2009. november 23.

ATP World Tour Finals: Keddi program

Nyilvánosságra hozták a héten Londonban megrendezésre kerülő ATP World Tour Finals keddi programját. Eszerint a délutáni sávban helyi idő szerint 12:30-kor  Mahesh Bhupathi és Mark Knowles páros kezd Mariusz Fyrstenberg és Marcin Matkowski párosa ellen. Utóbbiak hétfőn a világelső páros ellen győztek sima két szettben, Daniel Nestor és Nenad Zimonjic még breaklabdához sem jutott a mérkőzésen. Ennek tükrében igazi teniszcsemegének ígérkezik a találkozó.

Ezt követően londoni idő szerint legkorábban 14:15-től Juan Martin del Potro és Fernando Verdasco lép pályára. Róluk azt kell tudni, hogy vasárnap mindketten három szettben maradtak alul - előbbi Murray, utóbbi Federer ellenében. Ami immár biztos, hogy valamelyikük kedden megszerzi az idei tornán első győzelmét.

Az esti sáv első mérkőzéseként helyi idő szerint 19:00 órától a már említett világelső páros, azaz Daniel Nestor és Nenad Zimonjic lép pályára. Ellenfelük a Frantisek Cermak és Michal Mertinak által alkotott duó lesz. Megjegyzem, hogy a kanadai-szerb duó ráadásként címvédő, így immmár elvárás lenne tőlük a győzelem. Ezt feltehetően ők is tudják, kérdés, ez a nyomás mennyire látszik majd meg a játékukon.

Zárásként londoni idő szerint legkorábban 20:45-től az A csoport eddigi két győztese lép pályára, azaz a svájci világelső Roger Federer, illetve a lényegében hazai pályán játszó skót Andy Murray, aki jelenleg a világranglistán a negyedik helyet foglalja el. Mindkettejük eddig egy mérkőzést játszott, azt megnyerték, és mindketten három szettben érték ezt el. A mostani mérkőzést követően valamelyikük egy fontos lépést tesz a továbbjutást felé.

Akik - hozzám hasonlóan - tavaly is nyomon követték az ATP World Tour Finals - leánykori nevén Tennis Masters Cup - eseményeit, emlékezhetnek egy igazán izgalmas Federer-Murray találkozóra. Azt akkor 181 percnyi játékot követően 4-6, 7-6(3), 7-5-re Andy Murray nyerte meg. Nem mellesleg a mérlegük azóta is a skót számára pozitív, hiszen 9 alkalommal találkoztak eddig, és abból 6 alkalommal Murray nyert, és csupán háromszor Federer.

A fent említett találkozóról az alábbi videót találtam: