2010. október 16.

Albérletkeresőben

A vidéki munka legnagyobb hátránya minden esetben az albérletkeresés. Főleg egy olyan helyen, mint például Székesfehérvár, ahol az őszi szemeszter kezdetével érkező hallgatók sorban lefoglalják a jó albérleteket, a később érkezők dolgát jól megnehezítve ezzel. Voltunk már párat megnézni, és rengeteget zártunk ki már az alapján, amit a neten látni belőle. Körüzenetet küldtem a székesfehérvári ismerőseimnek is, hátha tudnak valamit, hallanak olyanról, amit én nem találtam meg, esetleg ismerettségi körükben adódik kiadó ingatlan. Emellett a közösségi oldalakon is próbálkoztam, köszönet azoknak, akik továbbküldték az üzenetem (Twitteren eddig @alimarton, @vonzovera, @lunanyuszi, @_VVega_, @tusortamas, @gergelyszabo, @yappdress, illetve ha valakit kihagytam volna - bocs! -, akkor nekik is).

2010. október 14.

Hétfőtől új állásom lesz

Eddig nem akartam elkiabálni, de ma alá lettek írva a papírok, így kijelenthetem: hétfőtől új állásom lesz. A Kodolányi János Főiskolán fogok dolgozni, igen, ott, ahol korábban tanultam is. Hát igen, így van, a jó helyeket nehezen hagyja ott az ember, és ha lehetősége van rá, akkor visszamegy oda. Legalábbis az előzetes várakozás ez, és majd a próbaidő alatt kiderül, hogy mindkét oldalról azt kaptuk/kapjuk-e, amit vártunk, és tudjuk-e, akarjuk-e a próbaidő után is együtt folytatni, vagy egy újabb búcsú következik.

2010. október 13.

Merlin a SuperRTL-en is

A németeknél egyszer már lement az első évad, és be lett ígérve a SuperRTL-re a második is, egyelőre azonban az első évad újbóli levetítését kezdte el ez utóbbi csatorna. A részek párosával érkeznek, az első vetítésre szerdánként 20:15-ös (és 21:15-ös) kezdettel kerül sor, majd az ismétlésre először pénteken 22:15-kor (és 23:15-kor), valamint vasárnap 16:45-kor (és 17:45-kor). Mivel a német hírek őszre ígérték a második évadot, így feltehetően az első szezon végével érkezhet a helyére rögtön a második is, mely Németországban is először kerül adásba.

Itthon mindeközben az RTL Klub vetíti továbbra is az első évadot szombat délutánonként. Ezen a héten 16:30-kor a hatodik rész következik, valamint a BBC is a hatodik részhez érkezik a héten, igaz ők már a harmadik évaddal. Vagyis a Merlin rajongók most nem panaszkodhatnak, hiszen egyszerre akár három nyelven is nézhetik a sorozatot. (legalábbis aki tud a magyar mellett németül és angolul egyaránt)

2010. október 12.

Téligumik

Nem tudom ki hogy van vele, de mi a magunk részéről úgy döntöttünk, hogy itt az ideje a cserének. Már nincs olyan nagy meleg napközben sem, éjszaka, illetve hajnalban végképp nem, így még a tömegek előtt elmentünk és lecseréltük az autón a nyári gumikat télire. Ennek egyetlen hátránya, hogy ilyenkor a szép felnijeim helyett - nekem legalábbis tetszenek, akinek nem, az meg ne nézze - csak a vasfelni van. Idénre le lett festetve, szürkére, szerintem így egész korrektül néz ki, ami elvárás is abból a szempontból nézve, hogy dísztárcsát nem fog kapni.

Megjegyzem a jövő hétre elég barátságtalan prognózisokat lehet olvasni, így talán kiderül az is, hogy nem is voltunk olyan koraiak ezzel az elhatározásunkkal, bár én részint azért örülnék neki, ha igen, mert az azt jelentené, hogy még egy kicsit marad a jó idő. Majd lesz egyébként fotó is róla, hogy milyen lett így a kerék, csak ma nem voltam fotózós kedvemben, így ez most elmaradt.

2010. október 7.

Rush szezonfinálé

Ma este elérkezik a második évad utolsó részéhez az AXN a Rush - A hajsza című ausztrál krimisorozattal. A sorozat középpontjában az ausztrál rendőrség taktikai egysége áll, és a finálé előtti utolsó rész végén a busznál történt túszmentő akció közben egy utast is lelőttek. A nagy kérdés, melynek megválaszolása a ma esti részre maradt, hogy kinek a fegyveréből származik a lövés, amely a túszejtő helyett az ártatlan civilt találta el és ejtett halálos sebesülést rajta.

