A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alkalmazott nyelvészeti projektek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alkalmazott nyelvészeti projektek. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. május 2.

Kész a terasz

Túl vagyunk a projekthéten, amivel kapcsolatban azonban úgy gondolom egy lényegi kérdést mindenki elfelejtett feltenni. Mire, mikor és miként kapunk ezzel kapcsolatban érdemjegyet. Így most jobb megoldás nem lévén lessük a Neptunt, hogy megjelenjen a jegy. Erről jut eszembe, hogy egy korábbi felvetésem végre valósággá vált. Vagyis immár nem kell kikérni az indexeket, rohangálni a tanárokhoz beiratni a jegyet, majd végül leadni az indexet, hanem a beragasztott tantárgyak mellé beragasszák ezentúl az érdemjegyeket is. Részletekért mindenki keresse meg a Neptun üzit, amit mostanság már e-mailben is megkapunk - én legalábbis megkapom őket.

Moszkva a legtöbb újgazdagot felvonultató nagyváros, így ennek megfelelően a pazarlás egyik melegágya is. Nemrégiben Moszkvát választotta a Forbes magazin a leggazdagabbak városának. A rezidens várost, nem pedig az állampolgárságot alapul vevő felmérés szerint ugyanis 74 olyan ember él, akinek vagyona eléri az 1 milliárd dollárt (160 milliárd forintot), ami már csak azért is figyelemre méltó, mert az utóbbi években az orosz milliárdosok közül sokan tették át székhelyüket Londonba. A gazdag városlakók - akiknek vagyona átlagosan csaknem 6 milliárd dollárra tehető - persze magas igényekkel is rendelkeznek, amihez nemrégiben már a taxiipar is alkalmazkodott. Az alkalmankénti díjszabást a moszkvai elit tagjainak pénztárcájához alakították ki, a Porsche Cayenne esetében 2900 rubel, azaz 20 ezer forint, míg egy Maybach-fuvar 7500 rubelbe, vagyis 51 ezer forintba kerül. További részletek a Deluxe.hu oldalon. További képek pedig itt, itt, itt és itt.

Ma este a FürstenBräu-ban vacsoráztam, és örömmel konstatáltam, hogy elkészült a - honlapjuk szerint - "sehr komfortable, wunderbar beschattete Terasse". Sajnos erről még nincs fényképem - ahogy a hivatalos honlapjuknak sem -, így addig egy másik, ugyancsak a FürstenBräu-ban készült fényképet vagyok kénytelen illusztrációként használni. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy jó lett, nekem tetszik ez az új teraszuk. Felveti azonban a kérdést, hogy a mozgássérült feljáróra (és a FürstenBräu autó helyére) épült a terasz, vagyis ezentúl hogyan jutnak be az étterembe a mozgásukban korlátozott emberek? (Lehetséges válasz: a hátsó parkoló felől nincs lépcső, ugyanakkor ez kerülő számukra, másfelől még nem láttam olyan vendéget az étteremben, akinek szüksége lett volna erre a feljáróra)

2008. április 30.

Nyílt nap

És igen, elérkezett a nagy nap. Reggel tartottuk a prezentációk főpróbáját. Kellő képpen okulhatott ebből mindenki, hiszen minden előadó esetében volt még min csiszolni. Szeretném ugyanakkor kiemelni, hogy ez így természetes, hiszen korábban még nem csináltunk ilyent. Miután mindenki megkapta a személyre szabott tanácsait, Zsanival bevásároltuk a kellékeket a Libro-ba. Ahol igényeltem gyorsan egy kártyát, amin azonban így utólag nem vagyok biztos, hogy a Vorname és Nachname részt nem cseréltem fel véletlen.

Ezt követően délben a FürstenBräu-ban ebédeltünk. Ezt egyébként mindenkinek ajánlanám, ugyanis a héten hihetetlenül jó menüsort sikerült összeállítaniuk, szívem szerint minden nap ott ebédelnék. A változatosság végett azonban mégsem teszem, csak a top ajánlatnak kiválasztott napokon. Írtam ugye, hogy ebédeltünk, értelemszerűen (?) Zsanival kell ezt érteni. Némi "közelharc" folyt Natascha és Kerstin közt, hogy most akkor végülis kinél rendeljek, de Natascha volt a szemfülesebb, aki kicsivel beelőzte Kerstint. Azért ezt nem gondoltam volna, hogy ennyire népszerű vagyok :)

A délután folyamán a prezentációra készülés közepette jött a rossz hír, a polgármester úr - számomra érthetetlen módon - az utolsó pillanatban lemondta a részvételét a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központ által szervezett nyílt napon. Ő ugyan nem, de rajta kívül többen eljöttek a meghívottak közül, illetve olyanok, akik látták a városban kirakott plakátainkat. Sajnos a hét folyamán 1-2 kirakott plakát - például a Spar hirdetőfaláról - eltűnt.

A projektmunkák előadása sokkalta jobbra sikerült élesben, mint azt a főpróba láttán várni lehetet. Úgy gondolom, hogy mindenki bátran megérdemelhet egy dicséretet - amennyiben a suli részéről valaki nem értene ezzel egyet, bátran cáfoljon meg. A közönség is aktív volt, egy-egy előadás kapcsán valódi érdemi vita alakult ki az előadó csoport és a nézők között. Vagyis a prezentációk elérték a céljukat.

Az eseménysor a kollégiumban folytatódott magyar táncokkal, élő jazz zenével, rétessel, finom borral - ez utóbbiért külön köszönet Szatzker tanárnőnek. A kollégiumi programra visszaért a városba Franz Majcen is, így megtisztelte jelenlétével a nyílt napot.

Herr Majcennel egyébként a FürstenBräu-ban is öszzefutottam, ahova a nyílt nap programjainak végeztével elmentem vacsorázni. Sőt, a tanár házaspárral is, akik sajnálták, hogy nem értesültek a suli nyílt napjáról, mert szívesen eljöttek volna. Remélhetőleg jövőre is meg lesz szervezve a nyílt nap, és azon akár már ők is részt tudnak venni. Sőt, talán még Fürstenfeld város polgármestere sem fogja utolsó pillanatban lemondani a részvételét.

Az este folyamán - a FürstenBräu-ban - nem csak a tanár házaspárral, hanem Frau Czerny-vel is elbeszélgettem kicsit. Erről jut eszembe, hogy bizonyára többen látták, hogy komoly munkálatok folynak az étterem bejárata mellett. Itt hamarosan egy kávéház fog nyílni, mely körül ugyan még sok teendő van, de nekem már most tetszik.

2008. április 29.

Holnap KJFF nyílt nap!

Ne feledje senki, hogy holnap tartja nyílt napját a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központja. A nyílt napról részletesebben a tegnapi blogbejegyzésben, avagy a Fürstenfeldi Intézet hivatalos honlapján lehet olvasni. A nyílt nap keretein belül előadjuk Zsanival - a többiekhez hasonlóan - az általunk vállalt projekt prezentációját, mellyel úgy gondolom valóban sok munka volt, és reményeink szerint ez a holnapi eredményen is kellő képpen látszódni fog.

Ugyancsak a tegnapi blogbejegyzésben említettem, hogy élni fogok fellebbezési jogommal a suli által hozott döntés miatt a közéleti ösztöndíjra benyújtott pályázatom kapcsán. Emiatt ma - ahelyett, hogy a projektünkkel foglalkozhattam volna - jártam Szentgotthárdon, ahol feladtam a levelem. Ajánlottan és tértivevénnyel, irogasson (alá) a fősuli részéről a megbízott, ha már így döntöttek :)

Mivel most elsősorban a holnapi projektre kell koncentrálnunk, így sajnos csak ilyen rövidke bejegyzés jutott mára. Zárásként ismételten megemlíteném, hogy mindenkit sok szeretettel várunk a KJFF nyílt napján!

2008. április 28.

