2008. november 28.

Végre!

Szinte hitetetlen, de elkészült a német szakdolgozatom is. Vagyis egy ideig nem kell újra ilyesmivel foglalkoznom, legalábbis ha nem lenne legalább elégséges, bizonyára nem engedte volna a konzulensem leadni. Tartalmilag végülis már valamivel korábban rendben lett a dolgozat, csak nyelvtannal voltak gondok, de a 0 ponttól nem kell félnem, mint megtudtam, vagyis emiatt már nem lehet egyes a szakdolgozat.

Azt egyébként észrevette valaki, hogy az Egységes Szakdolgozati Szabályzatban - legalábbis ha jól tudom értelmezni a szöveget -, akkor a formai követelmény szöveges leírása és a hozzá társított melléklet eltérően néz ki? Ez azt jelenti, hogy mindkét megoldás helyes, avagy 50% eséllyel találhatom el, hogy jó alapján köttettem-e be végül a szakdolgozatot? Vagy egyből kettőből is választhatok, hogy melyik illik jobban a dolgozatom arculatához? (Ami persze egységes, így változatosság nem nagyon lehet benne)

Az igazi nehézség azonban csak ezt követően jön, mert december közepén irodalom sziroglatom lesz. Sajnos nem tudom, hogy kinél, ugyanis a suli áttért titkolózós üzemmódba, és ettől a félévtől hétpecsétes titokká vált az egyes vizsgák vizsgáztatóinak kiléte. Pedig én szerettem megnézni és tudni, hogy kinél vizsgázom, mert szigorlatoknál ugye többesélyes a dolog. És persze a YBL.I.Német Iroda jelzést sem tudom, hogy pontosan mit jelent, hogy akkor hol is lesz a vizsga. Mostanság amióta kint voltam két évet Ausztriában átalakult kicsit a tanszék környéke, ami azért jó, mert elsőre hirtelen sosem tudom, hogy merre is kell keresnem azt, akihez épp mentem.

Valaki nem hallott olyanról, hogy irodalomból létezne "Szigorlat Light", ha megígérem, hogy nem fogok soha németül irodalmat tanítani, sőt ha kell még azt is megígérem, hogy magyarul sem, és ezt akár a diplomához is csatolhatják. Ez akkor majdnem olyan kuriózum és egyedi lenne, mint mondjuk a KJF-es emlékérem. A gondolatmenet nem véletlen egyébként, ugyanis eddig egyetlen olyan tantárgy volt, illetve van, ami miatt nem vagyok biztos abban, hogy nem kellett volna esetleg valamikor útközben leadnom a németet, ez pedig az irodalom szigorlat. Igazság szerint már beiratkozáskor a kapott kis (na jó, elég vastag volt az) könyvet lapozgatva éreztem, hogy a legnehezebb pont az irodalom szigorlat lesz. Sajnos lottón még nem sikerült ennyire jól tippelnem.

A legrosszabb azonban az egészben az, hogy ha a szigorlat nincs meg, akkor nem csak németből, de kommunikációból sem mehetek államvizsgázni, amiből pedig már az előző félévben megvolt az összes tantárgyam, illetve a szakdolgozatom is. Az abszolutóriumot - egy szerintem "szerencsétlen" rendelet vagy minek hívják miatt - azonban mindkét szakon meg kell szerezni és csak így lehet államvizsgázni menni.

Mivel sajnos a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban nem (és másban sem) találtam utalást a "Szigorlat Light" általam leírt (vagy bármilyen más) változatára, így jobb megoldás nem lévén marad az - ismételt - felkészülés. December 17. még odébb van, addig még bármi lehet.

2 megjegyzés:

  1. Grüß Gott TyBor!

    Sajnos nem hiszem, hogy létezik "Szigorlat Light", de biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog a szigorlatod.
    Sok nagy kalappal kívánok hozzá!

    Tschüß!
    Ferenc

    VálaszTörlés
  2. Hello!

    Most vettem észre, hogy ide is írtál. Köszi, majd igyekszem :) Egyébként azért anno a Melittás vizsga a többiek elmesélése alapján súrolta a szigorlat light kritériumai(ma)t, de sajnos akkor nem volt még meg minden tantárgyam hozzá, hogy vizsgázhassak, azóta meg csak.......

    Üdv,
    TyBoR

    VálaszTörlés