2009. július 3.

Előzetes: Murray - Roddick

A pénteki második elődöntő résztvevője két Andy lesz, azaz a hazaiak sztárja, akit már többek között James Bond is felhívott, jelenleg a világranglistá harmadik helyezett Andy Murray és a korábbi világelső amerikai Andy Roddick.

A két teniszező eddig nyolc alkalommal találkozott egymással, amiből hat alkalommal Murray, kétszer pedig Roddick került ki győztesen. Utoljára a dohai tenisztorna (Qatar ExxonMobil Open) döntőjében játszottak egymás ellen. Akkor sima két szettben, 6-4, 6-2-re Murray nyert, ahogy előtte is, 2008-ban a Tennis Masters Cup-on 6-4, 1-6, 6-1-re. Füvön szintén 2008-ban a Queen's Club nevű tornán találkozhattak volna, de akkor Roddick mérkőzés nélkül jutott tovább. Wimbledonban 2006-ban már játszottak egymás ellen, azt a találkozót 7-6(4), 6-4, 6-4-re a skót nyerte.

A most 22 éves Andy Murray lehet az első brit teniszező Henry "Bunny" Austin óta, aki a Wimbledoni Nyílt Teniszbajnokság döntőjébe juthat. Austinnak ez 1938-ban sikerült, azonban ott Don Budge-től 6-1, 6-0, 6-3-ra kikapott, és ezt követően fel is adta teniszkarrierjét. Emellett Murray-nek arra is komoly esélye van, hogy Fred Perry 1936-os sikere után ismételten hazai versenyző legyen Wimbledon bajnoka. Austin óta három britnek is sikerült már az elődöntőbe jutás, ők: Mike Sangster, Roger Taylor és Tim Henman.

Murray esetleges végső győzelme egyben az is jelenti, hogy karrierje eddigi legmagasabb világranglistás helyezését éri el, mindösszesen 5 ponttal lemaradva lesz második Rafael Nadal mögött. Bíztató lehet számára, hogy 71 év után nyert brit a két héttel ezelőtti AEGON Championships tenisztornán, ahol utoljára ez Austinnak sikerült. Illetve idén Andy Murray-nek azáltal, hogy a döntőber James Blake-et 7-5, 6-4-re legyőzte.

Andy Roddick kilenc alkalomból ötödszőr játszik elődöntőt az All England Clubban. Mérkőzésenként átlagosan 27,8 ászt üt, eddig összesen 139-et itt Wimbledonban, a leggyorsabbat 227 km/h-val ütötte. Szerváinak közel felét nem adták vissza, és első szerváinak 81 százalékából pontot is szerzett. Döntős volt 2004-ben és 2005-ben is, mindkétszer Roger Federertől kapott ki.

Idén az elődöntőig Roddick számára Jeremy Chardy, Igor Kunitsyn, Jürgen Melzer, Tomas Berdych és Lleyton Hewitt legyőzésével vezetett az út. Érdekesség, hogy ebből egyedül a Berdych elleni találkozót sikerült három szettből megoldania az amerikainak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése