2008. november 10.

Anagramma

Bár a hozzászólások számát tekintve lehet felesleges egy ilyen dolgot felvetnem, de talán majd most megtörik a jég. Egy kis anagramma játékot hoztam mára. Egy német és egy magyar szót kell megfejteni. Nem szeretnék egyből segítséget adni, így lássuk magukat a szavakat gyorsan: A német szó az alábbi: "bade pilot mir", a magyar szó pedig: "alma kupi mond".Aki esetleg megfejtette őket, bátran írja be megjegyzésként.
Az anagramma a szójátékok egy fajtája, melyben értelmes szavak vagy mondatok betűinek sorrendjét úgy változtatjuk meg, hogy az eredmény szintén értelmes szó vagy mondat.
Bár szerintem mindenki tudta eddig is, hogy miről volt szó, de gondoltam beírom a Wikipédia meghatározását az anagrammáról. Ha a fenti nem menne, akkor "gyakorlásként" itt van ugyancsak egy német, majd egy magyar, ezúttal a kategóriát azonban elárulom: település neve. Tehát a német: "des elften ruf", a magyar: "éhes érvek frász". No, hát hajrá. Bízom benne, hogy valaki azért próbálkozik majd velük.

2008. november 9.

Mit csinálok ilyenkor?

Várom a tippeket, ki mit gondol, mit csinálok szombat/vasárnap (kinek melyik szimpatikusabb) éjjel három órakor? Hallom a tipikus válaszokat, hogy biztos elvoltam a barátokkal és most értem haza, illetve hasonlók. Nem. Szakdolgozatot írok. Igen, hallom a "nemnormális"-t is. Igyekezni kellett, mert egy újabb részt át akartam küldeni a konzulensemnek. Bizonyára örül majd Majorosi tanárnő neki, amikor látja, hogy én még e késői/korai órán is ezzel foglalkozom, annak talán kevésbé, hogy neki irogatok. Bár ez nem olyan, mint az SMS, nem kezd el jelezni a telefon, és csak akkor látja, amikor másnap (vagyis az már ma jobb esetben) megnézi a leveleit.

A kommunikáció szakdolgozat megírását követően már megemlítettem, hogy szinte lehetetlenség két jó diplomamunkát megírni egy féléven belül. Ezt most már határozottan állíthatom, hogy így van. Kivételt képezhet, ha te vagy Heimleiter II., és anyanyelvi szinten beszéled a németet, és tapasztalataink szerint a magyart is. Bár ekkor sem biztos, majd ő megmondja, ha erre jár. Erről jut eszembe, a szakdolgozatnak van szinonimája a németben? Mert én mindig a Diplomarbeit szót szoktam használni rá.

Viszont azt hiszem ideje lefeküdnöm, mert ha már az érdekel, hogy egy német szónak van-e szinonimája, és ezt még a blogba is kiírom, akkor az semmi jót nem jelenthet. A második képre egyébként érdemes ráklikkolni, hogy a felirat elolvasható legyen. Minimális némettudással lefordítható. Jóéjt!

2008. november 8.

Visszatér a Shark

Ünnepi pillanat, ezúttal még időben szólok TV műsorral kapcsolatban. Visszatér a TV2 műsorára a Shark - Törvényszéki nyomozó című sorozat. Kicsit hiányossan láttam az eddigi részeket, de az alapján megtetszett. Most az 1x21 résznél folytatják a sorozatot, aki szeretne bekapcsolódni, november 19-én (szerdán) 22:40-től megteheti. Várhatóan amint a tv2 celebes műsora véget ér, akkor előrébbre kerül majd. Addig pedig kitartás.

A jó hír mellé egy rossz is. Az ötödik évad vetítésével véget ért az X-Akták a Cool műsorán, egyelőre nincs információ arról, hogy mikor tervezi - legalábbis remélem tervezi - a hatodik évad műsorra tűzését. Hétfőtől a CSI:Miami helyszínelők látható a helyén. Aki még nem látta volna, ezt is bátran ajánlom, ugyanis ez és a CSI: A helyszínelők tetszik nekem, a New Yorkos változat már nem jött be.

