2007. február 20.

Az elnök emberei

Mivel egy újabb átlagos itthoni nap telt el, így egy újabb TV-műsorra hívnám fel a figyelmet, mely egy sorozat, és több évadja megjelent már Magyarországon is DVD-n. Ez a sorozat nem más, mint az elnök emberei. Egyetlen hátránya, hogy valamiért az RTL Klub igen késői időpontban tűzi rendre műsorra, például ma is 23:50 kezdettel. A régebbi évadokat valójában jobban kedveltem, amikor Bartlet elnök (Martin Sheen) és csapata volt a középpontban. Az utolsó évadokban azonban eltolódott másfelé a hangsúly, most például (7. évad) Vinick (Alan Alda) és Santos (Jimmy Smits) választási küzdelme került a középpontba. Személy szerint a kedvencem egyébként Claudia Jean "C. J." Cregg (Allison Janney). Ő látható itt jobbra a képen.

A sorozat utolsó évadjához érkezett idén Amerikában, amit egyfelől ugyan sajnálok, másfelől nincs értelme valamit a végtelenségig nyújtani. Hét évad pont megfelelő volt belőle. Nem szeretném azonban én sem a végtelenségig húzni a sorozatról a hozzászólást, így zárásként nézzük, hogy mi lesz látható a ma esti epizódban: Vinick és Santos megjelenik a tévés vitán, ahol a moderátor ismerteti a szabályokat. Vinick azt kéri, legyen ez egy valódi vita, és Santos azonnal belemegy. Felrúgják az előre lefektetett szabályokat, és kölcsönösen alaposan megszorongatják egymást. (Forrás: Port.hu) Természetesen ezt a sorozatot is ajánlom mindenki figyelmébe, ha újrakezdenék valahol, mindenképp kapcsolódjon be. Illetve mint említettem több évad megvásárolható már magyarul DVD-n.

2007. február 19.

Két hét itthon

Tegnap este sikeresen hazaérkeztem. Most valamiért az átlagosnál fárasztóbb volt az út, és hosszabbnak, valamint unalmasabbnak tűnt. Este a Duna TV-n volt egy film (Good bye, Lenin!), amit már egy ideje meg akartam nézni. Elvileg volt egy tanóránk, aminek része volt, nekem mégsem rémlik a film. Szóval már mindenképp megérte hazajönni. Bár egyesek divatosnak tartják leszólni a német filmeket, szerintem ez igenis egy jó film volt. Ajánlom mindenkinek, aki eddig még nem látta volna a filmet.

Az első itthoni nap legfőképp pihenéssel telt, akklimatizálódni kellett az itthoni légkörhöz. Vegyült közé némi ügyintézés a Tanulmányi Osztállyal a félév költségtérítési csekkjével kapcsolatban. Illetve megkaptuk immár két tantárgy feladatát, amit elektronikus formában kell megoldanunk. Ez a retorika és a stilisztika tárgyak. Egyik tárgy esetében máig nem értem miért apróbb konfliktusom adódott az egyik tanárral, aki előtte nem is tanított soha. Sajnos nem sikerült korrekten intéznie az ügyet. Remélem végül azért ez a negatív kezdet nem lesz hatással az év végi eredményre. (Hisz az nem lenne etikus, így nem is feltételezem.)

2007. február 18.

Két hét otthon

Mint tegnap már megírtam e blog hasábjain, a mai nap hazautazom két hétre. Kipihenem az első hét semmittevésének fáradalmait :) Valójában ennél azért várhatóan aktívabb otthoni program vár rám, hiszen ha megkapjuk (esetleg már meg is kaptuk?) az elektronikus feladatokat, akkor el lehet kezdeni azoknak a kidolgozását, hogy ne akkorra maradjon ránk az egész, amikor már óráink is vannak, és esetleg ráadásként még azokra is kell beadandót írnunk. Az is igaz azonban, hogy általában az ember - a környezetemben legalábbis mindenképp - gyakrabban tervezi el, hogy miként lehetne ideálisan ütemezni a feladatokat, mint amilyen gyakran megvalósítja ezeket a terveket.

Kicsit furcsa hazamenni, hiszen épp most szoktam igazán vissza Fürstenfeldbe, erre most jön Szekszárd. Ettől függetlenül mindenképp szeretnék hazamenni. Jó itt, de jó otthon is. Ugyanakkor amint tudok, és már van miért (pl. lesz óránk) jövök vissza és maradok is. A mellékelt képen egyébként látszik hogy milyen messze is van Fürstenfeld és Szekszárd egymástól, illetve egy javasolt útvonal, ez épp a Fürstenfeld - Veszprém - Székesfehérvár - Szekszárd útvonal. Mi ettől kicsit eltérően, a Balaton mellett lefele szoktunk jönni-menni. A fenti kép pedig azt mutatja mivel teszem meg ezt az utat :)

2007. február 17.

