A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Foursquare. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Foursquare. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 7.

Már 3 éve 4sq

Már 3 éve együtt
Ma lettem három éves a Foursquare-en. Szinte hihetetlen, hogy már ennyi ideje checkinelek ide-oda - hol aktívabban, hol kevésbé. Bár elsőre úgy tűnik, hogy régóta tag vagyok, valójában így is mindösszesen a 204233. felhasználó lehettem a sorban. A közösen töltött napok kb. 80 százalékában bejelentkeztem valahova, összesen több mint 7700 alkalommal. Majdnem 80 barátom lett ennyi idő alatt, és több mint 100 helyen vagyok mayor épp. Amerre jártam, arra bizony sok új helyet vittem fel, a már meglévő helyen esetén pedig rendre hibajavításokkal nyaggatom az arra illetékest, ha olyan venue-t találok, aminél valami hiányzik, vagy nem pontos (már). A jelvénygyűjtésben a szerintem inkább szerény teljesítménynek számító (majdnem) 60 darabnál tartok. Köztük van a jobb oldali, illusztrációnak választott badge is, amely bizony már a nem beszerezhető dolgok listáján szerepel.

2012. április 3.

Megérkezett az Instagram

Megérkezett a mai napon Androidra is az Instagram, az az alkalmazás (legalábbis az egyik), amelyik eddig az iPhone tulajdonosok kiváltsága volt. Bevallom, vártam már, hogy legyen droidosok számára is instagram, de kezdem úgy érezni, hogy leginkább a tiltott gyümölcs varázsa miatt volt oly különleges, nem pedig az alkalmazás tudása miatt. Eddig is volt bőven alternatíva Androidra, amit én hosszabb ideig használtam, az kezdetben a picplz, majd a Lightbox, illetve kipróbáltam a Pixlr-o-matic-ot is. Sőt, a karácsonyi Google akciók idején megvásároltam a Camera ZOOM FX-t is, ahol szintén adhatunk ilyen-olyan effektet a képeinkhez, hogy végül hova töltjük fel a képet, az meg már rajtunk múlik. Visszatérve az Instagramra: pozitívum, hogy már van, elfogadom, hogy egy még 1.0, vagyis remélem ennek tudható be például az a hiányossága, hogy az elkészült képet nem menti el sehova. Amit viszont nem értek, az egyes iPhone tulajok reakciója. Miért vált ki bárkiből is ellenérzést az, ha egy alkalmazás fejlesztői úgy döntenek, hogy más platformon is publikálják a programjukat? Ha egy különleges, exkluzív alkalmazásról lenne szó, aminek párja nincs, akkor talán még érteném, de fentebb írtam pár Androidos alkalmazást, mely ugyanazt (vagy még többet/jobban) tudja, mint az Instagram. Egyelőre azért fent marad a telefonomon, a Lightboxot és ezt párhuzamosan használom arra a néhány képre, amit fel szoktam tölteni, aztán majd kiderül melyik szorul ki a telefonomról egy újabb tisztogatás alkalmával.

Egyébként ha már itt tartunk, az Instagram mellett/helyett javaslom próbáld ki a Lightboxot. Már a Twitteren is megjelennek az innen postolt képek - sajnos a yamm azt hiszem elaludt e téren, vagyis ébresztő! A programhoz kapunk saját fotoblogot (http://tybor.lightbox.com az enyémnek a címe - ezzel szemben instagram esetén külön oldalra van szükségünk, ha weben akarjuk böngészni képeinket), itt is van pár effekt, stb, és publikálhatjuk facebookon, twitteren, tumblrre és foursquare-re és flickrre a képünket. Méretben is korrekt, SD-re telepítve 2,73 MB-t foglal a telefonon (Instagram ezzel szemben 5,4 Mb). Szóval ez a két alkalmazás verseng nálam mostantól, nyerjen a jobbik. :) Szerintem adj te is mindkettőnek esélyt, és várom kommentben a véleményed róluk. (Vagyis ne, az Instagram Android vs. iPhone téma nem érdekel, de minden mást szívesen veszek)

2012. március 19.

Kerülj dugót Waze'!