Fellebbezés

Kiderült, hogy mi volt a közéleti ösztöndíjra benyújtott pályázatom elutasításának az oka. Bár Kovács tanárúr 2008. április 10-én - tehát a hiánypótlási időszakban bőven beleférve - átküldte az illetékesek részére az ajánlását, erről a jelek szerint az "illetékes fél" mégsem tudott, ugyanis szerintük nem kaptak semmilyen mellékletet a benyújtott pályázatomhoz. Mivel ez nem így van, ennek megfelelően élni fogok a fellebbezési jogommal, bár nem sok reményt fűzök hozzá. Mindenesetre így most holnap a projektfeladatunk mellett átugorhatok Szentgotthárdra, hogy feladjam a levelet.

Ha már szóba került a projekthét, akkor - exkluzív beszámoló keretén belül - elmondom/leírom, hogy egyelőre egész jól haladgatunk a projektünkkel, főleg ha figyelembe vesszük, hogy csak párban dolgozunk. Immár reálisan látható remény/esély mutatkozik arra, hogy a határidőre valóban egy korrekt prezentációnk legyen. Kinézetét tekintve szerintem mindenképp mi leszünk a befutók.

A nyílt nap programja - újabb exkluzív hír - az alábbiak szerint alakul: Tehát április utolsó napján (értsd: 30-án) tartja a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központja idei nyílt napját (Tag der offenen Tür). A program 16.30-kor kezdődik a Hauptschule Schillerplatz Médiatermében a Dr. Kovács László intézetigazgató köszöntőjével, illetve az Alkalmazott nyelvészeti projektek nevű tantárgy fürstenfeldi projekthetén részt vevő hallgatók prezentációjával. Az eseménysor 18.00 órától a főiskola kollégiumában folytatódik (Studentenheimweg 7.) magyar néptánccal. Az est zárásaként 20.00 órától Jazz-est élőzenével, helyszín ugyancsak a kollégium. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak a szervezők!

2008. április 27.

Kettős Ferrari siker

Haladgat mindenki a projekttel, mint ez a mai megbeszélésen kiderült. Kell is, hiszen hamarosan itt lesz szerda, amikor elő kell adni a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központ nyílt napjának keretein belül a munkáinkat. Hamarosan - várhatóan a holnapi nap folyamán - részletesebb információk is felkerülnek az intézet hivatalos honlapjára a nyílt nappal kapcsolatban, valamint a TyBlog is pár gondolatot ír róla, valamint az exkluzív beszámolóért ugyancsak a TyBlog oldalát érdemes felkeresni.

A címvédő spanyol Rafael Nadal két játszmában legyőzte a világelső Roger Federert a 2,27 millió euró összdíjazású monte-carlói férfi tenisztorna döntőjében. A bázeli klasszis a második szettben már 4:0-ra vezetett, ám Nadal kiegyenlített, majd az első meccslabdáját kihasználva, sorozatban negyedszer nyerte meg a minihercegségben rendezett viadalt. Federer és Nadal 15-ször találkozott egymással, a párharcban a mallorcai már 9-6-ra vezet. A monacói salakpályás viadal a Mestersorozat harmadik állomása volt. A döntő eredménye: Nadal (spanyol, 2.) - Federer (svájci, 1.) 7:5, 7:5

Az összetett pontversenyben élen álló, címvédő Kimi Räikkönen nyerte a Forma-1-es világbajnokság idei negyedik futamát, a barcelonai Spanyol Nagydíjat. A finn pilóta mögött csapattársa, a brazil Felipe Massa lett a második, míg a brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) a harmadik. Räikkönen - aki idei második, pályafutása 17. futamgyőzelmét szerezte meg (rajt-cél győzelmet aratva), ezzel már kilenc ponttal vezet Hamilton előtt a vb-pontversenyben. A versenyt kisebb balesetek szakították meg, többször be kellett küldeni a pályára a biztonsági autót is. A legsúlyosabb balesete a McLaren finn pilótájának, Heikki Kovalainennek volt, aki egy egyenes szakasz után defektet kapott, és szinte teljes sebességgel vágódott a gumifalba. A finn pilótát kivizsgálás céljából kórházba szállították, az előzetes hírek szerint esetleg enyhe agyrázkódást szenvedett, de nem tört el semmije, jól van. A baleset pontos okát egyelőre nem tudni.

