2010. november 16.

Sebastian Vettel: Formel 1 Weltmeister 2010


Sebastian Vettel ist Formel 1 Weltmeister


Sebastian Vettel: F1 World Champion 2010



2010. november 15.

Söderling negyedik

A legfrissebb ATP világranglistát továbbra is Rafael Nadal vezeti, akit Roger Federer, illetve Novak Djokovic követ. Mögöttük azonban helycsere történt. Párizsi győzelmével feljött a negyedik helyre Robin Söderling, mely karrierje legjobb világranglistás helyezése. Mindösszesen 20 ponttal marad el tőle az ötödik helyre visszacsúszott Andy Murray. Őket követi Tomas Berdych, David Ferrer és Andy Roddick. Ők nyolcan azok, akik számára még nem ért véget a szezon, mert kvalifikálták magukat a vasárnap kezdődő londoni Barclays ATP World Tour Finals-re.

2010. november 14.

Vettel a világbajnok

Sebastian Vettel fantasztikus futamot futva megnyerte az évad utolsó futamát, az Abu Dhabi nagydíjat. Ami ennél is fontosabb, hogy Fernando Alonso csak hetedik, Mark Webber nyolcadik lett. Ezzel pedig a fiatal német tehetség a száguldó cirkusz legfiatalabb világbajnoka lett a maga 23 évével és 134 napjával. Korábban Lewis Hamilton tudhatta magának ezt az titulust 23 évesen és 301 naposan 2008-ban megszerzett világbajnoki címével.

Sebastian Vettel és a Red Bull Racing címe bebizonyította, hogy van ráció a tiszta sportban, hiszen a csapat az utolsó futamon sem állított fel csapatsorrendet, nem adott csapatutasítást (ugye kedves Ferrari és Alonso....), hagyta az utolsó pillanatig versenyezni pilótáit, bevállalva ezzel annak a veszélyét, hogy elbukják a világbajnoki címet. Az idei év legjobb csapata a Red Bull volt, a 19 nagydíjból 15 alkalommal ők indultak az élről, abból 10 alkalommal Vettel. A futamokból 9-et megnyertek, ebből ötöt a német. Számos technikai probléma hátráltatta Vettelt abban, hogy világbajnok legyen, a pontversenyt egyetlen alkalommal sem vezette az évad során, de ettől függetlenül mindig a végső sikerre egyik (nagy) esélyes maradt. Amikor nem hátráltatta a technika, akkor azonban rendre szenzációs teljesítményt hozott, és remek lezárása volt az évnek. 

A nap embere - Vettelen kívül - Petrov volt, aki remekül tartotta végig maga mögött Alonsót. Talán bizonyítani akart Putyin előtt? (Mintha úgy hallottam volna a német RTL-en, hogy kint volt a futamon ő is) Jó futam volt ez a Renault számára, Kubica ötödik helye is jó eredmény úgy gondolom. Schumacher korai búcsúját sajnáltam, de mint később kiderült, a kezdeti kavar, és a korai boxkiállások is segítettek Vettel végső sikerében.

2010. november 13.

Ki lesz a bajnok?

Ki lesz a 2010-es év egyéni világbajnoka? Azt már tudjuk, hogy a csapatvilágbajnoki címet az előző futamon megszerezte a Red Bull Racing. Azt is tudjuk most már, hogy a holnapi futamnak Sebastian Vettel vág neki az élről, mellőle rajtol Lewis Hamilton. A második sorba szorult Fernando Alonso, valamint Jenson Button. Mark Webber csak az ötödik helyet szerezte meg, Felipe Massa a hatodik. Közülük Button és Massa már biztosan nem lesz világbajnok, a többiek még lehetnek. Jelenleg Fernando Alonso vezet 246 pontjával, őt Mark Webber követi 238 ponttal. Sebastian Vettel csak a harmadik 231 ponttal, míg legnehezebb dolga a 222 pontos Lewis Hamiltonnak van. De nézzük, ki mikor lehet világbajnok a holnapi futam leintését követően?


