Rafael Nadal tegnapi meglepetést jelentő korai kiesését követően ma Roger Federer is úgy gondolta, hogy ideje a frászt hoznia rajongóira - így rám is. Kétszettes hátrányból kellett a világranglista második helyét visszahódító svájcinak visszaküzdenie magát Benneteau ellen. A negyedik szett tie break kellő izgalommal szolgált mindkét oldalon, a döntő szett azonban már nagyon sima lett, a mérkőzés végeredménye így 4-6, 6-7(3), 6-2, 7-6(6), 6-1 Federernek. Djokovic is egy elbukott első szettel indította a napot, de ő utána csupa 6-2-es szettekkel biztosította továbbjutását a negyedik fordulóba. Kiesett Tipsarevic, Almagro, Monaco és Verdasco is. Azért emeltem ki ezeket a neveket, mert mindannyiukat egy alacsonyabban rangsorolt játékos győzött le, konkrétan Youzhny, Gasquet, Troicki és Malisse.
2012. június 30.
2012. június 29.
Wimbledon: kiesett Nadal!
Igazi bombameglepetéssel zárult a mai nap Wimbledonban. A korábbi világelső Rafael Nadal Lukas Rosol ellen lépett pályára a centerpályán. Az elején még jól indult a spanyol számára, az első szettet rövidítésben 11-9-re megnyerte cseh ellenfele ellen. Innentől viszont fordult a kocka, és Rosol volt az, aki két szettet is megnyert 6-4-re. A szünet előtt Nadal szépített, és azzal, hogy 6-2-re megnyerte a negyedik szettet, játékban maradt, jöhetett a döntő szett. Ehhez azonban be kellett húzni a centerpálya tetejét. A rövid szünet sem segített azonban már Nadalon, az ötödik szettet a cseh nyerte 6-4-re, így elkönyvelhettük az idei torna eddigi legnagyobb meglepetését. Nadal kiesésének többek között Andy Murray is örülhet, aki számára így jóval könnyebbé vált az esetleges döntőbe jutás - a nagy feladat azonban még ekkor is megmarad: papírforma szerint Federer vagy Djokovic ellen kellene ott nyernie.
Idő:
01:03
2012. június 28.
Wimbledon: 3. nap
Roger Federer ezúttal is gond nélkül hozta három szettben a mérkőzését, 6-1, 6-3, 6-2-re nyert Fabio Fognini ellen. A nap végén Novak Djokovic is 6-4, 6-4, 6-4-re nyerni tudott Ryan Harrison ellen. Andy Roddick félbehagyott találkozóját az amerikai úgy folytatta, ahogy tegnap abbahagyta, vagyis három szettben 7-6(1), 6-4, 7-5-re ő is nyerni tudott. Janko Tipsaveriv Ryan Sweeting ellen elbukta az első szettet, de a következő hármat már hozta, így a szerb lesz ott a következő fordulóban is. Ahogy vártam, Ernests Gulbis azt követően, hogy legyőzte Berdychet az első fordulóban, a másodikban már elbukta a mérkőzését. Jerzy Janowicz 2-6, 6-4, 3-6, 7-6(2), 9-7-re tudott nyerni a lett ellen, vagyis megvolt az esély Gulbis továbbjutására is. Az eső miatt számos mérkőzés maradt félbe, vagy el sem kezdődött a mai napon.
Idő:
02:09
2012. június 27.
A jövő elkezdődött...
| Ez már a jövő? Nem, arra még várnunk kell... |
... vagy mégsem? A neten elterjedt a jobboldali kép, melyen a 2012. június 27-e (vagyis a mai dátum) látható, és természetesen a Back To The Future, vagyis a Vissza a jövőbe című filmből lenne elvileg a kép - bár talán van annyira kultikus a film, hogy a képet mindenki felismerte. A dátummal ugyanakkor van egy kis probléma, ami miatt ez nem más, mint egy hoax. Ugyanis 1985. október 26-ból nem 2012. június 27-be "utaznak", hanem még későbbi dátumot állítottak be: 2015. október 21. Vagyis még pár évet mindenképp várnunk kell arra, hogy a jövőben találhassuk magunkat. Ha nekem nem hinnél, akkor kattints a tovább gombra, ahol megnézheted a YouTube videót is - alternatív megoldás: vedd elő a Vissza a jövőbe DVD-d és nézd meg újra, kiemelt figyelmet fordítva a dátumokra :) (A 2. részt kell megnézned a videóban látható jelenetért)
Wimbledon: 2. nap
Andy Murray számára jól indult az idei Wimbledon, miután sima három szettes győzelmet aratott Nikolay Davydenko ellen. Vele ellentétben az előtte pályára lépő Rafael Nadal egy szoros első szettre kényszerült Thomaz Bellucci ellen, amit csak rövidítésben tudott megnyerni, onnan kezdve viszont megállíthatatlan volt a spanyol. Andy Murray testvére, Jamie is győzelemmel zárta mára átcsúszott páros mérkőzését, a végeredménye annak a találkozónak 7-6(5), 7-6(3), 4-6, 7-6(4) lett. Lleyton Hewitt nem volt képes csodára Jo-Wilfried Tsonga ellen, a francia három szettben jutott tovább a második fordulóba. Andy Roddick Jamie Baker elleni találkozója holnap folytatódik csak, 7-6, 4-2-ről várhatja az amerikai a folytatást. David Goffin négy szettben 3-6, 6-3, 6-4, 6-4-re nyert Bernard Tomic ellen.