Az imént olvastam a Privátbankáron a "Gyanúsan sokat fogyaszt a céges autó? 8 tipp a spórolásra" című cikket. Az ötödik pontban megemlítik, hogy a dugókerüléssel is spórolást érhetünk el, még akár akkor is, ha ezáltal hosszabb útvonalon érjük el célunkat. Joggal vetődhet fel bennünk a kérdés: mégis honnan tudnánk, hogy hol van dugó? Hiszen amiről nem tudunk, azt elkerülni is lehetetlen. Szerencsére az okostelefon-tulajdonosoknak emiatt már nem kell, hogy fájjon a fejük! A Waze közösségi közlekedésre buzdító alkalmazás használatával egymást segíthetjük a napi ingázás hatékonyabb megtételében. A program segítségével értesíthetjük a többi Wazert az útfelújításokról, balesetekről, dugókról, melyeket a szerver figyelembe vesz, amikor az egyes felhasználók útvonalat terveztetnek, illetve a beérkező információk alapján vezetés közben is módosíthat az útvonalon, ha azt a forgalmi szituáció megköveteli.

Minél többen használjuk a programot - ha ránézel a térképre, láthatod, hogy sokasodunk -, annál többet kaphatunk és adhatunk, és nem utolsósorban spórolhatunk - menetidőt és üzemanyagot egyaránt. Utóbbi főleg annak fényében lehet fontos, hogy a múlt heti 7-7 forint után most (szerdától) további 5, illetve 4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj literenkénti ára. Összefoglalva: minden céges telefonra kezdhetjük telepíteni a Wazét, hogy spóroljunk cégünknek, a magántelefonjainkra pedig azért, hogy spóroljunk magunknak. Lépj be a hazai Wazerek táborába, ismerd meg a közösségi közlekedés előnyeit. Hidd el, sokkal jobb, mint egérutakon tekeregni.

Egy másik ajánlásom a második ponthoz tartozik. Ez a megbízható töltőállomásokhoz kapcsolódik. Ahogy látom, kezd egyre inkább terjedni itthon a Foursquare, melyből néhányan csak annyit tudnak (vagy csak tudni vélnek), hogy egy program feltűnési viszketegségben szenvedőknek, hogy megosszák mindenkivel merre járnak épp. Holott megfelelően használva ennél jóval több lehet. A bejelentkezések mellett (nem feltétlen azzal együtt) képeket tölthetünk fel az egyes helyekhez, és - ami jelen esetben a fontosabb funkció - tippeket is írhatunk. Átvertek a benzinkúton(/étteremben/stb.)? Írd meg! Kedves volt a kutas, ráadásul a városban itt a legolcsóbb a benzin? Írd meg tippként, ezzel is segítve a többieket a választásban! Viszont soha ne élj vissza vele, ne itt járasd le a konkurenciád alaptalan vádakkal.

(Csak zárójelben, és kellőképpen elrejtve jegyzem meg, hogy a harmadik ponthoz is részint illik a Waze, a jelentések között ugyanis szerepel a sebességmérés is. Ugyanakkor a gyorshajtás általam - és szerintem írhatom, hogy a Waze közösség által is - preferált módja a szabályok betartása, vagyis jelen esetben a sebességtúllépés mellőzése. Mindazonáltal minden traffipax jelzéséért köszi ;-))

2011. április 27.

Waze HoF MHNAtW

Bár úgy tűnhet, hogy "jó" szokásom szerint megint eltűntem kicsit, ez egyáltalán nincs így. Blogírás helyett más területen jeleskedtem mostanában. Írtam már a Wazéről korábban - és talán még fogok is -, nos ott kötöttem le feles energiáimat szabadidőmben. Egész jól haladgat Szekszárd utcatérképe - bár a házszámokkal még adós vagyok sok-sok helyen. Valamint mostanában elkezdtem beszerkesztgetni Székesfehérváron a rendszerbe már felvitt, de még csak "vonalútként" létező utcákat. No meg Landmarkokat is adogattam a térképhez, elsősorban benzinkutakat, másodsorban a Kodolányi épületeit :) Szóval most már senki nem mondhatja, hogy azért nem jelent meg az egyik előadáson vagy szemináriumon, mert nem találta meg az iskolát :)

