A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Honlap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Honlap. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. október 21.

Megújult a KJF Honlapja!

Múlthéten szerdán - már nem emlékszem miért - a Kodolányi honlapjára tévedtem nagyobb szünetet követően. Meglepődve tapasztaltam, hogy megújult a honlap, és kicsit búslakodtam is, hogy csak most vettem észre. Az AlbaMag mai tegnapi cikkéből azonban kiderült, hogy pont azon a napon indították el az új portált. Viszont ilyen hosszan még soha, egyetlen hírportál sem foglalkozott a Kodolányi János Főiskola megújult honlapjával. De ez a TyBlog. Itt minden lehetséges. :)A főbb dolgokat az AlbaMag cikkjéből megtudhatjuk a technikai hátteret illetően:
A külső mellett az oldalt kiszolgáló technikai megoldások is újak. Az oldal készítői a keresőoptimalizálás keretében metaadatokkal biztosították, hogy az olyan keresőoldalakon, mint például a Google vagy a Yahoo minél előrébb szerepeljen a Kodolányi oldala a listán. Ami az oldal működtetését illeti: a honlapot kiszolgáló új adatbázis dinamikus tartalomfeltöltést és a korábbiaknál sokkal hatékonyabb működtetést tesz lehetővé. A munka legnagyobb része már befejeződött, de ez nem jelenti, hogy megáll a fejlesztés. A főiskola számos egységének külön honlapja van, melyeknek folyamatosan zajlik az új honlap arculatához való egységesítése. Ezek között kiemelt helyen a Nemzetközi Intézet, a Karrier Iroda, a Könyvtár és a főiskola idegen nyelvű oldalai vannak.
No igen, az angol nyelvű holnap (mind az 1 - azaz egy - oldal) még régi kinézet stílusjegyeit hordozza magán, a Fürstenfeldi Intézet honlapja (ezt hívja a KJF német nyelvű honlapjának) pedig mindegyiktől nézve elüt. Illteve ez így nem igaz, mert amikor készült, akkor a fejléc az azóta ráncfelvarrott ügyfélszolgálati honlapé volt.Maga a kezdőlap számomra elsőre némileg furcsa volt, szokni kellett.Jó ötlet, hogy az Ügyfélszolgálat és az Intra belépés kikerült a kezdőoldalra, de az zavaró, hogy az Ügyfélszolgálat jelszava nem módosítható, legalábbis én erre vonatkozó opciót sem a régi Moodle rendszerben, sem ebben az újban nem találtam. Mindamellett jó lett volna, ha a Neptunba is beléphetek már innen - persze nem ismerem azt a rendszert, hogy ez mennyire lett volna kivitelezhető. Erről jut eszembe, hogy ha már a Neptun rendszer is anno szép új kinézetet kapott, akkor a neptun.kodolanyi.hu címet is átszabhatták volna, mert így inkább nem mondom, hogy mire hasonlít.Az Ügyfélszolgálati Honlap egyértelműen előnyére változott minden szempontból az erre a feladatra nem éppen nyerő megoldást jelentő Moodle rendszer leváltása óta. A Moodle majd nekem jó lesz ahhoz, hogy az E-Learning témában írott szakdolgozatomban kapjon néhány sort, akár egy fejezetet is. Ami egyértelműen hiányzik számomra, az a fórum. Ugyan általában azok a kérdések merültek fel többnyire ott, amit a hallgatók lustasága szült, de több olyan eset is volt, amikor hasznos és új információhoz lehetett onnan jutni. Összességében én tehát visszahoznám a fórumrendszert.A kis Post-it reklám a keresztféléves képzés miatt nekem tetszik. Az ilyen ötletes megoldásokban volt hiány az előző honlapon. A mostani egy letisztult, kellemes, de kellő komolyságot sugárzó arculat lett, ahol egyedül a munkatársakra nem találtam közvetlen linket. Olyant, mint az előzőben volt a telefonkönyv menüpont (illetve az attól nem teljesen értem miért külön vett e-mail-es címjegyzék). Persze a fenti kereső ezek közül is ad találatot, és talán inkább csak azért furcsa számomra a hiánya, mert hozzászoktam, hogy van egy ilyen menüpont, ahol viszont valóban már én is a CRTL+F segítségével kerestem. A "Miért éppen a KJF" menüpont alatt van egy oktatói szemmel rész is. Ebben számomra kicsit zavaró, hogy csupa nagy (vagy legalábbis ismert) név szerepel szinte, mint Pély Barna, Azurák Csaba. Egy teljesen hétköznapi oktatót nem sikerült taláni, akinek a véleményét még hozzá lehetett volna fűzni. Értem én, hogy ezek a húzónevek, de azt úgysem hiszi el senki, hogy olyan nem oktat az iskolán, aki nem szerepel gyakorta a médiában. A hallgatói szemmel rész összeválogatása ebből a szempontból nézve szerintem sokkal jobb lett.Szóba került az imént, hogy van egy kis post-it a keresztféléves képzésre, így erről is csináltam gyorsan egy képet. Úgy látszik ekkorra már eldőlt, hogy milyen is lesz a végső arculata a megújult KJF honlapnak, mert ez már azzal azonos arculati elemekből építkezik. Úgy látszik erre a képzésre mindenképp komolyabb jelentkezőket várnak, hiszen mindenki kapott hirtelen egy-egy mappát, füzetet a kezébe, illetve számomra a tekintetük is konszolidáltabb lett az előző felvételis lap szereplőihez képest. Aki a fix pont lehet a jelentkezők számára, ő László Viktória, hiszen ő mindkét honlapon szerepelt, igaz azóta már átpártolt a másik oldalra. Összességében azonban ez a honlap is elismerésre méltó, hiszen hozza azt a színvonalat, amit egy ennyi díjjal rendelkező komoly felsőoktatási intézménytől elvárhatunk.Annyit írtam már az előző felvételis oldalról, hogy elengedhetetlenné vált a belinkelése. Látható, hogy itt még más színvilág a fejléc, ugyanakkor egyes elemek már fellelhetők itt is, amik a későbbi fejléc(ek) motívumai közt is ott lesznek. Ennek a lapnak az a nagy előnye, hogy középre rendezett, míg az új KJF honlap balra rendezett, ami a 19"-os monitoromon kicsit furcsa hatást kelt. Persze tudom, ne böngésszek ekkora monitorral, és akkor mindjárt nem lesz semmi problémám e téren.Azért hiba is akad, amire én most jól fel is hívom a figyelmet. Van ugye a menüpont, hogy Fotótár. Itt eleve idegesítő, hogy a kép helyétől függően jobbra-balra ugrál a nagy kép - tényleg nem volt egy normális script erre? A hiba a fenti képen rejtve van, mert a képlopó progi kedvesen elfedi azt, de az alábbi - a részletre fókuszált - kép már megmutatja mi is a gondom.Értem én, hogy fontosak azok a díjak, és büszke is rá az iskola - én is az vagyok, mint a Kodolányi János Főiskola hallgatója. Ettől függetlenül azonban jobban szeretném, ha a flash animáció a megnyitott kép alatt lenne, és nem azon. A hiba kijavítása nem ördöngőség, még én is tudom a megoldást rá, így remélhetőleg a programozók is gyorsan urrá lesznek ezen az apró problémán, mely feltehetően csak a figyelmetlenség maradt így a végleges, publikált verzióban. Nos, a sok nagyméretű kép miatt elég hosszú lett ahhoz a bejegyzés, hogy lassan befejezzem. Ha lesz még mondandóm, akkor azt holnap közzéteszem.

