A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Közvélemény-kutatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Közvélemény-kutatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. október 13.

Véget ért a közvélemény-kutatás

Véget ért a TyBlog közvélemény-kutatása, mely sajnos nem nagyon mozgatta meg az olvasókat. Sebaj, annyi kiderült, hogy a jelek szerint szélsőségesen megosztó lett az új arculat, ugyanakkor inkább pozitív irányba változott az oldal, szóval marad így. Ha a két abszolút negatív voksoló kedvet érez hozzá, akkor tőlük várom a kritikát, hogy azt megfogadva még jobb lehessen a TyBlog. Természetesen a pozitívan voksolók is bátran dícsérhetik a blogot :) Akik szavaztak, nekik ezúton is köszönöm.

Haha, ismét sikeresen elfelejtettem szólni, hogy a Pro7-en Odaát lesz, de az éjjel 1 és 3 órakor kezdődő ismétlésbe még bárki bekapcsolódhat. Emellett ígérem, hogy a hét végéig visszakerül a következő részre emlékeztető blokk valamelyik oldalra (gondolom jobbra), így talán én sem siklok át a dolgok felett. Azalatt az egy hét alatt pedig kötelező olvasmány az 1x22 hogyvoltja.Rövid ajánló belőle: "(...) Sam tehetetlenül nézi Dean haláltusáját, aki Apához könyörög, hogy ne hagyja magát legyőzni és ne hagyja, hogy a Démon megölje őt. Egy pillanatra vissza is tér Apa, de talán már túl későn. Mindenesetre ez a pillanat elég Samnek ahhoz, hogy végre magához ragadja a coltot. De ő is jól tudja, ha megöli a Sárgaszeműt, vele hal Apa is. Ezért inkább csak térden lövi – ami legalább kiüti a Démont / Apát. És így már csak 1 golyó maradt (...)"

2007. május 30.

Federer továbbjutott

Újabb eredmények kerültek napvilágra. Eszerint sajnos az Érdekérvényesítés és lobbi vizsgám várakozások alatt sikerült, azonban szépíti a képet a Közvélemény-kutatás jeles. Ennél azonban sokkalta fontosabb dátum a hetedikei szóbeli vizsga, ugyanis ez az első és utolsó lehetőség alapvizsgára a félévben nekünk e megoldás mellett. A következő írásbelije ugyanis 8-án van, de ha 7-én kiderül, hogy nem sikerült, akkor már nem jelentkezhetek fel rá. De 7-e előtt sem tehetem meg, hogy feljelentkezek, mert ha sikerül, akkor pedig már nem tudok lejelentkezni róla. Tehát ha ez nem sikerül, akkor nem tudok már UV-ra menni belőle, sőt akkor ezáltal a következő féléves tanítási gyakorlat is bukott, mert annak előfeltétele a sikeres nyelv és országismeret szigorlat.

Tegnap végre nem esett a Roland Garroson, így szép számmal láthattunk meccseket. Többek között a svájci világelső Roger Federert, aki a megelőző napról félbemaradt játékot fejezte be. A végeredmény 6-4, 6-2, 6-4, tehát sima továbbjutás a következő körbe. Az első szettet leszámítva ugyancsak simának mondható játékkal, 7-5, 6-3, 6-2-es eredménnyel jutott tovább a kétszeres Roland Garros győztes, címvédő Rafael Nadal. Meglepetésre nem jutott tovább az első körön az amerikai Andy Roddick, aki 6-3, 4-6, 3-6, 4-6-ra kapott ki orosz ellenfelétől. Nem jutott tovább az ötödik helyen kiemelt Fernando Gonzalez sem, aki Radek Stepanektől kapott ki 6-2, 6-2, 6-4-re. Ugyancsak kiemelt játékos, mégis korán búcsúzni kényszerül a francia nyílt teniszbajnokságtól az amerikai James Blake. Úgy látszik az idei Roland Garros nem az amerikai teniszezőkről fog szólni. A mai eredmények tükrében azonban már az is biztos, hogy a hazai Richard Gasquet tornája sem lesz az idei Roland Garros, akit a második körben Kristof Vliegen búcsúztatott 7-6(7-4), 6-3, 6-1-es eredmény mellett. A meglehetősen hullámzóan teljesítő orosz teniszezőt, Marat Safint is utol érte a vég a Roland Garros második körében. Kikapott 4-6, 4-6, 5-7-re a szerb Janko Tipsarevic-től. A kiírás szerint a mai nap ismételten láthatjuk Roger Federer-t játszani.

2007. április 24.

Közelgő határidők

Milyen jó is volt, amikor március 11-én még csak arról szólt a blogbejegyzés, hogy közel 2 hónap múlva le kell adni a szakdolgozati témaválasztást igazoló lapokat. Az idő azóta szépen lejárt, illetve hamarosan lejár. Ez idő alatt mindenkinek legalább 2 konzulenst és konzulensenként 1-1 témát kellett találnia a szakdolgozathoz. Azt hiszem a többségre igaz akkori utolsó gondolatom:
Bár hihetetlenül távolinak tűnik, ilyenkor mégis olyan, mintha holnap lenne már április 30.
Más határidő is elérkezett, illetve hamarosan elérkezik. Április 28-án éjfélig el kell küldeni a Retorika házidolgozatokat Martin Luther King Van egy álmom című beszédéről. Valamivel később, de ugyancsak közeledik Dér Csilla Stilisztika házidolgozatának leadási határideje. Mindemellett nem szabad megfeledkezni a közvélemény-kutatás házidolgozatról sem.

Szerencsénkre a német tanszék ismételten korrektül kezeli azt, hogy Fürstenfeldben tanulunk, így a tanszék helyett elengendő, ha a leadási határidőig Melindához megérkeznek a lapok. Ha minden igaz hasonló kérést tettünk a kommunikáció tanszék felé, nem tudok egyenlőre válaszukról. Az ő pozitív hozzáállásuk a témához már kevésbé biztosított.

Erről jut eszembe: Egyes kósza hírek szerint az április 30. valójában május 2. Meg tudja valaki erősíteni a szakdolgozatos határidő módosítását?