2008. november 9.

Mit csinálok ilyenkor?

Várom a tippeket, ki mit gondol, mit csinálok szombat/vasárnap (kinek melyik szimpatikusabb) éjjel három órakor? Hallom a tipikus válaszokat, hogy biztos elvoltam a barátokkal és most értem haza, illetve hasonlók. Nem. Szakdolgozatot írok. Igen, hallom a "nemnormális"-t is. Igyekezni kellett, mert egy újabb részt át akartam küldeni a konzulensemnek. Bizonyára örül majd Majorosi tanárnő neki, amikor látja, hogy én még e késői/korai órán is ezzel foglalkozom, annak talán kevésbé, hogy neki irogatok. Bár ez nem olyan, mint az SMS, nem kezd el jelezni a telefon, és csak akkor látja, amikor másnap (vagyis az már ma jobb esetben) megnézi a leveleit.

A kommunikáció szakdolgozat megírását követően már megemlítettem, hogy szinte lehetetlenség két jó diplomamunkát megírni egy féléven belül. Ezt most már határozottan állíthatom, hogy így van. Kivételt képezhet, ha te vagy Heimleiter II., és anyanyelvi szinten beszéled a németet, és tapasztalataink szerint a magyart is. Bár ekkor sem biztos, majd ő megmondja, ha erre jár. Erről jut eszembe, a szakdolgozatnak van szinonimája a németben? Mert én mindig a Diplomarbeit szót szoktam használni rá.

Viszont azt hiszem ideje lefeküdnöm, mert ha már az érdekel, hogy egy német szónak van-e szinonimája, és ezt még a blogba is kiírom, akkor az semmi jót nem jelenthet. A második képre egyébként érdemes ráklikkolni, hogy a felirat elolvasható legyen. Minimális némettudással lefordítható. Jóéjt!

4 megjegyzés:

  1. Tibi!
    Egyáltalán nem lehetetlen, nekem például sikerült! És a négy éves kiváló teljesítményemért még Kodolányi-emlékérmet is kaptam!

    VálaszTörlés
  2. Grüß Gott TyBor!

    Tényleg nem lehetetlen, erre példa Erika, még páran és én is. Igaz, az imént felsorolt emberek közül csak Erika és én kaptunk Kodolányi-emlékérmet.

    Kérdésedre, hogy van e szinonímája a Diplomarbeitnak, kicsit megnézegettem és találtam párat, amit lehet elvileg annak lehet tekinteni:
    - Facharbeit
    - Abschlussarbeit.
    Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog a dolgozatod megírása.
    Egy hatalmas kalappal!

    Tschüß!
    Ferenc (H II.)

    VálaszTörlés
  3. Ok-ok, értem én, hogy nem lehetetlen és ha mindenképp kellett volna, akkor valszeg én is megcsinálom, de örülök, hogy nem egy félévben kellett mindkettőt megírnom. Azt meg a konzulensek is mondták, hogy ha vki egyszerre írja a kettőt, akkor az gyakran az egyik rovására megy.

    A szinonímákat pedig köszönöm :)

    Üdv,
    TyBoR

    VálaszTörlés
  4. Ohh, az előbb elfelejtettem a lényeget: Gratula a Kodolányi-emlékéremért!

    Üdv,
    TyBoR

    VálaszTörlés