Végezetül egy kis emlékeztető: Novemberben South Park éjszakák, részletek a tegnapi postban.

2008. november 7.

South Park éjszakák

Márciusban egyszer már voltak South Park éjszakák a magyar Music Television adásán. Novemberben ismételten örülhetnek a sorozat rajongói, hiszen pénteken és szombaton is 23:30 és 02:00 között tematikus hétvégét tart a csatorna. A listából azonban könnyen észrevehető, hogy feltehetően a novemberi "akciót" ismétlik meg.

Bár szinte kizárt, hogy lenne olyan, aki ne ismerné még a sorozatot, lássuk mit ír róla a Wikipédia:
A South Park Emmy-díjas animációs sorozat, melyet Trey Parker és Matt Stone készít 1997 óta. A sorozat négy alsó tagozatos fiú és családtagjaik, valamint a többi városi lakos szürreális kalandjait mutatja be, akik a coloradói South Park kisvárosban élnek. A South Park elsősorban a napi események és a popkultúra kifigurázásáról ismert. A sorozat rendszeresen kigúnyolja az amerikai kultúrát, többek közt a média napihíreinek vagy híres személyiségek parodizálásával és egyéb közéleti történések feldolgozásával, közülük többet mélyen elítélve, de tabukat is döntögetve.

A sorozat – melyet az Egyesült Államokban a Comedy Central sugároz – 1997 óta egyre nagyobb sikernek örvend; 2008-ban már a tizenkettedik évadnál jár és a készítők nemrégiben még három évad elkészítésére kötöttek szerződést a tévécsatornával. 2008 márciusa óta az összes epizód megtekinthető ingyenesen a South Park Studios című webhelyen. A magyar Comedy Central 2009 januárjától vetíti a 12. évadot. A sorozat alapján készült mozifilmet 1999-ben mutatták be, South Park – Nagyobb, hosszabb és vágatlan címmel.
Ahogy a fenti idézetből kitűnik, mi (értsd: magyar nézők) nagyon jól el vagyunk látva a sorozattal, hiszen - ahogy a mostani bejegyzés is voltaképp erről szól - a hazai MTV képernyőjén épp a 11. évad fut este kilenctől, novemberben pedig minden hétvégén tizenkét résszel találkozhatnak a rajongók.

A tematikus hétvégék témái:
November 07-08. Cartman Special
November 14-25. Spirituális utazások
November 21-22. A legjobb duplarészek
November 28-29. Világvége Edition

2008. november 6.

Változott a versenynaptár

Egy ideje nem esett szó a szakdolgozatomról, mely egyébként részint oka annak, hogy innen-onnan érdekesnek talált cikkek kerültek be az elmúlt időszakban inkább ide, illetve olyanok, amit máshol (F1Portal.hu Fórum) már megírtam, és ide is kitettem. A szakdolgozat tehát haladgat, egyfelől már várom a hónap végét, hogy túl legyek rajta (tudom, előbb is le lehetne adni :)), másfelől viszont olyan közelínek tűnik, és bár haladok vele, mégis mindig úgy érzem, hogy nem lesz határidőre kész. Az utolsó hetekben egyébként a kommunikáció szakos szakdolgozattal is így voltam.

A szakdolgozati témám egyébként - bár csodálkoznék, ha még nem írtam volna korábban le - az E-Learning, és ezt kell szakmódszertani szempontból németül leírnom. Sajnos mikor utoljára kint voltam Ausztriában, akkor elfelejtettem a Nataschával (vagy bárkivel, csak ő legalább magyarul is tud) megbeszélni, hogy adja meg a netes elérhetőségét, és a dolgozat nyelvtani részét legyen olyan kedves átfutni. Ő azért mégiscsak máshogy látja, mint én. Bár meglepő módon az utoljára Majorosi tanárnőnek átküldött dokumentumban relatív kevés hiba volt, ha figyelembe vesszük, hogy előtte nem néztem át részletesen nyelvtani szempontból.

