2009. szeptember 8.

Nyaralás 2009: 3. nap

Ahogy említettem korábban, ma Bécs volt a célpont. Kicsit késve indultunk a tervezetthez képest, de ezt az időt visszanyertük azzal, hogy végül az autópályán mentünk, mely fél órával rövidebb az útvonaltervező program számítása szerint, mintha azt kikerülve mentünk volna Ausztria fővárosába. A már megszokott menetrend szerint P+R Siebenhirten, majd U6-tal be a városba, illetve Schönbrunnhoz, mely az első pont volt a programban, az U4-re át kellett szállni Längenfeldgasse állomáson.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a park ilyenkor még szebb, mint télen. Mindent nem sorolnék fel, ahol voltunk, de többek között megnéztük a belvárost is, a Rathaus környékén is jártunk, ahol télen a karácsonyi vásár szokott lenni. Zárásként pedig U1 Kagran megálló, ahol bevásárlóközpont és KFC. Szekszárdon sajnos nincs ilyen, így ha olyan városban járok, ahol van, akkor igyekszem kihasználni a lehetőséget. Mindezzel szépen el is telt a mai nap, ideje volt hazaindulni. Ismét U1, majd U4, végül U6 és P+R Siebenhirten.

Nem tudom, hogy Heimleiter II. szokta-e még olvasni a blogomat, de ha igen, akkor remélem jó épületnél gondoltam rá és fényképeztem le. Előtte egyébként épp építkezés folyik, de hamarosan, 2009 novemberére a tervek szerint elkészülnek vele. Igyekeztük úgy készíteni a fotót, hogy elsősorban az épület legyen rajta, és ne pedig a munkások és az építkezés folyamata. Pár sarokkal odébb egyébként szintén nagyban folytak a munkálatok, úgy látszik sétálóutca-felújítási tendert nyert Bécs az elmúlt időszakban :-)

Holnapra jelenleg nincs semmi tervbe véve, de ad hoc jelleggel bármilyen program beiktatásra kerülhet. Csütörtök pedig ahogy már írtam Fürstenfeld, a pénteki nap jelenleg bizonytalan, mert eddig eléggé eltérő időt is jósoltak arra a napra. Ahogy közeledünk hozzá, szerencsére úgy javulnak a várakozások. Szombat pedig sajnos már a hazautazás napja. De most még korai lenne emiatt búslakodni, hiszen még messze van, most még a nyaralást kell élvezni. És így is teszek.

1 megjegyzés:

  1. Grüß Gott Tybor!
    Szoktam olvasni a blogot, igaz két heti turnusokban.
    Jó épületnél jutottam eszedbe.
    Örömmel látom, hogy vannak még, akik vissza járnak néha Fürstenfeldbe. Néha én is, ha pont céges dolgaim Grazba vezetnek.
    Terveim szerint idén még pihenés céljából el akarok menni Fürstenfeldbe, de ezt még sok minden befolyásolja.
    Üdvözlettel
    Feri (H. II.)

    VálaszTörlés