A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kiköltözés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kiköltözés. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 30.

Újra itthon

Cirmitől 7 év után el kellett búcsúznunk, de már
megérkezett az ifjú utóda - jelenleg Kormi névvel
Szinte napra pontosan három hónappal a tűzeset után sikerült ma estére visszaköltöznünk a lakásunkban, és bár néhány dolgot még ott hagytunk az albérletben, a mai lesz az első este, amit ismételten itthon töltünk. Nem gondoltam volna, de úgy alakult, hogy macskával mentünk el innen, és egy másikkal jöttünk vissza. Instás ismerőseim néhány képet már láthattak arról, hogy alakul szép lassan a lakásunk ismételten lakhatóvá. Ami az alattunk levő lakást illeti - ahol a tűz volt -, nos ott még javában tart a felújítás, ami kicsit érdekes ütemben halad: a fürdőszobában már fent az új csempe, de a szobában még fekete a falak nagy része. Ugyancsak odébb van még a jelek szerint a visszaköltözés a közvetlen alatta levő lakásban is, ami nagyban köszönhető a biztosító szűkmarkúságának. Külön pech, hogy frissen felújított lakás volt. A többi lakás - tudomásom szerint - igazából nem volt annyira érintett, hogy hosszabb távon el kellett volna költözniük az ott lakóknak, csak ez a három lakás lett az önkormányzat által is lakhatatlanná nyilvánítva. 

2007. szeptember 21.

Hamarosan kezdünk

Hamarosan elérkezik az ideje, hogy a 2007/2008-as tanév I. félévére kiköltözzek Fürstenfeldbe, a KJFF Kollégiumba. Egész pontosan vasárnap költözök majd véglegesen ki. (Avagy inkább be?) Hétfőn megyünk Szentgotthárdra, egyeztetni a tanítást, kedden pedig a kezelések is megkezdődnek az Ambulatorium Pfeilburgban. Reggel indulunk, mert vasárnap a szüleim még vissza is indulnak Szekszárdra.

Mindenekelőtt azonban holnap még ellátogatunk a mamámhoz. Egyrészt megmutatni a Chrysler Stratus-t neki, másrészt egy kis takarítás ráfér, mielőtt átmenetileg "diszidál" Fürstenfeldbe. Némi porszivózás, ablakok letisztítása, illetve egy gyors látogatás az autómosóban. Mindezek után olyan szép lesz, hogy talán már rá sem ismerek.

2007. június 20.

Kiköltözés

Elérkezett ez a nap is. Kiköltözöm abból a 6-os szobából, mely az elmúlt 10 hónapban (igen nagy) részben az otthonom volt. Furcsa érzés összepakolni a dolgaimat, és látni, ahogy fokozatosan ismételten olyan üressé válik, mint az elején, amikor beköltöztem. Illetve olyan üres számomra soha nem lesz, hiszen itt vannak azok az emlékek, amelyek az elmúlt 2 szemeszterhez köthetők. Ezek számomra mindig meg fogják tölteni a "Zimmer 6"-ot.

Egy felhívást szeretnék közzétenni, mely elsősorban azoknak a német szakos Kodolányisoknak szól, akiket tanított Bertalanné tanárnő:
Kedves Hallgatóink!
Szeretettel meghívjuk Önöket évzáró hallgatói fórumunkra, melyet 2007. június 28-án 15:00-kor tartunk Székesfehérváron az YBL 6-os teremben.
Kérjük, hozzanak magukkal süteményt, üdítőt, mint a múltkori piknik alkalmával. Ugyanekkor búcsúztatjuk Bertalanné Stöckigt Veronika tanárnőt, aki februárban nyugdíjba vonult.
Részvételére számítva üdvözlettel: Majorosi Anna tanszékvezető
Jómagam igyekszem részt venni a rendezvényen, bár némi segítséget szeretnék kérni ezügyben a kedves és segítőkész otthoniaktól: Rég jártam már az Ybl épületben, a 6-os terem a földszinten keresendő, jól emlékszem?

2007. június 17.