Majorosi tanárnővel egyébként szerencsém van, és ugyancsak jól választottam konzulenst a kommunikáció szakdolgozatomhoz is, mert legalább normális ütemben és korrekten válaszol a megkeresésekre. Van egy évfolyamtársam - nem írom inkább le sem az ő, sem a konzulens nevét -, aki úgy írja a kommunikáció szakdolgozatát, hogy a konzulense nem reagál a leveleire, a tanszéken keresztül nagy nehézségek árán egy alkalommal egy 2-3 (rövid) mondatos válaszlevelet sikerült elérni nála. Én egyébként már rég konzulenst váltottam volna, mert mindig is ennyire foglalkozott bármivel.

Mivel előfordulhat, hogy olyanok is olvassák a blogot - sőt nagy a valószínűsége -, akik nem a Kodolányi János Főiskolára járnak, így ez alapján ítélnék meg a főiskolát. Ne tegyék, hiszen az általánosság nem ez. A tanulmányaim során elsősorban a Kommunikáció valamint a Német Tanszékkel kerültem kapcsolatba - valamint még párral érintőlegesen -, de ez egyik - általam ismert - oktatóinál sem általános. Alapvetően csodálkozom is, hogy ha a hallgatói megkeresések miatt már régóta értesül a tanszék az oktatóval kapcsolatos problémákról, akkor miért nem lehet érdemben bármit tenni?

Ezen apróságot leszámítva amúgy mindkét tanszékről pozitívan tudok nyilatkozni. A kommtanszék az elején még felemás teljesítményt nyújtott, de a négy év alatt, amíg a főiskolára jártam - illetve még járok, de a kapcsolat azért már nem olyan szoros, főleg az említett tanszékkel - egyértelműen fejlődött. Sőt, talán inkább csak a Német Tanszék állított olyan magas követelményt fel, amit a másik tanszék(ek) nehezen tudtak utolérni.

Akit a sok szép és jó magával ragadott - bár eredetileg nem gondoltam, hogy ide jutok el a bejegyzéssel, amikor elkezdtem írni -, érdemes meggondolnia, hogy keresztféléves képzésre jelentkezzen a Kodolányi János Főiskolára. Az induló szakok: gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi tanulmányok, turizmus-vendéglátás. Még több információ ezzel kapcsolatban az iskola honlapján. November 17-ig kell jelentkezni, addig még gyorsan át lehet gondolni a lehetőséget.

No, iskoláról ennyit, lépjünk tovább a teniszre, ugyanis a nemrég kiírt bejegyzésemhez képest változások történtek mindkét listán. Térdsérülése miatt lemondta a részvételt Rafael Nadal a Mesterek Kupáján. A helyét Gilles Simon veszi át. A párosok listáján is történt egy változás. Itt Jonathan Erlich és Andy Ram párosa lépett vissza, helyettük Mariusz Fyrstenberg és Marcin Matkowski vesz részt a tornán.

A kvalifikáltak névsora (egyes):
1) Roger Federer 1041
2) Novak Djokovic 929
3) Andy Murray 684
4) Nikolay Davydenko 463
5) Andy Roddick 394
6) Jo-Wilfried Tsonga 390
7) Juan Martin del Potro 369
8) Gilles Simon 356

A kvalifikáltak névsora (páros):
1) Bob Bryan, Mike Bryan 989
2) Daniel Nestor, Nenad Zimonjic 926
3) Mark Knowles, Mahesh Bhupathi 643
4) Jonas Bjorkman, Kevin Ullyett 596
5) Jeff Coetzee, Wesley Moodie 456
6) Lukas Dlouhy, Leander Paes 443
7) Mariusz Fyrstenberg, Marcin Matkowski 425
8) Luis Horna, Pablo Cuevas 215

Azonban nem csak a teniszben, hanem a száguldó cirkusz világában is vannak változások. Ismételten változott a 2009-es versenynaptár. Az új változat szerint két héttel korábban véget ér a szezon, mert a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj november eljesére került, miután a Kínai Nagydíjat áthelyezték a szezon első részébe, április 19-re. Még mindig lehetséges azonban változás a naptárban. a Kanadai Nagydíj szervezői tárgyalnak Bernie Ecclestone-nal a futam visszahelyezéséről. Ha létrejön a megállapodás, akkor ismét változik a 2009-es versenynaptár.

