A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mansour Bahrami. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mansour Bahrami. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 5.

V. Tennis Classics

Mark Philippoussis
Tegnap rendezték meg az idei Tennis Classics teniszgálát, mely immár az ötödik volt a sorban, és sorozatban a harmadik, amelyre én is el tudtam menni. Évről évre sikerült közelebbi sorba kerülnünk a pályához - szüleimmel voltam idén, ezért a többes szám -, ezúttal már M soros jegyünk volt. A havazás kicsit a frászt hozta ránk, hogy sikerül-e időben odaérnünk a Papp László Budapest Sportarénához, de végül tökéletesen kiszámoltra sikerült, még maradt is öt-tíz perc a kezdés előtt. Már nem először járunk az arénában, így tudtam, hogy hol lesz a helyünk, ami szerencse, mert az egyébként kedves és udvarias biztonsági őr téves irányba elnavigált volna. Szerencsére az útbaigazítás után elindult másfelé, így nem láthatta, hogy nem az általa tévesen megjelölt hely felé vettük az irányt, hanem a tényleges helyünkre mentünk. Megjegyzem, első látogatóknak valóban okozhat némi kezdeti fejtörést a melyik az én szektorom, sorom, székem kérdéskör, de némi fejtörést követően oda lehet találni a megfelelő helyre - ha másként nem, a már helyet foglalóktól kérdezgetve.

Gilles Simon
Az első mérkőzést Carlos Moya és a számomra nem igazán ismert Mark Philippoussis játszotta. Mily meglepő, az első szettes spanyol sikert követően a másodikat az ausztrál hozta, így jöhetett a 10 pontig (vagy azt követően 2 pontos különbségig) tartó döntő szett. Itt megint Moya bizonyult jobbnak, és nyert 10-7-re. Őket Gilles Simon és Janko Tipsarevic követte. Itt két szettes francia siker született, a tenisz filozófusának nevezett szerb pedig elfilozofálhat majd azon, hogy mit kellett volna másként tennie a győzelemért. Búslakodnia nincs miért, mert jutalomfestménnyel ő térhetett haza Budapestről - nézzétek el nekem, hogy nem jegyeztem meg ki ajánlotta fel neki a képet. Az biztos, hogy 45 fokos szögben kell nézni, és Tipsarevic szerint remek, mert pont hasonló színű a szobája, így passzolni fog oda. (és mint megjegyezte, szerencsére autóval jött Budapestre, így nem okoz gondot az ajándék hazaszállítása sem)

Janko Tipsarevic és Mansour Bahrami
A szünetben Mansour Bahrami és a lehetséges utánpótlás tartott rövid bemutatót, majd következett az este záró mérkőzése, ahol az egyik párost Carlos Moya és Gilles Simon, a másikat Janko Tipsarevic és Mansour Bahrami alkotta. Utóbbi neve garancia volt arra, hogy ez immár egy kötetlenebb mérkőzés lesz. A győztesek párosa ezúttal alul maradt, a páros találkozót Tipsarevic és Bahrami nyerte meg, így lényegében csak Mark Philippoussis távozott győztes találkozó nélkül az idei Tennis Classics-ról. A program az eredeti terveknek megfelelően este fél tízkor ért véget. Szerencsére ekkorra elállt Budapesten is a havazás, és óvatos vezetéssel gond nélkül hazaérkeztünk még a nap vége előtt. A helyszínen idén is remek volt a program, remélem a tévén keresztül is így volt, sajnos még nem láttam, hogy ismételte volna a Sport1/2/M, de bizonyára előbb-utóbb műsorra tűzi még. A szervezők pedig biztosak lehetnek benne, hogy lehetőségeim szerint jövőre is ott leszek, és ha rám hallgatsz, jössz te is! 

2012. december 4.

Tennis Classics 2012

Tennis Classics sajtótájékoztató
A mai napon rendezik meg ötödik alkalommal a Tennis Classics elnevezésű teniszgálát a Papp László Budapest Sportarénában. Idén is itt lesz Mansour Bahrami, rajta kívül Carlos Moya, Mark Philippoussis, Gilles Simon és Janko Tipsarevic neve színesíti az este főszereplőinek névsorát. A hivatalos program az ünnepélyes megnyitóval kezdődik 17.00 órakor, mely keretében bemutatják a játékosokat a közönség számára. Az első egyes mérkőzés résztvevői Mark Philippoussis és Carlos Moya lesznek. Őket követi Janko Tipsarevic és Gilles Simon egyes mérkőzése. A programot páros mérkőzés zárja, ahol az egyik párost Carlos Moya és Gilles Simon, a másik duót Janko Tipsarevic és Mansour Bahrami alkotja. Az előzetes várakozások szerint 21.30-22.00 óra között zárul az V. Tennis Classics. Az eseményről élőben közvetít a Sport2 (bár a hivatalos Facebook oldalon egy kérdésre válaszként a Sport1-et írták, én a Sport2 programjában találtam meg a TC-t)

2011. november 3.

