A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Restaurant am Kirchenplatz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Restaurant am Kirchenplatz. Összes bejegyzés megjelenítése

2007. március 6.

Elmentek

Hirtelen felindulásból (avagy ki tudja miből) bezárt a magyar étterem. Az okokat - nekünk - maximum találgatni lehet, hiszen külső szemlélőnek hirtelen és logikátlan a döntés. Átvesznek egy nem túl felkapott helyet, üzemeltetik, próbálkoznak. Sajnos a forgalom az új tulajdonossal sem ugrott meg, de úgy gondolom az adott fázisban hozta a reálisan elvárhatót. Megjegyzem a tulajok is hosszú távon gondolkodtak mindig. Ehhez képest mikor jön a jó idő, az éttermek szezonja, hisz lassan akár ki is lehet majd ülni, lelépnek. Ez így feltehetően elég nagy bukta. Hogy mi lesz a hellyel ezután? Melinda azt mondta talán visszajön Tömösvári, igaz az információ forrását nem kérdeztem. Majd kiderül, mindenesetre sajnálom, hogy ennyire nem akar azon a helyen összejönni ez az éttermezés. Addig pedig lehet ajánlani a jobbnál jobb fürstenfeldi éttermeket, illetve bárki nyugodtan meghívhat (egy általa készített) ebédre. :)

2007. március 3.

Hamarosan...

Szépen lassan véget ért a két hét szabadság, holnap délután indulok vissza Fürstenfeldbe. Kell is mennem, hiszen lassan elfogy a Hofer-ben vett multivitaminos teám. Mindenki másnak is ajánlom, egyrészt tényleg finom, másrészt vitamin is van benne. No meg bizonyára a magyar étteremben is hiányolják legkedvesebb törzsvendégüket ;-)) Továbbá remélem valami Buschenschank is tervbe van véve a közeljövőben, például a még hónap végéig nyitva levő Papst, melyet nyitvatartásban pont felvált majd másik kedvelt helyünk, a Windisch, illetve 11-ig nyitva tart még a Heinrich is az általunk már felmért Buschenschankok közül.

Továbbábbá hamarosan jön - részben közkívánatra - a nagy ASUS P535 teszt (khm... személyes vélemény, tapasztalatok). Mindamellett természetesen ismételten jön minden, ami Fürstenfeld, minden, ami KJFF. Muszáj, hiszen a blog várakozásokon felüli népszerüségre tett szert, olvassa aki már töltött kint egy félévet, akik épp most töltik kint tanulmányaikat, illetve akik majd csak ezután érkeznek Fürstenfeldbe egy szemeszterre. Továbbá a tanári kar és az adminisztráció köréből is rendszeres olvasókat üdvözölhetünk (üdvözölhetek?), aminek személy szerint nagyon örülök. Érkezett kérés, hogy kerüljenek fel képek a kollégiumról. Közös erővel hamarosan frissülnek a KJFF Képtár galériái is, érdemes tehát a blog mellett a Képtárra is rendszeresen ránézni. A frissítés alkalmával a kollégium épületéről is várhatók fotók.

2007. február 13.

Kedvezményes ebédlehetőség

A már ezen blog hasábjain megemlített magyar étterem munkatársai egy kedvezményes ajánlatot dolgoztak ki a Kodolányi János Főiskola fürstenfeldi hallgatóinak. Az ajánlatot ugyan csak - várhatóan - a napokban ismertetik a kollégium hallgatóival, de én - ki más :) - már természetesen rendelkezem belső információkkal. Az ajánlat lényegében hasonlít a Tömösváris időkben kapotthoz. Egy a mostanitól (3+6+1) kicsit eltérő menülistáról kellene előre kiválasztani ki mikor mit szeretne enni. Ha legalább 10 fő úgy dönt, hogy a Restaurant am Kirchenplatz-ban szeretne enni, akkor a már jelenleg sem drága 4,50 €-s ár alá is hajlandók menni, várhatóan 4,00 €-t jelent ez az ár. Természetesen az első héten mindenki kipróbálhatja, hogy milyen a hely, nem árulnak zsákbamacskát, erre az időre egy még ennél is kedvezőbb áron kapjuk a napi menüt. Jövő héttől indulhatna is a projekt, hiszen a menü már elkészült. Majd kiderül hogy alakul, én mindenesetre örülnék, ha sikeres lenne a kezdeményezés.
(A mellékelt kép csak illusztráció)

2007. február 12.

Az emeleti folyosó nem edzőterem

Ugyan nem tartalmazza külön a házirend - nem is hinném, hogy kellene -, talán észre kellene venni, hogy nem véletlenül lettek ajtók szerelve a szobára. Ennek funkciója - többek közt -, hogy ha zenét hallgatunk, akkor ne az egész folyosó hallja - mert talán nem érdekli, még akkor se, ha nincs 22-07 között -, hanem csak mi magunk. Sajnos ez nem mindenkinek esett le. Ugyanígy nem tűnt fel egyeseknek az ajtó hangáteresztő képessége, és esetleg praktikus lenne nem más szobája ajtajában diskurálni az élet nagy dolgairól. Ugyan nagyon érdekes beszélgetés folyt, de erre a másik ajtaja helyett annyi más hely van. Valakinek a szobája, a közösségi terem, a szabad ég alatt. A téma publikusságától függően lehet helyszínt választani, és így még 22-07 közt sem zavarjuk a másikat. Persze ehhez egy kis figyelmesség kellene. Mindamellett természetesen nem azt mondom, hogy mindig síri csend honoljon a folyosón, az ideális egyensúlyt kellene megtalálni.