2008. február 26.

Ráncfelvarrás a KJF honlapján

Aki mostanság jár a Kodolányi János Főiskola hivatalos honlapján, láthatja, hogy folyamatosan halad az oldal ráncfelvarrása. Aminek örülök, hogy az oldalt "fel-alá" rohangáló hírek végre egy normális megjelenést kaptak a kezdőlapon. Nem csak ez az egyetlen újdonság azonban, amivel a szemfüles látogató találkozhat akkor, ha felkeresi a főiskola honlapját. Ugyanis a lap aljára görgetve találkozhatunk egy "Tudtad-e, hogy...?" és egy "Hallgatóink mondták" dobozzal. Nagyot tévedek, ha azt mondom, hogy ezek a kijelentések, amik itt találhatók, a felvételis kiadványból lettek átvéve ide? No nem azért, mintha ez baj lenne. Mindezekkel együtt a két oldalsó hasáb is némi átalakuláson esett át, felfrissült a kinézete. Egyértelműen a javára váltak ezek a változások.

A megújuló honlapot látva jutott eszembe, hogy anno a Fürstenfeldi Intézet honlapjához kaptam anyagot Kovács tanárúrtól egy szép PowerPoint prezentációban. Mivel tetszett a diák háttere (KJF-es design), így jól félre akartam tenni. Erre most meg nem találom sehol :( Az meg azért ciki lenne, ha csak a dia háttere miatt azt mondanám a tanárúrnak, küldje el újra, hisz a rajta levő anyagokat már felhasználtuk, így erre nem tudnám ráfogni, miért kellene újra a prezentáció. Hát... erről ennyit.

Aki nem látta péntek este a RTL Klub műsorán az Odaát című sorozat második évadjának tizenhetedik részét, mely magyar keresztségben a vérfarkas címet viselte, akkor a hogyvolt blog jóvoltából ezen a linken keresztül elolvashatja az összefoglalóját. Ha már szóba került a rész: Ki miként értelmezte az epizód végén Dean könnycseppét? (Lásd mellékelt kép) Az egyik Odaátos fórumon ugyanis számos lehetőséget vázoltak fel a fórumozók, melyek - szinte - mindegyike lehet a "helyes megoldás". Mellesleg remélem a tegnapi Pro7 részt is néztétek!

2008. január 24.

Megvan a létszám

Az első jelek szerint megvan a szükséges létszám ahhoz, hogy az Alkalmazott nyelvészeti projektek című tantárgy Dr. Majorosi Anna tanárnő (mellesleg a Német Tanszék tanszékvezetője) vezetésével elindulhasson Fürstenfeldben. Pozitívumként értékelem, hogy olyanok is jelentkeztek erre az egy hetes tömbösített órára, akik korábban még nem voltak kint Fürstenfeldben. Az, hogy egyesek pedig már ismerősként térnek vissza a Fürstenfeldi Intézet falai közé, az úgy gondolom, hogy az ausztriai részképzés sikerének egyértelmű elismerése. Itt jegyezném meg, hogy megújult a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központ hivatalos honlapja. Aki még mindig nem nézte esetleg meg, annak most már tényleg ideje lenne ide kattintania, hogy lássa a remekművet. (Na jó, egy két feltárt hibája van, ezek korrigálása a hétvége folyamán megtörténik)

Holnap 9 órától irodalom szigorlat Dr. Kovács László (Modern Nyelvek Intézete igazgató, Fürstenfeldi Intézet igazgató, főiskolai tanár a Német Tanszéken) és Gulyás Gábor (KJFF kollégiumi vezető tanár) "közreműködésével". Nem véletlenül említem meg, kéretik drukkolni, mert különben nem gondolnám, hogy sikerülni fog. Bár készültem rá, de ez még nem jelent semmit. Az irodalom (sajnos) nem igazán az a témakör, amiről hosszan tudnék szólni. No, mindenesetre reméljük a legjobbakat.

2008. január 22.

Végre online!

Elkészült az arculatában teljesen megújult honlapja a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központjának. Valójában ez már valamivel korábban megtörtént, de a mai nap folyamán publikálva lett. A honlap a korábbi tesztfelületről átköltözött a már jól ismert címre, hogy leváltsa a régi honlapot. Az oldal nem csak arculatát tekintve esett át jelentős változtatásokon, hanem a tartalom is kibővült. Ahelyett, hogy ódákat zengenék róla, nézze meg mindenki itt. (Emlékeztetőül: Ilyen volt a régi változat)

2007. december 13.