Miközben nálunk épp véget ér a második évad, az ausztráloknál a Ten már egy ideje vetíti a harmadik évadot. Az első rész július 22-én került a harmadik etapból adásba, és remélhetőleg idővel ez is megérkezik majd az AXN műsorára.

2010. október 6.

F1 Track Simulator: Suzuka


2010. október 4.

Köszi mindenkinek

Bár igyekeztem a különböző csatornákon érkezett üzeneteket ugyanott mindenkinek megválaszolni, előfordulhat, hogy valaki kimaradt, így szeretném itt is (mégegyszer) mindenkinek megköszönni, aki gondolt rám a születésnapomon és felköszöntött.

Állatok világnapja

Bár sok helyen már a hétvégén megtartották a kapcsolódó rendezvényeket, valójában a mai nap, október 4-e az Állatok világnapja, de ha nagyon internacionális akarok lenni, akkor írhatnám azt is, hogy World Animal Day. Az időpont pedig Assisi Szent Ferencnek "köszönhető", aki úgy is ismert, mint az állatok védőszentje, és a mai az ő halálának az évfordulója, az adott vallásokban ünnepnapja is egyben. (Valójában október 3-án halt meg Szent Ferenc, azonban naplemente után. Akkoriban pedig még naplementétől számították a következő napot, vagyis ez számukra már október 4-e volt.)

És ha már állatok világnapja van, akkor a fenti illusztráció után legyen itt egy kép a mi macskánkról is. Nem mai a kép, de nem is olyan régi, még július végén fotóztam le, amikor épp igyekezett kitúrni a gép elől. Bizonyára szeretett volna Whiskast rendelni a netről (tudod... a macskák Whiskast vennének...):

2010. október 3.

Gyermekdalok értelmezése

Süss fel nap
Értesítjük önt, hogy hő-és fénysugárzó tevékenységének elmulasztása esetén a kertgazdálkodásra kijelölt telkek mögött található baromfiállományunk a súlyos hőveszteség következtében igen magas létszámbeli csökkenését leszünk kénytelenek elkönyvelni. Megértését köszönjük.

Boci, boci tarka
Biológiai kutatócsoportunk élénken pigmentált, ámde farokkal és külső hallószervekkel nem rendelkező fiatal szarvasmarhára lett figyelmes. E rendhagyó tényt figyelembe véve lakásvásárlásunkat olyan helyszínen tervezzük, amelynek közvetlen közelében lehetőség van a tej piaci áron való beszerzésére.

Csiga-biga gyere ki
Figyelem! Sürgősen megkérünk minden házzal rendelkező puhatestűt, hogy ingatlanát záros határidőn belül hagyja el az annak külső felszínén keletkezett, és azóta is folyamatban lévő tűzeset miatt. A károsultakat folyékony és félig megszilárdult tejipai termékekkel kártalanítjuk, amelyek együttes mennyisége egyelőre kétnapi fejadagot tesz ki.

Katalinka szállj el!
Utasítunk minden fiatal korú Katalin nevű személyt, hogy sürgősen kezdjen légi úton való menekülésbe, tudomásunkra jutott ugyanis, hogy hazánkba betört oszmán csapatok célpontjuknak tekinthetik őket. Áldozataikat először mély nátrium-kloridos forrásban merítik meg, majd pedig abroncsok alsó tesztelésére használják fel. Amennyiben ennek nem tesznek eleget, a nagy sebességgel közeledő oszmán csapatok megérkezésük után helyben végrehajtandó golyó általi kivégzést foganatosítanak.

Aki nem lép egyszerre
Megkérünk mindenkit, aki lépéseit nem tudja az általunk megadott ritmushoz koordinálni, ne álljon sorba este az üzemi konyhán, mivel számukra vékonyra gyúrt, ropogós külső burkolattal rendelkező, töltött tésztaételféleséget biztosítani nem áll módunkban. Emellett felhívnánk viszont a figyelmet az említett táplálék pozitív tulajdonságaira, valamint arra, hogy Honvédségünk számára kifejezetten ezt az ételtípust írják elő a hivatalos szervek.

Csip, csip csóka
Mivel a körzetünkben észlelhető csókák csípése az utóbbi időben megkétszereződött, valamint látásában korlátozott, kiskorú varjak jelenléte is aggodalomra ad okot, gyermekünk anyósa két lóerős járművéért küldetett. Meg kell azonban tagadnom ezt a kérését, mivel e közlekedési eszközt szintén potenciális veszélyforrások, pontosabban tollas baromfik foglalták el.

