A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Educatio. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Educatio. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. január 22.

Hétvégén: Educatio 2009

Vannak dolgok, amit nem lehet elégszer elmondani. Ilyen a most hétvégén megrendezésre kerülő Educatio 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, melyre minden idén felvételizőnek érdemes elmennie. A rendezvényen a Kodolányi János Főiskola is képviselteti magát az "A" pavilon F027-es standjánál. A főiskola egy különleges meglepetéssel várja a standjára ellátogatókat, exkluzív zártkörű filmvetítésekre nyerhetnek jegyet, ha a szerencse melléjük szegődik. Ezzel egyidőben várják az érdeklődőket a Kodolányi nyílt napján is, mind Székesfehérváron, mind Budapesten.

Számos más nyeremény mellett A hercegnő és A szabadság útjai premier filmeket nézheti meg 200 szerencsés, ha részt vesz a Kodolányi játékán. A két napos felsőoktatási kiállítás F027-es standján a játék mellett természetesen minden tájékoztatást is megkapnak az érdeklődők a főiskolán folyó 10 alapszakról, 19 szakirányról és 28 specializációról. Ha azonban személyesen szeretnék megtekinteni a főiskola épületeit, kérdeznének leendő tanáraiktól, vagy szakjaik bemutatkozását hallgatnák meg élőben, lehetőség nyílik a Kodolányi nyílt napjára is ellátogatni január 24-én, szombaton 14 órától. Az Educatio kiállításról Kodolányis különjárattal is átmehetnek az érdeklődők a főiskola Frangepán utcai épületébe, ahol részt vehetnek a nyílt napon.

Educatio 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás
Helyszín: SYMA Sport és Rendezvényközpont, "A" és "C" pavilon
Cím: 1146 Budapest, Dózsa György út 1.
Időpont: 2009. január 23-24.
Nyitva tartás: 10-17 óra között
KJF Stand: "A" pavilon, F027 (térkép)
(Mindkét nap a 10 és 11 óra között érkezők nyereményszelvényt kapnak, amivel értékes ajándékokat nyerhetnek.)

A nyílt napról további információ a http://felveteli.kodolanyi.hu oldalon olvasható. Továbbá a jövő héten folytatódik a KJF Online Fogadóórája, ennek programjáról folyamatosan közöl rövid felhívásokat a TyBlog.

2009. január 21.

D. Kiss Csaba: Nem telített a pálya

A mai napon folytatódott a Kodolányi János Főiskola online chat sorozata. Ma délután 14:00 órától D. Kiss Csaba volt E-Fogadóóra vendége, akitől a kommunikáció és médiatudomány szak iránt érdeklődők kérdezhettek. A chat vendége volt továbbá Dr. Tóth Ágnes marketingigazgató és Montcz Mária a Székesfehérvári Ügyfélszolgálati Központ egyik munkatársa.

A szakról tartott rövid bevezetőjében D. Kiss Csaba megemlítette, hogy már 15 éve folyik kommunikáció oktatás a főiskolán, mely először önálló szakként, később szakpárban - például egy nyelvtanári képzéssel társítva - szerepelt a Kodolányi János Főiskola kínálatában. A felsőoktatásban 2006-ban lezajlott változásokat követpen BA képzésként ismételten egyedüli szakként 3 éves képzésben elérhető a kommunikáció és médiatudomány szak.

Két orientáció, a média és kommunikáció, valamint négy specifikáció közül választhatnak a hallgatók. Az elektronikus médiumok szakirányba tartozik a rádió és tv, a sajtó szakirányba a nyomtatott és online sajtó, az üzleti kommunikáció szakirányt az üzleti szféra iránt érdeklődőknek érdemes választani, míg közéleti kommunikáció szakirányon végzettek többek között sajtóreferensként találhatnak később munkát.

A tanszékvezető-helyettes kiemelte, hogy az elméleti képzés mellett kiemelt hangsúlyt fektetnek a gyakorlatra is. A felügyeleti szervek is elismerték a főiskola gyakorlatorientált képzését. A gyakorló képzést segíti a gyakorló rádióstúdió. A főiskola fenntartásában a nap 24 órájában működő közösségi rádió, a Vörösmarty Rádió szintén remek terep a gyakorlat megszerzésére, továbbá a rádióadón a főiskola hallgatóinak külön műsora van. Gyakorló tv stúdióval rendelkezik a KJF mindkét helyszínen, valamint Székesfehérváron a Fehérvár TV-n a hallgatóknak önálló műsora van. Budapesten megkezdődtek az online TV előkészületei.

