A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kirándulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kirándulás. Összes bejegyzés megjelenítése
2008. december 10.
Ilyen volt Bécs
2008. december 7.
Holnap Bécs
Ma este jönnek ki a szüleim. Ha minden igaz, akkor este megyünk a FürstenBräuba (hogy vacsi is lesz-e vagy csak az italválasztékból válogatunk, majd kiderül). Erről jut eszembe: Meg lett hosszabbítva az akció, vagyis továbbra is vasárnap 17 órától minden ital féláron kapható. Szóval ha valaki épp ezen a napon járna errefele, mindenképp érdemes az akciót kihasználnia.
A holnapi napon pedig Bécsbe megyünk, a tervek szerint elsőként a Schönbrunni kastélyt nézzük meg, majd a városközpont pár érdekesebb részét, végül pedig a karácsonyi vásárt. Hogy végül mire mennyi időt szánunk, az nagyban az időjárás függvénye, mely a jelek szerint nem mutat esőt, reméljük ez így is lesz. Sajnos szelet annál inkább jósol, 20km/h óra feletti északnyugati szél várható 1-5 fok mellett. Az ég pedig változóan felhős lesz. (Értsd: délelőtt nagyon, délután kevésbé, akkor már a nap is kisüt)
Aki szeretne kicsit nosztalgiázni, erre a linkre kattintva elolvashatja, hogy mit írtam tavaly a bécsi kirándulásról, mely pontosan egy évvel a mostani előtt volt, azaz 2008. december 8-án.

Idő:
15:15
Címkék:
Bécs,
Christkindlmarkt,
FürstenBräu,
Fürstenfeld,
Időjárás,
Karácsony,
Kirándulás,
Sör
2008. szeptember 12.
2007. január 21.
Regisztrációs hét
Lassan, de biztosan elkészült a regisztrációs hét programja. Ez alatt a hét alatt számos kirándulást szerveztek a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Oktatási Központjában a következő félévet eltöltők számára. Hozzánk hasonlóan az újaknak is lehetőségük van ezáltal jegyszerzésre.
Február 5., hétfő:
- Séta Fürstenfeld városában (idegenvezetővel)
- 18:00 Kollégiumi gyűlés (téma: kollégiumot érintő problémák, házirend)
- 19:00 Buschenschank-látogatás (€10,00)
Február 6., kedd:
Kirándulás Bécsbe:
- Schönbrunni vár meglátogatása (€8,00)
- Séta a belvárosban
- Szabadidő
- Egyénileg: színházlátogatás (Akademietheater, 20:00-21:30, Theodor Fontane: Effi Briest, €10,00)
Február 7., szerda:
- Séta a Graz környéki hegyekben (hó esetén szánkózás)
Február 8., csütörtök:
- Kirándulás Grácba, idegenvezetés (€5,00)
Február 9., péntek:
- Sagenpfad (túra Fürstenfeld körül)
- Gölles ecet és pálinkafőzde meglátogatása, kóstolás (€5,00)
- Zotter kóstolással egybekötött gyárlátogatás (€5,00)
- Loipersdorf termálfürdőjébe látogatás (17:00-23:00, €12,00)
További tervezett programok a tavasz folyamán:
- Rudersdorf, Fritz Mühle
- IMAX-Mozi
- Lurgrotte
- Katerloch, Tropfsteinhöhle
- Silbermine Arzberg
- Schloss und Tierpark Herberstein
- Wein und Obstverkostung
- Bienengarten Edelsbach
- Styrassic Park, Bad Gleichenberg
- Sommerrodelnbahn, Koglhof
- Kräuterdorf Schöau
- Bärenschützklamm
- Österreichisches Freileichmuseum Stübing
Azt pedig majd a jövő dönti el, hogy a tervezett programokból mennyi valósul meg, hiszen egy részük már az előző szemeszterben is tervbe volt véve. El kell ismerni, olyan is van köztük, mely meg is valósult, és most újból felkerült a programlistára.
Idő:
08:59
Címkék:
Bécs,
Buschenschank,
Fürstenfeld,
Graz,
Kirándulás,
Regisztrációs hét
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)