2007. augusztus 20.

Húsz óra várakozás: hiába

Húsz órán át várt a BT brit telefontársaság egyik ügyfele arra, hogy végre kapcsolják számára a vevőszolgálatot - hiába. A londoni The Times beszámolója szerint az 51 éves Hannah King akkor hívta fel a társaságot, amikor a wales-i Milford Havenben vásárolt új lakásába a megadott időpontban nem érkezett meg a telefonszerelő, akinek egy vonalat kellett volna installálnia.

A türelmes természetű King asszony az első napon nyolc órán át hallgatta egyvégtében a készülék által a várakozás idején sugárzott zenét. Másnap újabb nyolc órán át várt hiába a kapcsolásra, a harmadik napon már négy óra múlva feladta és mint elmondta, egyszerűen sírva fakadt. "Az istenért, ez egy ügyfélszolgálat, képesnek kellene lennie arra, hogy felvegye a kagylót" - panaszkodott King asszony a The Times hasábjain.

A telefontársaság szóvivője egy új központ beszerelésével kapcsolatos technikai problémával magyarázta a kínos esetet és bocsánatot kért mindenkitől, akinek problémát okoztak. "Megállás nélkül dolgozunk a helyzet javításán" - jelentette ki a szóvivő.

(Forrás: MTI)

2007. augusztus 19.

Federer 50. tornagyőzelme

A világelső svájci Roger Federer nyerte a 2,2 millió dollár összdíjazású, Cincinnatiben rendezett keménypályás férfi tenisztornát, miután a fináléban könnyedén legyőzte a hazai közönségkedvenc James Blake-et.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a svájci klasszis: az 50. tornagyőzelmét könyvelte el vasárnap éjszaka, miután a Cincinnatiben rendezett Mesterszéria-verseny fináléjában remek teljesítményt nyújtva két szettben legyőzte az amerikai James Blaket.

Roger Federer előtt – az Open Era 1968-as bevezetése óta – csak nyolc játékos volt képes 50 tornát nyerni, ide tartozik, hogy a jelenlegi világelső az ötödik legfiatalabb, aki elérte ezt a bravúrt.

A bázeli zseni 26 évesen és 11 naposan jutot el idáig, míg a vonatkozó listát vezető Björn Borg 23 éves és hét hónapos volt az 50. diadal ünneplésekor, és e tekintetben a svéd legenda mellett Jimmy Connors, John McEnroe és Ivan Lendl is megelőzi. Persze ez semmit sem von le Federer érdemeiből, aki félszáz sikeréből 11-et Grand Slam-, 14-et pedig Mesterszéria-versenyen ért el, hármat pedig a Mesterek Kupáján gyűjtött be.

