A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Üzemanyag. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Üzemanyag. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 19.

Kerülj dugót Waze'!

Az imént olvastam a Privátbankáron a "Gyanúsan sokat fogyaszt a céges autó? 8 tipp a spórolásra" című cikket. Az ötödik pontban megemlítik, hogy a dugókerüléssel is spórolást érhetünk el, még akár akkor is, ha ezáltal hosszabb útvonalon érjük el célunkat. Joggal vetődhet fel bennünk a kérdés: mégis honnan tudnánk, hogy hol van dugó? Hiszen amiről nem tudunk, azt elkerülni is lehetetlen. Szerencsére az okostelefon-tulajdonosoknak emiatt már nem kell, hogy fájjon a fejük! A Waze közösségi közlekedésre buzdító alkalmazás használatával egymást segíthetjük a napi ingázás hatékonyabb megtételében. A program segítségével értesíthetjük a többi Wazert az útfelújításokról, balesetekről, dugókról, melyeket a szerver figyelembe vesz, amikor az egyes felhasználók útvonalat terveztetnek, illetve a beérkező információk alapján vezetés közben is módosíthat az útvonalon, ha azt a forgalmi szituáció megköveteli.

Minél többen használjuk a programot - ha ránézel a térképre, láthatod, hogy sokasodunk -, annál többet kaphatunk és adhatunk, és nem utolsósorban spórolhatunk - menetidőt és üzemanyagot egyaránt. Utóbbi főleg annak fényében lehet fontos, hogy a múlt heti 7-7 forint után most (szerdától) további 5, illetve 4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj literenkénti ára. Összefoglalva: minden céges telefonra kezdhetjük telepíteni a Wazét, hogy spóroljunk cégünknek, a magántelefonjainkra pedig azért, hogy spóroljunk magunknak. Lépj be a hazai Wazerek táborába, ismerd meg a közösségi közlekedés előnyeit. Hidd el, sokkal jobb, mint egérutakon tekeregni.

Egy másik ajánlásom a második ponthoz tartozik. Ez a megbízható töltőállomásokhoz kapcsolódik. Ahogy látom, kezd egyre inkább terjedni itthon a Foursquare, melyből néhányan csak annyit tudnak (vagy csak tudni vélnek), hogy egy program feltűnési viszketegségben szenvedőknek, hogy megosszák mindenkivel merre járnak épp. Holott megfelelően használva ennél jóval több lehet. A bejelentkezések mellett (nem feltétlen azzal együtt) képeket tölthetünk fel az egyes helyekhez, és - ami jelen esetben a fontosabb funkció - tippeket is írhatunk. Átvertek a benzinkúton(/étteremben/stb.)? Írd meg! Kedves volt a kutas, ráadásul a városban itt a legolcsóbb a benzin? Írd meg tippként, ezzel is segítve a többieket a választásban! Viszont soha ne élj vissza vele, ne itt járasd le a konkurenciád alaptalan vádakkal.

(Csak zárójelben, és kellőképpen elrejtve jegyzem meg, hogy a harmadik ponthoz is részint illik a Waze, a jelentések között ugyanis szerepel a sebességmérés is. Ugyanakkor a gyorshajtás általam - és szerintem írhatom, hogy a Waze közösség által is - preferált módja a szabályok betartása, vagyis jelen esetben a sebességtúllépés mellőzése. Mindazonáltal minden traffipax jelzéséért köszi ;-))

2010. december 7.

Ennyiért megéri?

Itt az újabb benzináremelés, és az újabb roham a benzinkutaknál - amelyet ezúttal sem tudok megérteni. A tévében ilyenkor mindig találnak valakit a kúton, aki kifejti, hogy milyen sokat is jelent ez egy-egy család számára, ha áremelés előtt letámadja a kutat. Számoljunk egy kicsit utána, hogy mennyit is? 

A holnapi napon 8 forinttal emelkedik a benzin ára. Számításunk alapjául vegyünk egy átlag autót, mondjuk az új Suzuki Swiftet. Ennek a gyári adatok szerint 42 literes üzemanyagtartálya van. Ha azt mondjuk, hogy teljesen üres a tankunk (ilyen ugye nehezen jöhet össze), akkor ez 336 forintnyi megtakarítást jelent. De ha már félig volt a tankunk - mert mondjuk a múlt héten is megrohamoztuk a kutat, és azóta nem autóztunk ki többet belőle -, akkor mindösszesen 168 Ft-ot nyertünk. Ugyanezen autó dízeles változatánál, ahol 6 forintos emelkedés jön majd, a teljesen üres tank esetén nyernénk 252 Ft-ot.

Kérdem. tényleg olyan sokat jelent ez a (jobb esetben) pár száz forint, hogy ezért érdemes hosszú sorokban állni a benzinkutaknál? Bár az is igaz, hogy a rádióban hallottam, van aki kannákkal felszerelkezve megy, és így akár még 500 Ft-ig is lehet feltornássza a nyereségét. Ha járnék ilyenkor benzinkútra, akkor bizonyára gratulálnék neki....

Persze mindjárt egyszerűbb az életünk, ha egy Opel Insignia tulajdonosai vagyunk, hiszen annak már 70 literes az üzemanyagtartálya, ami így mindjárt akár 560 forintnyi megtakarítást is eredményezhetne, ha pontosan ugyanennyi benzint tudnánk beletankolni, illetve 420 Ft-ot, ha dízeles változattal számolunk. Felsőbb kategóriás autóval csak azért nem folytatom a sort, mert pl. egy 7-es BMW tulajdonosát nem gondolnám, hogy érdekli az a 656 Ft, amit akár megtakaríthat egy mai tankolás alkalmával (a holnapi árakhoz képest).

2008. november 24.

Szerdától 240 forint alatt is tankolhatunk

Újabb 8 forinttal csökkenti a MOL a benzin árát szerdától - tudta meg a Portfolio.hu. A gázolaj 6 forinttal lesz majd olcsóbb. Az árcsökkentést nem jelent meglepetést a múlt heti nemzetközi jegyzésárak fényében. A benzin ára két hónap alatt 62 forinttal csökkent, ami 20 százalékos esést jelent.

Bár az egyes kutak árképzése egymástól eltérő, az autósok nagyjából ugyanilyen mértékű, 8-6 forintos árváltozással szembesülnek majd szerdától az állomásokon, ami azt jelenti, hogy a benzin literje átlagosan körülbelül 246 forint környékén mozog majd, a gázolaj literje pedig körülbelül 275 forintba kerülhet.

A benzin ára az újabb csökkentéssel most már sorozatban tizedik hete zuhan, szerdától összesen 62 forinttal lesz olcsóbb a 2008. szeptember 20-án tapasztaltakhoz képest. Ez a nagykereskedelmi árnak több mint 20 százalékos csökkentését jelenti. A hír folytatása itt olvasható.