Megy a gőzös
Teljesen felújított, eredeti meghajtással rendelkező nosztalgiavonat indul a második vágányról Kanizsa állomásra. Megerősítjük, hogy a vonat a kanizsai pályaudvarra megy. A szerelvény elején az irányítási funkciókért a gépész-menedzser felel, ő az, aki a szerelvényt hajtó mozdony irányvektorát és sebességét meghatározza. Más források szerint vonatkísérőként az utolsó kocsiban tartózkodik az a töltött tésztaféleség, amelynek feje táplálkozásunk egyik legfontosabb gumós gyökérnövényévé alakult.

Bújj-bújj zöld ág
Környezetvédelmi hivatalunk megkér minden önálló tudattal és aktív mozgáskoordinációval rendelkező, folyamatosan fotószintetizáló fanyúlványt és fotoszintézis-receptort, hogy rejtőzzön el. Nyomatékosan kérjük őket, rejtőzzenek el! Ezen kívül a tisztelt várakozók figyelmét felhívnánk a nemesfém nyílászáró átjárhatóságának újbóli létrejöttére, amely alatt kiemelten javasoljuk számukra a fej lehúzása melletti áthaladást.

Cirmoscica haj
Minden olyan macskaféle, amelynek domináns genotípusa a szürke alapon csíkos (illetve ezeknek fejszőrzete külön), kéretik a köpült tejtermék pontos helyének meghatározására. Együttműködésük már csak azért is rendkívül kívánatos volna, mivel arcszőrzetükön tisztán kivehető a bűnjel, melynek alapján kemény retorzióra számíthatnak.

Egy kis malac röff röff röff
Megfigyelésünk alanya a legkisebb pozitív egész számok halmazán értelmezhető süldő sertés háromszor hallatja jellegzetes hangját. Kedvtelése rézfúvós hangszer imitálásában mutatkozik meg, ismét csak háromszor. Rézfúvós hangszere, és cseppet sem depressziós megnyúlt orrszerve a talaj felásásával foglalatoskodik, megint csak háromszor. Ekkor lép a színre az élemedett korú, amely vizuálisan észleli őt. Boldogság csendül ki hangjából, amikor emelkedett hangerővel közli hím leszármazottjával, hogy atyai ági felmenője is azonos metódus alapján jár el, eközben négyszer hallatja jellegzetes hangját. Az idő előrehaladtával melódiáikat már együtt öntik hangokba, miközben takarmányként és emberi fogyasztásra is alkalmas táplálékként is közismert zöldségfélét fogyasztanak. A négy rézfúvós hangszer-imitációt pontosan négy jellegzetes hang követi. Láthatja mindenki, milyen tesztoszteron-dús hímek ők!

2010. október 2.

Mi a politika? (vicc)

Mielőtt még éjfélkor megkezdődne az egészen az önkormányzati választás végéig, azaz 19.00 óráig tartó kampánycsend, ennek apropóján álljon itt egy kis politikai humor:

A kisfiú kérdezi az apját, hogy mi a politika?
Az apja leülteti, és példákkal elmagyarázza:
Figyelj, fiam. Én hozom haza a pénzt, tehát én vagyok a KAPITALIZMUS.
Anyád ügyel a pénzre, tehát ő a KORMÁNY.
Nagyapád ügyel arra, hogy minden rendben legyen, tehát ő a SZAKSZERVEZET.
A babysitter a DOLGOZÓ OSZTÁLY és mi mindannyian azért dolgozunk, hogy Te, a NÉP jól érezd magad, és minden rendben legyen.
A pár hónapos kisöcséd pedig a közös JÖVŐNK.
A kisfiú elraktározza a hallottakat, és elmegy aludni.
Éjjel arra ébred, hogy az öccse ''telerakta a pelenkáját'' és sír.
Felkel, és szólni akar az anyjának, de az olyan mélyen alszik, hogy nem bírja felkelteni.
Bemegy szólni a babysitternek, de a szobában látja, hogy az apja éppen hempereg vele az ágyban, miközben a nagyapja kukucskál be az ablakon.
Senki sem veszi észre, hogy ő is ott van, így visszamegy aludni.
Másnap kérdezi az apja, hogy el tudja-e mondani a saját szavaival, hogy mi is az a politika.
A kisfiúnak eszébe jutnak az éjszaka látottak s így szól:
A politika az, amikor a kapitalizmus kihasználja a dolgozó osztályt, amit a szakszervezet csak tétlenül bámul.
A kormány alszik, a néppel senki sem törődik, és a jövő is szarban van.