Sztárvendégek

A tegnapi nap igazi sztárvendégei voltak a Kodolányi János Főiskola Fürstenfeldi Oktatási Központjának. Mondhatnám, hogy a blog 150. bejegyzését jöttek ünnepelni - a mostani ugyanis a 150. bejegyzés már -, de az akkor nem lenne igaz. Valójában "Dzsidzsi"-hez jöttek látogatóba. A két vendégünk mindegyike ismert médiaszemélyiség. Nyul Zsuzsát a Viva (korábban Z+) zenetévénél ismerhettük meg, ahonnan átigazolt a TV2 Dalnokok Ligája című műsorába. Következett a Radio Café és a Humánfront, a Magyar Televízió és a TV Sziget, majd ismételten TV2 és a Laktérítő. Jelenleg a Vital TV-n találkozhatunk vele.

Másik vendégünk anno a Kodolányi János Főiskolán végzett angol-kommunikáció szakon. Tanult a Budapesti Gazdasági Főiskolán (külkereskedelmi és nemzetközi kommunikáció szak), jelenleg a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója (marketing szak, részidős egyetemi képzés). Szakmai gyakorlatát a Duna Televíziónál és a Kossuth Rádiónál töltötte, dolgozott az Mmd Public Relations Hungary-nál, a Fővárosi Vízművek Rt.-nél, a Blikknél és a Duna Televíziónál. Jelenleg a Vital TV és az Echo TV munkatársa. A két műsorvezető közel egy éve egy párt alkotnak.

Az esti program végül grillezés lett, melyhez ők is csatlakoztak. Illetve lényegében mindenki részt vett, aki még jelen volt a kollégiumban. Ez egyre kevesebb embert jelent, hiszen a szombati nap folyamán is többen hazaindultak, és a mai és további napokon is folyamatosan költözik haza a társaság. Mindez annak a jele, hogy letelt a félév, letelt egy korszak, hiszen többen talán örökre maguk mögött hagyták Fürstenfeldet, azt a várost, mely öt hónapig az otthonuk volt. Szerencsére a tegnap este nem ilyen letört hangulatban zajlott, hanem jól éreztük magunkat, kellemesen elgrillezgettünk, beszélgettünk. Hangulatos volt, és utólag annyira már nem bánom, hogy Buschenschank helyett ez lett. Így például immár tudom mi az a csevapcsicsa, sőt meg is kóstolhattam. Tulajdonképpen nem is volt rossz. Egyedül azt sajnálom mégiscsak ebben az egészben, hogy így utoljára nem tudtam elmenni egy Buschenschankba, ami azért mégiscsak jó lett volna, de ez már késő bánat. Az IFO-sok (legalábbis többnyire) voltak ugyan a héten már egyben, de akkor erősen korlátozott volt a létszám, amennyien befértek (az autókba), így abból kimaradtam.

Valahogy így tellett a tegnap este, ezt követően pedig kinek hogy. Ma - mint már írtam - elérkeztünk egy újabb jelentős naphoz (kicsit összegyűltek itt egymás után a jelentős napok), hiszen a blog 150. hozzászólása olvasható. Ezt megünneplendő ismételten hoztam némi újdonságot, amit azonban - ezúttal is - valamivel előbb publikáltam már, minthogy a jeles nap elérkezett volna. Ez nem más, mint a fürstenfeldi webkamera képe, mely a jobboldali hasábban az archívum alatt és a KJFF videók felett található meg. Legalábbis jelen pillanatban, később akár még költözhet, de a jobboldali sáv az biztos.

Mindezt akár valóban ünnepelhetném is, hogy a blog a félév alatt eljutott a 150. bejegyzéshez, fix olvasótábort szerzett, de sajnos nincs idő rá. Ugyanis a hétfői irodalom szigorlatra kell készülnöm. Igen, egyesek még ilyenkor is vizsgáznak. Hogy mennyire eredményesen, az majd hétfőn kiderül. Valahol olvastam anno, hogy egy vizsgához nem úgy kell hozzáállni, hogy mit nem szeretnénk húzni, hanem mit igen. Az első ugyanis negatív energiákat sugároz, az nem jó. A "mit szeretnék húzni" azonban pozitív energiákat sugároz, és ezzel állítólag a siker is könnyebben elérhető. Hétfőn letesztelem, sőt talán már most elkezdem sugározni a pozitív energiákat a 4. és 7. tételek felé. Nem vagyok maximalista, ha a sugárzott pozitív energiák elegek lesznek a kettes szintig, és meglesz minden irodalmas tárgyam, az irodalom szigorlatom, akkor azzal elégedett leszek. Egy megfelelő zárása lenne az idei vizsgaidőszakomnak, hiszen ez az utolsó vizsgám a félévben. Ennek örömére hétfő este akár el is lehetne fogyasztani a megmaradt szekszárdi vörösbor készletet, mely egész pontosan egy üveget jelent. Hogy valójában mekkora lesz az az öröm, az pedig hétfőn kiderül.

Hétfőhöz kapcsolódik, hogy érkeznek ki a szüleim is, hiszen lassan haza kell költözni. Kedden megnézzük velük Grácot, amit már régóta szeretnének megnézni, hiszen eddig amikor arra jártunk, akkor csak elszáguldottunk mellette az autópályán. A szerdai nap folyamán pedig tényleg elérkezik a búcsú ideje. A délelőtt folyamán összepakolunk, majd útrakelünk, magunk mögött hagyva Fürstenfeld városát. Amennyiben elfogadják a kérvényünket, akkor közel két hónapra, amennyiben nem, akkor bizonytalan időre.

Mivel nemsokára itt a kiköltözés ideje, így felmerülhet a kérdés, hogy mi lesz a bloggal, miként alakulnak majd a frissítések. Hónap végéig még mindenképp olvasható napi frissítésben a blog, azt követően azonban - több okból is - nyári szünetet tartunk, azaz kicsit lelassul a frissítés, de várható a nyár folyamán is frissítés. Mindösszesen a napi rendszeresség szűnik meg, de amennyiben következő félévben is Fürstenfeldben tanulhatok, akkor várható, hogy a blog ismételten sűrűbben frissül.

2007. június 8.

Hónap végén kiköltözés

Elérkezett ennek is az ideje: A héten megkaptuk a levelet, hogy mindenki jelezze amint tudja, hogy mikor költözik ki a kollégiumból, melynek végső határideje június 30. Szinte hihetetlen, olyan mintha most kezdődött volna még csak el a félév, közben pedig már lassan vége is. Bízom benne, hogy mindenki sok szép emlékkel búcsúzik Fürstenfeld városától, valamint azzal az érzéssel, hogy megérte fél évet Ausztriában kint tölteni. Továbbá bízom benne, hogy mi - akik maradni szeretnénk - továbbra is maradhatunk. Ennek érdekében a kérvényünket már elküldtük, mely elbírálás alatt áll.

Remélhetőleg a nyáron valóban kikerülnek a KJFF-es táblák is a városba, ahogy szóba került. Mellesleg az itt kint "állomásozó" Skoda Fabia is "KJF-színekben" tündököl, akár lehet az oldalára is KJFF reklámot ragasztani. Így ha bárhova kimozdulunk, közben reklámozhatjuk magunkat.

A mai nap sem múlhat el vizsga nélkül - különben túl unalmas lenne -, így akinek első körben nem sikerült az alapvizsgája, ők ma újra próbálhatták. Végül itt Fürstenfeldben az érintett két főből egy élt a lehetőséggel. Mi harmadévesek pedig PR alapjaiból és Intézményi kommunikációból vizsgáztunk. Öt kérdést kaptunk, ráadásul A és B csoportra is fel lett osztva a társaság. Bízzunk a sikerben. Ha másért nem, mert nem rémlik, hogy lenne még időpont a Neptunban, ha ez nem sikerülne. Én azonban úgy gondolom legalább egy kettes szintet mindenki hozott ma.

