A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Chevrolet Captiva. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Chevrolet Captiva. Összes bejegyzés megjelenítése
2009. március 31.
2007. május 19.
Próbaúton
A hétvégén több autószalon is nyílt napot tartott. Mi a délután folyamán a helyi Opel szalont kerestük fel, hogy megismerkedhessünk a most bemutatásra került Opel Antarával. Az autó lényegében a mi Chevrolet Captivánk Opeles változata. A szalonban egy szerényebb felszereltségi szintű gépjárművet állítottak ki. Ezzel szemben a próbavezetésre használt Antara már számos kényelmi extrával rendelkezett, mint például az automata váltó. Az Opel mellett Chevrolet szalon is található itt, így az Epica-t is elvittük tesztvezetésre, mert azzal én még nem voltam. Háát... ez az az autó, mely már a megjelenésekor megérett egy belső ráncfelvarrásra.
A próbaútra vitt változata az Antarának nekem elnyerte a tetszésem. Belülről élőben sokkalta normálisabb képet fest, mint az interneten látott képek alapján vártam. Ha a Captiva-val hasonlítom össze, akkor szerintem a hátulja a Chevrolet-nak szebb lett. Szüleim is elismerő szavakkal illették az autót, azonban végül levonták a konvekvenciát: a mienk jobb.
Idő:
20:52
Címkék:
Chevrolet,
Chevrolet Captiva,
Chevrolet Epica,
Nyílt nap,
Opel,
Opel Antara
2007. március 30.
Tavaszi szünet
Elérkezett a tavaszi szünet ideje a KJFF-en. Mindenki kipihenheti a félév eddigi megpróbáltatásait, kiheverheti az ilyenkor jellemző tavaszi fáradságot, illetve többek kúrálhatják megfázásukat. Továbbá a szabadidő felhasználható a félév beadandóinak megírására, vagy legalább elkezdésére. Mindenki egyéni vérmérséklete szerint válogathat, mivel tölti az egy hét szabadságot.
Jómagam a szüleimmel mennék haza, akik kijönnek ma értem. Eredetileg úgy volt, hogy dél körül kint lesznek, hazafele elmegyünk Zalakaros felé, megnézni a Men-Dan-t, ahol van egy hetes üdülési jogunk (kétévente). Én ugyanis még nem láttam sem a szállodát, sem annak környékét, magát a várost. Egyesek azonban úgy gondolták, hogy ők az utak királyai, nekik mindent szabad, akár kockázatosan előzni (hisz aki jön szembe úgysem akar frontálisan ütközni). Így volt, nem akartak a szüleim sem, lehúzódtak amennyire lehetett, így végül a történet most - szerencsére - csak egy defektről szól. Most szóltak, hogy sikerült megoldani a dolgot, úton vannak, remélhetőleg este 7-re itt lesznek. Ez azért kellemes mert ezután még több órát utazhatunk hazáig. Ha nincs "az utak királya", akkor addigra már akár otthon is lehetnénk, mire most csak jó, ha el tudunk innen indulni. Köszönjük...Mindamellett ma vizsgáztunk német filmtörténetből. Remélem sikerül annak ellenére, hogy a tegnap estét az aktív felkészülés helyett egy Buschenschankban töltöttem a többiekkel. Ezúttal egy új helyet ismertünk meg. Hamarosan részletesebben is szót ejtek a helyről.
2007. február 18.
Két hét otthon
Mint tegnap már megírtam e blog hasábjain, a mai nap hazautazom két hétre. Kipihenem az első hét semmittevésének fáradalmait :) Valójában ennél azért várhatóan aktívabb otthoni program vár rám, hiszen ha megkapjuk (esetleg már meg is kaptuk?) az elektronikus feladatokat, akkor el lehet kezdeni azoknak a kidolgozását, hogy ne akkorra maradjon ránk az egész, amikor már óráink is vannak, és esetleg ráadásként még azokra is kell beadandót írnunk. Az is igaz azonban, hogy általában az ember - a környezetemben legalábbis mindenképp - gyakrabban tervezi el, hogy miként lehetne ideálisan ütemezni a feladatokat, mint amilyen gyakran megvalósítja ezeket a terveket.
Kicsit furcsa hazamenni, hiszen épp most szoktam igazán vissza Fürstenfeldbe, erre most jön Szekszárd. Ettől függetlenül mindenképp szeretnék hazamenni. Jó itt, de jó otthon is. Ugyanakkor amint tudok, és már van miért (pl. lesz óránk) jövök vissza és maradok is. A mellékelt képen egyébként látszik hogy milyen messze is van Fürstenfeld és Szekszárd egymástól, illetve egy javasolt útvonal, ez épp a Fürstenfeld - Veszprém - Székesfehérvár - Szekszárd útvonal. Mi ettől kicsit eltérően, a Balaton mellett lefele szoktunk jönni-menni. A fenti kép pedig azt mutatja mivel teszem meg ezt az utat :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)