Alonso világbajnok, ha...
- nyer (271) vagy második (264), ekkor a többiek eredményét nem kell figyelnie
- harmadik (261) vagy negyedik (258), és Webber nem nyer (maximum 256 pontja lesz)
- ötödik (256), nem Webber (max. 256) és nem is Vettel (max. 249) nyer
- hatodik (254), Webber legfeljebb harmadik (253), és Vettel nem nyer (max. 249)
- hetedik (252) vagy nyolcadik (250), Webber nem dobogós (max. 250), és Vettel nem nyer (max. 249)
- kilencedik (248), Webber legfeljebb ötödik (max. 248), és Vettel legfeljebb harmadik (max. 246)
- tizedik (247), Webber legfeljebb hatodik (max. 246), és Vettel legfeljebb harmadik (max. 246)
- nem szerez pontot (246), és Webber legfeljebb hatodik (max. 246), Vettel legfeljebb harmadik (max. 246), Hamilton pedig nem nyer (max. 240)

Webber világbajnok, ha...
- nyer (263), és Alonso nem második (max. 261)
- második (256), Alonso legfeljebb hatodik (max. 254), Vettel pedig nem nyer (max. 249)
- harmadik (253), Alonso legfeljebb hetedik (max. 252), Vettel pedig nem nyer (max. 249)
- negyedik (250), Alonso legfeljebb kilencedik (max. 248), Vettel pedig nem nyer (max. 249)
- ötödik (248), Alonso legfeljebb tizedik (247), Vettel pedig legfeljebb harmadik (max. 246)

Vettel világbajnok, ha...
- nyer (256), és Alonso legfeljebb ötödik (max. 256 - kevesebb 4. helyezése van, mint Vettelnek)
- második (249), Alonso legfeljebb kilencedik (max. 248), Webber pedig legfeljebb ötödik (max. 248)

Hamilton világbajnok, ha...
- nyer (247), Alonso nem szerez pontot (246), Webber legfeljebb hatodik (max. 246), Vettel pedig legfeljebb harmadik (max. 246)

2010. november 12.

F1 Track Simulator: Abu Dhabi



2010. november 9.

Megvan az új TV-m

Miután korábbi TV-met megörökölték szüleim, amelyiket az albérletben használtam, míg Székesfehérváron tanultam (Fürstenfeldben meg ugye a Kodolányitól kaptunk a közösbe egy szép nagy Sony tv-t, így ott nem volt szükségem tévére), így aktuálissá vált egy újabb beszerzése most, hogy a Kodolányinál dolgozom. (Igen, ha nem lenne kicsit idétlen szó a bumeráng, akkor ez is lehetne a becenevem, mert a jelek szerint mindig visszatalálok a KJF-hez) 

Hosszas keresgélés és netes fórumolvasgatás után - a pénztárca szabta keretek figyelembe vételével - az LG 32LD550-re esett a választásunk. Bár igyekeztem márkahű lenni, és szóba került például a Samsung 32C530 is, illetve felfigyeltünk a JVC LT32HG20U-ra is (melyet azonban a bolton kívül senki és semmi más nem ismer, még a hivatalos honlap sem). Ezek most (más-más bolt akciós kínálatában) egy árban voltak. Miután a JVC-ről semmi info nem volt fellelhető a neten, így szépen ki is zártuk. Végül, miután a boltban megnéztük mindkét versenyben maradt készüléket (könnyítette az összehasonlítást, hogy egymás mellett voltak a polcon), az LG nyerte a versenyt.

Pár óra után nehéz lenne verdiktet mondani róla, egyelőre annyit tudok mondani, hogy tetszik. Azt esetleg sajnálhatom ebben, hogy pendrive-ról nem lehet vele megnézni a videókat, amit a Samsung tudott volna, de az is igaz, hogy a fórumban fellelt információk szerint ez egy univerzális programozóval és a szerviz menüvel orvosolható hiányosság. Más kérdés, hogy ez elvileg a garancia elvesztését vonná magával. Mindenesetre később majd igyekszem még írni róla véleményt, hogy mennyire tűnik ténylegesen jó választásnak. Ami biztos, hogy méretileg ebbe a szobába, ahova került, ez volt az ideális, a nagyobbat már nem lenne kényelmes nézni, kapkodhatnám a fejem, ha szeretném valahogy a teljes képet látni, ami úgysem menne. 

2010. november 2.

F1 Track Simulator: Interlagos



2010. november 1.

