2008. szeptember 28.

Alonso nyerte az első éjszakai versenyt

Hatalmas kavarodás, számtalan versenyzői hiba, valamint két alkalommal beküldött Safety Car, újabb Ferrari kudarc, szerencsés győztes. Ezek a szavak jutnak elsőre eszembe a száguldó cirkusz történetének első villanyfényes futamát követően, melyet ma rendeztek meg Szingapúrban. A versenyt az a Fernando Alonso nyerte meg, aki alatt tegnap az időmérő második szakaszában megállt az autó, így csak a 15. helyről várhatta a rajtot. Tegnapi nyilatkozata arra utalt, hogy már szinte feladta, és elmondta, hogy rajta már csak a biztonsági autó segíthet.

És segített is. Miután bent volt Alonso első kiállásán a boxban, közvetlenül utána csapattársa, Nelson Piquet falhoz vágta az autóját. A versenyzőnek szerencsére nem esett baja, de a Safety Car bejött, amely a lehető legrosszabb pillanatkor jött a pályára.

A rossz szabályoknak köszönhetően ilyenkor körökön keresztül zárva van a boxutca bejárata, többen azonban már nem tudták tovább húzni a kiállást, őket emiatt 10 másodperces stop&go büntetéssel súlytottak a versenyfelügyelők. Egész pontosan Nico Rosberg és Robert Kubica volt, akik így jártak.

A biztonsági autós szakasz előtt még első helyen álló Felipe Massa és harmadik Kimi Räikkönen egymást követően érkeztek meg a boxba, miután kinyitották azt. A Ferrari csapat azonban óriási hibát vétve azelőtt zöld jelzést adott neki (a nyalókás embert helyettesítő lámpasoron), hogy a tankolást befejezték volna, így a brazil magával vitte a tankolócsövet, ráadásul épp egy másik autó is akkor ért mellé. Räikkönen megtankolását követően Massa után siettek, majd végül - ha nehezen is -, de leszedték róla a csövet, addig azonban percekig állt járó motorral, mely nem kis veszélyt rejtett magában. Végül utolsó helyre állt vissza. Ráadásul egy áthajtásos büntetést is kapott. Ezt mondjuk én személy szerint nem tartottam jogosnak, hiszen a hibát a nyalókást helyettesítő lámpák kezelője, tehát a csapat követte el, amikor idő előtt zöld jelzést adott.

Alonso tehát jól járt azzal, hogy még épp a biztonsági autó pályára küldése előtt tudott a boxba hajtani. Mivel csapattársa pont ezután vágta falhoz az autóját, így több fórumon felvetődött, hogy csapatutasításra tette mindezt, azonban én úgy látom, hogy csak túl sok X-Aktákat néznek egyesek, és ott is öszzeesküvéselméleteket keresnek, ahol nem kellene.

A boxutcai incidenst követően Massa teljesen szétesett, sokat hibázott, és egyik kipördülését követően Sutil is hibázott, a gumifalba szaladt, ismételten pályára küldték a biztonsági autót. Az utolsó körökben Räikkönen hibázott, összetörte az autóját, így totális blama lett a futam a Ferrari számára, akik pont nélkül zártak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a konstruktőri világbajnokság második helyére estek vissza, miután a McLaren-Mercedes egy ponttal megelőzte őket.

Lewis Hamilton is stabilizálta előnyét, miután végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A 10 másodperces stop&go büntetés ellenére második helyen ért célba Nico Rosberg, a meglepetésgyőztes pedig Fernando Alonso lett. Hamiltonon kívül az egyéni világranglista éléről senki sem szerzett pontot, így Felipe Massával szemben hét pontos az előnye Hamiltonnak, míg a harmadik helyen álló Kubiva előtt már húsz ponttal vezet. Räikkönennek pedig immár nem a világbajnoki címének megvédésével kell törődnie, hanem Nick Heidfeldre kell figyelnie, aki alig (egy pontra) van lemaradva tőle.

A futam végeredménye:
1. F. Alonso (Renault) 1:57:16.304
2. N. Rosberg (Williams) +2.957
3. L. Hamilton (McLaren) +5.917
4. T. Glock (Toyota) +8.155
5. S. Vettel (Toro Rosso) +10.268
6. N. Heidfeld (BMW) +11.101
7. D. Coulthard (Red Bull) +16.387
8. K. Nakajima (Williams) +18.489
9. J. Button (Honda) +19.885
10. H. Kovalainen (McLaren) +26.902
11. R. Kubica (BMW) +27.975
12. S. Bourdais (Toro Rosso) +29.432
13. F. Massa (Ferrari) +35.170
14. G. Fisichella (Force India) +43.571
Nem értek célba:
15. K. Räikkönen (Ferrari) +4 kör
16. J. Trulli (Toyota) +11 kör
17. A. Sutil (Force India) +12 kör
18. M. Webber (Red Bull) +32 kör
19. R. BBarrichello (Honda) +46 kör
20. N. Piquet (Renault) +47 kör

Pontszerzők:
1. F. Alonso (Renault) +10
2. N. Rosberg (Williams) +8
3. L. Hamilton (McLaren) +6
4. T. Glock (Toyota) +5
5. S. Vettel (Toro Rosso) +4
6. N. Heidfeld (BMW) +3
7. D. Coulthard (Red Bull) +2
8. K. Nakajima (Williams) +1

Világbajnokság állása (Pilóták):
1. Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) 84p
2. Felipe Massa (Ferrari) 77p
3. Robert Kubica (BMW Sauber) 64p
4. Kimi Räikkönen (Ferrari) 57p
5. Nick Heidlfeld (BMW Sauber) 56p
6. Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) 51p
Teljes lista:
http://www.formula1.com/results/driver/

Világbajnokság állása (Csapatok):
1. McLaren-Mercedes 135p
2. Ferrari 134p
3. BMW Sauber 120p
Teljes lista:
http://www.formula1.com/results/team/

Japán Nagydíj (Fuji, Fuji Speedway):
2008. október 10. (péntek)
03:00 - 04:30 1. szabadedzés
07:00 - 08:30 2. szabadedzés
2008. október 11. (szombat)
04:00 - 05:00 3. szabadedzés
07:00 - 08:00 Időmérő edzés
2008. október 12. (vasárnap)
06:30 - 08:30 Futam
http://hu.wikipedia.org/wiki/Japán_Nagydíj

Amennyiben szívesen beszélgetnél másokkal is a Forma 1-ről, avagy bármi másról, látogasd meg az F1Portal.hu Fórumot.

(Eredmények: F1Portal.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése