2008. március 15.

Hamiltoné az év első pole pozíciója

Hétfőn egész nap zárva lesz a FürstenBräu, ugyanis átalakítják a konyhájukat. A tervek szerint azonban mindez csak egy napig tart, így a keddi napon már ismételten várja a vendégeket Fürstenfeld kedvelt étterme, a FürstenBräu. Ráadásul nem is akármi lesz a keddi menü, a desszert ugyanis az egyik kedvencem lesz, amit a menübe szoktak rakni. De nézzük meg akkor már inkább az egész keddi ajánlatukat. Leves: "Rindsuppe mit Leberknödel", főétel: "Gebratene Schweinerückenschnitte mit Erdäpfelspalten" és/vagy "Thunfisch - Tomatenlasagne", a ráadás pedig, azaz a desszert: "Joghurt mit Früchten".

A mai ünneppel kapcsolatban tavaly részletesebben is foglalkozott a TyBlog, így idén ezt most nem tenném meg. Akit érdekel, hogy mi szerepelt tavaly ezen a napon itt, annak ide érdemes kattintania.

Lewis Hamilton és a meglepetésember, Robert Kubica küzdelmét hozta az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése. A pole pozíciót végül az ilyen helyzetekben már jártasabb McLaren-pilótáé lett. A világbajnoki címvédő Kimi Räikkönen a 16. pozícóban fejezte be a kvalifikációt. További részletek az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésével kapcsolatban az F1Hírek oldalain olvashatók. A futam élő közvetítése az RTL Klub műsorán 5:30-kor kezdődik, felvételről pedig 13:30-tól lesz látható vasárnap az Ausztrál Nagydíj.

2008. március 14.

South Park hétvégék

Ismét péntek van, és köztudott, hogy a péntek éjszaka nem azért van, hogy aludjunk, hanem azért, hogy sötét legyen. Valamint azért is, hogy megnézzük a soron következő Odaát részt az RTL Klub műsorán. A ma esti részen kívül már csak a két részes sorozatfinálé van vissza a sorozatból. A Szellem a palackból címet viselő részhez tartozó ajánló - mint már egy ideje, így most is - a jobb oldali hasábban olvasható.

Ha már a televíziók világánál tartunk, akkor szeretném megemlíteni, hogy a magyar Music Television március minden hétvégéjén (péntek és szombat) 23-02 óra közt South Park tematikus estéket tart. Az első hétvégén olyan részek voltak láthatók, amelyekben Eric Cartmen volt a főszereplő. Ezen a hétvégén spirituális utazásokra hív a zenetévé. Jövő héten kerülnek sorra a legjobb dupla részek. Az utolsó hétvégére pedig egy Világvége Edition-t állítottak össze a szerkesztők.

Két éven át ült barátja lakásának vécéjén megszakítás nélkül egy 35 éves nő az Egyesült Államokban, mert félt kijönni. Fóbiája miatt sorvadásnak indultak lábizmai. A férfi rendre vitt neki enni és innivalót, s próbálta minden áldott nap kicsalogatni, ám az asszony csak ennyit felelt: "Talán majd holnap kijövök". A mentőknek sem sikerült felállítaniuk, a lábán lévő bőr ránőtt a két év alatt a vécéülőkére. Végül feszítővasakkal leszedték az ülőkét és azzal együtt vitték kórházba a nőt, akinek teljesen érzéketlenné váltak lábai, a bennük lévő idegek sérültek, és nem kizárt, hogy az asszony élete végig tolószékbe kényszerül. Részletek az Index cikkjében.

A 38 éves színésznő, Minnie Driver Jay Leno műsorában jelentette be, hogy sok kolléganőjéhez hasonlóan nemsokára ő is édesanya lesz. Sajnos azt nem árulta el, hogy ki a gyermek apja. A celeb korábban egyébként több hírességgel is randizott. A kilencvenes évek végén Matt Damonnal járt, 2001-ben Josh Brolin jegyezte el, majd hírbe hozták Criss Angellel, a népszerű illuzionistával is. A hír bővebben a Velvet oldalain olvasható.

