A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Stanislas Wawrinka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Stanislas Wawrinka. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 16.

Ausztrál Open: 3. nap

Marosi Katalin és Darija Jurak 6-0, 6-3-ra nyert Alla Kudryavtseva és Shahar Peer ellen. Szintén győzelemmel zárta a mérkőzést Czink Melinda és Bojana Jovanovski. Ők az első szettet elbukták, de innen fordítva nyertek 4-6, 6-2, 7-6(2)-re. Babos Tímeának egyéni után párosban sem sikerült győznie. Laura Robson oldalán 2-6, 4-6-ra kikaptak Anastasia Pavlyuchenkova és Lucie Safarova párosától. Kétségtelen, nem volt könnyű dolguk. Vagyis végre egy jobbára pozitív mérlegű napon vagyunk túl az Ausztrál Open harmadik napja után - legalábbis a magyar vonatkozású mérkőzések tekintetében.

Úgy látszik a férfi egyes felső ág igyekszik hozni a papírformát, ezúttal is egy kiemelt játékos, Youzhny volt, akinek nem sikerült a továbbjutás. Igaz, Sam Querrey például úgy jutott be a harmadik körbe, hogy elbukta az első szettet, de második szett 1-1-nél ellenfele sérülés miatt feladta a találkozót. Wawrinka ellenfele is sérülés miatt két szettet követően feladta a mérkőzést, itt azonban a svájci vezetett 2-0-ra.

A negyedik játéknapon a Rod Laver Arena esti programjának első mérkőzését kapta Roger Federer, vagyis nem kell éjszakáznom, ha látni szeretném. A svájci ellenfele ezúttal Nikolay Davydenko lesz. Andy Murray a Hisense Arena második mérkőzésén lép pályára Joao Sousa ellen. Bocs Murray, de ezúttal Federer lesz a nyerő, nem éjszakázom, így juss tovább mindenképp :)

2013. január 15.

Ausztrál Open: 2. nap

Ahogy prognosztizáltam, sikeresen lemaradtam a Tarr Kft. jóvoltából Andy Murray mérkőzéséről, akit szerencsére ez nem gátolt meg abban, hogy sima három szettes győzelmet arasson Robin Haase ellen. Roger Federer is hozta a tőle elvárhatót, vagyis három szettes győztes meccset Benoit Paire ellenében. A mai napon már több kiemelt játékos számára is gondot okozott a továbbjutás. Dolgopolov négy szettben maradt alul, a német Haas egy izgalmas ötszettest játszott Nieminen ellen, végül utóbbi jutott tovább. Bellucci sem lesz ott a második fordulóban, miután három szettben nyert ellene Kavcic. Tomic várakozásomnak megfelelően továbbjutott Mayer ellen, ráadásul mindezt három szettben.

Nem volt ugyanakkor jó nap a magyarok számára a mai sem. Arn Gréta ellen két szettben, 6-2, 6-2-re nyert Jana Cepelova. Babos Tímea nehezebben adta magát, itt Kristina Mladenovic 6-3, 4-6, 11-9-re tudott nyerni. Sebaj, holnaptól jönnek a párosok. Czink Melinda Bojana Jovanovski oldalán lép pályára. Első fordulós ellenfelük Simona Halep és Arantxa Rus lesznek. Marosi Katalin és Darija Jurak szintén pályára lép, nekik Alla Kudryavtseva és Shahar Peer ellen kell bizonyítaniuk. Babos Tímea szintén pályára léphet. Párja Laura Robson lesz, és Anastasia Pavlyuchenkova, valamint Lucie Safarova alkotta duó ellen kezdhetik meg ausztráliai szereplésüket.

Igazság szerint az a hátránya annak, hogy Murray és Federer egy ágon van, Nadal pedig nincs itt, hogy így a harmadik játéknapon lényegében nincs, akiért érdemes lenne éjszakáznom. Djokovic hidegen hagy (bár ő most épp délelőtt lesz már magyar idő szerint), Berdych miatt esetleg elgondolkodhatnék, de most inkább passzolom. Wawrinka a kettesről nem tudom mennyire esélyes, hogy tévéképernyőre kerüljön. Most például akár a tarros csatornababrálást is elfogadnám :)

2012. június 27.

Wimbledon: 2. nap

Andy Murray számára jól indult az idei Wimbledon, miután sima három szettes győzelmet aratott Nikolay Davydenko ellen. Vele ellentétben az előtte pályára lépő Rafael Nadal egy szoros első szettre kényszerült Thomaz Bellucci ellen, amit csak rövidítésben tudott megnyerni, onnan kezdve viszont megállíthatatlan volt a spanyol. Andy Murray testvére, Jamie is győzelemmel zárta mára átcsúszott páros mérkőzését, a végeredménye annak a találkozónak 7-6(5), 7-6(3), 4-6, 7-6(4) lett. Lleyton Hewitt nem volt képes csodára Jo-Wilfried Tsonga ellen, a francia három szettben jutott tovább a második fordulóba. Andy Roddick Jamie Baker elleni találkozója holnap folytatódik csak, 7-6, 4-2-ről várhatja az amerikai a folytatást. David Goffin négy szettben 3-6, 6-3, 6-4, 6-4-re nyert Bernard Tomic ellen.

2012. június 4.

RG12: Majdnem kiesett a világelső

A hetedik játéknap előtt írtam utoljára bejegyzést a garrosról, akkor épp azt vártuk - én legalábbis vártam -, hogy mi a helyzet Murray hátsérülésével. Hát semmi. Úgy értem, hogy ezen a mérkőzésén már nem zavarta igazán, így 6-3, 6-4, 6-4-re nyert Santiago Giraldo ellen. A párosoknál is Daniel Nestor, Nenad Zimonjic (ők már nem 1 párost alkotnak, így külön-külön drukkolok nekik, de inkább az előbbinek) és a Bryan tesók is menetelnek, ami el is várható tőlük, hiszen a top3 kiemeltek a tornán. Anastasia Pavlyuchenkova, aki Arn Grétát és Czink Melindát is búcsúztatta - és ezzel elbukta, hogy esélyes legyen a kedvenc teniszezőnőm címre, bár anélkül sem volt versenyben ezért a címért -, a harmadik fordulóban kikapott Klara Zakopalovától sima két szettben.

A nyolcadik napon következett a szerencsés vesztes David Goffin és Roger Federer mérkőzése. A belgáról múltkor elfelejtettem megemlíteni, hogy bár selejtező körökből jutott főtáblára, de nem teljes mértékben saját jogán. Az utolsó mérkőzését ugyanis elvesztette, de Gael Monfils visszalépése miatt mégis főtáblás lett. És azóta pedig rászolgált az indulás jogára. Roger Federer ellen hozta az első szettet, és végig ígéretes produkciót mutatott. Persze a mérkőzést a korábbi világelső svájci nyerte 5-7, 7-5, 6-2, 6-4-re, de ez így is szép teljesítmény volt Goffintól, hogy szerencsés vesztesként negyedik fordulóba jutott egy Grand Slam tornán. És ki tudja, ha nem Federer jött volna a sorban, talán még tovább menetelhetett volna. Meglátjuk, hogy milyen karrier vár rá a profik között, az már biztos, hogy az új ATP világranglistán sokat fog előre lépni.

2012. június 2.

