A következő címkéjű bejegyzések mutatása: US Open. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: US Open. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 12.

Murray megcsinálta!

US Open 2012: Andy Murray és trófeája
Még mindig hitetetlen, pedig igaz! Andy Murray a közel öt órás, ötszettes döntőben 7-6(10), 7-5, 2-6, 3-6, 6-2-re nyerni tudott Novak Djokovic ellen, ami a britek kiválóságának élete első Grand Slam győzelmét jelentette. A szerb egyébként a torna címvédője volt, ráadásul 2012-ben (elődöntőben) és 2011-ben (döntőben) is legyőzte a skótot, amikor Grand Slam tornán találkozott vele - vagyis egyáltalán nem volt Djokovic könnyebb ellenfél Murray számára, mint lehetett volna Roger Federer vagy Rafael Nadal. (sőt!) 

Az egyik Andy tehát sikert sikerre halmoz itt az év második felében, egy másik Andytől viszont a US Open alatt el kellett búcsúznunk - legalábbis profi teniszezőként már nem találkozhatunk a továbbiakban Andy Roddickkal. Az amerikaiak korábbi világelsője harminc évesen az amerikai nyílt teniszbajnokság alatt döntött úgy, hogy végleg szögre akasztja az ütőt. A legjobb 16 között játszotta utolsó mérkőzését Juan Martin Del Potro ellen. Az argentinnal már nem bírt Roddick, egy négy szettes mérkőzésen 7-6(1), 6-7(4), 2-6, 4-6-re nyert ellene del Potro.

2012. szeptember 11.

Murray a US Open bajnoka

Andy Murray most már garantáltan átlagon felüli évként könyvelheti el az ideit: megszerezte az olimpiai aranyérmet férfi egyesben Wimbledonban, és egy ezüstöt is szerzett mellé vegyespárosban, az US Openen pedig begyűjtötte első Grand Slam-trófeáját. A hétfőre csúsztatott döntőben Novak Djokovic volt az ellenfele, és egy fordulatokkal és izgalmakkal teli közel öt órás maratoni mérkőzés végén lett az év utolsó Grand Slam viadalának bajnoka a skótok kiválósága. Andy Murray sikerével az év TOP4 tornáján a világranglista első négy helyezettje osztozott idén. Régóta adós volt ezzel a győzelemmel Murray, bízom benne, hogy minél több (GS) trófea felsorakozik mellé.


Az US Open megnyerésével az év végi Barclays ATP World Tour Finals negyedik biztos kvalifikáltja lett Andy Murray. A britet megelőzően Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovic szerezte már meg a tornán indulás jogát, bár ebből a sérülés miatt hosszú kényszerpihenőn levő spanyol részvétele nem tűnik biztosnak.

2012. augusztus 27.

Sikerrel vette az első akadályt Murray

Egyáltalán nem játszott jól idei első US Open mérkőzésén Andy Murray, azonban végül ennyi is elég volt ahhoz, hogy három szettben biztosítsa továbbjutását. Alex Bogomolov Jr. a második szettben volt a legközelebb ahhoz, hogy elvegyen egy játszmát a britek olimpiai aranyérmesétől, de a fontos pontokból jellemzően Murray került ki győztesen, így a szett végére itt is fordítani tudott. Az első szett eleje inkább hasonlított egy női találkozóra a sorozatos break miatt, mely oka feltehetően az esőszünet volt, mely miatt a legkorábban (magyar idő szerint) 19.00 órakor kezdődő mérkőzés csak jó 2 óra csúszással startolhatott el. A továbbjutó tehát Murray lett, miután 6-2, 6-4, 6-1-re hozta a találkozót. A következő fordulóban a Hiroki Moriya - Ivan Dodig mérkőzés győztese vár a skótra. Esélyesebbnek inkább Dodigot mondanám, a lehetséges folytatás pedig Lopez, Raonic és Tsonga lehet az elődöntőig, majd jöhet Federer és Djokovic, és a Grand Slam trófea :) Legalábbis én nagyon remélem, hogy az olimpiai aranyérem után szépen lassan megérkezik az első GS győzelem is.

2010. szeptember 13.

US Open: Döntő hétfőn

Az eső a jelek szerint Djokovic-fan. Miután a szerb tegnap egy öt szettes elődöntőt játszott Roger Federer ellen, tényleg már csak az esőben bízhatott, hogy kipihenhesse magát kellőképpen a döntőre. Az égiek meghallgatták, és annyi esőt küldtek New Yorkba, hogy a szervezők kénytelenek voltak elhalasztani hétfőre a férfi egyes döntőt, mely másik résztvevője a döntőig itt először eljutó világelső Rafael Nadal.

Ennél rosszabbul már csak a női páros döntő résztvevői jártak, akiket pont azelőtt ért az esőszünet, hogy befejezhették volna a találkozót. Így viszont Huber, Petrova, King és Shvedova 6-2, 4-6, 5-4-ről kénytelen folytatni a döntőt. A juniorok döntője még befejeződhetett, itt a végső győzelem Jack Socké lett, aki az elődöntőben legnagyobb sajnálatunkra Fucsovics Mártont is legyőzte még a szombati napon. Mielőtt túlzott letargiába esnénk, gyorsan megjegyzem, hogy Babos Timi junior párosban győzni tudott. A végső győzelmet játék nélkül érték el, miután ellenfelük sérülés miatt visszalépni kényszerült. Mindkettejüknek jár a grat!

2010. szeptember 9.

Nyaralás - 6. nap

A tegnapi esős nap után szerencsére ismét egy olyan napon vagyunk túl, amikor szabadon lehetett programot szervezni. Sőt, már a holnapi is megvan. Ismételten Ausztriának vesszük az irányt (az otthoni ételszállítónk kedvéért: Torony-iránt megyünk holnap :)) Ezúttal nem Grác lesz a célpont, de a tartomány továbbra is Steiermark. Aki törzsolvasó itt, vagy már kellőképpen ismer, akkor kitalálhatta, hogy Fürstenfeldről van szó. Rég jártam arra, így épp itt az ideje egy kis kirándulásnak a Thermenland fővárosába.

Ma egyébként Szombathelyen jártunk, de a kora estébe egy séta itt Bükfürdőn is belefért. Most pedig hamarosan tenisz. Nem, nem a kinti teniszpályán, hanem a tv-ben. Egész pontosan Stanislas Wawrinka - Mikhail Youzhny találkozója (de szüleimre és az 1 db tévékészülékre tekintettel csak a Barátok közt 6561154669. része után) Remélem időben végeznek, mert holnap nekünk is időben (még ha azért nem is túl korán) kell indulnunk Ausztriába.