A képzés ideje alatt az egyes szemeszterekben 1-1 hetes gyakorlaton megismerkedhetnek a hallgatók a rádió, tv, a nyomtatott és online sajtó alapjaival. Ebben a fent felsoroltakon kívül segíti a hallgatókat a TanaKodó című kiadvány, illetve az Albamag nevű honlap. Szintén a képzés részét képezi egy két hetes nyári gyakorlat, valamint az utolsó szemeszterben a választott szakiránynak megfelelő szakmai gyakorlat. Ez utóbbi akár a későbbi munkahelyet is jelentheti a hallgató számára. A statisztikák kimagaslóak, a végzett hallgatók megközelítőleg 70 százaléka fél éven belül elhelyezkedik.

A kommunikáció és médiatudomány képzést a Kodolányi János Főiskola a Székesfehérváron és Budapesten hirdette meg. A két helyszín között nincs különbség, mindkét esetben ugyanazok a tanárok oktatják a felvett hallgatókat. Budapesten megépült a Média Centrum az Angol utcában, mely európai színvonalat képvisel. Székesfehérvár mellett szólhat a kollégium, ugyanakkor a főiskola vezetősége már dolgozik a budapesti lehetőség megteremtésén is.

Egy hallgatói kérdés felvetette, hogy a székesfehérvári színes diákéletről részletesen ír a főiskola honlapja, ugyanakkor a budapestiről kevés információt talált. Ehhez kapcsolódóan Dr. Tóth Ágnes marketingigazgató megemlítette a hallgatói önkormányzat által szervezett moziklubbot, illetve borklubbot, melyeken kívül azonban még számos további lehetőség várja a főiskola hallgatóit.

Természetesen a diákoknak Erasmus ösztöndíjjal lehetőségük van fél-egy évet külföldön eltölteniük. Kommunikáció szakon többek között Hollandiába és Norvégiába van ilyen lehetőségük a hallgatóknak. Ennek előnye, hogy megismerhetnek egy új nyelvet, egy új kultúrát és új kapcsolatokat építhetnek ki. Fordított irányban is működik a dolog, ugyanis a főiskolán külföldi hallgatók is tanulnak, akik időnként nemzeti esteket tartanak, ahol lehetőség van a nemzeti étel- és italkülönlegességek megismerésére.

Minden fogadóórának visszatérő kérdése a várható ponthatárok. Ezzel kapcsolatban azonban most még lehetetlen bármit mondani, többek közt azért, mert a főiskolának ebbe - érthető módon - nincs beleszólása. Tavaly Székesfehérváron államilag finanszírozott képzésre 398, míg Budapesten 397 pont volt a ponthatár. Költségtérítéses képzésen mindkét helyszínen, nappali és levelező tagozaton is 160 pont volt a bejutási küszöb. A rektori konferencián felvetődött ennek a szintnek a 200 pontra emelésre, de a tanszékvezető-helyettes mindenkit megnyugtatott, a mostani felvételi eljárásban még biztosan 160 lesz a minimum szint.

Montcz Mária ügyfélszolgálati munkatárs egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy ezen a szakon nincs emeltszintű vizsga előírva. A tandíj mértéke nappali képzésen 207 000 Ft, levelezőn 195 000 Ft lesz. Lehetőség van részletfizetésre, kedvezményes díjfizetésre, a költségtérítéses hallgatók is igényelhetnek szociális támogatást, megpályázhatják a közéleti ösztöndíjat és a Kodolányi díjat. Montcz Mária azt javasolta, hogy aki mindenképp a főiskolára szeretne jelentkezni, első helyen a két helyszín államilag finanszírozott, majd költségtérítéses képzéseit, ötödikként pedig a levelező képzést jelölje be. A képzési helyszínek és formák között lehetőség van az átjárásra.

Ugyancsak a székesfehérvári ügyfélszolgálat munkatársától tudhattuk meg, hogy a diplomaszerzés feltétele egy élő idegen nyelvből megszerzett államilag elismert középfokú "C" típusú nyelvvizsga. A Kodolányi János Főiskola is tapasztalta, hogy számos esetben a nyelvvizsga hiánya gátolja a hallgatót a diploma megszerzésében, melyre azonban megoldást kívál a főiskola, mely lehetőséget Dr. Tóth Ágnes ismertetett. A KJF ingyenes nyelvtanulási lehetőséget biztosít hallgatói számára, mely segítségével már letehető a diploma átvételéhez elengedhetetlen nyelvvizsga.