RG12: Eddig mindenki továbbjutott

Federer - Mahut
Forrás: RolandGarros.com
Na jó, nem a teljes főtáblára értve mindenki, hanem aki számít - nekem. A héten eddig nem nagyon írtam posztot az év második Grand Slam tornájától - igaz tegnapig 15-e óta semmi másról sem -, így egy gyors összefoglalás. A vasárnapi nap még inkább az F1-é, mint a teniszé volt nálam, így hétfőtől követem aktívabban az eseményeket, bár Roger Federer Tobias Kamke elleni sikeréből inkább csak az online eredményjelzőről értesültem. Az még legalább egy sima, bukott szett nélküli 6-2, 7-5, 6-3-as győzelem volt. Szerdán már tudta, hogy figyelni fogom, így az unalmasnak tűnő 6-3, 6-2-es vezetés után rövidítésben elbukta a harmadikat, de szépített 6-3-ra a negyedikben Adrian Ungur ellen. Ma Nicolas Mahut ellen is becsúszott egy elbukott második szett, de itt is továbbjutott a korábbi svájci világelső 6-3, 4-6, 6-2, 7-5-ös eredménnyel. Vagyis ezen a téren eddig nyugodt lehetek. Legközelebb a számomra (szinte) teljesen ismeretlenül hangzó David Goffin vár Federerre. Ami biztos, hogy selejtező körökből érkezett főtáblára a belga, és Radek Stepanek, Arnaud Clement és Lukasz Kubot sem tudta megállítani menetelésében.

Andy Murray
Forrás: RolandGarros.com
Hasonló favoritom a mai férfi teniszből Andy Murray, aki sima első körös mérkőzést tudhat maga mögött Tatsuma Ito ellen. A japánnak a harmadik szettben egy game sem jutott, igaz előtte 7-5 volt a második szett. De akkor már a 6-1-es elsőt se felejtsük ki. Jarkko Nieminen ellen aztán próbálta a frászt hozni rám, hogy ideje korán búcsúzni fog az idei salakos grand slamtől, bár az is igaz, hogy a finntől elszenvedett vereség abban az értelemben bele fért volna, hogy van annyira szimpatikus számomra, hogy megbocsátsam neki. De végül nincs mit, bár hátsérüléssel küzdött Murray, egy elbukott szettnél több most nem veszett oda, és 1-6, 6-4, 6-1, 6-2-re hozta a skót a mérkőzést. Pedig a finn a második szettben is jól állt, mielőtt elkezdett volna pocsékul játszani. Virginia Wade - ő a britek utolsó egyéni grand slam győztese - egyébként be is szólt a skótnak, hogy drámakirálynő, egész pontosan "cannot play against someone who is being a drama queen". Ezek szerint Djokovic "előadásait" nem szokta nyomon követni, mert arra nem tudom milyen jelzőt aggatna. Azt az egyet felejtette el VW, hogy Murray nem szokta feladni a mérkőzéseit. Egyetlen ilyen volt: Hamburg 2007-ben. És mindez az elmúlt 7 (hét!) év statisztikája. Szóval VW jó lenne, ha nem beszélne hülyeségeket, ha már nyilatkozik. Mindenesetre Murray még versenyben van, és a következő fordulóban Santiago Giraldo vár rá.

Berdych - Anderson
Forrás: RolandGarros.com
Harmadik játékos a kiemelésemben Tomas Berdych, bár ő már a nem top favorit, de szimpatikus kategória NR1 helyezettje. (Haha, hogy bonyolítsam kicsit :)) Szóval eddig ő is korrektül vette az akadályokat. Ez a diplomatikus megfogalmazása annak, hogy ma Kevin Anderson ellen egy megnyert, egy elbukott, majd egy rövidítésben szintén elbukott szett után, vagyis 1-2-ről kellett fordítania. A közel négy órás ötszettest 6-4, 3-6, 6-7(4), 6-4, 6-4-re hozta a cseh, és így ott lesz a negyedik fordulóban még biztosan. Előtte viszont Michael Llodra ellen tényleg sima mérkőzése volt, azt három szettben nyerte, ahogy Dudi Sela ellen sem kellett extra szett miatt a pályán maradnia. Legközelebb pedig Juan Martin Del Potro vár rá. Roger Federer mellett egy másik francia, Stanislas Wawrinka eredményeit is figyelni szoktam, és egyelőre ő is tovább jutott. Ma Gilles Simon ellen ő is egy kemény öt szettes mérkőzésre kényszerült, de négy és fél órányi kemény küzdelem után megvan a negyedik fordulóba jutás joga. Wawrinkánál azért már kevésbé igaz, hogy eddig sétagalopp lett volna az útja, mert Pablo Andujar ellen négy szettre, Flavio Cipolla ellen pedig ötre volt szüksége. Hát, Jo-Wilfried Tsonga neve sem az, amit látni szeretett volna szerintem következő ellenfélként. Pedig ő fog jönni.

2010. szeptember 9.

Nyaralás - 6. nap

A tegnapi esős nap után szerencsére ismét egy olyan napon vagyunk túl, amikor szabadon lehetett programot szervezni. Sőt, már a holnapi is megvan. Ismételten Ausztriának vesszük az irányt (az otthoni ételszállítónk kedvéért: Torony-iránt megyünk holnap :)) Ezúttal nem Grác lesz a célpont, de a tartomány továbbra is Steiermark. Aki törzsolvasó itt, vagy már kellőképpen ismer, akkor kitalálhatta, hogy Fürstenfeldről van szó. Rég jártam arra, így épp itt az ideje egy kis kirándulásnak a Thermenland fővárosába.

Ma egyébként Szombathelyen jártunk, de a kora estébe egy séta itt Bükfürdőn is belefért. Most pedig hamarosan tenisz. Nem, nem a kinti teniszpályán, hanem a tv-ben. Egész pontosan Stanislas Wawrinka - Mikhail Youzhny találkozója (de szüleimre és az 1 db tévékészülékre tekintettel csak a Barátok közt 6561154669. része után) Remélem időben végeznek, mert holnap nekünk is időben (még ha azért nem is túl korán) kell indulnunk Ausztriába.

2010. január 2.

Nadal nyert Abu Dhabiban

Hat játékos, Stanislas Wawrinka, Nikolay Davydenko, Roger Federer, Rafael Nadal, Jo-Wilfried Tsonga és Robin Söderling vett részt a december 31 és január 2. között Abu Dhabiban megrendezett meghívásos tenisztornán. Az első napon Federer és Nadal játék nélkül automatikusan továbbjutott. Söderling Wawrinka ellen játszott, és 7-6, 7-6-ra nyert, valamint Ferrer 2-6, 6-2, 6-4-re győzte le Davydenkot. A második fordulóban, ergo elődöntőben Söderling 6-7, 7-6, 6-2-re tudott nyerni a svájci világelső ellenében. Nadal simán, 7-6, 6-3-ra nyert Ferrer elleni mérkőzésén. Ma elsőként a harmadik helyezett sorsát eldöntő mérkőzést, azaz a Federer - Ferrer találkozót bonyolították le. Itt a svájci 6-1, 7-5-re nyert. A tornát végül a spanyol Rafael Nadal nyerte, aki a döntőben két szoros szettben, 7-6, 7-5-re győzött Robin Söderling ellen.

Federer és Nadal is a Qatar ExxonMobil Open tenisztornán játszik idén először ATP versenyen. Tavaly Andy Murray nyert Dohában - ahogy Abu Dhabiban is -, aki az idei évet a Hopman Cup tornával kezdi, ahol hazája csapatát erősíti, majd az Australian Openen találkozhatunk - többek közt - vele is.

2009. november 5.

Negyeddöntős Murray, Ferrer visszalépett

Közel két és fél órás játékot követően a csütörtöki nap utolsó mérkőzésén jutott tovább a Valencia Open 500 tornán első helyen kiemelt Andy Murray. Ellenfele, az argentin Leonardo Mayer - akivel mellesleg egy napon született Murray - számomra korábban ismeretlen volt, azonban akik látták a mai mérkőzést, biztosan megjegyezték a nevét - én legalábbis igen.