Végezetül a svájci úthoz térnék vissza egy pillanatra. A mai nap voltam Székesfehérváron, és befizettem, amit bekellett. Időközben némi változás is történt ezzel kapcsolatban, ugyanis várhatóan a vonatos verzió helyett a kisbuszos megoldás lesz a nyerő. De ezt azért még senki se vegye biztosra. Ha már Székesfehérváron jártam, akkor leadtam a kommunikáció záróvizsga jelentkezési lapját is. Továbbá nyújtottam be pályázatot közéleti ösztöndíjra. Ennek a másolatát már a héten elküldtem Kovács tanárúrnak, abban a reményben, hogy a tavalyi évhez hasonlóan ír ajánlást hozzá - amit ugyancsak reményeim szerint a tavalyi évhez hasonlóan hiánypótlásként, vagy minek nevezik, tovább küld a megfelelő helyre. A jövő héten ugyanis tavaszi szünet, azt követően pedig én Fürstenfeldben leszek, így ismét nem tudnám elintézni, hogy leadjam az ajánlást.

Erről jut eszembe: Igazak azok a pletykák, amit fürstenfeldi verebek csiripelnek, hogy az egyik tanár véletlenül elhozott egy kábelt, amit egyébként nem kellett volna, így most nem lehet tévét nézni a kollégiumban?

2008. március 13.

KJFF Videoalbum

Hirtelen három változásról is kell írnom a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Regionális Oktatási Központjával kapcsolatban. Elsőként szeretném megemlíteni, hogy az iWiW-en megnyilt a klubbá váltás lehetősége, így mostantól a Fürstenfeldi Intézetet a klubok között érdemes keresni. Sok szeretettel várom, várjuk a Fürstenfeldi Oktatási Központ minden munkatársát, tanárát, diákját a klubban.

A Fotóalbum mellett elindult a Videoalbum szolgáltatás, ahova több KJFF-es video is feltöltésre került. A hozzá kapcsolódó RSS cím: http://feeds.feedburner.com/kjffvideok. Megváltozott a KJFF Fotóalbum RSS címe, mely ezentúl az alábbi: http://feeds.feedburner.com/kjfffotok.

Emlékeztetőül megjegyezném - miután tegnap kaptam megerősítést a dátumot illetően -, hogy március utolsó szombatján, azaz 29-én Magyar Party lesz ismételten a Beata's Pubban (Bad Waltersdorf, Leitersdorf 14.). További információ a 06641335332 és 06644844796 számokon kapható.

2008. március 12.

Felesleges az óraátállítás?

Amerikai tudósok arra az eredményre jutottak, hogy az óraátállítás már nem éri el korábbi célját, vagyis nem csökken az energiafogyasztás. Boros Norbert, az ELMŰ szóvivője elmondta, a megváltozott szokásoknak és a fejlettebb technikai berendezéseknek köszönhetően Magyarországon sem csökken a fogyasztás attól, hogy egy órával átállítjuk óráinkat.

Amerikai tudósok szerint több éve már nem csökkenti az energiafelhasználást a nyári időszámításra való átállás, és a kutatási eredményt megerősítette az Elektromos Művek szóvivője is.

Boros Norbert az InfoRádióban elmondta: az utóbbi években jelentősen megváltoztak a fogyasztási szokások, az emberek többet néznek például televíziót, ami növeli az áramfogyasztást.

A megtakarítás egyik fő forrása az volt korábban, hogy a közvilágítás működtetésében el lehetett tolni egy órával a bekapcsolást, ám ma már nem eszerint működnek ezek a rendszerek - fejtette ki. A szóvivő hozzátette: a lámpák bekapcsolását egy sokkal rugalmasabb rendszerben a mindenkori sötétség vagy világossághoz kapcsolódóan lehet indítani.

Boros Norbert hangsúlyozta: immár nincs annak jelentősége, hogy az óra mit mutat, a lámpák akkor világítanak, amikor sötét van. A sötétség ideje ugyanakkor nem változik, a téli éjszaka ugyanolyan hosszú marad, csak máskor lesz - emelte ki.

Az óraátállítással járó, 5-10 éve még meglévő jelentős előny már eltűnni látszik, és ez a rendszer már nem hozza azt a nagy előnyt, amit korábban reméltek tőle - közölte az ELMŰ szóvivője.

(Forrás: inforadio.hu, az eredeti cikk itt olvasható)

2008. március 11.

Teltház volt pénteken

Egyeseknek feltűnhetett, hogy az utóbbi időben kicsit sokat foglalkoztam az Odaát című sorozattal. Ennek elsősorban az az oka - azon felül, hogy valóban kedvelem -, hogy a gyakorlat, illetve a szakdolgozat miatt az elmúlt időszakot itthon töltöttem, aminek az eseményei nem voltak olyan mérvűek, hogy érdemes legyen itt publikálni őket. Mindamellett ez azt is jelenti, hogy a fürstenfeldi információk nem igazán jutnak el jelen pillanatban hozzám, így erről elég nehéz lenne bármit is írnom. Pedig szívesen megtenném.

