2009. február 28.

Ma 15 éves a Rádió Antritt

Immár 15 éve, 1994. február 28-a óta folyamatosan sugározza műsorát a Rádió Antritt Szekszárdon és annak vonzáskörzetében, kereskedelmi jellegű, helyi rádióként. A rádió neve annak alapítójának, Pálinkás Csabának a sportkarrierjéhez vezethető vissza. Korábban versenyszerűen kerékpározott, sprinter volt, és a németek elismerésként gyakran használták az „Antritt” szót. A rádió kezdetben a város kábelrendszerén a 103,7 MHz-en, majd ideiglenes frekvencián működött.

A sikeres pályázásnak köszönhetően 1995. júliusától egy konkurens rádióval osztott frekvencián sugárzott a rádió 13 - 01 óra között. 1999. február 26-tól egyedüli használója a Rádió Antritt a 105,1 MHz-es frekvenciának. A rádió több éves nemzetközi egyeztetést követően, a Hírközlési Főfelügyelet engedélye alapján, az addigi teljesítményének többszörösével sugározza adását, 250 méter magasságban lévő, saját adótornyával. Ezáltal jelentősen megnőtt a rádió vételkörzete, ezzel együtt az elért hallgatói létszám is.

A folyamatos fejlődés jegyében a korábbi stúdióból egy új, minden szempontból európai színvonalat képviselő stúdióba költözött a rádió 2001. január 8-án. Ez az új stúdió Szekszárd város szívében található. A szekszárdi frekvencia mellé elnyertek egy bajait is, ahol 2005. szeptember 30-án a Rádió Antritt Kft. üzemeltetésében megkezdte működését a SuGo Rádió.

A Rádió Antritt tagrádiója a Helyi Rádiók Országos Egyesületének. A rádió munkatársainak hitvallása a kezdetek óta változatlan: legfőbb céluk a hallgatóik és üzleti partnereik részére nyújtott szolgáltatásaik mind magasabb színvonalon történő megvalósítása, a szakma és a piac változásainak folyamatos figyelemmel kísérése. Munkájuk, valamint városuk, Szekszárd javára végzett kiemelkedő jelentőségű tevékenységük elismeréseként Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. augusztus 20-án az Antritt rádiónak adományozta a „Szekszárd Javáért” kitüntető címet.

Zárásként pedig amiért ez a mai post született az általam legjobb rádióadónak tartott Rádió Antrittról, hogy - mint az első mondatban írtam - ma ünneplik születésnapjukat. Így hát boldog születésnapot nekik, a stábnak. Egy rádióadónak születésnapjára a legjobb talán sok-sok hallgatót kívánni. Akit a tavalyi szülinapis bejegyzésem érdekelne, ide érdemes kattintania. Aki Szekszárdon vagy környékén lakik, annak az FM105,1 MHz-et tudom ajánlani (vagy a Tarr Kft. kábelrendszerén a 103,7 MHz-et), mindenki másnak pedig az online rádióhallgatást.

(Képek: Helyi Rádiók)


ATP Dubai: Elődöntők

A pénteki napon megtartották az elődöntőket is a Barclays Dubai Tennis Championships elnevezésű dubai tenisztornán. A magyar idő szerinti délelőtti sávban a felső ág két legjobbja, azaz az első helyen kiemelt szerb Novak Djokovic és az ezen a tornán harmadikként rangsorolt francia Gilles Simon találkozott egymással. Djokovic továbbra sem találta önmagát, az első szettet egész simára, 3-6-ra elveszítette. A második szettben is 5-5-ig egymás mellett haladtak, amikor a franciának megremegett a keze és a legfontosabb pillanatban tudta elvenni Simon adogatását a szerb. A döntőjátszma elején azonnal fordult ismételten a játék képe, amikor Simon került breakelőnybe. Djokovic azonban ezt - ha nem is egyből, de - vissza tudta venni és ismételten a legfontosabb pillanatban, a szett legvégén tudta behúzni a döntő játszmát és ezáltal a mérkőzést is megnyerte.