IV. Tennis Classics

Ahogy korábban írtam, szombaton rendezték meg immár negyedik alkalommal a Tennis Classics nevet viselő teniszgálát. Tavaly a bejáratoktól balra eső oldalon vettem jegyet, idén jobboldalra. A szektor és a hely nem változott, csak a bal oldali helyem jobb oldali megfelelőjén ültem - illetve ez így nem teljesen igaz, mert egy sorral előrébbre tudtam most helyet foglalni. Nagyon pontosak voltunk, mert a délután 2 órai kapunyitáskor már ott voltunk, pedig elsőre túlmentünk azon, ahol be kell menni a parkolóházba. Nem, ezen már nem lepődtünk meg, menetrendszerű volt, tavaly sem sikerült elsőre. :)

Tavalyhoz hasonlóan idén is a program kezdetekor még volt bőven üres hely, sokan az első félórában érkeztek csak meg. A legnagyobb érdeklődéssel a Verdasco - Monfils találkozót várta a közönség, ekkor lényegében telt ház volt, és ekkor ki-be sem járkáltak annyira. Egyébként valóban ez volt a legjobb, és az igazi meglepetést Verdasco szolgáltatta. Monfilsról tudtuk, hogy mit várhatunk tőle, hiszen neki néha a "komoly" mérkőzései is olyanok, mintha bemutatógálán játszana, viszont a spanyolról nem gondoltam, hogy ő is tud ilyen lenni. És tud, sőt! Jól el is húzták egyébként a találkozójukat, emiatt például a Sport1/Sport2-n ki is csúsztak az időkeretből (mert persze a fontos volt a foci, nem mintha az összes többi sportadón nem ugyanúgy foci lett volna, Tennis Classics meg ugye magyar, egyszer van csak egy évben, ergo nem annyira fontos végig leadni)

Verdasco és Monfils a párosban is érdekelt volt, itt már pályára lépett Bahrami is, aki előtte Morvai Viktóriával is játszott egy kicsit. Őt Taróczy Balázs tartotta fontosnak, hogy bemutassa a hazai teniszszerető közönség számára, és ha minden jól alakul, akkor még sokszor hallhatjuk/olvashatjuk a nevét. Viktória egyelőre a nála két évvel idősebb játékosok között arat sikereket, és máris fényes jövőt jósolnak neki. A kislányra egyébként máris felfigyelt a világhírű Nick Bollettieri edző, és Marija Sarapova szerint is óriási tehetség. A kezdet tehát jó, reméljük a folytatás is ilyen lesz. Sajnos a közelmúltban olvashattuk egy másik ígéretes versenyzőnkről, hogy a számos siker után mióta a felnőtt mezőnybe lépett, azóta az edzések helyett inkább a bulizást választja. Bár állítólag most már szeretné ő is megtalálni e kettő ideális egyensúlyát, reméljük sikerül, és hamarosan tőle is győzelmeket láthatunk. (Ugye mindenki tudja kire gondoltam?)

Tehát a végén volt még egy Verdasco, Bahrami - Monfils, Santoro páros találkozó. Ennek a vége este 10 óra előtt pár perccel volt. Itt már volt minden, még tánc is, erről ha jól láttam a Tennis Classics oldalára töltöttek is fel videót. Összességében tehát remek rendezvény volt, még - bár lehet csak a friss élmények miatt - a tavalyit is felülmúlta. Jövőre is mindenképp tervbe van véve a részvétel. Ha lemaradtál róla, a SportM-en még párszor megnézheted. Például kedden este 8 órától és szerdán délután kettőtől is leadták már, de jön még szombaton délután 2 órától, vasárnap 20:30-tól, és még sorolhatnám. Szóval nehéz nem meg nézni legalább egyszer az ismétlést, mert annyiszor műsorra tűzi még a sportcsatorna. Szerda este az RTL Klub Fókusza is foglalkozott a teniszgálával.

Egy észrevétel a végére: Sajnos sokan vagy először láttak parkolóházat, vagy egy bunkó parasztok, esetleg a kettő együtt. Ahelyett, hogy először kezelték volna a parkolókártyájukat az automatáknál, előbb autóba ültek, előre jöttek a sorompó közelében levő automatákig, majd kiszálltak kezelni a kártyát. Viszont akik láttak már parkolóházat, nem bunkó parasztok, esetleg e kettő együtt jellemző rájuk, ők már (hosszú) sort alkottak ott. Így viszont az előbbi csoport feltartotta azokat, akik az utóbbiba tartoztak, már végeztek, és mentek volna ki a parkolóházból. (Illetve voltak olyanok is, akik már az érkezéskor kifizették a fix 1000 Ft-ot a parkolásért) Még több kép található a rendezvény Facebook oldalán, az itt láthatók is onnan vannak, és majd én is válogatok párat, amit feltöltök valahova - mondjuk a Facebookra.

2010. december 31.

Ez volt 2010: Év emléke

Az idei évre visszatekintve szerencsére számos olyan dolog, esemény akad, amire szívesen emlékszem vissza. Ha ezek közül ki kell választanom egy "legesleget", akkor az a Tennis Classics lenne, amelyre a három éves története alatt először sikerült idén kilátogatnom, és természetesen nem okozott csalódást. Láthattam élőben teniszezni Ivan Lendlt, Mats Wilandert, Tomas Berdychet, Robin Söderlinget, Mansour Bahramit, Fucsovics Mártont, és a többieket (lásd bejegyzésem anno).