Illetve annyit sikerült megtudnom, hogy a FürstenBräu születésnapi akciója mindenki érdeklődését felkeltette, így hatalmas tömeg volt, a kollégiumból is mindenki jelen volt. Bezzeg amikor én mondom, hogy menjünk el, akkor senki sem tart velem.

Hamarosan ismételten láthatom a Fürstenfeld táblát. (És nem csak fényképről) Kicsit ideje kiszakadni innen, és - már amennyire a szakdolgozat, és az egyéb házidolgozatok, miegyebek engedik - kikapcsolódni kicsit. Enni egy pizzát a David-ban, inni egy Großes Dunkles-t a FürstenBräu-ban, ebédelni a Kasamandl-ban, avagy épp a Canton-ban.

Mindemellett arról se feledkezzünk meg, hogy minden hónap utolsó szombatján Magyar Party. És ez - ha szépen lassan is, de - közeleg. Remélem ezúttal nagyobb lesz az érdeklődés, mint a februári alkalom esetén.

2008. március 10.

Matt Damon újra apa lesz

Matt Damon amerikai színész, a Bourne-ultimátum főszereplője és felesége, Luciana Bozan újra gyereket várnak. A pár egy hétvégi rendezvényen jelent meg együtt, ahol Luciana pocakja már meglehetősen jól látszott - a hírt később Damon szóvivője, Jennifer Allen is megerősítette. "Mindketten nagyon boldogok és izgatottak" - mondta Allen a People magazinnak. Matt Damonnak és feleségének ez lesz a második közös gyermeke, lányuk, Isabella 2006 nyarán született. A pár Bozan korábbi házasságából származó, kilencéves lányát, Alexiát is együtt neveli.

Az odaátos hogyvoltíró nagyon gyors volt, így már olvasható is a múlt péntek esti RTL Klub-os rész az alábbi linkre kattintva. Aki pedig a ma esti Pro7-es vetítést mulasztotta volna el, annak aggodalomra semmi ok, éjjel 1 óra körül megismétlik a részt. Egyébként csak én gondolom úgy, hogy egy részt kihagytak, avagy csak összekeverem kicsit a dolgokat, és minden rendben volt? Ami azonban biztos, hogy a jövő héten az évadfinálé első része lesz látható, ahogy az RTL Klubon az ezt követő rész, azaz ugyancsak a jövő heti az évadfinálé első része lesz. Különbség, hogy az RTL Klubon a második, a Pro7 adásán pedig még csak az első évad látható.

2008. március 9.

Három igen

Nem szokása a TyBlognak politikával foglalkozni, azonban egy népszavazás eredménye mellett mégsem lehet teljes egészében elmenni. Mindhárom kérdésben győztek az igenek, így eltörlésre kerül a kórházi napidíj, a vizitdíj és a tandíj. A részletek pedig itt olvashatók. Itt pedig egy SZDSZ-es elszólás a HírTV kamerája előtt.

Úgy látszik a hétvégi programajánlókról mindig kicsit lecsúszom, és utólag jut eszembe, hogy ajánlhattam volna az adott filmet. Ezentúl igyekszem erre is figyelni. Mivel azonban a tegnap esti műsort az adott adó még párszor ismétli, így talán mégis van értelme szólni róla pár szót. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy "mindenképplátnikell" filmről van szó, de a "nézhető" kategóriát szerintem kiérdemli. A 10.5 Világvége című filmről beszélek, amiben többek között Ivan Sergei is játszik, aki az anno általam kedvelt Jack és Jill cimű sorozatban is játszott, valamint a Rablóból pandúr cimű sorozatban az a Nicholas Lea volt a partnere, aki egy másik kedvenc sorozatomban, az X-Aktákban Alex Krycek szerepét játsza. Rajta kívül Dulé Hill is ismerős lehet a filmből, aki egy harmadik általam kedvelt sorozatban, Az elnök embereiben játszotta Charlie Young szerepét. Most már csak a leglényegesebbet nem mondtam el a filmmel kapcsolatban, azaz mikor és hol lesz látható. A film+ műsorára érdemes kapcsolni az alábbi időpontok egyikén: március 12. 17:55, március 13. 17:55, március 18. 14:45, március 23. 12:10. A film viszonylag hosszú, ugyanis két részből áll, amit egymás után le is ad a televíziós csatorna. A két rész együttes hossza (reklámok nélkül) 165 perc. Akit nem zavar, hogy a föld repedése pont a főhős mögött áll meg, valamint érdekli, hogyan kanyarodik a vonattal együtt a törésvonal, annak ajánlom. Akit mindez hidegen hagy, annak sajnos más műsort kell választania. Hogy mit? Hétfő estére például van is egy remek ötletem!