Nyaralás - 5. nap

A mai (tegnapi) nap volt a nyaralás eddigi legrosszabb napja - legalábbis ami az időjárást illeti. Hűvösen és esősen indult a nap, és bár délre elállt az eső, borult maradt az ég, és a fel-feltámadó szél miatt az egyébként emelkedő hőmérséklet is sokkalta kevesebbnek tűnt. Így viszont legalább előkerülhettek a DVD-k is, amiket hoztam magunkkal, illetve válogattam a képek közül párat a Facebookra, amiket már fel is töltöttem.

A DVD-k közül előkerült például a Das Boot, annak is a rendezői változata, amely majdnem három és fél órás filmet jelentett, de este (hogy tökéletes legyen a hatás) megnéztük a Péntek 13 című filmet is. Az újat, amiben például Jared Padalecki is játszik. És persze az US Opent is figyelemmel kísérem. Ha már szóba került: Sajnos Fucsovicsék párosban búcsúztak a tornától, de egyéniben még bizonyíthat - reméljük fog is. Babos Timinél fordított a helyzet, ő egyéniben fejezte be idejekorán a tornát, de párosban még versenyben van. Hajrá mindkettejüknek.

Köpönyeg.hu úgy látszik szeretné megutáltatni magát velem, mert egészen szombatig esőt mutat, majd vasárnapra (amikor már nem leszek Bükfürdőn) napsütést és minden eddiginél melegebbet. Azt hiszem kell keresnem egy másik portált, ahol több napot raknak errefelé a következő napokra :) (Na jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy csütörtök reggel, péntek este és szombat reggel, ami esős, a többire gyengén felhőst mutat a részletesebb bontás, így elérte, hogy ezúttal még megbocsájtsak.)

2010. szeptember 7.

Fucsovics túl a második körön is

Az első fordulóhoz hasonlóan ma is szettveszteséggel kezdett Fucsovics Márton. A második körben a hazai pályán játszó Alexios Halebian ellen kellett bizonyítania. Úgy látszik azonban, hogy az elbukott első szett szerencsét hoz Fucsovics számára, aki ezt követően igen simán, 6-1-es második szettel jutott el a döntő játszmáig, ahol szintén ő bizonyult jobbnak. Így 3-6, 6-1, 6-3-as eredménnyel biztosította helyét a következő fordulóban, ahol egy újabb amerikai, Mitchell Frank vár rá.

2010. szeptember 5.

Fucsovics továbbjutott az első fordulón

Bár az első szettet még 4-6-ra elbukta, a másodikat 7-5-re hozta Fucsovics Márton Lukas Vrnak elleni bemutatkozó mérkőzésén a US Open mai játéknapján. Mindez pedig azt jelentette, hogy a második helyen kiemelt Fucsovics a gyors kiesést elkerülve kiharcolta magának a döntő szettet. A számos breaket hozó találkozó harmadik szettjét követően mi örülhettünk, és a csehek bánkódhattak. Fucsovics Márton 6-4-re hozta a szettet, ezzel pedig biztosította helyét a második fordulóban. Ellenfele a Bruno Semenzato - Alexios Halebian találkozó győztese lesz.

2009. november 29.

ATP World Tour Finals: Davydenko a bajnok!

A párosokat követően megrendezték az egyéni döntőt is Londonban. Tavalyhoz hasonlóan ezúttal is egészen a végéig játékban maradt Nikolay Davydenko, aki ezúttal az év utolsó Grand Slam tornáján a világelső Roger Federer ellen győzni tudó Juan Martin del Potrot kapta meg ellenfélként.


A tornán nyújtott teljesítményük alapján mindkét játékosról előzetesen el lehetett képzelni, hogy ő lesz a bajnoka az ATP World Tour Finals-nek, végül azonban az orosznak jött ki jobban a lépés, aki két szettben, 6-3, 6-4-re verte az argentint. Del Potronak sincs oka búslakodni, ugyanis bár hétfőn még nem, de hamarosan előrelép egyet a világranglistán, és az Australian Openen már negyedik helyen kiemeltként vehet részt ennek köszönhetően. Értelemszerűen a skót Andy Murray pedig visszacsúszik az ötödik helyre, holott idén ő nyerte a legtöbb tornát.


Murray számára úgy látszik nem jó időszak a mostani, ugyanis nem elég, hogy már a körmérkőzéseket követően búcsúzni kényszerült a londoni versenytől, és egy helyet a világranglistán is hátrébb csúszik, ráadásként a barátnőjével is szakítottak.


2009. szeptember 6.

Nyaralás 2009: 1. nap

Jól indult a nyaralás első napja, ami az időjárást illeti. Később azonban erősen feltámadt a szél, és ez az egész délelőttre rányomta a bélyegjét. Szerencsére délutánra már alább hagyott a szél, így némi városnéző séta is belefért, illetve átvoltunk Szombathelyen is. Ebédelni a kedvenc bükfürdői helyemre, a Jaffa Étterembe mentünk, ahol még mindig olyan jó minden, mint az előző évben.

Körvonalazódott továbbá némileg a hét további programja. Várhatóan kedden megyünk Bécsbe, ez elméletileg Zsófinak is megfelel, hogy találkozhassunk. Mivel még nem igazolta vissza az időpontot, ezért írom, hogy elvileg. Csütörtökön pedig Fürstenfeld kerül sorra.

A nyaralás mellett kicsit háttérbe szorult itt a blogban az US Open, pedig tegnap két igazán élvezetes mérkőzés volt. Fernando Verdasco több mint 3 és fél órás mérkőzésen nyert 3-6, 7-5, 7-6(8), 1-6, 6-4-re Tommy Haas ellen. A következő maratoni és rendkívüli izgalmakat hozó mérkőzés pedig már magyar idő szerint a késő estébe nyúlott. Az Arthur Ashe pálya esti programjának második mérkőzésén John Isner döntőszett rövidítésben nyert ugyancsak közel 4 óra játékot követően 7-6(3), 6-3, 3-6, 5-7, 7-6(5)-re az ötödik helyen kiemelt Andy Roddick ellen. Eddig egyik mérkőzés miatt sem maradtam fel az éjszakai sávban, de ezért megérte.

2009. augusztus 27.