Örömebéd

A mai nap a turizmus szakos hallgatók, megünnepelve a sikeres vizsgájukat, "örömebédet" szerveztek a Billa melletti kínaiban. Végül kilencen mentünk. A jelek szerint mindenki tetszését elnyerte a kínai, csak a felszolgáló hölgy sebességével akadtak apróbb problémák (illetve a matektudásával). Néhányan meg is jegyezték, hogy miért nem jöttek már előbb is el.

Reagált Dr. Tóth Ágnes, marketingigazgató a levelemre, eszerint napokon belül jelentkezik a folytatást illetően, vagyis remélhetőleg nemsokára tényleg kikerülhet élesben is a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központjának honlapja.

Visszatérve a mai naphoz: Az este további részében - remélhetőleg minél előbb - megkóstolhatjuk a kollégiumi főzőcske eredményét, melyet követően búcsúbuli, hiszen holnap(tól több pediódusban) indul haza a társulat.

2007. november 30.

Gulyásparty

Miközben odakint - gondolom - zajlik a Gulyásparti (összevonva a Mikulással), én épp azt várom, hogy kezdődjön az Odaát. A mai részben: Különös dolgok történnek egy nagyvárosi panelházban: egy szellem szedi áldozatait, akik mind szőke, fiatal nők. Sam és Dean az ügy nyomába ered, ám a vadászat során csatlakozik hozzájuk Jo is, akinek ez az első vadászata. Ő akar lenni a csali. A fiúk ennek nem örülnek, de ha le akarják állítani H.H.Holmes, a tömeggyilkos szellemét el kell fogadniuk az ötletet.

Azt mondtam már egyébként, hogy immár itthon is kapható az Odaát című sorozat 1. évadja DVD-n? Szóval, ha valaki nem tudná, hogy mit vegyen nekem karácsonyra, akkor nem kell tovább gondolkodnia. A válasz a lába előtt (vagy legalábbis ebben a blogbejegyzésben) hever. 6 DVD, rajtuk kimaradt és kiegészített jelenetek, bakik, audiokommentár (a Bevezető epizódhoz Eric Kripke, a sorozat kitalálója, David Nutter rendező, Peter Johnson producer; a Zuhanás című epizódhoz Jared Padalecki és Jensen Ackles főszereplők közreműködésével), kisfilm (2 vadonatúj kisfilm:Jared és Jensen egy napja és Odaát: Mesék a sötétség pereméről), DVD-ROM-os weblink exkluzív Odaát-extrákhoz (eredeti forgatókönyv, Sam aktái és még sok más!) A teljes hossz 897 perc, 7990 Ft (van ahol akcióban pár száz forinttal kevesebb)

A Gulyáspartyról pedig várom a beszámolót, anélkül ugyanis nehezen tudhatja meg ország-világ, hogy milyen jól sikerült. Továbbá a jobbnál jobb fényképeket is várom, várjuk a KJFF Fotóalbumba. Jut eszembe, említettem már, hogy befejeződött a Fürstenfeldi Intézet hivatalos honlapjának technikai fejlesztése?

2007. november 11.

Milyen volt a Tender?

Sajnos a lenti AP - hiába próbálkoztunk - a jelek szerint nem bírja az iramot. Amikor be van dugva, rendszeres jelenség, hogy az egész kollégiumban jelentős kiesések tapasztalhatók az internet területén. Köszönjük Tofika jelentését az otthoni állapotokról. Azzal tisztában voltunk, hogy a székesfehérári kollégiumban nincs net a szobákban, de a jelek szerint az aulában sem. Én két éves székesfehárvári ottartózkodásom idején egyszer ültem le az ottani gépek elé, nekem úgy látszik szerencsém volt, mert ment akkor az internet. Egyébként ebben az esetben - mindennemű bántás nélkül - érdemes lenne a rendszergazdák munkáját felülvizsgálni. Ha egy kollégiumban (székesfehérvári) nincs net a szobákban, joggal várják el - szerintem -, hogy legalább az aula gépjein menjen. Továbbá ugyancsak joggal várnánk úgy gondolom el, hogy ha innen kintről egy kérdést intézünk hozzájuk, akkor arra reagáljanak. Jogos, nem iktatott levélben ment a kérdés, még csak nem is az itteni igazgató aláírásával, de miért kell egy egyszerű kérdéshez is mindez? Valóban szükséges ez minden esetben? Ezentúl esetleg mi is itt a kollégiumban iktatott levelekkel társalogjunk egymással?

Korlátozottan, de haladtam a KJFF honlappal. Sajnos ha nem megy a lenti router, avagy ha megy, akkor pedig gyakran az egész koliban áll a net, szóval ez erősen megnehezíti a hatékony munkát. Tegnap egyébként némi verbális "csihi-puhi" zajlott köztem és Gábor között, amely a jelek szerint elrendeződött, hiszen ma például készségesen kisegített a holnapi óravázlat kinyomtatásánál. Egyébként milyen volt a Tender, Gábor? Mert én még nem vettem ilyent, most is amit vettem, azt te kaptad meg.

2007. november 9.

Tönkrement AP

Lehet hosszú idő után kiderült, hogy mi okozta alkalmanként a kollégiumi belső hálózat problémáit. Feltehetően a földszinti AP okolható a kezdetek óta jelen levő hibá(k)ért. Így a mai nap lekapcsolásra került. Ennek egyedüli hátránya, hogy szerintem a többség a fölszinti eszközre csatlakozott, hiszen az a kollégium nagyobb részéről elérhető, és például az étkezőben, avagy az alagsorban, valamint az étkező fölötti részen az emeleten is csak erre lehetett rácsatlakozni. A másik eszköz által lefedett szobákban vagy nincsen vezeték nélküli internet elérésére alkalmas notebook, vagy feltehetően (ha kisebb jelerősség mellet, de) rá tudnak csatlakozni a lentire is. Egyedül Melinda gépe, ami miatt hétközben elengedhetetlen mégis a fenti router, mert nem lett megoldva neki a vezetékes elérés.

