2008. április 27.
Kettős Ferrari siker
2008. április 26.
Kisbusz nélkül
2008. április 25.
Kezdődik a projekthét
Megérkeztem Fürstenfeldbe, ahogy a projekthetesek is. Holnap reggel tartjuk az első megbeszélést ezzel kapcsolatban. Nem tudom a többiek hogy állnak téma terén, mert nekünk a Zsanival egyelőre csak eléggé nagy körvonalakban van ötletünk. (értsd: szinte sejtelmünk sincs)
Tegnap leadtam a kommunikáció szakdolgozatomat, sőt, ha már Székesfehérváron jártam, akkor elérkezettnek láttam végre az időt, hogy felmatricázzam az aktuális félévre a diákomat. Nagy forgalom egyébként nem lehetett aznap az ügyfélszolgálaton, mert dél körül én kaptam a 10-es, avagy 10+egypáradik sorszámot. Bár az is igaz, hogy most elvileg nincs még/már nagyon ügyintéznivaló hallgatói részről.
Ha minden igaz, akkor szombat este ismételten Magyar Party Beátánál, hiszen ez a hónap utolsó szombatja. Bár nem láttam eddig még a reklámját, és körüzit sem kaptam róla, a naptáram még jól működik, és elvileg ilyenkor kell tartaniuk. Szóval mindenkinek ajánlom a figyelmébe, kiemelten azoknak, akik még nem voltak, illetve esetleg a projekthét fáradalmait akarják (már az első napon) kipihenni.

2008. április 24.
Federer jutott tovább Monte-Carlóban
Idő:
22:39
2008. április 23.
Feltöltve
Mivel a mai nap már tökéletesen működik a képfeltöltés, így immár képpel is illusztrálom, hogy elkészült a kommunikáció szakos szakdolgozatom, a mellékelt képen épp a spirálos példány látható. Ezen kívül a mai nap feltöltöttem a DigiDoc (vagy DigiDok?) rendszerbe, kinyomtattam a szükséges dokumentumot, így most már minden feltétel adott ahhoz, hogy a holnapi nap folyamán leadjam a kész "remekművet". Kicsit azért furcsa, hogy kész, és már nem kell vele foglalkoznom, amikor előtte hónapokon keresztül szinte más nem is kerülhetett szóba, ha a főiskoláról volt szó. Azért a beadandóknak köszönhetően olyan sok időm nincs bánkódni ezen. Sőt, az egyik témáját illetően felvetődött bennem, hogy inkább írnám tovább a szakdolgozatom, mint azzal foglalkozzak. De sajnos ez nem így megy.
Ismételten ismételném tegnapi önmagam, pusztán azért, hogy immár a megfelelő képpel is illusztrálni tudjam a tegnap elmondottakat. Felkészült a nyári szezonra az autóm, ennek keretén belül megvolt a szükséges kerékcsere, valamint az alufelni is átesett egy kisebb ráncfelvarráson, hogy értelmes kinézetet kapjon. Szerintem egyébként jó lett, nem gondoltam volna, hogy egy apróbb ráncfelvarrás akár csodákra is képes. Azért örülök, hogy már itt a nyár, az alufelniken azért csak szebben mutat az autóm.2008. április 22.
Nincs ösztöndíj
A jelek szerint immár nem gondolja úgy a főiskola, hogy a tevékenységem közéleti szempontból értékelendő lenne, ugyanis a mai napon a Kodolányi János Főiskola Ügyfélszolgálat honlapján közölt listán nem szerepel - sajnálatomra - a nyertesek közt a Neptun kódom. A nyertes pályázóknak természetesen gratulálok, ami vonatkozik az ugyancsak most publikált Kodolányi ösztöndíj (vagy mi a neve) győztes pályázóira is.