Az első szettben 3-3-ig fej-fej mellett haladtak, ekkor jutott breaklehetőséghez Murray, amelyet ki is használt. Mayer ugyan egyből ezután lehetőséget kapott arra, hogy visszavegye elvesztett adogatását, a skót hárította a breaklabdát. Ekkor már a szettben maradáson kellett gondolkodnia az argentinnak. Nehezen, három szettlabdát hárítva tudta csak hozni az adogatását, amelyet követően Andy Murray behúzta az első szettet 6-4-re.
 
A második szett elején holtpontra került a skót, azonnal elvesztette adogatását. Mayer tovább remekelt, sőt később ismét sikerült breakelnie Murrayt. Úgy tűnt 5-0-ás állásnál, hogy akár semmire is hozhatja a szettet az argentin. Ekkor azonban Murray kicsit magára talált, illetve Mayer keze is megremegett a lehetőségtől, így egészen 5-3-ig visszajött a skót, amikor azonban hozva az adogatását, megnyerte a második szettet Leonardo Mayer.
A döntő szettben magabiztosan kezdett Murray, semmire nyerte adogatójátékát. Egészen 3-2-ig mindketten hozták az adogatásaikat, ekkor azonban a második breaklabdát nem tudta hárítani Mayer, így előnybe került a skót. Murray innen pedig 6-4, 3-6, 6-3-ra megnyerte a mérkőzést, amire összesen 2 órára és 22 percre volt szüksége. A skót játékán azonban egyértelműen meglátszott, hogy az US Open óta nem játszott sérülése miatt, miközben az argentin pedig remek játékot mutatott be, és az utolsó percig elhitte, hogy lehet esélye Andy Murray ellen. És majdnem volt is.

A mérkőzést Twitteren élőben közvetítette a TyBlog, aki lemaradt róla, de szeretné gyorsan átfutni, összegyűjtöttem a bejegyzéseket:
19:53 Valencia Open 500 - következik: #Andy #Murray (brit) - #Leonardo #Mayer (argentin) #tenisz #tennis
20:21 #Murray nem tudott élni a breaklehetőséggel, eddig mindenki hozta az adogatását, 2-1* #Mayer
20:37 Megvan a skótnak a break! 4*-3 #Murray
20:41 Három breakladbához jut #Mayer
20:46 Remek ponttal sikerült hoznia a skótnak az adogatását. #Mayer a szettben maradásért adogathat. 5-3* #Murray
20:54 Három szettlabdát hárított #Mayer, az első szett megnyeréséért adogathat a pihenőt követően #Murray
21:01 Egyenlőről hozta az első szettet a skót, #Murray - #Mayer 6-4
21:16 #Murray elvesztette az adogatását, 2*-0 #Mayer
21:26 Kettős breakhátrányba került #Murray! 4*-0 #Mayer
21:36 A szettben maradásért adogathat #Murray, 5-0* #Mayer - valószínűsíthető a döntő szett
21:40 Először hozta adogatását a második szettben #Murray, 5*-1 #Mayer
21:42 Három breaklabdához jut #Murray
21:45 Egy elvesztett adogatást visszavett #Murray, 5-2* #Mayer
21:49 Ismét adogathat a második szettért az argentin, 5*-3 #Mayer
21:53 #Andy #Murray - #Leonardo #Mayer 6-4, 3-6, következik a döntő szett
21:56 A harmadik szettet jobban kezdte a skót, semmire nyerte az adogatását, 1-0* #Murray
22:16 Második breaklabdát nem tudta hárítani #Mayer, 4*-2 #Murray
22:21 #Mayer a mérkőzésben maradásért adogat
22:23 Semmire hozta adogatójátékát #Mayer, a mérkőzésért adogat #Murray
22:31 #Andy #Murray - #Leonardo #Mayer 6-4, 3-6, 6-3
Andy Murray a negyeddöntőben az ellen a Montanes ellen játszhat holnap, aki ma mérkőzés nélkül jutott tovább, miután térdsérülés miatt az ugyancsak spanyol Ferrer visszalépett a további játéktól. (Az más kérdés, hogy erről a Sport2 kommentátorainak senki nem szólt, és végig emlegették, hogy a Murray-Mayer találkozót követően jön majd a Montanes-Ferrer, és meg is jegyezték, hogy milyen későn lehet majd vége.)

Egy spanyol-spanyol mérkőzés tehát meghiúsult, de egy másik azért létre jött. Ez a Tommy Robredo - Feliciano Lopez találkozó volt, ahonnan az előbbi jutott tovább 4-6, 6-3, 6-4-es eredmény mellett. Egy további spanyol, Fernando Verdasco is tovább jutott, ő a szerb Janko Tipsarevic ellen nyert 6-3, 6-3-ra. A torna második helyen kiemelt orosz versenyzője, Nikolay Davydenko ugyancsak ott lesz a negyeddöntőkben, miután 6-3, 7-5-re tudott nyerni az argentin Monaco ellen.

A holnapi program Valenciában délután 1 órakor a Gilles Simon - Mikhail Youzhny találkozóval indul, őket 3 órakor Andy Murray és Albert Montanes követi, majd pedig amint végeztek, kezdődik a Nikolay Davydenko - Guillermo Garcia-Lopez találkozó. Este 8-tól pedig Fernando Verdasco lép pályára Tommy Robredo ellen, vagyis erre a napra is jutott egy spanyolok közti találkozó.

Bázelben Djokovic szenzációs eredményt ért el, és bár biztosra vettem a továbbjutását, a 6-0, 6-0-ás győzelem még így is meglepő Hernych ellen. Igazán szoros lett a Cilic-Troicki találkozó, mely mindhárom szettje csak rövidítésben dőlt el. Végül a 7-6(7), 6-7(8), 7-6(6)-os eredmény a szabadkártyával induló, mellesleg negyedik helyen kiemelt Cilic számára kedvezett. A hazai pályán játszó Wawrinka is három szettben tovább jutott, az ő ellenfele a finn Nieminen volt a második fordulóban.

A Davidoff Swiss Indoors Basel tenisztornán 14:00 órakor kezdődik a pénteki nap a Radek Stepanek - Marin Cilic mérkőzéssel. 16:00 órakor lép pályára Stanislas Wawrinka, akinek úgy gondolom nem lesz könnyű dolga Novak Djokovic ellen, ha bizonyítani szeretne a svájci közönségnek. A svájci világelsőre, Roger Federerre egészen 20:00-ig kell várni, amikor az orosz Evgeny Korolev ellen játszik majd. Az este utolsó mérkőzésén pedig a Bryan testvéreké és a Brunstrom-Rojer párosé lesz a főszerep.

Kiesett Monfils és Tsonga is

Második körös mérkőzést játszott szerdán, és nyert Gilles Simon Thomas Berdych ellen. A Valencia Open 500-on ötödik helyen kiemelt franciának csak három szettben, 6-4, 4-6, 6-3-as eredmény mellett sikerült biztosítania továbbjutását. Meglepetésre már a második körben búcsúzott a hatodik helyen kiemelt Gael Monfils. A hatodik helyen kiemelt francia a spanyol Garcia-Lopeztől kapott ki 6-2, 7-5-re.

Egy másik franciának, a még csak első fordulós mérkőzést játszó Jo-Wilfried Tsongának sem volt szerencséje. Az első szettet rövidítésben megnyerte, majd 0-6, 0-3 után sérülés miatt feladta a tornán egyébként harmadik helyen kiemelt Tsonga. Ez azt jelentette, hogy az orosz Youzhny lesz ott a következő körben. A szabadkártyával induló Hernandez 6-1, 0-1 után lépett vissza, ugyancsak sérülés miatt. Ellenfele a negyedik helyen kiemelt honfitársa, Fernando Verdasco volt, akinek így megsegítette az egyébként is valószínűsített továbbjutását.

