Korábban már írtam, hogy nemrég öregdiák találkoztunk, azt azonban talán Twitteren megosztottam, talán még ott is elfelejtettem, hogy ezzel kapcsolatban interjút készített velem Virágh Ildikó a Vörösmarty Rádió részéről. Az interjú egyrészt meghallgatható az Albamag kapcsolódó cikkjénél, másrészt - remélem nem lesz heves tiltakozás ellene - a SoundCloudra is feltöltöttem a saját felhasználóm alá, ha már egyszer szerepelek én is az alumnis összeállításban. Mivel velem nem a találkozó alkalmával készült az interjú, így én zárom a sort. Értelemszerűen Dr. hc. Szabó Péter PhD rektor úrral kezdődik, és a kb. 10 helyszínen készített beszélgetéssel folytatódik. (Soundcloudon a képen az általam készített fotó(ból az a részlet) látszik, amikor Virágh Ildikó Dr. Szabó Péterrel készíti az interjút a KJF Siófoki Intézetében)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vörösmarty Rádió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vörösmarty Rádió. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. július 12.
2010. március 1.
Könyv született Gombos Edináról és Bebéről
Bemutatták Virágh Ildikó, a Kodolányi János Főiskola tanárának, a Vörösmarty Rádió főszerkesztőjének legújabb, sikeres kodolányisokat bemutató könyvét. A szerző mind a 18 beszélgetőpartnere a Kodolányi János Főiskola elvégzése után nagyon gyorsan a hazai közélet fontos pozícióiban helyezkedett el: van közöttük országosan ismert műsorvezető (Gombos Edina), sikeres zenész (Bebe, azaz Abebe Dániel), és a hazai gazdasági, politikai élet számos meghatározó személyisége.
2009. február 12.
Virágh Ildikó bemutatta új könyvét
Hazánkban több mint 150 felsőoktatási intézmény bocsát ki évente több ezer frissdiplomás szakembert, akik álmokkal, megvalósításra váró tervekkel indulnak útnak. A székesfehérvári Kodolányi János Főiskola csaknem két évtizedes múltja jó példa arra, hogy egy fiatal felsőoktatási intézményben szerzett oklevél belépő lehet a karrierépítés világába.
A Kodolányi főiskolán immáron hagyomány a végzett hallgatók pályakövetése, s ez adta az ötletet ahhoz, hogy Virágh Ildikó - aki maga is a főiskola oktatója -, megkeressen néhány volt kodolányist a sikeresebbek közül. A szerző feltett szándéka, hogy a diplomás fiataloknak, valamint a jelenlegi és leendő főiskolai hallgatóknak megmutassa a tervek, célok megvalósíthatóságát.
A kötetben megszólaló kodolányisok:
* Albert Péter (Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, sajtóreferens),
* Azurák Csaba (TV2),
* Elekes Szentágotai Blanka (Alba Volán Sportklub Jégkorong Szakosztályának nemzetközi menedzsere, Európai Filmakadémia közép-kelet-európai sajtóattaséja),
* Gáspár Péter (AlbaMag, szekesfehervar.hu)
* Győrffy Orsolya (KJF oktatója),
* Hagymásy András (UPC kommunikációs igazgatója),
* Házi Péter (Fejér Megyei Hírlap),
* Kirády Attila (TV2 kreatív producere),
* Kocsisné Farmosi Hedvig (Máltai Szeretetszolgálat álláskereső irodájának vezetője),
* Lipp Szilvia, Molnár Mihály (e-travelclub irodavezető, ügyvezető;)
* Nemes Tamás (m1 híradó, parlamenti tudósító),
* Pusztay András (MTV Zrt műsorigazgatója)
* Somogyi Orsolya (Miniszterelnöki Hivatal, Gyurcsány Ferenc nemzetközi sajtóreferense),
* Szabó Edina (Orbán Viktor sajtófőnöke),
* Váczi András (ITDH kommunikációs igazgatója),
* Wallner András (IPPL Hungary Kft. ügyvezetője),
Mindig a legjobbak között címet kapta a most megjelenő kötet, amelynek előszavában Virágh Ildikó így fogalmazott:
„A kötetben szereplő interjúk elsősorban azokról a fiatalokról szólnak, akik a diplomaszerzés utáni tétova lépéseket követően fénysebességre kapcsolva üstökösként robbantak be a választott szakma világába. Másodsorban arról a főiskoláról, amely megágyazta a későbbi karriereket, ahol a diákok tudást, önbizalmat, pénzre váltható gyakorlati ismereteket szedtek magukra.
A siker kulcsa minden zárhoz hozzáigazítható, a tehetség, a tudás és a szorgalom együttesen csiszolgatja. Bármely szakterület lehetőséget kínál az előre menetelhez, bárki lehet sikeres a saját szakmájában. A szociális munkás szakon végzett hallgató éppúgy maradandót alkothat, mint a nyelvtanár, a gazdász, az idegenforgalom vagy a kommunikáció szakos.
„Hogyan jutottam idáig? Az igaz, hogy a szerencse nagyon-nagyon sokat számított. Hozzám hasonló képességű fiatal srácok mindenhol vannak az országban. Mindig azzal a hasonlattal szoktam élni, hogy olyan ez, mint egy olimpián a száz méteres síkfutás. Nem biztos, hogy a világ legjobb százméteres síkfutója nyeri az olimpiai aranyat, mert lehet, hogy éppen Kenyában, Amerikában, Luxemburgban, Indiában van egy sokkal gyorsabb ember, csak ő nem tudott odaállni a rajtvonalhoz." - mondja el az interjúban a TV2 sikeres műsorvezetője, Azurák Csaba.
„A Sikeres kodolányisok sorozat a tervek szerint további kötetekkel bővül majd. Virágh Ildikót felkértük arra, folytassa a megkezdett munkát, hiszen az intézményben végzettek közül sokan nem kerültek be a most megjelent kötetbe, pedig életpályájuk hasonlóan sikeres, mint a most megszólaltatottaké." - mondta el a könyv megjelenése kapcsán Dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Főiskola rektora.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)