Roger Federer 50 tornagyőzelme:
1. 4 February 2001 Milan, Italy Carpet (i) France Julien Boutter 6-4, 6-7(7), 6-4
2. 13 January 2002 Sydney, Australia Hard Argentina Juan Ignacio Chela 6-3, 6-3
3. 19 May 2002 Hamburg, Germany Clay Russia Marat Safin 6-1, 6-3, 6-4
4. 13 October 2002 Vienna, Austria Hard (i) Czech Republic Jiří Novák 6-4, 6-1, 3-6, 6-4
5. 16 February 2003 Marseille, France Hard (i) Sweden Jonas Björkman 6-2, 7-6(6)
6. 2 March 2003 Dubai, UAE Hard Czech Republic Jiří Novák 6-1, 7-6(2)
7. 4 May 2003 Munich, Germany Clay Finland Jarkko Nieminen 6-1, 6-4
8. 15 June 2003 Halle, Germany Grass Germany Nicolas Kiefer 6-1, 6-3
9. 6 July 2003 Wimbledon, London, United Kingdom Grass Australia Mark Philippoussis 7-6(5), 6-2, 7-6(3)
10. 12 October 2003 Vienna, Austria Hard (i) Spain Carlos Moyà 6-3, 6-3, 6-3
11. 16 November 2003 Tennis Masters Cup, Houston, USA Hard United States Andre Agassi 6-3, 6-0, 6-4
12. 1 February 2004 Australian Open, Melbourne, Australia Hard Russia Marat Safin 7-6(3), 6-4, 6-2
13. 7 March 2004 Dubai, UAE Hard Spain Feliciano López 4-6, 6-1, 6-2
14. 21 March 2004 Indian Wells, USA Hard United Kingdom Tim Henman 6-3, 6-3
15. 16 May 2004 Hamburg, Germany Clay Argentina Guillermo Coria 4-6, 6-4, 6-2, 6-3
16. 13 June 2004 Halle, Germany Grass United States Mardy Fish 6-0, 6-3
17. 4 July 2004 Wimbledon, London, United Kingdom Grass United States Andy Roddick 4-6, 7-5, 7-6(3), 6-4
18. 11 July 2004 Gstaad, Switzerland Clay Russia Igor Andreev 6-2, 6-3, 5-7, 6-3
19. 1 August 2004 Toronto, Canada Hard United States Andy Roddick 7-5, 6-3
20. 12 September 2004 U.S. Open, New York, USA Hard Australia Lleyton Hewitt 6-0, 7-6(3), 6-0
21. 3 October 2004 Bangkok, Thailand Hard (i) United States Andy Roddick 6-4, 6-0
22. 21 November 2004 Tennis Masters Cup, Houston, USA Hard Australia Lleyton Hewitt 6-3, 6-2
23. 9 January 2005 Doha, Qatar Hard Croatia Ivan Ljubičić 6-3, 6-1
24. 20 February 2005 Rotterdam, Netherlands Hard (i) Croatia Ivan Ljubičić 5-7, 7-5, 7-6(5)
25. 27 February 2005 Dubai, UAE Hard Croatia Ivan Ljubičić 6-1, 6-7(6), 6-3
26. 20 March 2005 Indian Wells, USA Hard Australia Lleyton Hewitt 6-2, 6-4, 6-4
27. 3 April 2005 Miami, USA Hard Spain Rafael Nadal 2-6, 6-7(4), 7-6(5), 6-3, 6-1
28. 15 May 2005 Hamburg, Germany Clay France Richard Gasquet 6-3, 7-5, 7-6(4)
29. 13 June 2005 Halle, Germany Grass Russia Marat Safin 6-4, 6-7(6), 6-4
30. 3 July 2005 Wimbledon, London, United Kingdom Grass United States Andy Roddick 6-2, 7-6(2), 6-4
31. 21 August 2005 Cincinnati, USA Hard United States Andy Roddick 6-3, 7-5
32. 11 September 2005 U.S. Open, New York, USA Hard United States Andre Agassi 6-3, 2-6, 7-6(1), 6-1
33. 2 October 2005 Bangkok, Thailand Hard (i) United Kingdom Andy Murray 6-3, 7-5
34. 8 January 2006 Doha, Qatar Hard France Gaël Monfils 6-3, 7-6(5)
35. 29 January 2006 Australian Open, Melbourne, Australia Hard Cyprus Marcos Baghdatis 5-7, 7-5, 6-0, 6-2
36. 19 March 2006 Indian Wells, USA Hard United States James Blake 7-5, 6-3, 6-0
37. 2 April 2006 Miami, USA Hard Croatia Ivan Ljubičić 7-6(5), 7-6(4), 7-6(6)
38. 18 June 2006 Halle, Germany Grass Czech Republic Tomáš Berdych 6-0, 6-7(4), 6-2
39. 9 July 2006 Wimbledon, London, United Kingdom Grass Spain Rafael Nadal 6-0, 7-6(5), 6-7(2), 6-3
40. 13 August 2006 Toronto, Canada Hard France Richard Gasquet 2-6, 6-3, 6-2
41. 10 September 2006 U.S. Open, New York, USA Hard United States Andy Roddick 6-2, 4-6, 7-5, 6-1
42. 8 October 2006 Tokyo, Japan Hard United Kingdom Tim Henman 6-3, 6-3
43. 22 October 2006 Madrid, Spain Hard (i) Chile Fernando González 7-5, 6-1, 6-0
44. 29 October 2006 Basel, Switzerland Carpet (i) Chile Fernando González 6-3, 6-2, 7-6(3)
45. 19 November 2006 Tennis Masters Cup, Shanghai, China Hard (i) United States James Blake 6-0, 6-3, 6-4
46. 28 January 2007 Australian Open, Melbourne, Australia Hard Chile Fernando González 7-6(2), 6-4, 6-4
47. 3 March 2007 Dubai, UAE Hard Russia Mikhail Youzhny 6-4, 6-3
48. 20 May 2007 Hamburg, Germany Clay Spain Rafael Nadal 2-6, 6-2, 6-0
49. 8 July 2007 Wimbledon, London, United Kingdom Grass Spain Rafael Nadal 7-6(7), 4-6, 7-6(3), 2-6, 6-2
50. 19 August 2007 Cincinnati, USA Hard United States James Blake 6-1, 6-4

