A mai napon ünnepli 27. születésnapját Jared Tristan Padalecki, akit a magyar nézők elsősorban Sam Winchesterként ismerhetnek az Odaát (Supernatural) című sorozatból, illetve Dean Foresterként a Szívek szállodájából (Gilmore Girls). Mivel egy évvel ezelőtt elég részletesen írtam róla, illetve addigi pályafutásáról, így inkább most csak az azóta eltelt időszakkal foglalkoznék.
Akkor még dolgozott a Péntek 13 című filmen, ez azóta a világ szerencsésebb felén idén február 13-án bemutatásra került, itthon azonban moziban nem lesz látható a film, a dvd kiadása pedig ősszel várható. Két formában tervezik a hazai megjelenését, az egyik a Jason maszkos limitált széria 29 990 Ft-ért, mely csak elegendő megrendelés esetén lesz elérhető, illetve a hagyományos, melynek egyelőre nincs ára. A trailert korábban már láthattátok a blogban. A filmben egyébként Clay Miller szerepét formálja meg. Aki esetleg már látta a filmet, örülnék neki, ha pár szót írna róla kommentben, mert nekem még nem volt szerencsém hozzá.Mindezek után nem maradt más hátra, mint megismételnem a bejegyzés címében szereplő mondatot. Boldog 27. születésnapot Jared Padalecki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése