A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hiánypótlás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hiánypótlás. Összes bejegyzés megjelenítése

2007. november 14.

Háromszáz

A mai a TyBlog 300. bejegyzése. Ez azt jelenti, hogy január 20. óta minden nap került fel egy bejegyzés a blogba. Január óta, vagyis immár kb. 10 hónapja a nagy nyilvánosság előtt is olvasható a TyBlog.

Sajnos lehet, hogy Melinda az előzetes tervekkel ellentétben mégsem tud a holnapi órákra belátogatni. Ugyanis ahhoz, hogy a 7:50-kor induló órára odaérjünk időben, 7:00-kor (de legkésőbb 7:10-kor mindenképp) el kell indulnunk. A gyerekek miatt azonban ilyen korán szinte kizárt, hogy ide tudjon érni. Természetesen továbbra is azt tudjuk javasolni, hogy a saját autójával jöjjön utánunk bátran, és talán még az első óra kezdetére is beér. Amennyiben mégsem, a második órára még akkor is be tud látogatni. A holnaputáni nap - mivel én csak a negyedik órában fogok tanítani - már nem okoz problémát e szempontból.

A héten zajlott, illetve zajlik Kovács tanárúr vezényletével a Fürstenfeldi Intézet tájékoztató előadásai otthon. Várjuk a friss információkat, mennyire keltette fel az érdeklődést Fürstenfeld. És várjuk a véleményt, hogy mennyire lett felhasználható az anyag, amit Melindával közösen összeállítottunk Fürstenfeldről.

Egyébként ma felhívtam ismételten Baloghné Tóth Brigittát, aki elmondta, hogy mi is a probléma a benyújtott pályázatommal. Leírtam szépen hosszan, hogy milyen tevékenységeket végeztem. Úgy általánosságban. Kovács tanárúr is leírta, hogy ez így van. Úgy általánosságban. No ez így nekik nem tetszik, kéretik konkrétan leírni, hogy ezt és ezt ebben a félévben csináltam, pontokba szedve. (Esetleg javasolnám, hogy ezentúl óra percre pontosan datálva kelljen leadni az igazolást) Mindezek tükrében immár nem sok esélyt látok arra, hogy bármilyen pályázatot, ösztöndíjat nyerjek a Kodolányi János Főiskolán. Természetesen azért alapból nem adtam fel, kb. a vázát megírtam az új ajánlásnak, amit elküldtem Kovács tanárúrnak, akinek ha tetszik kinyomtatja, aláírja, leadja. Ha nem, akkor remélhetőleg átfogalmazza, aláírja és leadja. Ugyanis péntek a határidő. (Kérdezhetném, hogy a hét elején felrakott hiánypótlásnak miért hétvége a határideje, de felvilágosítottak róla, hogy ezzel a főiskola eleve szívességet tesz nekem, így csendben maradok)

2007. november 13.

Hiánypótlás

A jelek szerint a Kodolányis pályázatokkal nincs szerencsém. Kezdő pályázóként nem gondoltam, hogy a pályázat benyújtását követően az ügyfélszolgálat honlapját kellene rendszeresen néznem, hogy lássam a hiánypótlásra felszólított hallgatók névsorát. Egyébként rá szoktam pillantani rendszeresen a honlapra, amióta van, most maradt épp el. Illetve én gondoltam, hogy miután megvan az iskolánál a levelezési címem, telefonszámom, e-mail címem, tudják, hogy hol tanulok, annak az elérhetőségeit, így ezek közül valahol utolérnek, ha baj van. Most ugyan az ügyfélszolgálati csoportvezető, Zelovitsné Tálas Andrea javasolta, hogy - mint minden hallgatónak, így nekem is - jogom van a döntés ellen fellebbezni, valamint azóta már meg is kérdeztem, hogy mely dokumentumok hiányoztak.

Tanulva a hibámból, ma hazaérkezve rápillantottam a honlapra, ahol már szerepel a közéleti ösztöndíj hiánypótlásra felszólított hallgatóinak listája. Természetesen (?) ezen is rajta vagyok, így holnap ismételten kereshetem Balogné Tóth Brigittát, hogy itt pedig ugyan már mit felejtettem el csatolni. Nem gondoltam volna, hogy ennyi probléma lehet egy egyszerű pályázat körül.

Gábor! Nem jársz véletlen szerdán vagy pénteken Oberwart, esetleg Graz (Seiersberg) körül? Kaptam ugyanis születésnapomra a Merkur-tól egy 10%-os kedvezményre feljogosító utalványt, melynek lassan lejár a határideje, míg be lehet váltani. Persze pont ilyenkor nincsen autóm, hogy el tudjak menni valamelyik közeli Merkur-ba, és levásárolni. Persze, ha esetleg valaki járna arra épp........

Elkészültek a következő hetek programjai. Hétvégén szánkózás, jövöhét szombaton Graz by Night, vasárnap Kornberg. Rá egy hétre pedig péntek-szombat Salzburg. Jut eszembe, mivel ugye többen jelentkeztünk, mint a kisbusz kapacitása, így akkor marad az eredeti terv, miszerint vonatozunk? Végülis úgysem sűrűn vonatozunk Ausztriában, csak remélem nem lesz ennek végül horribilis költsége. Van esetleg valamilyen akciójuk? Mondjuk nem tudom ki iratkozott fel, mert ha például Patrik is, és bevállalja a kb. 340 km-es (ebből kb. 320 km autópálya) távolságot (ami oda-vissza már 680 km), akkor persze nem elvetendő az autós út, de én például biztos nem vezetnék ennyit. Ráadásul elég költséges is lenne ez, mert például az én autómmal (igaz ilyen hosszú távon az autópályás fogyasztását nem ismerjük) kb. €150,00 -ra jönne ki. (Na jó, ennek duplájáért talán már meggondolnám, hogy mégis autóba üljek-e :))

Továbbá lesz még december 6-án gulyásparti, mikuláspartival egybekötve, illetve tervben van túra, Gölles, IMAX ugyancsak. Mindemellett december első hétvégéjén elmegyünk Bécsbe is, ennek pontos időpontja később kerül meghatározásra.