Bizakodásra okot adó eredmény mellett győzött kedden, ma pedig sima két játszmában kikapott a skót Andy Murray. Ellenfele a spanyol David Ferrer volt, akiről már előre sejthettük, hogy nem lesz egy könnyű ellenfél. Végül annyira nem volt az, hogy az első szettben még breaklehetőségig sem jutott el a skót, ehelyett inkább 3-6-ra elvesztette azt. A másodikban is sikerült a spanyolnak elvennie a skót adogatását, akinek itt már volt lehetősége rá, hogy azonnal vissza is jöjjön, de nem tudott élni vele. A mérkőzésről így Ferrer jutott tovább 6-3, 6-4-es eredmény mellett. Következő fordulós ellenfele Jo-Wilfried Tsonga lesz, aki meglepetésre legyőzte az esélyesebbnek tartott Söderlinget. A center pálya második mérkőzése lesz az övéké.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Róma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Róma. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. április 29.
2010. április 27.
Murray eddigi legjobb szereplése
Nem, nem összességében, pusztán a Internazionali BNL d'Italia elnevezésű római tornán. Az is igaz, hogy korábbi itteni teljesítményét nem volt nehéz felülmúlnia, mindazonáltal az elmúlt hetek (hónapok?) tükrében nem volt biztosra vehető, hogy nem búcsúzik ismételten már az első mérkőzésén. Nem így lett, két szettben 6-2, 6-4-re legyőzte Seppit. Andy Murray az itt nyújtott teljesítménye alapján akár a világranglista harmadik helyére is előre léphet, illetve akár a hatodikra is visszacsúszhat. Vagyis ez utóbbi ha minden igaz, akkor a mostani győzelmét követően már nem fenyegeti a skótot.
Meglepetés is jutott a mai napra, hiszen Roger Federer egyéniben kiesett már az első mérkőzését, mindazonáltal honfitársa oldalán esélye van arra, hogy párosban szépítsem római teljesítményén. Ha pedig az sem jönne össze, akkor otthon apukaként még mindig bizonyíthat.
2008. május 9.
Európa Nap
Idő:
23:19
Címkék:
2008,
ATP,
BMW,
Európa,
Európa Nap,
Európai Unió,
Év Motorja,
Masters Series,
Roger Federer,
Róma,
Tenisz
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)