Délután tartották az alsó ág elődöntőjét, ahol a spanyol David Ferrer és a francia Richard Gasquet játszott egymás ellen. Eddigre már biztos volt, hogy francia "házidöntő" már nem lesz, a kérdés az volt, hogy legalább egy ott lehet-e, lesz-e a döntőben. A választ egész gyorsan, 1 óra és 15 perc játék után megadta Ferrer. Nem, ezúttal szerb-spanyol döntő lesz Dubaiban. Gasquet-nek pedig megvolt az az előnye, hogy tegnap pihenhetett, ugyanis a brit Andy Murray visszalépését követően játék nélkül jutott tovább az elődöntőbe.

A szombati napon (továbbra is magyar idő szerint) délután 2 órától rendezik a férfi páros döntőt, ahova egyrészt a cseh Martin Damm és a svéd Robert Lindstedt, másrészt a dél-afrikai Rik de Voest és az orosz Dmitry Tursunov párosának sikerült eljutnia. Sajnos ezt egyik hazai tv sem adja. A férfi egyes döntő legkorábban 4 órakor kezdődik, melynek résztvevői tehát a szerb Novak Djokovic és a spanyol David Ferrer lesznek. A mérkőzést élőben közvetíti a Sport2.

Az elődöntők eredményei:
N. Djokovic (szerb, 1.) - G. Simon (francia, 3.) 3-6, 7-5, 7-5
D. Ferrer (spanyol, 4.) - R. Gasquet (francia) 6-2, 6-2

Szombati nap programja:
14:00 M. Damm/R. Lindstedt - de Voest/Tursunov
16:00 N. Djokovic (szerb, 1.) - D. Ferrer (spanyol, 4.)


2009. február 27.

ATP Dubai: 4. nap

A mai nap programja egy francia-francia mérkőzéssel kezdődött, ahol ráadásként még a bíró is francia nemzetiségű volt. Gilles Simon és Fabrice Santoro mérkőzésére rányomta a bélyegét, hogy tegnap csak egy hosszú mérkőzést követően tudott utóbbi továbbjutni a mostani fordulóba. Így végül két szettben, az elsőt rövidítésben nyerve Gilles Simon jutott az elődöntőbe. Őket David Ferrer és Igor Andreev találkozója követte. E mérkőzés közben jött a rossz hír, hogy vírusos fertőzés miatt a torna második kiemeltje, a brit Andy Murray visszalépett a torna folytatásától, így Richard Gasquet mérkőzés nélkül juthatott az elődöntőbe. Már a torna eleje óta bajlódott Murray - a bokaproblémái mellett - a vírussal, és bár tegnap kapott az orvostól gyógyszereket, ezek nem sokat segítettek. Ez egyben azt is jelenti, hogy az álomdöntő idén mindenképp elmarad. Gasquet ellenfele Ferrer lesz, aki két szettben győzte le orosz ellenfelét. Az esti program így már csak Djokovic és Cilic találkozóját tartogatta. A mai nap legsimább mérkőzése ez volt, így a másik ág párosítása is kialakult. A délelőtti sávban (legalábbis magyar idő szerint) Novak Djokovic és Gilles Simon játszik egymással, míg délután David Ferrrer - Richard Gasquet találkozót rendeznek majd meg. A mérkőzéseket a Sport2 ezúttal is élőben közvetíti majd.

A 4. nap eredményei (negyeddöntők):
N. Djokovic (szerb, 1.) - M. Cilic (horvát, 5.) 6-3, 6-4
R. Gasquet (francia) - A. Murray (brit, 2.) visszalépett (vírus)
G. Simon (francia, 3.) - F. Santoro (francia) 7-6(3), 6-1
D. Ferrer (spanyol, 4.) - I. Andreev (orosz, 6.) 7-5, 6-1

Holnapi program (elődöntők):
11:00 N. Djokovic (szerb, 1.) - G. Simon (francia, 3.)
16:00 D. Ferrer (spanyol, 4.) - R. Gasquet (francia)


2009. február 26.

Megbukott a TSCC

Míg a német tv-n (Pro7) 6 részre volt szükség, addig az RTL Klubon már 4 rész után megbukott a Terminátor - Sarah Connor krónikái című sorozat. A sorozat így jövő héttől már nem lesz látható, de várhatóan még tavasszal visszatér, csak nem főműsoridőbe. Ennek megfelelően némileg a program is átalakul. Hétfőn 21:20-tól a CSI: Miami helyszínelők 4. évada lesz látható. A Mentalista átkerül keddre a Terminátor - Sarah Connor krónikái helyére a már megszokott 21:20 órás kezdésseel. Bár a nézettségi adatok alapján logikus az RTL Klub döntése, én mégis sajnálom, hogy - átmenetileg - lekerült a sorozat a hazai képernyőkről.