2008. április 25.

Kezdődik a projekthét

Megérkeztem Fürstenfeldbe, ahogy a projekthetesek is. Holnap reggel tartjuk az első megbeszélést ezzel kapcsolatban. Nem tudom a többiek hogy állnak téma terén, mert nekünk a Zsanival egyelőre csak eléggé nagy körvonalakban van ötletünk. (értsd: szinte sejtelmünk sincs)

Tegnap leadtam a kommunikáció szakdolgozatomat, sőt, ha már Székesfehérváron jártam, akkor elérkezettnek láttam végre az időt, hogy felmatricázzam az aktuális félévre a diákomat. Nagy forgalom egyébként nem lehetett aznap az ügyfélszolgálaton, mert dél körül én kaptam a 10-es, avagy 10+egypáradik sorszámot. Bár az is igaz, hogy most elvileg nincs még/már nagyon ügyintéznivaló hallgatói részről.

Ha minden igaz, akkor szombat este ismételten Magyar Party Beátánál, hiszen ez a hónap utolsó szombatja. Bár nem láttam eddig még a reklámját, és körüzit sem kaptam róla, a naptáram még jól működik, és elvileg ilyenkor kell tartaniuk. Szóval mindenkinek ajánlom a figyelmébe, kiemelten azoknak, akik még nem voltak, illetve esetleg a projekthét fáradalmait akarják (már az első napon) kipihenni.

2008. április 9.

Új Meine 10 katalógus

Ki hogy áll a párválasztással? Természetesen az alkalmazott nyelvészeti projektek című tantárgyra gondolok, és a párok (avagy három fős csoportok) meglétére, avagy meg nem létére. A lelkes Neptun olvasók ugyanis már bizonyára olvashatták, hogy április 16-ig ideje lenne párt találni, illetve témát is, amit a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központ nyílt napján prezentálhatunk a közönségnek. Akit érdekelnek a tavalyi eseményről készített képek, akkor a KJFF KépTárban érdemes kutakodnia, (nem, ez nem a Fotóalbum, ez még a KépTár), illetve a TyBlog Fotóalbumban (igen, ez Fotóalbum és nem KépTár) is érdemes körülnézni.

Elkészült a legújabb Gilmore Girls hogyvolt, szokás szerint itt a link, és egy kis kedvcsináló idézet belőle: "(...)A debütáns bál többeket érint, mint azt Rory elsőre gondolta volna, semmirekellő faszfej (=apa) beszervezve, de kell egy kísérő is persze, úgyhogy kezdhetik Deant trenírozni, meg a szmoking gondolatához szoktatni, nem beszélve a fehér selyemkesztyűről meg csokornyakkendőről. Kérdés, hogy van-e annyi roncsderbi a világon, amennyivel kárpótolható mindezért. Van. Plusz Rory két szép szeméért megtenne ő mindent, még Miss Patty táncóráját is elviseli, pedig nála kevesebb tehetsége a tánchoz talán csak Rorynak van. Közben Christopher is befutott, Miss Patty vetkőztető pillantásait állva bemutatja a fiataloknak, hogy kéne a táncparketten mozogni –Lorelai asszisztálásával- és nagyon kedves, nagyon jó fej, nagyon új autóval érkezett, éppen csak arról hallgat, mivel foglalkozik, és miért költözött Bostonba. Mi lehet a trükk benne?(...)" Köszönet érte candyperfumegirl-nek.