És ha már a házszámok felvitelét megemlítettem, akkor itt egy kép, amiből kiderül az is, hogy minek a rövidítése a címben található fura betűsor:
És még egy gondolat, ha már ennyire Waze centrikus lett a bejegyzésem: Beléptem a pajzsosok világába, ami - bár nem tudom, hogy használják-e így -, a 3. szintet jelenti. Azért ez szép teljesítmény ahhoz képest, hogy eredetileg úgy indult a "Waze-karrierem", hogy töltsük le és jelentkezzünk be valahol Foursquare-n vele, hogy meglegyen az a badge is :)

2011. január 26.

Kettőből kettő

Múltkor írtam, hogy a KJF igazgatósági után ideje lenne visszaszereznem az Interspar-t is Foursquare-en. Nos, ez ma sikerült is, bár lehet jó lenne holnap is elmennem vásárolni valamit, hogy újabb bejelentkezéssel biztosítsam azt, hogy ne bukhassam túl gyorsan el. (Hiszen a tiszta játék jegyében olyan helyre nem jelentkezem be, ahol nem vagyok csak azért, hogy azt mondhassam még ennek is meg ennek is meg ennek is a mayorja vagyok.)

Ma egyébként végre picplz-re is küldtem fel 1-2 fotót. Egyrészt a reggeli havazásról, amelynek köszönhetően hóember lettem mire beértem a munkahelyemre... szerencsére délutánra már nem esett úgy és annyit, mint reggel. Ami mégjobb, hogy holnapra már nem jósol a köpönyeg havazást, bár mostanában nem nagyon találta el a fehérvári időjárást, inkább az ellentettje volt, mint amit írtak. Vagyis akkor mégis jön a nagy havazás holnap? Ugye nem...

2011. január 24.

Visszavettem

Komoly harc folyt az igazgatósági épületért, de ma örömmel bejelenthetem, hogy ismét én vagyok a mayor. Igaz ehhez bizonyára hozzájárult, hogy Renáta megunt checkinelni Foursquare-n, mert ő elvileg napi szinten jár oda, míg én csak a postázóba (elsősorban - a Miszme ugyanis külön venue, akkor nem az igazgatóságiba check-inelek). Ha begyűjtöm mindenhol a mayor címet, azért vajon jár vmi ajándék? Mondjuk egy KJF ajándékcsomag? Vessetek meg érte, de én szeretem az ilyen különböző reklámvackokat, csak sajnos ritkán kapok. Már egyébként jól állok, mert a főépületben, az igazgatóságiban és a kollégiumban én vagyok a mayor, a bory és a csitári még senkié, illetve az ybl sem. De mindegyikhez van már bejelentkezésem, szóval jó úton járok a teljes sorhoz.

Következő célkitűzés Interspar Balatoni út visszaszerzése, amit múlt héten happoltak el előlem :( Úgy látszik a heti 1 látogatás már kevés?!

2010. december 31.

Ez volt 2010: Év alkalmazása

Bármily meglepő, van összefüggés a mostani és az előző kategória között. Az év alkalmazása kategóriában holtversenyben két mobilalkalmazást hoztam ki győztesnek, melyek közt nem tudtam dönteni, és mivel tökéletesen kiegészítik egymást, így végül rájöttem, hogy nem is kell. A megosztott díjat egyrészt a Foursquare kapta. Segítségével megoszthatjuk ismerőseinkkel, hogy merre járunk, mely egyben verseny is, hogy ki látogatta meg az elmúlt 60 napban legtöbbször az adott helyet. Ennek jelenleg elsősorban külföldön van jelentősége, ahol mindezért akár némi kedvezményt is kaphatunk az adott helyen, itthon egyelőre többnyire a verseny élvezetével be kell érnünk - azért a győzelem érdekében SE csaljunk lehetőleg.