2007. augusztus 18.

Negyed évszázados a CD

A világ első CD-je a Philips Hannover közelében lévő gyárában készült el 1982. augusztus 17-én. A Philips és a Sony közös fejlesztéséből 200 milliárd darabot adtak el az elmúlt 25 évben.

A Philips és a Sony már 1979-ben megkezdte az új digitális hanglemez megtervezését célzó, közös munkáját. Az eredeti cél 1 órányi hanganyag tárolása volt, és ehhez elegendő lett volna a 115 milliméteres átmérőjű korong. Végül a felek a kapacitást 74 percre való bővítése mellett döntöttek, lehetővé téve Beethoven 9. szimfóniájának egyetlen lemezen való kiadását. 1980 júniusában született meg a Philips és a Sony által javasolt "Vörös könyv" szabvány, ami a CD és a CD-ROM formátumok minden technikai specifikációját tartalmazta.

Piet Kramer, aki akkoriban a Philips optikai csoportjának tagja volt, és jelentős részt vállalt a CD-technológia kifejlesztésében, így jellemezte a Philips és a Sony közös munkáját: "Amikor a Philips szövetkezett a Sonyval a CD kifejlesztésére, elsődleges célunk az volt, hogy megnyerjük a világot a CD számára. Mindezt a nyitott együttműködés tette lehetővé az új szabvány kidolgozásában. A Philips számára a nyílt fejlesztés új megközelítés volt, azonban kifizetődött. Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején soha sem gondoltuk volna, hogy egy nap a számítógép és a szórakoztatóelektronikai ipar egyaránt a digitális CD-t választja a számítógépes programok és filmek egyre növekvő mennyiségű adatának tárolására."

A Royal Philips Electronics Langenhagenben lévő gyárában, Németországban gyártotta le a világ első kompaktlemezét. A CD kiemelkedő hangminőségével és a karcolásokra való érzéketlenségével az első lépést jelentette az analógról a digitális zenei technológiák irányába, és katalizátora lett a további digitális szórakoztatóelektronikai fejlesztéseknek, előkészítve a DVD és a viszonylag újkeletű HD DVD vagy Blu-ray optikai adattárolók megjelenését.

A langenhageni gyár, ahol a világ első CD-jét nyomták, az aktuálisan a Philips tulajdonában lévő Polygram zenekiadóhoz tartozott. Az első CD, amelyet a gyár készített, a "The Visitors" volt az ABBA-tól. 1982 novemberéig, vagyis amíg a CD-t bevezették a piacra, egy százötven tételből álló, főként klasszikus lemezekből álló szortiment készült el. Az első CD-k és CD-lejátszók - beleértve a Philips által készített CD100-ast - Japánban mutatkoztak be, amit az amerikai és európai bevezetés 1983 márciusában követett.

