeztek - akik észre sem vettek -, akkorra már valóban egyértelműen tele volt a hely. Pedig nem osztottak ingyen semmit. Egyébként ma Tündével is találkoztam, aki beugrott egy gyors ebédre. Az ebéden kívül elintéztem szombatra az asztalfoglalást is, ugyanis jönnek ki a szüleim.

A minap jutott eszembe: elkészült már DVD formában az idei nyílt nap videofelvétele? Mert akkor szeretnék belőle egyet (elő)rendelni, illetve - ha van rá lehetőség - a tavalyiból utórendelni. Ugyanis bár szó volt róla tavaly, hogy szeretném, de végül elmaradt a dolog - ami a szemeszter végi dolgokkal könnyen előfordul. Ugyancsak a főiskolához kapcsolódik, hogy a jelek szerint gondolatolvasók - vagy csak "előfizettek" a TyBlogra -, ugyanis elkezdték küldeni a szakdolgozatok eredményeit (a Kommunikáció Tanszék legalábbis biztosan, a többi tanszékkel kapcsolatban nincs információm). Akikről eddig tudok, ők jó eredményt értek el. Aki elég bátor, ehhez a bejegyzéshez megjegyzésként elküldheti az eredményét.

2008. február 29.

Új albumok

Újabb albumokkal bővült a TyBlog Fotóalbuma. Amolyan hiánypótlásként, amíg nincs új kép a KJFF-es albumokhoz. Felkerült két állatkertes album többek között, melyből az egyik a pécsi, a másik pedig a budapesti. Mindkét album (jóval) korábban készült képeket tartalmaz, ettől függetlenül érdemes lehet néhány pillantást vetni az albumokra. A másik két friss album is könnyedén megtekinthető ezen a linken keresztül. Továbbá nem csak új albumok, de új képek is vannak. Arra azonban nem vállalkoznék, hogy a teljesség igénye nélkül leírja, hogy hova mi került fel.
Pécsi Állatkert
Elindult egy új "hogyvolt" az egyik korábbi kedvenc sorozatom, A narancsvidék című sorozathoz kapcsolódóan, mely az első évad első részétől kezd. Egyelőre még csak erről az egy részről olvashatunk, de érdemes ezen a címen keresztül rendszeresen próbálkozni, hiszen bizonyára hamarosan várható a folytatása. Nézte egyébként valaki még rajtam kívül ezt a sorozatot? Az első két évad eredeti (igen, eredeti!) DVD-n is megvan (a másik kettő pedig még illegális úton se), aztán végül váltottam más sorozatdvd-k vásárlására.

2008. február 17.

Elbukott a HD DVD!

Rég volt már "találós kérdés" itt a TyBlog oldalain, így épp itt az ideje egy körkérdést feltenni, és nézni, hogy a passzivitás miatt végül nem reagál senki. Ettől függetlenül próbálkozni azért még szabad, hiszen a remény hal meg utoljára. (Az ehhez kapcsolódó szóviccet emlékeim szerint már lelőttem itt a blogon, így nem ismételgetném magam) A kérdés értelemszerűen - akinek eddig nem lett volna az, most már mindenképp az - nem más, mint miért pont ezt a képet raktam be ide a blogba az Odaát cím sorozatból? A választás ugyanis nem véletlen. Nem "csak úgy" egy képet akartam berakni, hanem EZT a képet. De miért? Várom a tippeket, (helyes) válaszokat.

A folytatásban a sorozatok helyett egy részint akár hozzájuk is köthető hír, mely szerint véget ért az új generációs DVD-k háborúja. a Toshiba cég bejelentette, hogy felhagy a HD DVD formátum fejlesztésével. Ezzel a lépéssel teljessé vált a Blu-ray győzelme a nagy felbontású DVD-k piacán. Bővebben itt olvashatunk minderről. Aki pedig a két formátumról szeretne bővebben olvasni, annak HD DVD esetén ide, Blu-ray Disc esetén pedig ide érdemes kattintania. Akit pedig ez az egész nem érdekel, inkább Murphy internet-törvényeit olvasná, annak itt a helye.

Zárásként egy kis horoszkóp, hiszen olyan rég foglalkoztunk már ilyesmivel. Kíváncsi vagy, hogy milyen képességekkel áldott meg a sors? Hogy mihez értesz, és mi az, amit nem kellene erőltetned? Csillagjegyed elárulja!

Mérleg: Egyszerre vagy képes az elvont gondolkodásra és a józan ítélkezésre. Éppen ezért szellemed mindenkinek megnyugvást jelent, és szívesen fordulnak hozzád tanácsért, segítségért. Szereted a vérre menő vitákat, főleg azért, mert így tudod legjobban levezetni a benned felgyülemlett feszültséget. Állandó szellemi gyakorlásban vagy, és minden esetben szem előtt tartod, hogy másokat ne bánts meg. Éppen ezért képes vagy apró hazugságokra is, majd amikor ezek egymásra tornyosulnak már, akkor általában megunod az egészet, és elmondod az igazságot. Humorod fejlett és világos, a szarkazmus azonban nem a te asztalod. A többi csillagjegy részletesen itt olvasható.



2008. február 12.

Buschenschank?

Tényleg nincs senkinek Gilmore Girls DVD-n? Vagy csak ennyire passzív mindenki? Hahó!! :(( Gábor! Neked annyi filmed van... neked sincs meg?? Úgy látszik valami jutalmat kell kitűzni, ha célt szeretnék elérni a témával kapcsolatban. Akinek megvan a fent említett sorozat, és elsőként jelentkezik, azt meghívom a FürstenBräu-ban egy Großes Dunkles-ra. Szóval, kéretik tolongani innentől!

Erről jut eszembe: Ha még nem volt különösebben sehol a jelenlegi társulat, és szeretne valamilyen programot mégis beiktatni magának, és érdekli, miként készül a sör, akkor a FürstenBräu-ban van ilyen vezetés. Előnye, hogy nem kell sehova sem utazni érte, ráadásul a "program" végén kóstoló is van.

Továbbá: nem gondolkodott esetleg valaki Buschenschankban? Személy szerint én ugyanis már rég voltam bármelyikben is, így esetleg, ha lenne rá igény, akkor szerintem megszervezhető lenne. A Tündétől kapott (köszönet érte) Buschenschankkalenderből (melyet természetesen most is "A Firma" támogat) kiderül, hogy a Heinrich nyitva van (csütörtöktől vasárnapig). Großwilfersdorf nincs is messze, továbbá a Heinrich-hel is eddig mindenki meg volt elégedve.

2008. január 12.

Könyvajánló

Ilyen eddig még úgy sem volt, így köveledve a blog egy éves születésnapjához, elérkezett az idő, hogy valami újat is mutassunk. Ez nem más, mint egy kis könyvajánló. Természetesen nem feledkeztem meg arról, hogy alapvetően kommunikáció-német szakon vagyok a Kodolányi János Főiskolán, így ez alkalommal két - egymáshoz kapcsolódó - német nyelvű könyvet szeretnék ajánlani. Akinek felkeltette az érdeklődését, akár azonnal megrendelheti az egyiket - vagy akár mindkettőt - az Amazonon.

A könyvválasztás nem véletlen, éppen aktuális Nr.1 sorozatomhoz kapcsolódó könyvekről van szó. Így bizony, ez a Supernatural, avagy ahogy náluk ismertebb, Odaát. A sorozatról annyit, hogy péntek esténként 23:00 óra körüli kezdéssel vetíti az RTL Klub. Itthon a 2., odakint a 3. évadnál tartanak. (Illetve ha sokáig tart a sztrájk, akkor már végeztek is a 3. évaddal odakint, de remélhetőleg ez nem így lesz)