A kapcsolódási pont az előző bejegyzéshez a másik nyertes esetében áll fenn, mely a Miso nevű alkalmazás. Ez az "otthonülő foursquare", mely segítségével megoszthatjuk melyik filmet, sorozatot nézzük éppen. Badge itt is gyűjthető, mayor ugyanakkor nem lehetünk egyik shownál sem. Viszont segíthetjük az adatbázis bővülését, ha kedvenc sorozatunk részei még nem lennének fent, mi pedig felvisszük. Ráadásul ehhez - korábbi mondatomat cáfolandó - nem feltétlenül szükséges mobil, ugyanis a böngészőnket használva is közzé tehetjük ismerőseink számára, hogy épp mit nézünk, és akár kommentelhetjük is a bejelentkezésünket. Aki használja az oldalt, bátran jelölhet, vissza fogom igazolni.

2010. december 2.

Otthonülőknek: Gomiso

A kimozdulni vágyók örülhettek, amikor elindult a Foursquare (és társai), hiszen immár könnyedén meg lehet osztani az ismerősökkel, hogy merre járunk épp a nagyvilágban, sőt, kedvenc (értsd: gyakran látogatott) helyeinken akár mi lehetünk a mayor. Tegyük hozzá, ennek itthon még egyelőre kevés a jelentősége. Azonban már az otthonülőknek is itt a lehetőség, hogy könnyedén megosszák másokkal tevékenységüket. Legalábbis annak azt a részét, amikor valamilyen sorozatot vagy filmet néznek. Erre használható a Gomiso, melynél a checkin nem helyre, hanem filmre, vagy a sorozat adott epizódjára szól. Természetesen a Miso is felkínálja a lehetőséget, hogy tevékenységünkről azonnal értesüljenek Twitter követőink és Facebook ismerőseink. Aki kedvet kapott hozzá, az alábbi linken kipróbálhatja: www.gomiso.com

2010. szeptember 22.

Vár Székesfehérvár

Rég jártam Székesfehérváron, még átutazóként sem vitt nagyon arra az utam. Jó érzés lesz így hát holnap ismételten Fehérvárra menni. Két dolgot nem szeretek csak a székesfehérvári úton. Az egyik Sárbogárd. (Bocs sárbogárdiak...) Hosszú település, mindig az az érzésem, hogy soha nem lesz már vége. Valami elkerülő igazán épülhetne. Ráadásul még kifoghat sorompót is az arra utazó. Ha csak jön/megy a vonat, az nem különösebben gond, sokkalta nagyobb fennakadást okoz, amikor ide-oda állnak a mozdonnyal, volt már, hogy emiatt tíz percet is várni kellett. Meg ráadásul még ekkor sem menekültünk a településtől, mert utána is egy külvárosibb szakasz jön hetvenes korlátozással.

A másik település nevét mindig elfelejtem, de ez az a hely, ahol egyszer feltúrták végig az utat, és amíg rendszeresen jártam arra, addig még nem sikerült megoldaniuk, hogy az újraaszfaltozott rész (no meg még persze a csatornafedelek is) a régi résszel egy szintben legyen. Pedig már 3-4 próbálkozás volt, de inkább mindig csak rosszabb lett. Csak remélni tudom, hogy azóta már úrrá lettek ezen a problémán, mert végülis ez egy forgalmas útszakasz, és nem egy utolsó utáni település a semmi közepén. 

A cím egyébként annyi pontosításra szorul, hogy természetesen az egész város nem vár, csak a volt fősulim, azon belül is KL. (Ahogy ő írná alá :-)) Tudtátok egyébként, hogy költözködés volt a KJF-en? Már nincs tanszék az Ybl épületben (talán már Ybl épület sincs a KJF égisze alatt? Most már pl. a Német Tanszék is az A épületben található a harmadik emeleten.

Jut eszembe, ki ismeri Kádár Viktort (avagy tapsihapsi, ha úgy többet mond) a KJF-ről? Ő a mayor az A épületben a Foursquare-en. Sőt, a Szelidi-tóé is. Hmm... régen de sokat jártunk oda. Ha megpróbálnám megszámolni, akkor valószínűleg kiakadna a képzeletbeli számláló. Így inkább nem is teszem. De aztán sajnos kezdett nem olyan jó hely lenni, majd végül igazán rossz lett. Nem tudom, mostanában milyen állapotban lehet. Bár a strandszezonnak vége, így minden is, de jövőre az akkori mayortól meg lehet majd kérdezni.