Idő:
00:09
2012. június 26.
Wimbledon: 1. nap
Az első napból sajnos sokat nem láttam, a lényeget viszont igen: Roger Federer 6-1, 6-1, 6-1-es győzelmével könnyedén vette az idei torna első akadályát. A címvédő világelső Djokovic első mérkőzése sem volt sokkal hosszabb, 6-3, 6-3, 6-1-es eredmény mellett ő is hozta a kötelezőt. Ernests Gulbis és Tomas Berdych találkozója előtt már gondoltam rá, hogy itt akár egy meglepetés eredmény is születhetne, és bár kedvelem Berdychet, Gulbis is szimpatikus számomra, annak ellenére, hogy a nagy eredmények elkerülik. Nos, Wimbledonban az első körben legyőzni három szettben a hatodik helyen kiemelt versenyzőt, szerintem mindenképp említésre méltó. Érdekessége a találkozónak, hogy bár három szettben nyert Gulbis, de mindhárom alkalommal tiebreak döntött. A mérkőzés végeredménye így 7-6(5), 7-6(4), 7-6(4) lett. Janko Tipsaveric nyert David Nalbandian ellen 6-4, 7-6(4), 6-2-re, de ami még ennél is fontosabb eredmény lehet, hogy Falla 6-4, 6-7(7), 3-6, 7-6(7), 7-5-re legyőzte Isnert, így megmenekültünk egy esetleges újabb Isner-Mahut maratontól :)
Idő:
01:48
2012. június 25.
Kezdődik Wimbledon
A selejtező körök után megvannak a főtábla szereplői, túl vagyunk a sorsoláson, így itt az ideje, hogy elkezdődjön az idei füves Grand Slam-torna, vagyis Wimbledon. Sikerült a főtáblára kerülés Czink Melinda számára, aki a selejtező köröknél első helyen kiemelt volt, nem sikerült ugyanakkor Jani Réka Lucának. Párosban Marosi Katalin és Darija Jurak is főtáblára jutott, ami első helyen kiemelésünk miatt elvárás is lehetett velük szemben. Rajtuk kívül Babos Tímea és Alberta Brianti is ott lesznek női párosban Wimbledonban, ők azonban játék nélkül kaptak indulási jogot. Babos Tímea természetesen egyéniben is ott van a főtáblán, ahogy Arn Gréta is. A férfi mezőnyben sajnos sem egyéniben, sem párosban nem lesz magyar induló.
Idő:
00:09
Címkék:
Arn Gréta,
ATP,
Babos Tímea,
Czink Melinda,
Digisport,
Grand Slam,
London,
Novak Djokovic,
Roger Federer,
Tenisz,
Tomas Berdych,
Wimbledon,
WTA
2012. június 24.