US Open 2009: Sorsolás

Ma hozták nyilvánosságra az idei US Open sorsolását. Eszerint a férfi egyes mezőny legmagasabban rangsorolt játékosa a világranglistát vezető Roger Federer lesz, míg a lista második végén második kiemeltként a világranglistán is nemrég a második helyet megszerző Andy Murray található. A svájci első fordulós ellenfele a szabadkártyával induló amerikai Devin Britton lesz, míg a skót a lett Ernests Gulbis ellen kezd.

Roger Federer ágán található a kiemelt versenyzők közül például Novak Djokovic, Andy Roddick, Lleyton Hewitt, avagy Tommy Haas. Ellenben Andy Murray ágán olyan nevek olvashatók, mint Rafael Nadal, Juan Martin del Potro, Gilles Simon és Stanislas Wawrinka. A teljes lista az US Open hivatalos honlapján érhető el. Ugyanitt elérhető immár a férfi egyes mellett a női egyes sorsolása, melyen első helyen kiemelt az orosz Dinara Safina, második pedig az amerikai Serena Williams, testvére, Venus pedig az ő ágán a harmadik helyen kiemelve szerepel. Szávay Ágnes a 32. helyen kiemelt.

(Képek forrása: US Open)

2008. szeptember 9.

Murray már a negyedik

Tegnap este 23:00 órától rendezték meg az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjét. Először fordult elő 1987 óta, hogy hétfőn rendezték meg a döntőt. Az este legfőbb kérdése az volt, hogy az egész tornán rendkívüli teljesítményt nyújtó brit Andy Murray megszerzi-e első Grand Slam győzelmét, avagy az év folyamán számos kudarcot elkönyvelő korábbi világelső Roger Federer megnyeri-e idei első (és egyetlen) Grand Slam tornáját.

Federer magabiztosan kezdte az első szettet, azonnal elvette Murray adogatását, később mégegyszer, így dupla brékelőnnyel, 6-2-re hozta az első szettet. A második szett szorosabb küzdelmet hozott, itt Murray-nek több alkalma is lett volna Federer adogatását elvenni. Végül mindent hárított a svájci, majd az utolsó pillanatban elvette a brit adogatását, így 7-5-re ez a szett is az övé lett. Következett a harmadik szett, melyben ismételten erős Federer dominancia volt, így ismételten 6-2 lett a végeredmény. Ezzel megszerezte Federer idei első, karrierje tizenharmadik Grand Slam győzelmét. Vagyis már csak eggyel marad el Pete Sampras rekordjától. Győzelmével továbbá a wimbledonihoz hasonló sorozatot állított be az US Openen, azaz sorozatban ötödször nyert az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A modern éra korábbi csillagai közül ugyancsak ötször nyerte meg ezt a versenyt Sampras és Jimmy Connors is - de egyikük sem megszakítás nélkül, sorozatban.

Nincs oka azonban Andy Murray-nek sem búslakodni, hiszen életében először bejutott Grand Slam döntőbe, ahol egy jól játszó Roger Federertől kikapni nem szégyen. Kiváló teljesítményének köszönhetően Murray eddigi legjobb helyezését érte ez az ATP világranglistáján, ettől a héttől kezdve immár a negyedik. Az első helyen továbbra is Rafael Nadal áll, aki mivel jobban teljesített az US Openen, mint tavaly, Federer pedig a tavalyi győzelmét védte meg, így tovább növelte előnyét a második helyezett svájcival szemben. Harmadik a szerb Novak Djokovic továbbra is

A női egyes döntőt az amerikai Serena Williams nyerte, két játszmában legyőzve a szerb Jelena Jankovic-ot. Ez a győzelem egyben azt is jelentette, hogy Serena vette át az első helyet a WTA világranglistáján, Jelena Jankovic megőrizte második helyét, a korábbi világelső Ana Ivanovic a harmadik helyre csúszott vissza, vagyis lényegében helyet cseréltek Serena Williamsel. A női páros döntőt Cara Black - Liezel Huber párosa nyerte, akik az első helyen voltak kiemelve a tornán. A férfi párosban győző Bryan testvérekről már korábban megemlékeztem a blogban.

Kapcsolódó eredmények:
Férfi egyes döntő:
Roger Federer (svájci, 2.) - Andy Murray (brit, 6.)
6-2 7-5 6-2

Női egyes döntő:
Serena Williams (amerikai, 4.) - Jelena Jankovic (szerb, 2.)
6-4 7-5

Férfi páros döntő:
Lukas Dlouhy (cseh, 6.)/Leander Paes (indiai, 7.) - Bob Bryan (amerikai, 2.)/Mike Bryan (amerikai, 2.)
7-6(5) 7-6(10)

Női páros döntő:
Cara Black (zimbabwei, 1.)/Liezel Huber (amerikai, 1.) - Lisa Raymond (amerikai, 10.)/Samantha Stosur (ausztrál, 10.)
6-3 7-6(6)

Vegyespáros döntő:
Cara Black (zimbabwei, 5.)/Leander Paes (indiai, 5.) - Liezel Huber (amerikai)/Jamie Murray (brit)
7-6(6) 6-4

ATP Világranglista:
2008. szeptember 8.
1. (1.) Rafael Nadal (spanyol) 7000 (6700)
2. (2.) Roger Federer (svájci) 5930 (5930)
3. (3.) Novak Djokovic (szerb) 4855 (5105)
4. (6.) Andy Murray (brit) 3040 (2415)
5. (4.) David Ferrer (spanyol) 2490 (2865)
6. (5.) Nikolay Davydenko (orosz) 2400 (2700)
7. (7.) David Nalbandian (argentin) 1975 (1975)
8. (8.) Andy Roddick (amerikai) 1845 (1845)
9. (11.) Fernando Gonzalez (chilei) 1760 (1615)
10. (10.) Stanislas Wawrinka (svájci) 1670 (1670)
(Zárójelben a korábbi helyezés, illetve pontszám

ATP Race:
2008. szeptember 8.
1. (1.) Rafael Nadal (spanyol) 1265
2. (3.) Roger Federer (svájci) 921
3. (2.) Novak Djokovic (szerb) 875
4. (5.) Andy Murray (brit) 520
5. (4.) Nikolay Davydenko (orosz) 414
(Zárójelben a korábbi helyezés)

WTA Világranglista:
2008. szeptember 8.
1. (3.) Serena Williams (amerikai) 4091
2. (2.) Jelena Jankovic (szerb) 3965
3. (1.) Ana Ivanovic (szerb) 3532
4. (6.) Elena Dementieva (orosz) 3430
5. (7.) Dinara Safina (orosz) 3357
6. (5.) Maria Sharapova (orosz) 3041
7. (4.) Svetlana Kuznetsova (orosz) 2571
8. (8.) Venus Williams (amerikai) 2386
9. (10.) Vera Zvonareva (orosz) 2087
10. (11.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 2076
(Zárójelben a korábbi helyezés)

(Fotók: Andy Murray, US Open)

2008. szeptember 8.