Az nem az ideális egyensúly, ha az emeleti folyosó gépteremmel átellenes végén edzőtermet nyitunk, kis edzőpadot csinálunk (súlyzót hozott valaki), ehhez kinyitjuk az ajtókat, hogy onnan szóljon a zene - egyébként szerintem csendben sem kellene a folyosóból edzőtermet csinálni. Mint mondtam ott a lenti terem, előző félévben is ott mentek az edzések, akár még egy szinttel lentebb is lehet helyet találni az edzésnek. Én azonban úgy gondolom nem azért fizetem a havi 160€-t, hogy edzőterem legyen a szobám előtt.

Hétfőn reggel csoportkísérő lettem, elkísértem az IFO-sokat és a tanárt a suliig, megmutattam a termüket. Délben szokás szerint ebéd magyar étteremben. Az e heti menüjük:

Suppen:
- Rindsuppe mit Nudeln
- Ungarische Gulaschsuppe
- Gemüse Cremesuppe

Hauptgerichte:
- Schweingulash mit Nockerln
- Putenbrust nach Pariserart mit Risibisi
- Putenbrust vom Grill in Käsesose mit Pommes
- Gebackene Fischfilet mit Reis
- Penne nach Mailänderart

Tages Dessert

És mindez csak 4,50 €-ért. Az órarendünk szerint különösebb programunk mára nincsen. A tanároknak, akiktől elektronikus úton kapunk feladatokat már megírtam a levelet, a pótlással kapcsolatban kell már csak levelet írnom.

Zárásként egy kedves reklámspot amerikából, ajánlom mindenki figyelmébe:


2007. február 5.

Megkezdődött az új félév

Szerencsésen megérkeztünk Fürstenfeldbe. Ugyan némi késéssel indultunk, végül sikerült ezt az úton nagyrészt behoznunk. (Természetesen semmi szabálytalanság :)) Gyors kipakolás után mint megfáradt és már igen éhes utazó ellátogattunk a magyar étterembe. Némi vásárlást követően más feladatunk nem maradt, mint az esti meetingen megvárni.

Ezzel a megbeszéléssel tekinthetjük úgy, hogy a 2006/2007-es tanév II. féléve megkezdődött. A megbeszélés gördülékenyen zajlott, a KJFF-Team bemutatása mellett megbeszéltük az új házirendet, a kinti élet mikéntjét (elsősorban az újak miatt), és felvetődött néhány kérdés, melyek egy része a későbbiek folyamán kerül megválaszolásra. Legalábbis bízunk benne.

Elkészült az órarendünk is, mely még nem végleges, de nekem - kinek másnak? :) - meg sikerült kaparintania a jelenlegi változatot, így pár szót róla. Egyelőre kicsit szellős az órarendünk, ennek részint lehet oka, hogy két tárgy oktatójával jelenleg is folynak az egyeztetések, míg 3 tárgyból elektronikus feladatot kapunk. Mindamellett kicsit átláthatatlanabb számomra, mint az előző, bár ennek oka, hogy előző félévben minden héten volt valami, ráadásul az valószínűleg hétfőtől péntekig, most pedig ennél színesebb lett, több szabadidővel.

Ezzel a nap végére is érkeztünk. Számomra jön a pihenés, akiben van még felesleges erő, javaslok egy kis F1-es témájú akasztófát az F1Portal-on. Jó szórakozást! :)

2007. február 4.

Készülődés

A tegnapi nappal DVD ajánló sorozatunk végére értünk. Ennek legfőbb oka, hogy ma már sokkal fontosabb teendőink adódnak, mint a DVD-ket böngészni, és keresni köztük a jobbnál jobb filmeket. Holnap ugyanis irány vissza Fürstenfeldbe, így itt az ideje egy kis készülődésnek. Szerencsére számos dolog az előző félévből ott maradt, ráadásul a szobám sem változott, így nagy költözködéssel nem kell számolni, de azért akad mit vinni.

Holnap koradélután immár én is elfoglalom szobámat, mely ugyanaz, mint az előző félévben. Ezért is érek rá a hétfői nap folyamán visszamenni, mert nem kell ténylegesen költözködnöm, csak az esti megbeszélésre kell odaérnem. A "magyar étterem" (Restaurant am Kirchenplatz) is érdekel, mi lehet velük. Amikor ott hagytam őket azt mondtam egy hét és újra jövök - mert akkor még úgy volt - végül 1,5-2 hónap lett belőle.

Mivel a készülődés jelenleg is tart, így mára innen, itthonról, Szekszárdról ennyit, holnap már Fürstenfeldből jelentkezem. Illetve holnap könnyen előfordulhat, hogy kimarad egy nap, mert kiutazás, Buschenschank, megbeszélés, szóval van program, kis pihenés is kell. A megváltozott program miatt azonban kedden lesz időm írni ebben az esetben, így senki sem marad le a legfrissebb fürstenfeldi történésekről.