Többek közt a fentiek miatt, illetve, hogy ígéretemnek megfelelően a hétvégén befejezhessem a KJFF honlapját, javasoltam Gábornak, hogy - legalább a hétvégére - kerüljön át a router az AP helyére, ezáltal több ember számára biztosítva a hétvégére a vezeték nélküli elérést. Végső megoldás azonban - amennyiben valóban az AP hibás - csak egy másik AP vásárlása lehet. Mert azt csak remélni tudom, hogy a továbbiakban is szerenté ezt az extra kényelmi szolgáltatást biztosítani a főiskola a fürstenfeldi kollégium lakói számára.

2007. október 29.

Sztárfotó

Az RB Fürstenfeld - számunkra legalábbis - legkedvesebb munkatársa immár fotóval is felkerült a honlapra. Hogy ne kelljen kutakodni a vállalat honlapján, így íme, mellékelten a sztárfotó. Ha valaki mégis ellátogatna a vállalat honlapjára, akkor a munkatársak között egy másik magyar munkatársra is találhat. RB Fürstenfeld vigyázz, mert ha így halad, a magyar munkaerő átveszi az irányítást!

A mai nap behoztam (többnyire) a lemaradásom. A gimnáziumban hospitált és tanított órákról elkészült az 1-1 oldal beadandó Varga tanárúrnak. Az általánosban hospitált órák begépelése azonban csak másodlagos fontosságú, holnaptól ugyanis a KJFF honlap élvezi a prioritást. A héten ugyanis mindenképp be kell fejeznem a hozzá kapcsolódó technikai fejlesztéseket. Szeretném (nem csak én), ha mielőbb publikálható lenne az átdolgozott honlap.

2007. október 7.

Szülői látogatás

A mai nap kijöttek látogatóba a szüleim. Egész héten szó volt róla, de az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy tényleg ki tudnak-e jönni, illetve meddig is tudnak maradni. Végül úgy alakult, hogy csak hétfőn mennek majd haza. Mondjuk hétfőn olyan sokat nem tudunk társalogni egymással, mert 8-kor indulnunk kell Szentgotthárdra, tanítási gyakorlatra.

Hétfőn egy Leseverstehen-t iratok a 9.b-vel, én állítottam össze. Mindemellett a 11.b pedig a bio élelmiszerekről kap egy Lückentext-et, mert nem igazán vannak tisztában azzal, hogy mit is jelent mindez. Ha sikerül holnap reggel valami bio-t vásárolnom nekik, akkor ki is próbálhatják a kettő közti különbséget, és megtapasztalhatják, hogy - többek állításával ellentétben - nem rosszabb a bio élelmiszer a társainál.

Mindemellett a hétvégén a KJFF honlappal is haladtam. Egyelőre egyben még kevés dolog látható, mert egyelőre külön-külön részeket próbálgattam, hogy miként működik, de ha kedden végzünk a tanítási gyakorlattal a gimiben - és Gábor nem szólja le a tanításom :D -, akkor a hét végére már sokkalta kézzel foghatóbb eredményeket szeretnék már tudni felmutatni.

Addig azonban jó lenne egyeztetni, hogy mi kerüljön le, illetve fel a régi honlapra/-on, hiszen egy gyors frissítés arra is ráférne már, mielőtt elkészül a felfrissült és újragondolt KJFF honlap. Remélhetőleg holnap úgy érünk vissza, hogy Melinda még dolgozik, és akkor mindenképp beszélnünk kell erről.

2007. augusztus 30.

KJF Honlap - 3. rész

A korábbi leírások folytatása...

Elindult a KJF Ügyfélszolgálat, online formájában is. Ez egyből egy kiegészítést tesz szükségessé, így már a Neptun és társai listába ezt is felvenném. Sőt, talán a hasonló funkciót betöltő online fogadóórát akár egybe lehetne ezzel vonni, hiszen ennek van fóruma is, ott is nyugodtan tudnak válaszolni az illetékesek egy erre kialakított részben.

Ha már elindult ez a lap, nézzük akkor az ezzel kapcsolatos véleményeket, véleményemet. Első problémám, hogy nem találtam lehetőséget arra, hogy megváltoztathassam az eredetileg beállított jelszót. Logikailag egy ilyen lehetőségnek a profil oldalon kellene lennie, de nem leltem.

Pozitívum, hogy az ügyfélszolgálatnál ott van jobb oldalt az a naptár, amiről beszéltem, hogy a kezdőlapon is lehetne a rendezvényekkel kapcsolatosan. Sőt, jobb felül van legfrissebb hírek is. Az oldal favicon-ja egyébként lebuktatja a sulit, hogy ugyanaz a Moodle CMS van az ügyfélszolgálat mögött, mint például a távoktatásnál. (Tudom, LMS is lehetne, de a Moodle CMS-nek tartja magát, hát tartsuk akkor mi is annak)

Valójában én egy dolog miatt nem szeretem az ilyen előre - mások által - elkészített CMS rendszereket. Mindig nekem kell alkalmazkodnom a rendszer nyújtotta lehetőségekhez, és nem pedig a rendszer alkalmazkodik az én egyedi igényeimhez. Valahova ide vezethető vissza az is, hogy anno megtanultam a PHP programozást (+SQL). Volt - illetve ha jelentkezik elég szerkesztő, akkor újra beindulhat - egy Forma-1-es portálom, amit többen szerkesztettünk. A különböző szerkesztői jogok kezelése még akár ment is volna bármelyik CMS-ben is, de egyfelől így eléggé biztosra vehető volt a sablonos kinézet. Másfelől például a világbajnoki pontverseny állása is nehézkesebb, hiszen mindig manuálisan átirogatni.... Ehelyett egyszerűbb volt, ha leprogramoztam egy olyan felületet, ahol az adminban felviszi a szerkesztő az utolsó verseny végeredményét, ezalapján frissíti a világbajnoki pontokat, összeadja őket, és legenerálja az aktuális rangsort.

