A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Német nyelvészet szigorlat. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. január 10.
Elsőre sikerült
2009. január 9.
Izgulok
Hamarosan indulok Székesfehérvárra. A tét az abszolutórium megszerzése, mely alapfeltétele a záróvizsgára bocsátásnak. Szinte hihetetlen, hogy eddig eljutottam. Furcsa érzés, hogy már csak egy akadály választ el a záróvizsgáktól, melyek bizonyára életem egyik legfontosabb és legmeghatározóbb eseményei lesznek. Talán épp ezért jó lenne, ha nem egy ekkora akadály lenne az utolsó. Sokkal egyszerűbb lenne egyetlen tárgyból vizsgázni, mint egy egész tantárgycsoportból. De igyekszem pozitívan állni hozzá, hiszen ha eddig minden más tantárgyam meglett, akkor ennek nem szabad nagy akadálynak lennie. Ugyanakkor még egyik németes szigorlatom sem lett meg elsőre, ami elbizonytalanít, és nem tudom, hogy pont a nyelvészet lenne-e az, amelyik kilóg majd a sorból.
Ami pozitívum, hogy a jelek szerint nem leszek egyedül, igaz mindösszesen ketten maradtunk csak ennél a vizsgaidőpontnál, ami azért még nem garancia semmire. Igaz, elsősorban nem a létszám a fontos, hanem az, hogy sikerüljön. Mindenesetre azt már tudom, hogy a Fülöp-szigeteken is gondolnak majd rám. Lehet ezután bukás a vizsga? Majd kiderül...

2009. január 8.
Miért pont ez a 200?
Finisébe érkezett a holnapi szigorlatra történő felkészülésem. Alapvetően minden témakör minden kérdésén igyekeztem végigmenni, hogy pár dolgot legalább tudjak mondani bármelyikhez, ami elég lehet a ketteshez. Elsősorban ugyanakkor a morfológia és szintaxis témakörökkel foglalkoztam. Elsősorban, mert ezek állnak az összes közül közelebb hozzám, másrészt én igazából ezeket tekintem lényeges dolgoknak. Igaz, ahhoz, hogy idáig eljussak, sikeresen kell vennem a beugró akadályát.
Bíztató lehet, hogy alapvizsgánál ez már sikerült. Amit egyébként már akkor sem értettem és most sem, hogy miért pont ez a 200 szó? Mert ez van benne a könyvben, avagy mert tényleg ezeket tartják a legfontosabb 200 szónak? A kérdés azért merült fel bennem, mert többet közülük ezeket a vizsgákon kívül soha nem használtam, és nem is hallottam őket más által sem használni. Még akkor sem, amikor Ausztriában voltam. Mert azzal teljes mértékben egyetértek, hogy aki (tanári) diplomát akar szerezni, annak nem szabad olyan apróságokon fennakadnia, hogy miért kell most is x db szó, miért nem csak alapvizsgára. Én pusztán abban nem vagyok biztos, hogy biztos ez-e az a 200 legfontosabb szó, amire a képzésnek fókuszálnia kell.
Persze ha a holnapi 10 szóban olyanok szerepelnek, mint mondjuk a fliegen, akkor az egyértelmű, hogy alap szó, ezt valóban tudni kell, igaz aki mondjuk ezt nem tudja, igazából a képzésre sem lenne szabad bekerülnie. Szóval, holnap 11 órakor mindenki gondoljon rám. Szorítson, hogy (számomra) könnyű szavakból és Lückentextből álljon a beugró és olyan tételt húzzak, ami morfológia vagy szintaxis. Igaz, ez még mindig nem elég, mert van a szövegelemzős blokk, oda is vmi korrekt szöveg és feladat jó lenne. Hmm... most jövök rá, hogy milyen komplex vizsgám lesz holnap. Megyek is vissza inkább tanulni.

2009. január 6.
Megint egyedül?
2008. december 12.
Mit válasszak?