Murray jutott a döntőbe

Szenzációs játékkal, egy Grand Slam döntővel felérő színvonalú játékot követően a hatodik helyen kiemelt brit Andy Murray jutott be a felső ágról az amerikai nyílt teniszbajnokság holnap estére áttolt döntőjébe. Négy fantasztikus szett, hihetetlen izgalmak, szoros és kiélezett küzdelem, és egy esőszünet miatt félbehagyott játék. Ezek a főbb szavak, amit eszembe jutnak, ha visszagondolok a mai, illetve tegnapi napra.

Eredetileg ugyanis tegnapra volt beütemezve a mérkőzés, és az előre prognosztizált eső miatt nem a Federer-Djokovic összecsapást követően, hanem egy órával annak kezdetét követően, a másik pályán kezdték meg a küzdelmet. Igazából ebben az esetben nem értem, hogy egy órával korábban nem látszott-e, hogy nem lehet tovább várni az eső miatt, és emiatt miért nem kezdhették együtt a két mérkőzést. Sebaj, úgy gondolom ezért a mérkőzésért megérte azt a közel egy napot várni, míg folytatódhatott.

A mérkőzés részletes leírásától most megkímélnék mindenkit, hiszen ezt látni kellett. Az igazi teniszrajongók, illetve akik pusztán szeretnek egy-egy jó teniszmeccset megnézni, ők úgyis figyelemmel kísérték, a többieket pedig úgysem érdekli. A végeredményről pedig picit lentebb lehet olvasni.

Így tehát eldőlt, hogy a holnap esti (magyar idő szerint 23:00-kor kezdődő) döntő két résztvevője a tegnap már továbbjutott korábbi világelső svájci Roger Feder, valamint a most továbblépett brit Andy Murray lesz. Igazi izgalmak vannak tehát holnapra is kilátásban, és én őszintén megmondom, hogy ezúttal egyáltalán nem merném megtippelni az eredményt, ebből még bármi lehet. Csak ajánlani tudom a késői kezdés ellenére is!

A mai napi programból még a női egyes döntő van hátra, amit Jelena Jankovic és Serena Williams vív majd egymással. Bár kevésbé követem nyomon a női teniszt, de e két név szerintem garancia lehet egy olyan döntőre, melyért érdemes fentmaradni és végigizgulni. Ha jól számoltam át, akkor éjjel 3-tól kell a készülékek elé ülni. (Tudom, ez így hétfőre virradó este nem a legkönnyebben kivitelezhető feladat a többség számára)

A férfi egyes elődöntők eredményei:
Roger Federer (svájci, 2.) - Novak Djokovic (szerb, 3.) 6:3, 5:7, 7:5, 6:2
Andy Murray (brit, 6.) - Rafael Nadal (spanyol, 1.) 6:2, 7:6(7:5), 4:6, 6:4

A férfi egyes döntő párosítása:
Andy Murray (brit, 6.) - Roger Federer (svájci, 2.)

2008. szeptember 7.

Hétfőre csúszott a férfi egyes döntő

Federer már biztosan ott van az idei nyílt teniszbajnokság döntőjében, miután a szombati napon 6:3, 5:7, 7:5, 6:2-re legyőzte Djokovicot. A másik ág mérkőzése eső miatt félbemaradt, és eső miatt már nem is tudták szombaton folytatni, valamint a női döntő is vasárnapra csúszott. Murray két szett előnnyel várhatja a magyar idő szerint későeste kezdődő folytatást, ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a harmadik szettben Nadal van jobb helyzetben, mert elvette egyszer Andy Murray adogatását. A férfi döntő hétfőn kerül lebonyolításra.

A női döntőt ottani idő szerint este kilenckor kezdik az Arthur Ashe pályán. Serena Williams és Jelena Jankovic küzd meg egymással a végső győzelemért. A női páros döntő az Arthur Ashe pálya első mérkőzése, most zajlik épp. Az eredményekről a holnapi blogbejegyzésemben beszámolok, és amint vége az idei év utolsó Grand Slam tornájának, kicsit parkolópályára tesszük a teniszt, hiszen ez továbbra sem teniszblog.

Aki szívesen beszélgetne másokkal is a teniszről, érdemes ide kattintania. Akit a fordulatokkal teli Belga F1 GP érdekel, erre mehet tovább. (A linkelt fórum nemrég indult újra, ettől függetlenül - vagy épp ezért - várjuk mindenki hozzászólását, csak bátran!)

2008. szeptember 6.

A Bryan testvérek nyertek férfi párosban

Az amerikai Bryan testvérek nyerték az idei amerikai nyílt teniszbajnokság férfi páros döntőjét. Ellenfelük a cseh-indiai Dlouhy-Paes duó volt. Igazi szoros küzdelemben dőlt el a döntő sorsa, hiszen mindkét szettet csak rövidítésben tudta megnyerni a testvérpár.

A döntő eredménye (férfi páros):
Lukas Dlouhy (cseh, 6.)/Leander Paes (indiai, 7.) - Bob Bryan (amerikai, 2.)/Mike Bryan (amerikai, 2.)
7-6(5) 7-6(10)

Lejátszották a női elődöntőket is. Jelena Jankovic és Serena Williams is magabiztosan menetelt tovább a döntőbe, sima két játszma elég volt mindkettejüknek a továbbjutáshoz. A női egyes döntőt az Arthur Ashe pálya esti sávjában bonyolítják le, az első mérkőzés lesz.

Az elődöntők eredménye (női egyes):
Jelena Jankovic (szerb, 2.) - Elena Dementieva (orosz, 5.)
6-4 6-4
Serena Williams (amerikai, 4.) - Dinara Safina (orosz, 6.)
6-3 6-2

A döntő párosítása (női egyes):
Serena Williams (amerikai, 4.) - Jelena Jankovic (szerb, 2.)

A női döntők előtt játszák a férfi egyes elődöntőket. Itt a Roger Federer - Novak Djokovic mérkőzést bonyolítják le először, az ő mérkőzésükkel kezdődik az Arthur Ashe programja. Őket követi a Rafael Nadal - Andy Murray találkozó. Amennyiben az időjósoknak igazuk lesz, és a mai napra megérkezik az eső, és emiatt jelentősen csúszik a napi program, akkor ez utóbbi találkozó átkerülhet az Armstrongra.