Természetesen nagy munka - is lehet - egy megfelelő adminisztrációs rendszer, valamint a hozzá kapcsolódó honlap leprogramozása, azonban számos előnnyel jár(hat). Hogy visszatérjünk a felsőoktatás világába. Egy ilyen egyedi rendszer leprogramozásával akár a "normál" honlap, az Ügyfélszolgálat, a Neptun, az Intra, a Fórum, valamint az online adminisztrációs felület egységesíthető akár. (Az már más kérdés, hogy lehet-e egyéni rendszereket írni a főiskoláknak, avagy csak a Neptun, ETR használata közt válogathatnak) Az egységes rendszerrel ugyanis akár az egyes - külön helyen megjelenő - dolgokat össze lehetne kapcsolni.

Egy ilyen rendszer megírásával miután bejelentkezik a hallgató a főiskola honlapján, egyből kézhez kaphatna minden személyes információt? Lehetőség lenne az aktuális órarendjének megjelenítésére, amiből látná, hogy hova kell mennie. (Pl. ha épp két óra közt bejelentkezik az egyik főiskolai terminálról, mert hirtelen nem tudja merre tovább) Ugyanezen a felületen - a korábbi ötletet továbbvíve - megjelenhetne, ha egy tárgya elmarad - például a tanár betegsége miatt -, és ugyanígy bekerülhetne az órarendbe az óra pótlása. Így ezt is könnyedén nyomon követheti. Innen már csak egy extra lehetőség, hogy egy fájlt letöltve az órarendjét szinkronizálni tudja a Microsoft Outlook naptárával. (Amit pedig akár egy PDA-val is szinkronizálhat ezt követően). Amennyiben egy esemény - például hallgatói fórum - lesz, az is bekerülhetne ebbe a táblázatba. Az órákhoz visszatérve: Miután egy rendszer ugye minden, így az órára kattintva elérheti - a mostani rendszer szerint - az intrán a tárgyhoz kapcsolódó anyagokat. Az órához kapcsolódó fórumban pedig csoport- és/vagy évfolyamtársaival megbeszélheti az órával kapcsolatos dolgokat, melyhez akár maga az oktató is hozzászólhat.

Az ügyfélszolgálattal összekapcsolva az egyes pályázatok is integrálhatók. Vagyis az információk, a szükséges adatlap letöltése. Olvastam a választ, mely szerint ennek személyes leadása nem megkerülhető bizonyos okokból, de a döntés ugyancsak megjelenhet ezen a felületen. Mint ahogy akár az is nyomon követhető itt, ha valamilyen elmaradása van valakinek. (Több irány elképzelhető itt, most nem részletezném)

A kollégiumi rendszer ugyancsak integrálható. Egyfelől jelentkezhet innen a hallgató, majd ha elfogadták, akkor az online rendszeren adminisztrálásra kerül, hogy melyik szobába került, ennek mik a költségei. Fizetési határidők után az ezért felelős adminisztrálja, hogy ki fizetet, aki nem így tett, azt pedig automatikusan figyelmezteti a rendszer - akár egy kiküldött e-mail kíséretében. Lehetőségek tehát határtalanok - maximum a programozói tudás a véges.

A Kodolányi János Főiskola jelenlegi honlapja
(Mac OS X 10.4, Firefox 2.0.0.1):
A leírás még nem ért véget. Hamarosan folytatódik, érdemes visszanézni rendszeresen...

2007. augusztus 29.

KJF Honlap - 2. rész

A tegnapi bejegyzés folytatása...

Nem csak ez, amit változtatni kellene/lehetne a honlapon. A kezdőoldalt jelenleg egy "Miért éppen a Kodolányi" leírás foglalja el. Természetesen erre is szükség van, de nem hinném, hogy a kezdőoldalon kellene ennek - legalábbis ilyen formában - szerepelnie. Sokkalta fontosabb lenne, ha az aktualitások kapnának szerepet ezen a felületen. Ebből már talán ki is derült, hogy a hírek szekciót tenném ide, valamint egy naptár segítségével a rendezvénynaptárnak is helyet szánnék. Esetleg naptár nélkül is szerepelhet az elkövetkező 1-2 esemény időpontja és elnevezése, valamint a lehetőség a továbbnavigálásra, ahol a távolabbi rendezvényekről is informálódhat a kedves látogató.

Ugyancsak praktikus lenne a kezdőlapon egy dobozban összegyűjteni a leggyakrabban szükségessé váló aloldalak linkjeit. Gondolok itt a hallgatói és oktatói neptun belépés, intra, könyvtár, jegyzetbolt, online fogadóóra, hök linkjeire. A logók pedig lekerülhetnek, úgysem esztétikus - szerintem -, hogy eltérő a magasságuk.

Évfolyamtársaimmal közösen össze hozott ötlet, hogy egy keresődoboz is helyet kaphatna a honlapon, ahol értelemszerűen a Kodolányi János Főiskola honlapjának tartalmában lehetne keresni, megkönnyítve ezáltal a keresett információ megtalálását. Már nevet is találtam hozzá: kutaKODÓ. Remélem ezzel a kreatív névválasztással kivívom a marketing részleg szimpátiáját.

A leírás hamarosan folytatódik...

2007. augusztus 28.

