2007. február 12.

Az emeleti folyosó nem edzőterem

Ugyan nem tartalmazza külön a házirend - nem is hinném, hogy kellene -, talán észre kellene venni, hogy nem véletlenül lettek ajtók szerelve a szobára. Ennek funkciója - többek közt -, hogy ha zenét hallgatunk, akkor ne az egész folyosó hallja - mert talán nem érdekli, még akkor se, ha nincs 22-07 között -, hanem csak mi magunk. Sajnos ez nem mindenkinek esett le. Ugyanígy nem tűnt fel egyeseknek az ajtó hangáteresztő képessége, és esetleg praktikus lenne nem más szobája ajtajában diskurálni az élet nagy dolgairól. Ugyan nagyon érdekes beszélgetés folyt, de erre a másik ajtaja helyett annyi más hely van. Valakinek a szobája, a közösségi terem, a szabad ég alatt. A téma publikusságától függően lehet helyszínt választani, és így még 22-07 közt sem zavarjuk a másikat. Persze ehhez egy kis figyelmesség kellene. Mindamellett természetesen nem azt mondom, hogy mindig síri csend honoljon a folyosón, az ideális egyensúlyt kellene megtalálni.

Az nem az ideális egyensúly, ha az emeleti folyosó gépteremmel átellenes végén edzőtermet nyitunk, kis edzőpadot csinálunk (súlyzót hozott valaki), ehhez kinyitjuk az ajtókat, hogy onnan szóljon a zene - egyébként szerintem csendben sem kellene a folyosóból edzőtermet csinálni. Mint mondtam ott a lenti terem, előző félévben is ott mentek az edzések, akár még egy szinttel lentebb is lehet helyet találni az edzésnek. Én azonban úgy gondolom nem azért fizetem a havi 160€-t, hogy edzőterem legyen a szobám előtt.

Hétfőn reggel csoportkísérő lettem, elkísértem az IFO-sokat és a tanárt a suliig, megmutattam a termüket. Délben szokás szerint ebéd magyar étteremben. Az e heti menüjük:

Suppen:
- Rindsuppe mit Nudeln
- Ungarische Gulaschsuppe
- Gemüse Cremesuppe

Hauptgerichte:
- Schweingulash mit Nockerln
- Putenbrust nach Pariserart mit Risibisi
- Putenbrust vom Grill in Käsesose mit Pommes
- Gebackene Fischfilet mit Reis
- Penne nach Mailänderart

Tages Dessert

És mindez csak 4,50 €-ért. Az órarendünk szerint különösebb programunk mára nincsen. A tanároknak, akiktől elektronikus úton kapunk feladatokat már megírtam a levelet, a pótlással kapcsolatban kell már csak levelet írnom.

Zárásként egy kedves reklámspot amerikából, ajánlom mindenki figyelmébe:


10 megjegyzés:

  1. Na figyi azért mert te remete vagy és imádod a csendet nem mindenki teszi ezt. Tudod van egy szép szó a világon hogy közöségi élet amiről még lehet a kicsiny anyad nem halott volna . meg külömben is ha nem tetszik a koleszélet akkor miért vagy egyéltalán itt 160 Euroért ki is lehet költözni egy albiba ahol senki se zavar és akkor a szomszédnaidnak irogathatod a mailjeidet mindenki fiattal és mindenki élni szeretne ha te ezt az életet nem éled mert a marson nevelkedtél sajnállak mert igy nagyon unalmas az élet . Meg ennyi elenséggel a világon nem is lehet nyugotan élni. gondold meg amit irtam lehet még hasznos lesz két pofon közt. Gostreider

    VálaszTörlés
  2. A remete életmód és a közt, hogy az ajtóm előtt edz valaki, holott lenne máshol lehetősége a kollégiumon belül (több is) úgy gondolom nem ugyanaz. A közösségi élet pont erről szólna, hogy legyünk tekintettel a másikra.
    Nem, nem szeretem a csendet, de ugyanígy nem szeretem, ha más zenéjét kell hallgatnom, holott nem szeretném. Én - tekintettel a közösségi életre, így a többiekre - igyekeztem eddig is, ezután is pl. úgy zenét hallgatni, hogy azt csak én halljam, mást ne zavarjon.
    Köszönöm az aggodalmat, azonban nem unalmas az életem, és hál' az égnek ellenségeim sincsenek. Illetve mivel te két pofon köztről írtál, így most lehet szereztem egyet, amit nagyon sajnálnék.

    VálaszTörlés
  3. Kedvey Tybor!

    Ahelyett, hogy ide írogatod a szánalmas megjegyzéseidet, inkább beszéld meg az illetőkkel SZEMÉLYESEN a problémáidat. (ez nem csak az én véleményem) És hiába a választékos stílus (vagy inkább bunkó és lenéző?), ez most sajna senkinek nem jött be. Mindenki a személyes kommunikálás mellett döntene. "Néma gyereknek anyja sem érti a szvát."
    Bár lehet, hogy Tibi csak az elrettentő izmok láttán nem mert szólni a srácoknak? Inkább a védelmet nyújtó internetháló fonalaiba burkolózva közli a panaszait... Persze ez csak költői kérdés volt. - ne válaszoljon rá senki. Bár most, hogy ez a blog ilyen népszerű lett, erre is sok esélyt látok. Végülis reklámnak nem volt rossz. :P

    És ha már az etika és a közösségi élet is szóba került: talán nem kellene megtagadni a segítségünket egy olyan embertől, aki magától nem tud felmenni egy lépcsőn... mondván: "Normális vagy? Én nem emelgetek ilyeneket!" Ő is a közösségünkbe tartozik. Szerintem mindenki tudja miről van szó. Nos Tybor, nálam itt vágtad el magad. És ez szerintem sokkal gázosabb, bunkóbb és aljasabb minden más cselekedetnél, még a szobád előtt való súlyzózgatásnál is.