Versenynaptár:
1. 2009. március 29. Ausztrál Nagydíj (ING Australian Grand Prix): Albert Park Grand Prix Circuit, Melbourne
2. 2009. április 5. Maláj Nagydíj (Petronas Malaysian Grand Prix): Sepang International Circuit, Kuala Lumpur
3. 2009. április 19. Kínai Nagydíj ( Sinopec Chinese Grand Prix): Shanghai International Circuit, Shanghai
4. 2009. április 26. Bahrein Nagydíj (Gulf Air Bahrain Grand Prix): Bahrain International Circuit, Sakhir
5. 2009. május 10. Spanyol Nagydíj (Gran Premio de España Telefónica): Circuit de Catalunya, Barcelona
6. 2009. május 24. Monacói Nagydíj (Grand Prix de Monaco): Circuit de Monaco, Monte Carlo
7. 2009. június 7. Török Nagydíj (Petrol Ofisi Turkish Grand Prix): Istanbul Park, Istanbul
8. 2009. június 21. Brit Nagydíj (Santander British Grand Prix): Silverstone Circuit, Silverstone
9. 2009. július 12. Német Nagydíj (Großer Preis von Deutschland): Nürburgring, Nürburg
10. 2009. július 26. Magyar Nagydíj (Magyar Nagydíj): Hungaroring, Budapest
11. 2009. augusztus 23. Európa Nagydíj (Telefónica Grand Prix of Europe): Valencia Street Circuit, Valencia
12. 2009. augusztus 30. Belga Nagydíj (ING Belgian Grand Prix): Circuit de Spa-Francorchamps, Spa
13. 2009. szeptember 13. Olasz Nagydíj (Gran Premio Santander d'Italia): Autodromo Nazionale Monza, Monza
14. 2009. szeptember 27. Singapúri Nagydíj (SingTel Singapore Grand Prix): Marina Bay Street Circuit, Singapore
15. 2009. október 11. Japán Nagydíj (Fuji Television Japanese Grand Prix): Suzuka Circuit, Suzuka
16. 2009. október 18. Brazil Nagydíj (Grande Prêmio do Brasil): Autódromo José Carlos Pace, São Paulo
17. 2009. november 1. Abu Dhabi Nagydíj (Etihad Airways Abu Dhabi Grand Prix): Yas Island, Abu Dhabi


2008. november 5.

Barack Obama tarolt a történelmi választáson

Barack Obama fölényes győzelmet aratott az amerikai elnökválasztáson. Az Egyesült Államok első fekete elnöke hagyományos republikánus fellegvárakban is le tudta győzni John McCaint. A demokraták a törvényhozást is ellenőrzésük alá vonták. Az Egyesült Államok polgárai bebizonyították, hogy a bőrszín már nem számít, cserébe jóléti rendszerváltást és hosszútávú demokrata uralmat kaphatnak.

Barack Obama győzelmével a feketék polgárjogi harca mérföldkőhöz érkezett, egyben bebizonyosodott, hogy ha vannak is rasszisták Amerikában, nem rejtőzködnek. A többséget pedig nem érdekli az elnök bőrszíne. Mivel a demokraták a szenátusi és a képviselőházi versenyt is megnyerték, Obama győzelme megváltoztathatja az Egyesült Államok arculatát is - igaz, merész jóléti terveit a gazdasági realitások még lenullázhatják. Mindenesetre a lehetőség adott a demokraták előtt, hogy bebetonozzák hatalmukat.

További részletek az Index.hu elemzésében.

2008. november 4.

Megkezdődött az amerikai elnökválasztás

Barack Obama ma 10 percig szavazott. Ennek egy rövidített változata a fenti video. Akit az elnökválasztás részletei is érdekelnek, érdemes az Index folyamatosan frissülő oldalára ránéznie.

2008. november 3.