Hazaút

Úgy adódott, hogy mivel nincs óránk a következő két hétben sem, így holnap hazautazom egy kicsit. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar, és egyből ennyi időre, de ha így alakult, akkor ki kell használni a lehetőséget.

Miután este 8 után (ezekben a percekben) jutott egyesek eszébe, hogy megint edzenek, így immár Gulyás tanárúrnak, mint a kollégium vezetőjének írtam meg problémámat, illetve kérdésemet.
Azt szeretném kérdezni, hogy a házirend szerint lehetséges-e, hogy az emeleti folyosón edzőterem legyen, melyhez a nyitott ajtajú szobából ordít a zene. Amennyiben lehetséges, akkor lehet-e olyan módosítást kérvényezni, hogy ne lehessen ezentúl?
Bízom a KJFF pozitív válaszában, és a jelenlegi helyzet mielőbbi felszámolásában. Ez így ugyanis kezd elviselhetetlenné és egyben tarthatatlanná válni.

2007. február 16.

Továbbra sem edzőterem a folyosó

Ugyan immár nem kíséri az egész folyosót beterítő hangzavar az edzéseket, ettől függetlenül úgy gondolom az emeleti folyosó továbbra sem edzőterem, és ideje lenne mielőbb felhagyni ecélú hasznosításával. Mindig örülök az erőtől duzzadó fiatalságnak, de az erejüket ne az ajtóm előtt csörömpölő súlyzókkal vezesse le. Az ehhez kapcsolódó társalgás, röhögcsélés ugyancsak nem biztos, hogy érdekel. Sőt, ha érdekelne adott pillanatban, akkor kint lennék, de mivel a szobámban vagyok, így valószínűleg inkább a csöndet szeretném. Akinek pedig túl sok felesleges ereje van, és kivitelezhetetlen feladatnak érzi, hogy NE a folyosón rendezze be az edzőtermét, javaslom helyette a könnyed esti futást. Az előző félévben is többen választották, nekik bejött, és nem is zavartak vele senkit, amellett, hogy friss levegőt szívtak be közben.

2007. február 15.

Változékony nap

A mai nap reggelén még kitűnő kilátások voltak arra, hogy élesben használhatom anno drága Smart pontokért megszerzett Ferrari-s esernyőmet. Végül azonban dél környékén, valamivel utána - mikor szoktam az étterembe menni - elállt az eső. Így szomorúan, de száműztem Ferrari-s esernyőmet a szoba sarkába. Ez nem az ő napja. Délutánra ugyanis a felhők felszakadoztak, még a nap is kisütött. Így maximum napernyőként, és nem esernyőként tudtam volna használni. Vérig sérteni azonban mégsem szeretnék egy eredeti Ferrari-s esernyőt, így ezt inkább nem tettem. Helyette örültem annak, hogy a reggeli, délelőtti borús időt felváltotta a - sajnos nem zavartalan - napsütéses délután.

2007. február 14.

Netgondok

Tegnap este visszaérkezett Gulyás tanárúr a kollégiumba. Egyből dolgoztatott, és neki is dolgoznia kellett. Néhány neont kellett kicserélnie. Ezen felül a gépteremben néztük meg közösen, hogy minden gépen jó-e az internetbeállítás, mert valamiért igen gyakran újra kell indítani az egész rendszert. Végül kiderült - amit én már az elején sejtettem -, hogy minden géptermi gép jól van beállítva. Ez arra enged következtetni, hogy valamelyik notebook okozza a problémát.

Ugyancsak problémát jelent, hogy valaki úgy gondolta övé a teljes kollégiumi háló, és letöltéssel lefogta az egészet. Szerencsére a vezetéknélküli net leállítását is kilátásba helyező e-mail óta - eddig - normalizálódni látszik a helyzet.

2007. február 13.

Kedvezményes ebédlehetőség

A már ezen blog hasábjain megemlített magyar étterem munkatársai egy kedvezményes ajánlatot dolgoztak ki a Kodolányi János Főiskola fürstenfeldi hallgatóinak. Az ajánlatot ugyan csak - várhatóan - a napokban ismertetik a kollégium hallgatóival, de én - ki más :) - már természetesen rendelkezem belső információkkal. Az ajánlat lényegében hasonlít a Tömösváris időkben kapotthoz. Egy a mostanitól (3+6+1) kicsit eltérő menülistáról kellene előre kiválasztani ki mikor mit szeretne enni. Ha legalább 10 fő úgy dönt, hogy a Restaurant am Kirchenplatz-ban szeretne enni, akkor a már jelenleg sem drága 4,50 €-s ár alá is hajlandók menni, várhatóan 4,00 €-t jelent ez az ár. Természetesen az első héten mindenki kipróbálhatja, hogy milyen a hely, nem árulnak zsákbamacskát, erre az időre egy még ennél is kedvezőbb áron kapjuk a napi menüt. Jövő héttől indulhatna is a projekt, hiszen a menü már elkészült. Majd kiderül hogy alakul, én mindenesetre örülnék, ha sikeres lenne a kezdeményezés.
(A mellékelt kép csak illusztráció)

2007. február 12.