Bízva abban, hogy leadásra csak olyan szakdolgozat kerülhet, mely legalább a kettes szintet eléri, és megelőlegezve, hogy az irodalom (és nyelvészet) szigorlat is sikerül, a Német Tanszék kérte, hogy válasszak tantárgyat a záróvizsgára. Mivel a szakdolgozatom szakmódszertan témában íródott, így irodalom és nyelvészet témakörből válogathatok. Azért nem teljesen kedvemre, hiszen mindkét tudományágban egy tanrend szerint szigorlat után teljesített kötelezően választandó tantárgy témaköreiből tesznek fel kérdést. Mindazonáltal én mint vizsgázó szabadon választhatok, hogy az adott tudományágon belül melyik kötelezően választandó tantárgy témaköreiből vizsgázok. Igazság szerint a Német filmtörténet és a Német filmek a 90-es évektől amire így gondoltam, mert ebből - bár Tóth tanárúr tartotta - elég sok minden rémlik, és a témakörök sem tűnnek olyan vészesnek. Bár a legjobb a kettő egyvelege, néhány pontot kihúzva lenne, de ez államvizsga és nem kívánságműsor.
Ha valaki jár erre, aki KJF-en államvizsgázott és irodalom/nyelvészet közül választhatott tárgyat, bátran írja le, hogy melyikre esett a választása. Azt már tudom, hogy Zsófi - aki végül leadta a németet kb. 1 éve - Gyermek- és ifjúsági irodalom vagy Németország az EU-ban tárgyat választaná. Egyébként ilyen tárgyak tényleg voltak kötválként? Mellesleg ez az EU-s sem tűnt annyira rossznak. Remélem, hogy a jövőhét még belefér a válaszadásba, és akkor a hétvégén utoljára át tudom gondolni. Ha nem, akkor pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve lesz valamelyik ebből a kettőből (háromból).
Visszatérve a szigorlatra, tehát jövőhéten szerdán irodalom. Megint. Ahogy látom egyre többen visszakoztak és áttették más időpontra a vizsgájukat, már csak egyvalaki maradt rajtam kívül ezen az időponton. Én azonban szeretnék mindenképp most menni. Eddig is nézegettem a tételeket, de az igazi intenzív tanulást valószínüleg hétvégére tervezem. Most átnézem mégegyszer mindenekelőtt, hogy minden tételnél minden "kötelező" kérdéshez van-e válaszom, és az a válasz valóban arra a kérdésre a felelet. Volt egyébként olyan, ahol ez nem teljesen volt igaz.
A mai nap gondoltam arra, hogy de jó lenne, ha már egy héttel később lennénk. Azonban nem tudom, hogy ez tényleg így van-e. Ugyanis miután sajnos 99,99% a valószínűsége, hogy irodalomból (sincs) szigorlat light, így a korábbi feltételekkel zajlik a vizsga, vagyis ki tudja, hogy mi lesz az eredménye. A legjobban talán azonban mégis a beugró részét utálom, mert nehéz eldönteni, hogy mi a jobb, ha tovább jutok vagy sem. Jobb, ha rendre megvan a beugróm, de a tétellel gondok vannak, avagy inkább már a beugró sem sikerült volna, és akkor nem bíztam volna újra és újra benne, hogy meglehet.
Ha szerencsém van, akkor az első tételekből nem húzok, de pl. az utolsót sem szeretném. A legjobb egy Goethe (6, 7, 8) tétel lenne. A legjobb talán a hetes: "Goethes und Schillers Dramen in der klassischen Periode: zeitliche Einordnung - Interpretation jeweils eines Dramas. Pflichtlektüre: J. W. v. Goethe: Iphigenie auf Tauris – F. Schiller: Don Carlos." Ha ezt kihúzom és akkor is egyes lesz, akkor jobb leadnom a németet. Ami egyébként tavaly már felmerült bennem egy újabb irodalom szigorlat elégtelen után, hiszen így a kommunikációs résszel is csak szívok, mert szakpáron mindkét szakon meg kell szerezni az abszolutóriumot, hogy államvizsgázhassak. Persze akkor a nyelvészet szigorlat eleve szóba sem jöhetett, így biztos volt a csúszás, vagyis többek közt emiatt elvetettem ezt az ötletet. No meg ha ennyi mindent - köztük a szakdolgozatot is - megcsináltam, akkor mondhatni butaság lenne. Ellenben örökké irodalom szigorlatozni sem járhatok.