Másfelől örülök, mivel így már bátran levehetek 1-2 olyan blokkot a jobb oldali hasábból, ami kicsit idejét múlt, de mivel kötődött a KJFF-hez, így az ösztöndíj idejére nem akartam belefogni a változtatásba. Egész pontosan egyfelől a Videó összeállításra gondoltam, melyek az utóbbiakat már nem tartalmazták, továbbá már a megújult KJFF lapra is linkelhetők. Másfelől a KJF-linkek értelme vált megkérdőjelezhetővé, mert a megújult kezdőlappal rendelkező KJF oldalról már könnyedén elérhető bármelyik egy kattintással. Vagyis értelmetlen lenne kerülőúton, a TyBlog-on keresztül felkeresni őket. Mindazonáltal ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy más kontextusban a közeljövőben visszakerüljön KJFF-es box a jobb hasábba.
Természetesen ez csak pár változást jelent, és nem érinti az intézet és a TyBlog közti "együttműködést", hiszen az még az ösztöndíj előttre nyúlik vissza, és a jelek szerint azon túl is tart. Vagyis például amint lesz konkrét információm a KJFF nyílt napjáról, és hozzájárulnak a közléséhez, akkor írok róla, ahogy magáról az eseményről is. Valamint hamarosan pótlom - mint tegnap ígértem - az elmaradásomat is a beszámolókat illetően. Nem azért, mert bárki is elvárná tőlem, hanem én várom el magamtól.
Ha már felvetődött a nyílt nap, valamint az ehhez kapcsolódó projekthét, akkor közhírré tenném, hogy Telekocsi (khm... TeleStratus) felhívás keretén belül bátran lehet jelentkezni a Szekszárd-Fürstenfeld viszonylatra az érintetteknek. A vonatozókért pedig a KJFF intézet szervezésében megyünk.
Az autómról jutott eszembe, hogy átesett (már ha átesik bármin egy autó) a nyári felkészítő kurzuson, melynek következtében az alufelnik is szebben pompáznak, mint tették azt az előző nyári szezonban. Készítettem róla képet is, de ma valamiért nem szeretné a blogszolgáltató,, ha képeket is mellékelnék a bejegyzéshez (mindig visszatért bX-cvu52 hibaüzenettel), így ezeket majd holnap pótlom. Ez pedig megmarad egy képtelen bejegyzésnek.

21:13
Címkék:
Chrysler,
KJFF,
Kodolányi János Főiskola,
Közéleti ösztöndíj,
Nyílt nap,
Stratus,
Telekocsi
2008. április 21.
Negyvenegy óra egy lift fogságában
Egy férfi 41 órás liftrabságáról 9 éve készült videofelvétel, amelyet most tettek fel az internetre, rövid idő alatt hatalmas netkarriert futott be. Nicholas White csupán egy rövid cigarettaszünetre akart leugrani azon a péntek délelőttön, mikor 1999. október 15-én a New York-i McGraw-Hill épület felvonójában rekedt. A részletek elolvashatók az Index oldalain. A kapcsolódó videó pedig megtekinthető itt:
2008. április 20.
Nagy lehet a kanyaróveszély a foci Eb-n
Idő:
21:45
Címkék:
Ausztria,
Fürstenfeld,
Kérdőív,
Projekthét,
Roger Federer,
Szakdolgozat,
Székesfehérvár,
Virágh Ildikó
2008. április 19.
Kibővül a Chrysler-Nissan együttműködés
Egy érdekes - és tanulságos (?) - kép a tévé és az ember fejlődéséről:
2008. április 18.
Friss Odaát hogyvolt
Egy érdekes cikk az inforadio.hu oldalról: Első horgászútján egy 210 centiméter hosszú, fél mázsa súlyú harcsát fogott egy 14 éves fiú Ausztriában. A kamasz nagyapjával és barátjával pontyot akart fogni, és szinte rögtön kapása is volt a Baumgarten városa melletti tóban, de nem ponty, hanem harcsa akadt a horgára. Félórába telt, míg kiküszködték a hatalmas halat, a végén csörlővel tudták csak kiemelni a vízből. Az ifjú horgász 3 kilóval könnyebb és fél méterrel alacsonyabb zsákmányánál. A harcsa fejét - megfelelően preparálva - el akarja tenni emlékbe. Bár nem valószínű, hogy ennél valaha is nagyobb halat fog, a fiú a jövőben gyakrabban akar pecázni.
Idő:
22:28
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)