Mostanában nem került szóba ez a téma a blogon, de miután rátaláltam, hogy a blogom a gyulladásos bélbetegségekkel foglalkozó honlap linkjei közt is szerepel, így mindenképp úgy érzem itt az ideje ismételten elővenni kicsit a témát. Itt jegyezném meg, hogy nem veszprémi főiskolás vagyok, soha nem is voltam. Szekszárdi, székesfehérvári, fürstenfeldi - mind nyerő megfogalmazás lehetne, a veszprémi kicsit célt tévesztett. Annyiban mégsem, hogy ebben a városban műtöttek. (Mellesleg TyBoR Blog, vagyis most már csak TyBlog :)) A műtét alapvetően jól sikerült. Szerencsére most már a kezem is jobban van, mely a műtét közben megsérült. A műtét óta több kilót is sikerült felszednem, hiszen szerencsére az étvágyammal nincs probléma. Igaz, ezzel előtte sem volt, csak akkor mindez nem maradt igazán rajtam. Szeptember óta minden nap mérnem kell magam, egy táblázatba írom össze az orvosomnak a testsúly, testzsír és testvíz értékeket.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: IBD. Összes bejegyzés megjelenítése

2007. november 3.
+21,76%
Mostanában nem került szóba ez a téma a blogon, de miután rátaláltam, hogy a blogom a gyulladásos bélbetegségekkel foglalkozó honlap linkjei közt is szerepel, így mindenképp úgy érzem itt az ideje ismételten elővenni kicsit a témát. Itt jegyezném meg, hogy nem veszprémi főiskolás vagyok, soha nem is voltam. Szekszárdi, székesfehérvári, fürstenfeldi - mind nyerő megfogalmazás lehetne, a veszprémi kicsit célt tévesztett. Annyiban mégsem, hogy ebben a városban műtöttek. (Mellesleg TyBoR Blog, vagyis most már csak TyBlog :)) A műtét alapvetően jól sikerült. Szerencsére most már a kezem is jobban van, mely a műtét közben megsérült. A műtét óta több kilót is sikerült felszednem, hiszen szerencsére az étvágyammal nincs probléma. Igaz, ezzel előtte sem volt, csak akkor mindez nem maradt igazán rajtam. Szeptember óta minden nap mérnem kell magam, egy táblázatba írom össze az orvosomnak a testsúly, testzsír és testvíz értékeket.2007. július 3.
Kórházi kitérő
A hétfői nap folyamán sajnos egy időre a Veszprém Megyei Önkormányzat Csolnoky Ferenc Kórházának vendége lettem. Ennek legfőbb oka egy régebb óta fennálló gyulladásos bélbetegségem, melyről eddig itt, a blog hasábjain nem beszéltem. Nem ez volt ugyanis a célja a blognak, most azonban fontosnak tartottam, hogy a műtétemről írjak, talán segítve a hasonló betegségben szenvedő sorstársaimnak. Látva ezáltal, hogy nincs egyedül senki a betegségével, és igyekezve egymásnak erőt adni az ez elleni küzdelemben.
Mi is azonban az a gyulladásos bélbetegség? - merülhet fel bennünk a kérdés. Ha gyulladásos bélbetegségekről hallunk, valamely fertőző ágens (baktérium, vírus, féreg, stb.) okozta gyulladásos folyamatra gondolunk. Az orvosi szaknyelv azonban, amikor ezt a kifejezést használja, (gyulladásos bélbetegség, vagy IBD), akkor két specifikus gyulladásos folyamatot jelöl. Ezek a Crohnbetegség és a Colitis ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás). Jelentőségüket az adja, hogy olyan általános tünetekkel járnak, melyek alapján először nem elkülöníthetőek egyéb tápcsatornai betegségektől. Kialakulását tekintve az egyre bővülő ismeretek ellenére is igaz, hogy az IBD csoportba tartozó betegségek ismeretlen eredetű, minden bizonnyal több okra visszavezethető elváltozások.
Típusos tünet a fogyás, a hasi fájdalom, a hasmenés és a visszatérő láz. Krónikus betegség, a jó és rossz periódusok váltakoznak. A jó periódust (remisszió) relatív panaszmentesség, jó közérzet jellemzi. A visszaesés (relapszus) oka nem mindig ismert, fertőzések, bizonyos gyógyszerek (pl. reuma elleni szerek), testi-lelki túlterhelések is okozhatják.
Ha a Crohn betegség a vékonybelet érinti, a tünetek között gyakoribb a hasmenés, a fogyás és a felszívódási zavar (melynek következtében a gyermekek növekedésben és fejlődésben elmaradhatnak), vastagbél érintettség esetén a véres hasmenés dominál. A fájdalmat a gyulladt bél görcsös összehúzódásai, a lázat a bélfal mélyebb rétegeibe behatoló baktériumok okozzák.
A gyulladásos bélbetegségek kezelésében használt gyógyszerekről általánosságban elmondható, hogy végleges gyógyulást egyik sem hoz: a tünetek enyhítésével, a gyulladásos folyamat megállításával járulnak hozzá a betegek életminőségének javulásához. A gyógyszeres kezelések módja a betegség súlyossága és megjelenésének helye szerint eltérő lehet.
Talán meglepően hangzik, de semmi nem igazolja, hogy a gyulladásos bélbetegségek kialakulásában az étrendnek bármi szerepe lenne. Ha viszont már kialakult a betegség, akkor érdemes törődni az étrenddel, mert sok kellemetlen tünettől megkímélhetjük magunkat, és a visszaesések esélye is csökkenthető.
(A Vital.hu és a Crohn-colitis.hu oldalak írásai alapján)

Idő:
10:00
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)