A következő címkéjű bejegyzések mutatása: BBC. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: BBC. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 1.

Boldog Születésnapot Colin Morgan!

Colin Morgan a Parkolópályán című filmben.
Miközben a legtöbben az újév megünneplésén (és az azt követő esetleges macskajajon) igyekeznek túl lenni, egyesek épp ekkor ünneplik születésnapjukat - illetve esélyes, hogy a szilveszterrel együtt ezt is megünnepelték. Számomra kicsit a szerencsés vesztes kategóriához hasonlít, amikor valaki valamelyik ünnepnapon, vagy ahhoz igen közel ünnepli születésnapját, mint például teszi ezt Colin Morgan is. A hazai közönség számára is elsősorban a BBC sikersorozatának, a Merlinnek a főszereplőjének - igen, Merlinnek - megformálójaként lehet ismert. Emellett érdemes megnézni az itthon elsősorban a Cinemaxon fel-feltűnő filmjében, a Parkolópályán című ír-finn moziban is (eredeti címe: Parked). Igazából én is csak most, az ünnepek alkalmával tudtam megnézni ezt a filmet, mert a Tarr Kft. volt olyan kedves, hogy az ünnepekre való tekintettel minden csatornát kódolatlanul sugároz, és a csatorna pedig épp műsorra tűzte a filmet.

Colin Morgan a Parkolópályán című filmben
A film sztorija egy középkorú férfiról, Fredről (Colm Meaney) szól, aki épp most tér vissza Írországba, de nincs hol laknia, így a tengerparton lakik az autójában. Mellé parkol le a 21 éves Cathal (Colin Morgan), aki mellesleg drogos. Cathal fényt visz Fred szürke magányos életébe, aminek köszönhetően eredményesen veszi fel a harcot a hivatallal, és Juliana (Milka Ahlroth) személyében a szerelem is beköszönt az életébe. Ők hárman egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és ez örökre megváltoztatja az életüket. Többet viszont nem akarok előzetesen elárulni, inkább nézd meg a filmet. Ha nincs Cinemaxod, akkor akár neten is fellelhető a film, de amennyire láttam sem magyar, sem angol felirat nincs hozzá (ha találtál, írd meg kommentben, köszi! :)) A Cinemax eredeti nyelven, magyar felirattal vetíti a filmet.

Zárszóként pedig az apropóhoz visszakanyarodnék, amiért ez a blogbejegyzés ma megszületett: Boldog Születésnapot Colin Morgan! (ui: az AXN a 4. évad vetítését az új évadban ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, de erről külön bejegyzésben írtam korábban)

2012. december 19.

Merlin 4. évad

Merlin 4. évad
A mai (tegnapi) napon a 4. évaddal folytatódott az AXN-en a Merlin vetítése. Egyrészt a hét hátralevő részében leadja a megszokott 17.25-ös sávban az adó az első négy részt (ismétlés másnap kora reggel és délben), majd karácsonyra megkapjuk ajándékba a teljes negyedik szezont. December 24-én, 25-én és 26-án 10:20, 11:15 és 12:10 órai kezdéssel lead 3-3 részt az AXN (az 1. résztől kezdve), majd 27-én 15 perccel később kezdődik a hármas, és a megmaradt 13. részt 28-án 10:50-től vetíti a csatorna. Január 2-án 17.00 órától a heti ütemezés szerint folytatódik, vagyis az ötödik résztől a vetítés. Mindeközben a briteknél már az ötödik évad utolsó epizódjai következnek, 22-én és 24-én este búcsúzik a sorozat. Sajnos ez egyben a sorozat számára is búcsú, ugyanis öt évados történetnek indult, és a készítők a lezárás mellett döntöttek. 

2011. október 1.

A legsötétebb óra

Egy videóval, és egy rövid írással már igyekeztem felhívni a figyelmet arra, hogy hamarosan folytatódik a negyedik évaddal az egyik kedvenc sorozatom, amit bátran ajánlok azok figyelmébe, akik még nem kezdtek volna bele. Az első évad elején kell pár rész, mire összezáródik a dolog, de aztán évadról évadra jobb lesz, és épp ezért várom már nagyon a negyedik évad premierjét. A BBC ma este 19:50-től vetíti a negyedik évad kétrészes szezonnyitójának első felét. A rész címe pedig - magyarul - nem más, mint a bejegyzés címe is, vagyis a legsötétebb óra.

2011. szeptember 27.

Merlin S4 szombaton

Hamarosan kezdetét veszi Angliában, a BBC-n a Merlin című sorozat negyedik évada. Itthon korábban az AXN adta, illetve egy hónapja az RTL Klub is vetíti szombat délutánonként a sorozat első évadját. A brit folytatás egy dupla részes szezonnyitóval indul, melynek címe The Darkest Hour, azaz A legsötétebb óra. A negyedik évad első részét szombaton este vetíti a BBC, ha a hazai vetítésbe kapcsolódnál inkább be, akkor szombat koradélután érdemes az RTL Klubot nézned. Az elmúlt napokban találtam rá az alábbi Merlines blogra, amit így zárásként ajánlanék még: http://bbcmerlin.blog.hu/

2011. szeptember 23.

Merlin S04



2010. október 13.

Merlin a SuperRTL-en is

A németeknél egyszer már lement az első évad, és be lett ígérve a SuperRTL-re a második is, egyelőre azonban az első évad újbóli levetítését kezdte el ez utóbbi csatorna. A részek párosával érkeznek, az első vetítésre szerdánként 20:15-ös (és 21:15-ös) kezdettel kerül sor, majd az ismétlésre először pénteken 22:15-kor (és 23:15-kor), valamint vasárnap 16:45-kor (és 17:45-kor). Mivel a német hírek őszre ígérték a második évadot, így feltehetően az első szezon végével érkezhet a helyére rögtön a második is, mely Németországban is először kerül adásba.

Itthon mindeközben az RTL Klub vetíti továbbra is az első évadot szombat délutánonként. Ezen a héten 16:30-kor a hatodik rész következik, valamint a BBC is a hatodik részhez érkezik a héten, igaz ők már a harmadik évaddal. Vagyis a Merlin rajongók most nem panaszkodhatnak, hiszen egyszerre akár három nyelven is nézhetik a sorozatot. (legalábbis aki tud a magyar mellett németül és angolul egyaránt)