Folytatta menetelését Roger Federer a Davidoff Swiss Indoors Basel tenisztornán. A második fordulóban az olasz Seppi ellen 1 óra és 1 perc elég volt, hogy 6-3, 6-3-as eredmény mellett könnyedén továbbjuthasson. Az ötödik helyen kiemelt Stepanek pedig a szerencsés vesztes Serrát búcsúztatta egy elvesztett első szettet követően két tie breakben megnyert szettel. A nap egyik meglepetésembere az amerikai John Isner volt, aki három szettben elütötte a továbbjutástól a harmadik helyen kiemelt Fernando Gonzalezt.

A - Federerhez hasonlóan - hazai pályán játszó Wawrinka egy elvesztett első szettet követően fordított, ezzel pedig tovább jutott, mint a torna hatodik helyen kiemeltje. A hetedik kiemelt James Blake számára már nem sikerült ugyanez, aki egy rövidítésben elvesztett szettet követően egyet megnyert ugyancsak tie-breakben, majd a döntő szettben 4-6-ra kikapott a francia Chardytól, így már az első körben búcsúzni kényszerült.

Valenciában legkorábban egy órakor lép pályára a másodikként kiemelt Nikolay Davydenko Juan Monaco ellen. Őket két hazai versenyő, Feliciano Lopez és Tommy Robredo találkozója követi. A torna első helyén kiemelt versenyzőjére, a brit Andy Murray pályára lépésére egészen este nyolc óráig kell várni. Második fordulós ellenfele az argentin Leonardo Mayer lesz. Ha nem jön közbe semmi, akkor Twitteren követhető lesz ez a mérkőzés.

A bázeli tornán 16:00-kor kezdődik a Djokovic és Hernych találkozó, majd Isner és Gasquet következik, de csak legkorábban 18:00-kor. Este 8-tól pedig Wawrinkáé és Nieminené a terep. A kettes pályán kapott helyet Nestor és Zimonjic 14:00-tól. A hazai pályán indult Federer-Chiudinelli párost legyőző Cerretani-Qureshi duó ellen lépnek pályára.

2009. november 3.

Murray továbbjutott, Federer párosban búcsúzott

Akik követnek Twitteren, már tudhatják, hogy a Valencia Open 500-as torna első helyen kiemelt versenyzője, a brit Andy Murray két szettben, egy órás mérkőzésenk 6-3, 6-1-re győzte le a szabadkártyával induló spanyol David Gimeno-Travert. A következő fordulóban az ellen az argentin Leonardo Mayer ellen játszhat Murray, aki ma 6-3, 6-3-ra legyőzte az orosz Igor Andreevet. A kiemeltek közül tovább jutott még Gilles Simpn, Gael Monfils és David Ferrer is, utóbbi egy háromszettes mérkőzésen.

A Davidoff Swiss Indoors Basel tornán jól sikerült Novak Djokovic bemutatkozása, aki első mérkőzését a német Beck ellen játszotta, és 6-3, 7-5-re tudott nyerni a szerb. Egy másik német, a nyolcadik helyen kiemelt Kohlschreiben szintén búcsúzni volt kénytelen, miután három szettben kikapott a szabadkártyás svájci Chiudinellitől. Miután tegnap egyéniben továbbjutott, ma párosban kiesett Roger Federer, aki épp az előbb említett Chiudinelli oldalán indult, de alulmaradt a Cerretani-Qureshi párossal szemben. Sikerült azonban a továbbjutás az első helyen kiemelt Nestor-Zimonjic párosnak, illetve a másodikként kiemelt Bryan testvéreknek is.

Holnap 18:00 órakor (legkorábban) lép pályára Bázelben Stanislas Wawrinka Ivan Ljubicic ellen, akiket 20:00-tól Roger Federer és Andreas Seppi követ. Valenciában 11:00 órakor Gilles Simon és Tomas Berdych mérkőzésével indul a napi program, a délután 3-kor kezdődő sáv első mérkőzése pedig a Mikhail Youzhny - Jo-Wilfried Tsonga találkozó lesz.

2009. augusztus 27.

US Open 2009: Sorsolás

Ma hozták nyilvánosságra az idei US Open sorsolását. Eszerint a férfi egyes mezőny legmagasabban rangsorolt játékosa a világranglistát vezető Roger Federer lesz, míg a lista második végén második kiemeltként a világranglistán is nemrég a második helyet megszerző Andy Murray található. A svájci első fordulós ellenfele a szabadkártyával induló amerikai Devin Britton lesz, míg a skót a lett Ernests Gulbis ellen kezd.

Roger Federer ágán található a kiemelt versenyzők közül például Novak Djokovic, Andy Roddick, Lleyton Hewitt, avagy Tommy Haas. Ellenben Andy Murray ágán olyan nevek olvashatók, mint Rafael Nadal, Juan Martin del Potro, Gilles Simon és Stanislas Wawrinka. A teljes lista az US Open hivatalos honlapján érhető el. Ugyanitt elérhető immár a férfi egyes mellett a női egyes sorsolása, melyen első helyen kiemelt az orosz Dinara Safina, második pedig az amerikai Serena Williams, testvére, Venus pedig az ő ágán a harmadik helyen kiemelve szerepel. Szávay Ágnes a 32. helyen kiemelt.

(Képek forrása: US Open)

2009. június 29.

Murray negyeddöntős

Közel négy órás, rendkívül izgalmas és magas színvonalú mérkőzést követően a világranglista harmadik helyezettje, a skót Andy Murray jutott tovább a negyeddöntőbe, miután ötszettes találkozón legyőzte a svájci Stanislas Wawrinkát. Az első szettben nem kezdett jól Murray, kétszer is elvette Wawrinka az adogatását, ekkor még úgy tűnt, hogy könnyedén három szettben nyerhet akár a svájci. A második szettben 4-3-as állást követően vette el a skót Wawrinka adogatását, majd hozta a sajátját, így ekkor már 1-1-re módosult a nyert szettek aránya. A jó formáját a harmadik szettre is átmentette Andy Murray, 6-3-ra nyerte a harmadik szettet, miután semmire elvesztette Wawrinka az adogatását azt követően, hogy egyszer már breakelte őt Murray.

A negyedik szett újabb fordulatot hozott, az utolsó pillanatokban el tudta venni a skót szervajátékát Wawrinka, majd a sajátját hozva döntőszettre tolta a döntést. Az ötödik szettben első adogatását 40-0-ról veszítette el Wawrinka, azonban később sikerült visszabreakelnie. Ekkor már mindkét játékos tudta, hogy itt már minden elvesztett pontnak óriási lehetősége lehet. Murray 4-3 után ismételten breakelni tudta Stanislas Wawrinkát, majd hozta a saját szervajátékát, ezzel közel négy órányi játékot követően 2-6, 6-3, 6-3, 5-7, 6-3-ra nyert, ezzel bejutva a negyeddöntőbe.

Ennél könnyebben jutott tovább Roger Federer, aki Robin Söderlinget győzte le három szettben, 6-4, 7-6(5), 7-6(5)-re. Szintén nyert Andy Roddick Tomas Berdych ellen 7-6(4), 6-4, 6-3-ra. Meglepetésre - számomra legalábbis az - nem jutott ugyanakkor tovább Fernando Verdasco, a spanyolt Ivo Karlovic múlta felül négy szettben, melyből három sorsa csak rövidítésben dőlt el. Nem csak a hetedik, de a nyolcadik kiemelt is, azaz a francia Gilles Simon is búcsúzott ma a wimbledoni tornától, őt Juan Carlos Ferrero győzte le négy szettben.