Szintén egy hallgatói kérdésre reagálva elmondta D. Kiss Csaba, hogy szerinte egyáltalán nem telített még a pálya, és egy darabig még nem is lesz. Nincs sok kommunikációs szakember még az országban, ennél sokkal többre lenne szükség. Egy másik kérdésre válaszként megemlítette, hogy kellő nyelvtudással és kapcsolatokkal a külföldi elhelyezkedés sem lehetetlen. Több korábbi KJF-es hallgató dolgozik például Olaszországban PR cégeknél.

Zárásként a hétvégén megrendezésre kerülő nyílt napokra hívnám fel mindenki figyelmét, illetve a pénteken és szombaton zajló Educatio kiállításra. Székesfehérváron D. Kiss Csaba tanszékvezető-helyettes, Budapesten Győrffy Miklós tanszékvezetővel találkozhatnak az érdeklődők a nyílt napon. Budapesten szervezett ingyenes buszjárat indul a Média Centrumhoz, Székesfehérváron pedig a rádióstúdiót, a tanstúdiót és az online szerkesztőséget tekinthetik meg az érdeklődők. Budapesten az Educatio kiállításon több hallgatója is jelen lesz a főiskolának, akiktől első kézből lehet további információkat szerezni az iskoláról, a diákéletről.

A hétre véget ért a Kodolányi János Főiskola Online Fogadóórája, de a jövő héten hétfőn, kedden és szerdán 14:00 és 15:00 órától ismételten érdemes a számítógépek elé leülni és feltenni a kérdéseket az adott képzés jelen levő munkatársának. Az adott napi programról az azt megelőző napon itt a TyBlogon is olvasható lesz majd felhívás.

2009. január 13.

KJF: Nyílt napok

Mivel múltkor szinte lekéstem róla, így most szeretnék jó időben szólni a Kodolányi János Főiskola nyílt napjaival kapcsolatban. Jó hír továbbá, hogy immár az időpontokon túl a részletesebb program is publikussá vált, mely egyfelől a KJF Felvételi 2009 oldalon is elolvasható, másfelől ebben a blogbejegyzésben. További és részletes információkért azonban érdemes a fent linkelt honlapot meglátogatni.

A nyílt nap a székesfehérvári és a budapesti intézményben is egyaránt 2009. január 24-én, szombaton kerül lebonyolításra, egyaránt 14:00 órai kezdettel. Mindkét helyszínen a program egy rövid köszöntővel, illetve a főiskola bemutatásával kezdődik. Az Ügyfélszolgálat munkatársai mind a két helyszínen várják az érdeklődők kérdéseit a felvételi eljárással, illetve egyéb képzésekkel kapcsolatban. A részletes program az alábbiak szerint alakul:

Budapest (XIII., Frangepán u. 50-56):
  • 14.00. (FR 402) köszöntő, a főiskola bemutatása, Mits Péter igazgató, Budapesti Regionális Oktatási Központ
  • 14.30. (FR 402) nemzetközi lehetőségek a Kodolányin, Kovács Tibor, külügyi asszisztens
  • kb. 15.00. szakonkénti bemutató a tanszékek képviselőivel párhuzamosan, az alábbi terembeosztás szerint:
  • FR 402 - Turizmus-vendéglátás szak bemutatása
  • FR 401 - Kommunikáció és médiatudomány szak bemutatása
  • FR KSZ - Andragógia szak bemutatása
  • FR TV - Gazdálkodási és menedzsment szak bemutatása
  • FR 111 - Anglisztika szak bemutatása
  • FR 115 - Előadóművészet szak bemutatása
  • FR 117 - Germanisztika szak bemutatása
  • FR 118 - Szociális munkás szak bemutatása
  • FR 125 - Nemzetközi tanulmányok szak bemutatása
  • FR 301 - Pedagógia szak bemutatása

Székesfehérvár (Szabadságharcos út 59.):
  • 14.00 órakor Dr. Vizi László Tamás főtitkár köszönti az érdeklődőket, és bemutatja a főiskolát az A épület előadójában.
  • Ezt követően ugyanabban a teremben dr. Kátay Ákos mutatja be röviden a turizmus-vendéglátás szakot, D. Kiss Csaba pedig a Kommunikáció és médiatudomány szakot.