Ezzel a sorozattal nem csak egy remek műsort kaphat a kedves tévénéző, de a német nyelvtudását is edzésben tarthatja. Mindehhez nem kell mást tenni, mint hétfőn este 20:15-kor a Pro7 műsorára kapcsolni, és megnézni az Odaát című sorozat soron következő epizódját, melynek részleteit lásd a jobb hasábban. Délutáni sávból a Viasat3 műsoráról a Szívek Szállodáját ajánlanám, ahol a blog hasábjain korábban már megemlített Milo Ventimiglia először lesz látható Jess Mariano szerepében. Március 17-től minden nap 11-től az ORF is műsorra tűzi a sorozatot, azaz újabb lehetőség a német nyelv gyakorlására.

2008. március 8.

Boldog nőnapot!

Mindenekelőtt boldog nőnapot szeretnék kívánni minden nőnemű olvasómnak! Emellett azonban a Zoltánokat se felejtsük el felköszönteni névnapjuk alkalmából.

Fény derült Federer idei gyenge szezonkezdetének okára! Pfeiffer-féle mirigyláz nevű betegségben szenved a svájci világelső. Minderről maga nyilatkozott a New York Times online kiadásának. Részletek itt olvashatók.

Új szolgáltatással bővült a TyBlog! Saját fotóalbumunk mellett immár képeslapküldő szolgáltatással is rendelkezünk. Az elküldhető képeslapok választéka folyamatosan bővül. Kezdetként néhány fürstenfeldi képeslap került fel.

2008. március 7.

Egy éves a FürstenBräu

Szinte hihetetlen, hogy repül az idő! Olyan érzés, mintha még csak most nyitottak volna meg, közben pedig valójában már az első születésnapjukat ünneplik. Igen, ez Fürstenfeld ismert, elismert és közkedvelt étterme és sörfőzdéje, a Braugasthaus FürstenBräu. Mindennek örömére március hetedikén minden (tehát minden) étel és ital féláron kapható. Az egyébként is felkapott helyen úgy gondolom, hogy mindennek tükrében garantálható a teltház. A TyBlog is gratutál a - megítélésünk szerint - sikeres első évükhöz, és hasonlóan sikeres folytatást kívánok számukra. (És mivel ennyit írok róluk, így egy akciós árlistát magamnak) Sajnos idén nem tud a TyBlog Szerkesztősége együtt ünnepelni velük, de reméljük, majd legközelebb erre is sor kerülhet. (Azért aki épp kint van Fürstenfeldben és jut neki - még - hely, bátran menjen el ünnepelni, és számoljon be nekem egy rövidke levélben)

Nem csak ők ünnepelnek azonban, hanem névnaposokat is köszönthetünk ma. Egész pontosan két névnaposunk is van az előző társulatból, akik remélem nem haragszanak meg rám, ha név szerint is megszólítom őket ebből az alkalomból. Hajdu Tamásnak és Tóth Tamásnak boldog névnapot kívánok!

2008. március 6.

Megemelt sebességhatárok

Hahó szakdolgozók! Ki hogy halad a munkával? Remélem már mindenki valahol a 100. oldal környékén jár. Azt azért ne feledjétek, hogy a szabály 120 oldalas felső limitet szab a terjedelemnek. Ugyanakkor ha Times New Roman-ra váltotok Arial helyett, akkor kaptok pár extra oldalt. Én mondjuk kizárt, hogy ne Arial betűtípussal írjam azt, ahol nincs más kizárólagosan megszabva. Szerencsére a szakdolgozat esetén bátran használhatom az Arialt. (Nem, nem az Arielt, az más) Aki esetleg időközben megvált volna az egyik szakjától, az ne feledje el, hogy neki korábban kell végeznie a munkával, mint a szakpárosoknak. Egyelőre azonban még mindenkinek van ideje, amihez jó munkát kívánok. Én is igyekszem minél jobb munkát kiadni végül a kezeim közül. Majd meglátjuk, hogy ez mennyire fog sikerülni.

Ha már szakdolgozat, akkor egy kérdés: Ti írtatok/írtok bele köszönetnyilvánítást? Mert ez ugye egy nem kötelező része a szakdolgozatnak, de az utóbbi napokban elkezdtem szimpatizálni az ötlettel. Bár a neten is eléggé megoszlók a vélemények ezzel kapcsolatban. Míg egyik illendőnek mondja, addig másik például megjegyzi, hogy a konzulensnek kell például a legkevésbé megköszönni, hiszen ha segít, akkor azzal csak a munkáját végzi. Szóval érdekelne mások véleménye is ezzel kapcsolatosan.

Aki nem látta a múlt hét pénteki Odaát részt az RTL Klub műsorán, gyorsan olvassa el itt, hiszen holnap este jön a következő rész, melynek magyar címe: Börtönbalhé. Az epizód ajánlója a jobb oldali hasábban elolvasható, ahogy a jövő héten hétfőn este a Pro7 adásán sorra kerülő, A festmény bosszúja címet viselő részé is. Ne feledje tehát senki, hogy holnap este 23:35-kor RTL Klub, hétfőn este 20:15-kor, valamint éjjel 1 előtt pár perccel Pro7, Odaát. Aki pedig nem bírná ki addig, annak ajánlom figyelmébe a már nálunk is kapható 1. évad DVD-t, avagy a netről (külföldről) megrendelhető Odaát könyvek bármelyikét.

Új hogyvolt indult, melynek témája a Szívek Szállodája. Heti bontásban olvashatjuk a sorozat hogyvoltjait. Az elsőt itt már olvashatjuk is, a többivel pedig ezen a linken keresztül találkozhatunk majd a későbbiek folyamán. Ugyancsak említésre méltó, hogy a régi nagy kedvenc, A narancsvidék című sorozat első évad második epizódjához tartozó leírás is olvasható immár. Jut eszembe: A múlt vasárnapi bejegyzésben elírtam (azóta a bejegyzéshez hozzászólásként beírtam a pontosítást, de itt is szeretném kiemelni), nem hétfőn, hanem csak kedden kezdődött a Szívek Szállodája 2. évad.

Zárásként megemlíteném, hogy az ország útjain 25 szakaszon megemelik a sebességhatárokat. Egész pontosan az alábbi helyeken teszik meg mindezt:
  • 1. sz. főút Tata - Almásfüzitő közötti szakaszán (4 km): 100 km/h
  • 1. sz. főút Ács - Gönyű közötti szakaszán (7 km): 100 km/h
  • 81. sz. főút Bakonysárkány - Kisbér közötti szakaszán (2,6 km): 100 km/h
  • 117. sz. főút Esztergom - Tát közötti 2 szakaszán, összesen (4,9 km): 100 km/h
  • 405. sz. főút Albertirsa - Újhartyán közötti szakaszán (12 km): 100 km/h
  • 3. sz. főút Novajidrány - Tornyosnémeti közötti szakaszán (18 km): 110 km/h
  • 4. sz. főút ceglédberceli elkerülő szakaszán (4 km): 110 km/h
  • 4. sz. főút ceglédi elkerülő szakaszán (6,7 km): 110 km/h
  • 4. sz. főút Surjány - Szapárfalu közötti szakaszán (2,6 km): 110 km/h
  • 7., 8. sz. főutak Székesfehérvár elkerülő szakaszán (11 km): 110 km/h
  • 8. sz. főút Székesfehérvár - Várpalota közötti szakaszán (8,5 km): 110 km/h
  • 8. sz. főút Veszprém - Márkó közötti szakaszán (2,7 km): 110 km/h
  • 8. sz. főút Csákánydoroszló - Gasztony közötti szakaszán (1,7 km): 110 km/h
  • 21. sz. főút 5 db előzési szakaszán (összesen 7,8 km): 110 km/h
  • 37. sz. főút Felsőzsolca - Gesztely közötti szakaszán (8,4 km): 110 km/h
  • 44. sz. főút Békéscsaba - Gyula közötti 2 szakaszán (összesen 7,6 km): 110 km/h
  • 354. sz. főút Debrecen északi elkerülő szakaszán (2,5 km): 110 km/h
  • 67. sz. főút Somogytúr - Balatonszemes közötti 2 szakaszán (összesen 9,1 km): 110 km/h
A megnövelt sebességhatárokkal azonban igyekezzünk nem "visszaélni", és betartani a megemelt sebességhatárokat. Hiszen mindenkit hazavárnak.