KJF Honlap - 1. rész

Elérkeztünk a várva várt íráshoz, vagyis a Kodolányi János Főiskola hivatalos honlapjának nyilvános kritikájához. Először gondolkodtam, hogy jó-e, ha publikusan megjelenik ez a vélemény, azonban mivel bízom benne, hogy az elkövetkező időszakban számos pozitív változáson megy keresztül a honlap, így jó lesz majd látni, hogy honnan indult ez az egész. Mindamellett egy nyilvánosan megfogalmazott vélemény lehetőséget kínál arra, hogy azt kiegészítve minél több építő jellegű kritika tükrében formálódhasson az oldal.

Az első vélemények megfogalmazásához fontosnak tartottam, hogy először a jelenlegi kialakítást lássam át. Ehhez végig kellett járnom az aloldalakat, hogy pontos képem legyen arról, mi is rendelkezik önálló egységgel a honlapon belül. Némi titkot kikotyogok, amikor leírom, hogy célba vette a főiskola e lapoknak az egységesítését. Ez egy reális törekvés, hiszen jelenleg számos szerkesztővel, számos kinézettel jelenik meg kodolányis oldal a világhálón.

Az arculat összehangolása valóban egy fontos feladat, ez azonban nem jelentheti az egyhangúságot. Meg lehet találni azokat az apró eltéréseket, amelyek utalnak az aloldal jellegére, közben mégis hangsúlyozzák a Kodolányi János Főiskolához tartozást. Ilyen megoldás lehet például, ha a fejlécnek a képeit az adott aloldalhoz kapcsolódóra cseréljük, és - amennyiben a helyzet megkívánja - feltűntetjük az aloldal nevét.

A több szerkesztő megléte - ha alkalmasak a szerkesztők a feladatra - nem hátrány, hiszen egy bizonyos szinten felül kivitelezhetetlen a színvonalas szerkesztés. Amennyiben - igaz, ez jelentős munka programozói szinten, bár annál izgalmasabb - egy online adminisztrációs felület alól lehetségessé válna a megújult Kodolányi Honlap szerkesztése, akkor a felhasználói csoportok létrehozásával, valamint a jogosultságok szabályozásával akár a tanárok kezébe is adhatjuk a publikálás lehetőségét.

A felsőoktatási honlapok jellemzője gyakran a túlzott bürokratizmus. Vagyis mire egy információ minden személyen keresztül eljut a frissítésért felelős munkatárshoz, és ő valóban publikálja az információt, addigra aktualitását veszti az információ. Hogy hol juthat szerephez az írási joghoz jutott oktató? Lehetséges egy-egy, tanszékenként (és - akár - képzési központonként) különálló "tanszéki közlemények" üzenőfal létrehozására, ahol az adott tanszék oktatói üzenhetnek. Például közölhetik ezen a felületen, ha valamiért egy előadás, avagy vizsga elmarad. Tudom, ezt egyik felsőoktatási intézmény sem szereti bevallani, azonban mindenhol előfordul. Azáltal, hogy a tagadást a nyílt tájékoztatásra cseréli egy intézmény, úgy gondolom a hallgatói érdekében cselekszik. És pár ember felmenőit is kevesebbszer emlegetik, mikor egy elmaradó előadásra várnak a nem tájékoztatott hallgatók.

A hierarchiában természetesen a tanszék oktatói felett állna az adott tanszék vezetője, kinek feladata, hogy rendszeresen ellenőrizze a felkerült információkat. Amennyiben egy oktató félreértelmezi ezt a tanszéki üzenőfalat, akkor feladata annak céljairól felvilágosítani, az oda nem illő anyagot töröltetni vele, avagy saját maga is törölheti ezt. Végső soron szankcionálásra is lehetőséget ad ez a koncepció, hiszen lehetőség van az írási jog megvonására. Ekkor a tanszéki munkatársak - például tanszéki titkár - "szűrőjén" keresztül kerülhet ki az írásjoggal (már) nem rendelkező munkatárs közleménye.

A leírás nem ért véget, holnap folytatódik...

2007. augusztus 27.

Error 404


2007. augusztus 22.

Sikeres tantárgyfelvétel

Túlvagyunk a tantárgyfelvételi időszakon. Legalábbis mi, negyedéves német nyelv- és irodalomtanár - kommunikáció szakos hallgatók. Akire ez utóbbi leírás ráillik, és még nem vette fel a tárgyait, ideje elmenni a Neptun oldalra és megtenni, mert utána bezár a bazár. Igaz, később majd még kinyit, tehát van még módosításra lehetőség. Időközben kiderült az is, hogy a két kötválból Országismereti kalandozások és Nyelvszociológia Gulyás tanárúrral, illetve Szatzker tanárnővel. Itt merült fel bennem - másokban is, ergo aki tud bármit, ne habozzon közkinccsé tenni -, hogy a szakdolgozatok részét képezik a féléves mintatantervnek, de a Neptun rendszerben a felvehető tantárgyak közt nincs ilyen. Eszerint ezeket nem kell felvennünk elektronikus formában?

A tantárgyfelvétel egyben megnyugtatott, ugyan az előző félév még nincs lezárva, de az új már megnyitva a nagyközönség előtt. Van egy beiratkozás gomb is, amit egyes főiskolákon, ahol már rég nincs beiratkozás - ugyanis immár nálunk sincs - szabadon használhatnak a hallgatók. Nálunk ez még a tiltott opciók sorát bővíti. Ráadásul az új Neptun bevezetésekor megadtam már a családi állapotom - feltehetően a konvertálás közben köddé vált ez az adat -, de még azóta sem lett jóváhagyva, így nem frissült.

Ha már szóba került a Neptun - ami továbbra sem a szívem csücske, ezt a monitoros játékon is beikszeltem nekik -, meg kell említenem egy nagy hiányosságot. A régi rendszer idején kaptam SMS-t arról, ha beírtak egy jegyet a rendszerbe. Ezt a funkciót én szerettem is, de sajnos a modernizálás árnyékába tűnt e lehetőség. Ma már rendszeresen lesnem kell az online felületet, hogy történt-e változás.