Az elődöntők párosítása (férfi egyes):
Rafael Nadal (spanyol, 1.) - Andy Murray (brit, 6.)
Novak Djokovic (szerb, 3.) - Roger Federer (svájci, 2.)

Napi program (Arthur Ashe):
Nappali program:
Novak Djokovic (szerb, 3.) - Roger Federer (svájci, 2.)
Rafael Nadal (spanyol, 1.) - Andy Murray (brit, 6.)*
Esti program:
Serena Williams (amerikai, 4.) - Jelena Jankovic (szerb, 2.)

*Átkerülthet az Armstrongra

Ha szívesen beszélgetnél róla, akkor itt a helyed.

2008. szeptember 5.

Úton az álomdöntő felé?

Az amerikai nyílt teniszbajnokság 11. napján is érvényesült a papírforma, így Roger Federer és Novak Djokovic jutott tovább az elődöntőbe. A másik ág elődöntősei már egy nappal korábban eldőlt, hogy Andy Murray és Rafael Nadal lesz. Mindez pedig jó jel a szervezők (és a nézők?) számára, hiszen kialakulóban van egy Roger Federer - Rafael Nadal döntő, amit szokás álomdöntőnek is nevezni.

A negyeddöntők eredményei (férfi egyes):
Andy Murray (brit, 6.) - Juan Martin Del Potro (argentin, 17.)
7-6(2) 7-6(1) 4-6 7-5
Rafael Nadal (spanyol, 1.) - Mardy Fish (amerikai)
3-6 6-1 6-4 6-2
Roger Federer (svájci, 2.) - Gilles Müller (luxemburgi)
7-6(5) 6-4 7-6(5)
Novak Djokovic (szerb, 3.) - Andy Roddick (amerikai, 8.)
6-2 6-3 3-6 7-6(5)

Az elődöntők párosítása (férfi egyes):
Rafael Nadal (spanyol, 1.) - Andy Murray (brit, 6.)
Novak Djokovic (szerb, 3.) - Roger Federer (svájci, 2.)

A női egyes döntő idén kiemelt fontossággal bír, hiszen annak győztese lesz majd az új világelső. Az elődöntőkbe jutott négyes mindegyike esélyes ugyanis ennek elnyerésére. Ma kerül megrendezésre az elődöntő, ahonnan azonban már csak a legjobb kettő juthat a döntőbe. Igazi izgalmakra lehet számítani.

A negyeddöntők eredményei (női egyes):
Elena Dementieva (orosz, 5.) - Patty Schnyder (svájci, 15.)
6-2 6-3
Jelena Jankovic (szerb, 2.) - Sybille Bammer (osztrák, 29.)
6-1 6-4
Dinara Safina (orosz, 6.) - Flavia Pennetta (olasz, 16.)
6-2 6-3
Serena Williams (amerikai, 4.) - Venus Williams (amerikai, 7.)
7-6(6) 7-6(7)

Az elődöntők párosítása (női egyes):
Dinara Safina (orosz, 6.) - Serena Williams (amerikai, 4.)
Elena Dementieva (orosz, 5.) - Jelena Jankovic (szerb, 2.)

Kapcsolódó program (Arthur Ashe):
19:30 Elena Dementieva (orosz, 5.) - Jelena Jankovic (szerb, 2.)
21:30 Dinara Safina (orosz, 6.) - Serena Williams (amerikai, 4.)

A férfi páros mérkőzések döntőjét is a mai napon, a torna 12. napján tartják meg. Ezzel a programmal indul az Arthur Ashe programja. A második helyen kiemelt amerikai Bryan testvérek a cseh-indiai Dlouhy-Paes duóval küzdenek meg a tornagyőzelemért.

Az elődöntők eredményei (férfi páros):
Lukas Dlouhy (cseh, 6.)/Leander Paes (indiai, 7.) - Maximo Gonzalez (argentin)/Juan Monaco (argentin)
6-2 6-0
Bob Bryan (amerikai, 2.)/Mike Bryan (amerikai, 2.) - Tommy Robredo (spanyol)/Sergio Roitman (argentin)
6-2 6-1

A döntő párosítása (férfi páros):
Lukas Dlouhy (cseh, 6.)/Leander Paes (indiai, 7.) - Bob Bryan (amerikai, 2.)/Mike Bryan (amerikai, 2.)

Kapcsolódó program (Arthur Ashe):
18:00 Lukas Dlouhy (cseh, 6.)/Leander Paes (indiai, 7.) - Bob Bryan (amerikai, 2.)/Mike Bryan (amerikai, 2.)


2008. szeptember 4.

Murray juttott elsőként az elődöntőbe

Megkezdődtek a mai napon a férfi negyeddöntők is az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Az elsőt a hatodik helyen kiemelt brit Andy Murray és a tizenhetedik helyen kiemelt argentin Juan Martin Del Potro játszotta. Korábban egyszer találkoztak egymással, idén Rómában. Ott az első szettet Del Potro nyerte 7-5-re, majd a másodikat már Andy Murray 6-4-re. A harmadik szettben 1-0-ig jutott el a brit, amikor az argentin feladta a küzdelmet. Így tehát komoly következtetéseket a korábbi statisztikákból nem lehetett levonni.

Murray az első körben az argentin Sergio Roitman ellen játszott, 6-3, 6-4, 6-0-ra hozott sima három szettes játékban jutott tovább. A második körben a francia Michael Llodra következett, itt csak négy szettben, 6-4, 1-6, 7-5, 7-6(9-7) mellett sikerült továbbjutnia. Következett a harmadik közben az osztrák Jürgen Melzer. Ellene már csak öt szettben tudodd diadalmaskodni, a pontos eredmény 6-7(5-7), 4-6, 7-6(7-5), 6-1, 6-3. Majd a párosban pekingi olimpiai aranyérmes svájci Stanislas Wawrinka következett, egyben egy újabb sima három szettes játék, a 6-1, 6-3, 6-3 ugyan egyhangúnak tűnhet, mégis egy jó mérkőzés volt. Most pedig az argentin Juan Martin Del Potrot kell legyőznie azért, hogy az elődöntőbe juthasson.