Odaát hogyvoltok listája

Bár ez alapvetően nem Odaát-blog, mégis egy újabb elemmel bővült a napokban az oldal, mely az említett sorozathoz kapcsolódik. Össze lett gyűjtve a Hogyvolt blogon eddig publikált Odaát hogyvoltok listája a könnyebb elérhetőség és átláthatóság végett. Ez jobb oldalon a Supernatural TV ajánló box alatt kapott helyet. Hogy ne legyen túlzsúfolt az az oldal, így az Ezeket (is) olvasom rész átkerült a bal hasábba. A listát természesen igyekszem majd folyamatosan frissíteni, amint kikerül új hogyvolt a témában a fent elmített blogba. Addig pedig gyorsan behozom a lemaradásomat, és megemlítem azt a két részt, melyről eddig még itt nem esett szó.

A második évadból eddig csak az első részről esett szó, így haladjunk sorban, lássunk először a második rész hogyvoltjából egy rövid ajánlót, mely rész egyébként magyarul A bohóc, angolul Everybody Loves A Clown címet viseli:
(...) A hölgy azonban hamar levágja a nevekből, hogy ők bizonyára John W. fiai, így ő is bemutatkozik illedelmesen: Ellen vagyok, az a szöszi meg a lányom, Jo. És ha már ilyen jól összebarátkoztak, rá is térnek a lényegre, vagyis hogy miben szeretett volna segíteni Apának. Természetesen a Démon ügyében, mi másban. Sam és Dean meghökkenve nézik, hogy ezt vajon honnan tudja a hölgyemény. Honnan, honnan? Onnan, hogy van egy kocsmája, amit gyakran látogatnak démon vadászok – mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga… Na akkor már csak az a kérdés, hogy miért is szorulna John Ellen segítségére. Ellen erre felhúzza magát, hogy neki ugyan ne tegyenek szívességet, de biztos benne, hogy John nem küldte volna ide őket, ha nem lenne fontos az ügy. A fiúk hallgatagságából azonnal megérti, nem John küldte őket, sőt, ha itt vannak, bizonyára nincs túl jól a papa. Hát bizony. És mivel a srácok azt gyanítják, a Démon ölte meg, jó lenne, ha végre kibökné, miben tud segíteni. Ellen semmiben, ellenben Ash igen. Ash? Az meg ki? A biliárdasztalon szunyáló, furahajú fickó. Jo szerint egy zseni. Arra befizetünk. (...)
A teljes írás itt olvasható. A harmadik részhez kapcsolódó bejegyzésből, mely a Vérszomj (angolul Bloodlust) készült, szintén egy rövid részlet:
(...) Egy gyárban/fatelepen járkál Gordon barátunk. A nagydarab őr meghallja a hangokat, és körülnéz, de eléggé bizonytalan léptekkel járkál, szerintem, be van fosva rendesen. Halálra is rémül egy madártól, pedig jobban kellene félnie Gordontól, aki már a háta mögött áll. Éjjeliőr bácsi bizony vámpír, és verekedés közben bekapcsolja a bazi nagy körfűrészt. Itt már tudjuk, valaki csúnya halált fog halni általa. Először azt hinnénk, Gordon lesz az, mert már húzná a fejére a fűrészt, de akkor a tesók megmentik. Dean ledöfi a dögöt, majd a fűrésszel levágja a vámpír fejét. Arcát beteríti a vérpermet, és hát én inkább tőle félnék az arckifejezése miatt, mint a vámpírtól. Sam bizonytalan, már szinte rettegő arcot vág, Gordon vigyorog, nyomás inni. (...)
A teljes hogyvolt itt olvasható. Aki pedig még mindig nem unta meg a sorozatot - nem mintha meglehetne :) - és emellett németül is tud, ajánlom figyelmébe az esti részeket a Pro7 műsorán. Magyarul A vírus és Az űzött vad címet viseli a két rész, melyek szerintem a jobb részek közül valók. Igazság szerint az évad mélypontján, az általam - és mások által is - a második szezon leggyengébb részén, a Szőkék előnyben című epizódon túl vagyunk, tehát innentől bármelyiket érdemes megnézni. Aki a ma esti részeket választaná, a jobb oldali hasábban megtalálhatja, hogy mikor érdemes a TV-t bekapcsolnia.