Most egyébként az irodalmas részt jól kiveséztem - külön elnézést Kovács tanárúrtól, ha olvassa - azért tőle, mert általában nála szigorlatoztam -, és közben egyáltalán nem biztos, hogy például a nyelvészet szigorlatom sikerül, hiszen azon még nem is voltam soha. Ráadásul mióta hétpecsétes titok a KJF Neptun rendszerében a vizsgáztató tanárok kiléte, azóta azt sem tudom, hogy kire számítsak mint tanár. Mindazonáltal nem kötelező érvényű, hogy többször kelljen a németes szigorlataimnak nekifutnom, jelen esetben ebben bízom, illetve abban, hogy remélhetőleg az irodalom szigorlat sikerül, ami jelentős önbizalmat adhat.
Addig pedig nálam lehet fogadni, hogy sikerül-e a szerdai szigorlatom. A téteket Großes Dunklesban lehet megtenni. Ha nem sikerül, akkor legalább ihassak egy jót, ha meg igen, akkor boldogan meghívok bárkit. (Utólag természetesen már késő jelentkezni)

2008. november 6.
Változott a versenynaptár
Egy ideje nem esett szó a szakdolgozatomról, mely egyébként részint oka annak, hogy innen-onnan érdekesnek talált cikkek kerültek be az elmúlt időszakban inkább ide, illetve olyanok, amit máshol (F1Portal.hu Fórum) már megírtam, és ide is kitettem. A szakdolgozat tehát haladgat, egyfelől már várom a hónap végét, hogy túl legyek rajta (tudom, előbb is le lehetne adni :)), másfelől viszont olyan közelínek tűnik, és bár haladok vele, mégis mindig úgy érzem, hogy nem lesz határidőre kész. Az utolsó hetekben egyébként a kommunikáció szakos szakdolgozattal is így voltam.
A szakdolgozati témám egyébként - bár csodálkoznék, ha még nem írtam volna korábban le - az E-Learning, és ezt kell szakmódszertani szempontból németül leírnom. Sajnos mikor utoljára kint voltam Ausztriában, akkor elfelejtettem a Nataschával (vagy bárkivel, csak ő legalább magyarul is tud) megbeszélni, hogy adja meg a netes elérhetőségét, és a dolgozat nyelvtani részét legyen olyan kedves átfutni. Ő azért mégiscsak máshogy látja, mint én. Bár meglepő módon az utoljára Majorosi tanárnőnek átküldött dokumentumban relatív kevés hiba volt, ha figyelembe vesszük, hogy előtte nem néztem át részletesen nyelvtani szempontból.
Majorosi tanárnővel egyébként szerencsém van, és ugyancsak jól választottam konzulenst a kommunikáció szakdolgozatomhoz is, mert legalább normális ütemben és korrekten válaszol a megkeresésekre. Van egy évfolyamtársam - nem írom inkább le sem az ő, sem a konzulens nevét -, aki úgy írja a kommunikáció szakdolgozatát, hogy a konzulense nem reagál a leveleire, a tanszéken keresztül nagy nehézségek árán egy alkalommal egy 2-3 (rövid) mondatos válaszlevelet sikerült elérni nála. Én egyébként már rég konzulenst váltottam volna, mert mindig is ennyire foglalkozott bármivel.