Del Potro a szintén argentin Guillermo Cannas ellen kezdett, négy szettben, 4-6, 7-6(7-0), 6-4, 6-1-es eredmény mellett jutott be a második fordulóba. Itt a brazil Thomaz Bellucci várt rá, aki ellen szintén négy szettben, 4-6, 6-1, 7-5, 6-3-ra tudott nyerni. A harmadik körben a francia Gilles Simont kellett legyőznie, ami csak öt szettben sikerült, a pontos eredmény 6-4, 6-7(4-7), 6-1, 3-6, 6-3. Majd következett a japán Kei Nishikori, akit három szettben, 6-3, 6-4, 6-3-as eredmény mellett búcsúztatott. A következő akadály előtte Murray.

Andy Murray kezdte az adogatást a mérkőzésen, melyet hozott is, majd azonnal elvette Del Potro adogatását is. Egész szépen haladt előre egészen 4-1-ig, amikor egy törés volt a játékában, három szettlabdához juttatva az argentint. Két kettős hibát is ütött ebben az adogatójátékában Murray, így szinte oda adta a gémet Del Potronak, aki hozta a következő szervajátékát, így kiegyenlített, így Del Potro immár a szettért adogathatott. Murray a szett végére felébredt, így végül rövidítés dönt a szett sorsáról. Itt Murray az, akinek sikerült Del Potroval szemben minibréket szereznie, majd ő adogatott, immár a szett megnyeréséért. Ez nem okozott problémát számára, így a tie breaket 7-2-re, ezzel az első szettet 7-6-ra a brit nyerte. Minderre összesen 5ötvenöt percre volt szüksége.

A két szett között Del Potrot ápolták. A második játszmában ő kezdte az adogatást. Hozta egyelőre mindenki az adogatását, így 2-1, amikor a szünetben ismételten ápolták Del Potro térdét, ugyanakkor az ápolási szünetet nem kérte ki. Bréklabdához jutott Del Potro Murray második adogatásánál ebben a játszmában, de a brit hárította, majd már nála az előny, és végül hozta az adogatójátékát. Az argentin is hozta a szerváját, amely után a szünetben ismét ápolták a térdét. Murray adogatásánál ismételten bréklehetőséghez jutott az argentin, amit ismételten hárított a brit, és hozta a szervajátékát. A következő Del Potro adogatásnál háromszori egyenlő után a változatosság kedvéért most Murray jutott bréklabdához, amit azonban hárított az argentin. Murray 4-5-ös adogatójátékánál az egyik labdamenet közben megállt és kérte a sólyomszemet, mert szerinte kint volt a labda.

Igaza lett, és a sikeren felbuzdulva az argentin adogatójátékában is megállította az egyik labdamenetet, ezúttal azonban hajszállal ugyan, de bent volt a labda, így nem maradt több lehetősége erre a szettre. Murray bréklabdához jutott ugyanebben a szervagémben, melyben 30-0-ról sikerült 30-40-re feljönnie, azonban nem tudott élni a lehetőséggel, így egyenlő. Del Potro azonban ismételten hibázott, így újabb bréklehetőség a brit előtt. Del Potro hálóba ütötte a labdát, így előnybe került Murray. Fontos labda, emiatt súlyos hiba volt, mely akár a szettjébe és talán a játékába is kerülhet az argentinnak. A pihenőt követően a szettért adogathatott Murray. Most Murray halmozta egymásra a hibákat, így három bréklabdához jutott Del Potro.

Újabb fordulat? Igen, négy labdát adott Murray Del Potronak ajándékba, így ismételten rövidítés dönthet a szett sorsáról. Del Potro kezdte az adogatást a tie breakben, amit Murray egyből elvett, majd hozta a sajátjait. Közben kikérte a rövidítésre kapott sólyomszem lehetőségét, így már nem maradt neki több. Del Potro ismételten a hálóba ütötte a labdát, mely után az ütője is repült, majd ismételten a hálóban landolt a labdája. Végül a második szett rövidítését is hozta Murray, ezúttal 7-1-re. Érdekessége a tie breaknek, hogy bár Del Potro jó adogató játékos, és a rövidítéseket illetően pozitív a mérlege, most a négy lehetőségéből egyszer sem sikerült pontot szereznie. Így igazán nehéz helyzetbe került az argentin, ha győztesként szeretné elhagyni ma az Arthur Ashe stadion pályáját, ugyanis két szettes hátrányt kellene megfordítania, míg Andy Murraynek immár csak egy szettet kell megnyernie az elődöntőbe jutáshoz, mely eddigi legjobb eredménye lenne az US Openen.

A harmadik játszmában Murray kezdte az adogatást, ahol Del Potro sorozatban ötödször talált tenyeressel a hálóba. Már Del Potro első adogató játéka szoros küzdelmet hozott, végül egyenlő után ő szerzett előnyt, ahonnan azonban a britt újra egyenlített. A negyedik egyenlő után 1, hozta az adogatását az argentin. Murray hozta az adogatását. Del Potro adogatójátékában Murray előnyhöz jutott, de ezt a bréklabdát sikeresen hárította az argentin, majd egy nagy hibát követően ismét Murray előny, melyet ezúttal előnyre tudott váltani a brit. Ezt követően a földhöz vágta az argentin az ütőjét, ami miatt ütőt is kellett cserélnie. Nem erről a mérkőzésről lenne szó, ha ezt követően nem hibázott volna Murray egymás után hármat, ezzel ismételten bréklabdákhoz juttatva Del Potrot. Ismételten odaajándékozta a bréket követő szervagémet Murray. Del Potro 3-3 után kérte, hogy hívják a trénert, várhatóan a szünetben ápolni kell a térdét. Ezután Murray adogatott, ezúttal kivételesen ismételten jókor kérte ki a sólyomszem segítségét, mely igazat adott a britnek, így hozta is az adogatójátékát. Az ezt követő pihenőben ismételten ápolták Del Potro térdét.

Murray mindkét bréklabdáját sikeresen hárította az argentin, majd Murray adogatójátékában ismételten három lehetőséghez jutott, amiből a másodikat ki is használ. Egy újabb fordulattal immár 5-4, vagyis a szettért adogathat a pihenőt követően Del Potro. Ezután semmire hozta az adogatását, így 6-4-re megnyerte a szettet. A többszöri ápolás után ez mindenképp meglepő eredmény, melyre talán maga Murray sem számított. Így most már legjobb esetben is csak négy szettben nyerhet a brit, illetve egy lépéssel közelebb került az argentin a két szettes hátrányból történő fordításhoz. Kérdés, hogy mennyire bírna egy ilyen hosszú mérkőzést Del Potro térde.