Ugyanezen a hétvégén tartják a SYMA Sport és Rendezvényközpontban az Educatio 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, melyen a Kodolányi János Főiskola szintén képviselteti magát. Arról, hogy hol érdemes pontosan keresni a főiskola standját egy korábbi bejegyzésben írtam részletesebben, de röviden átmásoltam ide is a legfőbb információkat:

Educatio 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás
Helyszín: SYMA Sport és Rendezvényközpont, "A" és "C" pavilon
Cím: 1146 Budapest, Dózsa György út 1.
Időpont: 2009. január 23-24.
Nyitva tartás: 10-17 óra között
KJF Stand: "A" pavilon, F027 (térkép)
(Mindkét nap a 10 és 11 óra között érkezők nyereményszelvényt kapnak, amivel értékes ajándékokat nyerhetnek.)

Szintén még a felvételihez tartozik, hogy az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján elérhető a frissített Felvi-rangsor. Itt különböző szempontok alapján lehet rangsorba állítani a főiskolákat. A több szempont közül én most a "jelentkezők száma első helyen" opció mellett döntöttem. Azt is megindoklom, hogy miért. Számomra logikusnak tűnik, hogy mindenki azt a felsőoktatási intézményt teszi a listája elejére, mellyel a leginkább szimpatizál, melyről a legtöbb jót hallotta, melynek képzésében a leginkább megbízik és amelynek papírjáról úgy gondolja, hogy a későbbi munkakereséskor és -vállaláskor a leginkább a hasznára vállhat.

A választott képzési terület pedig az oly divatos "kommunikáció és médiatudomány" lett. E rangsorban a 186 fővel a harmadik helyen végzett a Kodolányi János Főiskola. Alig előzte meg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara (196). Az abszolút első pedig a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola lett (558), ha a 2008-as eredményeket vettem alapul. Egy másik népszerű szakot, a "turizmus és vendéglátás" képzést kiválasztva a fenti szempontot alapul véve szintén a harmadik helyen végzett a Kodolányi János Főiskola (363). Előtte a udapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara végzett (493), a fölényes első pedig a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kar lett (1497).

Mivel azonban mindenkit más szak és más szempont érdekel, így érdemes ellátogatni a honlapra. Azt azonban senki se felejtse el, hogy önmagában ezek a számok "semmit" nem jelentenek. Nekem sem azért pozitív a véleményem a Kodolányi János Főiskoláról, mert kommunikáció szakon a harmadik helyezett egy adott listában, hanem mert kellemesen, hasznosan és eredményesen teltek el az itteni éveim. De erről már a tavalyi felvételikor írtam, érdemes elolvasni.

2008. december 28.

Januárban ismét Educatio

Jövőre megrendezésre kerül az Educatio 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban. Az eseményt az Educatio Kht. az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával tartja meg 2009. január 23-24-én. A kiállítás különösen fontos az érettségiző diákok számára, hiszen egy időben és egy helyen találkozhatnak valamennyi felsőoktatási intézmény képviselőivel, érdeklődhetnek a felvételi esélyekről és lehetőségekről, a szakokról és a képzési rendszerről, a tanulmányi és szociális juttatásokról, a kollégiumi elhelyezésről. A rendezvényen számos külföldi felsőoktatási intézmény képviselteti magát, akik potenciális hallgatókat látnak a magyar fiatalokban. Tavaly dán, kanadai, brit, svéd, svájci és tajvani egyetemek és főiskolák is ellátogattak a kiállításra.

Educatio 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás
Helyszín: SYMA Sport és Rendezvényközpont, "A" és "C" pavilon
Cím: 1146 Budapest, Dózsa György út 1.,
Nyitva tartás: 10-17 óra között
(Mindkét nap a 10 és 11 óra között érkezők nyereményszelvényt kapnak, amivel értékes ajándékokat nyerhetnek.)

A szakkiállításon természetesen a Kodolányi János Főiskola is képviselteti magát. Az "A" pavilonban az "F027"-est kell keresni, melyhez az alábbi térkép nyújt segítséget. (Igen, az a nagyobb téglalap az alul lévő bejáratnál) Aki inkább egy nyílt nap keretében ismerkedne meg a főiskolával, érdemes a TyBlog korábbi bejegyzései közt keresnie, egész pontosan ezt elolvasnia.