Mivel előfordulhat, hogy olyanok is olvassák a blogot - sőt nagy a valószínűsége -, akik nem a Kodolányi János Főiskolára járnak, így ez alapján ítélnék meg a főiskolát. Ne tegyék, hiszen az általánosság nem ez. A tanulmányaim során elsősorban a Kommunikáció valamint a Német Tanszékkel kerültem kapcsolatba - valamint még párral érintőlegesen -, de ez egyik - általam ismert - oktatóinál sem általános. Alapvetően csodálkozom is, hogy ha a hallgatói megkeresések miatt már régóta értesül a tanszék az oktatóval kapcsolatos problémákról, akkor miért nem lehet érdemben bármit tenni?
Ezen apróságot leszámítva amúgy mindkét tanszékről pozitívan tudok nyilatkozni. A kommtanszék az elején még felemás teljesítményt nyújtott, de a négy év alatt, amíg a főiskolára jártam - illetve még járok, de a kapcsolat azért már nem olyan szoros, főleg az említett tanszékkel - egyértelműen fejlődött. Sőt, talán inkább csak a Német Tanszék állított olyan magas követelményt fel, amit a másik tanszék(ek) nehezen tudtak utolérni.
Akit a sok szép és jó magával ragadott - bár eredetileg nem gondoltam, hogy ide jutok el a bejegyzéssel, amikor elkezdtem írni -, érdemes meggondolnia, hogy keresztféléves képzésre jelentkezzen a Kodolányi János Főiskolára. Az induló szakok: gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi tanulmányok, turizmus-vendéglátás. Még több információ ezzel kapcsolatban az iskola honlapján. November 17-ig kell jelentkezni, addig még gyorsan át lehet gondolni a lehetőséget.
No, iskoláról ennyit, lépjünk tovább a teniszre, ugyanis a nemrég kiírt bejegyzésemhez képest változások történtek mindkét listán. Térdsérülése miatt lemondta a részvételt Rafael Nadal a Mesterek Kupáján. A helyét Gilles Simon veszi át. A párosok listáján is történt egy változás. Itt Jonathan Erlich és Andy Ram párosa lépett vissza, helyettük Mariusz Fyrstenberg és Marcin Matkowski vesz részt a tornán.
A kvalifikáltak névsora (egyes):
1) Roger Federer 1041
2) Novak Djokovic 929
3) Andy Murray 684
4) Nikolay Davydenko 463
5) Andy Roddick 394
6) Jo-Wilfried Tsonga 390
7) Juan Martin del Potro 369
8) Gilles Simon 356
A kvalifikáltak névsora (páros):
1) Bob Bryan, Mike Bryan 989
2) Daniel Nestor, Nenad Zimonjic 926
3) Mark Knowles, Mahesh Bhupathi 643
4) Jonas Bjorkman, Kevin Ullyett 596
5) Jeff Coetzee, Wesley Moodie 456
6) Lukas Dlouhy, Leander Paes 443
7) Mariusz Fyrstenberg, Marcin Matkowski 425
8) Luis Horna, Pablo Cuevas 215
Azonban nem csak a teniszben, hanem a száguldó cirkusz világában is vannak változások. Ismételten változott a 2009-es versenynaptár. Az új változat szerint két héttel korábban véget ér a szezon, mert a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj november eljesére került, miután a Kínai Nagydíjat áthelyezték a szezon első részébe, április 19-re. Még mindig lehetséges azonban változás a naptárban. a Kanadai Nagydíj szervezői tárgyalnak Bernie Ecclestone-nal a futam visszahelyezéséről. Ha létrejön a megállapodás, akkor ismét változik a 2009-es versenynaptár.