Amikor a CD-k forgalmazását világszerte megkezdte a zeneipar, több mint 1000 lemez volt a piacon. 1985-ben a Dire Straits is a CD-n való megjelenésre tért át., a híres "Brothers in Arms" album egyike volt az első, teljesen digitális (DDD) felvételeknek. A Philips és a Dire Straits szövetsége tette lehetővé, hogy a vásárlók között a CD-k hangminősége népszerűvé váljon, hozzájárulva ahhoz is, hogy a "Brothers in Arms" az új formátum első, több mint egymillió példányban eladott albuma legyen.

A kompaktlemez a CD-ROM, a CD-R és CD-RW, DVD, DVD R, DVD RW, a HD DVD és Blu-ray előfutára. A Philips becslései szerint az elmúlt negyed század során több mint 200 milliárd CD-t adtak el világszerte. Egy korong mindössze 1,2 milliméter vastag, de ha minden valaha gyártott lemezt egymásra pakolnánk, az így kapott spagetti hatszor érné körbe a Földet.

(Forrás: ComputerWorld)

2007. augusztus 17.

Túl a megbeszélésen

Végül sikerült összeegyeztetni a mai programokat. Megvolt a tantárgyfelvétel, a fizikoterápiás kezelés, a notebookot leadtam a szervízbe, odaértem a megbeszélésre, felvettük a notebookot a szervízből, örültünk, hogy mindenen túlvagyunk. Nem, nem volt nagy baja a notebooknak, egy kis memóriabővítésen esett át.

A megbeszélésről egyébként majdnem sikerült elkésnem, sőt picit csúszva értem oda. Ugyan időben indultunk, normál sebességgel mentünk, de Székesfehérváron várakozásokon felüli forgalom volt, ami rátett kicsit az előre tervezett menetidő hosszára. Egyelőre leginkább általánosságokban beszéltünk a dolgokról, bár feladatként ki lett osztva, hogy "szóljam le" a suli lapját. Természetesen nem a "jajj de bóvli" módszert alkalmazva, hanem építő jellegű kritikával fűszerezve. Hamarosan erre is sor fog kerülni, és - annak hosszától függően - részben vagy egészében várhatóan a blog hasábjain is helyet kap.

2007. augusztus 16.

Garanciális ügyek ismét

Újabb garanciális szervizes történet. Vagyis csak lenne. Történt ugyanis, hogy közel két év után tönkrement a számítógépünkben az ASUS alaplap. A régi hely, ahol vettük már megszűnt, az új helyen pedig nem igazán foglalkoznak ASUS alaplapokkal. Gondolván, hogy ezért van az ASUS-nak az NSE Hungária, felhívtuk őket, mit mondanak. Igazából semmit. Vagyis de: Ők nem foglalkoznak az ASUS alaplapokkal, és nem is tudják megmondani, hogy kire tartoznak a garanciális ügyek alaplapok esetében. Talán ideje lenne az anyacégnek megnéznie a hazai helyzetet, és megtenni a megfelelő lépéseket, mert egy kritikán aluli képviselet sokat ronthat az egyébként általam kedvelt márka hírnevén, színvonalán. Továbbá, ha valaki tudja hova kell fordulni garanciaidőn belül meghibásodott ASUS alaplap esetében, ha a bolt, ahol a terméket vásároltuk megszűnt, kérem mielőbb jelezze! Előre is köszönöm!

2007. augusztus 15.

Egyeztetés

Sűrű pénteki programom lesz. Reggel fél nyolcra jön fel hozzám egy barátom, mert tantárgyfelvétel lesz náluk, nekik pedig nincs otthon internet. Eközben én fél kilencre megyek a kórházba a szokásos fizikoterápiás kezelésemre. Ezzel végzek fél tízre, ekkor közösen indulunk Székesfehérvárra, ahol 11-kor találkozom a főiksola marketing igazgatójával, egyeztetni a honlappal kapcsolatban.