III. Tennis Classics

Szombaton volt a Budapest Sportarénában a III. Tennis Classics, mely eseményre idén először én is elmentem, köszönhetően annak, hogy születésnapomra kaptam belépőjegyet rá. Mivel már időben ott voltunk, így láthattuk a Play & Stay keretében, hogy az igazán fiatalok közt is van pár tehetségünk már, remélhetőleg az évek múlásával nem fognak elkallódni. A fő program pedig délután három órakor kezdődött, elsőként egy páros mérkőzéssel. Itt (is) pályára lépett a közönség nagy kedvence, az iráni születésű, de Párizsban élő Mansour Bahrami. Az ő párja volt Temesvári Andrea, a másik oldalt pedig a jelen és a jövő két nagy tehetsége, Szávay Ágnes és Fucsovics Márton alkotott egy párt. A mérkőzést 6-3-ra utóbbiak nyerték.

Őket követte a Play & Stay eredményhirdetése, ahol a díjakat a következő mérkőzés két főszereplője, Ivan Lendl és Mats Wilander adta át. Itt sajnos a második szett első felét nem láttam, mert fel kellett kelnem kicsit, és némi sétával a folyosón egybeiktatva megvolt az ebéd is, illetve felkerestem a "játékos" standot, hátha kisorsolnak. A második szett második felére azonban már visszaértem, így láthattam, amint a televíziós karrierben is sikeres Wilander 6-4-es első szett után 4-6-ra elbukja a másodikat, és következhet a champions tie break. Ez ugye annyiban tér el a megszokott rendtől, hogy nem normál harmadik szett következik, hanem tie break, de attól meg eltér annyiban, hogy nem hatig, hanem tízig mennek. Itt a svéd nyert 10-5-re, de ettől függetlenül Lendl sem volt csalódott.

A harmadik mérkőzésre a jelenbe csöppenhettünk ismételten vissza, hiszen az ATP világranglista ötödik és hatodik játszott egymás ellen, ami nevekkel annyit tesz, hogy Tomas Berdych és Robin Söderling érkezett a pályára. Látványt tekintve azt hiszem ez végzett a negyedik helyen a négy mérkőzés közül, de élményben semmiképpen sem utolsó látni korunk két nagy teniszcsillagát. Robin Söderling már kvalifikálta magát az év végi londoni tornára, míg Tomas Berdych közel áll hozzá, hogy szintén ott legyen a tornán, amire csak a legjobb nyolc kap meghívást. Ami pedig az eredményt illeti, itt is champions tie break döntött, illetve az első szett végén egy hagyományos tie break is volt. A mérkőzést a cseh nyerte meg, aminek bizonyára a cseh tévé helyszínen forgató munkatársai is örültek.

A nap zárásaként következett a  egy újabb találkozó, melyben ismételten szerepet kapott Mansour Bahrami, ezúttal Ivan Lendl oldalán, a másik párost pedig Mats Wilander és Fucsovics Márton alkotta. (a facebookos képeknél a párosítást véletlenül elírtam ennél, hamarosan javítom) Azt hiszem ez kellett ide a végére, hogy - nagyrészt Bahraminak köszönhetően - ismét feldobják a közönség hangulatát, ami kicsit leült az előző Berdych - Söderling találkozó monotonitása alatt. Ez a mérkőzés az elsőhöz hasonlóan egy szettes volt csak, és 6-6 esetén - ami itt be is következett - jött a champions tie break. Azt pedig 11-9-re a hazai tehetséget is felvonultató Fucsovics-Wilander duó nyerte.

Összességében azt hiszem egy igazán kellemes kikapcsolódásban lehetett része mindenkinek, aki áldozott többet vagy kevesebbet a jegyre, és csak remélni tudom, hogy jövőre is lesz Tennis Classics. Az eseményt egyébként élőben közvetítette a Sport2 és a SportM is, ez utóbbi még több alkalommal meg is fogja ismételni, úgy mint például ma (hétfőn) 11:15-től.

A képekből párat (100+ :)) feltöltöttem a Facebook profilom alá, elvileg úgy, hogy láthassa akár ország-világ is, itt a link hozzá, ha meg mégsem menne, akkor kéretik kommentelni, és felteszem olyan helyre, hogy biztosan bárki megnézhesse a képeket, aki szeretné. És aki szereti a férfi teniszt, annak ajánlom az ATPhirek.hu Facebook oldalát is bejelölni, ahol majd értesülhettek első kézből a portál elindulásáról.