Versenynaptár:
1. 2009. március 29. Ausztrál Nagydíj (ING Australian Grand Prix): Albert Park Grand Prix Circuit, Melbourne
2. 2009. április 5. Maláj Nagydíj (Petronas Malaysian Grand Prix): Sepang International Circuit, Kuala Lumpur
3. 2009. április 19. Kínai Nagydíj ( Sinopec Chinese Grand Prix): Shanghai International Circuit, Shanghai
4. 2009. április 26. Bahrein Nagydíj (Gulf Air Bahrain Grand Prix): Bahrain International Circuit, Sakhir
5. 2009. május 10. Spanyol Nagydíj (Gran Premio de España Telefónica): Circuit de Catalunya, Barcelona
6. 2009. május 24. Monacói Nagydíj (Grand Prix de Monaco): Circuit de Monaco, Monte Carlo
7. 2009. június 7. Török Nagydíj (Petrol Ofisi Turkish Grand Prix): Istanbul Park, Istanbul
8. 2009. június 21. Brit Nagydíj (Santander British Grand Prix): Silverstone Circuit, Silverstone
9. 2009. július 12. Német Nagydíj (Großer Preis von Deutschland): Nürburgring, Nürburg
10. 2009. július 26. Magyar Nagydíj (Magyar Nagydíj): Hungaroring, Budapest
11. 2009. augusztus 23. Európa Nagydíj (Telefónica Grand Prix of Europe): Valencia Street Circuit, Valencia
12. 2009. augusztus 30. Belga Nagydíj (ING Belgian Grand Prix): Circuit de Spa-Francorchamps, Spa
13. 2009. szeptember 13. Olasz Nagydíj (Gran Premio Santander d'Italia): Autodromo Nazionale Monza, Monza
14. 2009. szeptember 27. Singapúri Nagydíj (SingTel Singapore Grand Prix): Marina Bay Street Circuit, Singapore
15. 2009. október 11. Japán Nagydíj (Fuji Television Japanese Grand Prix): Suzuka Circuit, Suzuka
16. 2009. október 18. Brazil Nagydíj (Grande Prêmio do Brasil): Autódromo José Carlos Pace, São Paulo
17. 2009. november 1. Abu Dhabi Nagydíj (Etihad Airways Abu Dhabi Grand Prix): Yas Island, Abu Dhabi

2008. július 17.
Ösztöndíj index: 6,13
Korábban megemlítettem, hogy várhatóan ez lesz főiskolai tanulmányaim alatt az eddigi legjobb eredménnyel zárt félévem. (Hogy ez mennyire tekinthető pozitívumnak, avagy negatívumnak, attól most tekintsünk el) Mindezt alátámasztja a hivatalos eredmény is, a múlt héten ugyanis lezárták a 2007/2008. tanév II. szemeszterét. Eszerint - ha az ösztöndíj indexet vesszük alapul, akkor - 6,13-as átlaggal zártam ezt a félévet. Mindezt úgy, hogy az irodalom szigorlatom nem sikerült, nyelvészet szigorlatból pedig sajnos most (még) nem tudtam menni. Ezzel voltaképp el is árultam azoknak a tantárgyaknak a listáját, amik a következő félévre maradtak a német szakdolgozat és a záróvizsgák mellett. Ez az - átlagon felüli - eredmény természetesen azzal is együttjárt, hogy szépítette a teljes képzésre vetített tanulmányi átlagot.
Ma este ismételten lesz Traveler - Az utolsó vakáció az RTL Klub műsorán. A soron következő rész az ötödik lesz az összesen elkészült nyolc epizódból, mely magyar fordításban a "Hazugságok" címet viseli. A rész rövid ismertetője a Port.hu alapján:

Miután váratlanul felbukkant Will és megtudták, hogy mégis életben van, a két jó barát tovább nyomoz, hogy megtalálja a fiút. Willt azonban megbízói rabolták el és tartják fogva, mivel nem teljesítette maradéktalanul a megbízatását. Azzal próbálják vallomásra bírni, hogy megfenyegetik, megölik barátnőjét, Mayát, akit szintén foglyul ejtettek. Jay és Tyler eközben egy kulcs révén rábukkan Will többes személyazonosságára, majd elhatározzák, bármilyen veszélyes is, visszatérnek New Yorkba, hogy az ügy végére járjanak.
2008. június 22.
Egyéni vizsgarend?
Tegnap szóba került az irodalom szigorlat, mellyel kapcsolatban az alábbi kérdés merült fel bennem: Az egyéni tanrend mellett létezhet egyéni vizsgarend is? Mintha valahol már hallottam volna erről, de igazán sokat nem tudok róla, és egyelőre még nem tudtam eldönteni, hogy az ügyfélszolgálat, avagy a tanszék hatáskörébe tartozik-e, azaz kinek kellene a kérdést küldeni.