Zárásként - hogy maradjunk a Supernatural témakörnél - az Amerikában csütörtökön adásba kerülő negyedik évad hetedik részének ajánlója. A rész egyébként a Wishful Thinking címet viseli.

2008. november 2.

Teljes a Tennis Masters Cup mezőnye

Nem sikerült a címvédés az argentin David Nalbandian számára a Párizsban rendezett BNP Pariban Masters teniszversenyen. A hazai közönség előtt versenyző Jo-Wilfried Tsonga három játszmában, 6-3, 4-6, 6-4-es végeredménnyel diadalmaskodott. Ez egyben azt is jelenti, hogy a francia kvalifikálta magát utolsóként a Mesterek Kupájára.

A döntő végeredménye:
Jo-Wilfried Tsonga (francia) - David Nalbandian (argentin)
6-3, 4-6, 6-4

A Paris Masters döntőjének megnyerésével a francia Jo-Wilfried Tsonga kvalifikálta magát a Tennis Masters Cup mezőnyébe. A győzelemért járó pontokkal együtt 390 pontot gyűjtött az ATP Race-n, amivel a hetedik helyre lépett előre. Az idei Tennis Masters Cup 2008. november 9-16. kerül megrendezésre. A hazai TV-k közül a Sport2 közvetíti majd az eseményt.

A kvalifikáltak névsora:
1) Rafael Nadal 1335
2) Roger Federer 1041
3) Novak Djokovic 929
4) Andy Murray 684
5) Nikolay Davydenko 463
6) Andy Roddick 394
7) Jo-Wilfried Tsonga 390
8) Juan Martin del Potro 369

A páros mezőny is teljessé vált a mai napon, amikor utolsóként a Jeff Coetzee - Wesley Moodie páros csatlakozott az eddigiekhez. Az eddigi nyolcadik, de a speciális körülmények miatt most "kiesőnek" számító helyről sikerült a hetedikre felkapaszkodniuk, és így ott lehetnek az év végi versenyen.

A kvalifikáltak névsora:
1) Bob Bryan, Mike Bryan 989
2) Daniel Nestor, Nenad Zimonjic 926
3) Mark Knowles, Mahesh Bhupathi 643
4) Jonathan Erlich, Andy Ram 551
5) Jonas Bjorkman, Kevin Ullyett 496
6) Lukas Dlouhy, Leander Paes 443
7) Jeff Coetzee, Wesley Moodie
13) Luis Horna, Pablo Cuevas 215

A tenisz mellett a száguldó cirkusz világáról se feledkezzünk meg, hiszen világbajnokot avathattunk a mai napon, ráadásul a sport történetének legfiatalabb világbajnokát. Massa mindent megtett azért, hogy - bár igen csekély volt az esélye erre - világbajnok lehessen. Nem zavarta meg sem a futam elején, sem annak végén eleredő eső, így végül rajt-cél győzelmet aratott, és még a leggyorsabb kör is az övé lett. Ezzel szemben Hamiltonék mindvégig úgy autóztak, hogy nem volt egyértelmű, ki lesz a végső győztes. Amikor a verseny végén eleredt az eső, az élmenők bementek a boxba kerékcserére, egyedül Glock maradt kint, amelynek köszönhetően Hamilton elé került, ő már csak az ötödik volt, Vettel pedig - aki hatalmasat autózott - ott loholt mögötte. Két körrel a vége előtt azonban már helyet cseréltek, vagyis úgy nézett ki, hogy Massa lesz 2008 világbajnoka. Egy pillanatig a Ferrari boxban a leintést követően ezt el is hitték, majd jött a hidegzuhany, amikor azért sajnáltam őket. Glock ugyanis az egyre nagyobb esőben nagyon lelassult, és az utolsó két kanyarban megelőzte őt Vettel és Hamilton. Így egy pont döntött a világbajnoki cím sorsáról Hamilton javára. Most őszintén, ki gondolt erre a futam vége előtt, hogy az utolsó métereken dől el - ráadásul így - a világbajnoki cím sorsa? Azt egyébként tudja valaki, hogy Kubica miért is vette vissza a körét a végén? Így is 11. lett, tehát sok köze nem volt a pontszerzéshez.

