2009. június 9.

Supernatural S2

Holnap kezdődik a második évad a Viasat3-on. Gondoltam időben szólok. Az időpont múlthét óta 21:50, míg az ismétlés 0:50. Sajnos ez - mármint az ismétlés időpontja - a továbbiakban nem fix időpont, eléggé hullámzó - persze idővel lehet kialakul majd a helye -, így a jobb oldali boxból az ismétlés ideje kikerül, csak az első sugárzásé kerül féltüntetésre. A második évadról eszembe jutott még, hogy tavasszal kaptunk egy halvány ígéretet arra, hogy megjelenik végre itthon is a DVD. Sajnos azóta semmi információt nem hallottam/olvastam róla, remélem ez nem azt jeleni, hogy lemondtak róla. Hiszen most a 2. évad Viasat3-as sugárzása talán a legjobb pillanat arra, hogy megjelenjen a 2. évados DVD.

2009. június 8.

Elkezdtem....

Mivel a hónap végén valamikor lesz a német államvizsgám - egyelőre nem jött még róla papír, de az is igaz, hogy még nincsenek elkésve vele -, így elkezdtem tanulni rá. Ha már egyszer rendelkezésemre áll fél hónap, akkor azalatt jobban be tudom osztani úgy a tananyag átnézését, mintha még tovább halogatnám. Valójában kicsit már így is csúsztam vele, mert a bűvös dátum június 1. volt, de a mai sem rossz. Tippem egyébként van, hogy mikor lesz az államvizsga. Ha ismételten a záróvizsgaidőszak első napjára teszik a németet, mint tették azt januárban, akkor június 29. lehet a bűvös dátum.

2009. június 7.

Roger Federer a Roland Garros bajnoka!

A röviden szeretném összefoglalni a mai Roland Garros döntőt, akkor azt írnám, hogy Roger Federer ma elért mindent, amit el lehetett. Pontosabban fogalmazva megnyerte a döntőt, ami azt jelenti, hogy karrier Grand Slamet ért el, ami előtte csak hat teniszezőnek sikerült. Ez magyarul azt jelenti, hogy az Australian Opent, a Roland Garrost, a Wimbledont és az US Opent is megnyerte a korábbi svájci világelső. Emellett egy másik rekordot is elért, illetve inkább utolért. Beállította a legendás Pete Sampras rekordját, aki pályafutása során 14 Grand Slam győzelmet ért el. Ha így folytatja Federer, esélyes arra, hogy megdöntse ezt a rekordot.

A döntőben ellenfele az a Robin Söderling volt, aki korábban a címvédő Rafael Nadalt is búcsúztatta. Az első szettet nagyon simán, 6-1-re hozta a svájci. A második szettre össze szedte magát, egészen a tie breakig jutottak, ahol ismételten Federer bizonyult a jobbnak, 7-1-re nyerte. A harmadik és egyben utolsó szett pedig 6-1-re lett a bázeli születésű teniszezőé. Egy váratlan incidens is volt a második szett elején. Egy piros pólós férfi berohant a pályára, és egy kalapot akart a későbbi győztes Roger Federer fejére helyezni, aki előtte egy piros-kék zászlóval hadonászott.

Scrubs: My Musical - All Songs (Part 2)


2009. június 6.

Scrubs: My Musical - All Songs (Part 1)


2009. június 5.

Kedvenc könyvek



2009. június 4.

Török Nagydíj


2009. június 3.

Nyám-nyám-nyám


2009. június 2.

Boldog Születésnapot Dominic Cooper!

A mai napon ünnepli születésnapját Dominic Cooper. Amiről eszembe jutott mindez, nem más, mint a Mamma Mia! című film, ami ugyan 2008-as film, de én csak nemrég láttam, amikor kölcsönkaptam egyik ismerősömtől a DVD-t. Erről jut eszembe: Ha már megveszek legálisan (na jó, nem én, hanem az ismerősöm) egy DVD-t, akkor egyfelől miért kell végignéznem, hogy ne lopjak DVD-t (hiszen nem tettem meg, mert ha megtettem volna, akkor nem is látnám ezt a feliratot már), másfelől miért kell 3 másik film reklámjám megnéznem a DVD főmenüje előtt?