Figyelembe véve ugyanis, hogy még záróvizsgát is kellene a következő félévben tennem, kifejezetten praktikus lenne, ha lenne valamiképp mód rá, hogy az irodalom (no és persze akkor már a nyelvészet) szigorlatot meg lehetne próbálni még a szemeszter ideje alatt letenni. Ugyanis már csak ez a két tantárgy van vissza az abszolutóriumhoz.
Vagyis ez utóbbi azt jelenti, hogy németből és kommunikácóból is mehetek télen államvizsgázni, ami mellett tényleg nem szeretnék - ha lenne rá mód - még két szigorlatot is. Ugyancsak nem szeretném, ha a két szigorlat miatt valamelyik záróvizsgát vagy azért vinném tovább, mert a szigorlat miatt nem merem bevállalni, vagy pedig - ez a rosszabb eset - nem sikerül esetleg. Ráadásul ez utóbbi - ha nem az abszolutórium megszerzésének hiánya miatt történik, amely az irodalom szigorlat miatt azért továbbra is még bármikor megeshet - esetben komoly pénzösszegbe kerül az újabb próbálkozás.
A legutolsó vizsgaalkalommal mellesleg megkérdeztem, hogy voltaképp miért is ennyire lényeges eleme a képzésnek az irodalmi rész? Megtudtam, hogy ha egy kéttannyelvű intézetben német nyelven tanítok irodalmat, akkor szükségem lehet rá. Sajnos van egy olyan érzésem, hogy ha megígérem, hogy ilyenre soha az életben nem fog sor kerülni, akkor sem lesz könnyebb a szigorlati tételsorom. De az már egy pozitívum, hogy megértettem azt, hogy miért is van minderre szükség. Így legalább már úgy állhatok ismételten neki majd az egésznek, hogy látom az értelmét.

2008. június 9.
Az eddigi legjobb
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem főiskolai tanulmányaim alatt eddig ez a legjobban sikerült félévem a tanulmányi eredményeket illetően - függetlenül attól, hogy néhány tantárgy eredménye még nem ismert, ez már (szinte) biztosan kijelenthető). Kommunikáció szakról már csak egyetlen tantárgy, egy pótlás, az intézményi kommunikáció 2. eredménye hiányzik. A több hete elküldött házidolgozatos e-mailról ma érkezett csak meg az olvasás-visszaigazolás. Azért egy kicsit igyekezhetne vele, bár a leglényegesebb, hogy ne elégtelent írjon rá.
Német részről még nincs Von Phonem zum Satz (ebből a héten vizsgázom), valamint irodalom szigorlat - ebben még mindig nem vagyok biztos, hogy sikerül. Továbbá várom a lexikológia eredményét is, reméljük a legjobbakat. Ha - mondom HA - minden összejönne, akkor csak a nyelvészet szigorlat, illetve a szakdolgozat maradna meg a következő félévre. De jó is lenne...
Ha már ennyit beszélgettünk a szigorlatokról: Tényleg van olyan tanszék a fősulin, ahol ha megvannak a szigorlat előfeltételei, akkor az alapján megajánlanak egy jegyet? (Remélem idézhetem - név nélkül - az ügyfélszolgálati fórumot:) "Szeretném megkérdezni, hogy mikor lesznek láthatóak a megajánlott jegyek a pénzügytan szigorlatokra a neptunban. Még nem kaptam meg, pedig az összes elözmény tárgybol már sikeresen vizsgát tettem." Ennek tükrében nagyon csalódott vagyok akkor, hogy - az utolsó kivételével - rendre sikeresen teljesített beugróim után sem kaptam legalább egy megajánlott kettest :( Kétségtelen ugyanakkor, hogy a legjobb e nélkül lenne valami jó (de legalább elégséges) eredményt elérni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)