Az első ajánlott könyv a fentebb is látható Supernatural: Sie sind unter uns című. Ez voltaképp az angolul megjelent Nevermore vímű könyv német változata. Ha már német nyelvű a könyv, akkor álljon itt az Amazonon írt német nyelvű vélemény róla:
Nach 'www.jpc.de'handelt es sich hierbei um die deusche Fassung des Romans 'Nevermore'. Das Buch ist natürlich für alle Fans ein Muss, eben weil es ein 'Supernatural' Buch ist. Die Ausführung von Nevermore ist allerdings schwach, da der Autor es nicht schaffte, den Charakter von Dean auch nur andeutungsweise zu erfassen. Bei ihm gibt es zwar auch zwei Brüder, den klugen, zurückhaltenden und in Bezug auf Frauen schüchternden Sam und Dean, einen - besonders am Anfang des Buches - hirnamputierten Trottel, der mit der Rolle des Jensen Ross Ackles so viel zu tun hat wie die Gerechtigkeit mit den Gerichten.
Zum Glück wird das im Laufe des Buches besser, aber es ist schon erschreckend, welche Wahrnehmung der Autor von der zweiten Hauptfigur der Serie hat.
A másik könyv Supernatural: Die Dämonenjäger, melyről az Amazonon az alábbiakat írja az egyik hozzászóló:
Das Buch basiert laut erster Seite auf den ersten vier Folgen (Pilot, Wendigo, Tod im Wasser und Phantom-Traveler) der Serie. Was dort nicht steht, ist, daß Eric Kripke diese Folgen quasi wörtlich aus dem Fernsehen abgeschrieben hat. Wer es mag, die bekannten Folgen noch einmal nachzulesen, ist hier richtig. Ein wenig mehr Originalität wäre aber schön gewesen.
A két könyv az Amazon.de ajánlatában együtt is megvásárolható, mindösszesen €19,90-ért. Valamint hamarosan megjelenik egy harmadik könyv is német nyelven. Erről talán majd akkor. Nálunk egyébként az első évad kapható DVD-n, illetve a netes áruházak mindegyikén úgy látom, hogy most épp nem kapható. Ha valaki összefutna a magyar nyelvű első évados Odaát DVD-kkel, jelezze. Előre is köszönöm. Emellett várható, hogy az év második felében megjelenik a 2. évad DVD-je is magyarul. Addig pedig - mint már írtam - péntekenként kb. 23:15-kor Odaát. Illetve aki német nyelven szeretné nézni, azoknak hétfőnként 20:15-kor a Pro7-en. Nálunk a 2., a német nyelvű adón pedig az 1. évad látható. Most pénteken volt a Gyerekjáték című rész az RTL Klubbon, hétfőn pedig a Madárijesztő (Vogelscheuche) című rész a Pro7-en.

2007. november 30.

Gulyásparty

Miközben odakint - gondolom - zajlik a Gulyásparti (összevonva a Mikulással), én épp azt várom, hogy kezdődjön az Odaát. A mai részben: Különös dolgok történnek egy nagyvárosi panelházban: egy szellem szedi áldozatait, akik mind szőke, fiatal nők. Sam és Dean az ügy nyomába ered, ám a vadászat során csatlakozik hozzájuk Jo is, akinek ez az első vadászata. Ő akar lenni a csali. A fiúk ennek nem örülnek, de ha le akarják állítani H.H.Holmes, a tömeggyilkos szellemét el kell fogadniuk az ötletet.

Azt mondtam már egyébként, hogy immár itthon is kapható az Odaát című sorozat 1. évadja DVD-n? Szóval, ha valaki nem tudná, hogy mit vegyen nekem karácsonyra, akkor nem kell tovább gondolkodnia. A válasz a lába előtt (vagy legalábbis ebben a blogbejegyzésben) hever. 6 DVD, rajtuk kimaradt és kiegészített jelenetek, bakik, audiokommentár (a Bevezető epizódhoz Eric Kripke, a sorozat kitalálója, David Nutter rendező, Peter Johnson producer; a Zuhanás című epizódhoz Jared Padalecki és Jensen Ackles főszereplők közreműködésével), kisfilm (2 vadonatúj kisfilm:Jared és Jensen egy napja és Odaát: Mesék a sötétség pereméről), DVD-ROM-os weblink exkluzív Odaát-extrákhoz (eredeti forgatókönyv, Sam aktái és még sok más!) A teljes hossz 897 perc, 7990 Ft (van ahol akcióban pár száz forinttal kevesebb)

A Gulyáspartyról pedig várom a beszámolót, anélkül ugyanis nehezen tudhatja meg ország-világ, hogy milyen jól sikerült. Továbbá a jobbnál jobb fényképeket is várom, várjuk a KJFF Fotóalbumba. Jut eszembe, említettem már, hogy befejeződött a Fürstenfeldi Intézet hivatalos honlapjának technikai fejlesztése?