    Üdv

    VálaszTörlés
  4. Előfordul, hogy az ember nem minden esetben a megfelelő úton indul el problémáinak megoldására. Ezen azonban szerintem kár ily mértékben felzúdulni. Mindenki levonhatja a megfelelő konzekvenciákat, személy szerint én is megtettem. Remélem más is megteszi velem együtt, és ezzel együtt alábbhagynak az indulatok.

    Azt az állítást pedig kikérem magamnak és határozottan visszautasítom, hogy valaha olyant mondtam volna, hogy valakin nem segítek, mert nem emelgetek "ilyeneket". Talán inkább az alaptalan vádaskodás a gázos, főleg ha alá sem írjuk a hozzászólásainkat, és így tesszük mindezt, névtelenül.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Tibi!

    Nem vádaskodás amit állítottam, főleg nem alaptalan: hiszen épp nekem (Kiss Zsanett) mondtad, hogy te nem mész oda, mert te nem emelgetsz ilyeneket.(Heiligen Kreuzban) Miután az egyik srác megkért, hogy menj oda, a füled botját sem mozdítottad. És én ( még mindig Kiss Zsanett) mentem oda segíteni. És nem esett nehezemre, pedig én sem vagyok egy erőbajnok. Úgyhogy légyszi ne hazudtolj meg. Mert ez így volt, és én akkor nagyon nagyot csalódtam.
    Ezzel pedig csak azt szerettem volna elérni, hogy lásd be valamennyien írogathatnánk primitív problémáinkról a kis blogokra, de inkább nem tesszük, hanem jól elvagyunk egymással, és megbeszéljük a másikkal, ha valami nem tetszik.

    Én kérek elnézést...

    VálaszTörlés
  6. Kedves Zsani!

    Mégiscsak vádaskodás, ugyanis félrehallottad amit mondtam, mert nem ezt mondtam. És sajnálom, hogy pont nálam nem volt igaz, hogy blogirás és társai helyett megbeszéljük egymás közt, ugyanis ezt nekem eddig soha nem említetted.
    Valóban megjegyeztem, hogy én vagyok-e a legalkalmasabb segítség, hisz mint rávilágítottál nem vagyok egy erőbajnok, de még véletlenül sem az "ilyenek" aspektus miatt, hanem valóban nem szerettem volna, ha valami rosszat, azzal bajt, kárt teszek.
    Lehet túldimenzionáltam a helyzetet, de nem mindennapi szituáció, amikor mozgássérült emberen kell segíteni, nekem elsőre elismerem ennyire futotta, nem mertem segíteni, tartva fizikai korlátaimtól. Utólag persze sokmindent lehet már mondani erre, akkor és ott így alakult. Amennyiben ezzel megbántottam volna bárkit, kiemelten gondolok itt a Vikiékre, azt mérhetetlenül sajnálom, nem volt szándékom.

    VálaszTörlés
  7. Ok. Legyen. Nekem 8. Nem bántottad meg őket. (nem is tudnak róla). De ha már itt tartunk. Akkor az erőnléti gondokat megoldhatnád a fiúkkal a szobád előtt az edző teremben. :D Na, ez már csak poénkodás.
    Nya, én ezt itt hagytam abba.

    pááááááááá

    Zsani

    VálaszTörlés
  8. Na Tibi most komolyan kurva nyálasan beakarod állítani magad ártatlan embernek pedig nem vagy az tudod nem csak a szavakkal kell nagy urnak lenni az életbe mint te mert ha visszajösz akkor megtudod majd ha nem vigyázol a szádra hogy jobban tetted volna ha felesleges intelegenciádat önvédelem tanulására fordithatad volna mint ilyen baromságokat írogatsz. Azért mert egy kockafelyü lepcses buzi vagy az nem jelenti azt hogy neked mindent szabad a nevem neked titok mert nem tartalak annak méltónak hogy megtud meg jobb ha nem tudod kitöl félj. ÜDV DARKSIDE

    VálaszTörlés
  9. Miután kissé elharapóztak itt az indulatok, gondoltam itt le is lehetne zárni ezt a vitát, amiből szerintem mindenki levonhatja a maga tanulságait...
    A bloghoz pedig csak gratulálni tudok, nagyon tetszik és jó dolognak tartom, mégha csak részben szól is a ff-i történésekről.
    Viele Grüße,
    GG

    VálaszTörlés
  10. leht hogy abba kéne hagyni de nincs kedvem és csak akkor nyugszok ha mi nem szerepelünk ezzen a blogon üdvözlettel tanárurnak is üdv : Darkside

    VálaszTörlés