Az emeleti folyosó nem edzőterem

Ugyan nem tartalmazza külön a házirend - nem is hinném, hogy kellene -, talán észre kellene venni, hogy nem véletlenül lettek ajtók szerelve a szobára. Ennek funkciója - többek közt -, hogy ha zenét hallgatunk, akkor ne az egész folyosó hallja - mert talán nem érdekli, még akkor se, ha nincs 22-07 között -, hanem csak mi magunk. Sajnos ez nem mindenkinek esett le. Ugyanígy nem tűnt fel egyeseknek az ajtó hangáteresztő képessége, és esetleg praktikus lenne nem más szobája ajtajában diskurálni az élet nagy dolgairól. Ugyan nagyon érdekes beszélgetés folyt, de erre a másik ajtaja helyett annyi más hely van. Valakinek a szobája, a közösségi terem, a szabad ég alatt. A téma publikusságától függően lehet helyszínt választani, és így még 22-07 közt sem zavarjuk a másikat. Persze ehhez egy kis figyelmesség kellene. Mindamellett természetesen nem azt mondom, hogy mindig síri csend honoljon a folyosón, az ideális egyensúlyt kellene megtalálni.

Az nem az ideális egyensúly, ha az emeleti folyosó gépteremmel átellenes végén edzőtermet nyitunk, kis edzőpadot csinálunk (súlyzót hozott valaki), ehhez kinyitjuk az ajtókat, hogy onnan szóljon a zene - egyébként szerintem csendben sem kellene a folyosóból edzőtermet csinálni. Mint mondtam ott a lenti terem, előző félévben is ott mentek az edzések, akár még egy szinttel lentebb is lehet helyet találni az edzésnek. Én azonban úgy gondolom nem azért fizetem a havi 160€-t, hogy edzőterem legyen a szobám előtt.

Hétfőn reggel csoportkísérő lettem, elkísértem az IFO-sokat és a tanárt a suliig, megmutattam a termüket. Délben szokás szerint ebéd magyar étteremben. Az e heti menüjük:

Suppen:
- Rindsuppe mit Nudeln
- Ungarische Gulaschsuppe
- Gemüse Cremesuppe

Hauptgerichte:
- Schweingulash mit Nockerln
- Putenbrust nach Pariserart mit Risibisi
- Putenbrust vom Grill in Käsesose mit Pommes
- Gebackene Fischfilet mit Reis
- Penne nach Mailänderart

Tages Dessert

És mindez csak 4,50 €-ért. Az órarendünk szerint különösebb programunk mára nincsen. A tanároknak, akiktől elektronikus úton kapunk feladatokat már megírtam a levelet, a pótlással kapcsolatban kell már csak levelet írnom.

Zárásként egy kedves reklámspot amerikából, ajánlom mindenki figyelmébe:


2007. február 11.

Ingyen szoftver, játék

A mai napra egy kis ajánló írására gondoltam. Egy olyan honlapot szeretnék ajánlani, ahonnan legálisan lehet ingyen letölteni olyan programokat, melyért normál esetben fizetni kellene. Egy új netes szolgáltatás segítségével most minden nap egy újabb shareware segédprogram és egy játék regisztrált felhasználói lehetünk. A Giveaway of the Day oldalról minden nap letölthetünk egy-egy segédprogramot, illetve játékot. A letöltött program shareware, de a csomagban található Activate.exe segítségével jogos felhasználói lehetünk a programnak addig, amíg az a gépünkön található. Nem egy újabb warez oldalról van szó, minden innen való letöltés és aktiválás legális, hála a Giwaeway kereskedelmi szerződéseinek. A trükk ugyanis az, hogy az oldalról az adott programot csak egy napig lehet letölteni és aktiválni, de maga a termék, valamint annak gyártójának egyéb termékei is megtalálhatók és rendelhetők innen. Aki lemaradt a Giveaway egynapos akciójáról, annak továbbra is meg kell vásárolnia a programot.

A mai program:
Giveaway of the Day

A mai játék:
Game Giveaway of the Day