F1Portal.hu: Hamarosan



Dubai 2009: Players Party


Facebook: Ne kattints rá!

Több ismerős nevével ellátva is megkaptam a mai délután ezt az üzenetet a Facebookon: "[Ismerős neve] has just reported you to Facebook for violating our Terms of Service. - This is your official warning! - [Click here to find out why you were reported!] - Request Facebook look at what has happened and rule immediatley." Aki szintén kap ilyen értesítést NE kattintson rá! Amennyiben mégis megtörtént, akkor törölje mielőbb az alkalmazást. Ez a Beállítások > Alkalmazások beállításai > Mostanában használt rész alatt lehetséges. Egy vírusos alkalmazásról van szó, melynek célja a személyes adataink megszerzése.

Andy Murray Dubaiban


ATP Dubai: Andy Murray visszalépett

A brit Andy Murray vírusos fertőzés miatt feladta a dubai tenisztornát, így a francia Richard Gasquet játék nélkül jutott be az elődöntőbe. A 21 éves skótnak a bokasérülése miatt eleve kétséges volt a mai játéka. Murray legközelebb jövő héten játszik a Davis-kupában Nagy-Britannia csapatában.

Kapcsolódó eredmény:
A. Murray (brit, 2.) - A. Clement (francia) 6-2, 6-3
Andy Murray (brit, 2.) - Sergiy Stakhovsky (ukrán) 6-7(3), 6-3, 5-3-nál feladta (bal bokasérülés)
R. Gasquet (francia) - A. Murray (brit, 2.) Murray visszalépett


2009. február 25.

ATP Dubai: 3. nap

Nem igazán ment ma a játék a torna legmagasabban rangsorolt játékosának, a szerb Novak Djokovicnak. Ettől függetlenül három szettben végül ő jutott tovább a következő fordulóba. Simán nyerte a francia Clement elleni mérkőzését a brit Andy Murray, akinél szerencsére ezúttal nem mutatkoztak a bokaproblémák. Szintén sima mérkőzést játszott a francia Gilles Simon és a spanyol David Ferrer is Csak három játszmában tudott továbbjutni Cilic és Andreev is, az ő sikerük azonban azt is jelenti egyben, hogy a torna legmagasabban rangsorolt hat játékosa még versenyben van.

A csütörtöki párosítások és a beosztás alapján a center pálya első találkozója Gilles Simoné és Fabrice Santoroé lesz. Őket Andeev és Ferrer követi majd. Ha nem lesz a szerdai naphoz hasonló csúszás a programban, akkor 16 órakor kezd Djokovic és Cilic. A nap fénypontja, a center pálya utolsó mérkőzése a Murray - Gasquet találkozó lesz. Ez utóbbinál annyi előnye van a britnek, hogy ő egy másfél óránál is rövidebb sima mérkőzésen jutott tovább, míg Gasquet meg kellett, hogy küzdjön ezért (lásd két tie break).

Mai nap eredményei:
N. Djokovic (szerb, 1.) - J. Hernych (cseh) 6-3, 3-6, 6-4
A. Murray (brit, 2.) - A. Clement (francia) 6-2, 6-3
G. Simon (francia, 3.) - T. Gabashvili (orosz) 6-1, 6-2
D. Ferrer (spanyol, 4.) - P. Kohlschreiber (német) 6-4, 6-2
M. Cilic (horvát, 5.) - J. Benneteau (francia) 6-3, 4-6, 7-5
I. Andreev (orosz, 6.) - D. Tursunov (RUS) 5-7, 6-4, 6-3
R. Gasquet (francia) - S. Bolelli (olasz) 6-7(4), 6-3, 7-6(5)
F. Santoro (francia) - M. Chiudinelli (svájci) 3-6, 6-1, 7-6(1)

Holnapi program:
G. Simon (francia, 3.) - F. Santoro (francia)
I. Andreev (orosz, 6.) - D. Ferrer (spanyol, 4.)
N. Djokovic (szerb, 1.) - M. Cilic (horvát, 5.)
R. Gasquet (francia) - A. Murray (brit, 2.)