A nap győztese egyértelműen Felipe Massa, aki hatalmasat autózott, de a hét pontos hátrány, az ugye hét pontos hátrány. Viszont bebizonyította, hogy nem véletlenül volt idén ő a világbajnoki cím egyik esélyese. A teljes szezont nézve azonban Lewis Hamilton diadalmaskodott, aki egyben sporttörténelmet írt, hiszen ő lett a száguldó cirkusz legfiatalabb világbajnoka. A harmadik helyet a finn Kimi Räikkönen szerezte meg, akit a szintén 75 pontos Kubica követ. Alonso és Heidfeld között is szoros lett a vége, végül 61-60 arányban a spanyol megelőzte a németet.

Az év egyértelmű meglepetésembere Sebastian Vettel, aki a mai futamon (is) remekül szerepelt a Toro Rossoval, remélem, hogy a Red Bull lesz jövőre olyan formában, hogy legalább ilyen éve legyen, és talán egy élcsapat is úgy érzi, hogy le kell szerződtetnie. Mint Ferrari-drukkernek (és emellett Vettel-fannak) a legjobb az lenne, ha a Ferrarinál folytathatná hamarosan pályafutását. Megérdemelné, majd meglátjuk mi lesz végül belőle.

Utoljára láttuk - még ha csak rövid ideig - David Coulthardot, pedig azt az új kamerát futam közben szívesen megnéztem volna párszor. Meg lennék lepve, ha nem ez lett volna az utolsó futama Piquet-nek is, hiszen ennél jobban nehéz lett volna alultejlesítenie a várakozásokat. Egy Renault volánjánál legalábbis biztosan nincs helye a továbbiakban szerintem. Könnyen előfordulhat, hogy Barrichello is utoljára ült F1-es autó volánjánál, hiszen bár ő maradna még, szerződése azonban még nincs a következő évre.

Összességében nézve egy izgalmas évadon vagyunk túl, remélhetőleg a következő évad is hasonlóan sok izgalmat tartogat majd.

A Brazil Nagydíj végeredménye:
1. Felipe Massa (Ferrari) 1:34:11.435 [10 pont]
2. Fernando Alonso (Renault) + 13.298 [8 pont]
3. Kimi Räikkönen (Ferrari) + 16.235 [6 pont]
4. Sebastian Vettel (Toro Rosso) + 38.011 [5 pont]
5. Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) + 38.907 [4 pont]
6. Timo Glock (Toyota) + 44.368 [3 pont]
7. Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) + 55.074 [2 pont]
8. Jarno Trulli (Toyota) + 1:08.433 [1 pont]
9. Mark Webber (Red Bull Racing) + 1:19.666
10. Nick Heidfeld (BMW Sauber) + 1 kör
11. Robert Kubica (BMW Sauber) + 1 kör
12. Nico Rosberg (Williams) + 1 kör
13. Jenson Button (Honda) + 1 kör
14. Sébastien Bourdais (Toro Rosso) + 1 kör
15. Rubens Barrichello (Honda) + 1 kör
16. Adrian Sutil (Force India) + 2 kör
17. Nakadzsima Kazuki (Williams) + 2 kör
18. Giancarlo Fisichella (Force India) + 2 kör
Nem értek célba
19. Nelsinho Piquet (Renault) +71 kör
20. David Coulthard (Red Bull Racing) +71 kör
Leggyorsabb kör
Felipe Massa (Ferrari) 1:13.736 [36. kör]