Említettem nemrég, hogy felhatalmazást kaptam a KJF honlapjának véleményezésére. Természetesen nem felejtettem el, folyamatban a dolog, de mindenekelőtt fel akartam mérni milyen aloldalai vannak a Kodolányinak. Végül meglepetésemre a várakozásokon felül találtam aloldalt, avagy olyant, amiből én akár külön aloldalt csinálnék. Tehát érdemes várni, készül az átfogó kritika, de ehhez azért némi idő kell. Mindenképp a héten publikálásra kerül azonban.

2007. augusztus 15.

Egyeztetés

Sűrű pénteki programom lesz. Reggel fél nyolcra jön fel hozzám egy barátom, mert tantárgyfelvétel lesz náluk, nekik pedig nincs otthon internet. Eközben én fél kilencre megyek a kórházba a szokásos fizikoterápiás kezelésemre. Ezzel végzek fél tízre, ekkor közösen indulunk Székesfehérvárra, ahol 11-kor találkozom a főiksola marketing igazgatójával, egyeztetni a honlappal kapcsolatban.

Ha már szóba került a tantárgyfelvétel: nekünk is hamarosan itt lesz. Kérdés, hogy akik egyéni tanrenddel Fürstenfeldben maradtak, ők mit vegyenek fel? Mármint gondolom az egyik székesfehérvári csoportba jelentkezzenek be, a tanár pedig miután megkeressük tudni fogja, hogy itt kint tanulunk, de: Van két tantárgy, két kötelezően választandó, ahol kérdés, hogy bármelyiket választhatjuk-e, avagy van erre vonatkozó megkötés számunkra? Az egyik ugye az az országismereti kötvál, ahol eleve "jóváírásban" részesülünk az egy évvel ezelőtti utazgatások és beszámolók okán. Kérdés, hogy ez a jóváírás melyik tárgy felvétele esetén történik, illetve automatikus-e, avagy kérnünk kell. Másik tantárgy a nyelvészet, ahol van nyelvszociológia és von Pronem zum Satz előadás is. Bármelyiket választhajtuk??

2007. július 31.

Új KJFF-Webmaster?

Egy jelentős lépést tettünk a mai nap annak irányába, hogy a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Intézetének honlapja a továbbiakban szerény személyem gondozásában készülhessen. Bevallom, ötleteim már vannak a honlapot illetően, bár mindenekelőtt ismerni kell, hogy egész pontosan a honlap tulajdonosai mit szeretnének viszont látni ezen a felületen, valamint a rendelkezésre álló lehetőségeket.

Erről jut eszembe: Gazdáját keresi néhány iWiW meghívó! Akit érdekel, keressen meg. Kiemelten ajánlom a Német Tanszék még nem regisztrált munkatársainak figyelmébe. Továbbá akit érdekel, annak osztrák iwiw meghívót (Grizzli) is tudok küldeni. Szószerint az osztrák iwiw-ről beszélhetünk ezügyben, hiszen a forráskód ugyanattól a vállalattól származik, amely anno az iwiw-et életre keltette.

És ha már szóba került a Német Tanszék. Már feltettem a nagy kérdést, melyre egyértelmű választ még nem kaptam. Nem kell aggódnom amiatt, hogy a Német nyelv és országismeret szigorlatom eredménye a Neptun rendszerben - nálam legalábbis - továbbra sem látszik? Az indexemben ugyan bent szerepel a jegy - bár azt elfelejtettem megnézni, hogy elől és hátul egyaránt be lett-e írva -, de nem húzzák-e esetleg ki emiatt a félév lezárásakor. Amit egyébként némi meglepetésemre még mindig nem zártak le, holott lassan a következőnek a tárgyait kell felvennünk.

Annak a következő félévnek a tárgyait, melyre végül megkaptuk az egyéni tanrendre az engedélyt, és megerősítést nyert, hogy a kollégiumban lesz szabad helyünk. No nem mintha olyan sokan maradtunk volna végül a szakunkról erre az újabb félévre, amit én kifejezetten sajnálok. Bár miután ez elsősorban nem nekünk szólt, ami több ponton hátráltatta, hogy többen lehessünk. A lényeg azonban nem a létszámon van, hanem hogy jól érezzük magunkat. Mi egymással, illetve a kollégium új lakóival. (Mellesleg egy kérdés, ha már itt tartunk: végül hányan leszünk a kollégiumban a következő félévben? Mindenki a kollégiumban fog lakni? - Tudom Erika, te nem... :))

Felhőtlen azért nem lehet az örömünk, hogy megkaptuk az engedélyt az egyéni tanrendre. Így ugyanis lényegében mindent nekünk kell elintéznünk. A tanárokkal, hogy felvegyük a kapcsolatot, az még mondjuk egyértelmű, de a tanítási gyakorlatban azért örültem volna némi segítségnek. Végül mondjuk mielőtt mi megkeressük az iskolát, hogy mennénk hozzájuk gyakorlatra, a suli is értesíti őket, hogy keresni fogjuk. Azért ez pozitívum.

2007. június 27.

Egy vélemény

A szemeszter végéhez közeledve keresve sem találhatnék jobb alkalmat, amikor megoszthatom véleményemet a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Oktatási Központjának honlapjával kapcsolatban. Természetesen nem csak önmagában lehurrogni szeretném a lapot - pedig megtehetném -, hanem konkrét javaslatokkal is szeretnék előállni. Leszólni (beszólni?) ugyanis bárki tud, konstruktív javaslatokkal, ötletekkel előállni azonban már csak jóval kevesebben.

Szúrós szakmai szemmel nézve mondhatnánk, hogy már a forráskód első sora el lett szúrva. Nem vicc, tényleg, hiányzik ugyanis a doctype sor. De most ne is a forráskódot böngésszük, sokkalta inkább a külcsínt. A színvilága egyáltalán nem testesíti meg számomra egy jelentős hazai felsőoktatási intézmény első nyugat-európai oktatási központjának honlapját. Itt jegyzem meg, hogy programozási szinten akár több színvilág is megoldható egyazon honlaphoz, mely között a felhasználó változtathat.

