A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Johannes Kepler Universität. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Johannes Kepler Universität. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. április 13.

Találkoztam Martinnal

Tegnap este ismételten összefutottam a FürstenBräu-ban a korábban már említett tanár házaspárral. Na jó, nem csak összefutottam, hanem mivel teltház volt, de az ő asztaluknál még volt hely, így megkérdeztem oda ülhetek-e. Odaülhettem. Időközben Martin is befutott a FürstenBräu-ba, akiről megemlítettem, hogy járt már párszor a kollégiumban. Ekkor odahívták az asztalhoz, és váltottak vele is pár szót. Na jó, valamivel több is volt az, mint pusztán pár szó.

Korábban szóba került a ZIS-FF, és annak elsőre horribilisnek tűnő árképzése. Időközben megszületett a válasz a sokakat foglalkoztató kérdésre: Miért €1850/szemeszter a képzés költsége? Az "MBA-Tourismusmanagement" az Uni Linz kínálatában is €1800/szemeszter. Vagyis linzi és fürstenfeldi árak szinte azonosak, hiszen a ZIS-FF az linzi egyetemmel áll partnerkapcsolatban. Ezzel szemben Bécsben egy hasonló képzés már €28000! Ami ha kiszámoljuk, hogy a ZIS-FF képzése 5 szemeszterre vetítve €9250, akkor jól látszik, hogy a bécsi ár ennek a háromszorosa. De ha máshol nézünk körül, akkor is jól látható, hogy a posztgraduális képzésnek horribilis árai vannak sok esetben.

Holnap ismét elhagyom Fürstenfeld városát. Szerencsére nem örökre, pusztán néhány otthoni teendő akadt, hogy végre kész legyen a szakdolgozat, majd utána leadhassam végre. Jut eszembe: Ha van Excel tábla mellékletem, ahol a munkafüzetben több "munka" van (értsd: több olyan kis fül lent, amin van tartalom is), akkor az feltölthető egyben is a DigiDoc rendszerbe, avagy azt akkor fülenként szedjem külön xls fájlba? Arról egyébként hallottatok, hogy az egyszakos kommunikáció szakos hallgatóknak a leadási határidőt kitolták április 15-ig? Ez számomra kicsit furcsának tűnik annak tükrében, hogy a kétszakos (pl. német-kommunikáció) hallgatóknak, akik két szakdolgozatot is írnak (függetlenül attól, hogy az egyik nem az utolsó szemeszterre van ütemezve a mintatanterv szerint), maradt az április 25. Mondjuk miután eleve e határidő alapján osztottam be az időmet, így nem tragédia számomra, ha nem tolják ki a mi határidőnket.

2008. január 16.

Ismét kint

Mint tegnap említettem, pár napra kiutaztam Fürstenfeldbe. Már sikerült is pár emberrel találkoznom. Igaz lehet, hogy eleve nem vagyunk sokan kint. Ha már Fürstenfeld, akkor íme egy cikk, amit akkor találtam, amikor épp egy képet kerestem illusztrációnak a mai blogbejegyzéshez. A hír nem mai, azonban én még csak most találtam rá - ezúttal is csak teljes véletlenségből. A cikk a Kodolányi János Főiskola korábbi munkatársának, Dr. Melitta Beckernek az új intézete (Zentrum für interkulturelle Studien Fürstenfeld) és a Johannes Kepler Universität Linz közt létrejött megállapodásról ír. A legjobban Design. Rektor o.Univ. Prof. DI. Dr. Richard Hagelauer (balról a negyedik a második képen, egyből Melitta Becker mellett) neve tetszik. Vajon rendszeresen ebben a formában használja a nevét? Mert akkor nem irigylem. Egyfelől ugyan elismerés ezért a sok "szócskáért" a neve előtt, de ki irogatná ezt mindig le? Egyébként ezekre van valami szabály, hogy mikor kell minden ilyent kiírni a neve elé? (Esetleg minden esetben?)