Történelmi eseménynek is tekinthetjük, hogy a mai napon eleredt az eső, így először kellett behúzni a centerpálya tetejét. A fedett pályának köszönhető egyébként, hogy a Wawrinka-Murray találkozót sötétedés miatt nem kellett félbeszakítani, mert az eső eláltát követően is behúzva maradt a tető, így lámpafénynél tovább tudtak játszani. A tető behúzására a Dinara Safina - Amelie Mauresmo találkozó alatt volt szükség, amit követően az orosz nyerte az első pontot, és végül egyébként három szettben maga a mérkőzést is.

Ana Ivanoniv a második szett elején sérülés miatt feladta a küzdelmeket, így Venus Williams könnyedén jutott tovább. Testvére, Serena is ott lesz a következő fordulóban, neki Daniela Hantuchova volt a mai ellenfele, és 6-3, 6-1-re tudott nyerni az amerikai. Nem tartott sokáig Melanie Oudin menetelése, aki miután legyőzte Jelena Jankovic-ot, ma kikapott Agnieszka Radwanskától két szettben.

A holnapi napon a női negyeddöntőket tartják. A center pályán Dinara Safina kezd Sabine Lisicki ellen, Victoria Azarenka lép pályára, ellenfele Serena Williams lesz. Az egyes pályán a program a Venus Williams - Agnieszka Radwanska találkozóval kezdődik, majd a Francesca Schiavone - Elena Dementieva mérkőzéssel folytatódik.

A férfi negyeddöntők párosításai is már kialakultak. Eszerint Lleyton Hewitt Andy Roddick ellen játszik, Tommy Haas pedig Novak Djokovic ellen. Roger Federer ellenfele Ivo Karlovic lesz, míg Andy Murray Juan Carlos Ferrero ellen lép majd pályára.

2009. június 28.

Könnyedén jutott tovább Murray

Az államvizsga miatt eddig külön bejegyzésekben nem foglalkoztam a wimbledoni tenisztorna eseményeivel, ezért most már épp itt az ideje. A mai (na jó, ha szigorú akarok lenni, akkor tegnapi) napon lépett pályára a center pályán utolsóként Andy Murray, ellenfele Viktor Troicki volt. A szerb legyőzése nem okozott komoly fejtörést a világranglistán harmadik helyezett skót számára, aki sima három szettben, 6-2, 6-3, 6-4-re nyert ellene. Troicki harmadik fordulóba jutásában nagy szerepe volt annak, hogy szerencsés sorsolása volt, a mai teljesítménye - talán a centerpályás mérkőzés miatt is - alulmúlta a várakozásokat. A mérkőzés kulcsmomentumai Twitteren (avagy a blogon itt jobbra) is nyomon követhetők voltak.

A Murray-Troicki találkozó alatt folyamatosan fennállt a lehetősége, hogy először behúzásra kerül a centerpálya új teteje, de végül az eső intenzitása nem tette ezt indokolttá. Az időjárás ezúttal igen kegyes a Grand Slam-torna rendezőivel, ritka ugyanis, amikor az első heti programot le tudják úgy bonyolítani Wimbledonban, hogy egyetlen esőszünet se legyen. A jövőhéten azonban talán erre is sor kerülhet.

Andy Murray ellenfele a következő körben a svájci Stanislas Wawrinka lesz, aki Jesse Levine ellen játszott, és 5-7, 7-5, 6-3, 6-3-ra nyert. Továbbjutott továbbá Andy Roddick, ő Jürgen Melzert búcsúztatta 7-6(2), 7-6(2), 4-6, 6-3-ra. Bár nem játszott rosszul az osztrák, ma ez kevésnek bizonyult. Nem jutott ugyanakkor tovább Nikolay Davydenko, Tomas Berdych győzte le sima három szettben 6-2, 6-3, 6-2-re. Tegnap sötétedés miatt a legizgalmasabb pillanatban kellett félbeszakítani a Tommy Haas - Marin Cilic találkozót, döntőszett 6-6-nál tartottak. Végül a huszonnegyedik helyen kiemelt német 7-5, 7-5, 1-6, 6-7(3), 10-8-ra legyőzte a tizenegyedik helyen kiemelt horvátot.

A nap legnagyobb meglepetései azonban a női mezőnyben születtek. Sabine Lisicki legyőzte Svetlana Kuznetsovát 6-2, 7-5-re, Melanie Oudin legyőzte Jelena Jankovic-ot 6-7(8), 7-5, 6-2-re, vagyis a torna ötödik és hatodik kiemeltje is búcsúzott a mai napon. Könnyedén továbbjutott ugyanakkor Venus Williams, aki a centerpálya első mérkőzését játszotta Carla Suarez Navarro ellen. Az amerikai 6-0, 6-4-re diadalmaskodott a spanyol felett.

A "középső vasárnap" tradicionálisan pihenőnap Wimbledonban, így a Grand Slam-torna programja majd csak hétfőn folytatódik. Helyi idő szerint 13 órakor (magyar idő szerint 14 órakor) kezdődik a center pálya programja, elsőként Roger Federer és Robin Soderling lép pályára, majd Dinara Safina játszik Amelie Mauresmo ellen. Úgy gondolom egyáltalán nem meglepő, hogy a harmadik találkozó ezen a pályán a fentebb már említett Andy Murray - Stanislas Wawrinka mérkőzés lesz. Ez utóbbi találkozó főbb pontjainál várhatóan ismételten lesznek twitteren bejegyzések.

(Képek forrása: Wimbledon.org)

2009. április 16.

ATP Monte Carlo: Esős nap

A mai nap Monte Carlo-ban sokáig az eső volt az úr. Az eredetileg tervezett 10:30-as kezdés helyett csak 15:30 óra után kezdődhetett meg a napi program, mely rövidebb időkre, majd pedig végérvényesen félbeszakadt ugyancsak a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. A szerencsésebbek ennek ellenére be tudták fejezni a mérkőzésüket, akik később kezdtek, vagy elhúzódott a mérkőzésük, ott erre esély sem volt. Ők számíthatnak holnap duplán játszhatnak, hiszen csak így tartható a torna vasárnapi fináléja. Ez a pár lejátszott találkozó is elég volt azonban ahhoz, hogy egy meglepetés szülessen a mai napon.

A center pályán két svájci, Roger Federer és Stanislas Wawrinka játszott egymással. Az eredményt Federer formáját tekintve nehéz eldönteni, hogy meglepetésnek kezeljük-e, főleg ha hozzávesszük, hogy eredetileg nem tervezte itt az indulást, csak később kért - és kapott - szabadkártyát. Ami biztos, hogy 6-4, 7-5-re Wawrinka nyerte ezt a találkozót, amely akár még simább is lehetett volna. Az ezt követő Lapentti-Nadal mérkőzésből mindösszesen egyetlen game-t engedélyezett az időjárás, ezt az adogató Lapentti megnyerte, folytatás holnap.

A másik pályán Andy Murray és Fabio Fognini találkozójával kezdődött a program. Az olasz 5-0-ra is vezetett már, amikor a brit feljött, majd tie break-ben megnyerte az első szettet, a második szettben pedig 1-0-ig jutott el az esőszünetig, folytatás itt is pénteken. Az őt követő Nalbandian - Davydenko találkoz értelemszerűen ugyancsak holnapra áthelyezve. A kettes pályán ugyanakkor ketten is be tudták fejezni a napi programban szereplő mérkőzésüket. Az elsőt Fernando Verdasco nyerte egy másik spanyol, David Ferrer ellen. Ezt követően pedig három szettben Djokovic nyert Montanes ellen. A kilences pályán Monacot Beck verte, Bolelli-Ljubicic találkozó pedig csak holnap lesz. A könnyebb követhetőség végett íme kivonatosan a mai eredmények és a holnapi program.