Murray a negyedik szett elején is sokat hibázott, így egyből brékhátrányba került. Nagyon hullámzó a brit játéka, a következő adogatását semmire hozta. Az ezt követő szervajátékban bréklehetőséghez jutott Murray, melyet megkapott Del Potrotól, így visszavette a szett elején elvesztett adogatását. Murray adogatójátékában nagy lehetőséget hagyott ki az argentin, amikor üres volt a pálya, mégis elrontotta, pedig ez bréket jelentett volna a számára. Újabb lehetőséghez jutott utána, többhöz is, de ezeket nem tudta kihasználni Del Potro. Az argentin hozza az adogatását, majd mai mérkőzésen egyáltalán nem meglepő, ismételten három bréklabdához jutott Del Potro Andy Murray szervagémében. Szokás szerint ismételten a második bréklabdából született meg az argentin előnye. Úton az öt szettes, döntő játszmás mérkőzés felé?

Nem, legalábbis nem biztos, mert ezúttal Murray jutott két bréklehetőséghez, melyből az elsőt érvényesítette is, így haladunk egy esetleges újabb rövidítés felé. Magabiztosan, semmire hozta most az adogatását a brit. Egy lépéssel most ahhoz kerültünk közelebb, hogy Andy Murray életében először az elődöntőbe kerüljön az US Openen. Ezt azonban a mérkőzést látva, egyelőre korai lenne kijelenteni. Ezt alátámasztandó Del Potro is semmire hozta a szervajátékát. Murray is hozta kicsit nehezen, így vagy tie break, vagy továbbjutott Andy Murray. Ez utóbbiban kicsit segített Del Potro is, ugyanis két mérkőzéslabdához juttatta a britet. Az elsőt még hárította az argentin, a másodikat azonban már nem tudta. Ettől függetlenül az elismerés neki is jár, hiszen a mérkőzés láttán szívünk szerint döntetlent ítélnénk meg és mindkettejüket tovább juttatnánk.

Erre azonban nincs mód, így tehát három óra ötvennyolc percet követően négy szettben győzött a brit Andy Murray az argentin Juan Martin Del Potroval szemben, így ő már biztosan tovább jutott az amerikai nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe. Ellenfele az Arthur Ashe pályán az esti sávban másodikként pályára lépő Rafael Nadal - Marty Fish összecsapás győztese lesz. Erre azonban csak holnapután kerül sor, így egy napja van a regenerálódásra, mely mindenképp ráfér a mai mérkőzés tükrében.

A mérkőzés végeredménye:
Andy Murray (brit, 6.) - Juan Martin Del Potro (argentin, 17.)
7-6(7-2), 7-6(7-1), 4-6, 7-5

További eredmény a mai napról:
Dinara Safina (orosz, 6.) - Flavia Pennetta (olasz, 16.)
6-2, 6-3

Az Arthur Ashe további programja:
Női egyes, negyeddöntő
Serena Williams (amerikai, 4.) - Venus Williams (amerikai, 7.)
Férfi egyes, negyeddöntő
Rafael Nadal (spanyol, 1.) - Mardy Fish (amerikai)

Az Arthur Ashe holnapi programja:
20:00 Férfi egyes, negyeddöntő
Gilles Muller (luxemburgi) - Roger Federer (svájci, 2.)
2:15 Férfi egyes, negyeddöntő
Andy Roddick (amerikai, 8.) - Novak Djokovic (szerb, 3.)

Készült az F1Portal.hu Fórum US Open topic élő közvetítése alapján.

(Fotók: US Open)

2008. szeptember 3.

Szenvedtek az esélyesek

A harmadik helyen kiemelt Novak Djokovic és a második helyen kiemelt korábbi világelső Roger Federer is csak öt játszmában tudott továbbjutni a negyeddöntőbe. Előbbinek Tommy Robredo, utóbbinak Igor Andreev adta fel a leckét. Andy Roddick sima három szettben győzte le Fernando Gonzalezt, Nikolay Davydenko pedig meglepetésre kikapott Gilles Mullertől. Az Arthur Ashe elhúzódó délutáni programja miatt Jelena Jankovic és Sybille Bammer mérkőzése átkerült az Armstrongra, itt előbbi diadalmaskodott. Az Ashe első mérkőzését játszó Elena Dementieva pedig Patty Schnydert búcsúztatta.

Kapcsolódó eredmények:
Férfi egyes, nyolcaddöntő
Roger Federer (svájci, 2.) - Igor Andreev (orosz, 23.)
6-7(5), 7-6(5), 6-3, 3-6, 6-3
Novak Djokovic (szerb, 3.) - Tommy Robredo (spanyol, 15.)
4-6, 6-2, 6-3, 5-7, 6-3
Andy Roddick (amerikai, 8.) - Fernando Gonzalez (chilei, 11.)
6-2, 6-4, 6-1
Gilles Muller (luxemburgi) - Nikolay Davydenko (orosz, 5.)
6-4, 4-6, 6-3, 7-6(10)

Női egyes, negyeddöntő
Jelena Jankovic (szerb, 2.) - Sybille Bammer (osztrák, 29.)
6-1, 6-4
Elena Dementieva (orosz, 5.) - Patty Schnyder (svájci, 15.)
6-2, 6-3

A mai nap programja (Arthur Ashe):
18:30 Női egyes, negyeddöntő
Flavia Pennetta (olasz, 16.) - Dinara Safina (orosz, 6.)
20:00 Férfi egyes, negyeddöntő
Juan Martin Del Potro (argentin, 17.) - Andy Murray (brit, 6.)
01:00 Női egyes, negyeddöntő
Serena Williams (amerikai, 4.) - Venus Williams (amerikai, 7.)
Utána Férfi egyes, negyeddöntő
Rafael Nadal (spanyol, 1.) - Mardy Fish (amerikai)

Ha szívesen beszélgetnél másokkal is a teniszről, vagy bármi másról, akkor kattints ide.

2008. szeptember 2.

Tovább menetel Murray

A vártnál nehezebben jutott tovább Rafael Nadal a most zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon. Az első, magabiztosan nyert szettet követően Sam Querry fordítani tudott, és hozta a második szettet. A harmadik játszma is csak rövidítésben dőlt el, ezúttal a spanyol javára. A negyedik és egyben utolsó szett szintén Nadalé lett, így ő jutott tovább a következő fordulóba. Ellenfele a negyeddöntőben a tornán remelkő Mardy Fish lesz, aki egy szorosabb és két könyedebb szettben győzte le a francia Gael Monfilst.