Péntek este előnévnapozni nincs valakinek kedve a FürstenBräu-ban? Hétfőn ugyanis Tibor (TyBoR :)) névnap, de akkor nem leszek itt, és a hétfő amúgy sem ünneplős nap. Ráadásul ha figyelembe vesszük, hogy van egy Kareszünk is, aki vasárnap már egy újabb évvel idősebb lesz, akkor már még több indok van egy kis ünneplésre. Vagy tévednék? Arról nem is beszélve, hogy kaptam én ebben a félévben is olyan ígéreteket, hogy "majd egyszer" eljön velem "vki" (nem írnám fel itt inkább a neveket), amit lassan talán ideje lenne beváltani, ha nem akarunk úgy járni, mint tavaly.

Előre nem látható eseményből kifolyólag a ma esti Buschenschank program átkerült holnapra. Így az ezzel kapcsolatos beszámolóra várni kell. Szerencsére nem harangoztam jó előre be, így most nem ér emiatt senkit sem csalódás. Reményeim/reményeink szerint csütörtök este megtartható/bepótolható lesz a program. Az előre nem látható eseményben szenvedő illetékes személynek pedig ezúton kíván jobbulást a TyBlog Szerkesztősége. Bízva abban, hogy holnap meg lesz tartva a program, így leírom, hogy a közkedvelt Rucksackpeter lesz a célpontunk - nekem különösen kedves hely, hiszen kaptam születésnapomra egy üveg bort. Hogy hánykor megyünk azt passzolnám, mert a mai napra sem lett időpont kihírdetve, még az előtt el lett napolva. Utána reményeim szerint özönlenek be hozzám és Gáborhoz a képek, amiket majd jól felteszünk, és ha valami érdemleges történés lesz, akkor természetesen a TyBlog is beszámol róla.

Achtung! Achtung! Megjelent az új Meine 10 katalógus a Billa Vorteils-Club tagjai számára. Sajnos ebben már nincsen csoki, helyette van egy rakat egészséges dolog, ami azonban semmiképp sem csoki, de legalább egészséges, és mégsem csoki. Mert ha csoki lenne, akkor nem lenne egészséges, de mivel ez egészséges, így semmiképp sem csoki. Ráadásul így most már 10% kedvezményem sem lesz a csokikra. Viszont egy rakat egészséges dologra meg lehet. De csokira a jelenlegi katalógus érvényességéig nem.

2008. február 11.

Nincs ütközés

A TyBlog új információkat szerzett az alábbi témával kapcsolatban. Az alkalmazott nyelvészetes fürstenfeldi projekthét, valamint a svájci út időpontjai NEM fognak ütközni. További jó hír a másodéves germanisztikások számára (vagyis DaniDeee és társai), hogy számukra is meghirdetésre került a svájci út. Igyekezzünk a jelentkezésekkel, mert hétfő a határidő. Emlékeztetőül megjegyzem, hogy a szemeszter szorgalmi időszakának a végén várható ez az út. Mivel azt írtam, hogy nem lesz időpontütközés, így logikusan következik, hogy a projekthétre pedig még azt megelőzően kerül sor.

Úgy látszik Gáborral mostanában minden kilátogatásom alkalmával összefutok egy körforgalomban. Így volt ez múltkor is, és most is. Igaz, múltkor sajnos nem vett észre. Mivel most ő akkor jött be a körforgalomba, amikor én ugyanott (na jó, nem pont vele szemben, mert a sávokat betartottam :)) jöttem ki. Egyébként hogyhogy még mindig a kék Fabia? (Ami bár színben harmonizál, továbbra sem visel KJF(F)-es reklámot az oldalán :)) Nem valami "busszerű képződményről" volt szó? Vagy esetleg ez valóban egy mikrobusz, csak Fabia álcát visel? :D

[Friss info] DaniDeee visszaigazolta a TyBlog szerkesztősége számára, hogy már küldött e-mailt a svájci útra jelentkezés kapcsán a Tanszék számára. Továbbá két potenciális jelentkezőről tájékoztatott bennünket.

2008. február 9.

Időpontütközés?

