A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Műszaki vizsga. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Műszaki vizsga. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 10.

Átment

Hurrá-hurrá. Az előzetes várakozásoknak megfelelően gond nélkül abszolválta a műszaki vizsgát az autóm, nem kellett semmi extrát ráfizetni. Időközben egyébként behavazott, ez kicsit elkeserített, mert így tényleg kell még egy ideig várnom arra, hogy az új felnik felkerüljenek az autóra. Bár... ha igazak az előrejelzések, akkor olyan hosszú télre már nem kell számítani, és jövő héten már beköszönt a tavasz, és talán már itt is marad. Én legalábbis már mindenképp ezt szeretném.

2010. március 3.

Új felni, műszaki

Bár a meteorológusok most épp az újabb léhűléssel riogatnak - köztük némi hóval - lassan ideje gondolni a nyári időszakra is. Ennek első lépcsőjeként hónap közepén műszaki vizsgára megy az autóm, ugyanis lejárófélben van a mostani. Második lépcső pedig, hogy találjak új felnit a nyári gumikra, ugyanis a korábbiak - melyekkel az autót vettük - már eléggé leamortizálódtak, és nem javasolt az újabb szezonra felhelyezni. Esetleg valami ötlet, javaslat arra vonatkozóan, hogy melyik nézne ki jól egy Chrysler Stratuson? A mellékelt képen egyébként a leselejtezett felni látható.

2008. március 16.

Barack Obama csöndben növelte előnyét

A változatosság kedvéért holnap ismételten Székesfehérvárra kell utaznom. Ezúttal a konzulensemmel, Virágh Ildikóval (főszerkesztő, Vörösmarty Rádió) kell pár dolgot megbeszélnem a kommunikáció szakdolgozatommal kapcsolatban. Eredetileg örültem volna, ha egy nap el tudok mindent intézni, de a konzulensemnek a múlt hét (péntek) nem volt jó. Most hétfőn pedig nincs ügyfélszolgálat, illetve a tanszéken sincs senki. Így csak két napra bontva sikerült, illetve sikerül mindent elintéznem, amit így hirtelenjében el kell. Múlthét pénteken egyébként - ez akkor kimaradt - ismételten voltunk a város széli "legkisebb is számít" áruházban vásárolni. Ezúttal azonban egy autó sem ment bele a másikba. Sőt, már a Chrysler-es tábla sincs kint, melyről korábban már szót ejtettem itt, a TyBlog hasábjain.

Amiről azonban még nem tettem említést, hogy a héten egy gyors szervízben járt az autóm. Nem, nem kell semmi komolyra gondolni, csupán néhány apróbb dologra, mely elengedhetetlen volt ahhoz, hogy azt követően pedig mehessen a műszaki vizsgára. Úgy látszik az autómnak nagyobb szerencséje van a vizsgákkal, mint nekem az irodalom szigorlatokkal, hiszen ő elsőre vette ezt az akár komolynak is nevezhető akadályt, így 2010-ig ez a probléma letudva. Mire ismételten műszaki vizsgára megy, addigra talán már az én irodalom szigorlatom is meglesz.

Tanóra alatti felébresztés miatt perelte be a tanárnőjét egy diák az Egyesült Államokban. A 15 éves fiú azzal vádolja a pedagógust, hogy túl hangosan keltette fel: a nő tenyerével az asztallapra csapott a diák füle mellett. A gyerek szerint a hatalmas csattanás nemcsak megijesztette, hanem halláskárosodást is okozott neki, súlyosan megsértette bal füle dobhártyáját. (Forrás: Velvet)

Barack Obama csöndben növelte előnyét Hillary Clintonnal szemben az amerikai demokrata elnökjelöltségért folyó kiélezett harcban - közölte vasárnap a CNN hírtelevízió. Iowában a hét végén tartottak úgynevezett megyei konvenciókat. Ezeken Obamához állt át több olyan küldött, aki korábban az időközben visszalépett John Edwards jelöltségét támogatta. A CNN számítása szerint Barack Obama illinois-i szenátor eddig összesen 1611, míg Hillary Clinton New York-i szenátor 1480 küldöttet gyűjtött össze. Ebből az elkötelezett, vagyis a biztosan az adott jelöltre szavazó küldöttek körében Obamáé 1404, Clintoné 1243 voks. Az illinois-i szenátor egyre jobban megközelíti a volt first ladyt az el nem kötelezett, vagyis saját belátásuk szerint szavazó szuperdelegátusok között: előbbi 207, utóbbi 237 ilyen küldött támogatását tudhatja maga mögött. További részletek az inforadio.hu oldalán olvashatók.

Alaposan megsínylették az osztrák nagykoalíciós kormány népszerűségi mutatói az állandósult belső vitákat és szakadással fenyegető hatalmi marakodásokat. A parttalan civakodások miatt soha nem tapasztalt mélységbe süllyedt mind a szociáldemokrata (SPÖ) kancellár, Alfred Gusenbauer, mind a helyettese, a néppárti (ÖVP) Wilhelm Molterer népszerűségi indexe. A márciusban készült APA/OMG-felmérés szerint a kancellár iránti bizalom tavaly december óta 19 százalékot esett. Az alkancellár iránti bizalom ugyancsak megrendült, és 12 százalékponttal esett vissza. További részletekről az Origo-n lehet olvasni.

Lewis Hamilton nyerte az eseménydús, fordulatokkal teli Ausztrál Nagydíjat, amelyen rajta kívül hat autó ért célba. A dobogó legmagasabb fokára Lewis Hamilton állhatott fel, ő kimaradt a többieket vastagon sújtó problémákból, így teljesen megérdemelten nyert. A pezsgőfürdőben Nick Heidfeld és Nico Rosberg segédkeztek neki, utóbbi pályafutása első dobogós helyét szerezte. A további pontokon osztozó pilóták felsorolásánál nem vagyunk nehéz helyzetben, hiszen összesen hét versenyző haladt át a célvonalon. Fernando Alonso negyedik hellyel mutatkozott be régi-új csapatában, a Renault-ban, míg Heikki Kovalainen ötödik lett a McLarennel. Rubens Barrichello fele annyi pontot szerzett a szezonnyitón, mint csapata a teljes tavalyi szezonban, 3 egység kerül ugyanis a rutinos hondás neve mellé. A hondások viszont nem örülhettek túl sokáig, a leintés után nem sokkal ugyanis a versenybírók kizárták Barrichellót, ezzel ugrott a 6. helyezés. További részletek az F1hírek oldalain.