Csütörtöki eredmények
S. Wawrinka (svájci, 13.) - Roger Federer (svájci, 2., szabadkártya)
6-4, 7-5
N. Djokovic (szerb, 3.) - A. Montanes (spanyol)
6-1, 6-7(4), 6-0
F. Verdasco (spanyol, 7.) - D. Ferrer (spanyol, 10.)
6-2, 6-1
A. Beck (német) - J. Monaco (argentin)
3-6, 6-2, 7-5
N. Lapentti (ecuadori) - R. Nadal (spanyol, 1.)
1-0, eső miatt félbeszakadt, pénteken folytatják
A. Murray (brit, 4.) - F. Fognini (olasz)
7-6(11), 1-0, eső miatt félbeszakadt, pénteken folytatják
D. Nalbandian (argentin, 12.) - N. Davydenko (orosz, 8.)
eső miatt átkerült péntekre
S. Bolelli (olasz) - I. Ljubicic (horvát, szabadkártya)
eső miatt átkerült péntekre

Pénteki program
Center pálya, kezdés 10:30
R. Nadal (spanyol, 1.) - N. Lapentti (ecuadori)
F. Verdasco (spanyol, 7.) - N. Djokovic (szerb, 3.)
A. Beck (német) - S. Wawrinka (svájci, 13.)
R. Nadal (spanyol, 1.) VAGY N. Lapentti (ecuadori) -
S. Bolelli (olasz) VAGY I. Ljubicic (horvát, szabadkártya)
A. Murray (brit, 4.) VAGY F. Fognini (olasz) -
D. Nalbandian (argentin, 12.) VAGY N. Davydenko (orosz, 8.)

Court des Princes, kezdés 10:30
A. Murray (brit, 4.) - F. Fognini (olasz)
(páros mérkőzésekkel folytatódik a program)

2-es pálya, kedzés 10:30
D. Nalbandian (argentin, 12.) - N. Davydenko (orosz, 8.)
(páros mérkőzéssel folytatódik a program)

9-es pálya, kezdés 10:30
S. Bolelli (olasz) - I. Ljubicic (horvát, szabadkártya)

2009. január 23.

Australian Open 2009: 5. nap

A mai nap (egyik) leginkább várt mérkőzése a Roger Federer - Marat Safin találkozó volt. Az első két szett viszonylag simán lett a korábbi világelső svájcié, az utolsó szett sorsáról azonban rövidítés döntött. Utolsó, vagyis végül ezt is a svájci nyerte meg, így 6-3, 6-2, 7-6(5)-ös végeredménnyel búcsúztatta az oroszt. Novak Djokovic szintén ott lesz a következő körben, miután Amer Delic ellen 6-2, 4-6, 6-3, 7-6(4) eredményt ért el. Sajnálatos incidens is történt a mérkőzést követően, amikor a két tábor szurkolói összeverekedtek, egy szurkolót fejbe talált egy szék, mely következtében az eszméletét is elvesztette. Szerencsére később kiderült, hogy csak könnyebb sérülést szenvedett. A rendbontás miatt három embert vettek őrizetbe a helyi hatóságok.

Juan Martin Del Potro és az amerikai Andy Roddick szintén bejutottak a következő körbe, ahogy Tomas Berdych is. Utóbbi az öt hellyel magasabban rangsorolt Stanislas Wawrinkát búcsúztatta a 2009-es év első Grand Slam viadalától. A spanyol David Ferrer számára ugyancsak a mai nap volt a végállomás, amikor a tizenegyedik helyen kiemelt játékost a tizenkilencedik helyre rangsorolt Marin Cilic 7-6(5), 6-3, 6-4-re verte meg.

Az Australian Open ötödik játéknapjának igazi meglepetését azonban az ötödik helyen kiemelt szerb Ana Ivanovic kiesése jelentette. Alisa Kleybanova volt a legyőzője, a találkozó végeredménye 7-5, 6-7(5), 6-2 lett. Caroline Wozniacki ugyancsak kezdhet összepakolni, mert nem jutott be a következő fordulóba. Az első szettet ugyan még megnyerte, a következő kettőben azonban Jelena Dokic dominanciája volt megfigyelhető. Az ausztrál végül 3-6, 6-1, 6-2-re nyert a hazai szurkolók nagy örömére.

A holnapi programra tekintve számomra érdekes mérkőzések csak az esti programban lesznek. A Rod Laver Aréna délelőtti első mérkőzését az amerikai Serena Williams játsza a kínai Shuai Peng ellen. Őket egy újabb női mérkőzés, majd Dudi Sela és Jo-Wilfried Tsonga találkozója követi. Az esti programba került másodikként a spanyol világelső Rafael Nadal és a német Tommy Haas találkozója. Szintén esti mérkőzést kapott, igaz a Hisense Arénában a torna egyik legnagyobb esélyesének kikiáltott Andy Murray. A negyedik helyen kiemelt brit az esti sáv első mérkőzését játssza az ausztrál Jürgen Melzer ellen. A Margaret Court Aréna második találkozójaként került kiírásra Gilles Simon és Mario Ancic mérkőzése. Richard Gasquet és Fernando Gonzalez ugyanitt játssza a nap utolsó mérkőzését, legkorábban ottani idő szerint 19:30 órai kezdettel. További részletek és eredmények az Australian Open honlapján.

2008. szeptember 2.

Tovább menetel Murray

A vártnál nehezebben jutott tovább Rafael Nadal a most zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon. Az első, magabiztosan nyert szettet követően Sam Querry fordítani tudott, és hozta a második szettet. A harmadik játszma is csak rövidítésben dőlt el, ezúttal a spanyol javára. A negyedik és egyben utolsó szett szintén Nadalé lett, így ő jutott tovább a következő fordulóba. Ellenfele a negyeddöntőben a tornán remelkő Mardy Fish lesz, aki egy szorosabb és két könyedebb szettben győzte le a francia Gael Monfilst.

Az Arthur Ashe pálya esti sávjának második mérkőzése volt Andy Murray és Stanislas Wawrinka találkozója. A brit azonnal elvette a svájci adogató játékát, melyet a következő adogatásnál megisételt, miközben hozta a sajátjait. Harmadik alkalommal sikerült hozznia a gémet Wawrinkának, de ez csak a szépítéshez volt elég, így valamivel több, mint fél óra játék után 6-1-re Murray nyerte az első szettet.

A második szettre összeszedte magát Wawrinka, ahol azonnal elvette Andy Murray adogatását. Ez azonban kevésnek bizonyult, Murray visszavette az adogatását, és a svájci a fontos pontoknál hibázott, így végül ez a szett is a hatodik helyen kiemelt britté lett 6-3-as eredményt követően. A harmadik szettben is a fontos pontoknál hibázott Wawrinka, így szintén 6-3-ra hozta Murray. Kevesebb mint két óra alatt, egészen pontosan egy óra negyvenkilenc perc játék után, három játszmában győzött Andy Murray Stanislas Wawrinkával szemben, így ő jutott tovább a negyeddöntőbe, ahol ellenfele az argentin Juan Martin Del Potro lesz, aki szintén három játszmában győzött a japán Kei Nishikori-val szemben. Murray ezzel a győzelemmel tovább javította mérlegét Wawrinkával szemben, akivel immár ötödször találkozott ebben az évben. Eddig három, immár négy győzelmet könyvelhet el az ötből Wawrinkával szemben Andy Murray, amivel együtt az összes találkozójuk mérlege is 4:3-ra módosult.