Az Arthur Ashe pálya esti sávjának második mérkőzése volt Andy Murray és Stanislas Wawrinka találkozója. A brit azonnal elvette a svájci adogató játékát, melyet a következő adogatásnál megisételt, miközben hozta a sajátjait. Harmadik alkalommal sikerült hozznia a gémet Wawrinkának, de ez csak a szépítéshez volt elég, így valamivel több, mint fél óra játék után 6-1-re Murray nyerte az első szettet.

A második szettre összeszedte magát Wawrinka, ahol azonnal elvette Andy Murray adogatását. Ez azonban kevésnek bizonyult, Murray visszavette az adogatását, és a svájci a fontos pontoknál hibázott, így végül ez a szett is a hatodik helyen kiemelt britté lett 6-3-as eredményt követően. A harmadik szettben is a fontos pontoknál hibázott Wawrinka, így szintén 6-3-ra hozta Murray. Kevesebb mint két óra alatt, egészen pontosan egy óra negyvenkilenc perc játék után, három játszmában győzött Andy Murray Stanislas Wawrinkával szemben, így ő jutott tovább a negyeddöntőbe, ahol ellenfele az argentin Juan Martin Del Potro lesz, aki szintén három játszmában győzött a japán Kei Nishikori-val szemben. Murray ezzel a győzelemmel tovább javította mérlegét Wawrinkával szemben, akivel immár ötödször találkozott ebben az évben. Eddig három, immár négy győzelmet könyvelhet el az ötből Wawrinkával szemben Andy Murray, amivel együtt az összes találkozójuk mérlege is 4:3-ra módosult.

Kapcsolódó eredmények:
Férfi egyes, nyolcaddöntők:
Andy Murray (brit, 6.) - Stanislas Wawrinka (svájci, 10.)
6-1, 6-3, 6-3
Rafael Nadal (spanyol, 1.) - Sam Querry (amerikai)
6-2, 5-7, 7-6(7-2), 6-3
Mardy Fish (amerikai) - Gael Monfils (francia, 32.)
7-5, 6-2, 6-2
Juan Martin Del Potro (argentin, 17.) - Kei Nishikori (japán)
6-3, 6-4, 6-3

A hazai közönség előtt játszó Williams testvérek könnyedén jutottak tovább a negyeddöntőbe. Ez egyben azt is jelenti, hogy Venus Williams testvérével, Serenával küzd meg az elődöntőbe jutásért. Venus Radwanska, Serena pedig Bremond ellen diadalmaskodott a továbbjutásért. Szintén a negyeddöntőbe juttott Safina, aki Grönefeldet búcsúztatta, valamint Penetta is, aki Mauresmo ellen győzött. A másik negyeddöntőt tehát ők, vagyis Safina és Penetta játszák majd egymással. Minderre azonban csak egy nap pihenő után kerül sor. A mai nap ugyanis Elena Dementieva és Patty Schnyder kezd egymás ellen az Arthur Ashe pályán. Őket Tommy Robredo és Novak Djokovic követi, majd Igor Andreev és Roger Federer lép pályára. Az esti sávban Sybille Bammer és Jelena Jankovic kezd, majd Andy Roddick és Fernando Gonzalez játszik egymás ellen egy - remélhetőleg - izgalmas mérkőzést. Nikolay Davydenko és Gilles Muller a Louis Armstrong pályára "szorult ki", az ő mérkőzésük a harmadik lesz a sorban ezen a pályán. A női mezőny már a negyeddöntőket kezdi, míg a férfiak egyelőre a nyolcaddöntőknél tartanak még a mai napon.

Kapcsolódó eredmények:
Női egyes, nyolcaddöntők:
Venus Williams (amerikai, 7.) - Agnieszka Radwanska (lengyel, 9.)
6-1, 6-3
Serena Williams (amerikai, 4.) - Severine Bremond (francia)
6-2, 6-2
Dinara Safina (orosz, 6.) - Anna-Lena Grönefeld (német)
7-5, 6-0
Flavia Pennetta (olasz, 16.) - Amelie Mauresmo (francia, 32.)
6-3, 6-0

(Képek: Andy Murray, US Open)

2008. szeptember 1.

Boldog Születésnapot, KJFF!

A korábbi világelső svájci Roger Federer könnyedén jutott az amerikai nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjébe, amikor a torna hetedik napján három szettben leiskolázta cseh ellenfelét. A korábbi világelső mérkőzését Andy Roddick és Andreas Seppi követte az Arthur Ashe pályán. Az első két szett egyértelműen az amerikai győzelmével zárult, az olasz csak a harmadik játszmában tudta elvenni Roddick adogatását. Ez azonban végül kevésnek bizonyult, Andy Roddick visszavette az elvesztett adogatását, majd tie breakben megnyerte a szettet, és ezzel a mérkőzést is. Az éjszakai sávban játszott Djokovic. Az első szettet rövidítésben elvesztette, majd összeszedte magát, hozta a további szetteket, így végül négy szettben győzte le Marin Cilic-et.

Ma lép pályára az Arthur Ashe pályán Rafael Nadal. A második mérkőzés lesz az övé, és az amerikai Sam Querry ellen kell megküzdenie a továbbjutásért. Őt Venus Williams követi még a délutáni sávban, testvére, Serena pedig az esti sáv első mérkőzését játsza. A nap csúcspontja az Arthur Ashe pályán az este második mérkőzése lesz, amikor a brit Andy Murray és a svájci Stanislas Wawrinka játszik majd egymással.

Kapcsolódó eredmények:
Roger Federer (svájci, 2.) - Radek Stepanek (cseh, 28.)
6-3, 6-3, 6-2
Andy Roddick (amerikai, 8.) Andreas Seppi (olasz, 31.)
6-2, 7-5, 7-6(4)
Novak Djokovic (szerb, 3.) - Marin Cilic (horvát, 30.)
6-7(7), 7-5, 6-4, 7-6(0)

Zárásként egy kicsit más téma. Egyfelől ma csengettek be az iskolákban, másfelől a mai nap ünnepli fennállásának 2. évfordulóját a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központja. Remélem, hogy még sokszor megemlékezhetek az intézet születésnapjáról itt a blog hasábjain. Ha már szóba került a suli, akkor megemlíteném, hogy megújult a KJF Ügyfélszolgálat honlapja, mely szerintem egyételműen az előnyére változott. Még korábban megújult a Neptun kinézete is, amely szintén tetszik, bár néha furcsa, hogy olyan tárgyat is pirossal kihúz, mely egyébként teljesített. Igaz, erről a fórumban azt írták, hogy ne foglalkozzunk vele, ami megvan, az megvan színtől függetlenül.