Egy többeket is érintő problémakört feszegettek az elmúlt napokban az iWiW üzenőfalon. (Itt emelném ki, ha már szóbakerült: mint jól látható, üzenőfal a neve, nem chat! Jó lenne, ha mindenki ennek megfelelően használná) A 4NNEKO tavaly lemaradt hallgatói számára meg lett hirdetve a szemeszter végére a svájci út. Ugyancsak a szemeszter vége felé várható a projekthét Fürstenfeldben alkalmazott nyelvészeti projektekből. Jó lenne azonban tudni, hogy ezeknek az időpontjai várhatóan ütköznek-e vagy sem. Mert például én, és még legalább 2 fő jelentkezett mindkét lehetőségre. Amennyiben azonban ütközés van, akkor a fürstenfeldi alkalmazott nyelvészeti projektekről le kellene mondanunk, és nekem például mielőbb meg kellene keresnem az oktatómat a tantárgy egyéb módon történő teljesítésével kapcsolatban. Ugyanakkor: Ha ütközés van, és mindenki a svájci út mellett dönt, akkor felmerül a kérdés, hogy megvan-e a szükséges létszám a fürstenfeldi alkalmazott nyelvészeti projektek tantárgyhoz, avagy a szükséges szám alá csökken így a létszám? Személy szerint annak örülnék a legjobban, ha mindkettőn lehetőség(em) lenne részt venni.

Kedves fürstenfeldi germanisztikások! Először is remélem immár ti is a blogolvasóim népes táborának tagjai vagytok. Másfelől: Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központjának Fotóalbuma ezen a címen elérhető. Reményeim szerint minél több képet küldtök be számunkra, melyekkel bővíthetjük az albumot. Képeket nálam, illetve Gábornál adhattok le CD-n, DVD-n, pendrive-on. Emlékeztetnék mindenkit arra - a későbbi esetleges félreértések elkerülése végett -, hogy a Creative Commons Nevezd meg! 2.5 Magyarország licence alapján kerülnek a képek publikálásra. A TyBlognak is van egyébként saját fotóalbuma, ami itt érhető el.

Mai napra zárásként megemlíteném sztárszületésnaposunkat. Ő nem más, mint David (Lee) Gallagher. A többség számára a Hetedik mennyország című sorozat Simon Camden szerepe, avagy a Nicsak, ki beszél most című film juthat a neve hallatán eszébe. Emellett játszott még a Richie Rich 2 - A rosszcsont karácsonya, valamint A bermuda háromszög titka című filmekben is például. A színész 1985. február 9-én született (College Point, New York), vagyis ma ünnepli egészen pontosan a 23. születésnapját.



2008. január 24.

Megvan a létszám

Az első jelek szerint megvan a szükséges létszám ahhoz, hogy az Alkalmazott nyelvészeti projektek című tantárgy Dr. Majorosi Anna tanárnő (mellesleg a Német Tanszék tanszékvezetője) vezetésével elindulhasson Fürstenfeldben. Pozitívumként értékelem, hogy olyanok is jelentkeztek erre az egy hetes tömbösített órára, akik korábban még nem voltak kint Fürstenfeldben. Az, hogy egyesek pedig már ismerősként térnek vissza a Fürstenfeldi Intézet falai közé, az úgy gondolom, hogy az ausztriai részképzés sikerének egyértelmű elismerése. Itt jegyezném meg, hogy megújult a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központ hivatalos honlapja. Aki még mindig nem nézte esetleg meg, annak most már tényleg ideje lenne ide kattintania, hogy lássa a remekművet. (Na jó, egy két feltárt hibája van, ezek korrigálása a hétvége folyamán megtörténik)

Holnap 9 órától irodalom szigorlat Dr. Kovács László (Modern Nyelvek Intézete igazgató, Fürstenfeldi Intézet igazgató, főiskolai tanár a Német Tanszéken) és Gulyás Gábor (KJFF kollégiumi vezető tanár) "közreműködésével". Nem véletlenül említem meg, kéretik drukkolni, mert különben nem gondolnám, hogy sikerülni fog. Bár készültem rá, de ez még nem jelent semmit. Az irodalom (sajnos) nem igazán az a témakör, amiről hosszan tudnék szólni. No, mindenesetre reméljük a legjobbakat.