Schumacher újra a dobogón
Vegyes érzelmekkel teli hétvége volt F1 szempontjából a Valenciai Nagydíj hétvégéje. A szombati nap még jól zárult, hiszen Sebastian Vettel 1:38.086-os idejével megszerezte a pole pozíciót, ráadásul tette mindezt úgy, hogy 0,324 másodpercet vert ezzel a második Lewis Hamiltonra. Némileg rontott az összképen Michael Schumacher 12. és Mark Webber 19. helye. Bár az ausztrál továbbra sem tartozik kedvenc versenyzőim közé, mivel Red Bull versenyző, így csalódott voltam az eredménye láttán. Ekkor még reménykedhettünk abban, hogy az időmérő kihagyása a futamon már rajthoz állhat Timo Glock, végül azonban orvosi tanácsra ezt nem tette meg - Jobbulást! Jenson Button 9. helye akár a fejlődés jele is lehetne, mert előtte 10., még egy futammal korábban 13. helyre kvalifikálta csak magát. Ugyanakkor én ennél azért többet várnék a brittől, és remélhetőleg hamarosan összeszedi magát, és ismét jobb eredményeket produkál. (Az FP3-ban Button autózta a leggyorsabb időt, de az pont nem számít sehol, és az is csak nagyon kevésen múlt, a második Romain Grosjean 0,093 másodperccel végzett a McLaren-Mercedes versenyzője mögött)
2012. június 9.
Kanadai GP: Vettel napja
| Kanadai GP - Időmérő edzés: 1. Vettel, 2. Hamilton, 3. Alonso (Forrás: F1Fanatic) |
Szerintem nyugodtan mondhatjuk, hogy a mai Sebastian Vettel napja volt. Az időmérő edzés előtti utolsó szabadedzésen 1:14.442-es idejével az élen zárt, igaz csak 6 ezreddel megelőzve Fernando Alonsót. Az időmérő első etapjával 1:14.661-es idejével utasított mindenkit maga mögé, majd jött a Q2, ahol 1:14.187-es ideje bizonyult felülmúlhatatlannak. Az időmérő edzés utolsó szakaszában úgy autózott 1:13.784-es időt, és vert 3 tizedet a második Hamiltonra, hogy nem volt teljesen tökéletes a köre. A mai tehát biztosan a német napja volt, kérdés, hogy a holnapi is az lesz-e? Az biztos, hogy a legjobb helyről várja a folytatást, de nem lesz egyszerű dolga. Mellőle Hamilton indul, a második sorban ott van a világbajnokságot vezető Alonso és az örök rivális csapattárs Webber.
Idő:
23:13
Címkék:
F1,
Fernando Alonso,
Forma 1,
Kanadai Nagydíj,
Lewis Hamilton,
M1,
M2,
Mark Webber,
Montreal,
Red Bull Racing,
RTL,
Sebastian Vettel
RG12: Nestor/Mirnyi a páros bajnok
Valahol ott maradt azt hiszem az idei RG-ról irogatásom, hogy Murray kieséséről már nem született bejegyzés. Tehát Andy Murray számára nem, Roger Federer számára viszont sikerült az elődöntőbe jutni. A skótot verő Ferrer azonban sima vereséget kapott honfitársától, Nadaltól. A svájci pedig szintén három szettben maradt alul Djokovic ellen. Vagyis spanyol-szerb döntő lesz holnap, és ha az RG teljesítményt nézem, akkor Nadal érdemelné meg a győzelmet. Holnap megtudjuk, hogy mennyire igazságos az élet.
Párosban Favorit1 játszott Favorit2 ellen a döntőben, magyarra fordítva: Daniel Nestor és Max Mirnyi 6-4, 6-4-es eredménnyel legyőzte a Bryan tesókat, így előbbi lett idén a férfi páros bajnok. Gratula nekik! A női egyes döntőt is lejátszották már, itt Maria Sharapova nyert Sara Errani ellen 6-3, 6-2-re. Utóbbi a páros címmel vigasztalódhat, amit Roberta Vinci oldalán egy nappal korábban bezsebelt, miután 4-6, 6-4, 6-2-re nyertek Maria Kirilenko és Nadia Petrova ellen.
Párosban Favorit1 játszott Favorit2 ellen a döntőben, magyarra fordítva: Daniel Nestor és Max Mirnyi 6-4, 6-4-es eredménnyel legyőzte a Bryan tesókat, így előbbi lett idén a férfi páros bajnok. Gratula nekik! A női egyes döntőt is lejátszották már, itt Maria Sharapova nyert Sara Errani ellen 6-3, 6-2-re. Utóbbi a páros címmel vigasztalódhat, amit Roberta Vinci oldalán egy nappal korábban bezsebelt, miután 4-6, 6-4, 6-2-re nyertek Maria Kirilenko és Nadia Petrova ellen.
Idő:
22:46
Címkék:
Andy Murray,
ATP,
Bob Bryan,
Daniel Nestor,
Grand Slam,
Max Mirnyi,
Mike Bryan,
Novak Djokovic,
Rafael Nadal,
Roger Federer,
Roland Garros,
Tenisz,
WTA
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)