Mondhatni témánál vagyunk. Ugyanis Német filmtörténetből sincs már vizsgaidőpont a Neptunban, és bár már a szorgalmi időszak alatt megírtuk a dolgozatokat, mégsem tudja még senki az eredményét. (Én legalábbis biztosan nem tudom, és a Neptunban sincs fent az eredmény) Mondjuk én úgy gondolom, hogy sikerült az a vizsgám, így annyira nem is izgulok miatta, de mégis jobb érzés, ha biztosra tudja az ember az eredményt, nem pedig csak a puszta megérzéseire hagyatkozik. Néha azok ugyanis becsaphatják az embert.

Úgy látszik ez a sikeres vizsgák hete, ugyanis a tegnap alapvizsga szóbeli mellett megírt Német művészettörténet vizsgámból meglett a kettes. Sajnos meglátszik ezen az eredményen, hogy egynapon volt a szóbelivel, illetve közvetlen előtte is volt vizsgám, valamint az azt követő napon, tehát ma is kettő. Én őszintén bevallom tartottam is tőle, hogy esetleg nem lesz meg, de szerencsére úgy néz ki kár volt. Ennyi jó hír után úgy érzem tényleg itt lesz a megfelelő alkalom kinyitni azt a bort és ünnepelni egy kicsit. Immár bőven van mit.

2007. január 27.

Uticél: Fürstenfeld

Hamarosan itt a kiköltözés, néhányan talán már épp az útvonalat nézegetik. Nekik segítségül a suli készített egy leírást, amely alapján - remélhetőleg - megtalálhatják a kollégiumot. Aki szeretné vizuálisan is látni, miként jut el lakhelyéről Fürstenfeldbe (akár utcaszintű pontossággal), ajánlom figyelmébe a Map24 útvonaltervezőjét.
A 8-as főúton kell haladni a Veszprém-Körmend útvonalon, Rábafüzesnél átjönni határon, onnan pontosan 20 km a kollégium. Rudersdorf után a következő település lesz Fürstenfeld, a várostábla után nem szabad elkanyarodni balra az ÖMV-kútnál, hanem tovább kell menni egyenesen a főúton Graz irányába, ahol lesz egy körforgalom, itt is tovább egyenesen, majd a jobb oldalon jön egy Volkswagen-kereskedés, rögtön utána pedig egy nagy körforgalom a közepén egy szökőkúttal, itt kell kimenni a Zentrum felé (ez a 2. kijárat a körforgalomból), itt az út átmegy egy hídon, majd emelkedni fog, majd az úttal szemben lesz a tűzoltóság épülete (Feuerwehr), itt kanyarodik az út balra, de rögtön a kanyar után el kell fordulni jobbra. A következő kereszteződésben (ez egy kis körforgalom) jobbra kell kanyarodni, majd kb. 200 méter múlva a Wienerberger-téglagyár feliratnál balra. Nem kell megijedni, mert habár ez egy zsákutca, de ennek a végén lesz a kollégium!

2007. január 22.

Kiköltözés, beköltözés

Véget ért az első félév, így az első fürstenfeldi turnusnak legkésőbb január 31-ig el kell hagynia szobáikat, hogy a friss "KJFF-esek" elfoglalhassák azokat. Nem csak ezért tanácsos időben elhagyni a szobákat - mármint a gördülékeny váltás miatt -, hanem aki nem így tesz, annak cucca az alagsorba tesz egy látogatást, és a kauciótól is érzelmes búcsút vehet. Természetesen aki marad, az marad, bár itt is vannak vándorlások. Az újaknak a javasolt költözés február 3-4. Némileg különcködni fogok, ötödikén megyek csak.

Változás az előző félévhez képest, hogy ezúttal 3 db 3fős szoba is lesz. Változatlan, hogy a 4-5-ös szobák kiadatlanok maradnak, mint ahogy a 8-as számú is. A kihasználtságot tekintve 1 3NNEKO, 6 4NNEKO, 9 Germanisztika és 11 IFO-s, tehát összesen 27-en leszünk, illetve az egyik szobában még 1 fő azonosító és név nélkül fel van tüntetve. Ha ő valós személyt takar, akkor 28-an. Ez nem feltétlen olyan rossz arány, hisz előző félévben is hasonló létszámmal képviseltettük magunkat, igaz akkor 4NNEKO főlénnyel, némi 3NNEKO-val vegyítve.