Amit Dominic Cooperről érdemes lehet tudni azon kívül, hogy 1978. június 2-án született (ergo 31 éves), hogy tévében, rádióban és színházban is tevékenykedett. Filmjei közül ami ismert, az egyrészt a már említett Mamma Mia, melyben Sky szerepét alakítja. Emellett megemlíteném az Osztályon felül című filmet, amit június 11-én 2:50-től (milyen barátságos időpont :)) vetít a HBO. További ismert filmje A hercegnő, illetve az Értelem és érzelem. Zárásként pedig egy videó egy reklámból, melyben szerepelt:


2009. június 1.

Logitech MX5500 Revolution - 4. rész

És igen, végre elérkezett a nagy nap, amikor igyekszem befejezni a Logitech Cordless Desktop MX 5500 Revolutionról elkezdett sorozatomat. A billentyűzetet végülis szépen sorra vettem, talán többet is foglalkoztam vele, mint szükséges lett volna, az egér azonban amolyan mostohagyerek volt eddig, amivel nem törődtem.

Azt meg kellett állapítanom, hogy jelenleg a standardnél aktívabb igénybevételnek van kitéve az egér, ugyanis a 15 napos használatot eddig egyetlen feltöltéssel sem sikerült kibírnia. Esetemben a valósághoz közelebb áll az egy hét és pár nap. Magyarra fordítva olyan 7-9 napot bír egy feltöltéssel nálam, amit azonban még mindig jónak tartok. Feltölteni pedig tényleg nem tart sokáig. A töltés ütemezésében egyfelől segít az egéren lévő kijelző, másrészt a szoftver is folyamatosan zargat, ha már halálán van az egér.

Látványvilága elsőre némileg furcsa lehet az egérnek - nekem legalábbis kezdetben az volt. Ettől függetlenül azonban gyorsan megtaláltam a kényelmes fogást rajta. Azt is meg kellett állapítanom, hogy hosszabb használat mellett sokkal kényelmesebb, mint a korábbi ugyancsak Logitech egerem volt. Azt mondjuk biztosra veszem, hogy elsősorban azoknak lehet kényelmes az egér, akik kicsit lazább kézzel fogják. Aki szereti szorongatni az egeret, annak lehet jobb másikat keresnie.

Meg kell említenem még a nagy pontosságú MicroGear görgőkereket (ahogy a hivatalos honlap definiálja). Tömören összefoglalva ennek annyi a lényege, hogy ha lassan görgetem, akkor ő is lassan halad, ha nagyobb lendülettel teszem mindezt, akkor "hihetetlen sebességgel lapozhatók a hosszú dokumentumok" (ugyancsak a hivatalos honlapról idézve). A szabadon gördülő módot én is kiválaszhatom, ha lenyomom a görgőt, illetve ugyanígy visszaválthatok belőle. Ez azt is jelenti egyben, hogy a középső egérgomb kicsit hátrébb költözött. Az önálló egér és e termék közt annyi az eltérés, hogy ezen fekete színű lett ez a gomb, ami eredetileg krómszínű volt. És persze a Bluetooth logó.

Az egérrel kapcsolatban - sem - volt semmi problémám azóta, hogy megvettem. A billentyűzetet továbbra is nagyon szeretem, már túl vagyok a 1 500 000 leütésen vele, az elemje elvileg még 106 napig bírja. (Ha valaki visszakeresi a korábbi bejegyzésem pontos dátumát, akkor kiszámolhatja, hogy itt kell-e tartania a napokkal.) A SetPoint szoftvere Windows XP és Windows 7 RC rendszer alatt is tesztelve lett, és működik.

Ha így a végére - inkább befejezem, mielőtt megint hónapokig húzódik a folytatást - összegeznem kellene, akkor egyértelműen elégedett vagyok a termékkel, és bár nem volt olcsó - tudom, viszonyítás kérdése -, de úgy érzem, hogy megérte az árát, és bátran ajánlanám bárkinek, aki épp azon goldolkodik, hogy egy ilyen szettet vegyen. Aki pedig tényleg elszánta magát a vásárlás mellett, nekik ajánlom az Ipon Computer honlapját, ahol jelenlegi árán, 37307 Ft-ért megrendelhető a termék. Én is tőlük rendeltem meg anno.