Ha már szóba került a tantárgyfelvétel: nekünk is hamarosan itt lesz. Kérdés, hogy akik egyéni tanrenddel Fürstenfeldben maradtak, ők mit vegyenek fel? Mármint gondolom az egyik székesfehérvári csoportba jelentkezzenek be, a tanár pedig miután megkeressük tudni fogja, hogy itt kint tanulunk, de: Van két tantárgy, két kötelezően választandó, ahol kérdés, hogy bármelyiket választhatjuk-e, avagy van erre vonatkozó megkötés számunkra? Az egyik ugye az az országismereti kötvál, ahol eleve "jóváírásban" részesülünk az egy évvel ezelőtti utazgatások és beszámolók okán. Kérdés, hogy ez a jóváírás melyik tárgy felvétele esetén történik, illetve automatikus-e, avagy kérnünk kell. Másik tantárgy a nyelvészet, ahol van nyelvszociológia és von Pronem zum Satz előadás is. Bármelyiket választhajtuk??

2007. augusztus 14.

Kontroll

A mai nap kellett visszautaznom Veszprémbe kontrollvizsgálatra. Szerencsére minden rendben, így legközelebb három hónap múlva - ahogy az iskola engedi - kell visszamennünk Veszprémbe. Az orvosokon, valamint egy nővéren kívül más ismerőssel nem találkoztam. Szerencsére egész gyorsan sorra kerültünk, így délre már meg is ebédeltünk a város szélén található Tesco-ban levő étteremben. Akkor is ide jártak a szüleim ebédelni, amikor bent feküdtem a kórházban, ők pedig jöttek látogatóba.

Bekerült az indexembe - mármint a Neptunon is - az alapvizsgás jegyem. Úgy látszik jó volt szóba hozni ismételten itt a blog hasábjain :) Továbbá megjött a fürstenfeldi szobabeosztás is, valamint néhány információ a kaució valamint a kollégiumi térítési díj befizetésének módjáról. Tehát akit érint, lesse meg a postaládáját, ott várják ezek az információk.

2007. augusztus 13.

Tanítási gyakorlat

Miután a Neptunban szétküldött üzenet megkért, hogy hívjam fel társaim figyelmét is az üzenetre, így aki nem járt volna a mai nap a Neptun-ban, elárulom neki a lényeget. Felkerült a következő félév tanítási gyakorlatának a tájékoztatója az intrára. Kéretik letölteni és jól elolvasni, majd lehetőleg megérteni. Az említett dokumentumokat a Tanszéki felhívások, ismertetők/Iskolacentrum tájékoztatói közt kell keresni.

Miután felhívtam erre mindenki figyelmét, cserébe elárulhatná valaki, hogy hol tart a szentgotthárdi tanítás projekt? Mert miután mondták, hogy keressük meg az IskolaCentrumot és az iskolákat (ebben a sorrendben), az IskolaCentrum azt mondta nekünk különösebb dolga nincs. Amikor megkérdeztem tőlük, hogy akkor a sulikat sem nekünk kell zargatni, akkor meg nem kaptam választ. Így részemről szüneteltettem a projektet, ráadásul ha kell is beszélnünk Szentgotthárddal, akkor nem hinném, hogy fontos lenne mindenkinek külön keresni őket, elég egyvalakinek mindenki nevében.

Ha már tanítási gyakorlat a téma. Mikor kezdünk Szentgotthárdon? Mikor kell kiköltözni Fürstenfeldbe? Mert ugye nekünk elvileg szeptember 7-ig tart az augusztus 21-én kezdődő gyakorlat. Ráadásul ha már annyira belemerültünk az egyéni tanrendbe, ahol minden annyira egyéni, akkor ha össze lehet hozni, akkor közvetlen a fent említett tanítási gyakorlat után, még gyorsan a félév elején bepótolnám a műtét miatt elmaradt nyaralást. Remélem ezt meg sikerül oldani.

