A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Duna Plaza. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Duna Plaza. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. június 29.

Zsófi-tali

Akik ránéztek ma a Twitteres bejegyzéseimet, láthatta, hogy Budapesten jártam. Nem volt semmi különleges, apukámnak kellett néhány üzleti ügyet elintéznie a fővárosban, és én elkísértem. Nem véletlen, hiszen egyrészt a KFC-ben ebédeltünk, amit én személy szerint szeretek, csak sajnos - egyelőre? - kevés helyen van Magyarországon, és azok is szinte kivétel nélkül Budapesten. A másik ok pedig, hogy volt csoporttársammal így összefuthattam pár szóra. (Na jó, az 1-1,5 óra kicsit több, mint pár szó)

Hazafele az egyik OMV kútnál megálltunk kávézni, itt kipróbáltam az ajándékba kapott 20 perc ingyen netezést, így - hogy legyen legalább valami nyoma - gyorsan be is írtam mindezt Twitterre. Ezzel valószínűleg a nap leglényegtelenebb bejegyzéseinek egyikét létrehozva. Utólag tudtam meg egyébként, hogy akár a Duna Plázából a KFC elől is tudtam volna netezni, ahol ugyancsak díjmentesen elérhető a világháló. No, majd legközelebb.

2007. november 2.

Befóliázva

A mai nap Budapesten jártunk. Többek között elvoltunk a Speedshopban, ahol vettünk a PDA-mra (ASUS P535) képernyővédő fóliát (BRANDO Protector Plus). Valójában már előbb szerettem volna rá egyet, de sajnos csak most jutottunk el a vásárlásig. Az üzletben fel is rakták rá egyből, így nekem már ezzel sem kellett foglalkoznom. Emellett jártunk ma a Duna Plaza-ban is, amit azért érdemes megemlítenem, mert az egyik reklámra felfigyeltem. Miközben épp ebédeltünk a földszinti KFC-ben (Kentucky Fried Chicken) a rádióban a Kodolányi János Főiskola reklámja szólalt egyszer csak meg. Arra buzdított a reklám, hogy - aki még nem így tett volna - jelentkezzünk a KJF-re. No, hát akkor jelentkezésre fel!

FELHÍVÁS! Akinek van 1998-as Chrysler Stratus-hoz jó távirányítója, esetleg tudja, hogy hol lehet ilyenhez minél előbb hozzájutni, ne habozzon, írjon e-mailt a TyBlog Szerkesztőségébe! Illetve bármilyen megoldást, ötletet szívesen fogadok a probléma megoldására, miszerint a távirányító már nem mindig működik tökéletesen. Az autóban van immobiliser. Ha egyszer úgy döntene, hogy a távirányító megadja magát, akkor az autó sem indul többé el. Kikötni állítólag túl drága, és nem is olyan egyszerű. Bár ha a kulcs megadja magát, akkor csak ez a lehetőség marad, mert működő kulcs nélkül már horribilis egy másikat rákódolni erre. Azért lenne jó valamilyen megoldás addig, míg van működő kulcsunk.