Kapcsolódó eredmények:
Férfi egyes, nyolcaddöntők:
Andy Murray (brit, 6.) - Stanislas Wawrinka (svájci, 10.)
6-1, 6-3, 6-3
Rafael Nadal (spanyol, 1.) - Sam Querry (amerikai)
6-2, 5-7, 7-6(7-2), 6-3
Mardy Fish (amerikai) - Gael Monfils (francia, 32.)
7-5, 6-2, 6-2
Juan Martin Del Potro (argentin, 17.) - Kei Nishikori (japán)
6-3, 6-4, 6-3

A hazai közönség előtt játszó Williams testvérek könnyedén jutottak tovább a negyeddöntőbe. Ez egyben azt is jelenti, hogy Venus Williams testvérével, Serenával küzd meg az elődöntőbe jutásért. Venus Radwanska, Serena pedig Bremond ellen diadalmaskodott a továbbjutásért. Szintén a negyeddöntőbe juttott Safina, aki Grönefeldet búcsúztatta, valamint Penetta is, aki Mauresmo ellen győzött. A másik negyeddöntőt tehát ők, vagyis Safina és Penetta játszák majd egymással. Minderre azonban csak egy nap pihenő után kerül sor. A mai nap ugyanis Elena Dementieva és Patty Schnyder kezd egymás ellen az Arthur Ashe pályán. Őket Tommy Robredo és Novak Djokovic követi, majd Igor Andreev és Roger Federer lép pályára. Az esti sávban Sybille Bammer és Jelena Jankovic kezd, majd Andy Roddick és Fernando Gonzalez játszik egymás ellen egy - remélhetőleg - izgalmas mérkőzést. Nikolay Davydenko és Gilles Muller a Louis Armstrong pályára "szorult ki", az ő mérkőzésük a harmadik lesz a sorban ezen a pályán. A női mezőny már a negyeddöntőket kezdi, míg a férfiak egyelőre a nyolcaddöntőknél tartanak még a mai napon.

Kapcsolódó eredmények:
Női egyes, nyolcaddöntők:
Venus Williams (amerikai, 7.) - Agnieszka Radwanska (lengyel, 9.)
6-1, 6-3
Serena Williams (amerikai, 4.) - Severine Bremond (francia)
6-2, 6-2
Dinara Safina (orosz, 6.) - Anna-Lena Grönefeld (német)
7-5, 6-0
Flavia Pennetta (olasz, 16.) - Amelie Mauresmo (francia, 32.)
6-3, 6-0

(Képek: Andy Murray, US Open)

2008. szeptember 1.

Boldog Születésnapot, KJFF!

A korábbi világelső svájci Roger Federer könnyedén jutott az amerikai nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjébe, amikor a torna hetedik napján három szettben leiskolázta cseh ellenfelét. A korábbi világelső mérkőzését Andy Roddick és Andreas Seppi követte az Arthur Ashe pályán. Az első két szett egyértelműen az amerikai győzelmével zárult, az olasz csak a harmadik játszmában tudta elvenni Roddick adogatását. Ez azonban végül kevésnek bizonyult, Andy Roddick visszavette az elvesztett adogatását, majd tie breakben megnyerte a szettet, és ezzel a mérkőzést is. Az éjszakai sávban játszott Djokovic. Az első szettet rövidítésben elvesztette, majd összeszedte magát, hozta a további szetteket, így végül négy szettben győzte le Marin Cilic-et.

Ma lép pályára az Arthur Ashe pályán Rafael Nadal. A második mérkőzés lesz az övé, és az amerikai Sam Querry ellen kell megküzdenie a továbbjutásért. Őt Venus Williams követi még a délutáni sávban, testvére, Serena pedig az esti sáv első mérkőzését játsza. A nap csúcspontja az Arthur Ashe pályán az este második mérkőzése lesz, amikor a brit Andy Murray és a svájci Stanislas Wawrinka játszik majd egymással.

Kapcsolódó eredmények:
Roger Federer (svájci, 2.) - Radek Stepanek (cseh, 28.)
6-3, 6-3, 6-2
Andy Roddick (amerikai, 8.) Andreas Seppi (olasz, 31.)
6-2, 7-5, 7-6(4)
Novak Djokovic (szerb, 3.) - Marin Cilic (horvát, 30.)
6-7(7), 7-5, 6-4, 7-6(0)

Zárásként egy kicsit más téma. Egyfelől ma csengettek be az iskolákban, másfelől a mai nap ünnepli fennállásának 2. évfordulóját a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központja. Remélem, hogy még sokszor megemlékezhetek az intézet születésnapjáról itt a blog hasábjain. Ha már szóba került a suli, akkor megemlíteném, hogy megújult a KJF Ügyfélszolgálat honlapja, mely szerintem egyételműen az előnyére változott. Még korábban megújult a Neptun kinézete is, amely szintén tetszik, bár néha furcsa, hogy olyan tárgyat is pirossal kihúz, mely egyébként teljesített. Igaz, erről a fórumban azt írták, hogy ne foglalkozzunk vele, ami megvan, az megvan színtől függetlenül.

2008. augusztus 31.

Nehezen, de tovább jutott Murray

Egészen a jövőhét végéig kiemelt szerephez jut a TyBlogban a tenisz, hiszen most zajlik épp az US Open, ennek megfelelően a korábbi napokban már megszokottakhoz hasonlóan ezzel kezdeném a mai bejegyzésemet, egész pontosan a tegnapi nap eseményeivel, hiszen a mai nap még nem kezdődött el, a tegnapiról azonban még nem írtam semmit sem.

Két izgalmas mérkőzés is volt a tegnapi nap folyamán, ahol már úgy nézett ki, hogy az esélyesebbnek tartott versenyző búcsúzik a tornától, végül azonban az egyértelműen vesztes helyzetből sikerült fordítania. Ilyen mérkőzés volt a Stanislas Wawrinka - Flavio Cipolla találkozó, ahol két szoros küzdelemben elvesztett szett után úgy nézett ki, hogy az olasz elüti a pekingi olimpián párosban aranyérmet szerző svájcit. Végül két szettes hátrányból, köztük egy semmire nyert szettel (!) megfordította a mérkőzés végkimenetelét, így ismételten Andy Murray ellen játszhat, mely idén annyira nem is meglepő, de erről később.

Andy Murray ugyanis a másik teniszező, aki vesztesnek tűnő szituációból küzdötte tovább magát a következő körbe. Ellenfele az osztrák Jürgen Melzer volt, akinek csak a harmadik szettben tudta egyszer elvenni Murray az adogatását, amit később Melzer visszavett, így következhetett a rövidítés. Az első szett végi tie break még az osztrák sikerét hozta, itt azonban Murray fordítani tudott, így következhetett a negyedik szett. Ezt közel hasonló jó eredménnyel hozta, mint az imént említett Wawrinka, így ismételten egy döntő szett dönthetett a győztes kilétéről. Ez pedig a brit sikerével zárult, aki így végül egy izgalmas öt szettes mérkőzést követően került a következő körbe.