Erről jut eszembe, jövő héten tantárgyfelvétel, ehhez képest nekem még nincs is lezárva az utolsó félévem. Avagy másnak sincs? Ergo azért nem zárták le, mert kicsit el van csúszva a Tanulmányi Osztály, avagy azért, mert valami gond van, amit elfelejtett azonban közölni ezesetben. Ráadásul már többször kérdeztem a Német Tanszéket, hogy az alapvizsgás jegyemet nem kellene-e beírni, ha már egyszer végre sikerült... Ha másért nem, mert ez alapfeltétele annak, hogy a következő félévben taníthassak. Kár lenne, ha egy apróbb adminisztrációs hiba miatt egyből egy ilyen problémával indulna az új félév.

Holnap megyek Veszprémbe. Nem, nem a város szépségében fogok gyönyörködni, műtét utáni kontrollra kell visszamennem. Szerintem szépen gyógyult a seb, remélem a professzor úr is így látja. Ráadásul - aminek személy szerint nagyon örülök - végre sikerült felszednem pár kilót. Bizony, miközben sokan sorra próbálják több-kevesebb sikerrel az újabbnál újabb és divatosnál divatosabb fogyókúrákat, addig én ellenkező problémákkal küzdök. De most végre pozitív elmozdulás tapasztalható ezügyben. Izgatottan várom a további kilókat :)

2007. augusztus 12.

Hullócsillagok

Szent Lőrinc könnyei, azaz a Perseidák meteorraj érkezése a legérdekesebb égi jelenség augusztusban, a legtöbb hullócsillag vasárnapról hétfőre virradó éjszaka figyelhető meg az égbolton - mondta a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) titkára.

"A Perseidák meteorraj idei maximuma augusztus 12-ről 13-ára virradó éjszaka lesz, vagyis ekkor figyelhető meg a legtöbb hullócsillag az égbolton" - közölte Tepliczky István, hozzátéve: az ezt megelőző és következő éjszakákon is "nagyon sok és szép csillag potyog".

A csillagász tájékoztatása szerint a megfigyelésekhez "épp kedvez a holdfázis": nem zavarja a megfigyeléseket a holdfény, hiszen augusztus 12-én újhold lesz. Mint megjegyezte, a jelenség egész éjszaka megfigyelhető, hajnal felé azonban valamelyes megszaporodik a hullócsillagok száma.

"Maguk a hullócsillagok szép fényesek, sok közülük maradandó, néhány tizedmásodpercig, vagy akár néhány másodpercig látható nyomot hagy az égbolton" - összegezte Tepliczky István. Az egyesület titkára elmondta: a hullócsillagok óránkénti száma két-három tucatra tehető, a megfigyeléseket a városi fényektől távol célszerű végezni.

2007. augusztus 11.

Meghalhat, aki büntetőt néz

Életveszélynek teszi ki magát, aki futballmeccset néz a tévében és tizenegyesnél is a képernyőre tapad. Brit orvosok szerint növeli a szívinfarktust kockázatát a tévében közvetített büntetőrúgás élménye. Betegforgalmi adatokra hivatkoznak, amelyek alapján minden tizenegyes után több tévéző kerül kórházba akut szívinfarktussal, mint egyébként.

"A sportközvetítések okozta stressz kezdetben még jótékony hatású, de a túl nagy feszültség, például amikor büntetőt ítél a bíró, már árt" - magyarázta a mechanizmust Matthias Geschke, egy német betegbiztosító prevenciós szakértője.

Geschke szerint nem nehéz csökkenteni a kockázatot. "Asztalcsapkodással is jól le lehet vezetni a feszültséget." A bonyolultabb, nagyobb koncentrációt igénylő foglalatosság még hatásosabb, mert eltereli a figyelmet a kiélezett helyzetről. "Például a félidei szünet kiváló alkalom, hogy begyújtsuk a grillsütőt" - mondta a szakértő a Die Welt című berlini napilap honlapján megjelent beszámoló szerint.