Világbajnokság állása (Pilóták):
1. Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) 98
2. Felipe Massa (Ferrari) 97
3. Kimi Räikkönen (Ferrari) 75
4. Robert Kubica (BMW Sauber) 75
5. Fernando Alonso (Renault) 61
6. Nick Heidfeld (BMW Sauber) 60
7. Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) 53
8. Sebastian Vettel (STR-Ferrari) 35
9. Jarno Trulli (Toyota) 31
10. Timo Glock (Toyota) 25
11. Mark Webber (Red Bull-Renault) 21
12. Nelsinho Piquet (Renault) 19
13. Nico Rosberg (Williams-Toyota) 17
14. Rubens Barrichello (Honda) 11
15. Kazuki Nakajima (Williams-ToyotaI 9
16. David Coulthard (Red Bull-Renault) 8
17. Sebastien Bourdais (STR-Ferrari) 4
18. Jenson Button (Honda) 3
19. Giancarlo Fisichella (Force India-Ferrari) 0
20. Adrian Sutil (Force India-Ferrari) 0

Világbajnokság állása (Csapatok):
1. Ferrari 172
2. McLaren-Mercedes 151
3. BMW Sauber 135
4. Renault 80
5. Toyota 56
6. STR-Ferrari 39
7. Red Bull-Renault 29
8. Williams-Toyota 26
9. Honda 14
10. Force India-Ferrari 0

(Forrás: F1Portal.hu)

2008. november 1.

Mindenszentek

A mindenszentek keresztény ünnep, amelyet a katolikus egyházban november 1-jén tartanak a valaha élt igaz emberek tiszteletére. A halottak napját előzi meg. Estéjét a halottak estéjének (vigíliájának) is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére. A mindenszentekhez és a halottak napjához kötődő szokásokat nem csak a hithű keresztények gyakorolják.

A Mindenszentek a kelta kultúra őszre (november 1-jére) eső újév Samhain ünnepéből ered. Ezen az éjszakán, úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjelen vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. Britanniának Rómával való kapcsolata idején két rokon római ünnep is elvegyült a halloweennel, úgyhogy mai állapotában ez az autentikusnak ismert kelta ünnep komoly mediterrán elemeket tartalmaz. Az első a római Feralia, a holtak emléknapja (innen a holtakról való emlékezés rituáléja), a másik pedig Pomonának, a gyümölcstermésért felelős númennek a napja (az ő szimbóluma volt a mai halloweeneken fontos szerepet játszó sok alma).

A kereszténység terjesztésekor a hittérítők azt a feladatot kapták, hogy lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazítsák azok betiltása helyett. Így ez a pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett. III. György pápa a 800-as években a korábban május 13-án ünnepelt Szűz Mária és a mártírok emléknapját október 31-re helyezte át. Írországban ez az éjszaka All Hallow's Eve, „Mindenszentek éjszakája” nevet kapta. November első napja volt az ünnepnap, All Saints' Day (All Hallow's Day, „Szentek napja”). Később ez a kettő sok helyen összemosódott.

Sok európai országban – köztük Magyarországon és valamennyi magyarlakta területen – szokás, hogy az emberek meglátogatják elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak mindenszentek napján, illetve a halottak napján. Magyarországon a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra. E szokást nem csak a katolikusok, a protestánsok is átvették Magyarországon.

A magyar népi kalendárium szerint Szent Márton napja: ekkor választottak bírót, fogadtak cselédet. Ezen a napon tilos volt a munka, egyes helyeken az egész „halottak hetében”. A Csíkszéken több népszokás csatlakozik hozzá. Csíkdelnén, Kászonújfaluban kenyeret sütnek a szegényeknek („Isten-lepénye”, „halottak lepénye”), Csíkszentdomokoson külön helyen gyertyát gyújtanak az elfelejtett lelkeknek, november 3-án pedig engesztelő körmenetet tartanak arra a helyre, ahol 1599-ben Ördög Balázs és Nagy Kristály András meggyilkolta Báthori András bíboros-fejedelmet.

Magyarországon nagyon sok templomot szenteltek a mindenszenteknek és sok oltárkép ábrázolja őket. A Mindszent nevet településeknek is adták, mint a Baranya megyei Okrimindszent és Mindszentgodisa, a Szepes vármegyei Szepesmindszent, vagy a Csongrád megyei Mindszent.

(Forrás: Wikipédia)