A legjobb tizenhat között tehát a brit Andy Murray és a svájci olimpiai aranyérmes Stanislas Wawrinka mérkőzik meg egymással, akik idén már több alkalommal is találkoztak egymással. Négyszer találkoztak ebben az évben, ebből háromszor Murray és csak egyszer nyert Wawrinka. Doha volt az első alkalom, ahol találkoztak 2008-ban, itt a döntőben játszottak egymással, 6-4, 4-6, 6-2-re a brit diadalmaskodott. Ezt követte Marseille, ahol 3-6, 7-6(5), 6-1-re ugyancsak Andy Murray nyert. A kivétel Rómában volt, itt ugyanis 6-2, 7-6(5)-os Wawrinka siker született. Majd Kanadában ismételten Murray nyert 6-2, 0-6, 6-4-re. Ezek alapján szerintem izgalmas mérkőzésnek nézünk majd elébe.

Nem feledkezhetünk meg az új világelső által elért eredményről sem, hiszen Nadal ugyancsak tegnap lépett pályára. Ő sokkalta egyértelműbb, három szettes győzelmet könyvelhetett el, folytatja tehát tovább menetelését. Röviden ennyit a férfiakról, nézzük meg kicsit a női eredményeket is. A papírformának megfelelően mindkét Williams testvér továbbjutott, némi érdekesség az eredményükkel kapcsolatban, hogy mindketten ugyanazon eredmény mellett jutottak tovább a következő fordulóba. Venus Bondarenko-t, Serena Sugiyama-t búcsúztatta az US Opentől. Ezenkívül lényegében itt mindenhol az előzetes várakozásoknak megfelelő eredmény született. Tovább tekintve a ma estére, a torna hetedik napjára: Az Arthur Ashe pályán Jelena Jankovic és Caroline Wozniacki kezd, őket a korábbi svájci világelső Roger Federer és Radek Stepanek követi, majd először nem az esti sávba beosztott Andy Roddick és Andreas Seppi. Ugyanitt az esti sávban kapott helyet Elena Dementieva és Na Li, valamint Marin Cilic és Novak Djokovic.

Kapcsolódó eredmények:
Férfi egyes
Andy Murray (brit, 6.) - Jurgen Melzer (osztrák)
6-7(5), 4-6, 7-6(5), 6-1, 6-3
Stanislas Wawrinka (svájci, 10.) - Flavio Cipolla (olasz)
5-7, 6-7(4), 6-4, 6-0, 6-4
Rafael Nadal (spanyol, 1.) - Viktor Troicki (szerb)
6-4, 6-3, 6-0

Női egyes
Venus Williams (amerikai, 7.) Alona Bondarenko (ukrán, 27.)
6-2, 6-1
Serena Williams (amerikai, 4.) - Ai Sugiyama (japán, 30.)
6-2, 6-1


2008. augusztus 30.

Kiesett Svetlana Kuznetsova

Az US Open ötödik napján ismételten pályára lépett a korábbi világelső svájci Roger Federer. A három szettes játszmában a kiírás szerint Thiago Alvest, valójában azonban saját magát sikerült legyőznie, így jutott tovább immár ő is a harmadik fordulóba. Novak Djokovic követte őket az Ashe-n, aki ugyancsak továbbjutott, az amerikai Robert Kendricket búcsúztatta ugyancsak három szettben. Egy másik amerikai, Robert Ginepri kikapott a mai napon, őt a horvát Malin Cilic győzte le négy szettben. Andy Murray a mai nap is pályára lépett, ezúttal honfitársával, Ross Hutchins oldalán. A második fordulónál azonban nem sikerült tovább jutniuk, miután Daniel Nestor - Nenad Zimonjic párosa diadalmaskodott velük szemben három játszmában. A női mezőnyt végignézve meglepetéseredmény született az Armstrong pálya harmadik meccsén. Katarina Srebotnik három játszmában megverte a harmadik helyen kiemelt orosz Svetlana Kuznetsovát. Victoria Azarenka, bár magasabb helyen volt kiemelve, mégis sima két szettben kikapott az ugyancsak kiemelt Caroline Wozniackitól.

Jelenleg Tommy Robredo és Marat Safin játszik az Armstrongon, illetve elkezdődött az esti sáv az Ashe-n is. Vagyis csak kezdték volna, ugyanis az első szettben 1-1-ig jutottak csak el ez utóbbi pályán, amikor eleredt az eső, és felfüggesztették a játékot. Így tekintsünk inkább holnapra (avagy inkább már mára?). Az Arthur Ashe pályán elsőként Venus Williams és Alona Bondarenko lép pályára, őket Rafael Nadal és Victor Troicki, majd a másik Williams testvér, Serena és Ai Sugiyama következik. Andy Murray is pályára lép majd, ő ismételten a Grandstand pályára lett beosztva. A Jürgen Melzer elleni mérkőzése előtt Agnieszka Radwanska és Dominika Cibulkova lép pályára. Stanislas Wawrinka Flavio Cipolla ellen lép pályára elsőként a tizenegyes számú pályán.

Néhány eredmény az 5. napról:
Férfi egyes
Roger Federer (svájci, 2.) - Thiago Alves (brazil)
6-3, 7-5, 6-4
Novak Djokovic (szerb, 3.) - Robert Kendrick (amerikai)
7-6(8), 6-4, 6-4

Női egyes
Jelena Jankovic (szerb, 2.) - Jie Zheng (kínai)
7-5, 7-5
Katarina Srebotnik (szlovén, 28.) - Svetlana Kuznetsova (orosz, 3.)
6-3, 6-7(1), 6-3

2008. augusztus 28.

Izgalmas játszmában jutott tovább Murray

Izgalmas mérkőzést követően négy szettben két óra harminchárom perc játék után jutott tovább Andy Murray a harmadik fordulóba az US Openen. Következő ellenfele az osztrák Jürgen Melzer lesz. Három játszmában ugyancsak továbbjutott a svájci Stanislas Wawrinka, ő Odesniket győzte le, a következő játékot Flavio Cipolla ellen játsza majd. James Blake könnyedén lépett tovább a következő fordulóba, hiszen ellenfele a harmadik szett elején feladta a küzdelmet. Mardy Fish miután legyőzte a huszonhatodik helyen kiemelt Matthieut, így ő játszik majd honfitásrával. Kevésbé eredményes napot zárt Szávay Ágnes, akinek a 2. körben véget ért az idei US Open, miután kikapott olasz ellenfelétől. Az esti sávban játszik az Arthur Ashe pályán az immár világelső spanyol Rafael Nadal, és Ryler Dehart, valamint előttük pályára lép még Serena Williams és Elena Vesnina.

A holnapi napon lép pályára az Arthur Ashe pályán Roger Federer, aki egy brazil ellenfelet kapott Thiago Alves személyében. Az ő mérkőzésüket követi Novak Djokovic és Robert Kendrick, a Federeres játék előtt pedig elsőként Jelena Jankovic és Jie Zheng lép pályára. Andy Roddick az esti program második mérkőzésén lép csak pályára a torna ötödik napján.

A bejegyzéshez kapcsolódó eredmények:
Férfiak
Andy Murray (brit, 6.) - Michael Llodra (francia)
6-4, 1-6, 7-5, 7-6(9-7)
Stanislas Wawrinka (svájci, 10.) - Wayne Odesnik (amerikai)
6-4, 7-6(8-6), 6-2
James Blake (amerikai, 9.) - Steve Darcis (belga)
4-6, 6-3, 1-0-nál feladta
Mardy Fish (amerikai) - Paul-Henri Mathieu (francia, 24.)
6-2, 3-6, 6-3, 6-4
Flavio Cipolla (olasz) - Yen-Hsun Lu (tajvani)
6-1, 4-6, 7-6(7-2), 6-4
Jurgen Melzer (osztrák) - Jiri Vanek (cseh)
6-0, 6-2, 6-2

Nők
Tathiana Garbin (olasz) - Agnes Szavay (magyar, 13.)
5-7, 6-2, 6-3