Az intézet német nyelvterületen fekszik, ráadásul határok mentén (a shengeni csatlakozás után akár határok nélkül), így kiemelt figyelmet kapnak az interkulturális dolgok. Ennek megfelelően úgy illik, hogy egyszerre magyar és német nyelven is megtalálhatóak legyenek az információk. (Az angolok pedig iratkozzanak be egy nyári némettanfolyamra a KJFF-en, ha érteni szeretnék a kiírtakat) Egy okos megoldás segítségével, valamint a kliensoldali adatokat felhasználva a magyar nyelvű felhasználó egyből a magyar, a német nyelvű pedig - nem árulok zsákbamacskát - a német nyelvű kezdőlapon találhatja magát. A többi nyelvről pedig beállításfüggő melyiket szeretnénk mutogatni kezdetként nekik, ahonnan persze könnyedén nyelvet válthatnak.

A lehetőségek tárháza azonban mondhatni végtelen, hiszen számos felhasználói igény akad, mely kielégítésre vár. Gondolok itt a honlapok úgynevezett "akadálymentes" változataira, más helyeken szokás "vakbarát"-nak is hívni. Ennek lényege, hogy az átlag oldal sok keszekusza kódja helyett csak a lényeget kapják meg, így a programjaik könnyebben felismerik az oldalt és adják vissza annak tartalmát.

Gondolhatunk platformfüggetlen megoldásokra is. Azaz nem csak személyi számítógépről, esetleg notebookról, hanem az annál jóval kisebb kijelzővel rendelkező PDA készülékekkel kompatibilis oldal létrehozása. (Természetesen ilyenkor a mögöttes tartalom egyezik meg, nem pedig a teljes forráskód betűről betűre) Amennyiben van folyamatosan frissülő tartalom a honlapon, akkor pedig már csak egy ugrás innen az rss támogatás igénye.

Menüstruktúrában valójában számos változat elképzelhető, kapásból tudnék többféle logikus megoldást, itt a hangsúly azon van, melyik cél az intézet zászlóshajója. A mostani menüstruktúra egy toldozott-foltozott semminek tűnik, de mivel ott van, így tekintsünk rá úgy, mint valami. Én most ez alapján, egy picit tovább és átgondolva az alábbi menüstruktúrát tartanám egy lehetséges változatnak. A legfőbb menüpontok a kezdőlap, hírek, főiskola, német tanszék, az intézet, kutatás, oktatás, diákélet, partnereink, neptun, intra, jegyzetbolt, impresszum. A kezdőlap természetesen az intézet nyitóoldalára visz vissza. A hírek rész jelenleg nem található meg a honlapon, azonban meg lennék lepődve, ha nem lenne rendszeresen olyan információ, amivel ez a rész feltölthető lenne. Ennek megfelelően itt almenük is elképzelhetők, mint aktuális, archívum, esetleg ha vannak különböző kategóriájú hírek, akkor a kategóriák. A főiskola rész pár gondolatot ejtene a főiskoláról, illetve továbblinkelne a hivatalos honlapra, ahol minden további információ fellelhető. A német tanszék esetében hasonló az elképzelés.

Ennél izgalmasabb menüpontnak ígérkezik az intézet nevű rész, ahol egyből további alpontokat is tudunk nyitni. Természetesen csak azután, hogy itt sok okosat szóltunk az intézet céljairól, rövid múltjáról, jelenéről, és amiről nem szégyeljük kikotyogni az információt. Ide kerülhet a városról rész, ahol röviden megemlékezünk Fürstenfeld költői szépségéről, esetleg Herr Bürgermeisterről is kérünk egy szép képet ide, cserébe kérjük, hogy kirakhassuk a lapunkra a webkamera képét. Ez így egy-egy, ha hozzávesszük, hogy ebben a részben lesz link a városra, akkor ez már legalább másfél ide. További almenü a munkatársaink rész, ahol legyünk bőkezüek, mindenki kap egy aloldalt, szigorúan képpel! Harmadik almenü az elérhetőség. Ez egyébként visszaköszön valamennyire az impresszum szekcióban.

Kutatni nem tudom mennyire kutatunk, de mivel volt ilyen menüpont anno, így gondolom nagyon, tehát főmenü a kutatás, almenü pedig az egyes események. Bár ha már itt tartunk lehet rendezvények, vagy valami hasonló címszó alatt jobban elmenne, igaz akkor már lehet "simán" hír, ahol vannak kategóriák. Mindenesetre én most így átmentettem a régi menüsturktúrából az újba.

Az oktatás szekció kapta meg a részképzés almenüt, ahol szemeszterekre bontva megtalálhatják az érintettek a felhívást, hogy jöjjenek, mert az nekik nagyon günstig és persze billig. Vagy legalábbis egy élmény, amit butaság kihagyni. A nyári tanfolyamok ugyancsak itt szórakoznak fel. Itt jegyzem meg, hogy a honlapon belső reklám részére terület fenntartható, így a friss felhívások pl. a részképzésre ott hirdethetők, a hírek részről nem is beszélve, tehát így már nem eldugottak, csak a stuktúrában lentebb elhelyezkedők ezen oldalak.

A diákélet egy fontos menüpont, hiszed ide be lehet lopni egy linket erre a blogra, valamint arra a képtárra, melynek indulásához közöm volt. A partnereink rész egyértelműnek tűnik, amit 3 link követ a főiskola néhány főbb szolgáltatására a gyorsabb navigáció érdekében, mint neptun, intra, (online) jegyzetbolt, zárásként pedig az impresszum, ami megint egyértelmű definíció.

Röviden és tömören összefoglalva ennyi, ennél részletesebben már úgysem olvasná el senki. Természetesen az alternatív ötleteket, véleményeket szívesen veszem megjegyzés formájában.