A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zürich. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zürich. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. május 17.

Svájci tanulmányút - 6. nap: Zürich

A mai nap elérkezett a búcsú ideje. Szinte hihetetlen, de olyan, mintha még csak most érkeztünk volna, erre már tovább is állunk. Nem, még nem megyünk haza, csak Davosig megyünk, de erről később. Tegnap este a grillparty után így búcsúestet tartottunk otthon, ahol elbeszélgettünk arról - többek között -, hogy mennyire tetszett (eddig) Svájc, valamint hasonló témákról. Úgy gondoltam, hogy a legjobb őszintének lenni, így bevallottam, hogy bár tetszik Svájc - főleg Bern -, mégsem tudnám elképzelni, hogy Svájcba költözzek, és ott éljem le az életem. Ezt ennyire nyíltan nem mondtam nekik, de itt leírhatom, hogy Ausztria sokkal közelebb áll a szívemhez, és az például egy olyan ország, ahol szívesen elképzelném a jövőmet. Ez egyébként egy igen fontos dilemmának tekinthető, hogy mindenki megtalálja magának azt az országot, azt a helyet, ahol igazán otthon érzi magát, ahol valóban ki tud teljesedni. Hiszen ez egyáltalán nem biztos, hogy az az ország, ahol született.

Miután mindenki elköszönt a vendégcsaládoktól, indulhattunk Zürichbe, amely bár nem Svájc fővárosa, mégis sokkalta inkább kelti ezt a benyomást a látogatóban, mint Bern. (Én már meg is előlegeztem neki egyik tantárgyam kapcsán ezt a címet anno neki) A Wikipédia szerint ezt érdemes a városról tudni: Zürich Svájc legnagyobb városa, az azonos nevű kanton fővárosa. A Zürichi-tó partján, 406 m tengerszint feletti magasságon fekszik, ahol a Limmat folyó kilép a tóból. Nyugati irányban középhegységek (pl. Uetliberg) veszik körül a dombos városrészeket. A Római Birodalomban a település neve Turicum. Német Ludvig, Nagy Károly unokája itt épített fel egy palotát 835-ben. A reformáció Svájcban Zürichből indult el, Ulrich Zwinglinek, a székesegyház plébánosának vezetésével, az 1510-es évek végén. 1218-ban a várost a Zähringer család uralta. 1230-ban Zürich területe 38 hektár. Zürich 1351-ben csatlakozott a Svájci konföderációhoz, annak 5. tagjaként.

Délután tovább vettük az irányt Davos városa felé. Itt egy ifjúsági szállón töltünk el két estét, mielőtt visszaindulnánk Salzburg érintésével Magyarországra, és ezáltal véget érne a svájci tanulmányút. Davosról annyit érdemes tudni, hogy elsősorban a téli sportok kapcsán jut mindenkinek az eszébe, illetve Thomas Mann A varázshegy című regénye. A mű eredetileg novellának készült, és Mann nem szánt neki több szerepet, mint azon érzések és benyomások rögzítését s többé-kevésbé hű visszaadását, amelyek az írót meglepték, mikor feleségét meglátogatta a Davos közelében lévő tüdőszanatóriumok egyikében, ahová Katia asszonyt TBC gyanúja miatt utalták be. Davos emellett arról híres, hogy a legmagasabban fekvő város Európában.

2008. május 11.

A tanulmányút időjárása

A svájci út sikerét nagyban befolyásoló tényezőként kell az időjárásra tekinteni. Ennek megfelelően a TyBlog utánajárt, milyen idő várható - a jelenlegi előrejelzések alapján - az adott városokban otttartózkodásunk idején. Május 13-án érkezünk meg Aarauba, ahonnan május 17-én indulunk tovább.

Keddre némi felhőt ígérnek a meteorológusok Aarau fölé, ugyanakkor kellemes lesz az idő, akár 23 fokra is felkúszhat a hőmérő higanyszála. Szerdán hasonló idő várható, csütörtökre azonban megérkezik az eső, a hőmérsékletben ugyanakkor ez nem eredményez számottevő változást. Pénteken a csütörtökihez hasonló időre kell számítani, míg szombatra tovább áll az eső, és változóan felhős égbolt mellett 25 fokra kell számítani.

Szombaton indulunk tovább Davos-ba. Itt valamivel hidegebb időre, mindösszesen 18 fokra kell felkészülni, az égbolt itt is változóan felhős lesz. A hét folyamán lesznek kirándulásaink más városokba. Ezúttal most induljunk el kronológiailag visszafelé haladva. Szombaton Zürichben 23 fok lesz, és az ég többnyire derűs lesz, Chur még ennél is melegebbel, 27 fokkal vár bennünket.

Péntekre Bern városába felhős égboltot jósol a meteorológia, a hőmérséklet 23 fok körül alakul, Fribourgban hasonló idő várható. Csütörtökön Baselben eső, vihar várható, délelőtt 8, délután 20 fokig kúszik fel a hőmérő higanyszála a jelenlegi előrejelzések alapján.

Már csak a hétfő esti szállásunknak helyet biztosító Salzburg időjárásával vagyok adós, ami a jövő hét időjárási előrejelzését illeti a programpontokhoz kapcsolódóan. Holnap napos idő várható a városban, 20 fok körüli hőmérséklettel, mely kellemes idő megmarad keddre is.

Az előrejelzés a wetter.at, a wetter.ch és a wetteronline.de honlapok előrejelzései alapján készültek. Természetesen minél távolabbi időpontról beszélünk, annál nagyobb a bizonytalanság, vagyis az itt leírtakat senki se vegye 100%-ra biztosnak, a jelenlegi várakozásokat tükrözik. Tervezési alapnak ugyanakkor - úgy gondolom - megteszi.

Senki se feledje, holnap 8.30-kor indulás a KJF YBL épület elől (Székesfehérvár, Szabadságharcos 55.), az útközben felszállók pedig már úgyis leegyeztették, hogy hol vesszük fel őket. (Haha, vagy ott hagyjuk őket, majd ezt még holnap eldöntjük)